https://doi.org/10.59851/jk.81.05.5
A tanulmány az alaptörvényben védett alapjogok és a polgári jog kapcsolatát vizsgálja. A német Alkotmánybíróság által 1957-ben elbírált "Lüth" ügy alapján, amelyben először került kimondásra, hogy egy alapjog akkor is érvényesül, ha mások magánjogi érdekeivel ütközik, a tanulmány felvázol a magyar polgári bírósági gyakorlatból néhány olyan jogesetet, ahol alapjogra történt hivatkozás. Az írás a jogesetek kiválasztása során elsődlegesen a polgári jog által is oltalmazott személyiségi jogokra van tekintettel; a vizsgálat fókuszpontja pedig az, hogy hogyan jelennek meg az alapjogok a polgári ítélkezésben. Kérdés, hogy a bíró figyelembe veszi-e az alapjog értelmezése során az alaptörvényi rendelkezés Alkotmánybíróság által kimunkált tartalmát, és miként értelmezi az alkalmazandó polgári jogi normát. A tanulmány a személyiségi jogok körében a véleménynyilvánítás szabadsága, a jó hírnév, a személyes adatok védelme, a képmáshoz fűződő jog kapcsán idéz jogeseteket, a személyes adatok védelme tekintetében a GDPR és a Ptk. kapcsolatának kérdéseire is kitér.
Tárgyszavak: alapjog, horizontális hatály, Ptk., személyiségi jog, emberi méltóság, GDPR
This study analyzes the relationship between fundamental rights protected under Fundamental Law and Civil Law. It begins with the 1957 "Lüth" decision of the German Constitutional Court, which for the first time stated that a fundamental right must be applied even when it conflicts with the private interests of others. The study focuses on how fundamental rights are reflected in civil judgments. Specifically, it examines whether judges consider the interpretation of fundamental rights as elaborated by the Constitutional Court, or how applicable civil law provisions are interpreted with regard to fundamental rights. The study describes several cases from Hungarian civil jurisdiction that reference fundamental rights. It addresses issues concerning personality rights, referring to legal cases related to freedom of expression, good reputation, protection of personal data, and the right to one's image. In relation to the protection of personal data, it also addresses issues concerning the relationship between GDPR and the Civil Code.
Keywords: fundamental right, horizontal effect, Civil Code, personality right, human dignity, GDPR
Az alapvető jogokat általában az alkotmányban garantálják, és szokásosan korlátot szabnak az állami hatalomnak az emberi identitás és cselekvési szabadság védelme érdekében. Az alapvető jogok védelme az alkotmány mellett nemzetközi kötelezettségekből is ered, a II. világháború után az ENSZ égisze alatt nemzetközi szerződések "hálózata" jött létre annak érdekében, hogy a tagországok a békés együttélésre törekedjenek. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye és intézményrendszere révén az európai államok a két világháború közötti szélsőjobboldali, továbbá a kontinens keleti felén létrejövő szovjet típusú diktatúrákkal szemben kerestek politikai garanciát.[1]
A tanulmány nem az alapvető jogoknak a fent leírt szokásos értelmezését közvetíti, hanem azt a kérdést járja körül, amikor a bíróságnak kell polgári perben az Alaptörvényben rögzített személyiségi jogokat figyelembe vennie. Érvényesülnek-e az alapjogok a magánszemélyek egymás közötti jogvitájában, van-e az Alaptörvénynek horizontális hatálya?
Az alapjogok magánjogi érvényesülésének doktrínáját Drittwirkung néven a német alkotmánybíróság alakította ki a II. világháborút követően. Ebben az időszakban, a náci rendszert követően különösen fontos volt az alapjogok garantálása, az azokra történő közvetlen hivatkozás lehetősége. Az, hogy az alapjogok a magánszemélyek jogviszonyaira is hatással vannak, ma már a magyar bírósági gyakorlatban is elfogadott tétel, az alapjogok a polgári ítélkezésbe a magánjog tételes normáin keresztül, azok értelmezése révén szűrődnek be. A polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) előkészítése során szempont volt azoknak a kutatási eredményeknek a figyelembevétele, amelyek az alkotmányos alapjogok és magánjogi viszonyok összefüggéseit vizsgálták.[2]
Azt, hogy a bírói döntés összhangban legyen az alapjogokkal, a bírósági eljárásban alkalmazott alkotmányellenes jogszabállyal, illetve a bírói döntéssel szemben előterjeszthető alkotmányjogi panasz is biztosítani hivatott az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. és 27. §§-ai alapján. A Szövetségi Alkotmánybíróságról szóló német törvény már 1951-ben
- 231/232 -
lehetővé tette alkotmányjogi panasz hatáskörben a jogalkalmazás felülvizsgálatát[3] (a Verfassungsbeschwerde intézménye bárki számára a közhatalom gyakorlása során elszenvedett alapjog sérelem esetén közvetlen Alkotmánybírósághoz fordulást tesz lehetővé). Magyarországon az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: régi Abtv.) 2012-ig kizárólag az egyedi ügyben alkalmazott norma ellen biztosította az alkotmányjogi panasz benyújtásának a lehetőségét. A 2012-ben bevezetett új alkotmányjogi panasz még szűkebb körben, csak bírósági eljárásban tette lehetővé az egyedi ügyben érintett személy számára az alkotmánybírósághoz fordulást az alkotmányellenes jogszabállyal szemben. Az Alaptörvénnyel esetlegesen nem összeegyeztethető bírói ítéletekkel szemben benyújtható alkotmányjogi panasz formailag lehetőséget ad az AB-hoz fordulásra, ha a bírói ítélet nem felel meg az alapjogoknak.
Az alapjogok magánfelek közötti érvényesítésének kérdése a jogirodalomban régóta tárgya elemzéseknek.[4] A téma újabb felvetésére a Kúria egy 2024 júniusában hozott ítélete adhat alkalmat, amellyel szemben alkotmányjogi panasz is benyújtásra került. A közösségimédia-platform felhasználó által a szolgáltató ellen indított, a személyes adatok védelmének megsértése iránt indított perben[5] a felperes a felülvizsgálati kérelmében az ügy érdemére kiható jogszabálysértésként az Alaptörvény VI. cikkében deklarált információs önrendelkezési jog [és az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Alapjogi Charta) 11. cikk (1) bekezdésének] megsértését jelölte meg. A Kúria ítéletében kimondta, hogy "az Alaptörvény rendelkezései az egyes anyagi és eljárási jogszabályokon keresztül érvényesülnek. A felülvizsgálati eljárás során kizárólag az vizsgálható, hogy ezen konkrétan megjelölt jogszabályokat a másodfokú bíróság a jogerős ítélet meghozatala során megsértette-e."[6]
Az élethez és az emberi méltósághoz való jog az alapvető jogok alaptörvénybeli katalógusának legelején helyezkedik el. Az Alkotmánybíróság a halálbüntetés eltörléséről szóló határozatában mutatott rá először arra az azóta többször megerősített - és mind a korábbi Alkotmány, mind a jelenlegi Alaptörvény tekintetében - fennálló értelmezésére, amely szerint: "Az emberi élet és az emberi méltóság elválaszthatatlan egységet alkot és minden mást megelőző legnagyobb érték. Az emberi élethez és méltósághoz való jog ugyancsak egységet alkotó olyan oszthatatlan és korlátozhatatlan alapjog, amely számos egyéb alapjognak forrása és feltétele."[7] Az emberi méltóságnak az Alkotmányba/Alaptörvénybe történő beemelése[8] nem egyszerűen olyan absztrakt norma alkotásának számít, amelyből az egyének számára szubjektív jogok származnak, hanem az az állam és az egyes ember viszonyáról való állásfoglalást jelent, amelynek alapján az egész jogrendszert ennek a döntésnek kell áthatnia. Az emberi méltóság érinthetetlen, és minden olyan magatartás, ami ezt nem veszi figyelembe, ezt az alkotmányos alapnormát sérti. Az állami szervek (a bíróságok) előtt lehet érvényesíteni, és ez teszi különösen fontossá azt a problémát, hogy az alapjogok a magánjogi rendszerben miként alkalmazandók.[9]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás