Az energiajog jogi diszciplínaként tárgyát tekintve az energia jogi szabályozásának kérdéskörével foglalkozik. Az energiát általános értelemben munkavégző képességként definiálják. Az energia azonban önmagában egy többdimenziós fogalom, olyan fizikai eredetű meghatározás, amely ennek az emberek számára hasznos fizikai jelenségnek a leírását szolgálja. Így amennyiben az energiajog tárgyának közelebbi kifejtése a cél, akkor hasznosabb az energia fogalma alatt az energiahordozókban meglévő munkavégzési potenciálról beszélni, mivel az energiajog konkrét tárgya az egyes energiahordozókhoz kapcsolható jogi szabályozás.1 Ez alapján közkeletű tárgyalási kiindulópont az energia - és az energiajog - egyes területeit a különböző primer energiaforrások szerint felosztani és a tudományos kutatás tárgyává tenni.2 Így megkülönböztethető az atomjog, a fosszilis energiajog és a megújuló energiajog. Mivel azonban az energia többdimenziós - valamint köztudomású a híres energia megmaradás törvénye, mely szerint az energia nem vész el, csak átalakul -, ezért az energiajog felosztásának másik általában használt formája is megemlítendő, úgymint az energiatermelés és energiahasználat joga.3 Továbbá az energiajogot a primer, azaz elsődleges energiaforrásokból (urán, kőolaj, szén, a szél kinetikus energiája stb.) nyert másodlagos energiahordozók szerint is fel lehet osztani, villamos-energiajogra, hő- és távhőjogra. Ehhez kapcsolódóan meg kell említeni, hogy a fogyasztás tekintetében a villamos energia, a földgáz és a távhő ún. vezetékes energiahordozók, azaz az emberi felhasználás szempontjából a szállításuk vezetékes formában valósul meg. Ezen ismérv nagyban befolyásolja jogi szabályozásukat, amelynek megfelelően esetükben a szakirodalom vezetékes energiajogról beszél. A vezetékes jelleg közgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ismérve ezen energiahordozóknak. A villamos energiának, mint szolgáltatásnak az ebből fakadó különleges jellemzőjét legáltalánosabban az ún. HIPI-elv szolgáltatja.4
Az energiajog ezen összetettségéből adódóan általánosságban szűkebb és tágabb értelemben is definiálható.5 Szűkebb értelemben az energiajog alatt azon jogszabályok összessége értendő, amelyek tárgyuk szerint kizárólag az egyes energiahordozókra épülő iparágakra vonatkozó jogi szabályozást tartalmazzák. Ennek megfelelően az energiajog definíciója alá az egyes energetikai tárgyú törvények és egyéb kapcsolódó energetikai jogszabályok szubszumálhatóak, úgymint a 2007. évi LXXXVI. törvény a villamos energiáról, a 2008. XL. törvény a földgázellátásról, az 1996. évi törvény az atomenergiáról, stb. Ezen túlmenően azonban tágabb értelemben az energiajog mindazon jogszabályok összessége, amelyek kapcsolatban állnak az energiahordozók termelésével (bányászatával, ide értve a mezőgazdasági termelést is), átalakításával (ide értve az átalakításhoz szükséges berendezések engedélyezési, környezetvédelmi, támogatási stb. szabályozását), elosztásával (ide értve az energetikában kiemelkedő fontosságú versenyjogi szabályokat) és fogyasztásával (energiahatékonysági kérdések). Ebben az értelemben az energiajog részének tekintendőek például a 2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezetről, és a 23/2007. MeHVM rendelet a KEOP-ról stb. egyes energetikai vonatkozású rendelkezései is. Az energiajog tágabb definíciója szerinti értelmezési rendszerben számos tudományos kutatási témát lehet megjelölni. Ebben az értelemben az energiajog, önálló jogtudományi kutatási terület is egyben.
Az energetika világa a klímaváltozás és az ún. peak oil elméletek tudományos elfogadása óta fokozott köz- és tudományos érdeklődésre számíthat.6 Az emberiség XXI. századi jövőjének biztosítása szempontjából a fosszilis energiaforrások kimerülésére és az emberi tevékenységre - nagyrészt az energetikára - visszavezethető és beláthatatlanul káros következményekkel járó globális klímaváltozás megakadályozására adandó válaszok középpontjába a fenntartható és folyamatosan rendelkezésre álló energiaellátás került. Mivel azonban a fenti folyamatok a fennálló energiagazdálkodási rendszerek átalakítását igénylik, a változtatáshoz szükséges technológiai újítások és a pénzügyi finanszírozási kihívások mellett a jogi szabályozás kérdései is kulcsszerepet játszanak.
Ráadásul, az energetika jogi szabályozásának nemcsak a technológiai átalakulással kell lépést tartania, hanem olyan újabb keletű és fundamentális jelentőségű kihívásokkal, mint a verseny és versenyjog megjelenése az energetikában, vagy éppen a globális vagy regionális környezetvédelmi kötelezettségek betartása. Különösen az Európai Unió tagállamainak - így Magyarországnak - kell olyan új típusú szabályozási kérdésekkel megküzdenie, amelyekkel akár még csak tíz évvel korábban sem számolhatott senki. Ezen kihívások részletesebb kifejtésére a következőkben kerül sor, de ezt megelőzően érdemes részletesebben elemezni az energiajog felértékelődésének folyamatát. Az olcsó és klímavédelmi megfontolások hiányában problémamentesen égethető fosszilis energiahordozók korszakában, azaz a 2000-es évek elejéig ugyanis az energiajog kérdései nem játszottak túlságosan fajsúlyos szerepet a jogrendszer egészén belül. Egy-egy jogszabály már ekkor is rendezte ugyan a legalapvetőbb energetikai
-230/231-
kérdéseket, de az energiatermelés és fogyasztás jogi beavatkozást intenzíven nem igénylő, egyszerű és általános gazdasági tevékenységnek számított.
Az energiajog önálló jogágiságának kérdése éppen ezért sokáig nem merült fel még Nyugat-Európában sem. A szerzők alapvetően egy ún. keresztülfekvő jogi matériának (Querschnittsmaterie) tekintették az energiajogot.7 A keresztülfekvő jogágak elméletét a hazai jogirodalomban Sárközy Tamás képviseli a legerőteljesebben, szerinte az ilyen típusú jogágak nem sorolhatóak be az ún. alapjogágak rendszerbe, hanem részben az egyik, részben a másik alapjogágazat viszonyait szabályozzák.8 Az energiajog "keresztülfekvő" ismérve vitathatatlan, ám kérdéses, hogy az önálló jogágiság rangját kiérdemlő területről van-e szó. Ebben a tekintetben a közkeletű jogági definíción túl, mely szerint a kellően egynemű társadalmi viszonyokra vonatkozó jellegzetes, homogén szabályozási módszerű jogszabályok csoportja értendő egy jogág alatt, meg kell említeni Jakab András kritikáját is. Álláspontja szerint "a jogágak elhatárolására, és önállóságának megállapítására nem lehet jogelméletileg elfogadható kritériumot találni."9 Jakab szerint sokkal általánosabb ismérvek relevánsak egy adott jogterület jogágiságának megítélésekor, úgymint az önálló tankönyv, vagy jogi egyetemi tantárgy, tanszék léte, vagy éppen a téma általános jogtudományi jelentősége.
Az energiajog - hasonlóan a szabályozási tárgyát képező energetika világához - különös, átmeneti helyzetben van. A korábban említett leíró jellegű és egyszerűbb szabályozási környezet mára már elégtelenné vált. Ehelyett egy, mind az általános, mind pedig a Jakab-féle jogági ismérveknek megfelelő önálló jogterület kibontakozása figyelhető meg. A lassan mozduló fizikai energiarendszerek ugyanis pontosan a gyorsan változó és egyre átfogóbb szabályozási módszert alkalmazó jogi környezet hatására az energetika két fentebb bemutatott aktuális kihívásának megoldását már megkezdték. Ennek keretében az energiajog az energetika aktuális nagy kérdéseinek (klímaváltozás kivédése, árdrágulás fékezése, folyamatos ellátásbiztonság stb.) a csomópontjába került, és a piaci szereplők feszült figyelemmel kísérik az állami jogi beavatkozás minden újabb megnyilvánulását. A klímajog, az energetikai versenyjog, a megújuló energiaforrások támogatásának joga vagy éppen az energiahatékonysági jog stb., mind-mind olyan új szabályozási kezdeményezések, amelyek az általános energiaválság leküzdésére hivatottak. Mindeközben megfigyelhető, hogy ezen új eszközök gazdagítják, jelentőségében növelik az energiajog diszciplínáját.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
