Az adóztatás rendszerének kialakulása érdekes, színes, klasszikus történelmi háttérrel bír, európai fejlődésének vonásai karakteresen hordozzák a földrajzi és uralkodói környezet erejét, autonómiáját, az önellátásra törekvés szándékát, ugyanakkor kitekintést igazolnak azok a tények, hogy egyes államok határon túli területhódító törekvéseikkel, majd adóterheik bővítésével, erőt és hatalmat sikerrel értek el. Néhány lexikális anyag áttekintéséből született azon gondolat, hogy a magyar adóztatás száraz, de számtalan részkérdésében ellentmondásai miatti mégis színes taglalása, tárgyalása közben bemutatható történelmi háttérrel bíró adószakmai környezet jobban leköti az eddig is érdeklődők figyelmét.
1. A királyok és fejedelmek bevételeinek forrása a saját családi vagyonuk volt. Később (kb. 650 éve) a hűbérurak pénz és természetben való szolgáltatásai és a regálék biztosították a közületi bevételek jelentős részét. Egyes országokban (pl. Görögország) a szolgáltatások ajándékok alakjában jelentek meg, majd ennek bevált formája után az ajándékok kötelezőkké váltak. Ezt követően a szükségletek kielégítésére már az uradalmak és a bányák bevételein kívül vámok és fogyasztási adók(!) szolgáltak. Rendkívüli szükségletek kielégítésére (pl. háború) jövedelmi és személyi adókat(!) vetettek ki, majd a vagyon, az öröklés, a föld, a termény stb. lett az adó tárgya. Az újkori császárság idejében a kereskedelemből és az iparból (lásd: ipari forradalom) eredő jövedelmeket is megadóztatták. A középkori adórendszerek fejlődéséből következik, hogy a fejlődés mindig a politikai viszonyoktól függött. Angliában - a kontinensen először - a Magna Charta megjelenésével azonos időben bontakozik ki az adózás mint polgári kötelesség. A parlament joga lett az adóteher megszavazása, alapelve, hogy a közületi terhek viselésében mindenki egyformán részesedjen. Az angol adórendszer kezdeti tulajdonsága volt az alsóbb, gazdaságilag gyengébb osztályok (rétegek) kímélése, mentesítése, szemben a kialakulófélben levő francia adórendszerrel, amelynek kezdete az abszolút királyság idejére nyúlik vissza, de egyben a parlament feletti ellenőrzést is fenntartva működött. A királyi javak itt is a legfontosabb jövedelmi forrásként szerepelnek, de az általános adókötelezettségre való kiterjesztés a háborús idők eredménye volt. Ugyanitt a hűbéreseknek segélyek alakjában lerótt adózásából fejlődött ki a francia adórendszer legfőbb pillére, amely az ingatlan, a vagyon, a jövedelem és személy megadóztatásában jelent meg, egyes elemei eszerint működnek ma is(!). Az akkori szabályozás különös tulajdonsága, hogy a felsőbb osztályokat nem sújtotta, az adókért a községek egyetemlegesen feleltek. A kiváltságos osztályok adóneme a fej- és családi adó mint a jövedelem minden nemére kivetett adó volt. Az említett két ország gazdasági potenciálja tette lehetővé, indokolta az adórendszer bevezetését, alakítását. Mindezek csaknem száz évig tartó gyakorlata alapján formálódott más országok adóztatási fogalmainak kialakítása, nehéz helyi elfogadtatása, majd bevezetése.
Az adó mint a magyar államháztartás legfőbb bevétele kb. 150 éve biztosítja a szükségletek központi és helyi kielégítésének eszközeként indokolt és elfogadott költségvetés forrását. Ezt megelőző időszakban nem volt meghatározó jelentősége, az kizárólag parciális érdekként működött, legfőképpen a föld- és birtoktulajdon joga alapján, lerovása terményben vagy valamilyen díjban történt. A középkori háztartásokat, így a magyar háztartásokat is az állam tulajdonában levő birtokok pénzbeli bevételei biztosították. Kb. 550 évvel ezelőtt jelentek meg az első adófajták, a pénzhamisításból a kincstárt ért veszteségek pótlására a parasztportákat évi adófizetésre kötelezték. Az állami adóbevétel három részből állt, így a kincstári birtokok bevételéből, a porta adóból és a hadviselések alkalmából szedett segély jellegű adóból. Később, a XVIII. században az állandó hadsereg létrehozásával az ilyen célú szolgáltatás állandóvá vált, majd néhány év elteltével a fizetési kötelezettség bővült a lótartás és katonai élelmiszeradagok pénzbeli megváltásával. Változást az 1936. évi országgyűlés hozott, megtette az első lépést az egyenlőtlen adóviselés megszüntetésére. Ettől kezdve az úrbéri földek után a nemesek kötelesek a pénzügyi és a hadi kincstár részére adót fizetni. Ez úgy történt, hogy az országgyűlés megállapította a vármegyék pénzügyi szükségletét, majd a király városok szerint ezt az adóösszeget a nemesek között osztották szét. Szándék szerint érvényesült az általánosság, egyenlőség és arányosság elve, amely elvek csaknem száz évvel azelőtt (1848) kerültek megfogalmazásra, csak akkor a szabadságharc elbukása miatt nem valósulhattak meg.
2. A pénzügytan akkori követel-
- 21/22 -
ményeinek megfelelő korrekt törvények megalkotására 1936 előtt az 1906-os törvényhozás volt érdemesen alkalmas. A törvények elsősorban a jövedelemforrások nyers hozadékát adóztatták meg, ami azt jelentette, hogy az összes teher levonása után, ha még maradt annyi jövedelem, akkor ún. hozadéki jövedelemadót is kellett fizetni (hasonlít a nettó adózásra, de feltételezi a kettős adóztatás mai fogalmát stb.), de az életfenntartást biztosító jövedelmet már nem adóztatták. A jövedelemadó fentiek szerinti működtetése számos, erőteljes vitát váltott ki, a teljes koncepció gyakorlati bevezetésére már számos körülmény miatt, (I. világháború, II. világháború) nem volt lehetőség. Külön említésre érdemes, hogy az első világháború után kialakuló viszonylagosan jó gazdasági környezet miatt az 1922-es törvényhozás elhatározta a második nagy adóreform megalkotását, amelynek néhány vonása csaknem 25 esztendeig megjelent a magyar adóztatás palettáján; különösen az adótárgyakhoz kötődő elvi érvelése a mai napig elgondolkodtató (érték alapú ingatlan adóztatás, egy jövedelem-egy adófajta stb.).
3. A történeti áttekintés utolsó pontjában a nemzetközi kitekintés és gazdasági kapcsolatok belső-külső képességeinek kiemelése miatt említésre érdemes az adóügyi egyezmények jeles történelmi háttérrel bíró gyakorlata, mely szerint a mai fogalom szerinti "viszonosság" elve csaknem százéves múltra tekint vissza. Célja az volt, hogy a haszonhajtó vállalatok csakis abban az államban vonandók egyenesadó alá, amelyben az üzem folytatását szolgáló üzlet-telep van, a tudományos, művészi, írói, szabad foglalkozásból származó stb. jövedelmek csak a hivatásos működés helyén vonhatók adó alá, majd a közpénztárakból kifizetett járandóságok a kifizetés helye szerint csak egyszer terhelhetők jövedelemadóval. Mindezek az európai országok többségét érintették, ám nem az újkori adóztatás (1987 óta) termékei, hanem a második világháború előtti időszak pénzügyi szabályozás törekvéseit mutatják.
A fentiek a történelem és az adótörténelem részei, meghatározó elemei voltak, a mai adózási rendszerhez való viszonyításuk nagy bátorságot és mélyre nyúló szakmai ismeretet igényelnek. A gondolatot tovább említve jogosan merülhet fel a szakmai jártassággal rendelkezőkben, hogyan működött az előtörténeti időszakban az adóztatás kettős funkciója, amely szerint szabályoz és bevételt is biztosít egyaránt? Az a tény, hogy a viszonosság elve és gyakorlata tényként működött, arra a következtetésre enged jutni, hogy a külföldi partnerekkel való kapcsolat jelenlétének és a bankok szerepének erőteljes hatása az export-import műveletekre a pénzügyigazgatás szerepét és tartalmát magasabb rangra emelte. Ennek is következménye volt a hazai adóztatási rendszer akkori reformjának belépése, az előző évszázad '20-as éveiben megjelent válságból való viszonylag gyors, autark gazdálkodás tanulságainak levonásával történő továbblépés az adóztatás területén megjelenő elvi és gyakorlati koncepciók részleges megvalósítását eredményezhette.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
