Több mint három évtizede annak, hogy Brüsszelben útjára bocsátották az európai polgári eljárásjog "zászlóshajóját", az alapító tagállamok egyezményét a joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról polgári és kereskedelmi ügyekben. Az egyezmény valamennyi aláíró állam ratifikációs okmányának a letétbe helyezése után, 1973. február 1-jén lépett hatályba. A következő évtizedekben az Európai Gazdasági Közösség bővülésével együtt nőtt a szerződésben részes tagállamok száma, ami a jogrendszerek közötti különbségek miatt időről-időre szükségessé tette az egyezmény szövegének a megújítását. A kilencvenes évek közepén megkezdődött a megállapodás szövegének a felülvizsgálata, amely az Amszterdami Szerződés aláírása után a szabályozási terület "közösségi joggá válásához" vezetett. 2000. december 22-én a Tanács megalkotta a 44/2001/EK rendeletet a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról.1 A jogirodalomban Brüsszel-I rendeletnek nevezett közösségi jogi norma 2002. március 1-jei hatállyal váltotta fel a Brüsszeli Egyezményt, amely azonban továbbra is hatályban marad a tagállamok és - az igazságügyi együttműködésben részt nem vevő - Dánia között. A Brüsszel-I rendelet mint a közösségi jog része, Magyarországon és a többi új tagállamban az Európai Unióhoz történő csatlakozás napján, 2004. május 1-jén hatályba lépett.2
A Brüsszeli Egyezmény szövege - beleértve a tárgyi hatályát szabályozó 1. cikket is - 1968 óta jelentős változásokon ment keresztül, az alkalmazási területét illetően azonban kialakult egyfajta állandóság, amely az Európai Bíróság joggyakorlatában is nyomon követhető. A tanulmány célja az, hogy a magyar jogalkalmazók számára, akik napi munkájuk során egyre gyakrabban találkoznak a 44/2001/EK tanácsi rendelettel, megkönnyítse a "polgári és kereskedelmi ügyek" fogalmának az értelmezését.
A Brüsszel-I rendelet praeambulumának 7. pontja szerint a rendelet hatályának "néhány pontosan meghatározott kivételtől eltekintve ki kell terjednie valamennyi fontos polgári és kereskedelmi ügyre". A konkrét felsorolást az 1. cikk tartalmazza:
(1) E rendeletet polgári és kereskedelmi ügyekben kell alkalmazni a bíróság jellegére való tekintet nélkül. E rendelet nem terjed ki különösen az adó-, vám- vagy közigazgatási ügyekre.
(2) E rendelet nem vonatkozik:
a) természetes személyek személyi állapotára, jog és cselekvőképességére, házassági vagyonjogra, végrendeletre és öröklésre;
b) csődeljárásra, kényszeregyezségre és hasonló eljárásokra;
c) szociális biztonságra;
d) választott bíráskodásra.
A jogirodalom gyakran kiemeli a rendelet "alapvetően univerzális alkalmazási területét", annak ellenére, hogy a (2) bekezdés azokat a jogterületeket is kivonja a hatálya alól, amelyek a "magánjog és a közjog között húzódó szürke zónában" találhatók.3 A rendelet hatálya nem terjed ki a közjogi jellegű jogvitákra, annak a megállapítása azonban, hogy egy jogvita mikor minősíthető "tisztán" közjogi jellegűnek, a gyakorlatban - a jogrendszerek közötti különbségek miatt - sok problémát okoz.
Az egységes értelmezést nagymértékben megkönnyíti az, hogy az ügyek besorolása a bíróság jellegére való tekintet nélkül történik. Az Európai Bíróság által gyakran hangsúlyozott önálló minősítés szempontjából egyedül a jogvita tárgya a meghatározó. Az anyagi jogi kritériumok alapján polgári vagy kereskedelmi joginak minősített ügy akkor is a rendelet hatálya alá tartozik, ha közigazgatási vagy büntetőbíróság tárgyalja.
A rendelet hatálya a polgári és kereskedelmi ügyekre terjed ki. A két jogterület pontosabb körülírására sem az 1968. évi Brüsszeli Egyezmény, sem pedig az azt felváltó 2001. évi Brüsszel-I rendelet nem vállalkozott. Az 1. cikk (1) bekezdésének második mondata, miszerint a rendelet nem terjed ki különösen az adó-, vám vagy közigazgatási ügyekre, inkább a közjogi vitáktól való pontosabb elhatárolást, mintsem a polgári és kereskedelmi ügyek fogalmának a helyes értelmezését segíti elő. (Az idézett rendelkezés egyébként a common law országok 1978. évi csatlakozásakor került bele a Brüsszeli Egyezmény szövegébe.) Kropholler szerint a Brüsszeli Egyezmény megalkotói tudatosan kerülték el a polgári és kereskedelmi ügyek fogalmának a meghatározását, sőt azt is, hogy a kifejezések értelmezéséhez alkalmazható törvényeket megjelöljék.4 Ezzel azt akarták elérni, hogy a jogviták besorolásakor az ügyek tartalmából, ne pedig az ügyben eljáró bíróság jellegéből induljanak ki,5 amelyre egyébként az 1. cikk (1) bekezdése is utal: "E rendeletet polgári és kereskedelmi ügyekben kell alkalmazni a bíróság jellegére való tekintet nélkül." Az egységes értelmezés az Európai Bíróságra várt, amely a hetvenes évektől kezdve több döntésében is polgári és kereskedelmi ügyek európai fogalmának a kidolgozása mellett foglalt állást.6
A Brüsszeli Egyezményben, valamint az azt felváltó 44/2001/EK rendeletben számos olyan fogalom és kifejezés található, amelynek a jelentése tagállamonként különböző lehet. Ha el akarjuk érni azt, hogy a rendeletből a tagállamok, valamint az érintett személyek számára lehetőleg azonos jogok és kötelezettségek keletkezzenek, akkor a fogalmakat és a kifejezéseket nem a tagállamok belső jogi normáira történő utalásoknak kell tekinteni, hanem autonóm módon és valamennyi tagállam számára közösen kell értelmezni. Az Európai Bíróság álláspontja szerint: "A polgári- és kereskedelmi ügyek fogalmának az értelmezése során nem az érintett államok valamelyikének a joga irányadó, ehelyett az egyezmény (rendelet) rendszerét és célkitűzéseit, továbbá azokat az általános jogelveket kell figyelembe venni, amelyek a belső jogrendek összességéből adódnak."7 Csak az önálló minősítés biztosíthatja a rendelet egységes alkalmazását. Ennek hiányában a tagállamok a mindenkori érdekeiknek megfelelően szűkíthetnék vagy bővíthetnék a rendelet alkalmazási területét. Az "átminősítés" eszközével is élhetnének, azaz a nemzeti joguk megváltoztatásával a rendelet tárgyi hatályát is módosíthatnák és ilyen módon maguk határoznák meg a rendeletben rájuk rótt jogok és kötelezettségek terjedelmét.8
A polgári (és kereskedelmi) ügyek önálló minősítésének kulcskérdése a köz- és magánjogi jogviták elhatárolása. Geimer szerint az "összeurópai jogi tradíciót" kell alapul venni, hiszen a kontinentális jogrendszerek - az eltérő jogfejlődésük ellenére is - a római-germán jogcsaládhoz tartoznak, következésképpen meg lehet találni a különböző nemzeti megoldások közös európai gyökereit.9
Az Európai Bíróság - néhány évvel a Brüsszeli Egyezmény hatályba lépése után - az ún. LTU/Euro-control-ügyben mondta ki először azt, hogy "a bírósági döntések bizonyos típusai a felek között fennálló jogviszony természete vagy a jogvita tárgya miatt ki vannak zárva az egyezmény alkalmazási köréből." Ezek közé tartoznak az olyan eljárásból eredő bírósági döntések, amelyben a hatóság a közhatalmi jogosítványait gyakorolja. Ennek a hiányában azonban a hatóság és a magánszemély közötti jogvita az egyezmény (rendelet) alkalmazása szempontjából polgári ügynek tekinthető.10 A polgári és kereskedelmi ügyek minősítése szempontjából egyedül a jogvita tárgya a meghatározó. Ha pl. egy vámkövetelést kezességgel biztosítanak, az állam és a magánszemély kezes közötti jogvita mindaddig nem minősül vámügynek, ameddig az állam részéről nem kerül sor közhatalmi jogosítványok gyakorlására.11 Ha az állam vagy az azt képviselő hatóság az egyenrangúság alapján köt szerződést egy magánszeméllyel, az ebből eredő jogviták a rendelet hatálya alá tartoznak.12 A Svájci Szövetségi Bíróság gyakran idézett döntése szerint a hatósági tevékenység mindaddig nem tekinthető közhatalminak, amíg funkcionálisan nem különbözik a magánszemélyek tevé-kenységétől.13 Amit bármelyik magánszemély is megtehetne, azt nem lehet (állami) felségjognak tekinteni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
