A polgári forradalmak hatására - a XIX. század második felében - az abszolút monarchiákat fokozatosan felváltották a demokratikusabb államformák. Megjelent a liberalizmus, és ennek részeként a "laissez fair, laissez passer" elve dominált, a polgári per lényegévé az egyéni érdek megvalósítása vált. Eljárásjogi aspektusból tehát a francia forradalom felborította az ancien régime eljárási szabályait, a felvilágosodás eszméi ide is bekúsztak. "A »nyomozásközpontú« polgári eljárást felváltotta a kontradiktórius jellegű perrend."[1]
a) Ennek eredményeként született meg a napóleoni kodifikációs hullámban az 1806. évi francia polgári eljárási törvénykönyv, a Code de procédure civile (a továbbiakban: CPC), amely 1807. január 1-jén lépett hatályba. Az ügyészi tevékenység eseteiről a IV., a "De la Communication au Ministère public" című 83. cikk rendelkezik. Eszerint az ügyész az alábbi ügyekben léphetett fel:
1. a közrend, az állam, az állami javak, a közösségek, és a közintézmények, a szegények javára tett adományt és hagyatékot érintő ügyek;
2. a személyi állapotot és a gyámságot érintő ügyek;
3. a gondnoksággal kapcsolatos ügyek;
4. a bírákra vonatkozó szabályozás, kizárás és elutasítás rokonság és házasság miatt;
5. hatásköri összeütközés miatti ügyek;
6. gyámsági ügyekben, például a kiskorúak, vagy azon nők ügyeiben, akiket hozományukkal kapcsolatosan nem hatalmazott fel a férjük vagy a hozomány rendszer alatt házasodtak;
7. távollévők ügyeiben.
Az ügyész minden olyan ügyről tájékoztatást kérhetett, amelyben a részvételét szükségesnek tartotta és ezt a bíróság hivatalból is elrendelhette. A törvény egy általános felhatalmazást is tartalmazott, amely az ügyész számára a közérdek védelmében biztosított fellépési lehetőséget.[2]
"A polgári perben eljáró ügyész jogállása úgy foglalható össze, hogy »nem a perlekedő feleknek, hanem egyedül a törvénynek az érdekét képviseli, miszerint kötelessége felügyelni, hogy a törvény az előforduló perekben helyesen alkalmaztassék; ...az olyan intézeteknek vagy személyeknek, melyeknek védőjéül fellép, nem csak a javára, hanem, ha a jogosság úgy kívánja, azok hátrányára is indítványt tenni köteles. Az államügyészség tehát Franciaországban egy főeszköz arra, hogy a bíróság ítéleteiben az anyagi jogot mondja ki érvényesnek.«[3]"[4].
A napóleoni perrendtartás - számtalan módosítással ugyan, de - 2007. december 20. napjáig hatályban maradt, bár 1976. január 1-jétől az úgynevezett Nouveau Code de procedure civile részeként. A szintén 1807-ben létrehozott és többször módosított francia ügyészségi rendszer az úgynevezett inkvizitórikus modellként terjedt el, szervezetén belül nem büntetőjogi ügyekkel foglalkozó szervezeti egység nincs.
A franciák az ügyészségre a "Ministere Public" és a "Parquet" kifejezést is használják. "Az utóbbi kifejezést abból eredeztetik, hogy annak idején a királyi ügyész - amíg nem illette meg a bíróhoz hasonló magisztratusi jogállás - az emelvényen elhelyezkedő bírótól eltérően a tárgyalóterem "parkettjén" látta el feladatát. [(...)] A »parquet« az ügyészség konkrétan meghatározott szervezeti egységét, illetőleg a szervezeti egységek valamiféle együttesét jelenti, míg a »Ministere Public« funkciók vagy rendeltetés megjelölésére szolgál, mely utóbbi legpontosabban talán a »Közképviselet« szóval fordítható. Ez a fogalom sűríti magába a korszerű francia modell lényegét és teszi egyúttal értelmezhetővé a különböző természetű és szintű joghatóságok előtt jelentkező feladatok és struktúrák eltéréseit. [(...)] A polgári peres joghatóságokkal kapcsolatban a törvényhozó sokáig úgy vélte, hogy a közképviselet magisztrátusának jelenléte inkább zavaró lenne. Egyre erősödött azonban a felismerés, miszerint sok esetben (pl. a csődeljárásoknál) igencsak kívánatos, hogy az ügyészség tudomást szerezzen az ügyről és felhívja a bíróság figyelmét bizonyos ténybeli és jogi szempontokra. Az ügyész polgári perbeli részvételének lehetőségét a törvényhozás fokozatosan szélesítette, majd az 1970. július 10-i törvénnyel megállapított szövegrésze szerint a »köztársasági ügyész minden ügyben, az illetékességi területén működő összes elsőfokú joghatóság előtt gyakorolhatja a közképviseletet.« Azóta, vagyis több mint két évtizede a törvényszék melletti köztársasági ügyész vagy helyettesei lényegében bármely »civilisztikai« (polgári, kereskedelmi, családjogi, munkajogi, társadalombiztosítási) ügyekkel foglalkozó joghatóság előtt folyó tárgyaláson részt vehetnek és indítványt tehetnek. Megfigyelhető, hogy bár az említett joghatóságok mellett önálló szervet nem létesítettek, legalább egy szoba, »Ministere Public« felirattal, a Közképviselet kizárólagos
- 746/747 -
rendelkezésére áll."[5] "A Ministere Public szerepe nem az állam nevében és érdekei védelmében való eljárás az igazságszolgáltatásban: ha az állam vagyonjogi vagy gazdasági érdekeit kívánja perrel érvényesíteni, az állam ügyvédek igénybevételével a feleket megillető jogállással szerepel a polgári perben. A Ministere Public feladata a közrend tiszteletben tartásán, a társadalmi érdek védelmén és a jogszabályok helyes alkalmazásán őrködni."[6]. Státuszából adódó többletjogai nincsenek a perben, jogai tehát a többi fél jogaival megegyeznek.
"Polgári perben az ügyész kétféleképpen vehet részt: önálló perindítás útján vagy a már folyamatban lévő perben léphet fel. Ha önállóan indít pert, akkor az ügyész a felperes jogállását élvezi. A törvény általános megfogalmazása szerint - továbbá kifejezett tiltó rendelkezés hiányában - az ügyész fontos társadalmi érdekből pert indíthat. A perindítási jogosultságát ezenkívül néhány anyagi jogi rendelkezés kifejezetten lehetővé vagy kötelezővé teszi. Például egyes személyi állapotra vonatkozó perekben, mint például a gondnoksági perek, a házasság érvénytelenségének megállapítása, a gyermekelhelyezés, valamint a szülői felügyelet szabályozása iránt indított perek."[7].
b) Az olasz szabályozás alapját is a napoleoni törvényhozás fektette le. "1810-ben úgy szabályozták [(az ügyész polgári eljárásban részvételét)], mint az igazságszolgáltatás kezesét, azt a szerepet szabva neki, hogy minden olyan szituáció felett gyámkodjon, ahol a felek magánérdeke összefonódik a közérdekkel.[8] Az ügyész polgári perben való részvételét az 1865-ös polgári perrendtartás is szabályozta. Italo Andolina arról számol be, hogy [(...)] már ekkor szükségessé vált, hogy meghatározott ügyekben egy közérdekű fél, nevezetesen az államügyész bizonyos esetekben beavatkozzon. Ennek rengeteg korlátja volt, így az államügyész jogállása lényegében a feleké alá rendelődött. Pert nem indíthatott, csak felléphetett. Bizonyos esetekben a semmisség terhe mellett ez kötelező is volt, többek között személyek jogállásával, kiskorúak gyámságával, házassággal kapcsolatos ügyekben, de ekkor is csak a zárónyilatkozat megtételére volt jogosult, maga például nem ajánlhatott fel bizonyítást. Jogorvoslati jog sem illette meg, sőt, még a semmisségre is csak a felek hivatkozhattak, praktikusan az, akinek az érdekét szolgálta volna az ügyész elmaradt zárónyilatkozata[(...).]"[9]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
