Amikor a holland királynő nagyjából tizenöt évvel ezelőtt, az Európai Unió eddigi legnagyobb léptékű bővítése után alig hat hónappal megnyitotta az Európai Parlament strasbourgi ülését, a következő szavakkal kezdte beszédét: "[m]a hollandul szólok Önökhöz. Ezzel együtt meg vagyok győződve arról, hogy e téren az európai együttműködés egyre inkább engedményeket követel majd tőlünk. Hacsak nem szeretnénk Bábel tornyává változtatni az Európai Uniót, minden erőfeszítést meg kell tennünk annak érdekében, hogy a lehető legvilágosabban megérthessük egymást".[1]
A világos megértés követelménye kiemelt szerepet játszik a nyelv és a jog közötti azon sajátos viszonyrendszerben, amely még különlegesebbé válik akkor, ha a jogot egyszerre több nyelven alkotják és alkalmazzák.[2] Az Európai Unióról szóló szerződésben (a továbbiakban: EUSZ) említett "kulturális és nyelvi sokféleséggel"[3] kapcsolatban mára általánosan elfogadottá vált, hogy annak "szilárd alkotmányos alapja" van az Európai Unió elsődleges jogában.[4] Így az alapító szerződések számos közvetlen és közvetett utalást tartalmaznak a többnyelvűségre,[5] az Európai Unió Alapjogi Chartája pedig kimondja, hogy az Unió tiszteletben tartja a kulturális, vallási és nyelvi sokféleséget.[6] Jóllehet az Európai Unió Bírósága[7] (a továbbiakban: Bíróság) többnyelvűséggel kapcsolatos ítélkezési gyakorlata[8] szerint ezek az utalások nem tekinthetők olyan uniós jogi alapelv megnyilvánulásainak, amely minden uniós polgár számára abszolút jogot biztosítana ahhoz, hogy az érdekeit érintő valamennyi aktust minden körülmények között lefordítsák a saját nyelvére,[9] a többnyelvűség mégis alapvetően meghatározza minden uniós intézmény, különösen pedig a Bíróság működését.
Mint azt egyik korábbi tanulmányában a Bíróság jelenlegi hivatalvezető-helyettese is megállapította, a többnyelvűség követelményei munkaszervezési és költségvetési szempontból korántsem közömbösek.[10] A Bíróság mind az eljárások résztvevőivel fennálló külső kapcsolatait, mind pedig a belső működését illetően nyelvileg rugalmas intézmény. E nyelvi rugalmasság az ítélkezési gyakorlat közzétételében és terjesztésében jut a leginkább érzékelhető módon kifejezésre, mivel a Bíróság által hozott határozatok jelentős részének az Európai Unió valamennyi hivatalos nyelvén hozzáférhetőnek kell lennie. Ez azonban csupán a "többnyelvű jéghegy csúcsa".[11] A Bíróságnak ezenkívül gondoskodnia kell az Európai Unió valamennyi hivatalos nyelvén hozzá benyújtott eljárási iratok feldolgozásáról, emellett pedig bármely hivatalos nyelven biztosítania kell a felekkel történő kapcsolattartást.
Mindezek alapján nem meglepő, hogy a többnyelvűséggel összefüggő statisztikai adatok igen látványosak. Ezek közül bevezetésképpen elég annyit kiemelni, hogy a Bíróságon évente lefordítandó összes irat mennyisége rendszeresen meghaladja az egymillió oldalt,[12] az intézmény teljes személyi állományának pedig majdnem a fele a többnyelvűségért felelős szervezeti egységekhez van beosztva,[13] méghozzá az épület vizuálisan is legszembetűnőbb részében, vagyis a tornyokban. Talán ezzel is magyarázható, hogy a Bábel tornyához kapcsolódó metafora a holland királynő megnyitóbeszédén kívül a jogi szakirodalomban is igen népszerűnek bizonyult.[14]
A többnyelvűség érvényesülése szempontjából kiemelt jelentősége van az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 267. cikke szerinti előzetes döntéshozatali eljárásoknak. Mivel a többnyelvűség a Bíróság egész működésének megkerülhetetlen sajátossága, az ilyen eljárások nyelvi hátterének ismertetése feltétlenül elősegíti az intézmény és a nemzeti bíróságok közötti hatékony együttműködést. Ehhez kapcsolódóan a jelen tanulmány bemutatja a Bíróság nyelvhasználati szabályait, ezzel együtt pedig a nyelvi sokféleség gyakorlati érvényesülése körében is kiemel néhány érdekességet. Mivel a magyar bíróságok különösen aktívnak bizonyultak az előzetes döntéshozatali eljárások kezdeményezésében, Magyarország uniós csatlakozása óta nyelvi szempontból is jelentős mennyiségű olyan tapasztalat halmozódott fel, amely alkalmas lehet a Bíróság nyelvhasználati rendszerének szemléltetésére.
A Bíróság más nemzetközi igazságszolgáltatási fórumokkal, így az Emberi Jogok Európai Bíróságával vagy az ENSZ Nemzetközi Bírósággal összehasonlítva egyedülálló abból a szempontból, hogy az intézményen belül
- 1/2 -
elválik egymástól az eljárás nyelve és a tanácskozások során használt belső munkanyelv.[15] Amíg az eljárás nyelve az Európai Unió bármely hivatalos nyelve lehet, addig belső munkanyelvként minden esetben egyetlen nyelvet használnak. A Bíróság nyelvhasználati szabályainak bemutatását célszerű ez utóbbival kezdeni.
A belső munkanyelv létjogosultságát az adja, hogy a Bíróságnak szüksége van egy egységes közvetítő nyelvre, amelyet az ügyviteli feladatok ellátása és a határozatok előkészítése során a tisztviselők, a tanácskozások során pedig a bírák egymás között használhatnak. Az egységes tanácskozási nyelv amellett, hogy biztosítja a hatékony működést, elősegíti a közös jogi gondolkodást és egyfajta testületi szellem kialakítását is.[16] Az egységes belső munkanyelvnek főleg a bírák tanácskozásai kapcsán van kiemelt jelentősége. A Tanács keretében folytatott politikai egyeztetésekkel ellentétben a Bíróságon a konkrét ügyek megvitatása csak egynyelvű lehet.[17] Az intézmény nyelvi szolgálatai ebben semmilyen módon nem működnek közre:[18] a tanácskozásokon nincsenek jelen tolmácsok, e munkafolyamatban a bírákon kívül senki más nem vehet részt.[19] A Bíróság alapokmánya[20] értelmében a tanácskozások titkosak, azok titkosságát később is meg kell őrizni,[21] a hivatalba lépés alkalmával pedig minden bíró kifejezetten esküt tesz a tanácskozások titkosságának megőrzésére.[22]
A Bíróság működéséhez tehát elengedhetetlen a közös belső munkanyelv, amely az európai integráció kezdete óta nem más, mint a francia. Érdekes módon ez nem szerepel semmilyen írott jogforrásban: nem rendelkeznek erről az alapító szerződések, de még a Bíróság alapokmányában vagy az eljárási szabályzatokban sincs erre vonatkozó kifejezett utalás.[23] Egyes szerzők szerint politikailag túl érzékeny kérdésről van szó ahhoz, hogy írásban rögzíteni lehessen bármely európai nyelv kizárólagos munkanyelvként történő használatát.[24] Úgy tűnik azonban, hogy a történelmi fejlődés minden szempontból a francia nyelvet predesztinálta arra, hogy a Bíróság belső munkanyelve legyen.
Az Európai Szén- és Acélközösség létrehozásakor Franciaország eredetileg azt az álláspontot képviselte, hogy az akkori Főhatóság által elfogadott intézkedéseket elegendő lenne egy ad hoc választottbíróság útján felülvizsgáltatni.[25] Attól tartott, hogy az újonnan kialakított intézményrendszer működését esetleg megbénítaná egy állandó bíróság, ezért kezdetben kifejezetten ellenezte annak létrehozatalát. Miután azonban az ESZAK-Szerződés aláírását megelőző kormányközi konferenciák során meggyőzték az állandó bíróság felállításának szükségességéről, Franciaország olyan meghatározó befolyást gyakorolt az új igazságszolgáltatási fórum szervezetének és eljárásának kialakítására, amelynek hatásai máig is érezhetők.
Az 1950-es években fennálló történelmi és kulturális háttér egyértelműen a francia nyelv érvényesülésének kedvezett. A hat alapító tagállamból háromnak a francia volt legalább az egyik hivatalos nyelve, négy alapító állam jogrendszere pedig részben a napóleoni kódexeken alapult. Németországnak - bármennyire is jelentős jogtörténeti múlttal rendelkezett - közvetlenül a második világháború után nem volt kellő legitimációs bázisa és alkupozíciója ahhoz, hogy egy születőben lévő európai intézményen belül a saját jogi identitását és nyelvét érvényesíthesse. Mint azt a Bíróság legelső jogi referenseinek egyike egy interjúban állítólag megjegyezte, "az ember nem fogja megtanulni egy háborúban vesztes ország nyelvét".[26] Az elmúlt évtizedek során természetesen változott e hozzáállás, olyannyira, hogy az egyik német jogi folyóirat egyenesen akként hivatkozott a német nyelvre, mint "a Bíróságon a jogtudomány első számú nyelve",[27] fél évszázada azonban még nem ez volt a helyzet. Ami az angol nyelvet illeti, mivel az Egyesült Királyság egészen 1973-ig nem volt tagállam, a többi nemzetközi szervezettől eltérően az európai intézményekben eredetileg semmilyen common law-befolyás nem érvényesült. A francia nyelvnek és jogi kultúrának tehát az integráció kezdetétől számítva mintegy húsz éven át de facto monopóliuma volt.
A jogtörténeti tényezőkön kívül ekkoriban még erőteljesen érvényesült annak hatása is, hogy évszázadokon keresztül a francia volt a diplomácia és a nemzetközi érintkezés nyelve. Mint ahogy 1865-ben Tolsztoj számára természetes volt, hogy a Háború és békét egy egész oldalas francia levéllel kezdje, 1952. december 4-én a Bíróság első tagjai is magától értetődőnek tartották, hogy amikor először találkoznak az intézmény első épületeként kijelölt luxembourgi "Vauban" villában, franciául beszéljenek egymással. Olyannyira, hogy magának a belső munkanyelvnek a kérdését is franciául vitatták meg,[28] idővel pedig a tagállamok szokásjogi alapon kialakult "alkotmányos" gyakorlatként hallgatólagosan elfogadták, hogy a Bíróság "franciául működik".[29]
A francia nyelvi dominanciából később intellektuális dominancia lett,[30] vagyis a francia befolyás az egységes belső munkanyelv használata mellett a Bíróság eljárásának egyéb területein, így különösen a határozatok nyelvezetében is meghatározóvá vált.[31] Eleve francia jogi hagyományokra épül az a gyakorlat, hogy a Bíróság határozata mindig az egész intézmény egységes döntéseként jelenik meg, vagyis a Bíróságon soha nem beszélhetünk olyan értelemben vett "többségi" és "kisebbségi" álláspontról, mint például az amerikai legfelsőbb bíróság esetében. Ha az eljáró tanács valamely tagja nem ért egyet az ítéletben foglaltakkal, nincs semmilyen lehetősége arra, hogy a tanács többi tagjától eltérő nézeteit bármely formában kifejezésre juttassa.[32] A Bíróságon nincsenek különvélemények vagy párhuzamos indokolások, és soha nem kerülhet nyilvánosságra az sem, hogy az adott ítélkező testületen belül hogyan alakultak a szavazati arányok. Ebből következik, hogy a határozatok indokolása során mindig olyan kompromisszumot kell találni, amelyet az eljáró tanács valamennyi tagja vállalni tud. Mindez elkerülhetetlenül kihat a Bíróság határozatainak nyelvi megformálására is.
A Bíróság határozatai minden esetben olyan egységes szerkezetet és formai megjelenítési elveket követnek, amelyek függetlenek az eljárás nyelvétől, a peres felek állampolgárságától vagy az eljárást kezdemé-
- 2/3 -
nyező nemzeti bíróságtól.[33] E határozatokat állandó struktúra, visszatérő nyelvi fordulatok alkalmazása és személytelen stílus jellemzi. Az indokolás csupán nagyon korlátozott betekintést enged az ügy hátterét képező esetleges politikai és társadalmi ellentmondásokba,[34] és mellőzi mindazon eredeti megnyilvánulásokat, amelyekkel az angolszász bírósági határozatokban gyakran találkozhatunk.[35] Kezdetben ez olykor annyira megnehezítette a határozatok olvasását, hogy az indokolás megértéséhez mindenképp ismerni kellett a tárgyalásra készített jelentést és a főtanácsnoki indítványt, vagy legalábbis enciklopédikus tudással kellett rendelkezni a közösségi jog területén.[36]
Ötven-hatvan évvel ezelőtt az indokolás stílusában egyértelműen a francia jogi és kulturális örökség hatása érvényesült. A Conseil d'État és a francia felsőbíróságok határozataiban az indokolás elsősorban nem arra irányult, hogy konkrét érvekkel alátámassza az adott jogi álláspont helyességét, hanem arra, hogy az alsóbb fokú bíróságok számára közvetítse valamely szabály értelmét. E felsőbíróságok nem feltétlenül arra törekedtek, hogy meggyőzzék az adott esetben kételkedő olvasót, hanem lényegében kinyilatkoztatták az alkalmazandó jogszabály értelmezését. Kezdetben e megközelítést alkalmazta a Bíróság is, mind az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek, mind pedig a közvetlen keresetek esetében. Az alapító szerződések közvetlen hatályát illetően a Van Gend en Loos-ítélet[37] indokolásának lakonikus tömörsége nem csupán az eldöntött jogkérdés jelentőségével áll fordított arányban, hanem azzal a körülménnyel is, hogy a Bíróság ebben az ítéletben olyan álláspontot képviselt, amely három tagállam írásbeli észrevételeivel és a főtanácsnok indítványával is szembement.[38]
Az elmúlt évtizedek során ugyanakkor a Bíróság határozataiban egyértelműen megfigyelhető a "stílus evolúciója".[39] A Törvényszék előtt folyamatban lévő, ténybeli szempontból rendkívül összetett és időigényes jogvitákban hozott határozatok a felek érveire részletesebben reflektáló, analitikus, a peres felek és az igazságszolgáltatási fórum közötti párbeszéd követelményeihez jobban igazodó indokolást követelnek. Ez annál is inkább így van, mivel a Törvényszék határozatai ellen jogkérdésekben fellebbezésnek van helye a Bírósághoz.[40] A stílus változását befolyásolja az is, hogy az uniós jog fejlődése következtében mindig újabb és újabb jogterületeken keletkezik ítélkezési gyakorlat, ezzel összefüggésben pedig a határozatok indokolása gyakran megköveteli a nyelvi innovációt. Mivel pedig a Nizzai Szerződés hatálybalépése óta a Bíróság a főtanácsnok indítványa nélkül is eldöntheti az ügyet, amennyiben az semmilyen új jogkérdést nem vet fel,[41] a korábbiaknál is nagyobb jelentősége lett annak, hogy az ítéletek indokolása önmagában, az indítvány által szolgáltatott részletesebb magyarázatok nélkül is érthető legyen.[42]
A francia mint belső munkanyelv napjainkig szilárdan tartja magát a Bíróságon, annak ellenére, hogy az 1950-es évekhez képest maga a francia nyelv használata világszerte erősen visszaszorult. Ez utóbbi jelenség részben geopolitikai tényezőkkel, részben pedig generációs különbségekkel magyarázható. Így a nemzetközi szervezetekben a korábbi frankofon jelleg helyett ma nyelvi szempontból is sokkal inkább angolszász befolyás érvényesül. Ezenkívül az újabb jogásznemzedékek szakmai idegen nyelvként biztosabban használják az angol nyelvet, mint a franciát.[43]
Mindezek alapján a közgondolkodásban és a jogirodalomban gyakran felmerül a kérdés, hogy a Bíróságon célszerű-e belső munkanyelvként továbbra is a francia nyelvet használni, főleg olyan jogterületeken, mint a versenyjog, a dömpingellenes vámok vagy az állami támogatások, amelyeken az angol jogi terminológia nemzetközi szinten a franciánál sokkal szélesebb körben ismert. A francia nyelv használatából eredő gyakorlati nehézségekre nem más hívta fel a figyelmet, mint a Bíróság egyik korábbi tagja, amikor egy tanulmányában kiemelte, hogy hosszú távon egyre nehezebb lesz az alapító szerződésekben előírt követelményeknek megfelelő olyan bírákat és jogi referenseket találni, akik nyelvileg is kellően felkészültek, mivel az integráció kezdeti időszakához képest nagyot változott a világ, és ma sokkal többen beszélnek angolul, mint franciául.[44] E megfontolások alapján több szakértő részletes érveket fejtett ki annak alátámasztására, hogy a Bíróságon a francia mellett, vagy akár kizárólagos munkanyelvként is be kellene vezetni az angol nyelvet.[45] Az Európai Számvevőszék 2017-ben különjelentést adott ki a Bíróság működéséről,[46] amelyben "megfontolandónak [ítélte], hogy nem kellene-e kibővíteni [a Bíróság], és különösen a Törvényszék tanácskozási nyelveinek körét a francián kívül más nyelvekre is". A különjelentés kiemelte, hogy "[a] Törvényszék elnöke 2016 februárjában feljegyzésben kérte a Bíróság hivatalvezetőjét a tanácskozási nyelv megváltoztatására irányuló hatásvizsgálat elvégzésére", hozzátette azonban, hogy "[e]zt az értékelést a Brexit folyamatának végeredményével kapcsolatos bizonytalanságok miatt még nem véglegesítették". Az említett bizonytalanságokon kívül figyelembe kell venni azt is, hogy a Bíróság belső munkanyelvének megváltoztatása komoly gyakorlati és technikai nehézségekkel is járna.[47] Ezért úgy tűnik, egyelőre továbbra is abból kell kiindulni, hogy a Bíróság belső munkanyelve a francia, a Bírósággal folytatott szakmai párbeszédet és együttműködést pedig ennek figyelembevételével célszerű alakítani.
A francia nyelvnek a Bíróság belső munkanyelveként történő használatából eredő gyakorlati következmények az alábbiakban foglalhatók össze:
a) Mind a közvetlen keresetek alapján indult eljárásokban, mind pedig a nemzeti bíróságok által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárásokban a Bírósághoz benyújtott minden beadványt le kell fordítani franciára, mivel a Bíróság tagjai és tisztviselői e változat alapján dolgoznak.
b) A Bíróság tagjai a tanácskozások során, a tisztviselők pedig az egymással folytatott konzultációk során a francia nyelvet használják. Minden ügyben franciául
- 3/4 -
készülnek a feljegyzések, jelentések és egyéb belső munkaanyagok is.
c) A fentiek alapján a francia munkanyelv használatának legfontosabb gyakorlati következménye az, hogy a Bíróság határozatának első fogalmazványa minden esetben francia nyelven készül. Ez így van azokban az előzetes döntéshozatali eljárásokban is, amelyeket magyar bíróságok kezdeményeztek.
A bírói kabinetekben a határozatok indokolását sok esetben olyan jogi referensek készítik elő, akiknek nem francia az anyanyelvük, a Bíróság nyelvi munkamódszerei folytán azonban esetükben is elengedhetetlen, hogy idegen nyelvként magas szinten ismerjék a franciát.[48] Ráadásul a határozatok szövege soha nem egyetlen személy munkájának eredménye. Az előadó bíró által megírt első tervezetet a tanácskozás során meg kell köröztetni az eljáró tanács tagjai között, akik az esetek többségében szintén nem francia anyanyelvűek. A folyamat végén egy francia anyanyelvű lektor átolvassa az ily módon közösen összeállított szöveget, majd a közzététel érdekében azt az eredeti francia nyelvű változatból kell lefordítani az Európai Unió valamennyi hivatalos nyelvére.[49]
A bírósági határozatok szövegének értelmezése még az egynyelvű jogrendszerekben is gyakran vita tárgyát képezi, mindez pedig hatványozottan érvényesül a nyelvi rugalmassággal jellemezhető olyan munkakörnyezetben, ahol a bírák és tisztviselők többsége nem az anyanyelvén ír.[50] A Bíróság több évtizedes ítélkezési gyakorlatának fejlődése során kialakult egy sajátos "bírósági francia" nyelvezet,[51] amely a "valódi" francia nyelv fordulataitól erősen eltér. Az eltérés annyira jelentős lehet, hogy a Bíróság történetének kezdeti időszakában az intézmény nyelvhasználati szabályait nem ismerő francia jogászok állítólag többször megkérdezték, hogy a határozatok francia "fordítása" vajon miért hangzik annyira szokatlanul.[52] A határozatok szerkesztése minden esetben szigorú konvenciókat követ, szó szerint idézve a korábbi ítélkezési gyakorlatot, ennek során pedig következetesen átemelve a rendszeresen használt állandó fordulatokat. Ráadásul a határozatok indokolása gyakran kompromisszum eredménye, a tanácskozások titkossága folytán azonban a bírákon kívül senki nem tudhatja, hogy az adott megfogalmazás miért éppen úgy alakult. Ezért az ítélkezési gyakorlat felidézése során biztosabb, ha változtatás nélkül átveszik az egyszer már elfogadott szöveget, ahelyett hogy akár stilárisan is átfogalmaznák azt.[53] A nyelvi árnyalatok szempontjából ez kétségkívül veszteség, a fordíthatóság szempontjából azonban egyértelműen nyereség, hiszen az így kialakított formulákat a fordítás is mindig szigorúan követi.[54]
d) A Bíróság belső munkanyelve szempontjából külön szólni kell a főtanácsnoki indítványról. A főtanácsnoknak az a feladata, hogy minden kompromisszumkényszertől mentesen - ahogy az EUMSZ 252. cikk második bekezdésében szerepel, "teljesen pártatlanul és függetlenül eljárva", vagyis nem képviselve sem a peres felek, sem bárki más érdekeit - indítványt terjesszen a Bíróság elé arra vonatkozóan, hogy az ügyet szerinte hogyan kell eldönteni. Ez az indítvány nem köti a Bíróságot, vagyis az indítványban foglaltaktól eltérő döntést is hozhat. A főtanácsnok mégsem egyszerűen "külső jogi szakértő", mert teljes jogú tagja a Bíróságnak, még ha a tanácskozásokban nem is vesz részt és nem is szavazhat. A Bíróság részéről az egész eljárásnak személy szerint ő a leginkább látható közreműködője, mivel ő a Bíróság egyetlen olyan tagja, aki a nyilvánosság előtt névvel együtt felvállalja a jogi álláspontját.[55]
Mivel a főtanácsnoki indítvány egyéni produktum, vagyis nem igényel egyeztetést valamely ítélkező testület tagjai között, itt nem érvényesül olyan követelmény, hogy azt franciául írják meg. A főtanácsnok tehát az indítványban használhatja az Európai Unió bármely hivatalos nyelvét.[56] Az indítványok első oldala ezért tünteti fel mindig, hogy annak mi az "eredeti nyelve". Az Európai Unió 2004. évi bővítéséig az esetek döntő többségében az volt a gyakorlat, hogy a főtanácsnokok az anyanyelvükön írták indítványaikat. Miután azonban bevezették az alábbi 2.3. pontban részletesebben ismertetett közvetítő nyelvek rendszerét, a Bíróság igyekezett arra ösztönözni a főtanácsnokait, hogy indítványaikban e közvetítő nyelvek valamelyikét használják.[57] A sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárások[58] esetében a főtanácsnokok megállapodtak abban, hogy állásfoglalásaikat[59] mindig francia nyelven írják meg, mivel az ügyben így közvetlenül megkezdődhet a tanácskozás, anélkül hogy várni kellene addig, amíg rendelkezésre áll a Bíróság belső munkanyelve szerinti változat.[60]
Amíg a határozatok indokolása mindig a konkrét jogi probléma megoldására összpontosít, addig az indítványok szerteágazó jellegű dokumentumok, amelyekben a korábbi határozatok szó szerinti hivatkozásán kívül szerepelhet az ítélkezési gyakorlat elmélyültebb értékelése, sőt kritikája is. Az ítéletek deduktív érvelésével szemben az indítványok tágabb teret biztosítanak az egyéni szemléletmódnak, nem zárva ki annak lehetőségét, hogy az adott ügynek több megoldása is elképzelhető.[61] E "műfaji" sajátosságokból eredően az indítvány stílusa az ítéletek nyelvezeténél jóval kötetlenebb és személyesebb. Az indítvány több oldalról megvilágítja az ügyet, figyelembe veszi annak gazdasági és társadalmi kihatásait, elemzi a jogi szakirodalmat, de tartalmazhat szépirodalmi hivatkozásokat vagy akár humoros megjegyzéseket is.[62] Előfordult már utalás a görög mitológiára[63] vagy Csehov műveire,[64] de nem maradt ki a filmvilág sem, amennyiben "magasabb szintű Jedi elmetrükk[ök]"[65] vagy Elizabeth Taylor szerepei[66] is említésre kerültek. Az ezekhez hasonló utalások fordítása nem mindennapi kihívás, mivel olyan szövegek átvételét követeli meg, amelyek jogi adatbázisokban nem lelhetők fel.
A Bíróság belső munkanyelvétől meg kell különböztetnünk az eljárás nyelvét, amelynek megjelölése a határozatok első oldalán minden esetben csillagozott lábjegyzetként szerepel. Az eljárás nyelvével kapcsolatos szabályokra azért van szükség, mert jóllehet a hatékonyság szempontjából örvendetes, hogy a Bíróságnak van egy egységes belső munkanyelve, az eljárási garanciák
- 4/5 -
szempontjából nem lenne szerencsés, ha a peres felek kizárólag franciául megszövegezett beadványokkal fordulhatnának a Bírósághoz,[67] vagy ha a nemzeti bíróságok csak francia nyelven kezdeményezhetnének párbeszédet az intézménnyel. Biztosítani kell tehát, hogy aki a Bírósággal kapcsolatba kerül, az eljárás során mindvégig azt a nyelvet használhassa, amelyet a legjobban ismer,[68] emellett pedig gondoskodni kell arról, hogy az ügy teljes iratanyaga rendelkezésre álljon e referencianyelven, még akkor is, ha az történetesen nem a francia.[69]
Ellentétben a Bíróság belső munkanyelvével, amelynek meghatározása az uniós jog egyetlen rendelkezésében sem szerepel, az eljárás nyelvét részletesen szabályozzák a Bíróság eljárására vonatkozó jogforrások.[70] A szabályozás kiindulópontját jelenleg az EUMSZ 342. cikk képezi, amely akként rendelkezik, hogy az Európai Unió intézményeinek nyelvhasználatára vonatkozó szabályokat - a Bíróság alapokmányában foglalt rendelkezések sérelme nélkül - a Tanács határozza meg egyhangúlag elfogadott rendeletekben. E nyelvek meghatározása volt a Tanács által 1958-ban elfogadott legelső rendelet[71] (a továbbiakban: 1/1958 rendelet) tárgya. Az 1/1958 rendelet azt is kimondta, hogy a Bíróság saját eljárási szabályzatában állapítja meg, hogy eljárásai során mely nyelveket alkalmazza.[72] Ehhez képest a Bíróság alapokmánya lényegében két lehetőséget biztosít az intézmény nyelvhasználati szabályainak meghatározására: azokat főszabály szerint a Tanács állapítja meg egyhangúlag elfogadott rendeletben, amíg azonban e rendelet elfogadásra nem kerül, addig továbbra is alkalmazni kell a Bíróság és a Törvényszék eljárási szabályzatainak nyelvhasználati rendelkezéseit.[73] Napjainkig az uniós jogalkotó kizárólag ez utóbbi lehetőséggel élt, vagyis a Bíróság nyelvhasználati szabályait jelenleg is az eljárási szabályzatok tartalmazzák.[74] Meg kell azonban jegyezni, hogy mind a Bíróság, mind a Törvényszék eljárási szabályzatának elfogadásához a Tanács jóváhagyása szükséges,[75] konkrétan a nyelvhasználati szabályok módosítása vagy hatályon kívül helyezése pedig csak egyhangú jóváhagyás mellett történhet.[76] Mindezek alapján a Tanács megkerülhetetlen, ha a Bíróság nyelvhasználati szabályairól van szó, így az e területet érintő bármilyen változtatás erősen átpolitizált kérdésnek bizonyulhat.[77]
Az eljárás nyelve az Európai Unió jelenlegi huszonnégy hivatalos nyelve közül bármelyik lehet. Az intézmények által használt hivatalos nyelvek felsorolását az 1/1958 rendelet tartalmazza.[78] E felsorolás az Európai Unió minden bővítése alkalmával módosításra került, az 1/1958 rendelet mellett pedig megtalálható a Bíróság és a Törvényszék eljárási szabályzataiban is.[79] Az eljárás nyelvének meghatározására vonatkozó terjedelmes szabályok közül a jelen tanulmány szempontjából annak a rendelkezésnek van jelentősége, amely szerint az előzetes döntéshozatali eljárásokban az eljárás nyelve annak a kérdést előterjesztő bíróságnak a nyelve, amely a Bírósághoz fordult.[80] Magyar bíróságok által kezdeményezett ilyen eljárások esetében tehát az eljárás nyelve a magyar.
Az eljárás nyelvének használatával járó gyakorlati következmények áttekintését célszerű negatív meghatározással, vagyis annak kiemelésével kezdeni, hogy mit nem jelent az, ha adott ügyben az eljárás nyelve a magyar.
A magyar eljárási nyelv nem jelenti azt, hogy az ügyben az előadó bíró feladatait a Bíróság valamelyik magyar tagja fogja ellátni, és arra sincs semmilyen biztosíték, hogy a magyar eljárási nyelvű ügyet elbíráló tanácsnak lesz magyar tagja.[81] Ennek kapcsán a Bíróság alapokmánya kifejezetten kimondja, hogy a felek nem kérelmezhetik a Bíróság vagy valamely tanácsa összetételének megváltoztatását sem a bíró állampolgársága alapján, sem pedig arra hivatkozva, hogy a Bíróságban vagy a tanácsban nincs az állampolgárságuknak megfelelő bíró.[82]
Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket a Bíróság nem magyar nyelven fogja feldolgozni, vagyis a magyar bíróság végzésének nem az eredeti magyar nyelvű változata, hanem annak francia fordítása kerül az eljáró tanács tagjai elé. A Bíróság tanácskozása nem magyar nyelven zajlik, hanem az összes többi ügyhöz hasonlóan franciául. A határozatok előkészítése során a Bíróság tisztviselői nem a magyar nyelvű beadványokból fognak dolgozni, egymással nem magyar nyelven fognak konzultálni, a határozattervezeteket és egyéb előkészítő anyagokat pedig szintén nem magyarul, hanem franciául szövegezik meg.
A fentiekhez képest az, hogy az eljárás nyelve a magyar, konkrétan a következőkben nyilvánul meg:
a) Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket a magyar bíróságoknak magyar nyelven kell megszövegezniük és a Bíróság elé terjeszteniük.
b) Az eljárásban részt vevő személyeknek a magyar nyelvet kell használniuk a Bírósághoz benyújtott beadványaikban és azok mellékleteiben, az ettől eltérő nyelven benyújtott iratokhoz pedig csatolni kell azok magyar fordítását is.[83] E szabályok alól vannak kivételek, így az előzetes döntéshozatali eljárásokban írásbeli észrevételt tevő tagállamok eleve jogosultak a saját hivatalos nyelvüket használni, a tagállamokon kívüli harmadik államok pedig engedélyt kaphatnak arra, hogy az Európai Unió bármely, akár az eljárás nyelvétől eltérő hivatalos nyelvét használják. Ilyen esetekben a Bíróság hivatalvezetője gondoskodik arról, hogy az érintett beadványokat magyar nyelvre fordítsák.[84]
c) A Bíróság magyar nyelven tartja a kapcsolatot az eljárásban részt vevő személyekkel és a kérdést előterjesztő magyar bírósággal, ha pedig az utóbbitól felvilágosítást kér,[85] azt szintén magyar nyelven teszi. A belső nyelvhasználati szabályokból adódóan az ehhez kapcsolódó iratokat francia nyelven készítik elő, és azokat a Bíróság nyelvi egységei fordítják le az eljárás nyelvére.
d) A magyar nyelvet kell használni a Bíróság tárgyalása során. A tagállamok képviselői ugyanakkor ez esetben is jogosultak az adott tagállam hivatalos nyelvét használni, ezenkívül pedig a Bíróság tagjainak és a főtanácsnoknak is lehetőségük van arra, hogy a tárgya-
- 5/6 -
lás vezetése során és a kérdéseik feltevésekor az Európai Unió bármely, akár az eljárás nyelvétől eltérő hivatalos nyelvét használják.[86] Az ekkor szükséges szinkrontolmácsolásról a Bíróság gondoskodik.
e) Eltérően az uniós jogszabályoktól, amelyek - mint arról később részletesebben is szó lesz - minden hivatalos nyelven egyformán hitelesek, a Bíróság határozatainak egyetlen hiteles szövegét az eljárás nyelve szerinti változat képezi.[87] Annak ellenére tehát, hogy a határozatok első fogalmazványa minden esetben franciául készül, a francia szöveg csak akkor minősül hiteles nyelvi változatnak, ha történetesen francia az eljárás nyelve. Minden más eljárási nyelv esetében az a sajátos helyzet áll elő, hogy a határozat egyetlen hiteles változatát olyan szöveg képezi, amely már maga is fordítás.[88]
A magyar bíróságok által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárásokban tehát a Bíróság határozatának egyetlen hiteles nyelvi változata a franciából fordított magyar szöveg lesz. Az eljáró tanács tagjai e változatot fogják aláírásukkal ellátni, a Bíróság pedig e változatot fogja megküldeni a kérdést előterjesztő bíróságnak. Ha utóbb, a határozat kihirdetése után derül fény a magyar szöveget érintő bármilyen elírásra vagy esetleges fordítási pontatlanságra, a Bíróság nyelvi egységei azt maguktól már nem helyesbíthetik, hanem a Bíróságnak kell hivatalos kijavító végzést hoznia.[89] Nem ez a helyzet a Bíróság honlapján hozzáférhető többi nyelvi változat esetében, amelyek csupán az érdeklődők tájékoztatása céljából közzétett egyszerű fordítások, így azok tartalma helyesbítés esetén változhat, a honlapon elérhető dokumentumok hivatalos forrásának pedig csak a Határozatok Tárában (EBHT) vagy az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szövegek minősülnek.[90]
Felmerül a kérdés, hogy amennyiben a Bíróság valamely határozatának az eljárás nyelve szerinti változata eltér a többi nyelvi változattól, akkor vajon minden esetben az eljárás nyelve szerinti változatot kell-e irányadónak tekinteni. A nyelvhasználati szabályok alapján kézenfekvőnek tűnik, hogy igenlő választ adjunk e kérdésre, ugyanakkor a Bíróság ítélkezési gyakorlata valamelyest árnyalja a problémát. A német eljárási nyelvű Söhl & Söhlke-ügyben[91] a Bíróság ítéletének német szövege egy ponton eltért az összes többi változattól. Amikor az ezt követő Bacardi-ügyben az alapeljárás felperese erre az eltérésre próbált hivatkozni, a Bíróság a többi nyelvi változattal történő összehasonlítás szükségességét hangsúlyozta,[92] ahelyett hogy az egyetlen "de iure hiteles" változatra hagyatkozott volna. Hangsúlyozni kell azonban, hogy szóban forgó nyelvi eltérés hátterében fordítási hiba állt: a Közösségi Vámkódex végrehajtási rendelete[93] releváns rendelkezésének német szövege téves volt, az ítélet hiteles változata pedig e téves szöveget vette át.[94] Gyakorlati megfontolások alapján érthető, hogy a Bíróság nem kívánt tisztán formális megközelítést alkalmazva olyan szövegnek elsőbbséget biztosítani, amely nyilvánvaló fordítási hibán alapult. Ezért is hangsúlyozza a szakirodalom, hogy kockázatos lenne a hivatkozott ítéletekből túl messzemenő következtetéseket levonni.[95] Mindenesetre figyelemre méltó, hogy a Bíróság az uniós jog egységes értelmezésének biztosítása érdekében bizonyos körülmények között még a saját határozatának egyetlen hiteles nyelvi változatától is hajlandó volt eltekinteni.
Az angol nyelv szerepével kapcsolatos azon kérdés vizsgálata során, hogy az Egyesült Királyság esetleges kilépése mennyiben érintheti a Bíróság nyelvhasználati szabályait, különbséget kell tenni egyrészt az angol mint intézményi munkanyelv, másrészt pedig az angol mint az Európai Unió egyik hivatalos nyelve között.
Az intézmények belső munkanyelvével összefüggésben az 1/1958 rendelet mindössze azt az általános szabályt tartalmazza, hogy az intézmények az eljárási szabályzataikban kiköthetik, hogy meghatározott esetekben melyik nyelvet kell használni.[96] Jelenleg a Bíróságon kívüli intézmények belső munkanyelveként széles körben használatos az angol. Jóllehet az Egyesült Királyság tényleges kilépése után az intézmények akár úgy is dönthettek volna, hogy a továbbiakban nem kívánják munkanyelvként használni az angolt, ennek mindig is csekély volt a valószínűsége, mivel számos technikai problémát okozna, ezenkívül pedig a Brexit sem változtat azon, hogy az Európai Unióban idegen nyelvként az angolt ismerik a legtöbben.[97] Mindez kevésbé érinti a Bíróság belső munkanyelvét, amely a több mint fél évszázados gyakorlatnak megfelelően továbbra is a francia. Jóllehet a szakirodalom több helyen javasolja,[98] hogy a konvencionálisan elfogadott francia mellett célszerű lenne bevezetni az angol tanácskozási nyelvet is, ez az elgondolás a Brexit bizonytalanságai folytán nem került a gyakorlati megvalósítás szakaszába.
A fentieknél is összetettebb kérdést jelent az angol mint hivatalos nyelv helyzete. A Brexit-népszavazás másnapján szimbolikus gesztusnak tűnt, hogy a Bizottság angolul már nem, hanem csak franciául tartotta meg a sajtótájékoztatóját, a hírek között pedig főcímként szerepelt az Európai Parlament egyik képviselőjének azon kijelentése, amely szerint a brit kilépés után az angol már nem lesz hivatalos nyelv az Európai Unióban, mivel azt az Egyesült Királyságon kívül egyetlen más tagállam sem jelentette be.[99] Az angol nyelvet is használó másik két tagállam közül ugyanis Írország az ír, Málta pedig a máltai nyelvet jelölte meg saját hivatalos nyelveként.[100] E körülménnyel összefüggésben ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy Írország és Málta csupán azért nem tett ilyen bejelentést az angol nyelvvel kapcsolatban, mert azt az Egyesült Királyság már megtette. Ez azonban nem jelenti, hogy a másik két tagállam számára az angol nyelvnek ne lenne kiemelt gyakorlati jelentősége. Ez annál is inkább így van, mivel az ír és a máltai nyelvre számos olyan ideiglenes eltérés vonatkozott, amelyek korlátozták a hivatalos nyelvként történő tényleges használatukat.[101] Ráadásul az, hogy az angol hivatalos nyelvnek minősül-e az Európai Unióban, nem automatikus függvénye azon kérdésnek, hogy az Egyesült Királyság tagállam-e vagy sem. Ahhoz, hogy az angol nyelv kikerüljön az intézmények által
- 6/7 -
használt hivatalos nyelvek felsorolásából, módosítani kellene az 1/1958 rendeletet, ez pedig csak egyhangúlag lehetséges,[102] mint ahogy a Bíróság nyelvhasználati szabályait érintő bármilyen változtatáshoz is a Tanács egyhangú jóváhagyása kell.[103] Anélkül, hogy belebocsátkoznánk az ilyen döntések hátterével kapcsolatos politikai vitákba, megállapítható, hogy e kérdésekben nehéz konszenzusra jutni.
A 2004 és 2016 közötti időszakban az angol a Bíróság és a Törvényszék előtt folyamatban lévő ügyek 28%-ában volt az eljárás nyelve,[104] ami jelentős hányadot tesz ki még akkor is, ha az előzetes döntéshozatali eljárásokat és a közvetlen kereseteket egyaránt magában foglalja. Már ennek fényében is megkérdőjelezhető, hogy célszerű lenne-e kihagyni az angol nyelvet az intézmények által használt hivatalos nyelvek, ezzel együtt pedig a potenciális eljárási nyelvek felsorolásából. Mindaddig tehát, amíg az 1/1958 rendelet és az eljárási szabályzatok ezzel kapcsolatos rendelkezései nem változnak, az angol továbbra is használható az eljárás nyelveként.
Mindazonáltal hangsúlyozni kell azt is, hogy a fentiektől eltekintve az angol nyelvnek jelenleg nincs semmilyen kiemelt szerepe a Bíróságon. Ez alól csak akkor van kivétel, ha az adott ügyben az eljárás nyelve vagy a főtanácsnoki indítvány eredeti nyelve az angol. Egyéb esetekben a határozat angol szövege ugyanolyan fordításnak minősül, mint bármely más nyelvi változat, és semmiképp nem tekinthető "eredeti" szövegnek vagy kétség esetén bármely egyéb módon irányadó hiteles forrásnak.
Célszerűségi és garanciális szempontból egyértelműen indokolt az a szabály, hogy az előzetes döntéshozatali eljárásokban a kérdést előterjesztő bíróság által használt hivatalos nyelv legyen az eljárás nyelve. Ugyanakkor kétségkívül ez az eljárás a legalkalmasabb a nyelvi sokféleség érvényesülésének szemléltetésére is, mivel az ilyen ügyekben az eljárás nyelvén kívül az Európai Unió összes többi hivatalos nyelve is szerephez jut.
Az előzetes döntéshozatali eljárások során a Bíróság a nemzeti bíróságokhoz hasonlóan "hozott anyagból dolgozik", csakhogy e hozott anyag huszonnégy különböző nyelven kerülhet elé. Az adott nemzeti bíróság saját hivatalos nyelvén előterjesztett kérelmek a Bíróság tagjainak és tisztviselőinek nagy többsége számára érthetetlenek lennének, ha azokat nem fordítanák le az intézmény belső munkanyelvére, vagyis franciára.[105] Nyelvi szempontból azonban még ennél is többről van szó.
Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket ugyanis meg kell küldeni a Bíróság alapokmányában felsorolt érdekelteknek, így többek között az alapeljárásban részt vevő feleknek, a Bizottságnak, az értelmezni kért jogi aktust kibocsátó intézménynek, valamint az összes tagállamnak. Ezen érdekeltek a kézbesítéstől számított két hónapon belül írásbeli észrevételeket terjeszthetnek a Bíróság elé arra vonatkozóan, hogy szerintük hogyan kellene megválaszolni a nemzeti bíróság által feltett kérdéseket.[106] E mechanizmus azt hivatott biztosítani, hogy a Bíróság az uniós jog fejlődése szempontjából alapvető jelentőségű kérdéseket ne bírálhassa el anélkül, hogy megismerné az intézmények és a tagállamok álláspontját. A többnyelvűség szempontjából a tagállamok részére történő megküldésnek van a legnagyobb jelentősége, mivel az előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket minden tagállam a saját hivatalos nyelvén kapja meg.[107] A magyar bíróságok által előterjesztett kérelmeket tehát nem csupán franciára kell lefordítani, hanem az észrevételek benyújtására jogosult tagállamoknak történő megküldés érdekében az Európai Unió összes többi hivatalos nyelvére is.
Magyar eljárási nyelvű ügyekben az írásbeli észrevételeket magyarul kell előterjeszteni, a tagállamok azonban a beadványaikban jogosultak a saját hivatalos nyelvüket használni. Ezen észrevételeket tehát le kell fordítani franciára, ha pedig az észrevétel a magyaron kívül más nyelven érkezett, akkor magyarra is, mivel az eljárás nyelvén az iratanyag minden elemének rendelkezésre kell állnia.
Az észrevételek beérkezését követően a többnyelvűség az eljárás kezdetéhez képest valamelyest háttérbe szorul, mivel a Bíróság tulajdonképpeni eljárása során csupán két nyelv lesz érintett: a felekkel és a nemzeti bírósággal történő kapcsolattartás tekintetében az eljárás nyelve, vagyis a magyar, a tanácskozás és a határozat előkészítése vonatkozásában pedig a Bíróság belső munkanyelve, vagyis a francia.[108]
Ezzel szemben a folyamat végén, a Bíróság határozatát illetően ismét teljeskörűen kibontakozik a többnyelvűség. Ekkor a belső munkanyelvre fordítással épp ellentétes irányú szellemi műveletre kerül sor, mivel e határozatot a közzététel érdekében franciából le kell fordítani az összes többi hivatalos nyelvre, különösen pedig az eljárás nyelvére, vagyis magyarra, amely a határozat egyetlen hiteles nyelvi változata lesz.
Magyar eljárási nyelvű ügyekben a Bíróság határozatának magyar nyelvre fordítása különleges felelősséggel járó feladat, amely túlmutat a forrásnyelv szerinti változat magyar nyelven történő mechanikus reprodukálásán.[109] Nem csupán azt kell biztosítani, hogy a magyar változat hűen visszaadja a Bíróság eredetileg franciául levezetett okfejtését, hanem azt is, hogy az igazságszolgáltatási fórum munkáját ne zavarja meg a hivatkozott nemzeti jogszabályok szövegével vagy az érdekelt felek által benyújtott írásbeli észrevételekkel kapcsolatos bármilyen félreértés vagy fordítási hiba. Ha a fordítás során ilyen probléma merül fel, kapcsolatba kell lépni az előadó bíró kabinetjével annak érdekében, hogy még a határozat kihirdetését megelőzően helyesbítésre kerüljön a francia szöveg, annak alapján pedig az összes többi nyelvi változat. Lényegében nyelvi mediációról van szó, amely az élő szöveg folyamatos alakítása révén azt hivatott biztosítani, hogy a Bíróság határozatának hiteles nyelvi változata minden szempontból kifogástalan legyen.[110] Ugyanakkor hang-
- 7/8 -
súlyozni kell azt is, hogy az eljárás nyelve szerinti változat megszövegezése nem jelenti azt, hogy az eredeti francia szöveget a magyar fordítás során szabadon át lehetne fogalmazni. A nyelvi és terminológiai kötöttségeket mindig tiszteletben kell tartani, az uniós jogforrások hivatalos magyar szövegét szigorúan követni kell, a korábban már esetleg lefordított szövegrészeket pedig szintén át kell venni. E sajátosságokra, valamint a Bíróság határozatainak a belső munkanyelvvel összefüggésben említett egyedi stílusjegyeire tekintettel tehát e határozatokat nem magyar szépirodalmi alkotásokként, hanem "a körülmények végtermékeként" kell szemlélni.[111]
Összességében megállapítható, hogy a Bíróság előtti eljárás nyelvi szempontból sajátos modellt követ. Amíg a kérelmek feldolgozásának bemeneti és kimeneti szintjén teljeskörűen érvényesül a többnyelvűség, addig a folyamat köztes szakasza lényegében az eljárás nyelvére és a Bíróság belső munkanyelvére szűkül. A többnyelvű ügykezelés e rendszerét Sir David Edward szemléletesen homokóramodellnek nevezte.[112]
A Bíróság eljárási szabályzata kimondja, hogy a Bíróság nyelvi szolgálatot hoz létre, amelynek tagjai megfelelő jogi képzettséggel és az Unió több hivatalos nyelvének alapos ismeretével rendelkező szakértők,[113] közkeletű megnevezéssel jogász-nyelvészek. E szabály leghangsúlyosabb elemét a nyelvismeret megkövetelése mellett a jogi képzettség előírása jelenti. Eltérően az Európai Unió politikai intézményeitől, ahol a jogászok csak a fordítást követően, a jogi lektorálás szakaszában kapcsolódnak be a jogalkotás nyelvi folyamatába,[114] a Bíróság határozatai és egyéb dokumentumai esetében már magának a fordításnak a feladatát is jogi képzettséggel rendelkező szakértők látják el. A kérdés jelentőségét mutatja, hogy a Bíróság Többnyelvűség Főigazgatósága, amely a Jogi Szakfordítási Igazgatóságok összesen huszonhárom nyelvi osztálya mellett magában foglalja a Tolmácsolási Igazgatóságot is, a legnagyobb ilyen jellegű szervezeti egység a világon.[115] Ezzel együtt meg kell jegyezni, hogy teljesen elkülönül egymástól egyrészt a jogász-nyelvészek által végzett szakfordítás, másrészt pedig az idegen nyelveket kiválóan ismerő, jogi végzettséggel azonban nem feltétlenül rendelkező tolmácsok által a tárgyalásokon végzett szinkrontolmácsolás.
A magyar előzetes döntéshozatal iránti kérelmek megszövegezése során mindenképp figyelembe kell venni a Bíróság többnyelvű ügykezelésének legalapvetőbb sajátosságát, vagyis azt, hogy főszabály szerint minden jogász-nyelvész csak a saját anyanyelvére fordíthat. E szigorú minőségbiztosítási előírás azt jelenti, hogy a magyar kérelmeket nem magyarok, hanem olyan jogász-nyelvészek fordítják a Bíróság belső munkanyelvére és az alábbiakban ismertetett közvetítő nyelvre, akik a magyart idegen nyelvként sajátították el.
Mivel e jogász-nyelvészek nem anyanyelvként beszélik nyelvünket, hanem hosszú évek fáradságos munkájának eredményeként tanultak meg magyarul, az egész "magyar gondolkodásuk" nyelvtani szabályok szerint strukturált rendszert alkot. Rigorózusan alkalmazzák a nyelvtanfolyamokon megismert szabályokat, és elbizonytalaníthatja őket, ha a magyar bírósági határozatok szövegében bármi olyan szokatlan nyelvi jelenséggel szembesülnek, amely a mindennapi magyar nyelvhasználatban bevett fordulat ugyan, viszont eltér a szigorú nyelvi előírásoktól. Az ebből eredő kihívások leküzdése céljából minden magyar kérelem esetében referenciaszemélyként kijelölésre kerül egy magyar jogász-nyelvész, aki a kérelem fordítása során szorosan együttműködik a többi nyelvi osztály munkatársaival, jogi és nyelvi kérdésekben egyaránt felvilágosítást adva nekik, szükség esetén pedig az előadó bíró kabinetjével is tartja a kapcsolatot.
Olyan ideális világban, amelyben nem kellene költségvetési, személyzetpolitikai és logisztikai kötöttségekkel számolni, a nemzeti bíróságok előzetes döntéshozatal iránti kérelmeit közvetlenül lehetne bármilyen nyelvből bármilyen nyelvre fordítani. A valós helyzet azonban az, hogy az Európai Unió egymást követő bővítései során az intézményeknek olyan nyelvi kihívásokkal kellett szembesülniük, amelyek kezelése bizonyos területeken feltétlenül kompromisszumokat követelt.
Már az Európai Unió 1995. évi bővítését megelőzően is voltak bizonyos fenntartások azzal kapcsolatban, hogy az ekkor csatlakozó három új tagállam hivatalos nyelveit hogyan tudják majd beilleszteni a meglévő többnyelvű rendszerekbe.[116] Ehhez képest 2004-ben, amikor tíz új tagállam csatlakozásával gyakorlatilag a kétszeresére nőtt az Európai Unióban használt hivatalos nyelvek száma, az intézményekben végképp tarthatatlanná vált a közvetlen fordítás gyakorlata.
A jelenlegi huszonnégy hivatalos nyelvet 552 változatban lehet egymással párosítani. Ilyen körülmények között aránytalan szervezési erőfeszítésekkel és anyagi ráfordításokkal járna, ha minden lehetséges nyelvi kombinációban biztosítani kellene az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek közvetlen fordítását.[117] Ezért a Bíróságon már 2001 júniusában megkezdték a közvetítő nyelvek rendszerének előkészítését annak érdekében, hogy a kérelmek feldolgozása a 2004. évi bővítést követően is zökkenőmentes legyen.[118]
A rendszer lényege, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelmeknek csak a Bíróság munkanyelve szerinti, vagyis csak a francia fordítása alapul mindig közvetlenül azon a nyelven, amelyen az adott nemzeti bíróság a kérelmet előterjesztette. Az összes többi, vagyis a tagállamok részére megküldendő nyelvi változat a legtöbb esetben már nem közvetlenül az eredeti szövegből kiindulva, hanem egy közvetítő nyelv segítségével készül.
A közvetítő nyelvek meghatározásának az volt az alapvető kritériuma, hogy az Európai Unió legszélesebb körben használt hivatalos nyelvei közül melyek azok, amelyeket idegen nyelvként is a legtöbben ismernek, és amelyeken a kérelmek legjelentősebb hányada beérkezik a Bíróságra. Így "első körben" közvetítő
- 8/9 -
nyelv lett az angol, a német, a spanyol és az olasz, nemrégiben pedig e nyelvek közé bekerült a lengyel is.
Minden további hivatalos nyelvet be kellett sorolni e közvetítő nyelvek valamelyike alá. A földrajzi közelség vagy a párhuzamos alkotmány- és jogtörténeti fejlődés alapján a kelet-közép-európai térség számos országának hivatalos nyelve esetében logikusnak tűnt volna, hogy azok közvetítő nyelve a német legyen. Valószínű azonban, hogy a német nyelvet ez annyira túlterhelte volna, hogy bizonyos esetekben a mégoly magától értetődőnek tűnő megoldás helyett is más közvetítő nyelvet kellett választani. Ez történt a magyar nyelv vonatkozásában is, amelynek közvetítő nyelve nem a német, hanem a spanyol.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha magyar előzetes döntéshozatal iránti kérelem érkezik a Bíróságra, azt először is közvetlenül a magyar szöveg alapján le kell fordítani franciára. Ezzel együtt ugyanakkor rövid határidőn belül el kell készíteni a kérelem spanyol fordítását is, mivel ezt követően a tagállamoknak megküldendő összes többi nyelvi változat már csak a spanyol szöveget veszi majd alapul. E fordításokat a francia és a spanyol nyelvi osztály jogász-nyelvészei készítik el, hatékonyan együttműködve a magyar nyelvi osztályon kijelölt referenciaszeméllyel. Mivel a francia változat mindig közvetlenül az eredeti forrásnyelven alapul, a francia nyelvi osztálynak az összes többi nyelvet le kell fednie, ez pedig a fordítandó dokumentumok tekintetében is fokozott munkamennyiséget jelent. Lényegében ezzel magyarázható a francia és a spanyol nyelvű fordítás párhuzamossága: mivel a francia nyelvi osztály különleges helyzete folytán a francia fordítás elkészítése hosszabb időt is igénybe vehet, a tagállamok részére történő mielőbbi megküldés érdekében fontos, hogy a spanyol mint közvetítő nyelv szerinti változat a lehető leghamarabb rendelkezésre álljon.
A magyarról spanyolra, majd ez utóbbi nyelvről az összes többi nyelvre történő kétszeres átültetés során kétségkívül felmerülhet az esetleges pontatlanságok vagy torzulások kockázata.[119] Elég, ha Karinthy Frigyes "Műfordítás" című humoreszkjére (1923) gondolunk. Ugyanakkor olyan többnyelvű környezetben, amelyben az eljárás nyelve huszonnégy különböző nyelv lehet, a közvetítő nyelvek alkalmazásán kívül nem képzelhető el egyéb, a gyakorlatban is kivitelezhető megoldás. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek egyes nyelvi változatai közötti összhang biztosítása érdekében ezért elengedhetetlen, hogy - mint azt az ilyen kérelmek előterjesztésére vonatkozóan a nemzeti bíróságoknak szóló ajánlások[120] is kiemelik - "a kérelem megfogalmazása egyszerű, világos és pontos, a felesleges adatoktól mentes legyen".[121]
A Bíróság nyelvhasználati szabályainak tükrében érdemes kiemelni az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek megfogalmazásának néhány olyan gyakorlati szempontját, amelyek figyelembevétele jelentősen megkönnyítheti e kérelmek nyelvi feldolgozását. Ezzel összefüggésben a kérelmek terjedelméről, valamint azokról a tartalmi elemekről lesz szó, amelyeket a Bíróság eljárási szabályzata és a magyar eljárásjogi rendelkezések szerint a kérelmekben fel kell tüntetni.[122]
A fordítandó dokumentumok terjedelme nem csupán az előzetes döntéshozatali eljárás, hanem a nemzetközi elemet tartalmazó minden jogvita esetében olyan kulcsfontosságú kérdés, amely szorosan összefügg az igazságszolgáltatáshoz való hozzáféréssel, valamint a tisztességes eljárás és az észszerű időn belüli határozathozatal elvével.[123] Főleg ez utóbbi elv szempontjából van jelentősége az Amerikai Jogi Intézet (ALI) és az UNIDROIT "Principles of Transnational Civil Procedure" ("A nemzetközi polgári eljárásjog alapelvei") című dokumentumában foglalt azon rendelkezésnek, amely szerint a hosszú vagy terjedelmes iratok fordítása a felek által megjelölt vagy a bíróság által kiválasztott szövegrészekre korlátozódhat.[124] A büntetőeljárásokkal összefüggésben az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy a fordítás alapvető célja az érintett személy tartalmilag helyes tájékoztatása, ez azonban nem jelenti azt, hogy minden egyes okirati bizonyítékot vagy az iratanyag minden egyes elemét írásban szó szerint le kellene fordítani.[125] Ugyanezen eljárásokat illetően a 2010/64/EU irányelv sem általában véve biztosít jogot a fordításhoz, hanem csupán a "lényeges iratok fordításához való jogról" tesz említést, ennek kapcsán pedig példálózó felsorolást tartalmaz azokról az iratokról, amelyeket az adott ügy körülményeitől függetlenül mindig le kell fordítani.[126]
Konkrétan az előzetes döntéshozatali eljárások vonatkozásában is alapvető jelentőségű, hogy mennyi időt vesz igénybe a Bírósághoz benyújtott kérelmek és észrevételek fordítása, figyelembe véve különösen azt, hogy a nemzeti bíróság előtti eljárás ez idő alatt fel van függesztve. Az előzetes döntéshozatali eljárások átlagos időtartama a Bíróság 2020-ra vonatkozó Éves Jelentése szerint 15,8 hónap volt. Ezen belül a fordítás az elmúlt évek során átlagosan hat hónapot vett igénybe,[127] ez azonban az adott ügy iratanyagának mennyiségétől függ, és előfordulhat, hogy az eljárás teljes időtartamának akár a felét is a fordítás teszi ki.[128] Az eljárás észszerű időn belüli lefolytatását tehát döntően meghatározza, hogy a Bíróságnak milyen terjedelmű kérelmeket kell feldolgoznia.
A Bíróság eljárását szabályozó jogforrások jelenleg nem határoznak meg kötelező terjedelmi korlátokat az előzetes döntéshozatal iránti kérelmekre vonatkozóan. A nemzeti bíróságoknak szóló ajánlásokban mindössze annyi szerepel, hogy "a tapasztalat [szerint] legtöbbször nagyjából tíz oldal elegendő ahhoz, hogy megfelelően kifejtsék az előzetes döntéshozatal iránti kérelem jogi és ténybeli hátterét".[129] Jóllehet e kijelentés nem kötelező erejű jogszabályi előírás, a nyelvhasználati szabályokból eredő kötöttségek figyelmen kívül hagyása jelentősen hátráltathatja az észszerű időn belüli határozathozatalt, különösen például akkor, ha a
- 9/10 -
kérelem 160 oldalt tartalmaz, a mellékleteivel együtt pedig mintegy 1000 oldalt tesz ki.[130] Az ilyen terjedelmű eljárási iratok fordítása annak ellenére is elhúzhatja az eljárást, hogy a Bíróság főszabály szerint csak magát a kérelmet fordíttatja le, annak esetleges mellékleteit nem.[131]
Mindezekre tekintettel a Bíróság eljárási szabályzata 2005 óta kifejezetten lehetővé teszi, hogy amennyiben a kérelem meghaladja az intézmény többnyelvűségért felelős szervezeti egységei által gondosan meghatározott terjedelmet, a tagállamok részére történő megküldés céljából az ilyen kérelmekről összefoglalás készüljön.[132] Hangsúlyozni kell azonban, hogy a Bíróság eljárásának alapja soha nem az összefoglalás: az csak a tagállamok részére megküldendő egyes nyelvi változatok fordítását hivatott megkönnyíteni és gyorsítani. A Bíróság minden esetben a kérelem teljes változatából dolgozik. Francia nyelven tehát akkor is teljes terjedelmű fordítás készül a kérelemről, ha azt egyébként összefoglalják, vagyis a Bíróság belső munkanyelvén mindenképp elérhető lesz a teljes változat. Ezzel szemben a tagállamok nem az egész kérelmet kapják meg a saját hivatalos nyelvükön, hanem annak egyfajta szintézisét, amely alapján eldönthetik, hogy az adott ügyben kívánnak-e észrevételt tenni.
Az összefoglalást az eljárás nyelvén kell elkészíteni, magyar kérelmek esetében tehát magyarul, amelyet aztán le kell fordítani spanyolra, majd a spanyol változat alapján az összes többi hivatalos nyelvre. Ennek során szigorú tartalmi előírásokat kell tiszteletben tartani, magukat a kérdéseket pedig mindig teljes terjedelemben le kell fordítani, vagyis azokra soha nem terjedhet ki az összefoglalás.[133]
Magyar ügyekben is volt már példa összefoglalás készítésére, a tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy e szabályozás és gyakorlat jelentős mértékben elősegíti a Bíróság hatékony működését.
A Bíróság eljárási szabályzata szerint az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban a kérdéseken kívül röviden ismertetni kell a jogvita tárgyát, valamint a kérdést előterjesztő bíróság által megállapított releváns tényeket, vagy legalább a kérdések alapját képező tényeket.[134]
A tényállás ismertetése nem csupán ahhoz szükséges, hogy a kérelmeket érdemben el lehessen bírálni, hanem azok fordítása tekintetében is alapvető jelentőségű. Informális egyeztetések keretében a spanyol és francia nyelvi osztály jogász-nyelvészei több alkalommal is hangsúlyozták, hogy milyen jelentős mértékben segíti a magyar kérelmek fordításával kapcsolatos munkájukat a lényegre törően, világosan és áttekinthetően szerkesztett tényállás. Ennek kapcsán fontos, hogy a spanyol és francia jogász-nyelvészek a Magyarországon széles tömegeket érintő és nagy médiavisszhangot keltő ügyek esetében sem feltétlenül ismerik azok társadalmi és magyar jogszabályi hátterét. E kérdésekkel összefüggésben természetesen mindig számíthatnak a referenciaszemélyként kijelölt magyar jogász-nyelvészek támogatására. Ugyanakkor a fordítás szempontjából is egyértelműen az a legszerencsésebb, ha a tényállás ismertetése már első olvasatra lehetővé teszi, hogy az ügy lényege és uniós jogi jelentősége a magyar jogalkalmazói közegtől eltérő környezetben is pontosan érthető legyen. Ez annál is inkább így van, mivel a fordításra szánt idő és munkamennyiség szempontjából nem lehet különbséget tenni "fontos" és "kevésbé fontos" információ között: az egy-egy jogi kifejezés pontos fordításához szükséges háttérkutatás független attól, hogy az adott kifejezés főcímben vagy lábjegyzetben szerepel.
A tapasztalatok szerint a magyar kérelmek spanyol és francia nyelvre történő átültetése során az jelenti a legnagyobb gyakorlati kihívást, ha valamely megfogalmazás magyarul is többféleképpen értelmezhető. Mivel a magyar mondat az újlatin nyelvekhez képest gyakran fordított logikát követ, már az írásjelek használatából eredő bizonytalanság vagy a szórend is dilemma elé állíthatja a spanyol és francia jogász-nyelvészeket, mivel az ő nyelvükben az egész mondat szerkezeti felépítése eltérő lehet attól függően, hogy a magyar mondatban hová kerül a hangsúly. E bizonytalanságokat a fordítás felerősítheti vagy torzíthatja, figyelembe véve különösen azt, hogy a spanyol közvetítő nyelv szerinti szöveg huszonegy további nyelvi változatnak képezi az alapját. E rendszerben a legcsekélyebb félreértés is lavinaszerűen gördülhet végig az összes többi nyelvi változaton, még akkor is, ha magyarul jelentéktelennek tűnő stiláris elemről van szó. Éppen ezért a referenciaszemélyek közreműködése mellett is elengedhetetlen, hogy a kérelmek magyar szövege minden szempontból teljesen egyértelmű legyen.
E felvetések természetesen nem csupán a magyar előzetes döntéshozatal iránti kérelmekre vonatkoznak, hanem általában véve érvényesek bármely kérelemre, függetlenül attól, hogy az mely tagállamból érkezett.
Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmekben ismertetni kell az ügyben esetlegesen alkalmazandó nemzeti rendelkezések tartalmát, adott esetben pedig a vonatkozó nemzeti ítélkezési gyakorlatot.[135]
Mivel az előzetes döntéshozatali eljárás keretében a Bíróság hatásköre az uniós jog, nem pedig a nemzeti jogszabályok értelmezésére terjed ki,[136] ez utóbbiak ismertetése során célszerű kizárólag azon rendelkezésekre szorítkozni, amelyek ismerete a jogvita lényegének megértéséhez és a feltett kérdések megválaszolásához feltétlenül szükséges. Ezzel együtt jelentősen megkönnyítheti a fordítást, ezáltal pedig gyorsíthatja a kérelmek feldolgozását, ha a kérelem pontos hivatkozással és - tartalmi összefoglalás helyett - szó szerint idézi az alkalmazandó nemzeti jogszabályok releváns rendelkezéseit. Mint azt például a devizakölcsönökkel kapcsolatos magyar ügyekben szerzett tapasztalatok mutatják, ez esetben könnyen visszakereshetők és beilleszthetők a korábbi ügyekben esetleg már lefordított nemzeti jogszabályi rendelkezések, ez pedig nagyban elősegíti a Bíróság határozatainak nyelvi koherenciáját.
- 10/11 -
Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek lényeges tartalmi elemét képezi az értelmezni kért uniós jogi rendelkezések ismertetése. Mivel e rendelkezéseket a Bíróság ítélete is részletesen idézni szokta, ezzel összefüggésben célszerű röviden kiemelni néhány nyelvi sajátosságot.
Ami az alapító szerződések egyes nyelvi változatait illeti, az ESZAK-Szerződés még akként rendelkezett, hogy annak csak a francia változata hiteles.[137] E megközelítés később változott,[138] ma pedig az EUSZ 55. cikke kimondja, hogy e szerződés egyetlen eredeti példányban huszonnégy nyelven készült, az e nyelveken megfogalmazott szövegeknek pedig "mindegyike egyaránt hiteles".
A másodlagos joggal kapcsolatban az 1/1958 rendelet akként rendelkezik, hogy a rendeleteket és az általánosan alkalmazandó jogforrásokat minden hivatalos nyelven meg kell szövegezni,[139] az Európai Unió Hivatalos Lapját pedig minden hivatalos nyelven közzé kell tenni.[140] Amíg tehát a Bíróság határozatainak csak az eljárás nyelve szerinti változata hiteles, a többi pedig egyszerű fordítás, addig az uniós jogszabályok esetében nem beszélhetünk egyetlen eredeti változatról és annak fordításairól: e jogszabályok minden nyelvi változatban eredetinek minősülnek, tartalmilag pedig minden változat egyenértékűnek számít.[141]
Az EUSZ 55. cikke és az 1/1958 rendelet hivatkozott rendelkezései alapján azt kellene feltételezni, hogy az uniós jogforrások egyes nyelvi változatai önállóan és egyszerre keletkeznek, a történelmi hűség szempontjából azonban e párhuzamos szövegezés csupán olyan fikció, amely a különböző nyelvi változatok egyenértékűségét hivatott hangsúlyozni.[142] A gyakorlatban az egyes nyelvi változatok az eredeti - többnyire angol vagy francia - szövegezési nyelvekről történő fordítás útján jönnek létre.[143] E folyamatot illetően utalni kell arra, hogy a Bizottság jogalkotási javaslatáról huszonhét tagállam szakértői folytatnak egyeztetést a Tanács különböző munkacsoportjaiban, majd e javaslat az Európai Parlament választott képviselői részéről is vizsgálat tárgyát képezi, mielőtt a Tanács miniszteri szintjén elfogadásra kerül. Mindeközben a fordítóknak és jogász-nyelvészeknek huszonnégy nyelvi változat összhangjáról kell gondoskodniuk, ennek fényében pedig nehezen várható el, hogy a több ezer oldalnyi előkészítő anyagban soha ne forduljon elő egyetlen fordítási hiba vagy pontatlanság sem.[144]
Ezzel összefüggésben gyakran felmerül a kérdés, hogy mi a teendő, ha valamely uniós jogforrás magyar szövege nem csupán stilárisan, hanem jogi vagy tartalmi szempontból is nyilvánvalóan téves. Mint az bizonyos határozatok magyar szövegében látható, a Bíróság jogász-nyelvészei ilyen esetben kapcsos zárójelben helyesbítést illesztenek a szövegbe. Ez azonban csupán a határozat magyar szövegének belső nyelvi koherenciáját biztosítja. Az érintett jogforrás mindaddig változatlan magyar szöveggel marad hatályban, amíg hivatalos helyesbítést ki nem bocsátanak, ami hosszadalmas folyamat lehet.
Ha ilyen probléma merül fel az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben idézett uniós jogi rendelkezésekkel összefüggésben, célszerű azok hivatalos magyar szövegét idézni, az esetleges nyelvi aggályokat pedig a kérelem indokolásában külön jelezni. Jóllehet vitatott, hogy huszonnégy hivatalos nyelv mellett a gyakorlatban mennyire kivitelezhető az egyes nyelvi változatok összehasonlítására vonatkozó, a Bíróság által először a CILFIT-ügyben[145] megfogalmazott és azóta számtalanszor megerősített követelmény,[146] az uniós jogi rendelkezések nyelvtani értelmezése soha nem alapítható egyetlen nyelvi változatra.[147]
A többnyelvűség a Bíróság működésének olyan meghatározó eleme, amely alapvetően kihat az eljárás egész menetére, emellett pedig az intézmény szervezeti egységeinek felépítésében és belső munkamódszereiben is kifejezésre jut. Mivel a fordításra szánt idő az egész eljárás időtartamát is közvetlenül befolyásolja, az észszerű időn belüli határozathozatal elősegítése érdekében a beadványok előterjesztése során mindenképp figyelembe kell venni a Bíróság nyelvhasználati szabályait. Ez különösen így van az előzetes döntéshozatali eljárások esetében, amelyek során egyszerre érintett az Európai Unió minden hivatalos nyelve. Ennek kapcsán összefoglaló jelleggel a következőket kell kiemelni:
A Bíróságon elválik egymástól egyrészt a belső kommunikáció és a tanácskozások során használt francia munkanyelv, másrészt pedig a garanciális szempontok alapján referencianyelvként használt eljárási nyelv. A magyar bíróságok által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárások esetében az eljárás nyelve a magyar. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ügy feldolgozása a Bíróságon belül szervezeti vagy ügyviteli szempontból elkülönített módon, kizárólag magyar nyelven történne: a tanácskozás és a határozat előkészítésének nyelve ekkor is a francia. Ebből következően a kérelmeket és az írásbeli észrevételeket le kell fordítani, e munkát pedig olyan jogász-nyelvészek végzik, akik a magyar nyelvet idegen nyelvként sajátították el. Mivel a kérelmek esetében e fordítás huszonhárom nyelvi változatban, ráadásul közvetítő nyelv segítségével történik, az előterjesztés során különös figyelmet kell fordítani e kérelmek egyértelmű megfogalmazására. Az eljárás befejezését követően a Bíróság határozata minden hivatalos nyelven hozzáférhető, magyar ügyekben azonban az egyetlen hiteles nyelvi változat a magyar lesz, amelyet magyar jogász-nyelvészek szövegeznek meg a határozat francia nyelvű első fogalmazványa alapján.
Összességében megállapítható, hogy a Bíróságon elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a jogalkalmazási és a nyelvi kérdések. Az intézmény nyelvhasználati szabályai olyan kifinomult rendszert alkotnak, amelynek színvonalas működése az eljárási garanciák uniós szintű érvényesítéséhez is elengedhetetlen. A nemzeti bíróságok azáltal, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelmeiket e rendszer sajátosságaira figyelemmel terjesztik elő, a XXI. század kihívásainak megfelelő európai igazságszolgáltatáshoz is számottevően hozzájárulnak. ■
- 11/12 -
JEGYZETEK
[1] Jan Fidrmuc - Victor Ginsburgh - Shlomo Weber: Scenarios Beyond Unanimity - Could a Qualified Majority of Member States alleviate the Burden of Multilingualism in Europe? Langue et construction européenne, 2010, 259.
[2] Karen McAuliffe: Language and Law in the European Union: the Multilingual Jurisprudence of the ECJ, The Oxford Handbook of Language and Law, 2012, 200.
[3] Az EUSZ 3. cikk (3) bekezdése.
[4] Chrysi D. Raftogianni: The Language of EU Litigation. An Attempt to find Alternatives to Multilingualism, La Corte di giustizia dell'Unione europea oltre i trattati, 2018, 305.
[5] Ezzel kapcsolatban lásd: Kari Liiri: Les défis du multilinguisme pour la traduction à la Cour de justice de l'Union européenne, Langues et procès, 2015, 149.; Raftogianni (4. lj.) 305-308.
[6] Lásd a Charta 22. cikkét.
[7] Az általános megnevezés magában foglalja az intézmény mindkét igazságszolgáltatási fórumát, vagyis a Bíróságot és a Törvényszéket is. Azokban az esetekben, amikor a megkülönböztetésnek konkrét eljárási jelentősége van, az utóbbi igazságszolgáltatási fórum megjelölésére a Törvényszék megnevezést használom.
[8] A szóban forgó ítélkezési gyakorlat áttekintését illetően lásd: Jean-Marie Gardette: Éloge et illustration du multilinguisme. En quoi le multilinguisme participe-t-il de la protection juridictionnelle en droit de l'Union? Revue des affaires européennes, 2016/3, 346.
[9] 2003. szeptember 9-i Kik kontra OHIM ítélet, C-361/01 P, ECLI:EU:C:2003:434, 82. pont. Lásd továbbá: José Martín y Pérez de Nanclares: Multilingualism in the European Union: advantage or drawback? Essays on legal and institutional translation, 2016, 149.
[10] Marc-André Gaudissart: Le régime et la pratique linguistiques de la Cour de justice des Communautés européennes, Langues et construction européenne, 2010, 145.
[11] Susan Wright: The Language of the Law in Multilingual contexts - Unpicking the English of the EU Courts' judgments, Statute Law Review, 2016/2, 157.
[12] Lásd: https://curia.europa.eu/jcms/jcms/Jo2_10744/ (2021. október 11-i állapot).
[13] Hubert Legal: La traduction dans les juridictions multilingues: le cas de la Cour de justice des Communautés européennes, Langues et procès, 2015, 143.; Joxerramon Bengoetxea: Multilingual and Multicultural Legal Reasoning: the European Court of Justice, Linguistic diversity and European democracy, 2011, 103.; Alfredo Calot Escobar: Le multilinguisme à la Cour de justice de l'Union européenne: d'une exigence légale à une valeur commune, Le multilinguisme dans l'Union européenne, 2015, 63.
[14] Ezzel kapcsolatban lásd: Achim Schunder: Babylonische Sprachverwirrung beim EuGH, Neue juristische Wochenschrift, 2010/34, 3.; Gardette (8. lj.) 351., Bengoetxea (13. lj.) 101.
[15] Liiri (5. lj.) 150.; Bengoetxea (13. lj.) 103.
[16] Raftogianni (4. lj.) 309.
[17] Legal (13. lj.) 147.
[18] Liiri (5. lj.) 155.; Escobar (13. lj.) 63.
[19] Gaudissart (10. lj.) 149.
[20] A Szerződésekhez csatolt, az Európai Unió Bíróságának alapokmányáról szóló 3. jegyzőkönyv.
[21] A Bíróság alapokmányának 35. cikke.
[22] A Bíróság eljárási szabályzatának 4. cikke.
[23] Konrad Schiemann: La langue de travail de la Cour, La Cour de justice de l'Union européenne sous la présidence de Vassilios Skouris (2003-2015): liber amicorum Vassilios Skouris, 2015, 564.; Egils Levits: Probleme der Sprachenvielfalt am Europäischen Gerichtshof, Herausforderungen der Sprachenvielfalt in der Europäischen Union, 2007, 46.
[24] Legal (13. lj.) 146.
[25] Anthony Arnull: The working language of the CJEU: time for a change? European Law Review, 2018/6, 904.
[26] Mathilde Cohen: On the linguistic design of multinational courts: The French capture, International Journal of Constitutional Law, 2016/2, 503.
[27] Thomas Raff: Deutsch als Rechtswissenschaftssprache Nr. 1 am EuGH, Zeitschrift für das Privatrecht der Europäischen Union, 2018/5, 209.
[28] Arnull (25. lj.) 905.
[29] Cohen (26. lj.) 502.
[30] Arnull (25. lj.) 905.
[31] Lásd különösen: Cohen (26. lj.).
[32] Eleanor Sharpston: Transparency and clear legal language in the European Union: ambiguous legislative texts, laconic pronouncements and the credibility of the judicial system, The Cambridge yearbook of European legal studies, 2009-2010/12, 416.; Cohen (26. lj.) 503.
[33] Pascale Berteloot - Bettina Mielke - Christian Wolff: Deutschsprachige Fassungen von Urteilen des europäischen Gerichtshofs im Vergleich, Datenschutz/LegalTech = Data protection/LegalTech, 2018, 320.
[34] Cohen (26. lj.) 513-514.
[35] Susan Wright: The Impact of Multilingualism on the Judgments of the EU Court of Justice, in: Fernando Prieto Ramos (ed.): Institutional Translation for International Governance, London, Bloomsbury, 2018, 151.
[36] Wright 2016 (11. lj.) 158.
[37] 1963. február 5-i Van Gend en Loos kontra Administratie der Belastingen ítélet, 26/62, ECLI:EU:C:1963:1.
[38] Arnull (25. lj.) 907-908.
[39] Wright 2016 (11. lj.) 158.
[40] A Bíróság alapokmányának 58. cikke.
[41] A Bíróság alapokmánya 20. cikkének ötödik bekezdése.
[42] Wright 2016 (11. lj.) 159.
[43] Cohen (26. lj.) 508.
[44] Schiemann (23. lj.) 571.
[45] Raftogianni (4. lj.) 317-318.; Theodor Schilling: The role of English language in the European Union: English versus multilingualism, Le multilinguisme dans l'Union européenne, 2015, 105-106.; ezzel kapcsolatban lásd továbbá: Schiemann (23. lj.); Arnull (25. lj.).
[46] Az Európai Unió Bírósága ügykezelésének teljesítményértékeléséről szóló, az Európai Számvevőszék által az EUMSZ 287. cikk (4) bekezdésének második albekezdése alapján kiadott 14/2017. sz. különjelentés.
[47] Schiemann (23. lj.) 572.
[48] Gaudissart (10. lj.) 150.
[49] Wright 2016 (11. lj.) 158.
[50] Arnull (25. lj.) 915.
[51] McAuliffe 2012 (2. lj.) 203.; Cohen (26. lj.) 515.
[52] Schilling (45. lj.) 106.
[53] McAuliffe 2012 (2. lj.) 213.
[54] Cohen (26. lj.) 515.
[55] Laure Clément-Wilz: Special procedure at the Court of Justice: a focus on the PPU, The new EU judiciary, 2018, 318.
[56] Lásd a Bíróság eljárási szabályzata 38. cikkének (8) bekezdését.
[57] McAuliffe 2012 (2. lj.) 208.; Karen McAuliffe: Enlargement at the Court of Justice: Law, Language and Translation, European Law Journal, 2008/6, 816.
[58] Lásd a Bíróság alapokmányának 23a. cikkét, valamint eljárási szabályzatának 107-114. cikkét.
[59] Sürgősségi ügyekben a főtanácsnok az előzetes döntéshozatali eljárás általános szabályai szerinti indítvány (franciául conclusion, angolul opinion) helyett állásfoglalást (franciául prise de position, angolul) ismertet.
[60] Sharpston (32. lj.) 419.
[61] Arnull (25. lj.) 908.
[62] McAuliffe 2012 (2. lj.) 207-208.
[63] Lásd Dámaso Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnok Gaston Schul Douane-expediteur ügyre vonatkozó indítványát, C-461/03, ECLI:EU:C:2005:415, 2-4. pont.
[64] Lásd Dámaso Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnok ISIS Multimedia Net ügyre vonatkozó indítványát, C-327/03, ECLI:EU:C:2004:787, 31. lábjegyzet.
[65] Lásd Michal Bobek főtanácsnok Belgium kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványát, C-16/16 P, ECLI:EU:C:2017:959, 132. pont.
[66] Lásd Miguel Poiares Maduro főtanácsnok Svédország és Turco kontra Tanács ügyre vonatkozó indítványát, C-39/05 P és C-52/05 P, ECLI:EU:C:2007:721, 30. pont.
[67] Gaudissart (10. lj.) 138.
[68] Nanclares (9. lj.) 141.
[69] Escobar (13. lj.) 59.
[70] A "hiteles nyelv", a "hivatalos nyelv", a "munkanyelv" és az "eljárási nyelv" megkülönböztetését illetően lásd: Somssich Réka: Az európai közösségi jog fogalmainak nyelvi megjelenítése, különös tekintettel az európai magánjogra, doktori értekezés, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2007, https://www.ajk.elte.hu/file/AJKDI_SomssichReka_dis.pdf (2021. október 11-i állapot), 46-51.
[71] Az Európai Gazdasági Közösség által használt nyelvek meghatározásáról szóló, 1958. április 15-i 1. sz. rendelet (HL 17., 385. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 1. kötet, 3. o.). A rendelettel szembeni kritikákat illetően lásd: Somssich (70. lj.) 48-49.
[72] Az 1/1958 rendelet 7. cikke.
[73] A Bíróság alapokmányának 64. cikke.
[74] A Bíróság eljárási szabályzatának 36-42. cikke, valamint a Törvényszék eljárási szabályzatának 44-49. cikke.
[75] Lásd az EUMSZ 253. cikk hatodik bekezdését, valamint az EUMSZ 254. cikk ötödik bekezdését.
[76] A Bíróság alapokmánya 64. cikke második bekezdésének második mondata.
[77] Raftogianni (4. lj.) 317.
[78] Lásd az 1/1958 rendelet 1. cikkét.
[79] Lásd a Bíróság eljárási szabályzatának 36. cikkét, valamint a Törvényszék eljárási szabályzatának 44. cikkét.
[80] Lásd a Bíróság eljárási szabályzata 37. cikkének (3) bekezdését.
[81] A tanácsok összetételével, valamint az előadó bíró kijelölésével és az ügyek kiosztásával kapcsolatos szabályokat lásd a Bíróság eljárási szabályzatának 11., 15. és 16. cikkében.
[82] A Bíróság alapokmánya 18. cikkének negyedik bekezdése.
[83] A Bíróság eljárási szabályzata 38. cikkének (1) és (2) bekezdése.
[84] A Bíróság eljárási szabályzata 38. cikkének (4) és (6) bekezdése.
- 12/13 -
[85] A Bíróság eljárási szabályzatának 101. cikke.
[86] A Bíróság eljárási szabályzata 38. cikkének (8) bekezdése.
[87] A Bíróság eljárási szabályzatának 41. cikke. Lásd továbbá: Raftogianni (4. lj.) 312.
[88] Giovanni Gallo: Organisation and features of translation activities at the Court of Justice of the European Communities, Multilingualism and the harmonisation of European law, 2006, 181.
[89] A Bíróság eljárási szabályzatának 103. cikke.
[90] Lásd a Bíróság honlapján az InfoCuria adatbázis online kezelési útmutatóját; lásd továbbá: Gardette (8. lj.) 352.
[91] 1999. november 11-i Firma Söhl & Söhlke kontra Hauptzollamt Bremen ítélet, C-48/98, EU:C:1999:548.
[92] 2001. szeptember 27-i Bacardi GmbH kontra Hauptzollamt Bremerhaven ítélet, C-253/99, EU:C:2001:490, 45. pont.
[93] A Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1993. július 2-i 2454/93/EGK bizottsági rendelet (HL 1993. L 253., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 6. kötet, 3. o.)
[94] Lásd Francis Jacobs főtanácsnok Bacardi ügyre vonatkozó indítványát, C-253/99, ECLI:EU:C:2001:60, 79. pont.
[95] Mattias Derlén: Multilingualism and the European Court of Justice: challenges, reforms and the position of English after Brexit, The new EU judiciary, 2018, 352-353.
[96] Lásd az 1/1958 rendelet 6. cikkét.
[97] Lásd: Derlén (95. lj.) 348-349.
[98] Schiemann (23. lj.); Arnull (25. lj.); Schilling (45. lj.).
[99] Derlén (95. lj.) 347-348.
[100] Az ír nyelvet illetően ugyanakkor lásd: Somssich (70. lj.) 47-48., 49.
[101] Nanclares (9. lj.) 140.; Gaudissart (10. lj.) 140-141.
[102] Az EUMSZ 342. cikk.
[103] A Bíróság alapokmánya 64. cikke második bekezdésének második mondata.
[104] Lásd az Európai Számvevőszék 14/2017. sz. különjelentésének 87. pontját.
[105] Gallo (88. lj.) 180.
[106] Lásd a Bíróság alapokmányának 23. cikkét, valamint eljárási szabályzatának 96. cikkét.
[107] Lásd a Bíróság eljárási szabályzata 98. cikkének (1) bekezdését.
[108] Az eljárás nyelvi folyamatának e vázlatos ismertetése mellett természetesen figyelembe kell venni a tárgyalás során érvényesülő többnyelvűségre, valamint a főtanácsnoki indítvány eredeti nyelvére vonatkozó szabályokat is.
[109] Gallo (88. lj.) 195.
[110] Gardette (8. lj.) 353.
[111] Ezzel kapcsolatban lásd: Wright 2016 (11. lj.) 159-160.
[112] Wright 2018 (35. lj.) 146-147.
[113] A Bíróság eljárási szabályzatának 42. cikke.
[114] Escobar (13. lj.) 62-63.; Legal (13. lj.) 145.
[115] Wright 2016 (11. lj.) 163.
[116] McAuliffe 2008 (57. lj.) 811.
[117] Beatrice Oddone: Legal translation at the European Court of Justice, problems and techniques, Multilingualism and the harmonisation of European law, 2006, 202.
[118] McAuliffe 2008 (57. lj.) 810.
[119] McAuliffe 2008 (57. lj.) 812.; Gallo (88. lj.) 185.; Oddone (117. lj.) 204.
[120] HL 2019. C 380., 1. o.
[121] A nemzeti bíróságoknak szóló ajánlások 14. pontja.
[122] A bíróság eljárási szabályzatának 94. cikke; a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 130. §-ának (2) bekezdése; a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 490. §-ának (2) bekezdése.
[123] Fabien Marchadier: Procés équitable et traduction, Langues et procés, 2015, 74-75.
[124] Lásd az említett alapelvek 6. cikkének (3) bekezdését.
[125] Lásd: EJEB, 2006. október 18., Hermi kontra Olaszország, 18114/02, 69. §.
[126] Lásd a büntetőeljárás során igénybe vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogról szóló, 2010. október 20-i 2010/64/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 280., 1. o.) 3. cikkének (1) és (2) bekezdését. Lásd továbbá: Marchadier (123. lj.) 74.
[127] Liiri (5. lj.) 154.
[128] Legal (13. lj.) 143.
[129] A nemzeti bíróságoknak szóló ajánlások 14. pontja.
[130] Gaudissart (10. lj.) 152.
[131] Ezzel kapcsolatban lásd a nemzeti bíróságoknak szóló ajánlások 17. pontját, valamint a Bíróság elé terjesztett ügyekre vonatkozóan a feleknek szóló gyakorlati útmutató (HL 2020. L 42I., 1. o.) 44. pontját.
[132] Lásd az eljárási szabályzat 98. cikkének (1) bekezdését. Lásd továbbá: Escobar (13. lj.) 69.
[133] Lásd az eljárási szabályzat 98. cikke (1) bekezdésének harmadik mondatát.
[134] A Bíróság eljárási szabályzata 94. cikkének a) pontja.
[135] A Bíróság eljárási szabályzata 94. cikkének b) pontja.
[136] Lásd a nemzeti bíróságoknak szóló ajánlások 8. pontját.
[137] Az ESZAK-Szerződés 100. cikke. Lásd továbbá: Nanclares (9. lj.) 139.
[138] Somssich (70. lj.) 47.
[139] Az 1/1958 rendelet 4. cikke.
[140] Az 1/1958 rendelet 5. cikke.
[141] Raftogianni (4. lj.) 312.
[142] Derlén (95. lj.) 342.
[143] Somssich (70. lj.) 51.
[144] Sharpston (32. lj.) 411-412.
[145] 1982. október 6-i CILFIT-ítélet, 283/81, EU:C:1982:335.
[146] Bengoetxea (13. lj.) 115-116.; Derlén (95. lj.) 343.
[147] Gardette (8. lj.) 351-352.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogász-nyelvész, Európai Unió Bírósága.
Visszaugrás
