A pénztartozás a fajlagos kötelem sui generis alakja, melyet a hitelező és az adós megnevezésével, a tartozás összegének és jogcímének rögzítésével szokás röviden körülírni. A pénztartozás egyébként - mint a neve is mutatja - pénzben fennálló, mégpedig pénz bizonyos mennyiségének megfizetésére irányuló tartozás. Vitán felüli azonban, hogy nem elhanyagolható jelentősége van a pénznem meghatározásának is, hiszen a pénztartozás megállapítható (vagyis kiróható) és fizethető (azaz leróható) idegen pénznemben is. A kirovó (vagy kitett pénznem) és a lerovó (mint teljesítési pénznem) megkülönböztetése a pénztartozások esetében akkor nyer értelmet, és igényel(het) vizsgálatot, ha egymástól eltérnek.
A hatályos Polgári Törvénykönyv 231. § (1) bekezdése értelmében valamennyi pénztartozást - ellenkező kikötés hiányában - a teljesítés helyén érvényben lévő pénznemben kell megfizetni. A törvény tehát a főszabálytól való eltérés lehetőségére maga is utal, a rendelkezés diszpozitív. Jogszabály nem tiltja olyan szerződési kikötések alkalmazását, melyek a tartozást meghatározó (kirovó) pénznemen túl a tartozás tényleges teljesítését (vagyis a pénztartozás lerovását) is idegen pénznemben irányozzák elő. Ezekben az esetekben a felek a törvény által vélelmezett lerovó pénznem helyett a maguk által meghatározott pénznemet (jellemzően, de nem kizárólagosan a kirovó pénznemet) teszik meg a fizetés pénznemeként. Ilyen ún. effektivitási kikötésekkel az üzleti életben gyakran találkozunk, s időről időre megjelennek olyan eseti döntések is, melyek az idegen pénznemben - értsd: nem a törvényes belföldi fizetőeszközben - fizetendő tartozások átszámolásával, vagy e tartozások után fizetendő kamat mértékével foglalkoznak. A jogtudomány művelői számára a pénzkötelmek és a kamattartozások világa olyan kincsesbánya, amely kifogyhatatlanul tárja értékeit a kutató elé. Dolgozatunkban e roppant széles témakörből mégis kizárólag a ténylegesen idegen pénznemben teljesítendő (lerovandó) pénztartozások után megállapítható késedelmi kamat mértékével kívánunk foglalkozni.
A kamatmérték meghatározására irányuló terjedelmes joganyagon belül további szűkítéssel is élünk, amennyiben kizárólag a gazdálkodó szervezetek közötti szerződéses jogviszonyokból eredő pénztartozások témáját érintjük. Ennek okát abban jelöljük meg, hogy ebben a kérdésben az uralkodó bírói gyakorlatot nem tartjuk helyesnek, sőt, a 2000/35/EK irányelvben megfogalmazott egyértelmű rendelkezésekkel ellentétben állónak érezzük. Ebből következik, hogy a tervezett kodifikációs megoldást - amely a bírói gyakorlat törvényerőre emelését tűzte ki célul - szintén helytelennek tartjuk.
A bíróságok - a közzétett eseti döntések tanúsága szerint - általában úgy foglalnak állást, hogy a ténylegesen idegen pénznemben fizetendő pénztartozások esetében a Polgári Törvénykönyvben megállapított kamatmérték helyett az adott, éppen szóban forgó pénznemre irányadó kamatot kell alkalmazni. Nem kerülte el figyelmünket, hogy a témában fellelhető eseti döntések - főként a korábbiak - nem gazdálkodó szervezetek egymás közötti szerződéses jogviszonyait érintik, ám az itt "kijegecesedett" álláspontot követi, ismétli meg a bírói gyakorlat általános érvénnyel minden olyan jogviszonyban, mely ténylegesen idegen pénznemben való fizetést irányoz elő. A dolgozatban többször hivatkozott, újkeletű kollégiumi ajánlás és a Polgári Törvénykönyv Kodifikációs Bizottság által vitára bocsátott szövegtervezete is általános érvényű, minden jogviszonyra egységes szabályozást fogalmaz meg.
Az egyik - többször idézett - esetben a külföldi felperes a belföldi kötelezett alperes ellen érvényesített szerződésen kívül okozott kár megtérítése iránti igényt. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a Ptk. 301. §-ának (1) bekezdése - amely a késedelemi kamat mértékét évi 20%-ban állapítja meg -"a magyar jogrendszer egészéből és a Ptk. rendszeréből is következően kizárólag forintban történő marasztalás esetén irányadó". A perbeli esetben a felperes kára idegen pénznemben merült fel, és a fentiekben kifejtettek szerint - miután ténylegesen DM-et kap kézhez - a teljesítés is idegen pénznemben történik. Ezért az átszámítás nélkül forintban történő marasztalás és teljesítés hiányában a felperes keresetére a Ptk. 301. §-ának a kamat mértékére vonatkozó rendelkezését nem lehet alkalmazni. Erre tekintettel alakult ki a Legfelsőbb Bíróságnak a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott azon ítélkezési gyakorlata (Pf. III. 20.701/1990. sz.), hogy az idegen pénznemben történő késedelmes teljesítés esetén - szerződésen kívül okozott kár megtérítése során - az adott pénznemre meghatározott nemzetközi pénzpiaci kamatot kell figyelembe venni." (BH 1995/342.)
Egy másik ügyben a bíróság jogerős ítélete kimondta, hogy a felperes által jogszerűen német márkában követelt kártérítés után "az e pénznemre vonatkozó és a késedelem idején hatályos pénzpiaci átlagkamat számítható fel." (BH 1999/405., ugyanígy BH 2004/250.)
A Legfelsőbb Bíróság elvi határozatban is foglalkozott ezzel a kérdéssel. A konkrét tényállás szerint az alperes a felperesek idegen pénznemben felmerült kárát volt köteles megtéríteni. "A Legfelsőbb Bíróság kialakult ítélkezési gyakorlata szerint az idegen pénznemben fennálló kötelezettség késedelmes teljesítése esetén az adott pénznemre meghatározott nemzetközi pénzpiaci kamatot kell figyelembe venni, mert a Ptk.-ban meghatározott évi húsz százalékos mértékű kamat a magyar jogrendszer egészéből és a Ptk. rendszeréből is következően kizárólag forintban történő marasztalás esetén állapítható meg." (vö. EBH 2000/195., lényegében ugyanez az okfejtés jelenik meg a BH 2006/111. sz alatti döntésben is.)
Azt, hogy a probléma iránt a jogalkalmazók ma sem közömbösek, egyértelműen igazolja, hogy a közelmúltban a Csongrád Megyei Bíróság Polgári-Gazdasági-Közigazgatási Kollégiuma 4/2006. (X. 27.) szám alatt ajánlást fogalmazott meg e kérdés kapcsán. Az ajánlás szerint "A magyar Polgári Törvénykönyv hatálya alá tartozó jogviszonyokban az idegen pénznemben teljesítendő pénztartozás után fizetendő kamat mértéke - ha a felek másképp nem állapodnak meg - az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 232. § (2) bekezdése, 301. § (1) és (2) bekezdése, valamint 301/A. § (2) bekezdése szerinti kamatmérték azzal, hogy ilyen esetben jegybanki alapkamat alatt az adott idegen pénznemet kibocsátó ország központi bankja által meghatározott "irányadó kamatlábat (referencia kamatlábat)" kell érteni. Az irányadó kamatláb az Európai Központi Bank által az adott félév első naptári napja előtt lebonyolított legutóbbi fő refinanszírozási műveletnél alkalmazott kamatláb, ha a fizetést euróban vagy az Európai Unió olyan tagállamában érvényes fizetőeszközben kell teljesíteni, amely tagállam részt vesz a gazdasági és a pénzügyi unió megteremtésének harmadik szakaszában (pl. Nagy-Britannia)." (Megjelent BDT 2007/1.)
Az ajánlás indokolásának lényege szerint - a részletes ismertetéstől eltekintünk - a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghatározott jegybanki alapkamat a magyar gazdaság pénzügyi állapotát tükrözi, a forint kamatláb ezért szorosan és kizárólag a magyar gazdasági viszonyok függvénye. A forint után fizetendő kamat mértéke emiatt nem vonatkozhat más, idegen pénznem után fizetendő kamatra. Az MNB a magyar jegybank, csak a forintra nézve állapíthat meg jegybanki alapkamatot, így a Magyarországon irányadó jegybanki alapkamat kizárólag a forint, mint hazai pénznem után fizetendő kamat mértékére vonatkozhat.
Ugyanez az érvelés jelenik meg a Fővárosi Ítélőtábla 11. Gf. 40.185/2007/3. számú döntésében is. A közzétett eseti döntés tényállásában euróban és USA dollárban fizetendő tartozásokról volt szó. A határozat indokolása szerint "a Ptk. rendelkezéseit helyes jogértelmezés szerint akként kell figyelembe venni, hogy ha idegen pénznemben kell teljesíteni a kamatfizetési kötelezettséget, a Ptk. által használt "jegybanki alapkamat" kifejezés alatt nem a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott jegybanki alapkamatot kell érteni, hanem annak az idegen pénznemre vonatkozó megfelelőjét. A 2000/35. EK irányelv rendelkezései 3. Cikkének (1) bekezdés d) pontja alapján a Ptk.-ban szereplő jegybanki alapkamat nem más, mint a Magyarország nemzeti központi bankja (MNB) által a forintra meghatározott referencia kamatláb. Következésképpen idegen pénznemben való kamatfizetési kötelezettség esetén a jegybanki alapkamat megfelelője az adott idegen pénznemet kibocsátó ország nemzeti központi bankja által meghatározott referencia kamatláb. Ha pedig a fizetést EUR-ban vagy az Európai Unió olyan tagállamában érvényes pénznemben kell teljesíteni, amely tagállam részt vesz a gazdasági és pénzügyi unió megteremtésének harmadik szakaszában, az európai központi bank által meghatározott úgynevezett irányadó kamatláb." (Közzétéve FIT-H-GJ-2007-1. szám alatt).
A közelmúltban egy konkrét perben vitás kérdésként merült fel a dolgozatban érintett probléma. Két belföldi illetőségű gazdálkodó szervezet egy belföldi ingatlan tulajdonjogának átruházására kötött egymással előszerződést, amelynek teljesítéséből (a foglaló jogi sorsára nézve) jogvita kerekedett. A szerződő felek a vételárat euróban állapították meg, méghozzá effektivitási klauzula alkalmazásával (tehát ténylegesen euróban fizetendően). A szerződés megkötésekor a foglaló összege a megfelelő pénznemben (tehát euróban) átutalásra is került. A felek megállapodása jogválasztási kikötést nem tartalmazott, olyan releváns elem pedig, amely a hatályos nemzetközi magánjogi szabályok értelmében a magyar jogtól eltérő jog alkalmazását írta volna elő, nem merült fel.
A jogvita elbírálása során az eljáró bíróságoknak tehát - a kamatmérték tekintetében is - a magyar jogszabályokat kellett alkalmazniuk. Az alsóbb bíróságok eltérő (a fent ismertetett, állandónak mondott bírói gyakorlatot követő) álláspontjával szemben (!) a konkrét ügyben a felülvizsgálati kérelem folytán eljárt Legfelsőbb Bíróság - helyesen - elfogadta a felperes kamatmértékre vonatkozó érvelését és az euróban megállapított, ténylegesen is idegen pénznemben fizetendő késedelmi kamat mértékét a Ptk. 301/A. § (2) bekezdés szerinti szabályok alkalmazásával a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon irányadó, az MNB által a Magyar Közlönyben közzétett jegybanki alapkamat 7%-kal növelt összegében állapította meg. (Legf. Bír. Gfv. IX. 30.260/2006/4.). Az ítélet indokolása rámutat arra, hogy a kamat pénzneme a főkötelezettség pénznemével azonos, ám a kamat mértéke - figyelemmel az átültetett irányelvi rendelkezésre is - a fizetés pénznemétől független.
Előrebocsájtjuk, hogy a magunk részéről ezt az értelmezést tekintjük követendőnek, szemben a jelenlegi - ismereteink szerint még többségi - gyakorlattal, valamint a kodifikáció során a Polgári Törvénykönyvbe bevezetni tervezett - a következőkben röviden ismertetett - megoldással.
A dolgozatban érintett kérdéskörrel a Polgári Törvénykönyv napirenden lévő kodifikációja is foglalkozott. A Vékás Lajos professzor által vezetett Kodifikációs Főbizottság által készített javaslat 5:23. § (3) bekezdése a következőképpen fogalmaz: "Ha a fizetési kötelezettséget idegen pénznemben kell teljesíteni, a kamat mértékét az adott pénznemre meghatározott pénzpiaci kamatnak a fizetési kötelezettség keletkezésének idején érvényes mértéke alapul vételével kell meghatározni."
A normaszöveg tervezethez fűzött indokolás szerint a jogalkotó a bírói gyakorlatban kialakult megoldás törvényerőre emelését tűzte ki célul. A készülő kódex 5:23. § (3) bekezdése általános pénzkötelmi szabályt tartalmaz, ami azt jelenti, hogy minden olyan pénztartozásra alkalmazni kell, amelyben akár jogszabály rendelkezése vagy a felek megállapodása (effektivitási kikötés) alapján a fizetési kötelezettség idegen pénznemben teljesítendő.
A kirovó pénznem értékének ingadozása - különösen a pénz értékcsökkenése - nem ismeretlen és semmiképpen nem ritka jelenség, napjainkban különösen nem az. A Polgári Törvénykönyv Magyarázata is úgy foglal állást, hogy "az értékállandóság biztosítására való törekvés mindenképpen indokolt", e törekvés pedig több különböző formában - kifejezett, vagy lényeges tartalma szerinti "valorizációs" technikaként - jogszabályban és a jogalkalmazásban egyaránt elismerésre került.
Témánk szempontjából az értékállandóságot biztosító, valorizációs kikötések közül a kirovó és a lerovó pénznem meghatározásának lehetősége bír jelentőséggel. A felvezető gondolatsorokban rámutattunk arra, hogy hatályos jogunkban - fokozatos, ehelyütt nem ismertetendő jogszabályi liberalizáció után - nincs jogi akadálya annak, hogy a felek úgy állapodjanak meg, hogy a kevésbé értéktartónak vélt törvényes belföldi pénznem helyett a jogviszonyukban akár kirovóként, akár lerovóként más pénznemet alkalmaznak. Bár kétségtelen, hogy az értékállandóság megőrzése érdekében valamivel gyakrabban előforduló megoldásnak a kirovó más pénznemben való meghatározása mutatkozik, semmiképpen nem zárható ki az sem, hogy az effektivitási kikötést - vagyis az idegen pénznemben való tényleges fizetést - a felek szintén értékállandósági célzattal alkalmazzák. Az értéktartóbb pénznem birtoklására irányuló törekvés gazdasági racionalitása különösebb magyarázatot nem igényel, különösen, ha szem előtt tartjuk, hogy a határon átnyúló áru- és pénzforgalom miatt a gazdálkodó szervezeteknek gyakran keletkezik ténylegesen idegen pénzben fizetési kötelezettségük, szükségszerű ezért, hogy gazdasági kapcsolataiknak megfelelő idegen pénznemben pénzeszközökkel rendelkezzenek. A jelenlegi értelmezés mellett azonban a joggyakorlat által is elismert, számos esetben kifejezetten támogatott valorizációs cél meghiúsulni látszik, hiszen effektivitási kikötés értékállandósági céllal való alkalmazása esetén a bírói gyakorlat alacsonyabb kamatot ítél meg a hitelezőnek, mint ha a követelése forintban lenne megállapítva. Ezt az alacsonyabb kamatmértéket pedig - megítélésünk szerint - nem kompenzálja, hogy a fizetés ezekben az esetekben ténylegesen az idegen (értéktartóbb) pénzben történik meg.
Úgy véljük tehát, hogy a jelenlegi bírói gyakorlat ismertetett megoldása amellett, hogy a jogszabályokkal meg nem indokolható ellentétben áll, nem szolgálja az indokolt értékállandósági törekvéseket sem. A Ptk. 301/A. § (2) bek. hatályos normaszövege alapján csak és kizárólag az az értelmezés követhető, mely szerint a magyar polgári jog szabályai alapján elbírálandó esetekben a Polgári Törvénykönyv egyértelmű rendelkezései miatt a törvényes kamatmérték számításakor a jegybanki alapkamat alatt a Magyar Nemzeti Bank által közzétett alapkamatot kell érteni, méghozzá függetlenül attól, hogy a tartozás milyen pénznemben fizetendő.
A Ptk. már idézett 231. § (1)-(2) bekezdése szerint a pénztartozás ellenkező kikötés hiányában a teljesítés helyén érvényben lévő pénznemben kell teljesíteni. Annak nincs akadálya, hogy a felek ténylegesen idegen pénznem fizetését kössék ki, miként annak sem, hogy a bíróság - amennyiben ennek feltételei fennállnak - a pénztartozás idegen pénznemben való megfizetésére marasztalja az adóst. A fizetendő kamat - méghozzá akár az ügyleti, akár a késedelemi kamat - mértékét a felek szabadon állapítják meg, ennek hiányában viszont a törvény, méghozzá a magyar Polgári Törvénykönyv szabályai az irányadóak. A dolgozat témája szempontjából releváns Ptk. 301/A. § (1)-(2) bekezdése értelmében gazdálkodó szervezetek között a késedelmi kamat mértéke a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamat hét százalékkal növelt összege. E rendelkezéstől tehát a szerződő felek - akarategységben - eltérhetnek, jogszabály pedig a jogosultra nézve kedvezőbb rendelkezést tartalmazhat [Ptk. 301/A. § (7) bekezdés].
A Polgári Törvénykönyv 301/A. §-ának rendelkezései a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló 2000/35/EK irányelvben megfogalmazott elvek szerint került megállapításra. Az irányelv 3. cikk (1) bekezdés d) pontja egyértelműen fogalmaz, amikor kimondja: "amennyiben a szerződés másképp nem rendelkezik, az adós által fizetendő késedelmi kamat mértéke ("törvényes kamat") az Európai Központi Bank által az adott félév első naptári napja előtt lebonyolított legutóbbi fő refinanszírozási műveletnél alkalmazott kamatláb ("irányadó kamatláb") legalább hét százalékponttal növelt összege legyen. Azon tagállamok, amelyek nem vesznek részt a gazdasági és pénzügyi unió megteremtésének harmadik szakaszában, a saját nemzeti központi bankjuk által meghatározott referencia kamatlábat kötelesek a fenti irányadó kamatláb megfelelőjeként alkalmazni. Mindkét esetben az adott félév első naptári napján érvényben levő irányadó kamatláb irányadó az azt követő hat hónapra."
Az irányelv az egymástól eltérő tagállami jogszabályi rendelkezések valamilyen szintű egységesítését tűzte ki célul és nem a különböző pénznemekben történő fizetések szabályait kívánta harmonizálni.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az irányelvi szabályozás aszerint differenciált, hogy az adott tagállam tagja-e a gazdasági és pénzügyi unió harmadik szakaszának vagy nem. Ha igen, akkor a tagállami jogban a fizetési késedelem miatti kamatot az Európai Központi Bank refinanszírozási kamatához kell igazítani, ha nem, akkor a késedelmi kamat mértéke - kötelezően - az adott tagállam jegybanki alapkamatához igazítandó. Az irányelv szerint nincs jelentősége annak, hogy az adott tagállamban a fizetés milyen pénznemben történik: ha tehát helyesen ültetik át az irányelvi rendelkezéseket, abban az esetben jogi relevanciával kizárólag az a tény bír, hogy melyik állam jogát kell alkalmazni a késedelmes fizetés jogkövetkezményeinek levonásakor. Másképpen fogalmazva: az irányelv nem az alkalmazott pénznemre, hanem a fizetési késedelmek leküzdése érdekében a tagállamokra nézve állapított meg kötelezően alkalmazandó iránymutatást abban a kérdésben, hogy az egyes tagállamok milyen bázishoz kötelesek igazítani saját jogukban a fizetendő késedelmi kamat mértékét.
A Ptk. kamatfizetési kötelezettségre vonatkozó szabályait módosító 2002. évi XXXVI. törvény indokolása szerint is az irányelvben meghatározott kamat (az Európai Központi Bank refinanszírozási kamata) hazai megfelelője a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény 12. §-a értelmében az MNB által irányadó kamatként megállapítandó ún. jegybanki alapkamat. Ugyancsak az indokolás mutat rá, hogy "a jegybanki alapkamat helyett az Európai Központi Bank által meghatározott kamatlábat kell alkalmazni attól az időponttól, amikor Magyarország tagja lesz a Gazdasági és Monetáris Unió harmadik szakaszának."
Az irányelvi rendelkezések értelmezésével arra a következtetésre kell jutni, hogy a tagállamok kizárólag arra kaptak lehetőséget, hogy a "hozzáadandó" kamatmértéket emelhetik, de a bázistól nem térhettek el. A magyar jogalkotó - ebben a kérdésben - helyesen ültette át az irányelvet, amikor a Ptk. idézett 301/A. § (2) bekezdésének rendelkezése a gazdálkodó szervezetek egymás közötti jogviszonyára a fizetendő kamat mértékét a jegybanki alapkamathoz igazította.
Nem tudjuk tehát magunkévá tenni a korábban hivatkozott megyei bírósági ajánlás és az ismertetett ítéletek logikáját és magyarázatát a ténylegesen idegen pénznemben teljesítendő pénztartozások után járó kamat mértéke tekintetében.
Megítélésünk szerint a fent is említett, a bírói gyakorlat és az ajánlás által is hivatkozott irányelvi rendelkezéseket - 3. cikk (1) bekezdés d) pont - nem lehet az ajánlásban elfoglalt gondolatmenet szerint értelmezni. A közösségi irányelv megalkotásakor a Parlament és a Tanács nyilvánvalóan tisztában volt azzal, hogy a tagállamok gazdasági-pénzügyi helyzete messze nem azonos, miként világos volt az is, hogy az eurót még be nem vezető országok által alkalmazott törvényes (tagállami) fizetőeszköz vásárlóértéke sem egyforma. Ennek ellenére sem az irányelv szövegéből, sem az irányelvhez fűzött preambulumból nem olvasható ki olyan szándék, hogy a közösségi jogalkotás célja a különböző pénznemekben fizetendő tartozások utáni késedelemi kamatfizetési kötelezettség egységesítése lett volna. Éppen ellenkezőleg. Az irányelv célja - a határon átnyúló ügyletekre is figyelemmel - a tagállami jogok közötti eltérések megszüntetése és a késedelem szankcionálásának viszonylagos egységesítése, ezáltal a belső piacon tapasztalható késedelmes fizetések leküzdése volt. A 2000/35/EK irányelv preambulumának (12) pontja kimondja: "A belső piacon tapasztalható késedelmes fizetések leküzdésére irányuló célkitűzés nem érhető el eléggé az egyes tagállamok külön-külön tett intézkedéseivel, következésképp a Közösség ebben nagyobb sikert érhet el. Ez az irányelv kizárólag ezt a fenti cél elérését tartja szem előtt …" A tagállami jogszabályi rendelkezések közötti különbségek megszüntetésére, mint az irányelv megalkotását motiváló szándékra a preambulum több helyen is utal, pl. (8) bekezdés, vagy a (9) bekezdés. Ennek érdekében tehát a tagállami jogokba átültetendő irányelvi rendelkezés egyértelmű volt: minden tagállam köteles biztosítani, hogy - eltérő szerződési rendelkezés hiányában - a tagállami jogszabály erejénél fogva a hitelező az irányelv szerint megállapított bázishoz igazítandó mértékű késedelmi kamatra legyen jogosult. Ez a bázis pedig tagállamonként - és nem pénznemenként - változik, kizárólag aszerint, hogy a szóban forgó állam részt vesz-e a gazdasági és pénzügyi unió megteremtésének harmadik szakaszában. Igenlő esetben a bázis, melyet a fizetendő késedelmi kamatnak legalább 7 százalékponttal meg kell haladnia az Európai Központi Bank által megállapított refinanszírozási kamat, ellenkező esetben viszont az adott tagállam saját központi bankja által megállapított referencia kamatláb mértékét kell legalább 7%-kal növelt összegben késedelmi kamatként rögzíteni.
A Polgári Törvénykönyvet módosító 2002. évi XXXVI. törvény 5. §-a - ebben a kérdésben - helyesen ültette át az irányelvi rendelkezést, ami alatt értelemszerűen azt is érteni kell, hogy ahol a jogszabály jegybanki alapkamatot említ, ott feltétlenül a Magyar Nemzeti Bank által megállapított jegybanki alapkamatról van szó. Ez az értelmezés - határozott álláspontunk szerint - szükséges és elengedhetetlen feltétele annak, hogy megfelelő átültetésről beszélhessünk. Ezt az egyértelmű jogszabályi rendelkezést nem lehet bírói jogértelmezéssel sem megkerülni.
Önmagában az a tény, hogy a jogviszonyban a pénztartozás fizetési pénznemeként - bármilyen okból - idegen pénznem szerepel, vagyis a pénzkötelem lerovása a belföldi fizetőeszköztől eltérő pénznemben kell, hogy megtörténjen, még nem eredményezi okszerűen azt is, hogy a fizetési ügylet a szóban forgó lerovó pénznem "forgalmát" irányító idegen jegybank hatása alá kerülne. A ténylegesen idegen pénznemben teljesítendő tartozásokra is a magyar jogot kell alkalmazni, a Polgári Törvénykönyv pedig - okfejtésünket ehelyütt meg nem ismételve - egyértelműen rendelkezik a fizetendő kamat mértékéről, annak számítási módját meghatározza, a számolás alapjául szolgáló "bázisértéket" a magyar Nemzeti Bank által meghatározott jegybanki alapkamatban egyértelműen megjelöli. Vitán felülinek tartjuk, hogy a fizetendő kamat mértékét egyértelműen meghatározó jogszabályi rendelkezés nem értelmezhető úgy, hogy jegybanki alapkamat alatt - nem forintban fizetendő tartozás esetében - egy másik állam jegybankja által, az adott pénznemre megállapított kamatot kellene alkalmazni. A Ptk. idézett rendelkezései egyértelműek, alkalmazásukat megkerülni nem lehet, ha pedig az adott tartozásra nézve a magyar jog rendelkezéseit kell alkalmazni, akkor ez a kódex által meghatározott számítási módot is jelenti (bázis + "rárakódó kamatmérték").
Kamatszabályaink az utóbbi néhány évben több módosításon estek át, ezek közül nem egy megoldás okozott jogalkalmazási problémát. Ezt egyértelműen mutatja a kamatmérték megállapítása kérdésében született számos kollégiumi állásfoglalás, ajánlás. A jogszabályi módosítások között vannak olyanok, melyek jogtechnikai, mások tartalmi szempontból is kritika alá vonhatóak. Megítélésünk szerint a jogalkotónak komolyabb figyelmet kell szentelnie a kamatszabályaink kialakítására, különben a kamat - Salamonné Solymosi Ibolya találó kifejezésével élve - továbbra is jogalkotásunk mostohagyermeke lesz. ■
Visszaugrás
