"Badarság oly cselekményeket tiltani s a tilalmat büntető sankczióval körülsánczolni, melyek megakadályozására minden mód és eszköz hiányzik s melyek megtörténte úgyszólván sohasem tudódik ki. Ilyen cselekmény az önkéntes sodomia felnőttek között, melynek elkövetése, szükségképi titokszerűségénél fogva meg nem akadályozható (...) "
(Eördögh András: A büntetőtörvény 241. §-áról, 1894)
A homoszexuális kapcsolatokat (akkori nevén szodómia) a XIX. századi brit törvények rendkívül szigorúan büntették. A Criminal Law Amendment Act (1885) 11. szakasza minden cselekményt büntetett, melyek férfiak között történtek "súlyos közszeméremsértés" ("gross indecency") elnevezés alatt. A jogszabály két év fegyházbüntetéssel és kényszermunkával szankcionálta azokat a férfiakat, akik azonos nemű személyt ilyen kapcsolatra rábírtak, azt megkísérelték, vagy el is követték azt, akár közterületen, akár saját házukban, akár egyéb privát helyiségben.[1] Mindezek hatására számos férfi bujkálni kényszerült, kettős életet élt. A törvényi szabályozás szigora azonban többet ártott, mint használt: feleslegességén túlmenően - amely alapján több száz férfit ítéltek el vagy kevertek gyanúba - számos egyéb bűncselekménynek nyitott utat. Az emberöléseken, kifosztásokon, rablásokon túlmenően az egyik legelítélendőbb cselekménynek a zsarolás tekinthető, mely éveken vagy akár évtizedeken át nyomorította meg az áldozat életét. Tanulmányomban nagyrészt angol nyelvű forrásokra alapozva elemzem a viktoriánus kori homoszexualitással összefüggő zsarolás előfordulását és jogi szabályozást. Elsőként ismert irodalmi művekre támaszkodva (Oscar Wilde: Teleny, R. L. Stevenson: Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete, E. M. Forster: Maurice, Sir Arthur Conan Doyle: A zsarolók királya, André Raffalovich - John Gray: The Blackmailers) kerül bemutatásra a zsarolás lélektana, majd ismert és kevésbé híres jogeseteken keresztül lesznek láthatóak annak következményei és jogi szankciója.
A kettős élet, az elrejtett valódi én több irodalmi műben is megjelent már a XIX. század előtt is. A tiltott élvezetek, a veszéllyel teli kapcsolatok szintén nem számítottak újdonságnak sem a művészek, sem az átlagemberek számára. Az viszont külön kiemelendő, hogy az azonos nemű szerelmet és párkapcsolatokat az Európában különösen súlyos jogi szankció ellenére az angol irodalomban burkoltan vagy anonim szerző feltüntetésével ugyan, de meglehetősen sok helyen ábrázolták. Ezekben többször találkozunk a zsarolás, illetve az attól való félelem megjelenítésével.
A homoszexuális viszony kettős megjelenítése Oscar Wilde egyik legvitatottabb munkájában, a Telenyben is tetten érhető. A Teleny (eredeti címén: Teleny or The Reverse of the Medal) 1893-ban készült, ám akkor még csak névtelenül jelenhetett meg a regény, mely szinte minden kétséget kizáróan Wilde műve. Wilde állítólag gyakran járt Charles Hirsch erotikus kiadványokat tartalmazó boltjába, de egy nap nem vásárolni ment, hanem egy kézirattal jelent meg. Hirsch 1894-ben kiadta a művet, de provokatív tartalma miatt azonban még így sem lehetett széles körben megjelentetni, erre először csak 1966-ban kerülhetett sor.[2]
A történetben a fiatal nemes, Camille Des Grieux és a zseniális magyar-cigány származású zongorista, René Teleny szerelme bontakozik ki, mely egyre inkább beteges féltékenységbe és önkínzásba csap át. Kapcsolatuk során Teleny egyre különösebben és feldúltabban viselkedik, majd azt mondja Camille-nak, hogy el kell utaznia egy időre. Camille Teleny hiánya miatt aggódva végül a lakására siet, ahol édesanyjával félreérthetetlen szituációban találja a férfit. Ennek hatására Camille öngyilkos akar lenni, fájdalmában a vízbe veti magát. Először tévesen halottnak hiszik, ezért a hullaházba szállítják, miután azonban magához tér, elindulnak vele a kórházba. Sem anyja, sem más nem kereste fel, s mire hazaér a kórházból anyja is elköltözött házukból. Camille - mivel senki sem áll vele szóba és semmilyen hírt nem kap Telenyről - végül kedvese házához megy, ahol barátját haldokolva találja. Később Teleny levelét elolvasva tudja meg, hogy csupán azért lett anyja szeretője, hogy a hölgy kifi-
- 345/346 -
zesse az adósságait. A regényben mindvégig jelen van a félelem, a rettegés a megvetéstől, szerelmük felfedésétől és természetesen a zsarolástól. Camille még kapcsolatuk kezdetén kap egy levelet, melyben megzsarolják, hogyha ne hagyja el Telenyt, akkor leközlik az újságnak, hogy szodomita. A levelet Teleny halála után valóban eladják egy nagyobb újságnak, a lapok pedig részletesen megírják kettejük történetét. Camille-t így nemcsak a társadalom, hanem barátai, rokonai és ismerősei ugyanúgy semmibe veszik ezután, ahogy azt Oscar Wilde-dal tették később, igaz a főhős nem kerül börtönbe, csupán mindenki elfordul tőle, a vasárnapi istentiszteleten a pap kiátkozza és közmegvetéssel sújtják. Valószínűsíthetően elköltözik, a történetet pedig új szerelmének meséli el. A Teleny hűen mutatja be a homoszexuális férfiak félelmeit, fájdalmait és lelki vívódásait, társadalmi kiközösítését és ezáltal az 1885. évi törvény súlyos és felesleges következményeit is.
Robert Louis Stevenson: Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete című regényéről elsősorban nem a homoerotika és a homoszexualitás jutna eszünkbe, alaposabb vizsgálat után azonban kiderül, hogy a mű rendelkezik ilyen felhangokkal. A kisregény 1886-ban jelet meg, s a rém-és horror regény műfajába sorolható. A műben a becsületes és jóravaló Dr. Jekyll jó barátságot ápol egy mindenki által borzalmasnak, szörnyetegnek titulált személlyel, bizonyos Mr. Hyde-dal. Már a történet elején érdekes beszélgetésbe botlik az olvasó, amikor Dr. Jekyll barátja és ügyvédje, Utterson és távoli rokona, Richard Enfield sétájuk során egy házhoz érkeznek. A ház Enfieldet egy történetre emlékezteti, melynek főszereplője egy rendkívül ellenszenves ember, bizonyos Mr. Hyde. Enfield elmeséli Uttersonnak, hogy a férfi egy szegény gyermeken könyörtelenül áttaposott, amely miatt 100 fontos büntetésben részesítették. A gonosz idegen a jól ismert és tekintélyes Dr. Jekyll házába ment be, majd tért vissza rövid idő múlva egy csekkel, rajta a megfelelő összeggel. Az elképedt Enfield természetesen zsarolásra gyanakodott, ahogy ezt meg is osztja rokonával: "Látom Ön is azt érzi, amit én -mondta Enfield. - Igen, nagyon furcsa história ez. (...) Zsarolt pénz volt, azt hiszem: egy becsületes emberé, aki alaposan megfizet egyik-másik fiatalkori huncutságáért. Azóta is Zsarolt Pénzek Házának nevezem ezt az épületet. Ámbár, tudja, ez még korántsem magyaráz mg mindent - tette hozzá, s így szólván hosszú töprengésbe merült."[3]
A regényben a Blackmail House igazi beszélő név: a viktoriánus korban a házasságtörés mellett leggyakrabban a homoszexuális férfiak váltak zsarolás áldozatává, nem véletlen, hogy a két férfi, még ha kimondatlanul is, erre gyanakszik.[4] Alátámasztják ezt a regény későbbi részében Utterson gondolatai barátja felől: "Szegény Harry Jekyll - gondolta - aligha bajba nem keveredett! Kicsapongó életet élt fiatal korában: igaz, régen volt már, de Isten törvényében nincs elévülési határidő! Igen, sajnos így van bizonyára: régi bűnnek kísértete, eltitkolt gonoszság rákfenéje, büntetés, amely pede claudo, esztendőkkel azután érkezik meg, hogy az emlékezet elfelejtette s az önszeretet megbocsátotta a bűnt."[5]
A zsarolástól való félelem rendkívül szemléletes megjelenítése jellemzi E. M. Forster: Maurice című regényét. A mű ugyan a viktoriánus kor után, 1912-1913-ban keletkezett, de sok helyen utal Oscar Wilde később tárgyalandó szomorú pereire, s jól ábrázolja a férfiszerelem társadalmi megítélésének azonosságát a különböző századokban.[6] A főhős, Maurice egy jóvágású, kedves arisztokrata fiú, aki osztályának tagjaihoz hasonlóan Cambridgeben tanul. Ekkor ismerkedik meg egy Lord Risley nevű hallgatótársával, aki meghívja őt kollégiumi szobájába. A lord homoszexuális, de Maurice ezt magának sem meri bevallani. Maurice elmegy a megbeszélt találkozóra, de a lord helyett Clive Durhamot találja ott. Hamarosan mély barátság alakul ki közöttük, de Maurice erőfeszítései ellenére Clive pusztán a platóni értelemben vett kapcsolatot tartja elfogadhatónak két férfi között. Maurice hamarosan még inkább elkeseredik, mikor kapcsolatuk véget ér, mivel Clive a társadalmi elvárásoknak megfelelően megnősül.[7] Maurice azonban Clive meghívására birtokukra megy, ahol megismerkedik a vadőrrel, Alec Scudderrel. Első együtt töltött éjszakájuk után a vadőr a csónakházba invitálja Maurice-ot, aki retteg a lebukástól. Maurice zsarolást sejt a levél mögött, ezért Londonba utazik, ahol megmutatja a levelet a hipnotizőrnek, akitől megoldást remél gyötrődéseire.[8] Maurice félelme teljesen alapos, hiszen a lentebb tárgyalandó jogesetek is mutatják, hogy a viktoriánus korban sokan váltak zsarolás áldozatává eltérő szexuális orientációjuk miatt.[9] A történet végül boldogan végződik, nem úgy, mint sok valójában megtörtént eset.
Kevésbé boldog véget ér a Sir Arthur Conan Doyle - A zsarolók királya (The Adventure of Charles Augustus Milverton - 1904) című novellája. A Sherlock Holmes történetekkel világhírűvé vált Doyle kora fonákságait és bűnügyi helyzetét remekül festette meg. Az eredeti novella ugyan nem tartalmazza, a Granada televízió világhírű sorozatának készítői (a főszerepben a kiváló Jeremy Brettel) azonban 1992-ben úgy gondolták, hogy a történetbe egy hiteles szálat csempésznek. A hazánkban A mesterzsaroló címmel megjelent filmben Doktor Watson egy rövidke hírt talál a Pall Mall Gazette pletykarovatában: nagyságos Charlotte Miles kisasszony két nappal az esküvő előtt felbontotta eljegyzését John Dorking ezredessel. Másnap Dorking ezredes szolgálati fegyverével öngyilkosságot követ el. Halála előtt azonban levelet írt Sherlock Holmes-nak, amelyben megbízást adott egy
- 346/347 -
zsarolási ügy felderítésére. Holmes hamar kideríti, hogy a levélben csak "szörnyű vétek"-ként említett bűn a szodómia volt. Az ezredest kedvese adta ki egy bizonyos Charles Augustus Milverton nevű műkereskedőnek, aki jövedelmét rendszerint zsarolással egészíti ki. Az ezredes története különösen szomorú szál a bűnügyben, s Holmes nem véletlenül nevezi a legundorítóbb bűnözőnek Milvertont, hiszen emberi életek tönkretételéből él. Az ezredes öngyilkossága kellően rávilágít arra, melyet a források alapján magunk is tudunk: a társadalmi kivetéstől, az egzisztenciális ellehetetlenüléstől való félelem számos férfit Dorking ezredeshez hasonló tettekre ösztönzött.
Szintén kendőzetlen a címet illetően André Raffalovich és John Gray: The Blackmailers című darabja, melyet 1894. június 7-én mutattak be a Prince of Wales Theatre-ben. A mű egy tragikomikus, homoerotikával tűzdelt mű, melynek címe a homoszexuálisokat leggyakrabban fenyegető személyekről szól. A tanulmány következő része a zsarolás jogi aspektusait vizsgálja, s néhány eseten keresztül világítja meg a homoszexualitással összefüggő zsarolás társadalmi és jogi következményeit.
Az erkölcsös korszakként ismert viktoriánus időszak (1837-1901) alaposabb vizsgálatok után a bűn melegágyának tekinthető. A szigorú jogi szabályozás sok életet gúzsba kötött, s ez új utakat nyitott a titkos vágyaknak, az illegitim tevékenységeknek egyaránt. Ez leginkább igaz a homoszexualitásra (szodómia), mely tevékenység bármilyen formája vagy kísérlete súlyos jogi szankció elszenvedésére és társadalmi kitaszítottságra ítélte elkövetőjét vagy elfogadóját egyaránt. A zsarolás éppen ezért hamar jövedelmező üzletággá vált a magányos, a rendőrségi letartóztatástól rettegő, vagy a molly házakban ismerkedő, beszélgető, illetve a hivatásos férfiprostituáltak kegyeit élvező férfiakkal szemben.
Híres emberek, ismert személyek különösen nem voltak biztonságban a zsarolóktól. Jó példa erre a neves festő, Simeon Solomon esete, aki a keresztény hagyományba burkolva ábrázolta a homoerotikát és köztudottan saját neméhez vonzódott. 1873-ban egy nyilvános vizeldében érték tetten, s ebből elég nagy botrány lett.[10] Ismertsége számára kedvező volt, a bíróság először mindössze 100 font bírság fizetésére kötelezte, mivel mindössze egyetlen tanúja volt az esetnek. Később 1874-ben Párizsban újból tetten érték, s ennek következménye már háromhónapnyi börtönbüntetés lett. Barátja, Walter Pater már az első esetnél elfordult tőle, s sokak szerint ennek sokkal inkább saját, mint Solomon homoszexualitása volt az oka. Pater megszállottja volt a reneszánsznak és a szépségnek, melynek keresését nem kötötte az erkölcshöz. Az 1870-es években karrierje meglehetősen derékba tört, melynek oka életrajzírói szerint homoszexualitása volt. Emiatt több zsarolásnak is áldozatul esett.[11] Leghíresebb tanítványa minden bizonnyal Oscar Wilde volt, akinek neve egybeforrt a homoszexualitás miatti mártírsággal. Oscar Wilde (1854-1900) korának legismertebb írója, költője és színpadi szerzője volt. 1891-ben megismerte az ifjú Lord Alfred Douglast, akivel ettől kezdve rendkívül szenvedélyes szerelmi kapcsolatban élt. A két férfi szoros barátsága hamarosan beszédtéma lett egész Londonban. Lord Douglas apja, Lord Queensberry haragjában - miután többször sikertelenül követelte a kötelék megszakítását - egy névjegykártyát nyújtott át Wilde klubjában, pózoló szodomitának titulálva az írót. Wilde a szerelme, becenevén Bosie unszolására becsületsértési pert indított a márki ellen, ami azonban tragédiába torkollt. A lord által felbérelt magándetektívek fényt derítettek ugyanis Wilde másik életére, s kiderült, hogy a lord sértésének van valóságalapja. Wilde hamarosan a vádlottak padján találta magát, aki ellen a korona kezdeményezett büntetőeljárást nemi bűncselekmény miatt. 1895-ben Wilde-ot két év kényszermunkával súlyosított fegyházbüntetésre ítélték "súlyos közszeméremsértés" miatt a 1885-ös törvény alapján. A vele szemben lefolytatott büntetőeljárás azonban már évekkel korábban is bekövetkezhetett volna, hiszen Wilde és Bosie mindketten meglehetősen felelőtlenek voltak. Bosie 1893-ban Wilde egyik hozzá intézett levelét a kabátja zsebében felejtette és így adta oda Alfred Woodnak, akit leginkább prostituáltként lehetne jellemezni. Wood a kínálkozó alkalmat megragadva megzsarolta Wilde-ot, ő azonban csak kinevette a férfit és azt mondta neki jól őrizze meg a levelet, mert Lord Douglas szonettformában fogja leközölni.
A zsarolás nem minden áldozata volt jómódú. John Richardson 1887-ben megismerkedett egy Tibbut nevű fiatalemberrel, akivel ezután több nyilvánosházban és szórakozóhelyen is megfordult. Richardson és egy másik férfi ezután megzsarolták Tibbutot, hogyha nem fizet nekik 2 fontot, feljelentést tesznek ellene szemérem elleni zaklatás miatt. Addig követték, míg zálogba nem adatta az óráját és a követelt összeget ki nem fizette számukra. Tibbut azonnal a közeli rendőrőrsre ment, s elmondta a történteket. A két férfi elleni büntetőeljárást lezáró ítéletben mindkettőjüket bűnösnek találták zsarolás bűntettében, s csupán a jelentéktelenebb összegre tekintettel nem a törvény által előírt maximumra (életfogytig tartó kiutasítás), hanem tízévi fegyházbüntetésre ítélték őket. Még ugyanebben az évben azonban George Gray és William Markham is hasonló jellegű cselekmények sorozatát bonyolították le. A két férfi Stanhope earljének
- 347/348 -
komornyikja által kerültek alkalmazásba. A zsarolások során több embert károsítottak meg, mely miatt Stephen bíró az ítélet kihirdetésekor méltán nevezte őket a legrosszabb embereknek, akik tanácsa elé kerültek. Gray huszonkilenc, Markham huszonnégy évi fegyházbüntetést kapott.[12] A téma egyik legismertebb szakértőjének, Angus McLarennek, a Victoria egyetem professzorának könyvében különösen szomorúan hangzik el a megállapítás, mely szerint nagyon gyakran detektívek vagy rendőrök is belekeveredtek a zsarolásokba, ezzel is ártva a hatóságok jó hírének.[13] A legtöbb információt általában férfi prostituáltak szolgáltatták, akikkel számos homoszexuális férfi kapcsolatba került élete során. A Scotland Yard 1897-ben fel is derített egy ilyen hálózatot, akiket csak "zsaroló fiúk köré"-nek hívtak. A hadseregben, ahol a férfiak a börtönökön és a tengerészeten kívül a leginkább össze voltak zárva, szintén nem voltak ritkák az ilyen jellegű pénzszerzési módszerek. A parkok különösen jó helyszíneknek számítottak, főként az esténként partnert kereső férfiakkal szemben. A bárki számára használható királyi parkok megsokszorozták a zsarolók lehetőségeit.[14] London egyes területei, mint a West End és a Strand hírhedtek voltak a nyüzsgő szodomitáktól és a rajtuk élősködő zsarolóktól.[15]
A Wilde-perek előtt is akadtak híressé vált büntetőeljárások, melyekben zsarolás is felmerült. 1889-ben a cleveland street-i eset (West End Scandals) néven ismert eljárás hozta lázba a brit sajtót és a társadalmat. Az ügyben az ismert zsaroló, Charles Hammond által a Cleveland Street 19. szám alatti lakásban működő férfibordélyt működtetett, ahol távirathordó fiúkat foglalkoztatott, nem kívántak ilyen szerény jövedelemből megélni, ezért nagyrészt előkelő ügyfeleket szórakoztatattak, alkalmanként legalább 4 schillingért.[16] Az eljárás során egy zsarolási motívumra érdemes kitérni: Lord Euston gyakori vendége volt a háznak, főként egy bizonyos John (Jack) Saul, a "Dublin Jack"-ként ismert férfiprostituáltat látogatta szívesen, valamint egy bizonyos Robert Clibbornnal ápolt hosszabb kapcsolatot, aki a homoszexuális félvilág hírhedt tagja volt. Lord Eustont többször is sikeresen megzsarolták a viszony miatt, ami az eljárások során derült ki, melyet a fiúk és klienseik ellen indított az Old Bailey (Justice Hall, the Sessions House, and the Central Criminal Court).[17] Saul később egyébként emlékezéseiben részletesen beszámolt a viktoriánus szodomita alvilágban játszott szerepéről.
A már említett Sherlock Holmes történetekben Holmes bátyjának, Mycroftnak jó barátja Lord Rosebery. Napjainkban már elfeledett politikus, pedig korában ő volt az egyik legismertebb és legprominensebb angol személyiség. Külügyminiszter és miniszterelnök is volt, titkárnak pedig Lord Alfred Douglas bátyját, Lord Francis Douglast (Lord Drumlanrig) alkalmazta. A miniszterről azonban sokan pletykálták, hogy házassága ellenére a férfiakhoz vonzódik és különösen szoros kapcsolat fűzi titkárához. Ennek még nagyobb hátszelet adott Francis apja, Lord Queensberry, aki megrögzött pereskedő és konfliktust kereső ember volt. Ahogy később Oscar Wilde-dal és Bosie-t, Francisszel és Lord Roseberyt is folyamatosan zaklatta a munkakapcsolat befejezése miatt. Meggyőződése volt, hogy Rosebery és Francis szeretők, aminek volt ugyan valóságalapja, de konkrétan senki nem tudta azt bizonyítani. A Lord minden valószínűség szerint meg is zsarolta Roseberyt, a nyilvánosság előtt pedig minősíthetetlenül nyilatkozott róla. A konfliktusnak végül Francis 1894-ben bekövetkezett hirtelen, rejtélyes halála vetett véget, mely egy sörétes puska által okozott seb miatt következett be.[18] Máig sem tudni, hogy véletlen baleset vagy öngyilkosság történt-e, az biztos, hogy egy év múlva Queensberry másik fia, Lord Alfred (Bosie) Douglas és Oscar Wilde nevétől lett hangos a sajtó homoszexuális viszony miatt.
Összegzésként elmondható, hogy a brit jogi szabályozás felesleges és túlzó intézkedéseket tartalmazott a homoszexuális viszonyokra nézve. Az Európában is rendkívül szigorúnak mondható törvénynek nem véletlenül terjedt el hamar a gúnyneve, a zsarolók szakasza.[19] A peres eljárásokat és a korszak irodalmi műveit vizsgálva is kijelenthető, hogy a jogszabály sok életet megnyomorító törvény volt, melynek ártalmassága felől nem lehet kétségünk. A zsarolás rendkívül szigorú büntetése (életfogytig tartó kiutasítás) ellenére rendkívül jövedelmező foglalkozásnak bizonyult ezekben az évtizedekben, nem véletlen, hogy az emberöléseken, kifosztásokon, rablásokon túlmenően az egyik legelítélendőbb cselekménynek tekinthető. Tanulmányomban nagyrészt angol nyelvű forrásokra alapozva elemeztem a viktoriánus kori homoszexualitással összefüggő zsarolás előfordulását és jogi szabályozását. Vizsgálataim alapján kijelenthető, hogy a korszak törvényhozása idejétmúlt és elmaradott volt. Jól mutatja ezt az értekezésem bevezetésében található Eördögh András idézet is, akinek véleményéhez több hasonlóra lett volna szükség hazai jogunkban is. A brit jogtörténetnek ez az érdekes és szomorú színfoltja jogtörténeti és szociológiai érdekesség is, hiszen a törvény hatályba lépése után számos brit férfi életére gyakorolt jelentős, sokszor visszafordíthatatlan negatív hatást. ■
JEGYZETEK
[1] A törvény értelmében: "11. § - Outrages on decency.
11. Any male person who, in public or private, commits, or is a party to the commission of, or procures or attempts to procure
- 348/349 -
the commission by any male person of, any act of gross indecency with another male person, shall be guilty of a misdemeanor, and being convicted thereof shall be liable at the discretion of the court to be imprisoned for any term not exceeding two years".
In: http://www.bl.uk/collection-items/the-criminalTaw-amendment-act-1885, The Criminal Law Amendment Act, 1885, With introduction, commentary and forms of indictments, 67 (2016. január 4-i letöltés). A jogszabály a nőket nem említette, így őket sohasem büntették ilyen cselekmények miatt.
[2] Mcrae, John: The Introduction to the 1986 GMP edition of Teleny, In: http://www.oscholars.com/TO/Specials/Teleny/mcRae.3.htm (2015. április 10-i letöltés)
[3] Stevenson, Robert Louis: Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete, ford.: Benedek Marcell, Cartaphilus Könyvkiadó, Budapest 2011. 9-10. o.
[4] Buzwell, Georg: Man is not truly one, but truly two: duality in Robert Louis Stevenson's Strange Case of Dr Jekyll and Mr HydeArticle, In: http://www.bl.uk/romantics-and-victorians/articles/duality-in-robert-louis-stevensons-strange-case-of-dr-jekyll-and-mr-hyde# (2015-demceber 22-i letöltés).
[5] Stevenson: i.m. 25. o.
[6] Lázár Zsanett: E. M. Forster története, In: http://cultura.hu/szub-kultura/e-m-forster-tortenete/ (2016. január 4-i letöltés)
[7] Barberá, Pau Gilabert: Greece and Platonic Love in E. M. Forster's Maurice, or the greatness and limits of Antiquity as a source of inspiration1 (First part) Pau Gilabert Barberà Universitat de Barcelona, University of Barcelona, BELLS (Barcelona English Language and Literature Studies), first part, 1994. volume 5, pp. 39-56, In: http://diposit.ub.edu/dspace/bitstream/2445/12098/8/Maurice%20BELLS%20eng%2012098.pdf (2016. január 4-i letöltés).
[8] Forster, E.M.: Maurice, London, Penguin Books, 1972. 185-186. o.
[9] McLaren, Angus: Sexual Blackmail: A Modern History, Harvard University Press, Cambridge - Massachusetts - London 2002. 105. o.
[10] Kaylor, Michael Matthew: Secreted Desires: The Major Uranians - Hopkins, Pater and Wilde, Brno, Masaryk University, 2006. 87. o. 4. lj. Vö. Senelick, Laurence (Ed.): Lovesick: Modernist Plays of Same-Sex Love, 1894-1925. Routledge, London - New York 1999. 19. o., Miller, Andrew H.: Sexualities in Victorian Britain Indiana University Press, Bloomington and Indianapolis 1996. 153. o.
[11] Adams, James Eli: Dandies and Desert Saints: Styles of Victorian Masculinity, Cornell University Press, Ithaca and London, 1995, 183. o., Vö. Vance, Norman - Wallace, Jennifer: The Oxford History of Classical Reception in English Literature: Volume 4: 1790-1880, Oxford University Press, Oxford 2015. 653. o.
[12] McLaren: i.m. 20. o.
[13] Uő. 20. o., Vö. A hatósági befolyásolás még manapság is aktuális kérdéskör, erről lásd részletesen: Elek Balázs: A vallomás befolyásolása a büntetőeljárásban, Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., Debrecen 2008.; valamint Szabó Krisztián: Tanúvédelem a magyar büntetőeljárásban. HVG-Orac Kiadó, Budapest 2012. című művének vonatkozó részei.
[14] Cocks, H. G.: Nameless Offences Speaking of Male Homosexual Desire in Nineteenth-Century England, I.B.Tauris Publishers, London - New York 2003. 58. o.
[15] Uő. 121. o.
[16] Kaylor: i.m. 303. o.; Vö. Edsall, Nicholas C.: Toward Stonewall: Homosexuality and Society in the Modern Western World, University of Virginia Press, USA 2003. 116. o.; Hyde, Montgomery H.: The Cleveland Street Scandal, Cowards, McCann and Geoghegan, New York 1976; Jongwoo, Jeremy Kim: Painted Men in Britain, 1868-1918: Royal Academicians and Masculinities, Ashgate Publishing Limited, Farnham -Burlington 2012. 110. o.
[17] Engel, Randy: Homosexuality and the Roman Catholic Church, Historical Perspectives From Antiquity to the Cambridge Spies, Volume I., New Engel Publishing, Pennsylvania 2011. 126. o.
[18] Rennison, Nicholas: Sherlock Holmes: The Unauthorized Biography, Atlantic Books, London 2005. 126. o.
[19] McLaren, Angus: A Prescription for Murder: The Victorian Serial Killings of Dr. Thomas Neill Cream, The University of Chicago Press, Chicago - London, 1995. 93. o. Vö. Karschay, Stephan: Degeneration, Normativity and the Gothic at the Fin de Siècle, Palgrave Studies in Nineteenth - Centruy Writing and Culture, (General Editor: Bristow, Joseph) Palgrave Macmillan, London-New York 2015. 123. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző óraadó, Debreceni Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Jogtörténeti Tanszék.
Visszaugrás
