Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

A közösségnek szánt figyelem és tisztelet segít a jó döntések meghozatalában (Jegyző, 2016/4., 44-45. o.)

Kozma Péter, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kormánymegbízottja

1959. szeptember 5-én születtem Kisvárdán. Általános iskolai tanulmányaimat Ajakon, a középiskolát Kisvárdán a Szent László Gimnáziumban végeztem. 1978-ban érettségiztem, ezt követően felvételt nyertem az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára, majd annak elvégzése után a Vásárosnaményi Városi Tanács Igazgatási Osztályán dolgoztam.

1986 őszétől a Szamosmenti Állami Tangazdaság főosztályvezető-helyetteseként dolgoztam, majd 1990 és 1998 között - országgyűlési képviselői mandátumom megszerzéséig - Nyírkáta községben jegyzőként tevékenykedtem. Az 1998. évi országgyűlési választásokon a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei 6. számú OEVK (Nyírbátor) képviselő-jelöltje voltam, a választások 2. fordulójában Simon Miklós (FKGP) javára visszaléptem, így ő nyert mandátumot, ám a megyei lista második helyéről én is mandátumot szereztem. 2002-ben második ciklusomat kezdtem országgyűlési képviselőként, ezúttal ellenzékben. 2006-tól 2010-ig a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke voltam, majd 2010-ben újabb négy évre országgyűlési képviselői megbízást kaptam. Országgyűlési képviselői ciklusaim során a területfejlesztési bizottság, az alkotmány- és igazságügyi bizottság, valamint a mentelmi-összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság munkájában vehettem részt.

Közhivatalnokként, majd később jogalkotóként is szembesülnöm kellett azzal, hogy 2010-re egy szétaprózódott, sok szempontból szakmailag is megingott önbizalmú közigazgatás próbálta ellátni feladatait. Nem volt sem erő, sőt talán igény sem arra, hogy valódi szolgáltatást nyújtó államigazgatás várja az ügyfeleket. A Jó Állam közigazgatási-fejlesztési terv alapján elindult gyökeres változásoknak köszönhetően azonban teljesen átalakult és szervezetében egyszerűsödött az államigazgatás, valamint az önkormányzati igazgatás is. A jogi túlszabályozás, a negatív értelemben vett bürokrácia helyett az állampolgárok ügyeinek hatékony intézése került előtérbe. Az átalakítás célja a szervezetrendszer költségtakarékos racionalizálása mellett, a valódi ügyfélbarát közigazgatás megteremtése, az eljárási szabályok egyszerűsítése. A jogszabályi hátteret a kormányhivatalokról és a járási hivatalokról szóló törvények teremtették meg, melyek elkészítésének én is részese és jogalkotóként döntéshozója is voltam.

Első lépésként a megyei kormányhivatalok jöttek létre, majd 2013. január 1. napjával megalakultak a járások, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tizenhárom.

A járási rendszer kialakítását rendkívül széles körű egyeztetés előzte meg. A kormányhivatalok járási hivatalainak legfontosabb feladata a megyei szintnél alacsonyabb szinten intézendő államigazgatási feladatok ellátása, minden magyarországi állampolgár számára elérhető közelségben és magas minőségben. Ennek köszönhetően egyrészt könnyebbé, gyorsabbá vált az állampolgárok számára az ügyintézés, másrészt a jegyzők válláról lekerült az az óriási teher és feladatmennyiség, amelyet a korábbi kormányok "pakoltak" oda, amely jelentősen hozzájárult az utóbbi években az önkormányzatok rossz finanszírozásához, drámai eladósodásához. A járási rendszerrel alacsonyabb társadalmi költséggel, hatékonyabban és ügyfélközpontúan működő területi közigazgatás valósult meg.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére