Az Európai Unió Tanácsának fizetésképtelenségi eljárásról szóló 1346/2000/EK rendeletének1 fő célja az, hogy nemzeti szintű fellépés helyett közösségi szabályozás kialakítása révén megteremtse a belső piacok működésének védelmét a több államra kiterjedő vonatkozással bíró, határokon átlépő fizetésképtelenségi eljárások megfelelő és hatékony végrehajtása által. A Fizetésképtelenségi rendelet egyúttal azoknak a lehetőségeknek a megszüntetésére is törekszik, amikor pusztán a vagyon áthelyezése folytán a kedvezőbbnek tűnő tagállami fizetésképtelenségi jog kerülne alkalmazásra [EuFkR. preambulum (4) pont]. A kinyilvánított célok megvalósításában a biztosítási intézkedések élő jogintézményként működnek a határokon átlépő fizetésképtelenségi ügyekben [EuFkR. preambulum (16) pont, 38. cikk]. A közösségi jogi aktus megalkotásának hatására és a Magyar Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozása eredményeként a magyar fizetésképtelenségi jogban is megjelent a biztosítási intézkedés alkalmazásának lehetősége.2 Az európai fizetésképtelenségi jog megalkotásával e jogintézmény beiktatása nem csupán lehetőség volt, hanem szükségszerű követelmény is. Ha ugyanis valamely tagállam a Fizetésképtelenségi rendelet értelmében joghatósággal bír, akkor egyben köteles is az igazságszolgáltatásra. Ez esetben viszont ideiglenes jogvédelem nyújtására is köteles, még ha olyan formában csupán, ami a lex fori szerint igényelhető.3
A közösségi jogforrás a 38. cikkében arra az időszakra is előirányozza a fizetésképtelenségi tömeg megóvását szolgáló biztosítási intézkedések kezdeményezésének lehetőségét, amikor a főeljárás megindítására kérelmet terjesztettek elő és ideiglenes felszámolót rendeltek ki. A 38. cikk az ideiglenes főfelszámoló számára teszi lehetővé a biztosítási intézkedések kezdeményezését abban a főeljárás államától eltérő más tagállamban, ahol az adós telephellyel [EuFkR. 2. cikk h) pont] rendelkezik. Ennek a felhatalmazásnak az alapvető indoka az, hogy ezáltal az ideiglenes főfelszámoló által kérelmezett biztosítási intézkedés már a másodlagos eljárás megindításának előterében4 megóvja a területileg körülhatárolt fizetésképtelenségi tömeget.5 Ebből következően az ideiglenes főfelszámoló a 38. cikkből eredő jogosultságát csak meghatározott tagállamokra korlátozva gyakorolhatja. Ezt indokolja az is, hogy a 38. cikk elsősorban az univerzális főeljárás érdekében és javára teljesíti a tömegbiztosítási feladatokat és csak másodsorban biztosítja a "területi tömeget" - mintegy mellékhatásként - a később meginduló másodlagos eljárásra tekintettel.6 Ezzel összhangban megállapítható, ha az adósnak más tagállamban csak vagyona van, akkor ott a főeljárás ideiglenes felszámolója nem gyakorolhatja a 38. cikkből eredő jogkörét.7
A tanulmány célja a biztosítási intézkedések Fizetésképtelenségi rendeletben deklarált eljárási szabályainak ismertetése és azok tükrében a nemzeti szabályozás áttekintése.
A főeljárás felszámolója az adós telephelye szerinti tagállamban az illetékes bíróságnál másodlagos eljárás megindítását kezdeményezheti [EuFkR. 29. cikk a) pont]. A főfelszámoló kérelmezési jogosultsága a lex fori secundariae-tól függetlenül érvényesül.8 A főfelszá-moló a másodlagos eljárás kezdeményezésére vonatkozó jogosítványát akkor gyakorolja, ha annak értelmét látja.9 Amennyiben úgy értékeli, hogy a folyamatban lévő eljárás hatékonyágát, eredményességét nem szolgálja, úgy nem kezdeményezi az adós telephelye szerinti tagállamban a másodlagos eljárást. Ha ebben a tagállamban még nem indult függő területi eljárás és ezzel ellentétes biztosítási intézkedést sem hoztak a fizetésképtelenségi tömeg ideiglenes biztosítására, akkor a fő-felszámoló a lex fori concursus generalis alapján gyakorolja jogait és teljesíti kötelezettségeit [EuFkR. 18. cikk (1) és (3) bek.].10
Az ideiglenes főfelszámolót a főeljárás iránti kérelem előterjesztését követően, de még az eljárás megindítása előtt rendelhetik ki az eljárás helye szerinti állam nemzeti jogszabályi rendelkezései alapján. A főeljárás ideiglenes felszámolója a közösségi jogforrás szerint nem kezdeményezheti a másodlagos eljárás megindítását [vö. EuFkR. 29. cikk]. Ezzel szemben a potenciális másodlagos eljárás helye szerinti állam nemzeti joga kérelmezési jogosultságot deklarálhat részére. Ugyanakkor másodlagos eljárásról csakis a főeljárás megindítását követően beszélhetünk, ezáltal aligha illetheti meg az ideiglenes főfelszámolót a függő területi eljárás kérelmezésének joga a lex fori concursus secundariae alapján. Következésképpen az adós valamely más tagállamban fekvő vagyontárgyának megóvása érdekében számára az a lehetőség maradna, hogy a főeljárás bíróságánál biztosítási intézkedés elrendelését indítványozza, azokat pedig a többi tagállamban a 25. cikk (1) bekezdés harmadik mondata alapján nyilváníthatnák végrehajthatóvá. Ez az út azonban időigényes, ezért a közösségi jogforrás a főeljárás ideiglenes felszámolójának lehetővé teszi, hogy közvetlenül azokhoz a külföldi bíróságokhoz forduljon a biztosítási intézkedés elrendelése érdekében, amelyek a másodlagos eljárás megindítására joghatósággal rendelkeznének [EuFkR. 38. cikk]. Ennek megfelelően a 38. cikk az ideiglenes főfelszámoló hiányzó kérelmezési jogkörének kiegyenlítéseként értékelhető.11
A 3. cikk (1) bekezdése alapján a főeljárás megindítására joghatósággal rendelkező bíróság az eljárás megindítására irányuló kérelem előterjesztésének időpontjától biztosítási intézkedés elrendelésére jogosult [EuFkR. 25. cikk (1) bek, harmadik mondat].12 A biztosítási intézkedéseket a főeljárás bírósága attól független elrendelheti, hogy melyik tagállamban találhatóak meg az érintett vagyontárgyak, illetve az adós vagy annak hitelezői.13
A 38. cikk alapján a biztosítási intézkedések elrendelésére azoknak a tagállamoknak a bíróságai is joghatósággal rendelkeznek, ahol az adós telephellyel rendelkezik. Ez a fizetésképtelenségi eljárás kérelmezése és megindítása közötti időszakban elrendelhető intézkedésekre való utalásból következik és azzal a ténnyel áll kapcsolatban, hogy a főeljárás mellett további fizetésképtelenségi eljárások csakis a telephely államában folytathatóak le [EuFkR. 3. cikk (3) bek.]. Ennek megfelelően a főeljárásra joghatósággal rendelkező bíróság biztosítási intézkedés elrendelésére vonatkozó jogosultsága nem korlátozza az ilyen intézkedések foganatosításának államában sem a felszámolót, sem pedig az arra jogosult más személyeket, hogy az ott illetékes bíróságnál a lex fori concursus szabályait követve megfelelő intézkedések elrendelését kezdeményezzék. Ennek egyedül az a feltétele, hogy az érintett tagállam bíróságai a nemzeti jog szabályai alapján biztosítási intézkedés elrendelésére illetékesek, valamint teljesítik az idevágó rendelkezések objektív elvárásait.14 Emellett a főeljárásnak alárendeltek azok a biztosítási intézkedések, amelyeket nem a főeljárásra joghatósággal rendelkező bíróság eszközöl. Ezeknek az intézkedéseknek a sorsa függ a 3. cikk (1) bekezdése alapján joghatósággal rendelkező bíróság főeljárás során hozott határozataitól. Ennek megfelelően a 16. és 25. cikk alapján a főeljárás bírósága is hatályában fenntarthatja, módosíthatja, illetve hatályon kívül helyezheti ezeket a biztosítási intézkedéseket.15
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
