E dolgozatban a követelés-átruházás során előforduló közvetett képviseleti helyzetekkel kívánunk foglalkozni, vagyis azt a szituációt vesszük górcső alá, amikor az engedményező az engedményestől (vagyis a követelés új jogosultjától) arra nyer felhatalmazást, hogy a már átruházott - vagyis számára anyagi jogi értelemben véve már idegen - követelést az adós értesítése nélkül továbbra is a saját nevében érvényesítse, adott esetben peres eljárás keretében, saját felperessége alatt hajtsa be.
A jelen tanulmányban vázolt gondolatok egyik indikátora a Kemenes István által készített Kötelmi javaslat (mely az IM honlapján nem szereplő, ebben az értelemben tehát "nem hivatalos", ám közkézen forgó, kitűnő munkaanyag) azon megoldása volt, mely az engedményezésről történő értesítés szerepét átformálva alapvetően új alapra kívánja helyezni a követelés-átruházás jogi konstrukcióját. Ahogyan a munkaanyag fogalmaz: "a javaslat olyan megoldásra törekszik, ahol a követelést annak tényleges jogosultja érvényesítheti". A tervezet indokolása szerint ugyanis "jogi szempontból ellentmondásos helyzet adódna, ha az engedményezési szerződés megkötésével egyidejűleg a követelés már az engedményesre átszállna, ennek ellenére a tényleges új jogosult a követelést - a kötelezett szabályszerű értesítéséig - nem érvényesítheti, hanem csak az engedményező, akinek viszont a joga már megszűnt."
Ez a megállapítás azonban - úgy vélem - differenciáltabb megközelítést igényel. Elvi éllel nem zárható ki ugyanis - hatályos szabályaink szerint sem - annak lehetősége, hogy az engedményes feljogosítsa a követelést átruházó korábbi jogosultat arra, hogy az adóssal szemben a jövőben továbbra is a saját nevében, de már az új hitelező érdekében lépjen fel. Sőt, előfordulhatnak olyan jogi helyzetek (pl. a kötelmi szövegtervezet indokolása által gyakran említett biztosítéki célú engedményezés esetében), amikor a közvetett képviselet konstrukciója a szembenálló jogi érdekpozíciók kiegyenlítésének kiváló eszközévé válhat.
Gondolatébresztőnek szánt tanulmányunkban a témát - a dogmatikai hasonlóság okán - a perbizomány-tól elindulva közelítjük meg. Nem tartjuk feladatunknak a jogintézmény átfogó, minden kérdésre kiterjedő elemzését, inkább a megengedhetőséget, az elfogadhatóságot igyekszünk igazolni, érveket sorakoztatva fel a határozott elutasító állásponttal szemben.
Az idegen követelés saját név alatt történő érvényesítésének kérdése - pontosabban, hogy létesíthető-e erre irányuló megbízás, adható-e ilyen felhatalmazás - korábbi magánjogunkban a perlési megbízás vagy "perbizomány" intézménye kapcsán merült fel. A vita nagyjából a körül folyt, hogy érvényesíthető-e más személy követelése saját név alatt anélkül, hogy a jogosult a maga követelését a saját nevében fellépő személyre engedményezte volna. Ahogyan a kérdést Schuster Rudolf megfogalmazta: "annak, aki más személy követelésének felvételére, vagy felvételére és behajtására, vagy kifejezetten a saját nevében per útján való érvényesítésére megbízást nyert anélkül, hogy a hitelező a követelést reá engedményezte volna, joga van-e a kapott megbízás alapján a követelést saját nevében per útján érvényesíteni?"1
A perlési megbízás intézményét támogatók és ellenzők között élénk jogirodalmi vita alakult ki és a konstrukció megengedhetősége a gyakorlatban sem volt egyértelműen elfogadott.2 A kérdést egy időre a Kúria 43. sz. jogegységi döntvénye3 zárta le, mely a perbizo-mány megengedhetősége mellett foglalt állást. A döntvény abból indult ki, hogy nincs törvényi akadálya annak, hogy a hitelező más személyt nem csak a követelés beszedésével, hanem egyúttal saját nevében per útján való érvényesítésével is megbízzon anélkül, hogy ez a személy - a perlési megbízott (perbizományos) -a perbe vitt jognak magánjogi jogosultja lenne. A Kúria álláspontja szerint a hitelező átruházhatja magát a követelést, mint "egészt", de az átruházás vonatkozhat a követelés tartalmát kitevő egyes jogosultságokra is (jogosítványokra) is, a magánjog pedig nem tiltja, hogy a hitelező adott esetben csak a követelés egy részét, vagyis a követelés per útján való érvényesítésének jogát ruházza át a megbízottra.
Figyelemreméltó, hogy a 43. számú jogegységi döntvény a perbizományt elsősorban a mást illető követelés érvényesítésének magánjogi oldaláról közelítette meg és ezt követően vonta le ennek az intézménynek a perjogi vonatkozásait. Ha ugyanis elfogadjuk, hogy valakinek joga lehet arra, hogy a követelésének érvényesítésével általában úgy bízzon meg mást, hogy az illető a saját neve alatt járjon el (magánjogi közvetett képviselet), akkor a jogosult nem zárható el attól sem, hogy a megbízottat a követelés ilyen módon történő perbeli érvényesítésére is felhatalmazza.
Ennek megfelelően idézte az intézményt a perjogi irodalom is. Magyary-Nizsalovszky perjogi tankönyve a perbizományt a közvetett (indirekt) képviselet eszközeként említette4, Sárffy pedig a felperesség jogosulti jogállástól való elválásának egyik eseteként tárgyalta a perbizományt.5
Az elmélet és a gyakorlat által túlnyomórészt elfogadott jogintézmény életében a változás akkor következett be, amikor a Legfelsőbb Bíróság Elvi Tanácsa 1423/1952. számú döntésével a 43. számú jogegységi döntvényt hatályon kívül helyezte.6 A határozat szűkszavú indokolása szerint a perbizományi formába burkolt behajtási felhatalmazások száma megsokasodott és olyan követelések átruházására is felhasználták, melyek engedményezését jogszabály tiltja. E visszaélések megakadályozása érdekében vált szükségessé - közli az elvi határozat - a döntvény hatályon kívül helyezése és a perbizomány intézményének "likvidálása".
Az említett elvi határozat ellenére a bírói gyakorlat mégsem utasította el mereven a jogintézményt: számos döntés született ugyanis, mely gazdasági perekben a perbizományt megengedhetőnek tartotta.7
Ilyen előzmények után újabb bírói gyakorlatunkban több olyan döntés is napvilágot látott, mely szerint a perbizományt a magyar jog nem ismeri: az ítéletek visszatérő indokolása szerint "jogszabályi felhatalmazás" vagy "a jogosultság" hiányában a peres fél a számára idegen, perbe vitt követelést (igényt) a saját neve alatt nem érvényesítheti.8
E tanulmány témájába eső jogi helyzet áll elő akkor, amikor a követelés engedményezése (a követelés-átruházás) megtörténik ugyan, ám arról az átruházott követelés kötelezettjét nem értesítik (csendes engedményezés).
Lehetetlen nem észrevenni, hogy ebben az esetben - a követelés-átruházás megtörténtétől az értesítésig terjedő időben - a perbizománynál megvizsgált tényállás "tükörképével" állunk szemben: míg a perlési megbízásnál az volt a kérdés, hogy engedményezés (vagyis a jogosulti pozíció megszerzése) nélkül nyerhet-e valaki felhatalmazást az idegen követelés saját nevében történő érvényesítésére, addig a jelen esetben arról van szó, hogy a bekövetkező jogosulti alanycsere ellenére a korábbi hitelező eljárhat-e továbbra is a saját nevében (holott a követelésnek már nem jogosultja). A perbizo-mány esetében tehát - képletesen szólva - "a követelés marad, csak az aktorátus száll át" a perlési megbízottra, az e pont alatt tárgyalt esetben fordítva áll a helyzet: "a követelés átszáll, de az aktorátus marad".
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
