Sajátos jellegű szakkönyvet jelentetett meg nemrégiben a Helikon Kiadó. Az alkotmányjognak sajnálatos módon eddig elhanyagolt, ám annál jelentősebb részterülete az országgyűlési biztosi (ombudsmani) intézmény, mellyel kapcsolatban a kötet az eddig ismert információk körét jelentősen bővíti. Az országgyűlési biztosokkal összefüggésben ezidáig megjelent szakirodalmi munkák szerény skálája nem a szerv jelentéktelenségét vagy működésének, alapjogvédelemben játszott szerepének csekély voltát, hanem a magyar alkotmányjog-tudomány állapotát jelzi.[2] A rendszerváltás idején megjelent új állami szervekkel összefüggésben gyakorlatilag az adott intézmény munkatársai jelentették meg a szervről szóló publikációk jelentős részét. Igaz ez az ombudsmanra is, mellyel kapcsolatban elmondható, hogy a Fundamentum című folyóirat ombudsmanokról szóló 2001/2. számának megjelenésével az akkor már hat éve működő biztosokra vonatkozó mértékadó szakirodalmi produktumok száma jószerivel megduplázódott. Az ombudsmanok joggyakorlatának tudományos kritikája pedig szinte még csírájában sem jelentkezett a tudományos folyóiratok hasábjain, mindezt pedig tetézi az a körülmény, hogy az országgyűlési biztosokkal kapcsolatba hozható tanulmányok egy része is az ombudsman - ügyészség viszonnyal foglalkozott. Emiatt különösen üdvözlendő a tény, hogy az általános ombudsman, megbízatásának lejárta után röviddel megjelentette a biztosok működéséről, tevékenységéről szóló kötetet, mellyel kapcsolatban túlzás nélkül állítható, hogy hiánypótló az intézménnyel foglalkozó produktumok piacán.
1. A kiadvány a maga nemében rendhagyó szakkönyvnek mondható. Egyrészt nem törekszik kifejezetten tanulmány jelleggel, átfogóan feldolgozni a biztosok hatéves tevékenységét, illetve az ombudsmanokra vonatkozó jogi szabályozást, annak problémáit, hiányosságait, a biztosok esetjogát. A kötet interjúkötet, melyet az ombudsmanokról szóló "Álompolgár" című televízió-műsor felelős szerkesztője, Kóthy Judit készített főként Gönczöl Katalinnal, ám rajta kívül nemcsak az általános helyettes és a külön biztosok jutnak szóhoz, hanem az országgyűlési biztosokról szóló törvény megalkotásában szerepet játszott és rajtuk kívüli politikai szereplők egy része (köztük a volt köztársasági elnök, országgyűlési képviselők, exminiszterek), valamint a szakma jeles képviselői is. Az interjúk a személyes élményeket helyezik középpontba, ám ezek az élmények szervesen kapcsolódnak az új alkotmányos intézmény megszületéséhez, annak problémáihoz, valamint tevékenységének kibontakozásához, más szervekhez való viszonyához, a felmerült működési nehézségekhez. Ezek az interjúk a személyes jellegen keresztül vetítik az Olvasó elé a biztosok tevékenységének szakmai oldalát, s ebből következően a kötet hangneme alapvetően szubjektív. E jellegéből adódóan könnyed stílusú, könnyen olvasható kiadvány, de szakmai oldalát mindez egyáltalán nem csorbítja. Mivel pedig éppen a leginkább érintettek tapasztalatai jelennek meg a könyvben, a szakmai elemek szerencsésen ötvöződnek a személyes, szubjektív élményekkel, meglátásokkal.
2. Rendhagyónak tekinthető a kötet felépítése is: a vaskos kiadvány 2 fő összetevőre osztható: az elsőben találhatók a voltaképpeni interjúk, elemzések, a második, a függelék pedig - amely a kötet felosztásából eredően a kiadvány ötödik része - hasznos információkat tartalmaz a Biztos Hivataláról, annak felépítéséről, működéséről. A függelékben többek között helyet kapott a Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata, jegyzőkönyvek, konferencia-záródokumentum, forgatókönyv egy munkalátogatáshoz, de fellelhető e részben válogatás az átfogó vizsgálatokból, továbbá az Alkotmánybírósághoz a biztosok által benyújtott indítványok, az intézmény megítélésének felmérése, sajtóvisszhang, levelek, fényképek. Az ombudsmanhoz intézett levelek egy része és a különböző tárgyú fotók is az intézmény személyességét hangsúlyozzák, juttatják kifejezésre. A könyv ismertetésekor azonban indokolt az első, in-
- 61/62 -
terjúkat tartalmazó részre helyezni a hangsúlyt.
3. A kötethez Gombár Csaba írt - előszónak megfelelő - "Bevezető szavakat". Ebben a rövid részben az intézmény kialakulásának nehézségeit ismerheti meg az Olvasó: a biztosok beiktatásával kapcsolatos gondokat, s azt a sajátosságot, hogy a megválasztás - a politikai szereplők idegenkedése és kompromisszumképtelensége miatt - csak két évvel az intézményről szóló törvény hatályba lépése után volt lehetséges. (7.)
4.1. A kötet első összetevője a "Magyar ombudsman 1995 - 2001" című résszel kezdődik. Ebben a fejezetben hasznos és érdekes információk ismerhetők meg az ombudsmani intézmény mibenlétéről, s a magyar változat bevezetése körüli problémákról. Általában az ombudsman feladatával összefüggésben Majtényi László úgy fogalmaz, miszerint a biztos mindig a jó közigazgatást, újabban pedig az emberi jogok követését szem előtt tartva lép fel a hivatali jogsértésekkel szemben. (13.) E szerep természetesen ellenérzéseket is kelt a hatalom oldaláról nézve, az ombudsmant ugyanis saját hatalmának önkorlátozásaként hozza (hozta) létre az állam, arra is tekintettel, hogy Európában az ombudsman számos országban jelen van és működik. Ezek az ellenérzések - főként a fejletlen közjogi kultúra miatt - a magyar változat megjelenésekor is felvetődtek a politikai szereplők részéről. Az intézmény jellegének, szerepének ismeretlensége is a vele szembeni elutasító nézetek felerősödéséhez járult hozzá, többen az ügyészség egyidejű törvényességi felügyelet-jogosítványa miatt tartották szükségtelennek bevezetését. (16.) Talán ennek is köszönhető, hogy a biztosok meglehetősen bőséges élményekkel rendelkeznek a megválasztás körülményeivel összefüggésben, melyeket szerencsére meg is osztanak az Olvasóval. (21-49.)
4.2. Mindezeken túlmenően számos hasznos információhoz jut az érdeklődő, többek között a biztosok szerepfelfogásáról, szakmai hitvallásáról. Az ombudsman ugyan, bár ajánlása nem kötelező, a tévedés jogát a legritkább esetekre kívánta fenntartani magának, így a legszigorúbb szakmai alapra helyezte tevékenységét. (58.) Szó esik a hivatalépítés sajátosságáról is, amely több tekintetben eltér a külföldi megoldásoktól: a négy ombudsman - többek között költségkímélő és az adminisztrációt enyhíteni szándékozó céllal - közös Hivatalt alakított ki (56., 67.), ezen túlmenően pedig a Hivatalon belül a főosztályok nem szakma szerint tagolódtak. (59.)
4.3. Természetesen a politikai ellenérzés egy része, részben pedig az intézménynek a jogrendszerben a többi új szervhez viszonyított késői megjelenése - amely ráadásul a Bokros-csomag bevezetésének idejére, vagyis az anyagi megszorítások korára esett - a financiális oldalon is tükröződött. Ebből adódóan mostohán kezelt kérdés volt a Hivatal és a székház elhelyezése, felszerelése, a megfelelően képzett munkatársak kiválasztásának, javadalmazásának lehetőségei.[3] A munkatársak elhivatottságából eredő körülmény, hogy a hivatali stáb ennek ellenére stabil maradt. (60.) A közös hivatal léte azonban nem jelentette azt, hogy az ügyintézés minden eleme itt összpontosult. A külön biztosok ugyanis - éppen a Hivatal túlterheltségéből kiindulva - a hozzájuk címzett beadványok formai szempontok szerinti vizsgálatát is vállalták. (55-56.) (A Hivatal hatékony szűrő szerepet tölt be: a formai okból elfogadhatatlan indítványok visszafordításával jelentős felesleges munkától mentesíti az ombudsmant, akinek ebből adódóan több energiája marad az ügyek érdemi intézésére.) A közös Hivatal is szerepet kapott a biztosok közötti együttműködésben, amely azonban az ügyek egy részének több biztos hatáskörét érintő jellege miatt is kialakult. (64-71.)
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
