Az utóbbi időkben nagy sajtónyilvánosságot kapnak a gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos bűncselekmények, amelyek vitát kavaró, ellentmondásos kezelési, illetve megelőzési módszere egyfelől az elkövető kémiai kasztrációja, másfelől pedig az elkövetők adatainak részletes nyilvántartása. Az említett két eszköz mindenhatóságába vetett hitet azonban érdemes árnyalni, amelyet a következőkben meg is teszek.
A lengyel parlament 2009 őszén szavazta meg a 15. életévet be nem töltött személyek sérelmére szexuális bűncselekményt elkövetők kémiai kasztrálásáról szóló törvényt, amelyet Donald Tusk miniszterelnök azután kezdeményezett, hogy az utóbbi években megszaporodott a gyermekek (18 éven aluli személyek) ellen elkövetett nemi erkölcs elleni bűncselekmények száma.1
A lengyel törvényhozás döntése nem egyedi: az Egyesült Államokban az 1950-es években kezdődött ennek a szankciónak a bevezetése, és nemcsak gyermekkorúak elleni bűncselekmények elkövetőivel szemben alkalmazzák, hanem általában a nemi erkölcs elleni bűncselekmények elkövetőivel szemben.
Az Egyesült Államokban először 1966-ban alkalmaztak drogot egy szexuális elkövető pedofil irányultságának elnyomására kezelésként. Kalifornia volt az első állam, amely a gyermekmolesztálók (13 évet, tehát a szexuális beleegyezés korhatárát be nem töltött személyekkel szexuális kapcsolatot létesítők) kezelésére 1996-ban bevezette a kémiai kasztrációt. A kémiai kasztrációt a visszaeső elítéltnek szabadulása ellenében választható lehetőségként kínálják fel. Hasonló megoldást vezetett be Florida egy évvel később, ahol a hormonkezelés szintén beleegyezéshez kötött. Hasonló gyakorlatot alakított ki Georgia, Iowa, Louisiana, Montana, Oregon, Texas és Wisconsin állam. Európában az utóbbi években az Egyesült Királyságban, Oroszországban, Franciaországban, Spanyolországban és Törökországban látott napvilágot hasonló kezdeményezés, Svédország és Dánia pedig már alkalmazza a jogszabályt.2
Első olvasatra a szankció kézenfekvőnek tűnik: a lengyel lakosság mintegy 80%-a támogatta is a törvényjavaslatot, mondván, a nemi erkölcs elleni cselekmények a legaljasabbak közé tartoznak, ha pedig gyermek az áldozat, az elkövető "mindent" megérdemel. A szankció alkalmazhatóságának azonban számos aggályos pontja van.
Az egyik ilyen aggály emberi jogi természetű. Az 1950-ben elfogadott római egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről kimondja,3 hogy az embert születésénél fogva megilleti a testi épséghez és az emberi méltósághoz való jog, ehhez kapcsolódóan pedig rögzíti a megalázó bánásmód tilalmát. Az ember még akkor sem mondhat le testi épségéről, azaz esetünkben az egészséges felnőtt szervezet hormonális egyensúlyáról, hogyha az a szabadságvesztés-büntetés alóli szabadulás eszköze lehet. Az emberi jogoknak azonban valóban súlyos megsértése a lengyel törvény, mert nem egyszerűen alternatív megoldásként - a börtönből való szabadulás eszközeként - ajánlja fel a kémiai kasztrálást, hanem a börtönbüntetés mellett kötelező mellékbüntetésként írhatja elő a bíró, amelyet a szabadulás után alkalmaznak. Ebben az esetben tehát szó sincs a szabadulás zálogaként "önként" választható lehetőségről, amilyen például az USA számos államának megoldása. A lengyel parlament annak ellenére vezette be a szankciót, hogy az alapvető emberi jogok védelméről szóló római egyezményre hivatkozás elég nyomós érv az európai közösségben: az európai államok éppen az egyezményre hivatkozással - illetve az egyezmény követelésének engedve - mondtak le a halálbüntetés alkalmazásáról a második világháborút követő időszakban, amely az európai közösséghez később csatlakozó volt szocialista országokban az 1990-es évek elejére tehető.
A másik aggály részben az előzőhöz kapcsolódik, mégpedig egészségügyi téren. A kémiai kasztráció a fizikai helyett megállapított olyan - látszólag humánus - eljárás, amelynek nincs élethosszig tartó hatása. Ehelyett olyan hormoninjekciót adnak be a páciensnek, amely két-három hónap alatt fokozatosan kiürül a szervezetből, így azt állandóan meg kell újítani. Ezzel tehát az elkövető nem szenved maradandó testi károsodást, azonban olyan - egyénileg változatos - mellékhatásokkal kell számolnia, mint a testzsírszint-emelkedés és ezzel párhuzamosan az izomcsökkenés, a szőrzetvesztés és mellnövekedés, hogy csak a legenyhébb, esztétikai hatásokat említsük. A fizikai elváltozások azonban komoly pszichikai gondokat is okozhatnak - gondoljunk csak az angol Alan Turing esetére. Turing számítástechnikai programozóként vált híressé Angliában. Az emberiség is sokat köszönhet neki, hiszen tagja volt annak az angol kódtörő csapatnak, amely többek között a feltörhetetlennek tartott német Enigma rejtjelezőgép üzeneteit is megfejtette. A hírnév azonban ráirányította a figyelmet homoszexuális irányultságára, amelyet akkor a közvélemény még nem fogadott el. "Betegségét" szintén hormoninjekciókkal kezelték - hasonlóképpen a ma szexuális parafíliának tekintett pedofíliához -, amelynek hatására az elnőiesedés jelei mutatkoztak rajta. A kezelés pszichikai súlya alatt Turing az 1950-es években összeroppant és hamarosan öngyilkosságba menekült. Esete ráirányította a figyelmet a hormonkezelés súlyos mellékhatásaira, azonban 2009-ig kellett várni, amíg a brit miniszterelnök, Gordon Brown Turing esete kapcsán bocsánatot kért a homoszexuálisokkal szemben tanúsított évszázados intoleranciáért és a meggondolatlan "kezelési" módszerekért.
Emellett a fizikai elváltozások sorát olyan, a női menopauzát kísérő tünetek egészíthetik ki, mint a bőrelváltozások, a hőhullámok, a szélsőséges hangulatingadozások. Utóbbi semmiképpen nem kedvez a bűnmegelőzési célzatnak. És itt jelentkezik a következő aggály. Kutatók szerint ugyanis a hormoninjekciók mellett a páciens továbbra is képes a szexuális aktusra - hasonlóan az eunuchokhoz -, éppen csak intenzívebb stimulusra van szüksége ehhez. Az "intenzívebb stimulus" éppen hogy a gyermekeket megrontó pedofiloknál adott, hiszen állandó késztetésük olyan erős, hogy kontrollálásához arányosan nagyobb erőfeszítés, önuralom szükséges. Ebből következik, hogy a lengyel törvény, azaz a kötelezően előírható hormonális kezelés önmagában nem járhat eredménnyel. A hormonális kezelést a terapeuták azoknak az elkövetőknek ajánlják, akik már felismerték, mennyire veszélyes tettük, és akik meg akarnak szabadulni az állandó késztetéstől.4 A hormonális kezelés azonban csak a megfelelő kognitív terápia kiegészítőjeként ajánlott, miután az életszemlélet-, illetve életmód-változtatást célzó tudati terápia megkezdődött, hiszen enélkül csupán legfeljebb kellemetlenségeket okoz a páciensnek, de semmiképpen nem védi a további elkövetővé válástól,5 mint ahogy a bűnmegelőzés eszközeként sem alkalmazható önállóan.
Mindezek ismeretében a kizárólagosan és kötelezően alkalmazott kémiai kasztráció nem más, mint a kollektív bosszú eszköze, amelynek ideje - a halálbüntetéshez hasonlóan - leáldozott.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
