A közhatalmi károkozás körében a közjogi vonatkozások szükségszerűen türemkednek be a magánjogi keretek közé - és ezt nem kizárólag a hatósági jogviszony hierarchikus volta indokolja, ugyanis a jogalkotás monopóliuma révén a hatalom önmagáról, önmaga korlátozásáról vallott jogfilozófiája alapvetően határozza meg az állami felelősségvállalás kereteit adott államon belül. Mindezen okoknál fogva úgy vélem, hogy az állami kárfelelősség terén az alapvetően magánjogi vonatkozású kárfelelősség témája nem dolgozható fel közjogi - azon belül pedig elsősorban alkotmányjogi - vonatkozások szerepeltetése nélkül; hiszen a közhatalmi berendezkedés, a hatalom alkotmányos korlátai, a hatalom önkorlátozása vagy az ezen tárgykörökre vonatkozó teóriákat és szabályozási sémákat moderáló alkotmányos alapelvek szükségszerűen alkotmányossági-alkotmányjogi területekre vezetnek el.
A jogágakon átlépő szemlélet az adott jogági elméletek új megvilágításba helyezésére kiválóan alkalmas, ugyanakkor nem mehetünk el érzéketlenül a jogérvényesítés gyakorlata mellett sem - hiszen nem sokra megy a jogkereső közönség az akár írott jogi szabályozásban is megjelenő tetszetős elméletekkel, ha a jogának a praktikum korlátos megvalósulása okán nem tud érvényt szerezni.
Az államhatalom gyakorlása az állam közhatalmi szervein keresztül történik, amelyek tevékenysége testet ölthet egyfelől a jogalkotásban, másfelől a jogalkalmazásban. Miután azonban úgy tűnik, hogy az új Ptk., mint jelenlegi vizsgálódásunk fő területe, nagy reményekkel kecsegtető szövegtervezetek után, mégsem vette fel szabályozási tárgykörei közé a jogalkotásért való közhatalmi kárfelelősség jogintézményét, azzal kapcsolatban jelenleg annyit rögzíthetünk, hogy a hazai jogi szabályozás e témakörről egyelőre hallgat.
Amellett tehát, hogy a jogalkotással okozott kárért való kárfelelősség törvényi rögzítése elmaradásának van az állami kárfelelősséggel kapcsolatos immunitási jelentése, azt önmagában is lehetséges immunitási tünetnek tekinteni, mindebből ugyanakkor e tanulmány számára elsősorban az adódik, hogy az immunitási tünetek körében nincs igazán máshol vizsgálódni, mint a jogalkalmazási területen.
Az állam felelőtlenségének kérdése szorosan összekapcsolódik az államhatalom mindenkori letéteményeseinek saját felhatalmazottságukról alkotott aktuális filozófiájával, azzal a hatalmi ideológiával, amely alapján a hatalomgyakorlás történik. A polgári forradalmak és a felvilágosodás korában megszületett eszmei áramlatok mentén, talán elsősorban a szuverenitásideológiák fejlődése és az államhatalmi ágak elválasztása elméletének, mint két tényezőnek együttes eredőjeként, azok kölcsönhatásának eredményeként az államszervezet által ellátott tevékenységtípusok differenciálódása volt megfigyelhető; ekképpen jogi szempontból is értékelhetővé váltak a hatalom egyes tevékenységi formái. Ezen történelmi tényezők magyarázatul szolgálnak ahhoz, hogy miért nem lehetséges az állami felelősség kérdését több száz éves távlatban vizsgálni.
A polgári felvilágosodás az állami kárfelelősség szempontjából az elmélet szintjén vitathatatlanul áttörést hozott, ugyanakkor le kell szögeznünk: a felelősségre vonás elvi lehetőségének felcsillanása nem jelentette, és a mai napig nem jelenti annak realizálódását a gyakorlatban, és még annyira sem jelenti a kár teljes körű megtérítését. Ez a joggyakorlat pedig még az állami immunitás elvi tételénél és a tételes jogi szabályozásnál is szívósabbnak bizonyul - talán magyarázható ez azzal, hogy a közjog territóriumán belül jellemző "örökletes politikai karakter-hagyományok"[1] élnek, amelyek pozitív jogi szabályozás mellett jelentős hatással vannak a joggyakorlatra, a jogérvényesítés praktikus lehetőségeire, a jogszabályok társadalmi valósággá válására.
Amellett tehát, hogy alapvetően látható, hogy "az állami immunitás gondolata a szuverenitási ideológiában gyökerez"[2], a magyar jogfejlődést illetően az egységes polgári jogi kódex megszületésekor, az adott politikai környezetben a jogalkotás nem preferálta kifejezetten az állami kárfelelősség intézményét, bár némi ellentmondást hordoz a tény, miszerint ez a kor alkotta meg első ízben az egységes államigazgatási kárfelelősséget. Az 1960-ban hatályba lépett Ptk. a közhatalmat gyakorló szervek relatív immunitását - de legalábbis az általánosnál enyhébb felelősségét szabályozta, ugyanis a korabeli elmélet szerint az államapparátust meg kell védeni a "felesleges zaklatásoktól", döntéseinek helyességét minduntalan kétségbe vonó kárigényektől, amely az apparátust bizonytalanná teheti, ezáltal aktatologatáshoz vezethet.[3] A Ptk. eredeti szabályozása ennek megfelelően rögzítette, hogy a közhatalmi felelősség csak annyiban állapítható meg, amennyiben a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, és megállapították az eljáró alkalmazott bűnösségét, vétkességét büntető- vagy fegyelmi eljárás során. Kiegészítő rendelkezésként meghatározta, hogy ha a büntető- vagy fegyelmi eljárás lefolytatását törvényben meghatározott ok kizárja, akkor a kártérítési keresetet elbíráló bíróság feladata annak
- 268/269 -
eldöntése, vajon fennállnak-e mégis a kárfelelősség feltételei. A törvénykönyv indokolása szintén támpontot adott a jogszabály értelmezésének, és tovább szűkítette a közhatalmi kárfelelősség érvényesítésének kereteit azzal, hogy kimondta: a felelősséget csak akkor lehet megállapítani, ha az alkalmazott rosszhiszeműen, szándékosan vagy súlyosan gondatlanul határozott, intézkedett vagy mulasztott.
Mindezeken túl - ha még lehetséges lett volna tovább szűkíteni a megalapozott közhatalmi kárfelelősségi tényállások számát - nehezítést jelentett az is, hogy a fegyelmi hatósági határozatot feltételként előíró jogi szabályozás a gyakorlatba nehezen volt átültethető - tekintve, hogy az államigazgatási határozatok egy részét testületi szervek, végrehajtó bizottságok hozzák, amelyek fegyelmi felelősségre fogalmilag nem vonhatók, és még ha elfogadnánk is, hogy az a ritka kivételként előforduló név szerinti szavazásnál megvalósítható, akkor sem adna alapot a felelősség feltételei fennálltának a megállapításához, ugyanis nem létezik a testületek fegyelmi felelősségét rendező jogi szabályozás - ezen jogszabály hiányát pedig úgy kell felfogni, mint a fegyelmi eljárás lefolytatásának jogszabályban meghatározott kizáró okát.[4]
A hazai jogfejlődés egy későbbi pontján, a társadalmi viszonyok konszolidációjával egyre erősödtek azok a tendenciák a korabeli irodalomban, amelyek a büntetőjogi, illetve a fegyelmi felelősség előzetes megállapításának eltörlése mellett érveltek, ugyanakkor egységesnek volt tekinthető az az álláspont, miszerint olyan szabályozás, amely a felelősség objektivizálása felé mutatna, egyenesen kiszolgáltatná az államapparátust, s miután az államszervezet védelmét szükségesnek tartó álláspontok győzedelmeskedtek, az 1977. évi Ptk.-módosítás csak az államigazgatási jogkörben okozott károkért való felelősség növelésének "minimális programját" volt képes megvalósítani: az eljáró tisztviselő előzetes felelősségre vonását a felelősségi alakzat feltételei közül törölték[5], ezzel lezárult "államigazgatási kárfelelősségi jogunk egy kínos emlékezetű periódusa"[6].
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
