Az európai vámosok 2008. július 1.-én ünneplik a vámunió létrejöttének 40. évfordulóját. Az 1968. július 1-jén létrejött vámuniónak kulcsszerepe volt az Európai Unió mai arculatának létrejöttében, amely a gazdasági integráció szempontjából mérföldkőnek tekinthető. Ezen kívül azt is lehetővé tette, hogy az integráció egyéb gazdasági és politikai területeken is meginduljon és komoly eredményeket érjen el.
Az 1968. július 1.-én Belgium, Hollandia, Luxemburg, Franciaország, Olaszország és Németország eltörölte a vámokat az egymás közötti kapcsolatrendszerében. Az akkor még Európai Közösségnek (EK) nevezett formáció az ún. harmadik országból származó importra egységes vámtételeket és származási szabályokat vezetett be és létrehozta a vámérték egyformán alkalmazandó szabályrendszerét. A konkrét folyamat nem választható el az előzményektől, amelyek közül kizárólag a legfontosabbakra összpontosítunk.
A fenti 6 ország 1957. március 25-én Rómában aláírta az ún. Római Szerződés(eke)t (RSZ), amellyel 1958. január 1-jén létrejött az Európai Gazdasági Közösség, vagy ha úgy tetszik egy régebbi szakzsargon szerint a Közös Piac. Valójában a RSZ egyik legfontosabb célkitűzése a vámunió volt, azért is, hogy megalapozza a további politikai közeledést és harmonizációt a tagállamok között. Legfontosabb politikai háttere a francia-német kibékülés volt, amely lényegét tekintve azóta is az európai integráció egyik hajtómotorja.
Közvetlen előzményként megnevezhetjük az ún. BENELUX Megállapodást, amelyet a II. világháború alatt, 1944-ben, Londonban írt alá Belgium, Hollandia és Luxemburg kormánya, és amely 1948. január 1-jére tervezte többek között a tagállamok közötti vámok megszüntetését, és amelyet végül is külön Vámmegállapodás hajtott végre. Magyar szempontból is fontos előzménynek tekinthetjük az Osztrák-Magyar Monarchiát, amely gazdaságilag egy 10 évente felülvizsgálandó vámunióra épült.
Az egyik első, hivatalosan is jegyzett és működő vámunió 1818-ban jött létre a Poroszországot alkotó államok között, amelyhez később további államok csatlakoztak. A Zollverein-nek nevezett Német vámuniónak szinte valamennyi ma német tartományi szintet jelentő egység a tagja volt, Svédország szabadkereskedelmi megállapodással csatlakozott ehhez.
Mióta Adam Smith[2] 1776-ban publikálta a Nemzetek gazdagsága című munkáját, valamennyi közgazdász egyetért abban, hogy a nemzetek közötti szabad kereskedelemnek jótékony hatása van az általában értelmezett gazdasági jólétre. A szabad kereskedelem megvalósításának számos gazdasági formája van, ebből a szempontból sorrendben előrehaladva a szokásos megkülönböztetés szerint az alábbi gazdasági formációkat különböztetjük meg egymástól:
- szabadkereskedelmi övezet;
- vámunió;
- közös piac;
- egységes belső piac;
- gazdasági unió;
A RSZ (2. és 3. cikkelyek) célkitűzései között szerepelt a közös piac, a vámunió és közös politikák bevezetése. Kimondja, hogy a Közösség elsődleges célja a közös piac létrehozása azon eszközök azonosításával és végrehajtásával, amelyek ennek eléréséhez szükségesek. A vámunió ilyen módon egy fontos eszközként megalapozta az EK-t létrehozó államok gazdasági fejlődésének kiegyensúlyozott, harmonikus jellegét, továbbá (közvetett módon) hozzájárult ahhoz, hogy folyamatosan növekedjen az életszínvonal. Önmagában a vámunió csak egyik eleme volt a legfontosabb célnak, a közös piacnak, amelyet a tagállamok gazdaságpolitikájának további közelítésével kívántak megvalósítani a jogalkotók. Ez pedig végső soron összefügg az ún. 4 szabadságjog egyikével,[3] nevezetesen az áruk szabad áramlásával (ez csak később valósult meg teljes mértékben).
A konkrét formát illetően a RSZ 8. cikkelye megállapítja, hogy a közös piac (tehát a vámunió is) fokozatosan kerül bevezetésre, 12 éves átmeneti időszak alatt, 3 lépésben, 4
- 375/376 -
éves periódusokkal. Valamennyi ehhez szükséges jogszabályt ez az alatt az időszak alatt kell megalkotni és végrehajtani. Ezt megerősítendő 9. cikkelyében kimondja, hogy "a Közösség alapja a vámunió, ami a teljes árucsere-forgalomra kiterjed, és magába foglalja a tagállamok közötti behozatali és kiviteli vámok, valamint a vámmal azonos hatású díjak kirovásának tilalmát, illetőleg az egységes vámtarifa bevezetését a harmadik országokkal szemben." Az eredeti tervek szerinti 12 év helyett másfél évvel korábban létrejött a vámunió, a RSZ által megadott részletes menetrendet alapján.[4]
Kiemelendő az a kitétel, amellyel a tagállamok vállalták, hogy az egymás közötti relációban sem új beviteli/kiviteli vámot, vagy ezzel egyenértékű díjat nem vezetnek be, illetőleg a már alkalmazottat nem emelik meg. Azért is fontos a kiemelés, mert ennek eléréséhez önmagában a RSZ nem volt elegendő, az Európai Bíróság döntései kellettek ahhoz, hogy ezek az akadályok megszűnjenek, illetőleg, hogy a RSZ idevonatkozó jogértelmezési problémái megoldódjanak (csak néhány jogeset: Van Gend en Loos (1963); Sociaal Fonds voor de Diamantarbeiders (1969) stb.)
A fent vázolt folyamattal párhuzamosan, a közös kereskedelmi politika részeként, a RSZ 18-19. cikkelyeiben előírta a közös vámtarifa bevezetését is. Az egyes árukat listák szerint csoportosították, amelyet egységes szakkifejezéssekkel neveztek meg. A listákat és a hozzájuk tartozó díjtételeket a RSZ Mellékletében helyezték el, a vámtételeket pedig a Közösségben lévő vámterületeken 1958. január 1-jén alkalmazott vámkiszabás számtani átlagán határozzák meg. A vámunió hatályba lépését követően további 18 hónapig megmaradtak a vámtételek a közösségen belüli kereskedelemben, és egyidejűleg a Közös Vámtarifa átvette a nemzeti tarifák helyét.
A vámunió gazdasági tartalmával foglalkozó számos közgazdasági elmélet (mikro-makrointegrációs elméletek, statikus-dinamikus vámunió elméletek) bemutatása helyett szorítkozzunk ehelyütt a vámunió bevezetésének konkrét hatásaival.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
