1. A kontinentális jogfejlődésben meghatározó szerepet betöltő római jog és kánonjog a középkori Angliában sokak véleménye szerint egyáltalán nem, vagy csak rendkívül csekély mértékben éreztette hatását. E széles körben elterjedt álláspont tarthatatlanságára kívánja felhívni a figyelmet Javier Martínez-Torrón, akinek a jogtörténet és a jogösszehasonlítás terén komoly eredményeket felmutató munkája - a korábbi spanyol kiadás után - most angol nyelven is megjelent.
A három részből álló könyv első részében a fiatal spanyol szerző - a kontinentális jog és a common law főbb jegyeinek összevetése, valamint az angol jog fejlődésének rövid bemutatása után - rámutat arra, hogy a középkori államok közötti legfontosabb összekötő kapocs az egyház és a keresztény vallás volt. Mivel Anglia is a keresztény királyságok közé tartozott, az egyház az angol szellemi életet is jelentősen befolyásolta. Ebből következően teljesen logikátlan az az elképzelés, amely szerint a common law a normann hódítástól (1066) kezdődően a római jogra épülő kánonjogtól függetlenül, attól mereven elzárkózva fejlődött.
2. Művének második részében a szerző részletesen kifejti, hogy a kánonjog szabályai három csatornán keresztül szivárogtak be a középkori Anglia jogrendszerébe. E három alapvető fontosságú tényező: az egyházi bíróságok rendszere, a kancellár bírósága és a jogtudomány. A kánonjogot alkalmazó egyházi bíróságok Angliában kiterjedt hatáskörrel rendelkeztek. A klerikusokat érintő ügyeken kívül (privilegium fori) egyházi bíróságok jártak el házassági és öröklési jogi perekben, valamint számos büntetőügyben (elsősorban a nemi erkölcs elleni bűncselekmények esetén). E törvényszékek évszázadokon keresztül megőrizték hatáskörüket: a házassági jogvitákat például egészen 1857-ig (a Court for Divorce and Matrimonial Causes felállításáig) az egyház bírálta el. A szerző kiemeli, hogy a királyi és az egyházi bíróságok szoros kapcsolatban álltak egymással. A világi jog és a kánonjog kapcsolatára jó példa, hogy a Magna Carta rendelkezéseinek megszegőit az egyház kiközösítette, az egyházi átokkal sújtott személyeket pedig a királyi törvényszékek börtönbüntetésre ítélték.
A Kancellári Bíróság (Court of Chancery) az angol jogrendszer fejlődésében központi szerepet játszott. A kancellár a common law merev normáinak alkalmazása helyett a lelkiismeretére hallgatva (according to conscience), lehetőleg minél méltányosabban döntötte el az eléje kerülő jogvitákat, s ezáltal a common law szigorú elveivel szemben fokozatosan kialakította az equity szabályait. Az angol kancellár tevékenysége sokban hasonlít a római praetor jogfejlesztő tevékenységéhez; míg azonban a praetori jog belülről alakította át a római, az equity Angliában civiljogot a XIX. század végéig (az 1873-75. évi igazságszolgáltatási reformig) a common law mellett önálló, független jogterületet képezett. Nem lehet kétséges, hogy a kancellár azokat az alapelveket, amelyeket ítélkezése során alkalmazott, a kánonjogból vette át. Ez főként abból következik, hogy a kancellári méltóságot 1066 és 1535 között szinte kizárólag egyházi személyek - legtöbbször érsekek ill. püspökök - töltötték be, akik az oxfordi egyetemen végzett római jogi és kánonjogi tanulmányaik után hosszabb ideig egyházi bíróságokon folytatlak joggyakorlatot. Egyértelműen kimutatható, hogy a Kancellári Bíróság számos jogelvet átvett VIII. Bonifác pápa (1294-1303) Liber sextus című kánonjogi gyűjteményéből. A "where equities are equal the first in time shall prevail" elv például teljesen összecseng a "qui prior est tempore, potior est iure" (VI R. I. 54; vö. C. 8,17,2sk) regulával, amelynek értelmében az időbeli elsőbbség bizonyos esetekben jogi előnyt biztosít. A kancellár által alkalmazott "equality is equity" jogelv pedig a kánonjog azon alapelvéből ered, amely szerint "in iudiciis non est acceptio personarum habenda" (VI R. I. 12), vagyis "az igazságszolgáltatásban személyi megkülönböztetésnek helye nincs". A "he that has committed iniquity, shall not have equity" szabály szintén kánonjogi gyökerekkel rendelkezik: a Liber sextus szerint "frustra sibi fidem quis postulat ab eo servari, cui fidem a se praestitam servare recusat" (VI R. I. 75), tehát "aki ígéretét nem teljesíti, mástól sem igényelheti ígéretének megtartását". E regulák alkalmazásán túl a kancellár még sok más szabályt is átvett a kánonjogból. Az idézés szabályai, az alperes távolmaradásának következményei, a litis contestatio joghatásai, az alperes különböző (végleges ill. halasztó) hatályú kifogásai, a tanúk kihallgatására vonatkozó előírások mind az egyházi perből kerültek a Kancellári Bíróság eljárásjogi normái és intézményei közé.
- 35/36 -
A harmadik fontos tényező, amelyen keresztül a kánonjog jelentős hatást gyakorolt az angol jogfejlődésre, a jogtudomány volt. A common law körében az első tudományos művet 1187 és 1189 között Ranulf de Glanvill készítette el Tractatus de legibus et consuetudinibus regni Angliae címmel. Glanvill az angol jogszabályok rendszerezése során nagyban támaszkodott a római jogra és a kánonjogra, különösen Gratianus Decretumára. Az egyházjogból számos részletszabályt átvett, így például az esküdtszék felállításának elveit egyértelműen a kánonjog elvei alapján rendezte: ugyanazokat a személyeket zárta ki az esküdtek sorából, akiket az egyházi perben tanúként nem lehetett kihallgatni. A következő kiemelkedő jelentőségű jogtudományi munka Henry Bracton De legibus et consuetudinibus Angliae című műve, amely az 1220-as vagy 1230-as években készült. Bracton szintén sokat merített a ius utrumque anyagából (a kánonjogból kölcsönözte például a rendes és a delegált bírák megkülönböztetését); legfőbb forrása Azo, a neves glosszátor Summája volt. A XVI. századi angol jogtudomány jeles egyénisége, Christopher Saint German híres dialógusait (amelyek először 1613-ban jelentek meg angol nyelven Doctor and Student címmel) 1523-ban és 1530-ban a skolasztikus filozófiai művek stílusában készítette el. Arisztotelész méltányosság-fogalmával (epikeia) szemben a kánonjog koncepcióját (aequitas canonica) vette át: a méltányosság nála nem csupán az általános szabályok alkalmazásának elkerülésére ad lehetőséget (negatív méltányosság), hanem a szigorú jog által figyelembe nem vett érdekek külön védelmére is (pozitív méltányosság). Saint German gondolatai elsősorban a kancellár jogszolgáltató tevékenységére hatottak.
3. Martínez-Torrón könyvének harmadik részében részletesen feltárja, hogy a kánonjog milyen hatást gyakorolt az angol jog egyes területeire. Az egyházi hatás a legerősebben a családjog (family law), s azon belül főként a házassági jog (matrimonial law) területén jelentkezett. A házasság, mint szentség jogi szabályozása szinte kizárólag az egyház hatáskörébe tartozott. Az angol házassági vagyonjog egyes intézményeit, így a dowert (ajándék, melyet a férj az esküvő napján adott át feleségének a templom kapujában), a dowryt (a nő által a férjnek juttatott vagyon) és a maritagiumot (bizonyos vagyoni szolgáltatás, melyet a feleség apja nyújtott leányának a házasságkötés alkalmából) szintén a kánonjog elvei alapján szabályozták. Bár az angol nemesség az 1236. évi mertoni statútumban nyíltan visszautasította a kánonjog azon szabályának átvételét, amely szerint a házasságon kívül született gyermekeket a szülők utólagos házasságkötése automatikusan törvényesíti, a vélt házasságból született utódokat - egyházi hatásra - a common law is törvényes leszármazóknak tekintette. Mivel a gyámság és a gondnokság ellátásával kapcsolatos ügyek kezdetben az egyházi bíróságok hatáskörébe tartoztak, az angol jog az egyház közvetítésével átvette a római tutela és cura intézményének főbb szabályait. Az észak-amerikai államok a kánonjog doktrínáinak hatására tiltották sokáig a prostitúciót és a természet elleni fajtalanságot, s ugyancsak egyházi elvek alapján zárták ki a házastárs elleni vádemelés lehetőségét erőszakos közösülés esetén ("spousal exception" elv).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
