A tulajdon fogalma és lényege, koncepciója erősen eltér a kontinentális és az angolszász jogrendszerben. A kontinensen a tulajdonjog egy abszolút jog, amely különböző részjogosultságokra osztható fel, s e részjogosultságok a tulajdonjogtól elválaszthatók. Ha mindet el is választjuk, akkor is megmarad a tulajdon, mint nudum ius. John. H. Merryman ezt egy sajátos hasonlattal modellezte: a kontinentális felfogás szerint a tulajdonjog valójában egy doboz, ami a részjogosultságokat tartalmazza. Ha e részjogosultságokat (korlátozott dologi jogok) ki is veszszük a dobozból, akkor is megmarad a doboz. Ezzel szemben az angolszász jogban nincs ilyen doboz (azaz nincs absztrakt tulajdonfogalom), ami a részjogosultságokat összefogná: csak az egyes önálló, nevesített részjogosítványok léteznek.
A tulajdon átruházására a jogrendszerek alapvetően két rendszert ismernek: az egyik a konszenzuális, a másik a tradíciós rendszer. A konszenzuális rendszer szerint a kötelmi jogi szerződés már önmagában átviszi a tulajdont, ahhoz nem szükséges átadás, tradíció. A tradíciós rendszerben ezzel szemben a szerződés önmagában nem elegendő, a tulajdon átszállásához az átadás is szükséges, vagy annak valamilyen "csökevényes", jelképes, helyettesítő formája. A konszenzuális rendszer valójában a fajlagos kötelmeknél nem alkalmazható, valamiféle specifikációra értelemszerűen szükség van. Az irodalomban sok szerzőt foglalkoztat, hogy melyik a jobb rendszer, s talán a tradíciós rendszer mellett szól több érv. A tradíciós rendszer számos helyzetben, így például a veszélyviselés átszállása kapcsán, vagy csődhelyzetben tisztább dogmatikai megoldást nyújt, s mellette szól az is, hogy inkább jelenti és eredményezi a dolgoknak az egyes személyekhez való végleges és egyértelmű hozzárendelését, hozzárendelhetőségét. A tradíciós rendszer egyébként maga is absztrakt vagy kauzális lehet. Az absztrakt rendszerben (ilyen van például Németországban és Görögországban) az átadás maga is jogügylet, dologi jogi szerződés, amely a kötelmi jogi szerződéstől függetlenül is érvényes lehet. A kauzális rendszerben (ilyen van például Svájcban) a kötelmi jogi szerződés érvénytelensége kihat az átadásra is.
Valójában kevés érv szól az absztrakt rendszer fenntartása mellett. A tendencia azt mutatja, hogy az egyes országok egyre inkább a kauzális megoldás felé mozdulnak el, és még az sem kizárt, hogy előbb-utóbb Németország is feladja az absztrakciós elvet. A kötelmi jogi szerződés érvényessége, vagy érvénytelensége tehát ki fog hatni a dologi jogi ügyletre, mégis azzal, hogy az utólag kiderülő, vagy történő "zavarok" (például az ügylettől való elállás, visszalépési jog gyakorlása) a tulajdonátszállást nem fogják érinteni.
Ami a jóhiszemű személyek nem tulajdonostól való tulajdonszerzését illeti, egyes országok joga tételezi ezt a jogintézményt (például Németország vagy Magyarország), másutt elvetik, vagy nem ismerik (Nagy-Britannia, USA), s megint másutt differenciált a szabályozás, vagyis nemcsak a szerző jóhiszeműségét vizsgálják, hanem a szerzési láncolat egyes körülményeit is (kereskedelmi forgalom, vagy a tolvaj általi szerzés stb.). A jóhiszeműen szerző személyek helyzete kapcsán valójában rosszul tesszük fel a kérdést. Nem az a döntő ugyanis, hogy van-e jóhiszemű tulajdonszerzés, vagy nincs, hanem az, hogy a tulajdonos-birtokos jogviszonyban a tényleges tulajdonos mikor, meddig, milyen feltételekkel tudja érvényesíteni a kiadási (vindikációs) igényét a birtokossal szemben. A megoldás lehet a jóhiszemű szerzés, de lehet operálni az elévüléssel (Nagy-Britanniában hat év alatt elévül a kiadási igény), vagy segíthet az elbirtoklás is. Ezek a különböző jogi módszerek végeredményükben ugyanoda vezetnek.
Ha már egyszer a jóhiszemű tulajdonszerzést külön kezelendő helyzetnek fogadjuk el, akkor meg kell vizsgálni a szabályozás részleteit is. Nem védjük-e túlságosan a jóhiszemű szerzőt például Németországban? A kérdés egy kicsit túldimenzionált, de némi jelentőséggel mégis bír a nagyobb értékű egyedi dolgok esetében. Ma Németországban a mindent vagy semmit elve alapján működik e jogintézmény. Az eredeti tulajdonost magánjogi alapon (ami mellesleg alkotmányos aggályokat is felvethet) megfosztjuk a tulajdonától, a szerző pedig jóhiszeműsége révén tulajdont szerez. Ez nyilvánvalóan elhibázott koncepció. Kérdés, hogy milyen differenciálási lehetőségek jöhetnek számításba. Elképzelhető például, hogy a dolgot ki kell adni, viszont a jóhiszemű szerző követelheti beruházásai és költségei megtérítését, tulajdont szerezni pedig csak elbirtoklás útján lehet(ne). Ausztriában egy speciális szabályozási rezsimet vezettek be a kulturális javak tekintetében, ami ezt az általános megoldást követi (például festmény kiadása kártalanítás mellett).
Összességében úgy tűnik, hogy a tradíciós rendszer kauzális változata lesz az uralkodó, vagyis a kötelmi jogi szerződés érvényessége kihat az átadásra, azzal a korrekcióval, hogy az utólagos "zavarok", érvénytelenségi okok nem hatnak ki a tulajdoni helyzetre. A jóhiszemű szerzést felváltja előbb-utóbb a dolog kiadásának kötelezettsége a beruházásokra és a költségekre kiterjedő kártalanítás mellett, és fölöslegessé válik külön szabályt alkotni a tulajdoni igény elévülésére, mint ahogy az a kötelmi jogi reform során nemrég Németországban történt. A tulajdoni igény elévülése ugyanis legfeljebb a tolvajnak biztosít lehetőséget a tulajdon megszerzésére az elévülési idő letelte után. Nem érinti már e szabály a tolvaj örökösét sem, hiszen a tolvaj örököse, jogutódja tíz év alatt elbirtokolhat, ha jóhiszemű. Akkor játszhat esetleg mégis szerepet a vindikációs igény elévülése, ha a jóhiszeműség bizonyítása valamilyen oknál fogva nehézségbe ütközik (bár ez a fölvetés is inkább akadémikus, hiszen a bizonyítási teher kérdése vélelemmel is kezelhető, például a jóhiszeműség vélelmével való telepítéssel). A kiadási igény elévülése kapcsán ugyanis a jóhiszeműséget sem kell vizsgálni a BGB új szabálya szerint.
Ami az átadás jogügyleti természete és az absztrakciós elv közötti összefüggést illeti, az absztrakció elve vezet oda, hogy az átadás jogügylet, önálló dologi jogi szerződés, mert egyes érvénytelenségi okokat (cselekvőképesség) csak így lehet kontrollálni, érvényesíteni. Ha kauzális rendszer van, akkor ez a kérdés föl sem merül, mert a kötelmi jogi szerződés érvénytelensége szükségképpen kihat az átadásra is. Éppen ezért jó a svájci (kauzális) megoldás, és ezért prognosztizálható, hogy a fejlődés ebbe az irányba fog elmozdulni.
A magánjogi kodifikáció, különösen a szerződési jog szabályozása aligha választható el egyes más jogterületek szabályozási kérdéseitől (ezek közé tartozik mindenekelőtt a versenyjog) és olyan, a gazdasági forgalomban tapasztalható jelenségektől és megoldásoktól, amelyek a magánjogi szabályozás kiindulópontjait befolyásolhatják. Ez utóbbi jelenségek közé tartozik a javak elosztásának és értékesítésének speciális forgalmazási szerződések útján kiépített hálózaton keresztül történő megvalósítása. Olyan, hosszú távra megkötött szerződések ezek, amelyek egy több - (általában három) lépcsős forgalmazási, áruterjesztési rendszer különböző szinteken álló tagjai között köttetnek. A mellesleg nemcsak az áruforgalmazásban, hanem a szolgáltatási szektorban is megjelenő, piramis-felépítéssel modellezhető forgalmazási rendszereknek egyúttal a három szintjét is képező szereplői: a gyártó, a nagykereskedő és a kiskereskedő. Ezek a rendszerek mintegy nélkülözhetetlen hidat képeznek az előállító és a fogyasztó között. Valójában tehát szerződések egyfajta hálózatáról van szó, ami az ipari és szolgáltató cégek forgalmazási marketingjének szerves része.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
