Manapság zavarba ejtően nagy a száma azoknak a dokumentumoknak, amelyek célul tűzik ki, hogy valamiféle közös kiindulópontot találjanak nemcsak az európai fogyasztóvédelmi (magán)jog, hanem az európai magánjog területén is. Ezen jogalkotói vagy sokkal inkább jog-alakítói munka eredményeiként létrejött remekművek sorsával kapcsolatban is színes képpel találkozhatunk, és az idő múlásával konkrét alkalmazhatóság (hatályosulás) reményével kecsegtető eredményekről is alig hallani, így a terület iránt érdeklődő kutató lelkesedése is halványodik. Mindezek ellenére az európai jogalkotó magánjogtudósok által katalizált aktivitása nem látszik csökkenni. Ennek lehettünk szemtanúi az utóbbi időben is, amikor az európai közös szerződési jogról szóló törekvések újfent révbe érni látszanak. De vajon az új jogintézmény speciális választható jellege képes lesz-e megjeleníteni a preferenciális elbánást igénylő fogyasztói érdekeket, vagy pusztán a minden fölülíró belső piaci érdekek dominálnak ismételten az európai jogalkotásban? Ezekre a kérdésekre keresem a választ a tanulmányomban.
Az európai gazdasági térség GDP-jének közel felét a fogyasztás adja, és a nemzeti keretek közötti fogyasztás volumene nem növelhető tovább, így az európai közös piac egyik még kihasználatlan kapacitásokkal rendelkező új szegmensét kell megnyitni a fogyasztók előtt, a határon átnyúló fogyasztói szerződésekét. Az új piaci terület maximális kiaknázásához egységesen meg kell teremteni a megfelelő fogyasztóvédelmi és kereskedelmi garanciákat, így a határon átnyúló szerződések szabályozása nem pusztán fogyasztóvédelmi indíttatású, hanem sokkal inkább a belső piaci érdekek által indukált politikai folyamat.
Az eszmény, - amely az európai integráció alaptételét is jelenti, hogy egy egységes szabályok alapján működő, nemcsak elsősorban gazdasági térség jöjjön létre több úton is elérhető vagy megközelíthető. A határon átnyúló fogyasztói ügyletek piacának megnyitásához és zavartalan működéséhez el kell hárítani a jogi akadályokat: ez egyrészt történhetett a kollíziós szabályok egységesítésével, mely a nemzeti jogalkalmazók hatáskörébe rendelte a határon átnyúló szerződések kapcsán az alkalmazandó jog megállapításának nemes feladatát. Értelemszerű speciális szabályokkal rendelkezve a fogyasztói szerződések ilyen megítélésről. Ennek a folyamatnak ugyanakkor a végpontja is adott volt, hiszen a kollíziós szabályok[1] európai szintű egységesítésével a jogrendszerek közötti választás kimenetele európai szinten unifikált rendszerré vált. Ugyanakkor a határon átnyúló szerződéses viszonyok egységes szabályozásának megközelítése nemcsak a megfeneklett teljes harmonizációs vagy a hagyományos kollíziós jogi alapon képzelhető el, hanem a jogviszonyokat közvetlenül rendező tiszta anyagi jogi normák megalkotásával és egyedülálló státuszú, opcionális jogintézmények megalkotásával is. Az Európai Bizottság 2011. október 11-én bocsátotta útjára a közös európai adásvételi jogról szóló Európai Parlament és Tanács rendeletjavaslatát[2] (továbbiakban: Javaslat) Vivienne Reding biztos asszony szavaival: "A választható közös európai adásvételi jog segíteni fogja az egységes piac, az európai gazdasági növekedés motorjának előmozdítását. Könnyű és olcsó módszert biztosít a vállalkozások számára, hogy új európai piacokra lépjenek, egyúttal jobb ajánlatokat és magas fokú védelmet kínál a fogyasztók számára". A nemzeti jogokhoz való viszonyt összehasonlítva a folyamat mérföldköveinek számító korábbi javaslatokkal (Draft Common Frame of References, Common Frame of References, fogyasztói jogokról szóló irányelv javaslata és végleges elfogadott változata), jelen Javaslat nem vállalkozik a nemzeti magánjogok közös minimumának kijelölésére, hanem egyértelmű célja, hogy a nemzeti magánjogok helyett, egy komplex szerződési jogi rendszert hozzon létre. Az alternatív szerződési jog az áruk és a digitális tartalmak értékesítésére vonatkozó szerződések, valamint a közvetlenül kapcsolódó szolgáltatások esetében lenne alkalmazható. A rendszer egyaránt nyitott lenne a vállalkozások és a fogyasztók közötti szerződésekre (B2C), illetve az olyan vállalkozások közötti szerződésekre (B2B), amelyek közül legalább az egyik fél kis- vagy középvállalkozás (kkv). Tekintettel arra, hogy a fogyasztói szerződések jogát is szabályozni kívánja, így kereskedelmi forgalomban való alkalmazhatóság követelményén felül, a szabályoknak a fogyasztók magas színvonalú védelméből kell kiindulniuk[3]. A tanulmányban a Javaslat fogyasztói szerződésekre való alkalmazhatóságát vizsgálom közelebbről.
Lassan tíz éve bontogatja a szárnyait egy új opcionális jogintézmény az európai szerződési és fogyasztóvédelmi jog területén, mely egy kevésbé erőszakos, a tagállami jogalkotásba behatoló módja lenne a harmonizációnak. A teória elméleti megalapozását a nemzetközi magánjog szabályai között kell keresnünk, még
18/19
közelebbről a szerződő felek szerződésükre alkalmazandó jog megválasztásának szabályaiban, mely lehetővé teszi számukra, hogy eldöntsék: melyik nemzeti jogot választják a szerződésükre alkalmazandó jogként. Ha a szerződő felek főszabály szerint szabadon választhatják meg a szerződésükre alkalmazandó nemzeti jogot, miért ne alkothatna az Európai Unió is egy olyan rendeletet, amelyet a felek irányadó jogként kiköthetnek szerződéses viszonyaikban arra az esetre, amikor ez érdekükben állna és különösen, amikor a belső piac zavartalan működése megkívánná, hogy elhárítsák azokat az akadályokat, melyek a nemzeti jogok különbözőségéből adódnak? Különösen akkor, amikor a Róma I. rendelet alkotói gondolva a folyamatban levő európai magánjog-egységesítési folyamatokra és annak eredményeire, a választható jogok körét nemcsak állami jogokban határozták meg, hanem egy olyan közösségi jogi eszközt[4] is előre vetítettek, amely anyagi szerződési jogi szabályokat tartalmazna és lehetővé tenné, hogy a felek szerződéses viszonyaikra ezt választhassák.[5]
A jelenleg általunk ismert és hatályos jogokban a Bécsi Vételi Egyezmény alkotta jog opt-out és a nem szerződő államokban ezt kiegészítendő opt-in mechanizmusa azonban nem alkalmazandó a fogyasztói szerződésekben. A klasszikus kollíziós kötelmi jogot szabályozó Róma I. rendelet 3., 6. cikkei szabályozzák az alkalmazandó jog szabad megválasztásának, valamint a fogyasztói szerződésre vonatkozó - szabad jogválasztás korlátjaként is érvényesülő speciális szabályai, amelyek ugyan jogbiztonságot eredményeznek a határon átnyúló fogyasztói szerződésekre alkalmazandó jog meghatározásának és megválasztásának körében, ugyanakkor nem hárítják el az egységes piac zavartalan működése útjában álló (eltérő jogi szabályozásból eredő) akadályokat.
A jelenleg hatályos jog alapján tehát a határon átnyúló fogyasztói szerződések tekintetében az alkalmazandó jog megállapítása - még a felek között érvényes jogválasztás esetén is - a Róma I. rendelet 6. cikkének, a fogyasztói szerződésekre vonatkozó speciális szabályainak figyelembevételével történik[6], amely hatásmechanizmusa alapján nem hagyja a fogyasztót szokásos tartózkodási helye szerinti fogyasztóvédelmi rendelkezések hatálya alól kiesni (bizonyos feltételek teljesülése esetén). A Javaslat további elemzése szempontjából elengedhetetlen kitérőt tenni a hagyományos kollíziós jogalkalmazás irányába: A fogyasztói szerződésekre vonatkozó rendelkezések Róma I. rendelet 3. és 4. cikkében található általános szabályokhoz képest speciális normák, melyek utóbbi általános normák alól kivételt képeznek. Alkalmazásuknak két igen fontos konjunktív feltétele van: egyrészt vállalkozó és fogyasztó között kötött, a fogyasztói szerződések tárgyi hatálya alá eső szerződésnek kell lennie, másrészt a vállalkozó tevékenysége a fogyasztó országába (is) kell, hogy irányuljon[7]. A fogyasztói szerződésekre általános szabályként azon jog alkalmazandó, melyet a felek szerződésüknek választottak. A jogválasztás korlátjaként jelenik meg, hogy jogválasztással a jogválasztás hiányában alkalmazandó jog fogyasztót védő rendelkezéseit kikerülni nem lehet. Jogválasztás hiányában, amennyiben a vállalkozó tevékenységét azon országban folytatja, ahol a fogyasztó szokásos tartózkodási helye van, vagy tevékenysége - többek között vagy kizárólag - ebbe az országba - is - irányul[8], a fogyasztó szokásos tartózkodási helyének jogát kell alkalmazni a szerződésükre. Így továbbra is érvényesülhetnek a tagállamok különböző, ám fogyasztóik által ismert és biztonságosnak vélt fogyasztóvédelmi rendelkezései.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
