Az Európai Parlament és a Tanács 1215/2012/EU rendelete (2012. december 12.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról (Brüsszel Ia. rendelet) nem előzmények nélküli jogi norma, hanem évtizedes szerves szabályozási fejlődés eredménye.[1] Ahogyan az 1968-ban, még az Európai Gazdasági Közösség hat tagállama által megkötött Brüsszeli Egyezmény,[2] úgy a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés keretében a Tanács által megalkotott 44/2001/EK rendelet a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról (Brüsszel I. rendelet), majd az azt átdolgozó, felváltó Brüsszel Ia. rendelet az általános joghatóságtól való eltérés kötelezettségét a kizárólagos joghatósági szabályok felállításával, míg az eltérés lehetőségét a különös joghatósági szabályok előírásával teremti meg. A rendeletek által szabályozott "joghatósági rendszer működőképességét a szabályok kényszerítő jellege biztosítja".[3]
A határon átnyúló jogvitákban a joghatóság az első olyan kérdés, amelyben a bíróságoknak szükséges állást foglalniuk. Joghatóság hiányában ugyanis az adott állam bíróságának nincs eljárási jogosultsága. Erre tekintettel indokolt az Európai Unió Bíróságának (Bíróság) esetjogában a kárfogalommal összefüggésben az utóbbi időben felmerült joghatósági dilemmák számbavétele mindamellett, hogy a jogellenes károkozással kapcsolatos szabályozás változatlansága okán a Bíróság Brüsszel I. és Ia. rendeletek alapján kimunkált gyakorlata változatlanul irányadó. Jelen tanulmány ezeket a kérdéseket a káresemény fogalma, a kár bekövetkezésének helye és a több személy károkozása körében a Bíróság által meghozott ítéletek adott értelmezése tükrében vizsgálja. Ennek során a tanulmány arra is kitér, hogy a Bíróság jogértelmezési tevékenysége során milyen további, a társadalmi, gazdasági változások által indokolt kérdésekkel került szembe, és ezekre ítéleteiben milyen választ adott.
A Brüsszel Ia. rendelet joghatósági szabályainak értelmezése és alkalmazása során nem lehet figyelmen kívül hagyni a (15) preambulumbekezdést, amely célként fogalmazza meg a joghatósági szabályok nagymértékű kiszámíthatóságát, és a (16) preambulumbekezdés azon rendelkezését, amely a vagylagos (különös) joghatósági okok esetében a bíróság és a per közötti szoros kapcsolat figyelembevételét írja elő. Az ezen elveknek megfelelő vagylagos (különös) joghatósági okok megállapítását az igazságszolgáltatás megbízható működésének előmozdítása is indokolja. Ezek a joghatósági okok a szoros kapcsolatra tekintettel, jogbiztonságot nyújtva megakadályozzák, hogy az alperes ellen olyan tagállam bíróságán indíthassanak eljárást, amelyre észszerűen nem számíthatott,[4] ugyanis a különös joghatósági okok kivételt képeznek az általános joghatóság szabálya alól, ezért azokat a Bíróság gyakorlata szerint szigorúan, és oly módon kell értelmezni, hogy az átlagosan jól informált alperes észszerűen előre láthassa, mely, a lakóhelye szerintitől eltérő bíróság előtt perelhető.[5]
Mindemellett a Brüsszel Ia. rendelet 7. cikkében foglalt joghatósági okok tekintetében előre kell bocsátani, hogy azok csak abban az esetben alkalmazhatók, ha az alperes a felperes által kijelölt tagállamtól eltérő tagállamban rendelkezik lakóhellyel, ennek hiányában a Brüsszel Ia. rendelet 6. cikke szerint a nemzeti joghatósági szabályok irányadóak. Azaz, ha az alperes abban a tagállamban rendelkezik lakóhellyel, ahol eljárást indí-
- 28/29 -
tanak ellene, akkor vele szemben a bíróság joghatóságát - függetlenül attól, hogy a felperes milyen joghatósági okot jelöl meg - az alperes lakóhelye mint általános joghatósági ok alapozza meg. Ennek azért van jelentősége, mert az általános joghatósági szabállyal ellentétben a különös joghatósági okok jellemzője, hogy általában nemcsak azt a tagállamot jelölik ki, amelynek bíróságai az ügyben joghatósággal rendelkeznek, hanem magát az ügyben illetékességgel rendelkező bíróságot is. Ezekben az esetekben a tagállam nemzeti jogában foglalt illetékességi szabályok nem alkalmazhatók, a bíróság illetékességét a Brüsszel Ia. rendelet vonatkozó szabálya alapján kell megállapítani.
A szűk értelmezés elvéből az is következik, hogy a különös joghatósági okok felsorolását kimerítő jellegűnek kell tekinteni.[6] Ennek megfelelően, habár a különös joghatósági okok indoka általában a bíróság és az ügy közötti szoros kapcsolat, önmagában ez a szoros kapcsolat nem adhat alapot a joghatóság megállapítására, ugyanakkor a Brüsszel Ia. rendeletben megjelölt különös joghatósági ok alapján a bíróság akkor is eljárhat, ha az üggyel valójában nincs szoros kapcsolatban.[7] A Brüsszeli Egyezmény, majd a rendeletek célja ugyanis az volt, hogy a tagállami bíróságok az azokban foglalt szabályok alapján állást tudjanak foglalni joghatóságuk fennállásáról, anélkül, hogy az ügy érdemének vizsgálatára kényszerülnének, márpedig ha az ügy és a bíróság közötti kapcsolat erősségét figyelembe lehetne venni, az az ügy érdemére tartozó kérdések értékelését igényelné.[8]
A szigorú értelmezés elvéből következően az eljáró bíróság nem terjesztheti ki joghatóságát a kapcsolódó igényekre: csak azon követelések tekintetében járhat el, amelyek a Brüsszel Ia. rendelet 7. cikkében megjelölt valamelyik pont hatálya alá tartoznak és az ott írt joghatósági ok megvalósul. Azt, hogy egy jogvita például szerződéses jogvitának vagy jogellenes károkozásból eredő igénynek minősül-e, nem a nemzeti jog által használt fogalmak, hanem az uniós jog autonóm fogalmai alapján kell megítélni, ez biztosítja ugyanis a rendeletből származó jogok és kötelezettségek lehető legteljesebb azonosságát és egységességét.[9]
Az alperes lakóhelyén, székhelyén alapuló általános joghatósági szabálytól[10] a károsult választásán alapuló eltérés lehetőségét a jogellenes károkozással összefüggő jogviták esetére már a Brüsszeli Egyezmény is különös joghatósági szabályok bevezetésével tette lehetővé. A Brüsszel I. rendelet, majd a Brüsszel Ia. rendelet 7. cikk 2. pontja is követi ezt a szabályozást, amely a jogellenes károkozással, azzal egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos jogvitákra irányadó különös joghatóságot telepít annak a tagállamnak a bíróságai részére, ahol a káresemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet.
A Brüsszel Ia. rendelet 7. cikk 2. pontjában meghatározott különös joghatósági szabály alapja a különösen szoros kapcsolat léte a jogvita és a káresemény bekövetkezésének vagy esetleges bekövetkezésének helye szerinti bíróságok között, ami igazolja a joghatóság e bíróságok részére történő biztosítását. A jogellenes károkozással, illetve a jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel kapcsolatos ügyekben ugyanis a jogvita tárgyához való közelsége és a könnyebb bizonyításfelvétel miatt rendszerint a káresemény bekövetkezésének vagy esetleges bekövetkezésének helye szerinti bíróság a legalkalmasabb a határozathozatalra.[11]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
