Ez év elején, lépcsőzetes hatálybalépéssel módosította a magyar gazdasági státuszjog szabályozási környezetének vezető jogszabályait a "csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, a gazdasági társaságokról szóló" 2006. évi IV. törvény, a cégnyilvánosságról, a bírósági végeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény, továbbá az ezekkel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCVII. törvény. A törvény eredményezte - sok helyütt aprólékos, és időnként váratlan fordulatokat is hozó - változtatásokon a hivatásrendek képviselőinek nem könnyű "átrágni magukat", akár a kérelmezői, akár a jogalkalmazói oldalon üldögélnek. A módosító törvény terjedelmes, és elég bonyolult. Az átmeneti rendelkezések sok esetben szövevényes sakktáblává változtatják a korábbi időállapotban bejegyzett cégek, az újonnan alapítani vágyott vállalkozások és a hatályátlépéssel érintett cégek ügyeit.
Az indokolás megfogalmazása szerint a "[…] törvény a cégjogi, társasági jogi és a csődjogi szabályozás módosításával kíván hozzájárulni ahhoz, hogy a piaci életben egyre inkább tapasztalt és a jelenlegi eljárási lehetőségekkel csak korlátozottan befolyásolható, a hitelezőket és az államot károsító, a cégeljárás egyszerűsítésével visszaélő vállalkozói magatartások visszaszoruljanak." A jogalkotói cél - bár az indokolás néha igyekszik finomítani ezen - kifejezetten a hitelezői, állami érdekek elsődleges érvényesítését célozza, abból a nem nagyon leplezett kiindulópontból tételezve mindezt, hogy a korábbi eljárási rend - és eszközrendszer - ezen a téren nem volt "kellően hatékony". A kiválasztott jogszabályok is megerősítik, hogy a jogalkotó "átfogó támadást" szándékozott indítani a "visszaélőkkel" - és némiképp a potenciális visszaélőkkel - szemben. Ezzel a kitűzött céllal persze maradéktalanul egyet is lehetne érteni, ugyanakkor bizonyos kérdések vizsgálatakor az embernek óhatatlanul az az érzése támad, az offenzíva határozott, de itt - ott jó eséllyel elsodorhatja az ártatlan "bámészkodókat" is.
A cégeljárás elektronizálása határozott véleményem szerint - sok, de végül leküzdött nehézség mentén - igen komoly előrelépés volt a modern kori kereskedelmi (cég) nyilvántartásunk történetében. Én magam összességében sikertörténetként értékelem. Tehetem ezt azzal a magabiztossággal, hogy nem csupán kutatóként, vagy a kodifikációs munkákban részt vevő szakértőként állítok ilyet, hanem a társasági ügyszakban tevékenykedő ügyvédként becsülettel végig küzdöttem a teljes körű elektronizálás minden fázisát és fejlődési stádiumát. A mostani változásokkal szemben bizalmatlan vagyok. A szabályozási szemlélet - bevallom - nem az ízlésemnek való, de ebben úgy vélem, csak az érdemi érvelésnek van helye. Nem általános fanyalgó attitűd irányít tehát, és nem is a terhek alól szabadulni kívánó ügyvéd sirámai ezek (meggyőződésem egyébként, hogy a kollégák döntő többsége fegyelmezetten "viseli" a rá rótt új- és újabb feladat- és felelősségi köröket, és ez - némi jogos morgás által kísérve - a cégeljárásban érintett hivatásrendek mindegyikét hasonlóan jellemzi). Komoly kétségeim vannak például afelől, hogy a módosításokon átsütő regulatív szemlélet és az új Polgári Törvénykönyv jogi személyek könyvének társasági jogának diszpozitivitása közt - amelynek kodifikációs alapjaira a jelenlegi szakértői javaslat helyezkedett végül - vajon hogyan teremthető meg a kompatibilitás.
Az egyszerűsített cégeljárás elé gördített akadályokkal, és ennek körében a kötelező cégadatok kiszélesítésének kérdésével korábbi írásomban már foglalkoztam,[1] de röviden visszatérnék még a székhelyengedély, a kiterjesztett személyes adatok kérdéseire.
A módosítás a székhely 2006. évi V. tv.-ben (Ctv.) rögzített fogalmán érdemben nem változtatott, a székhelyszolgáltatás lehetőségét azonban megszüntette. Ez a tételes jogi helyzet lényegében megfordította a székhelyfogalom rendszerét. A hagyományos székhely-felfogás ugyanis a kezdetekben a cég központi ügyintézésének helyét tekintette a székhelynek, a mostani fogalomban a főszabály éppen az, amit a székhelyszolgáltatás mentén határozott meg aztán a jogalkotó. A Ctv. hatályos 7. § (1) bekezdése értelmében a cég székhelye a cég "bejegyzett irodája", vagyis nem más, mint a cég levelezési címe, az a hely, ahol a cég üzleti és hivatalos iratainak átvétele, érkeztetése, őrzése, rendelkezésre tartása, valamint ahol a külön jogszabályban meghatározott, a székhellyel összefüggő kötelezettségek teljesítése történik. A cég létesítő okirata úgy is rendelkezhet, hogy a cég székhelye egyben a központi ügyintézés (döntéshozatal) helye. Amennyiben a cég székhelye (bejegyzett irodája) nem azonos a központi ügyintézés helyével, a központi ügyintézés helyét a létesítő okiratában és a cégjegyzékben külön fel kell tüntetni.
A székhely kötelező cégjegyzéki adat, és tekintettel arra, hogy - ahogyan az szintén az indokolás teszi világossá - a jogalkotó a székhely intézményét a székhelyhasználat jogcímének kötelező igazolásával, valamint az ügyvédi székhelyszolgáltatás megszüntetésével kívánta megerősíteni, a székhely használat jogcímét - visszamenőlegesen, azaz a már bejegyzett cégekre is alkalmazni kell. A kialakult bírói gyakorlat, és annak tételes jogi megerősítése értelmében a székhelyhasználat jogcíme tulajdonjogból, vagy használati jogból eredeztethető, azaz vagy a tulajdoni lappal igazolt közvetlen jogcímet, vagy székhelyhasználati engedélyt kell igazolni. Cég székhelye, telephelye és fióktelepe csak olyan ingatlan lehet, amely a cég tulajdonát képezi, vagy amelynek használatára a cég jogosult.[2]
A cég a használat jogszerűségét igazolni köteles. A jogszabályhely megfogalmazása - az átmeneti rendelkezésekkel összeolvasva azt - azt jelenti, hogy ezt a szabályt nem csupán a bejegyzés alatt álló újonnan alapított cégek, hanem a más működő cégek esetében is alkalmazni kell. A székhelyhasználat igazolására a cég - hatályba lépést követő első változásbejegyzése alkalmával, de legkésőbb 2013. február 1-jéig sort kell keríteni. Ha erre a bejelentésre kifejezetten a jogszabályi határidő miatt - és nem változásbejegyzés kapcsán - kerül sor, a bejelentés illetékmentesen megtehető. A székhelyhasználat igazolásának "okiratolására" a cégbírói gyakorlat értelmében vagy a székhely használat jogcímét igazoló legalább teljes bizonyító erejű magánokirat, vagy olyan nyilatkozat csatolásával kerülhet sor, mely arra vonatkozik, hogy a cég a korábbi iratokhoz nyújtotta be mellékletként a székhely jogszerűségét tanúsító okiratot [Ctv. 129. § (2) bekezdés]. Lévén, hogy a cégbíróság a székhelyhasználati engedély becsatolása alkalmával annak igazolását is kérheti, hogy az engedély valóban a tulajdonostól ered, így a tulajdoni lap egyidejű csatolását sem lehet elkerülni - ezúttal már a telephely és fióktelep esetében sem.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
