Magyar összehasonlító jogtudomány 1875/76-tól kezdődő klasszikus korszaka, melyet olyan nevek fémjeleznek, mint Wenzel Gusztáv, Pulszky Ágost, Szászy-Schwarz Gusztáv és Szászy István,[1] 1950-ben kényszerűen véget ért. A fordulat évét követően a születő - még kevéssé tudományos jellegű - szocialista jogtudományt a régi jogtudósokkal szembeni ideológiai harc kötötte le, melynek fő célja a marxista-leninista jogelmélet ideológiai felsőbbrendűségének az igazolása volt. A polgári korszak összehasonlító jogtudományával való leszámolás két állomása: a Budapesti Egyetem összehasonlító magánjogi és nemzetközi magánjogi tanszékének a megszüntetése 1949-ben, valamint vezetőjének, Szászy Istvánnak a kényszernyugdíjazása 1950-ben[2] jelezte, az új jogtudományi paradigma nem tart igényt a magánjogi jogösszehasonlításra.
A szocialista jogtudomány részéről a jogösszehasonlítással szemben az 1950-es években tapasztalható ellenségességnek alapvetően két elméleti oka volt: A magánjogi jogösszehasonlításnak, mint nyugat-európai tudománynak, illetve tudományos módszernek a kialakulását a monopolkapitalizmus XIX. századi világméretűvé válása tette lehetővé, idézte elő, és a jogösszehasonlítás elsődleges célja is eleinte a nemzetközi áruforgalom szolgálata volt. Másrészt a szocialista jogtudomány a maga felsőbbrendűségéből kiindulva eleve tagadta, hogy más, főként a nyugat-európai "burzsoá" jogrendszerek eredményei hasznosíthatók lennének, így a jogösszehasonlításnak nem is lehet más eredménye, mint a szocialista jogrendszerek
- 115/116 -
fejlettebb voltának az igazolása - amely viszont nem igényel empirikus alátámasztást.
Az összehasonlító jogi kutatómunkák megindulásának egyik feltétele tudományon kívüli volt: a politikai enyhülés, azaz a két világrendszer konfrontációja helyett a békés egymás mellett élés előtérbe kerülése.[3] Az 1962-es kubai rakétaválság után az enyhülés legfontosabb jelei a külpolitikában az atomcsend- és atomsorompó-egyezmény megkötése, valamint a Washington és Moszkva között kiépült forró drót volt 1963-ban,[4] majd a Helsinki folyamat az 1970-es években. A brezsnyevi éra alatt a Szovjetunió és a nyugat gazdasági kapcsolatai megerősödtek, a szocialista államok bizonyos szinten integrálódtak a világkereskedelembe, ami előtérbe helyezte a másik rendszerhez tartozó jogrendszerek megismerésének igényét. A magyar belpolitikában ugyanezen folyamat részének tekinthető az 1960-as részleges amnesztia,[5] majd a szinte teljes amnesztia 1963-ban,[6] a gazdaságpolitikában pedig az 1968-ban kezdődő új gazdasági mechanizmus (melynek elnevezése a lényegében szerkezeti reformokat felszíni változtatásokként próbált leplezni).[7] 1968 egyben a magyar szocializmus gazdasági civiljoga 1987-ig tartó aranykorának is a kezdete.[8]
A jogösszehasonlítás tudománya műveléséhez az elvi legitimációt a két rendszer békés együttélésén[9] túl a jogpropaganda, mint cél szolgáltatta.[10] Eörsi már 1962-ben érvelt amellett, hogy a nyugati jogtudósokban kialakult, a szocialista jog önállótlanságát valló és leegyszerűsítő nézeteket, előítéleteket a jogpropaganda eszközével lehetne szertefoszlatni. A jogpropaganda számára pedig kiváló színterek lehetnek az összehasonlító jogi konferenciák.[11]
- 116/117 -
Az összehasonlító jogi munkák tudományelméleti megalapozásához legjelentősebb mértékben Szabó Imre járult hozzá, aki 1955-től volt az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének igazgatója. Szabó szerint a szocialista jogtudománynak a nyugati jogösszehasonlítás kritikáján túl továbblépésre van szüksége: olyan elméleti keretre, mely lehetővé teszi az eltérő társadalmi rendszerek közötti jogösszehasonlítást. Ehhez a marxista-leninista jogelmélet jogtípus fogalmát használja fel, mely az azonos társadalmi berendezkedésen alapuló jogrendszereket fogja át. Az árutulajdonon alapuló társadalmi berendezkedéshez a kapitalista/burzsoá, a társadalmi tulajdonon alapulóhoz a szocialista jogtípus kapcsolódik. A jogtípusokon belül a másodlagos tulajdonságok alapján jogrendszer-csoportokat különböztet meg (jogrendszeri formák). Míg a jogtípus a lényegi ismérvek mentén, a jogrendszer alapjául szolgáló társadalmi-gazdasági rendszerrel összefüggésben határozható meg, addig a jogrendszeri formákat egymástól már főleg a jogtechnikai megoldások különböztetik meg. A jogrendszerek ilyetén formán történő tagolása három fajta jogösszehasonlítást tesz lehetővé: a belsőt (jogtípuson belül, eredménye a hasonlóságok felismerése), a külsőt (jogtípusok között, eredménye a két jogtípus közötti logikai ellentét, valamint annak a felismerése, hogy a szocialista jogtípus magasabb szintű, meghaladta a burzsoá jogtípust), végül az általánost (a külső és a belső jogösszehasonlítás ötvözése).[12]
A Szabó által felállított tudományos szintű elméleti kerethez a szakmai bázist az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében, különösen az összehasonlító jogi osztályon folyó kiterjedt összehasonlító jogi és dokumentációs tevékenység biztosította, mely főleg a kelet-európai jogrendszerek feldolgozásában volt korszakalkotó.[13]
Eörsi Gyulának már az első, 25 évesen (1947-ben) "A tulajdonátszállás kérdéseiről" írott monográfiájában megjelenik a jogösszehasonlítás, mint módszer. A következő munkája, a Szegedi Egyetem számára 1950-ben írott "Összehasonlító magánjog" című jegyzete[14] már marxista ideológiával erősen átitatott, azonban Fekete Balázs helytállóan foglal állást a mű tudományos jellege mellett, és emeli ki Eörsi két, későbbi munkáit is meghatározó megállapítását: hogy a jogösszehasonlítás a XIX. századi kapita-
- 117/118 -
lizmus terméke, és hogy a nyugati magánjogok osztályozása a polgári forradalmakkal való viszonyuk alapján lehetséges.[15] Az '50-es években aztán a már ismertetett okok miatt Eörsi sem foglalkozott magánjogi összehasonlítással, majd 1962-től több, fentebb már részben hivatkozott cikkel rukkolt elő, és ezzel nagyban hozzájárult az összehasonlító jogtudomány szocialista országokban történő elfogadtatásához.[16]
Eörsi Gyula főműve, az 1967 óta írt "Összehasonlító polgári jog"[17] 1975-ben, a magyar összehasonlító jogtudomány születésének 100. évfordulóján jelent meg. 1875-ben jelent meg ugyanis Magyarországon Pulszky Ágost fordításában és terjedelmes kommentárjával Sir Henry Sumner Maine "The Ancient Law" című korszakalkotó műve,[18] valamint 1876-ban tartotta Wenzel Gusztáv második akadémiai előadását,[19] melyben a jogösszehasonlítás tudományos jellege mellett tört lándzsát, és hangsúlyozta kiemelkedő szerepét a jogfejlesztésben. A grandiózus - 60 ív terjedelmű, mintegy másfélezer lábjegyzettel rendelkező apparátussal ellátott, és 400 tételes irodalomjegyzékkel büszkélkedő - művet Eörsi nem egyfajta anti-Zweigert-Kötznek,[20] hanem úgymond szocialista Zweigert-Kötznek szánta.[21] A nyugati jogösszehasonlítás és általában a burzsoá jogtudomány ugyanis szerinte kiragadja a jogot a gazdasági-társadalmi összefüggésekből, ezért nem vezethet helyes eredményre. A gazdaság és társadalom figyelmen kívül hagyása miatt a nyugati jogösszehasonlítás alapvetően a jogtechnikára koncentrál. Ezt a módszert meghaladva kívánja marxista szempontból - a gazdasági-társadalmi alapokra visszavezetve - összehasonlítani a nagy jogrendszereket Eörsi, és ebben jelöli meg munkája elsődleges célját és nóvumát.[22]
- 118/119 -
Eörsi könyvének alapját a Szabó által kialakított elméleti keretekre támaszkodva a jogtípus-jogcsoport megkülönböztetés és tagolás adja. Álláspontja szerint is a szocialista jogtípust a társadalmi tulajdon, míg a burzsoá/kapitalista jogtípust az árutulajdon határozza meg fundamentálisan. A burzsoá jogtípuson belül a polgári forradalomhoz való viszony alapján négy jogcsoportot különít el: a korai polgári forradalom magánjogát (common law), a radikális polgári forradalom magánjogát (francia jog), a késleltetett polgári forradalmak magánjogait (német jog, görög jog, a burzsoá magyar jog) és a feudális előzmények nélküli monopolkapitalista magánjogot (svájci jog). A szocialista jogtípuson belül az európai szocialista jogcsoportot és a távol-keleti szocialista jogcsoport határolja el, a latin-amerikai szocialista államok jogát nem tárgyalja.[23]
A polgári jog jelenkori intézményei közül Eörsi a négy legalapvetőbbet emeli ki: a tulajdonjogot, a szerződést, a felelősséget és az alanyi jogot. A konvergencia kérdéskörének tárgyalása során megállapítja, hogy - lévén a jogfejlődés aktív adaptációs folyamat - a burzsoá jogtípus folyamatosan kénytelen olyan viszonyokhoz adaptálódni, melyeknek a megfelelő alapját a társadalmi tulajdon adná meg. Másrészt a szocialista jogtípus is merít a kapitalista jogrendszerek technikai megoldásaiból. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez a fajta konvergencia bármelyik jogtípus kemény magvát érintené, így a két rendszer joga valójában nem konvergál.[24]
Ami az "Összehasonlító polgári jog" közvetlen hatását illeti, mindenekelőtt arra kell felhívni a figyelmet, hogy Eörsi műve a jogösszehasonlítás létjogosultságát megkérdőjelezhetetlenné tette a szocialista jogtudományban. Emellett a monográfia - különösen az angol nyelvű kiadás 1979-es megjelenése után - ismertté tette a kelet-európai jogrendszereket a nyugati jogtudósok körében is, ennyiben mindenképpen elérte célját a szerző (ti. szocialista Zweigert-Kötz). Amellett, hogy az 1977-es Ptk. reform kidolgozása során közvetlenül hasznosítani lehetett az elért eredményeket, részben Eörsi érdeme is, hogy a Nemzetközi Összehasonlító Jogi Kongresszus 1978-as ülését Budapesten tartották, melyen Szabó Imrét - a szocialista jogtudósok közül elsőként - a társaság alelnökévé választották.[25]
- 119/120 -
A munka hosszú távú hatásai közé tartozik, hogy a rendszerváltozást követően nem kellett az összehasonlító jogtudomány alapjait újból lerakni, a jogösszehasonlítás nem került "légüres térbe".[26] Történeti szemléletének köszönhetően a nyugat-európai jogrendszerekre vonatkozó megállapításai jórészt ma is helytállónak tekinthetők. A kelet-európai szocialista jogrendszerek feldolgozása napjainkban már csak jogtörténeti jelentőséggel bír, paradox módon Eörsi épp a távol-keleti és kubai jogrendszereket nem elemezte behatóbban, melyekben még most is meghatározóak a szocialista gyökerek. A konkrét magánjogi jogintézmények, valamint a jogfejlődés tárgykörében viszont számos olyan megállapítással találkozhatunk, melyek jelenleg is aktuálisak: Így például a közszerződéssel, továbbá az általános szerződési feltételekkel kapcsolatos problematika, a szerződési szabadság hanyatlására, az akarat fikcióvá válásra vonatkozó nézetek,[27] vagy a jog megkettőződésének folyamata a fejlődő államokban, a recipiált nyugati jog és a szokásjog egymás mellett élése[28] mind olyan kérdések, melyekre azóta sem született a jogtudományban megnyugtató válasz.■
- 120 -
JEGYZETEK
[1] Összehasonlító jogtudománnyal foglalkozó munkái közül a legkiemelkedőbb: SZÁSZY I.: A magyar magánjog általános része. Egyetemi Nyomda, Budapest, 1947.
[2] FEKETE B.: A modern jogösszehasonlítás paradigmái. Kísérlet a jogösszehasonlítás tudománytörtének új értelmezésére. Doktori értekezés, kézirat. Budapest, 2009. 158.
[3] FEKETE: i. m. 160.
[4] ANDOR L.: Amerikai Egyesült Államok. In: 20. századi egyetemes történe. II. kötet (szerk.: Német I.). Osiris, Budapest, 2005, 113, 121.
[5] SZERENCSÉS K.: A Kádár-korszak. In: Magyarország története 1918-1990. (szerk.: Pölöskei F.-Gergely J.-Izsák L,). Korona, Budapest, én. 234., 245.
[6] SZERENCSÉS: i. m. 246.
[7] Uo. 253.
[8] SÁRKÖZY T.: A szocializmus, a rendszerváltás és az újkapitalizmus gazdasági civiljoga 1945-2005. [Szubjektív jog(i)történet]. HVG-Orac, Budapest, 2007. 115.
[9] Lásd: EÖRSI Gy.: Jogösszehasonlítás és békés együttélés. Állam- és Jogtudomány, 1964. 3. 380. SZABÓ I.: Jogtudomány és békés együttélés. In: Szocialista jogelmélet - népi demokratikus jog. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1967. 183.
[10] FEKETE: i. m. 160-161.
[11] EÖRSI Gy.: Részvételünk "összehasonlító jogi" rendezvényeken. In: Az MTA társadalom-történeti osztályának közleményei, 1962. 1-2. 105.
[12] FEKETE: i. m. 163-164. Lásd részletesebben: SZABÓ I.: Az összehasonlító jogtudomány. In: Kritikai tanulmányok a modern polgári jogelméletről (szerk.: Szabó I.). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963, 41. SZABÓ I.: Az összehasonlító jog elméleti kérdései. In: A jogösszehasonlítás szocialista elmélete. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975, 87.
[13] SÁRKÖZY: i. m. 86-87.
[14] EÖRSI Gy.: Összehasonlító magánjog. Szeged, 1950.
[15] FEKETE: i. m. 167.
[16] EÖRSI Gy.: Részvételünk "összehasonlító jogi" rendezvényeken. In : Az MTA társadalom-történeti osztályának közleményei. 1962. évi 1-2. sz., 105. EÖRSI Gy.: A károkozás tilalma és megengedettsége a szocialista és a burzsoá jogban. Állam- és Jogtudomány, 1962. évi 2. sz., 287. EÖRSI Gy.: Jogösszehasonlítás és békés együttélés. Állam- és Jogtudomány, 1964. évi 3. sz., 380.
[17] EÖRSI Gy.: Összehasonlító polgári jog (Jogtípusok, jogcsoportok és a jogfejlődés útjai). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975.
[18] Sir MAINE, H. S.: A jog őskora (ford: Pulszky Á.). Budapest, 1875.
[19] WENZEL G.: Az összehasonlító jogtudomány és a magyar magánjog. Budapest, 1876.
[20] Utalva a szerzőpáros korszakalkotó művére: ZWEIGERT-KÖTZ: Einführung in die Rechtsvergleichung auf dem Gebiete des Privatrechts, Bd. 1. Grundlagen. Mohr, Tübingen, 1971.
[21] EÖRSI Gy.: Összehasonlító polgári jog. i. m. 15-17.
[22] Uo. 18-19.
[23] Uo. 187. 383. lj.
[24] Uo. 387., 391.
[25] Sárközy: i. m. 138. Eörsi már az 1970-es évek elejétől KGST Jogi Értekezlete magyar tagozatának elnöke. Sárközy: i. m. 136.
[26] Fekete: i. m. 171.
[27] Eörsi: i. m. 317-318.
[28] Uo. 581.
Lábjegyzetek:
[1] Szécsényi-Nagy Kristóf, Tudományos segédmunkatárs, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, 1014 Országház u. 30., E-mail: kicso@hotmail.com
Visszaugrás
