A közvetítői eljárás, más néven mediációs eljárás célja, hogy a feleknek lehetőséget biztosítson arra, hogy a jogszabályok merev alkalmazása helyett egy közös és kölcsönösen előnyös megoldást találjanak konfliktusuk rendezésére. A közvetítői eljárás fogalma hazánkban törvényi szinten került szabályozásra, illetve megfogalmazásra a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvényben. E törvény szerint a közvetítés egy olyan sajátos permegelőző vagy bírósági, illetve hatósági eljárás befejezését elősegítő, egyeztető, konfliktuskezelő, vitarendező eljárás, amelynek célja a vitában érdekelt felek kölcsönös megegyezése alapján a vitában nem érintett, harmadik személy (a továbbiakban: közvetítő) bevonása mellett a felek közötti vita rendezésének megoldását tartalmazó írásbeli megállapodás létrehozása.[1]
A közigazgatási perekben végzett közvetítés (a továbbiakban: közigazgatási közvetítés) a konfliktusok rendezésének szisztematikus és strukturált formája, mely során egy professzionális közvetítő a konfliktus feloldását széles körben, így eljárásilag és pszichológiailag egyaránt támogatja azzal a céllal, hogy a problémára mindenki számára megfelelő, de legalább elfogadható megoldás szülessen.[2] A fenti fogalommeghatározások alapján első olvasatra úgy tűnhet, hogy nincs jelentős különbség a két közvetítői eljárás között, azonban ez korántsem igaz. A közigazgatási közvetítés fogalmával kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy azt a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) nem ismeri. Mindazonáltal jelen tanulmány a közigazgatási perekben zajló közvetítést nem egyszerűen közvetítésnek fogja nevezni, hanem bevezeti a közigazgatási közvetítés fogalmát, ezzel is erősítve a tanulmány egyik fő koncepcióját, miszerint a közigazgatási perekben zajló közvetítés korántsem tekinthető azonosnak más közvetítői eljárásokkal.
Az előzőekben definiált közvetítői eljárások sok szempontból különböznek egymástól. Egy olyan közvetítői eljárás, mely a vitában érintett két fél és egy közvetítő részvételével eljárási szempontból szabadon zajlik, aligha tekinthető azonosnak egy olyan közvetítői eljárással, mint a sok szempontból kötött közigazgatási közvetítés. A közvetítői eljárásról szóló törvény által definiált közvetítői eljárást, mely eredendően a polgári jog körében felmerült jogviták feloldására hivatott, a tanulmány a továbbiakban hagyományos közvetítésnek nevezi.
Jelen írás bemutatja, hogy milyen megfontolások vezettek a közigazgatási közvetítés megjelenéséhez, és feltárja az intézmény uniós és hazai előzményeit is. Ezt követően sorra veszi a közigazgatási közvetítés jellemzőit abból a célból, hogy bemutassa: milyen eltérő követelmények és eljárásrend tartozik a közigazgatási közvetítéshez a hagyományos közvetítéshez képest.
Annak lehetőségét hazánkban, hogy a közigazgatási perek keretében közigazgatási közvetítői eljárásra kerüljön sor, egészen idáig kifejezetten elutasították. Ez az elutasító szemléletmód azonban meghaladottá vált a Kp. elfogadásával.[3] Vitán felül áll azonban az is, hogy a közigazgatási közvetítés alkalmazhatósága a közigazgatási perrendtartásban és egyáltalán a közigazgatási jog területén nem tekinthető olyan "evidensnek", mint ahogyan a polgári és kereskedelmi ügyek vonatkozásában vélekednek arról. Az új törvény elébe megy az intézmény alkalmazhatósága kapcsán kialakulandó vitáknak, és beemeli a közigazgatási közvetítés, méghozzá annak bíróság által végzett változatát a közigazgatási perrendtartás világába. A törvény szövege szerint, ha a felek és az érdekeltek hozzájárulnak, a bíróság (közigazgatási) közvetítést rendel el. A közigazgatási közvetítésre vonatkozóan egyfajta fogalommeghatározást is tartalmaz a törvény: a közvetítés során a felek és érdekeltek bírósági közreműködéssel folytatott egyeztetés útján kísérlik meg a jogvita rendezését.[4] A törvény szövegéből nem tűnik ki olyan rendelkezés, ami korlátozná a közigazgatási közvetítés alkalmazhatóságát, így az elméletileg alkalmazható a jogvita tárgyától függetlenül valamennyi közigazgatási jog körében felmerült jogvita rendezésére. A gyakorlatra hárul azon ügycsoportok "felderítése", melyekben valóban van létjogosultsága az intézmény alkalmazásának. Elmondható mindazonáltal, hogy sem a jogirodalom, sem az új törvény vonatkozó részének szűkszavú indokolása nem szolgál támpontul a gyakorlat számára.[5] Igaz, nem tekinthető minden előzmény nélkülinek a közvetítés intézménye a közigazgatási jog területén felmerült jogviták rendezése kapcsán. Ezen előzményektől sem várható el azonban, hogy támpontul szolgáljanak a bíróságok számára a közigazgatási közvetítés alkalmazása, illetve egyáltalán az alkalmazhatósága vonatkozásban.
- 228/229 -
A közigazgatási közvetítés alkalmazhatósága kérdésében érdemes megvizsgálni más országok gyakorlatát. A nemzetközi tapasztalatok alapján az a kép látszik kirajzolódni, hogy nem minden közigazgatási jogvita alkalmas arra, hogy közigazgatási közvetítői eljárás lefolytatására kerüljön benne sor. Egy Németországban, Angliában és Franciaországban végzett, a közigazgatási közvetítés alkalmazhatóságát vizsgáló kutatás során figyelemreméltó megállapítás született. Azok az esetek tűnnek a legalkalmasabbnak arra, hogy közigazgatási közvetítői eljárás lefolytatására kerüljön bennük sor, ahol a lehető legkevesebb jogi probléma merül fel. Ez vélhetőleg annak a következménye, hogy a hatóságokra szigorú jogszabályi követelmények vonatkoznak, amiktől java részt nem térhetnek el. Ennek megfelelően a hatóságok jogi kérdésekben viszonylag szűk körben egyezkedhetnek, azonban egyéb problémák kapcsán némi mozgástér biztosított lehet számukra is.[6]
A közigazgatási közvetítés intézményének beemelése a közigazgatási perrendtartás rendszerébe sokak számára váratlannak és talán szükségtelennek, értelmetlennek tűnik. Jelen fejezetben a tanulmány megkísérli felsorakoztatni azokat a tendenciákat és okokat, melyek az intézmény megjelenését alátámasztják.
Az elmúlt időszak az állam és az állampolgárok kapcsolatának újraértelmezését, modernizációját hozta el. A megváltozott kapcsolatrendszer jegyében az állampolgárok együttműködnek az állammal, amely pedig viszonzásképpen a jó kormányzás modelljét követi. A jó kormányzás modelljének központi eleme a közjó érdekében tenni képes, a különböző társadalmi érdekek és igények között választani tudó, valamint a preferált érdekeket és igényeket érvényesítő és védő állam. A jó kormányzás modellje magában foglalja még az igényt egy olyan állam iránt, amely felelősséggel tevékenykedik, hatékonyan működik, a versenyképesség feltételeit megteremti, és együttműködik az állampolgáraival.[7] A jó kormányzás elvének megfelelően az állam felismeri, hogy hogyan tudná saját rendszerét hatékonyabbá és együttműködőbbé tenni, és ennek megfelelően meghozza a szükséges intézkedéseket, intézményi újításokat. Ide tartozik az a tendencia is, hogy egyre inkább felértékelődik a jogállamiság elve és a polgárok egyenjogúsága, mely értendő akár az állammal, illetve a hatóságokkal szembeni relációban is.[8] A közigazgatási közvetítés egy olyan lehetőséget kínál a közigazgatási jogviták feloldására, ami a bírósági eljáráshoz képest gyorsabb, olcsóbb, kevésbé rémisztő és valóban tekintettel van a felek érdekeire. Ezenfelül a közigazgatási közvetítés alkalmazásával nőhet a közigazgatási jogviták lezárásaképpen születő megoldások igazságossága, és erősödhet a résztvevőkben az az érzés, hogy az eljárásnak alanyai, nem pedig tárgyai.[9] Álláspontom szerint megfogalmazható egy absztrakt kötelezettség is a közigazgatási közvetítés intézményének a közigazgatási perek világába való bevezetése vonatkozásában, mely kötelezettség a jó kormányzás modelljéhez kötődik. Magyarország Alaptörvényének XXVI. cikke és általában a szellemisége alapján ugyanis az állam igyekszik új megoldások alkalmazásával növelni saját hatékonyságát. Mindezek tükrében lényegében az államnak alkotmányos kötelezettsége volt legalább a közigazgatási közvetítés hazai jogrendszerbe illeszthetőségének vizsgálata, aminek eleget is tett, illetve túlteljesített. A közigazgatási közvetítés tehát jól illeszkedik az intézményi újításokra nyitott, hatékonyságra és együttműködésre törekvő jó kormányzás koncepciójába.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
