A centrum/periféria-kettősségéről a lexikonok többnyire annyit árulnak el, hogy gazdasági függőségből előálló viszonyt jelöl, s ennyiben tényfogalom.[1] Ez a vázlat viszont az egykori Szovjetunió területén főnix-madárként újjászülető jogi komparatizmusról kíván számot adni, mindenekelőtt egy reprezentatív megnyilatkozásából véve jellemzése példáit. Teoretikus keretében viszont elsődlegesen arra mutat rá - ami nemcsak társadalomtudományi búvárkodásokban figyelembe veendő megfigyelés, de saját tudománypolitikánkban is érvényesítendő szempont kellene legyen, ha jelenlegi lezüllesztésünket valamikor meghaladva felbukkanna ilyesmi még Magyarországon -, hogy világképünk, szakmai deontológiánk s egyáltalán az, amit gyakran tudásként s ezért páratlanként mitizálunk, nem más, mint egyszerűen: ideológia, amelynek a súlya és befolyásoló ereje (vagyis a gazdaságitól és egyéb tényszféráktól természetében elkülönülő szellemi centrum/periféria relációjában elfoglalt helye) nem egyébkénti pozícionáltságától, hanem csakis az azt vallók számosságától és vállalásának a tudatosságától függ. Vagyis egy ideológia tartalma kizárólag ismeretelméleti körben releváns; a lételméletet pedig nem más, mint a hatásban megnyilvánuló fennállás érdekli. Ismerhetjük hát, magunkévá tehetjük és akár szajkózhatjuk azt, amit Amerikában vagy Németországban szintén gondolnak; az egykori szovjetbirodalom hatalmas térségében, rengeteg egyetemén és sok százmilliós emberfőjében ez bőven nem létező maradhat. Azaz lételméletileg pontosan annyira lesz partikuláris ez - itt, mint amennyire az - amott. Kulturális imperializmus elszenvedése ezek szerint nem fátum, legfeljebb gyenge, s önmagukban is bizonytalan kis országok patológiája. Az egykori szovjet térségben viszont ilyesmiről - hál' Istennek, ma már legalábbis - aligha van szó.
Emlékezhetünk arra, hogy a Szovjetunió felbomlásáig e világunknak egy hatodát képező monolit tömbben még erjesztő hatást gyakorolhattunk - egyebek közt abban, ahogyan a szociológiai, illetőleg a komparatista megközelítést elfogadtattuk.[2] Mára viszont megtudhattuk, hogy amennyiben lett volna "tudástársadalom" jelszavára büszke mai hazánkban bármiféle pályázási lehetőség s némi maradék pénzeszköz kultúrdiplomáciai érdekű fordíttatásra, úgy svéd[3] helyett akár magyar műből tanulhatna ma már történetesen Vietnam, egy közel kilencvenmilliós náció. Mert mindenütt az egykori szovjetbirodalomban a könyvtárak s a határok kinyíltak ugyan, de gyűjteményeik s az agyak nem lettek rögvest nagyságrenddel gazdagabbak. Persze, mindenki azt és úgy tanul a világtól, amit és ahogyan akar és tud. Szocialitásunk maga is hermeneutika, melyben "kultúrámmal kultúrádat értelmezem",[4] s a marxi-engelsi »minőségi ugrás« során régi énünk szintén velünk "ugrik".[5] Vagyis, változás bizton történt, ráadásul óriási s egyben megható; a saját hagyományokat azonban ez nem haladhatta meg s nyilván egy jövendő eredményhez viszonyításban is csupán fokozati volt. Mánkra nyersen vetítve tehát: bármennyire köztes, akár deformált lesz is egy-egy időmetszetben az eredmény, aktuálisan az az adott körben élő saját tudás. Nem mindegy hát ezért, hogy szomszédságukban, kies honunkban saját esendő gondolatainkon mímelődünk-e pusztán tovább, vagy megkíséreljük személyes s publikációs jelenlétünkkel közreműködni a világ velünk több tekintetben rokon, s ezért bizonyos megértési és bizalmi többletben bennünket részesítő szeletének szellemi alakításában is.
Emlékezzünk csak: nálunk még saját ifjúságomban is kizárólag az egyetemes állam- és jogtörténet nyújtott (volna) egyáltalán körképet a múlt és jelen jogvilágának változatosságáról, riasztó(an hamis, mert politikai szolgalelkűségből tudatosan félreértett) arculatot rajzolva minden tőkésnek nevezett berendezkedést átható állítólagos jogbizonytalanságról, amit részben az imperializmus megváltozott követelményeinek, részben az angol-amerikai jog belső strukturalitásának tudtak be még a barbárok közt ritka klasszikus műveltségeszményűek is.[6] Mindezek moszkvai forrásvidéke[7] pedig vitathatatlanul - hiszen egyfelől komoly kutatómunkát öltek bele, másfelől a hermetikusan elzárt ismeretlenség felé még torz szemlélettel is ablakot nyitott,[8] harmadfelől a kései cselekvés[9] szelídebb színben tüntetheti fel az előzményeket úgyszintén - megkerülhetetlen, tehát tisztelettel övezett ma is.[10]
Mert alighogy ősi történetében úgyszólván először a félszáz milliós hatalmas Ukrajna államalkotó lett, állam- és jogtörténetét nemcsak intézmény-, de eszmetörténetként is elkezdte művelni s okítani. Ugyanúgy, mint ahogyan Franciaországban a nemzeti önbezárulkozás csapdájából kikecmergés gyógyírjeként jött létre egykor a jogi komparatisztika, Ukrajnában is a szovjet köldöktől elszakadás instrumentuma lett az összehasonlító mozgalom. Olyannyira, hogy mára nemzetközi színtéren is páratlan termékenységű és saját
- 189/190 -
erőforrásai közt hallatlan igényességgel kimunkált folyóiratai vannak,[11] évkönyvei,[12] enciklopedikus és tanulmánykötetei,[13] füzetsorozatai,[14] a maradék nyugat-európai s atlanti világban is úgyszólván hallatlan mélységben elvégzett jogi komparatisztikai eszmetörténeti tanulmányai,[15] s nemcsak rengeteg tankönyve, de nagy számban monográfiái is, például a jogcsalád-problematikáról vagy éppen az angol bírói rendszer kifejlődéséről - akár úgy, hogy az egyébként résztémákban még nyilvánvalóan szegényes ukrán/orosz irodalmon túl egy-egy ilyen mű bibliográfiájában esetleg semmi egyéb nem szerepel. Már pedig számára, egész világa számára az a valóságos, amit és amiként abban akként reprezentál. Mert ismétlem: ez az ontologikus oldal, hiszen ez az, ami működik, tehát hatást kifejtve megelenik; s hogy miként, akár mennyire leegyszerűsítve vagy félreértetten, az már merő episztemologikum, ami közvetlenül szemlélve viszont irreleváns az előbbinek a nézőpontjából. Röpke idő során eddig közel tucatnyi nemzetközi konferenciát szervezett,[16] olykor negyedezernyi résztvevővel,[17] akiknek a többsége persze orosz s egyéb szovjet utódállambeli, de bőven érkezve nemcsak Moszkvából vagy Szentpétervárról, hanem Szibéria hatalmas egyetemi tömbjeiből, akár hatezer kilométer távolságból is,[18] hogy kijevi szervezésben ukrajnai vidékeken összetalálkozzanak és közös tudományművelésre kísérletet tegyenek.
Amiben változatlanul nincs, mert az utóbbi évtizedekben sohasem volt hiány, az nem egyéb, mint: érdeklődés, tanulni vágyás, tudományművelésben eltökéltség, mindenki iránti kölcsönös figyelem, rokonszenv, nyitottság, s csoportképző szándék. Mindezeknek az emberi megnyilatkozása egyenesen megindító, ma kietlenedő, egyre inkább egyéni karrierpályák vak rohanására szorítkozó világunkban pedig egyszersmind példátlanul melengető, mert vágyképeinket megtestesítő is.
Mindennek közös summája most egy tanulmánykötet, mely mai ukrán és orosz erőfeszítésekről angol kiadványként, fordításban ad számot.[19] Ebben feltárulkoznak persze eredmények s bizonyára elkerülhetetlen gyermekbetegségek egyaránt, ráadásul kitűnnek belőle egy az eredeti nyelvtől és kultúrától eltérő közegre pusztán nyelvi tükörfordításban átvitt szövegreprezentáció esetleges visszásságai is.[20]
Árulkodó ezen orosz/ukrán közeg mentalitásáról s legfeljebb burkoltan kifejezett várakozásairól, hogy a mai nyugati komparatisztikát eklektikusnak tartja;[21] globalizáló környezetét a modern technológia természetes velejárójaként kezeli;[22] a komparatisztikának "formalizált tudományos autonómiát" tulajdonít;[23] eszményként a funkcionális fogalmakkal elérhető kvázi-matematizálást veszi,[24] mintha csak igazi science-ről lenne szó, s nem tetszőleges intellektuális konstruktumok versengő halmazainak összevetéséről; és mintha bármi lehetne nem-hermeneutikai a jogban, vívmányként mondja ki, hogy "A jogi komparatisztika hermeneutikus diszciplína".[25] Miután pedig tudatában van annak, hogy világunkban "egymással összevethető megoldások születnek a saját területükön alkalmazandó jogszabályok különbözőségétől függetlenül" is,[26] ahhoz a következtetéshez szintén eljut, hogy egy jogrendszer akár több jogcsaládba egyidejűleg beletartozhat.[27]
A pontosságvágyra s lebegő környezetére egyként jellemző, hogy a konfuciánus berendezkedést vallásinak tartja (egyszersmind a kánonjogot kizárva e körből), míg külön kategorizálja a csendes-óceáni jogrendeket a szokásrendiek egyik megjelenéseként.[28] Nem tisztázza ugyanakkor, hogy a kánonjog nem állami jog, a kínai/koreai/japán viszont aligha vallásosabb, mint gyökereiben a római jog. Mivel önmagát - akár az orosz, akár az önállóként aligha létezett, de mindig különös azonosságú érzékenységgel művelt ukrán joghagyományról legyen is szó - spirituális hagyományainál fogva igyekszik újraépíteni (amiben feltehetően az ún. Harmadik Róma történelmi emlékezete is szerepet játszik), egyfelől különösen érdekelt a keresztény gyökerek feltárásában és azonosításában, másfelől visszatérően "civilizációs/civilizatórius" klasszifikációs megközelítésre törekszik, így a mai formációkat hajlamos az iszlám, a totalitárius-szocialista, illetőleg a liberális-szociális kapitalisztikus hármasságában megragadni.[29]
Szemléletében nem jut túl annak horizontján, hogy az angolszász jogot a bíró formálja, ellenben a kontinentálisat a törvényhozó;[30] láthatóan a droit és a Recht komplexumának történelmi hátterét szintén nem érti.[31] Következésképpen a jog környezete, vagyis akár a számára ismeretlen mentalité juridique (Pierre Legrand), akár közelebbről a háttér culture juridique jellemzéséhez nincs mélyebb megértése ahhoz az egyébként szép kifejezéshez képest, hogy "a Szentírás és az irodalmi és népalkotás monumentumai" tanulmányozása vonandó még be ennek a megrajzolásához.[32]
Nyilvánvaló, hogy amennyiben a sztálinizmus lényegét a lexnek a jusra történő redukálásában látja[33] - bár megemlíti, hogy a második világháború időtartamára (1941. június 30-tól 1945. szeptember 4-ig fennállóan) létrejött Állambiztonsági Bizottság 9971 jogi dokumentumot bocsátott ki bármi egyéb jogi rendelkezést felülíró erővel[34] -, a külvilág számára egyébként feltáró fejtegetése is viszonylagos értékű marad, hiszen nem behelyettesíthető saját szóhasználatokat vezet vissza a jus/lex fogalompárosára. E rekonstrukció szerint egyébként a правда [pravda] 'igazság', melyből 'fejedelmi jogalkotás' lesz [és amelynek gyökében a прав nem más, mint
- 190/191 -
'szabály, mint a szabályozónak az eszköze']: ez és az обычай [obücsaj; 'szokás'] adja a законt ['törvény'][35] [melyben a gyök кон, azaz 'határ, körvonal', s amely az ősi orosz nyelvben a покон szinonímája volt].[36] Hiszen - amint egy régi közmondásuk sugallja - a népszokás szintén a cár parancsolatja.[37] Azt pedig a XVII. század közepén írták le megfigyelésként, hogy "Két fék tartja vissza s emlékezteti kötelmére a királyt: a правда és az isteni parancsolatok iránti tisztelet, valamint az emberek előtti szégyen."[38]
Ezek után nyitott kérdés, hogy a jelenkori jogvilág térképét milyennek látják, s főként miként helyezik el benne önálló kultúrahordozónak tekintett sajátjukat. Egy nyugati nyelven nem kommunikáló kijevi szerző leírása szerint angolszász, római-germán és muszlim mellett foglal helyet a szláv jog - amiként ez még Esmein 1900-as előadásából az ottani világba boldogan átörökítődött.[39] Mások a kontinentális, angolszász, vegyesként a dualista (dél-amerikai és skandináv), a vallási (muszlim és hindu), a hagyományos-filozofikus (japán és kínai) s a szokásrendi (afrikai), valamint az államközi (európai) sorozata[40] kiegészítéseként gondolják - az orosz "kulturológia" nem-jogi megközelítésének az eredményeként - a szláv vagy eurázsiai típust,[41] avagy "ideológiai (szocialista és poszt-szocialista)" vagy "poszt-ideologikus jog" gyanánt a "poszt-szovjet" jogcsaládot[42] - anélkül persze, hogy bármiféle összevetés megtörténne például az egymásra hatásban formálódott fasiszta, illetőleg nemzetiszocialista berendezkedéssel -, sőt Nyugat/Kelet kettősségében Lengyelországot akár az utóbbiban helyezik el, merthogy - érdekes szempont! - magukkal közösnek érzik vallási kötődését s a kollektív érzület ottani hagyományát.[43] És végezetül annak érdekében, hogy az orosztól mint egyívású kelet-európaitól megkülönböztetetten a kettős forrásvidék "klasszikus modelljeként" Ukrajna megfogalmaztathassék, úgynevezett közép-kelet-európai típust hoznak létre, mely "barokk", "eklektikus" és "paternalista", amiként ez Dnyeper-mentéből és Galíciából szövődött és szövődik;[44] ezen ukrán kezdeményezéstől függetlenül pedig az, amit orosz szláv jogtípusnak neveznek, a legkeresztényebb lesz, Európa legrégibb etnoszában és egyharmad lakosságában uralkodó; mely római jogrecepció nélkül építette fel a szokást az uralkodó korlátjaként; egyedülállóan egységes és különálló, a jogkolonizációnak is ellenálló jogcsaládként; amelynek a feladata - miután a szocializmustól megfertőztetett - immár nem más, mint hogy megkísérelje annak pozitív hozadékát erősíteni.[45] Hitelesnek, tudományosan fedezettnek esetleg a kívülálló az ilyen kifejtéseket nem feltétlenül érzi, de az önmeghatározó, az útkereső szándék ebben bizonyos - és az is, hogy hisznek az így kezdett erőfeszítésekben.
A látogató annyit lát, hogy kavarognak az eszmék, s közben mindezek méhében egy új világ születik. Saját erőfeszítésként pedig ez csakis rokonszenvvel figyelhető, hiszen önmaguk kereséséből - ha úgy tetszik, régi paradigmáik s már megfogalmazott alternatíváik újragondolásából - adódik. Ilyesmivel, mint hosszú eltérítő kényszerterelés után ránk váró feladattal már magunk is birkóztunk, így csapdáiról s veszélyeiről bizonyos tapasztalatokat már magunk is szerezhettünk. Teoretikusan azért is izgalmas az útjuk, merthogy közben tudni véljük: joguk szellemét az elmúlt századokban germán gondolkodásmód s rendeszmény inspirálta, következésképpen útkeresésük visszatérést is feltételez az időközben sorsukká lett elbitangolásból. Mai tájékozódásuk viszont náluk is amerikanizált; ez viszont ön-rekonstrukciójuknak eleve zavarát, óhatatlanul elegyes kotyvasztékát eredményez(het)i. Mert röviden: olyan ez, mintha Hans Kelsent a Herbert Hart általi teljes megnemértésben[46] kívánnák a maguk számára recipiálni - azért, hogy olyan kontinentális talapzatot építsenek a maguk számára újra, ami már majd Hartot is, Dworkint is elviseli.[47] Abszurd vállalkozás ez? Bizonyosan: posztmodern, akár csak amilyen a hazai poszt-harti analitikus fogalomjogászat volt. Kultúraválasztások közti zavar, mely ugyanakkor a forradalmi mézeshetek utópiájával, az ember korlátlanságába vetett hittel párosul.
Szomszédságunkban jövő formálódik. Sokan munkálnak rajta, kemény munkával, őszinte hittel s elszánással, bárhonnan tanulni készen.[48] Együtt kellene gondolkodnunk velük; már csak azért is, mert tanulságaikban, módszertani kihívásaikban problémáik a mieink is. ■
JEGYZETEK
[1] Gordon Marshall 'centre-periphery model' in A Dictionary of Sociology (1998) <http://www.encyclopedia.com/doc/1O88-centreperipherymodel.html>.
[2] Kulcsár Kálmán, illetőleg Szabó Imre áttöréseként vö. pl. a szerzőtől 'A szocializmus marxizmusának jogelmélete: Hazai körkép nemzetközi kitekintésben' in A szocializmus marxizmusának jogelmélete szerk. Varga Csaba [függelék in] Jogelméleti Szemle 2003/4 <http://jesz.ajk.elte.hu/varga16.html>.
[3] Michael Bogdan (Lund) baráti közlése, vö. uő. Komparativ rättskunskap (Stockholm: Norstedts juridik 1993) 256 o. [Institutet för rättsvetenskaplig forskning 150] / Comparative Law (Deventer, etc.: Kluwer 1994) 245 o.
[4] Vö. a szerzőtől A jogi gondolkodás paradigmái jelentősen átdolg. és bőv. 2. kiad. (Budapest: Szent István Társulat 2004) 504 o., passim.
[5] "Akármennyire is lényegesen új kezdődik a kvalitatív változással, az ugrással, az emberrel s a néppel »vele ugrik« a múltja is; történetét nem hagyja a túlsó parton, magával hozza, benne folytatódik. Újat kezd, de a régit is folytatja." Sinkó Ervin Egy regény regénye Moszkvai naplójegyzetek (1935-1937) szerk. Bosnyák István (Újvidék: Fórum 1985), 320. o. [Sinkó Ervin művei].
- 191/192 -
[6] Vö. Varga Csaba 'A Jogforrás és jogalkotás problematikájához' Jogtudományi Közlöny 1970, 9, 502-509. o., aminek kritikai hangvétele nem bocsáttatott meg a szerzőnek soha; pontosan ezt alapozták meg Eörsi Gyula olyan szégyenletes korai munkái, mint Az amerikai igazságszolgáltatás (Budapest: Jogi Kiadó 1953) 350 o.
[7] Pl. Sz. L. Zivsz A jogi formák fejlődése a mai imperialista államokban [1960] ford. Décsi Gyula (Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1962) 255 o. és V. A. Tumanov A burzsoá jogi ideológia A jogi tanok kritikája [1971] ford. Décsi Gyula (Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1977) 374 o.
[8] Ugyanazt a kettős hatásmechanizmust mutatván, mint itthon történetesen Szabó Imrétől A burzsoá állam- és jogbölcselet Magyarországon (Budapest: Akadémiai Kiadó 1955) 533 o. Vö. Varga 'A szocializmus... ' [2. jegyzet].
[9] Szemben Zivszszel, aki a disszidensek/emigránsok szovjetellenességét bel- és külföldön többletszínnel "leleplező" Szovjet Közösség Anticionista Bizottságának [AKCO, 1983] is például élenjárója lett (<http://en.wikipedia.org/wiki/Anti-Zionist_Committee_of_the_Soviet_Public>), Tumanovot, aki a Szovjetunió Kommunista Pártja jogi elítélésének szakértése nyomán az Orosz Föderáció alkotmánybíróságának egyik előkészítőjeként maga is bíróként, majd elnökként szerepelt, két szöveggyűjteményének (1978 és 1981) köszönhetően éppen a szovjet jogi komparatisztika úttörőjeként tisztelik.
[10] Tumanov (1926-2011) búcsúztatására lásd Порівняльне правознавство 2012/1-2, 435-447. o.
[11] Порівняльно-правoві дослiдження [Összehasonlító jogi tanulmányok] [Kiev] (2005-), a Право Україны / Право Украины/ Law of Ukraine párhuzamosan megjelenő három alapfolyóiratának jogösszehasonlító alsorozataként pedig Порівняльне правознавство Науково-практичний фаховий журнал [Összehasonlító jogtudomány: Tudományos-gyakorlati szakfolyóirat] [Kiev] (2012-). Előbbiben jelent meg a szerzőtől ‘Разные ментальности романо-германского и англо-американского права? К вопросу о логике в праве' [переклад О. Кресін] 2009/1, 193-194. o. és - első külföldi vezető írásként - ‘Порівняння правових культур і правового мислення' [переклад О. Кресін] 2013/3-4, 22-31. o., utóbbi nyitó számában ‘Глобалізація через правові трансфери: Масові дії, критика, розчарування' [переклад О. Кресін] 2012/1-2, 152-160. o., maga a Право Україны alapfolyóiratának egyik számában pedig - vezető írásként - ‘Theatrum legale mundi: Про класифікацію правових систем' [переклад О. Кресін] 2012/3-4, 17-137. o. tanulmánya. Mindhárom tanácsadó bizottságába 2013-ban felkérettem.
[12] Comparative Studies in Law and Politics / Сравнительние правовые и политические исследования [Moszkva] 2013 -, valamint Компаративистика - 2012 Сравнительное правоведение, cравнительное государствоведение, cравнительнaя политология (Сборник статей) главный редактор А. Ю. Саломатин & А. В. Кресин (Москва: РИОР & ИНФРА-М 2013) 2013 -; mindkettő tanácsadói bizottságába alapításkor felkérettem.
[13] Összehasonlító jogtudományi enciklopédia-sorozata bibliográfiai, kutatóközpontokat ismertető, módszertani, nemzetközi életrajzi, s klasszikus ukrán szövegeket újraközlő címeket tartalmaz. Tanulmányköteteiket illetően pedig csupán magam eddig mintegy hat kiadványukban szerepeltem.
[14] Eddig megjelent mintegy negyedszáz füzetében magam a Пpавовi традицiï? У пошуках правових сiмей i культур (Киïв & Львiв 2012) 24 o. [Академiя порняльного правознаства 24] tanulmányával szerepelek.
[15] Gyakorlatilag kizárólag O. Kreszin barátomnak köszönhetően, aki évtizednyi búvárkodást betakarítóan most egyfolytában monografikus tanulmányokat hallatlan eredeti könyvtári búvárlattól hitelesítetten ír például Jean Louis Eugène Lerminier (1803-1857) jogi komparatisztikát megalapozó munkásságáról csakúgy, mint a XIX. század első fele német egyetemi jogi kurzusaiba bevezetett összehasonlító tárgyakról vagy Valtazar Bogiąić (1834-1908) mint az összehasonlító jog és jogszociológia szerb - az érdeklődést magát adriai közép-európaiságánál fogva az Osztrák-Magyar Monarchiában bevezető - előfutáráról, egyszersmind a szláv összehasonlító jogtörténet klasszikusáról.
[16] Magam ezekből a (Körösmező s az egykori Monarchia-beli Stanislau közt félúton elhelyezkedő) Jaremcse falujában, Kijevben, a valahai Lembergben kétszer is rendezett, valamint az Odesszában tartott impozáns, angol tolmácsolással kísért tanácskozásokon vettem részt.
[17] A kiadványok s rendezvények előkészítése és megszervezése egyetlen fáradhatatlan kutatónak, Oleksij Kreszin barátomnak köszönhető, aki az Ukrajna Nemzeti Tudományos Akadémiája Koreckijről elnevezett Állam- és Jogtudományi Intézetének igazgatója, Ju. Sz. Semsusenko professzor perspektivikus belátásából immár egy komparatisztikának szentelt részleg vezetőjeként végzi munkáját.
[18] Két éve tartottam teljes kurzust Krasznojárszkban a Szibériai Szövetségi Egyetem jogi intézetének komparatisztikai szakirányán, ahol Ирина Мишина professzorasszony szárnyai alatt korai tehetséggondozásban részes olyan alig húszévesek nevelődnek, akik nemcsak kiválóan beszélnek angolul, de két év során specializálódnak az amerikai, német vagy kínai jogban is, ezek anyanyelvi irodalmából, természetszerűleg. Saját kapcsolati körömből példázva csupán, Volgográdban Марина Давидова professzorasszony összehasonlító alapú nemzetközi jogtechnikai versenyeket hirdet az utóbbi években, Ivanovoban pedig Евгений Поцелуев professzor nemcsak német jogi intézetet tart fenn, de éves nemzetközi konferenciákat is szervez a jogfilozófiai látásmód összehasonlító tételes jogi kisugárzásairól.
[19] Foundations of Comparative Law Methods and Typologies, ed. William E. Butler, O. V. Kresin & Iu. S. Shemshuchenko (London: Wildy, Simmonds & Hill 2011) 354 o. [JCL Studies in Comparative Law 4].
[20] A honi használatra orosz/ukrán nyelven írt tanulmányok helyenként elviselhetetlenül bőbeszédűnek és semmitmondónak hatnak; új szóalkotásoktól hemzsegnek, de filozófiai megalapozásukban gyakran érdektelenek. Az angol-amerikai szerkesztési következetesség egyetlen fajta idézőjellel él, miközben magát az idézetet nem tördeli külön. Belső idézeteit így összevissza beékeli, amivel a hosszú kvotációk végét felismerhetetlenné teszi. Megengedhetetlen, hogy latin kultúrájú szerzőket orosz/ukrán fordításból idéz, ráadásul olykor a szerző nevét maga sem felismerve, cirillből latinra visszaalakítva, tehát hamisan, de fellelhetetlenül adja meg. Idézeteiket úgyszintén fordításból fordítja vissza, akár eredeti angolságát áthamisítva a fordító saját angoljára. A rengeteg orosz/ukrán szerzőt szintén latinra átírva nevezi meg, s a mű cirill címe után csupán a kiadás évszámát jelöli. Nem nyugati elektronikus bibliográfiai visszakereshetőségről lévén szó, a publikáció így egyszerűen azonosíthatatlan, bibliográfiai leírása semmitmondó. Ráadásul s még érthetetlenebbül ugyanígy jelzetlenül jár el cári idők vagy éppen kora újkori klasszikus szerzők mai újrakiadásban történő meghivatkozásakor is - legfeljebb gyanúja támadhat az olvasónak egy-egy veretes megfogalmazás kapcsán, hogy ilyen írásművészetbe mai kortárs nem szokott bocsátkozni.
[21] O. V. Kresin 'The Periodization of Comparative Law: In Search of an Acceptable Model' in Foundations of Comparative Law, 3-35. o., id. 24. o.
[22] Kh. N. Bekhruz 'Comparative Legal Research in an Era of Globalization', 123-140. o., id. 127. o.
[23] О. Ф. Скакун Общее сравнительное правоведение Основные типы (семъи) правовых систем мира [Szkakun: Összehasonlító általános jogtudomány, A világ jogrendszereinek alaptípusai (családjai)] (Киев 2008), 17. o., id. A. Iu. Salomatin 'Unified Potential of Comparative Law as a Science and Instructional Discipline', 141-158. o., id. 143. o.
- 192/193 -
[24] A. V. Tkachenko 'Functionalism and the Development of Comparative Law', 92-109. o., id. 100. és köv. o.
[25] M. A. Damirli 'Comparative Law Hermeneutics: Cognitive Possibilities', 84-91. o., id. 88. o.
[26] Guy Canivet in Mads Andenas & Duncan Fairgrieve 'Finding a Common Language for Open Legal Systems' in Comparative Law before the Courts ed. Guy Canivet, Mads Andenas & Duncan Fairgrieve (London: British Institute of International and Comparative Law 2004), xxxi. o., id. William E. Butler 'The Place of Ukraine on the Legal Map of the World', 4-12. o., id. 11. o.: "compatible solutions are reached regardless of the differences in the underlying applicable rules of law."
[27] В. И. Лафитский Сравнительное правоведение в образах права [Lafitszkij: Összehasonlító jogtudomány a jog képeiben] I (Москва: Штатут 2010), 274. o., id. Butler, 6. o. 4. jegyzet
[28] V. V. Oksamytnyi ‘Legal Systems of the Modern World: Problems of Identification', 53-83. o., id. 64. o.
[29] В. Чиркин ‘Формацiйно-цивiлiзацiйний пiдхiд до класифiкацiï правових систем i сiмей' Порівняльне правознавство Науково-практичний фаховий журнал [Киïв] (2012) 3-4, 63-83. o.
[30] M. N. Marchenko 'Convergence of Romano-Germanic and Anglo-Saxon Law' in Foundations of Comparative Law, 276-303. o.
[31] R. A. Romashov 'The Concepts of »Jus« and »Lex«: Historical and Legal Linguistic Aspects', 189-206. o., id. 205-206. o.
[32] Лафитский, 10-11. o., id. Salomatin, 145. o. 14. jegyzet.
[33] Romashov, 199. o.
[34] Uo., 201. o.
[35] Uo., 190. o.
[36] Uo., 192. o.
[37] Uo., 191. o.
[38] Az irodalmi slendriánságra jellemző ennek jegyzése: "Iu. Krizhanich: »Политика« [Politics] (1997); cited from G. Iu. Semigin (ed.), Антология мировой правовой мысли [Anthology of World Legal Thought] (1999), IV, p. 265." Uo., 191-192. o. Külön kutatás deríti csak ki, hogy Juraj Kriľanić [Юрий Крижанич] horvát korai pánszláv Moszkva-vágyó (1617-1683 körül) művéről (1666) van szó: "Король не подвластен никаким людским законам, и никто не может его ни судить, ни наказывать. Однако Божьему закону и людскому суждению (или общему мнению) он подвластен. Две узды, кои связывают короля и напоминают о его долге, это - правда и уважение или заповедь Божия и стыд перед людьми." <http://slawia.org/ru/system/files/files/POLITIKA.htm> & <http://krotov.info/acts/17/krizhanich/krizh_00.html> [illetőleg John M. Letiche & Basil Dmytryshyn Russian Statecraft The Politika of Iurii Krizhanich: An Analysis and Translation of Iurii Krizhanich's Politika (Oxford & New York: Basil Blackwell 1985) lxxxiii + 283 o.], 26. fej. 12. pont. Lásd még <http://en.wikipedia.org/wiki/Juraj_Krizanic>.
[39] Н. М. Онiщенко ‘Правовi системи сучасностi: Порiвняльне дослiждения нацiональних правових систем' [Oniscsenko: Jelenkori jogrendszerek; A nemzeti jogrendszerek összehasonlító vizsgálata] Держава i право VII (2000), 8. o., id. E. O. Kharitonov & O. I. Kharitonova ‘Classification of European Systems of Private Law', 255-275. o., id. 263. o. Lásd Adhémar Esmein ‘Le droit comparé et l'enseignement du droit comparé' in [Congrès international du droit comparé tenu à Paris du 31 juillet au 4 août 1900] Procès-verbaux des séances et documents I (Paris: Librairie Générale de Droit et de Jurisprudence 1905), 445. és köv. o., id. 451. és köv. o. Vö. a szerzőtől ‘Theatrum legale mundi avagy a jogrendszerek osztályozása' in Ius unum, lex multiplex Liber Amicorum: Studia Z. Péteri dedicata (Tanulmányok a jogösszehasonlítás, az államelmélet és a jogbölcselet köréből) szerk. H. Szilágyi István & Paksy Máté (Budapest: Szent István Társulat 2005), 219-242. o., 4. jegyzet.
[40] L. A. Luts 'Typologies of Modern Legal Systems of the World', 38-52. o., id. 49. o.
[41] Uo., 52. o. (valamint Oksamytnyi, 74. o.), В. Н. Синюковra, ill. Й. Н. Оборотовra utalva.
[42] Oksamytnyi, 66. és 73. o.
[43] Kharitonov & Kharitonova, 267. o.
[44] Uo., 273-275. o.
[45] Лафитский, 200., 273. és 274., valamint II (2011), 400-401. o., id. William E. Butler 'Renaissance of Slavonic Law?', 331-336. o.
[46] Vö. a szerzőtől 'H. L. A. Hart - Csoda és jelenség' in H. L. A. Hart szerk. Cs. Kiss Lajos (Budapest), 2. pont [előkészületben].
[47] 'Профессор Чаба Варга: »Без теоретических и в особенности философских оснований право не будет иметь практически никакой опоры, повиснув на волоске«' [Евгений Тихонравов interjúja] in Право.Ru Актуальные темы -> Теория права (1 августа 2011, 22:18) <http://krasn.pravo.ru/review/view/31331/> = Петров Александр in <http://blog.pravo.ru/blog/theory/2022.html> & <http://yin.rosifa.org/review/view/31331/>.
[48] Intézményi s személyes találkozásokon folyvást ennek, és mindenekelőtt problémaközösségünknek ad hangot jogtudományos társadalmuk rangban első képviselője, a már említett Semsusenko professzor is.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző kutatóprofessor emeritus, PPKE JÁK.
Visszaugrás
