A jegyzet címe figyelemfelkeltő, mivel a politika fogalmát, funkcióját a megszokottól eltérő dimenzióban vizsgálja, a média világával kapcsolja össze. A szerző a kötetet joghallgatók számára készítette a politológia kötelező tantárgy és egyéb, a témakört érintő szemináriumok kiváló írott kiegészítőjeként. A jegyzet a jog világában valamelyest már jártas olvasó számára viszonylag könnyen érthető, számos példával és megértést segítő ábrával alátámasztott megállapításokat tartalmaz. Ugyanakkor nem ismétli az egyéb kötelező tantárgyak anyagát, olyan témákat, megközelítésmódot választ Szerző, amelyeket az alkotmánytan, az alkotmányjog, a közigazgatástan, a közigazgatási jog, a jog-és állambölcselet tananyaga nem, vagy csak felületesen érint. Egyéb egyetemi jegyzetekhez képest viszonylag rövid terjedelme hallgatóbarát, ennek ellenére a többi tantárgytól eltérő tartalommal van töltve, a megszokottól különböző szempontú vizsgálódásról ad képet.
A kötetben való tájékozódást segíti a könyv elején található "Tartalom". Ebből kiderül, hogy a mű öt eltérő hosszúságú fejezetből áll, és a fejezeteket pontok, alpontok építik fel. Az első rövid, egy oldalas "Bevezető" és az erre visszautaló ötödik, "Kitekintés" című fejezet formai és tartalmi keretbe foglalja a kötet három nagyobb logikai egységét: a politika fogalmáról és funkciójáról; a politikát befolyásoló társadalmi lehetőségekről és problémákról; valamint a politika értékeiről, erkölcséről és a médiahatásról szól ezekben Cseresnyés. Aki pedig a téma továbbgondolására vállalkozik, nagy segítségére válhatnak egyrészt a szerző lábjegyzetei, másrészt a kötet végén található terjedelmes ajánlott irodalom jegyzék.
A könyv megírásához Thomas Meyer politikatudományi jegyzete adott ihletet és kiinduló pontot, Cseresnyés magyar viszonylatban is igyekezett az abban tett megállapításokat továbbgondolni. Sok lábjegyzet utal az említett jegyzetre, de ezen kívül is a műben túlnyomóan német szerzőkre való hivatkozásokkal, a német politikából vett példákkal találkozhatunk amellett, hogy a már említett magyar viszonylatokra magyar vonatkozású példákkal is találkozunk a kötet olvasása során. A továbbiakban a teljesség igénye nélkül, a legfontosabb gondolatokat és részeket kiemelve igyekszem bemutatni Cseresnyés Ferenc egyetemi jegyzetét.
Az első fejezet, ahogyan azt már fentebb említettem, a Bevezetés, amely "a politika médiás hétköznapjairól" szól. Arról, hogy jelenti-e a politika végét annak folyamatos jelenléte a médiában, illetve ez az aktív jelenlét jelenti-e egyben azt, hogy a médiahasználók valós képet kapnak és pontosan megértik a politikai folyamatokat, vagy ez inkább látszatmegértést, félreértéseket eredményez. A kötet végi ötödik fejezetből, a Kitekintésből választ kaphatunk, hogy a politika nem tűnik el, bár ennek ellenkezőjére voltak kidolgozott elméletek, és napjainkban sem elfeledett elgondolás. Ám sokkal inkább arról van szó, hogy a politika részterületei folytonos változásban vannak a globalizáció, a média hatására, a lényeg viszont az, hogy a demokrácia sokak részvételével él tovább, a mai napig érvényes.
A második fejezet elsőként a politika fogalmával és tárgyával foglalkozik. Bár elmondható, hogy ahány szerző, annyi politikafogalom létezik, mégis mindegyikbe két fogalmi elem található meg, különbség csak a kettő eltérő súlya. Amíg egyes fogalmak a közjót, addig mások a hatalom szerepét állítják a középpontba. A fogalmak, és azok elemeinek tisztázását követően tér rá a szerző a 20. századi politika-felfogások központi elemeinek tárgyalására, Luhmann, Sternberger, Max Weber, Carl Schmitt, Spengler és más tudósok gondolatain keresztül.
A második fejezet harmadik alfejezete rajzos ábrákkal segít megérteni Parsons elméletét a politikai valóság dimenzióiról és alapfunkcióiról. Ezek az alapfunkciók, amelyeket a politikának a társadalomban valamilyen módon teljesítenie kell: a gazdasági cselekvés, a kulturális cselekvés, a szolidáris cselekvés, végül pedig a politikai cselekvés. Itt említeném meg azt a tanulhatóságot könnyítő megoldást, hogy a jegyzetben a felsorolások kiemelkednek, dőlt betűvel, számozással vannak pontokba szedve.
A második fejezeten belül a negyedik alfejezet a politika kikerülési módjairól és a politika kiegészítő legitimációiról szól. A szerző itt alapvetően Thomas Meyer művének egy fejezetét használja fel. Az elkerülési módok alpontokba szedve vannak felsorolva: elsőként a politikai etika tradicionális érvényességéről szól a szerző, majd a technokrata és fundamentalista modellekről, amelyek a politikai problémák megoldására egyetlen legitim megoldási javaslatot adnak (tudományos igazság, vallási hagyomány). A negyedik alfejezetben maradva a következőkben
- 229/230 -
a szerző azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy kik, milyen jogokkal rendelkeznek a politikai különbségek elfogadtatásának gyakorlatában, illetve arra, hogy melyek a megfelelőbb demokratikus formációk: a közvetlen, vagy a képviseleti, illetve a liberális vagy a szociális demokrácia.
Az ötödik alfejezet a politika fogalmát három dimenzió szerint rendezi ellentétpárokba: kormányzati és önállósult, normatív és leíró, valamint konfliktus orientált és konszenzusos politikafogalmakról ír Cseresnyés. Ebből következően a politika fogalmát több dimenzióban értelmezhetjük: intézményi dimenzióban (polity), normatív, tartalmi dimenzióban (policy), valamint folyamat dimenziójában (politics). Az ötödik alfejezet a továbbiakban ezt a három dimenziót vizsgálja, azok alapfogalmait magyarázza részleteiben. A polity dimenzió alapfogalmai az alkotmány, az emberi jogok, az állam, a politikai rendszer és a politikai kultúra. Itt részletezi a szerző egyebek mellett a politikai rendszerek alaptípusait, a parlamenti demokrácia, az elnöki rendszer, a direktoriális rendszer és a diktatórikus rendszerek jellemzőit. Ugyanebben a részben ír Cseresnyés a politikai kultúráról, annak szintjeiről, elemeiről, változásairól. A policy dimenzió alapfogalmai a probléma/tartalom és a program, míg végül a politics dimenzióé az érdek, a szereplők a konfliktus a konszenzus, a legitimáció és a hatalom. Az utóbbi fogalomkörben részletezve olvashatunk a politikai pártokról, típusairól, funkcióiról, működési problémáiról, érdekcsoportokról, a politika egyéb szereplőiről. Jellemzője az alfejezetnek a lényegre törő, vázlatos stílus.
A hatodik alfejezet, amely egyben a második gondolati egység zárása, egy önkormányzati példa, a korábban vázolt háromdimenziós politikafogalom gyakorlatban való érzékeltetése. Egy ifjúsági ház fenntartásával kapcsolatos a probléma (fenntartható-e, vagy sem), ezt kell megoldani a polity szintjén, ahol a törvényi és működési keretek vizsgálhatók, a policy szintjén, ahol a politika szereplők különféle programokat ajánlanak a probléma megoldására, itt jönnek számításba a döntések és pozitív, vagy negatív következményeik. Végül a politics szintjén a politikai szereplők együttműködéséről van szó, hogy a politikai döntést minél nagyobb mértékben befolyásolhassák. A döntés befolyásolásában pedig nagy szerepe van a médiának, ahogy arról a Bevezetőben már esett szó, és a későbbiekben részletesebb kifejtésre is kerül.
A harmadik fejezet a politikát befolyásoló társadalmi lehetőségekről és problémákról szól, a másodikhoz hasonlóan több alfejezetből épül fel, a szerző az alfejezetek számozását folytatja, azaz a következő ismertetésre kerülő kisebb egység a hetedik alfejezet, a politikai részvétellel foglalkozik. A demokrácia alapvető feltétele a polgárok részvétele, s e részvétel igen sokféle módon nyilvánulhat meg. A részvétel formáiról táblázatba foglalt felsorolásban kaphat képet az olvasó, egyrészt a hagyományos részvételi formákat, másrészt a tiltakozás participációs formáit, lehetőségeit veszi számba Cseresnyés.
A nyolcadik alfejezet az elitelméletekről szól, a politikai elitet vizsgálja a társadalomban. Az elit szó ógörög eredetű, kiválasztottat jelent. A politikai elit fogalmának három jellegzetes eleme, hogy egy kisebbségről beszélhetünk, amely a társadalomban a többség felett áll és kiválasztás révén kerül a pozícióba. Miként választják ki az elit tagjait? Miért fontos a politikai elit vizsgálata, minősége? Melyek a politikai toborzás tényezői? Ezekre a kérdésekre választ kap az olvasó a kötet eme alfejezetében. A következőkben még mélyebben vizsgálja az előző kérdéseket a szerző. A politikussal foglalkozik, annak képzettségével, habitusával, erkölcsével, összességében a politikával, mint hivatással. Sokféleképpen lehet megközelíteni a politikát, mint életpályát, fel lehet fogni a hatalom birtoklásaként, de lényeges kiemelni másik oldalról a felelősségtudatot, az elhivatottságot is a politikus részéről.
A tizedik alfejezet egy napjainkban egyre aktuálisabb témát dolgoz fel. A politikát az államok feletti világban, a nemzetközi kapcsolatok elméletein keresztül vizsgálja a szerző. Ez a rész ismét ábrákkal, felsorolásokkal teszi könnyebbé a megértést és a tanulást. A nemzetközi politika elméletei közül három lényeges emelendő ki, ezek a realizmus, a liberalizmus, vagy idealizmus, és a világrendszer-elméletek. Ezek közül elmondható, hogy a realizmus a domináló, három fogalmi kör köré épül az elmélet: az anarchia és az önsegélyezés szükségessége, a túlélés, valamint államcentrikusság. A liberalizmus központi eleme a realizmussal szemben nem az állam, hanem az egyén, az egyén államhoz való viszonya. Ahhoz, hogy megértsük a liberális politikai iskola jellegzetességeit, szükség van két koncepció megismerésére, az egyik a demokratikus béke elmélete, a másik a kereskedelem, a kölcsönös függés és az intézményesítés. Az előbbi elmélet azt feltételezi, hogy a nemzetközi rendszer annál békésebb, minél demokratikusabbak annak szereplői. A második koncepció azért lényeges, mert kialakult a határon átnyúló kereskedelem, a kölcsönös függés, interakciók hálózata nemcsak politikai szinten jelenik már meg. Természetesen mindkét elméletnek vannak vitatói, elutasítói is. A világrendszer elmélet a nemzetközi kapcsolatok gazdasági elméletei körébe sorolható és Immanuel Wallerstein nevéhez köthető. Az elmélet központi eleme a világrendszer centrum-perifériára osztása, ahol a centrum érdeke mindig újabb régiók, piacok felé nyitni, hogy bekapcsolja azokat saját rendszerébe.
- 230/231 -
Ugyanezen alfejezet végül szól a globalizációról is, a gazdaság, a társadalom és a politika nemzetközivé válásáról. Ez a kultúra szintjén a nemzetközi kereskedelemben, a menekülthullámokban, migrációban, munkaerő áramlásban mutatkozik meg, ahol eltérő kultúrájú emberek találkoznak, így a társadalmak kulturálisan sokrétűvé válnak. A civil társadalom szintjén is érzékelhető az érintkezések sokasodása, vállalatok, egyetemek együttműködésén keresztül, vagy akár a környezetvédelem területén, amelyről a fejezet végén részletező példát olvashatunk a kötetben. A leglátványosabban a globalizáció azonban nem a fent említett területeken ment végbe, hanem a gazdaságban, amelynek politikai következményeiről még kevesebb szó esik annál, amennyire szükség lenne, mivel a globális gazdasági szerveződések előretörésével az államok társadalomszervező és ellenőrző szerepe visszaszorul, helyét a piaci szervezés veszi át. Ennek a folyamatnak a negatív, ám másrészről pozitív következményeiről is ír a szerző a kötetben.
A harmadik fejezet végén az előzőhöz hasonlóan ismét egy példával találkozunk. Itt egy nemzetközi környezetvédelmi példát említ Szerző, amelyben gyakorlatban is bemutatja az eddig kifejtett gondolatokat, elméleteket. A témaválasztás azért is szerencsés, mert a környezeti problémák tipikusan határon átnyúlóak, nemzetközi fellépést igényelnek. S hogyan reagál a nemzetközi politika a környezeti problémákra? Többféleképpen: nemzetközi szerződésekkel, export ellenőrzésével, nemzetközi tudás-, illetve tapasztalatcserével. Lépésekre oszthatók a környezetvédelmi politikai cselekvések. Elsőként szól a probléma tematizálásáról (policy) a szerző, azaz az adott környezeti problémát napirendbe kell iktatni. Ezt követi az intézményesítés (polity), amely egyrészt tartósan biztosítja a nemzetközi együttműködést, kollektív tanulási folyamatot eredményez, végül pedig felvetődik az igény egy külön központi nemzetközi környezeti szervezet létrehozására, amely mellett találhatunk érveket és ellenérveket is egyaránt. Az utolsó lépés nem más, mint az elméleti megoldás gyakorlatba ültetése (politics) és a hatékonyság ellenőrzése. A három lépést Cseresnyés egy szemléltető ábrával teszi láthatóbbá, könnyen érthetővé.
Ezzel el is érkeztünk a negyedik nagy, egyben utolsó fejezethez a Kitekintés előtt, mely a politika értékeiről, erkölcséről és a médiahatásról szól. A fejezet eleje ismét elméletibb nézőpontból közelít a címbeli témákhoz, a szerző ír az emberkép változásairól a politikai gondolkodásban. Ezt követi néhány olyan elmélet ismertetése, amely nélkülözhetetlen a politikaelméleti tanulmányokból: a liberális elmélet, vagy liberalizmus, a politikai konzervativizmus, a szocializmus és a demokratikus szocializmus, a kereszténydemokrácia, a nacionalizmus, a kommunista ideológia, a nemzeti szocializmus és a fasizmus, végül pedig a politikai ökológia. Bár e témákkal más tantárgyak tárgyalása során is találkozik a hallgató, fontos itt is összefoglalni a fenti elméletek lényeges sajátosságait. A két utolsó alfejezet a negyedik részen belül az erkölcs, valamint a média kapcsolatát vizsgálja a politikával.
A politikai kérdések egyúttal morális, erkölcsi kérdések is, ezért nagyok a politikai problémák kezelésével szembeni erkölcsi elvárások. A már megismert három dimenzióhoz köthető a politikai etika kérdésköre is: Cseresnyés szerint az vizsgálandó, hogy jók-e a politika céljai (policy), megfelelő-e az intézményrendszer, azok szabályai (polity), és jók-e a politikában résztvevő szereplők (politics).
A céloknál a szerző a békét, a szabadságot és az igazságosságot emeli ki. Az intézmények az egyének számára határt szabnak, az egymás közti kapcsolatoknak rendszerességet és biztonságot közvetítenek. Koordináló szerepük van, megkönnyítik az erkölcsös viselkedést, valamint lehetővé teszik a társadalom számára a politikában való részvételt. A politikában résztvevő cselekvőkkel kapcsolatban négy fő erényt sorol fel Cseresnyés: az okosságot, az igazságosságot, a bátorságot és az önmérsékletet. Ezt követően az okosság-elméletről olvashatunk, arról, hogy milyen az okos döntéshozó. Négy dimenzióban mutatkozik meg az okosság: tanulási készségben, emlékezetben, ügyességben, előrelátásban, mely utóbbinak napjainkban mind nagyobb és nagyobb jelentősége lesz.
A politika és média témakörben Szerző elsőként a politikai esztétikáról ír. Itt a legfontosabb gondolat az, hogy a médiademokráciában a szóbeli kommunikációt átvette a képek nyelve. A képek magukért beszélnek, nem vetik fel az igazolás kérdését, hiszen a kép a valóság másolatának tűnik. Miként alakítja a tömegmédia a politikát, a politikai valóságot? Erre Cseresnyés kiindulópontként olyan fogalmakat tisztáz, mint a mindennapok valósága, operációs valóság, médiavalóság, észlelt valóság, beszédvalóság.
Nem minden eseményből lesz hír, amit a médiában viszontlátunk. Megfigyelhető, hogy a hír mindig a megszokottól eltérőt, a feltűnőt, de ezek közül is mindenekelőtt a "negatívat" mutatja be, meghatározza az emberek beszédtémáját, igen erős befolyásoló hatással bír. A befogadói oldalról nézve három problémáról szól a szerző. Az első a szelektivitás, a polgárok megtalálják a saját nézetüknek megfelelő médiát, ezzel megerősítést kapnak saját elgondolásaikról, ahelyett, hogy széleskörűen informálódnának. A második egy "spirálfolyamat", amelyben a befogadó
- 231/232 -
nem akar véleményével egyedül állni a többséggel szemben, így egy idő után meggyőzi magát a többség véleményének igazáról, de legalábbis felülvizsgálja saját álláspontját. A harmadik probléma pedig az, hogy sokan ingadoznak a médiával szembeni bizalmatlanság és a meglehetősen naiv bizalom között, ami mind hatással van a médiában is megjelenő politikára. Erre pedig a politikának reagálnia kell. A politika és a média kapcsolatát példákkal is illusztrálja Cseresnyés.
A példák után ismét elméleti rész következik, a média rendszer sajátos logikáját mutatja be a szerző, ehhez is ad egy ábrát segítségül a könnyebb megértéshez. A fejezet pedig ismét egy példával zárul, a 2009-2010 évekre vonatkozóan azt ismerhetjük meg, hogyan változott a politikusok megítélése Németországban.
A technika fejlődésével, a mobiltelefon és az internet elterjedésével felvetődik a "virtuális" demokrácia gondolata, ahol nem számít már a lokalitás, annak helyét a közös érdeklődésen alapuló virtuális lokalitás veheti át. Itt jutunk el a végső kérdéshez, mi lesz a politika jövője, vagy esetleg a politika végéről kell-e beszélni. Ahogyan azt már említettem írásom elején, valószínűbb, hogy annak ellenére, hogy a politika a változó világ hatására folytonos változásban van, a demokrácia alapvető értékei érvényesek maradnak napjainkban és a jövőben is. ■
JEGYZETEK
* Publikon Kiadó, Pécs 2013. 156 o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató.
Visszaugrás
