"A FreeSZFE mozgalom kulcsszereplőivel készített interjúim során nyilvánvalóvá vált a csoporton belüli diverzitás. A tagok különbözőek voltak az életkorukat, a szakmai érdeklődésüket, az életmódjukat, politikai és vallási meggyőződéseiket, valamint a személyes történeteiket nézve. Ugyanakkor mind elkötelezettek voltak a kollektív ellenállás célja mellett, és mind a különböző vélemények és szempontok ütköztetésén alapuló egyeztetések mellett tették le a voksukat, ami előfeltétele volt a demokratikus közösségiségnek."
Szabad oktatás, a minőségi oktatáshoz és kutatáshoz való hozzáférés, egyetemi autonómia, az alkotás szabadsága; az érintettek bevonásán, a velük való konzultáción alapuló döntéshozatal az oktatási ügyekben. A felsőoktatási intézmények ideális működéséhez kapcsolódó értékek visszatérően vezérelték az illiberális hatalommal szemben ellenvéleményüket hallató fiatalok kollektív akcióit az elmúlt években. A Nemzeti Együttműködés Rendszerében mára már hagyománya van az ifjúsági ellenállásnak az első egyetemfoglalást szervező Hallgatói Hálózat (HaHa), a CEU melletti tüntetéseket szervező diákok csoportjai, a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyében egyetemet foglaló hallgatók kollektívája (FreeSZFE), napjainkban pedig a pedagógusok ügye mellett kiálló diákok közössége újra és újra példát mutatnak az önrendelkezés védelmének lehetőségeire. Ha a kollektív akciókba névtelenül becsatlakozók - Budapesten legalábbis - nem is vállalnak egzisztenciális kockázatot, az akciók szervezői latolgathatják a látható közreműködésük következményeit tanulmányaikra, karrierlehetőségeikre. Miért döntenek mégis a csend helyett a hangos kiáltás és kiállás mellett? Gondolnak-e az ellenállás hagyományának korábbi megnyilvánulásaira? Elmélkednek-e azon, hogy a társadalmi felelősség vezérelte-e az elődjeiket, és hogy milyen állami jogsértésekre kellett korábban reagálnia az állampolgároknak egyéni és kollektív (ellen)vélemény-nyilvánítással? A korábbi jogsértő politikai rendszerek, mint a náci és kommunista rezsimek alatti ellenállás történeteit ismerik, azok inspirálják őket? Megfogalmazódik bennük, hogy azoknak a történeteknek ma is érvényes morális tanulságai vannak? Ezek nyomán a társadalmi és politikai igazságtalanságokra érzékenyebbé, az ellenállásban való aktív közreműködésre hajlamosabbá válnak? A 2020. évi FreeSZFE egyetemfoglalás szervezői kapcsán gondolkodtam ezeken a kérdéseken, az alább ismertetett eredményekhez vezető, interjús kutatás során.
Egy illiberális rezsimben a fiatal polgárok cselekvése, illetve passzivitása meghatározó tényező a rendszer fennmaradása, fokozatos vagy éppen radikális változása szempontjából. A demokratikus berendezkedéshez való visszatérés vagy átmenet lehetőségének alapját képezi a fiatal felnőtt polgárok, a jövő döntéshozóinak politikai tudatossága, kiegyensúlyozott információszerzésre, jogérvényesítésre, valamint autonóm gondolkodásra és az intézmények védelmére való törekvése. Mindemellett a szakmai és közéleti diskurzusban globális problémaként szerepel az ifjúság politikai apátiája. A probléma okaiként merül fel, hogy a fiatalok kizárva érzik magukat a politikai rendszerből, és a politikai döntéshozók elmulasztják megválaszolni az életükben alapvető jelentőségű kérdéseket.[1] A fiatalok apátiáját a demokrácia hanyatlásának egyik szimbólumaként említik.[2] Ugyanakkor a fiatal polgárok pártpolitika iránti érdeklődésének hiánya nem jelenti azt, hogy ne lennének érzékenyek olyan globális kihívásokra, melyek a saját létezésüket is meghatározzák (mint a klímaváltozás vagy az oktatás válsága). Ezekben a témákban a politikai részvétel alternatív formáit aktívan gyakorolják: petíciókat írnak alá, tüntetéseken, bojkottokban vesznek részt.[3] Az ifjúság a kollektív ellenállás motorjává válhat olyan politikai rendszerekben, mint a magyar plebiszciter vezérdemokrácia. Ennek azonban gátat szabhat a politikai apátia. Egy közelmúltbeli szociológiai kutatás arra az eredményre jutott, hogy csak minden ötödik magyar fiatal érdeklődik a politika
- 43/44 -
iránt. Kevesebb mint 20 százalékuk beszélget rendszeresen politikai témákról. Több mint 50 százalékuk érzi azt, hogy a nemzeti politika nem képviseli az érdekeiket. Az alternatív akciókban való részvételi arány viszonylagosan alacsony. A 2021. évi kérdőíves kutatás szerint a válaszadók 26 százaléka írt alá valamilyen releváns petíciót, 13 százalék vett részt tüntetésen, és 23 százalék működött közre valamely politikai vagy környezeti célt szolgáló bojkottban.[4]
A magyar politikai rendszerben, ahol több mint egy évtizede zajlik az illiberális rezsim szisztematikus építése, a fiatalság politikai szocializációja és a fiatalok ellenállásának mozgatórugói izgalmas kérdéseket hordoznak a politikai rendszer fennmaradására és a civil társadalom ellenállásában mutatkozó lehetséges trendekre nézve. Az ifjúsági ellenállás elmélyült vizsgálata a konkrét körülmények gondos figyelembevételével lehetséges,[5] ez pedig indokolja az esetelemzés módszerét.
A politikai szocializáció[6] keretében az oktatási intézmények a főszereplők között említhetők. Az iskolákban mind a formális, mind az órákon kívüli tanulási élmények jelentős hatást gyakorolhatnak a tanulók politikai szocializációjára. A társadalomismeret, a történelem vagy az állampolgári ismeret órák közvetlenül befolyásolhatják azt a kognitív folyamatot, melynek során a diákok a különböző politikai kontextusokban lehetséges egyéni magatartásformákról tanulnak. Ezeken túl, a hivatalos tanításon kívüli foglalkozások (például diákparlament, olvasókör, filmklub, önkéntes munka) ugyancsak meghatározói lehetnek a közügyekhez való egyéni hozzáállásnak.[7] Fejlesztik a fiatal polgárok hatékonyságát a politikai részvételben, akár a vitában való aktív részvételről van szó, akár egy esemény szervezéséről.[8] Az oktatásnak komoly lehetősége lenne arra, hogy a közügyek széles csoportját és azok kapcsán különböző véleményeket hozzon közel a diákokhoz, ami növelheti a tudatosságukat, érzékenységüket, a közügyekről való kritikus gondolkodásukat, valamint az aktív részvételüket.[9] E szempontból a tanulmányban elsődlegesen a történelemoktatás hatását tárgyalom a politikai szocializációra, illetve közelebbről az ellenállásban való aktív közreműködésre.
Ahogy Myoung és Liou állítja, "a kollektív emlékezet koncepciója még nem épült be a politikai szocializáció tárgyalásába, holott be kellene épülnie". A politikai szocializáció lényeges eleme az azzal kapcsolatos tudatosság, hogy a pozitív történelmi események milyen előnyökkel járnak a politika és a társadalom működésére nézve, másfelől pedig, hogy a nemzeti vagy regionális traumatikus történetek milyen negatív hatással járnak.[10] A hazai kontextusban fontos üzeneteket hordoz például, hogy a magyar hatóságok miként segítették elő a holokauszt idején végrehajtott, tömeges deportálásokat; hogy a kommunista hatalom milyen politikai eszközökkel korlátozta az egyéni szabadságjogokat és autonómiát; hogy a civil ellenállás hogyan működött a múltbéli elnyomó rezsimekben; vagy épp az, hogy milyen lehetőségek nyíltak meg az állampolgárok előtt a rendszerváltással. Az, hogy a döntéshozó pozícióban lévő politikai szereplők nem tették lehetővé, hogy széleskörű szakmai és társadalmi bevonásra és kiegyensúlyozott történelmi dialógusra épülő tényfeltárási folyamat menjen végbe a náci és kommunista múltról, meggátolta, hogy a kollektív történelmi reflexió jelentősebben hozzájáruljon a tudatos és aktív állampolgársághoz. Ebben az összefüggésben merül fel a kérdés, hogy a kollektív emlékezet (vagy annak hiánya) hogyan formálja a demokratikus ellenállás egyéni és kollektív cselekedeteit. Különösen érdekes ez, ha azt szeretnénk feltárni, hogy milyen motivációs tényezők húzódnak a mai fiatalság ellenállása mögött, azaz olyan fiatal felnőttek cselekedetei mögött, akiknek nincs saját közvetlen tapasztalatuk a 20. századi totalitárius és poszttotalitárius rendszerekről. Ennek nyomán fogalmaztam meg a kutatási kérdéseket:
1. A kollektív történelmi emlékezet úgy jelenik-e meg a magyar történelemoktatásban, hogy az befolyásolni tudja az aktív polgárságot és ellenállást a jelen illiberális rendszerben?
2. A történelmi reflexió játszik-e bármilyen szerepet abban a kognitív folyamatban, ami a kollektív ellenállásban való aktív közreműködésre vonatkozó, egyéni döntéshozatal során zajlik?
A kutatási kérdéseket a FreeSZFE mozgalomról szóló kvalitatív, interjús kutatással vizsgáltam. Bár a 2020. évi egyetemfoglalással járó kollektív ellenállás mozgalomként való meghatározása vitatható, az egyszerűség kedvéért hívom így, és kizárólag az egyetemi autonómia védelméért szervezett ellenállási események során kialakult ad hoc közösséget értem alatta, a FreeSZFE Egyesület nem képezi a kutatásom tárgyát.
Az első néhány interjú alapján a következő hipotéziseket körvonalaztam:
1. A frontális, elidegenítő történelemoktatás nem vált ki ellenállásra való hajlandóságot illiberális rendszerekben.
- 44/45 -
2. A 20. század történelmére való reflexió, különös tekintettel a náci és kommunista rezsimekre, növeli a tudatosságot az egyéni és intézményi autonómia elleni támadások eseteiben, és ezáltal hatást gyakorol az ellenállásban való részvételre irányuló döntéshozatal folyamatának kognitív mozzanataiban.
Mielőtt ismertetem a kutatás eredményeit, illetve a kutatási kérdések és hipotézisek nyomán megfogalmazódott következtetéseket, röviden felidézem a FreeSZFE mozgalom kontextusát adó, közelmúltbeli történéseket.
Az egyetemi autonómia kérdése a NEP korai szakaszától napirenden van: 2011-ben a Budapesti Corvinus Egyetem átalakításának hírére szerveződött, majd az egyéb oktatási ügyekben 2012-13-ban megvalósított, egyetemfoglalással is járó HaHa-demonstrációkkal jelent meg az ifjúsági ellenállás színterén. A kancellári rendszer 2014-es bevezetése[11] pedig további intenzív szakmai és közéleti diskurzus tárgyává tette a témát. Az intézményi szinten jelentkező kormányzati lépések sorában a CEU 2017-ben kezdődő ügye váltott ki újabb komoly tüntetéshullámot mind a fővárosban, mind azon kívül. A CEU-ügyet illetően 2020-ban az Európai Unió Bírósága megállapította a magyar állam felelősségét többek között az akadémiai szabadság megsértésében.[12] De a kár bekövetkezett, a CEU 2019-ben már új, bécsi székhelyén indította el az Egyesült Államokban akkreditált képzéseit.[13] 2018-ban, a hagyományos keresztény értékek védelmére hivatkozva a kormány törölte a társadalmi nemek szakot az akkreditált mesterképzések listájáról. Fokozatos lépésekkel haladt a kormány a felsőoktatás átfogó átalakítása, az egyetemi modellváltás felé. 2019 és 2021 között kevés kivétellel az összes egyetemet átalakították, állami fenntartású intézményekből közalapítványok, illetve azok kuratóriuma által irányított magánintézményekké lettek. A kuratóriumi tagok kormányzati akaratnak megfelelő kiválasztása nem volt átlátható. Mindeközben az egyetemi ügyekben addig a legmagasabb testületi szinten döntési jogot gyakorló szenátusok hatáskörét jelentősen megnyirbálták. Az érintett egyetemek oktatói, kutatói elveszítették a közalkalmazotti státuszból eredő, az egyéni autonómiát is védő garanciákat.[14]
Ebbe a szélesebb összefüggésbe ágyazódott be az SZFE ügye. 2020 augusztusában felállították az alapítványi kuratóriumot Vidnyánszky Attilával az élen, szeptemberben megtörtént a szenátus hatáskörének átalakítása az egyetemi vezetéssel való egyeztetés nélkül. Számos egyetemi vezető és oktató mondott fel tiltakozásképpen. Az SZFE-n működő hallgatói önkormányzat által készített felmérésben részt vevő 210 hallgató mind egyet nem értését fejezte ki az intézményi reform módja és kivitelezése kapcsán.[15] A hallgatók utcabált rendeztek a távozó oktatók búcsúztatásaként, támogatók ezrei csatlakoztak hozzájuk, és az esemény demonstrációvá nőtt, majd az SZFE épületének birtokba vételéhez vezetett. Az egyetemfoglalás 71 napig tartott, 2020. november 9-ig, amikor a kormány elrendelte az egyetemi épületek bezárását a koronavírus-járvány miatt, és a hallgatók a közegészségügyi megfontolásokra tekintettel elhagyták az épületet.[16] A blokádot rendszeres, a kollektív ellenállás lehetséges formáiról szóló találkozók előzték meg a hallgatók és oktatók szűk körének részvételével, az egyetemfoglalás alatti kollektív akciókban azonban az SZFE-hallgatók többsége részt vett, és intézményen kívüli támogatók ezrei csatlakoztak hozzájuk. Tanköztársaságot hoztak létre az önképzés céljával, az operatív döntések több száz hallgató részvételével zajló fórumokon születtek. Az ellenálló diákok és tanáraik szakmai készségeiknek köszönhetően innovatív, kreatív színpadi eszközökkel szerveztek demonstratív performanszokat, utcai megmozdulásokat. Megszületett a FreeSZFE mozgalom.
Vidnyánszky Attila azt állította, hogy a demonstrációkat baloldali pártok irányították, és az egyetemet elfoglaló diákokat ismert baloldali aktivisták képezték ki. Ezzel szemben Upor László, az egyetem korábbi rektora, aki a modellváltás ellen tiltakozva mondott le pozíciójáról, úgy foglalt állást, hogy az akciók csak az autonómia védelméről szóltak.[17] Bár a kormány nem vette figyelembe a demonstráló közösség követeléseit, és a modellváltás végbement az SZFE esetében is, a FreeSZFE mozgalom rendkívüli ellenállási történetként vésődött a demokratikus ellenzék kollektív emlékezetébe.
Számos külső szemlélő látta a FreeSZFE-t homogén közösségként mindkét oldalon. Kormánypárti hangok dekadens, liberális, erkölcsi romlásra hajla-
- 45/46 -
mos társaságként festették le a résztvevőket, miközben a támogatók közül sokan ártatlan és bátor szabadságharcosokként tekintettek rájuk, azzal a reménnyel, hogy a mozgalom majd felrázza a magyar társadalom lelkiismeretét, és elhozza a rendszerváltást. A FreeSZFE mozgalom kulcsszereplőivel készített interjúim során nyilvánvalóvá vált a csoporton belüli diverzitás. A tagok különbözőek voltak az életkorukat, a szakmai érdeklődésüket, az életmódjukat, politikai és vallási meggyőződéseiket, valamint a személyes történeteiket nézve. Ugyanakkor mind elkötelezettek voltak a kollektív ellenállás célja mellett, és mind a különböző vélemények és szempontok ütköztetésén alapuló egyeztetések mellett tették le a voksukat, ami előfeltétele volt a demokratikus közösségiségnek.[18] Vajon miért döntöttek úgy egytől egyig, hogy konfrontálódnak a hatalommal, kockára teszik a személyes karrierlehetőségeiket, és kiállnak a művészeti szabadság és az egyetemi autonómia védelméért? Ez a kérdés forgott a fejemben, miközben a mozgalom vezetőivel beszélgettem.
A kvalitatív interjúkat 2022 februárjától áprilisig készítettem. A 15 interjúalany különböző életkorú volt (az interjúalanyaim közül 13-an 22 és 29 év közöttiek voltak, és volt egy 32 és egy 35 éves interjúalanyom), és különböző alap- és mesterképzéseken (pl. színház-, illetve filmrendező, forgatókönyvíró, dramaturg, színművész) vettek részt az SZFE-n. Egy közvetítő segített a kiválasztásukban, aki maga is aktív szerepet játszott a mozgalomban, és átfogóan látott rá a kulcsszereplőkre. Az interjúalanyokat a vezető szerepükre tekintettel választottam ki: például moderátorok voltak a fórumokon, tüntetéseket készítettek elő, vagy épp a hallgatói önkormányzat képviseletében jártak el. A 1,5-2 órán át tartó, félig strukturált interjúk a jelen tanulmányban tárgyaltakon túli, szélesebb körben felmerülő témákra is kiterjedtek. Az interjúvázlat négy témakört ölelt fel:
1. Vélemény a demokrácia hanyatlásáról és az ellenállásról, különös tekintettel a civil aktivizmusban való részvételre.
2. A mozgalom identitása.
3. A személyes motiváció körülményei (családi háttér, kognitív vagy érzelmi folyamat, személyes kockázatok mérlegelése).
4. Vélemény az európai és magyar történelemről és annak hazai oktatásáról.
A kvalitatív interjúk módszere kézenfekvő volt, hiszen a mozgalom vezetőinek személyes szemszögére és felfogására voltam kíváncsi. Az interjúvázlatot rugalmasan használtam. Az interjúkat és azok átiratait magam készítettem.
Minden interjú kezdetén írásbeli hozzájárulást kértem az adatok kezeléséhez, miután elmagyaráztam a kutatási célt és a tervezett lépéseket. Az interjúkra a legtöbb esetben magánkörnyezetben került sor (a saját otthonomban), vagy egyes esetekben az interjúalany által választott, csendes, nyilvános helyen, így a beszélgetések bizalmassága fizikai értelemben is biztosított volt.
Az adatokat tematikus elemzéssel dolgoztam fel a kutatási kérdések (a kollektív történelmi emlékezet megjelenése a történelemoktatásban mint a tudatos állampolgárságra hatást gyakorló tényező, illetve a történelmi reflexió szerepe a kollektív ellenállásban való részvételről szóló döntés meghozatalában) nyomán. A tematikus elemzés módszere ideális volt, mivel lehetővé tette, hogy közelebbről ismerjem meg az ifjúsági ellenállási mozgalom vezetőinek személyes motivációit, tudását, és meghatározzam a kulcsfogalmakat (pl. családi történetek és kultúra mint a történelem ismeretének forrásai; az ellenállás aktív tagjainak felfogása a hatalom természetéről és az áldozatok szenvedéséről; a történelmi eseményektől való távolság; hatásos oktatási módszerek; politikai szocializáció és egyéni felelősség). Ez elősegítette az adatok értelmezését az átiratok feldolgozása során, valamint a kutatási kérdések szempontjából releváns információk azonosítását.[19]
A két hipotézis (a frontális és elidegenítő történelemoktatás nem fejt ki hatást a tudatos állampolgárságra; a történelmi reflexió releváns az ellenállásban való közreműködésről szóló döntés meghozatalakor) az első interjúk tapasztalatain alapult, és az érvényességüket a kutatási kérdések keretei között, a kulcsfogalmakra fókuszálva vizsgáltam.
Az európai és magyar történelemre való reflexióról és az oktatásról a következő konkrét kérdések vezérfonala alapján beszélgettünk az interjúalanyokkal:
1. A 20. századi totalitárius és poszttotalitárius rezsimekhez kapcsolódó történetek ismerete megerősítette a társadalmi és politikai igazságtalanságokra való érzékenységet? Inspirált ez az ellenállásban való aktív részvételre?
2. A történelmi reflexió játszott bármilyen szerepet a mozgalom identitásában és stratégiaalkotásában?
- 46/47 -
3. Melyek voltak a legfontosabb információforrások a 20. századi történelmi események ismeretére nézve?
4. A hivatalos történelemoktatás mennyiben segítette elő a múltbéli elnyomó rendszerek működésére való érzékeny és tudatos reflexiót?
5. Milyen morális tanulságokat hordoznak az ezekhez a rendszerekhez fűződő, történelmi tapasztalatok, melyek érvényesek a mai magyar kontextusban?
Az interjúalanyok egyike sem állította, hogy a történelmi reflexió közvetlen hatást gyakorolt volna a társadalmi igazságtalanságok iránti érzékenységre vagy a mozgalomban való aktív közreműködésre. A 15 interjúalany közül 6 vélt közvetett hatást felfedezni. Egyikük sem idézett fel olyan konkrét történetet a múltbéli elnyomó rezsimek korszakából, amelyre tudatosan reflektált volna, miközben eldöntötte, hogy csatlakozik a mozgalomhoz. Ehelyett családi történeteket osztottak meg (például egy nagymama történetét, akit egy malomban rejtegettek a második világháború alatt, ami meghatározta az édesanya, és rajta keresztül az interjúalany személyiségét). Egyikük némileg homályos gondolatokat idézett fel a fiatalok ellenállásáról általában (az ellenállásra mint "szexi" attitűdre utalva). Említették az ellenállást, ahogy az a popkultúrában jelenik meg (például az 1950-60-as évekbeli amerikai polgári jogi mozgalmat a hiphop zenével összefüggésben). Általános ismereteket osztottak meg az elnyomó rezsimek módszereiről és az áldozatok szenvedéséről (konkrét történetek említése nélkül). Egyetlen interjúalany állította, hogy a náci és kommunista korszakok ismerete hozzájárult ahhoz, hogy ellenálljon a hatalommal szemben.
Ezeket az önreflexión alapuló válaszokat hallva elgondolkodtam, hogy vajon miért játszik ilyen csekély szerepet a történelmi reflexió az ellenállásban való részvételre irányuló döntésben. Az interjúalanyok három magyarázattal szolgáltak:
1. Távolinak érzik a történelmi eseményeket, azok nem tűnnek relevánsnak a jelenlegi közállapotok, közügyek szempontjából. A távolságot szubjektív értelemben értették, egy interjúalany szerint a történelmi eseményekről elméletben gondolkodunk, beszélünk, miközben a jelenlegi igazságtalanságok mély érzelmeket mozgósítanak.
2. Több interjúalany számolt be arról, hogy nem érdekelte őket a történelem, mielőtt személyes tapasztalatokat szereztek a hatalommal való konfrontációról. Az SZFE-t érő kormányzati támadások után kezdtek el foglalkozni a jogsértő rendszerekkel kapcsolatos történelmi eseményekkel. A hatalommal való személyes konfrontáció tette őket nyitottabbá a tudatosabb történelmi reflexióra. Olvasmányokat kaptak másoktól az egyetemfoglalás alatt (pl. Merle Üvegfal mögött c. regényét), demonstratív performanszot készítettek elő az 1956-os forradalom évfordulója kapcsán.
3. Harmadik okként azt említette egy interjúalany, hogy nem kellett párhuzamos történeteket keresni a történelemben, minthogy az SZFE ügyében mutatkozó igazságtalanság nyilvánvaló volt.
Míg az interjúalanyok egyike sem látott közvetlen kapcsolatot a történelmi reflexió és a FreeSZFE mozgalomban való közreműködésről szóló döntés között, néhányan úgy nyilatkoztak, hogy másképp cselekedtek volna, ha nem tudtak volna a múltbéli elnyomó rezsimekről, és hogy mindenkinek el kellene gondolkodnia arról, hogy mi történt itt néhány évtizeddel ezelőtt.
A személyes motiváción túl felmerült bennem a kérdés, hogy a történelmi reflexió megjelent-e azokon az egyeztetéseken, ahol a mozgalom tagjai a lehetséges kollektív identitásukat, illetve az ellenállás megfelelő eszközeit keresték. Az interjúalanyok közül senki nem tudott felidézni olyan beszélgetést, ahol a történelem lett volna a figyelem középpontjában, sem a nyári előkészítő tervezés, sem az őszi egyetemfoglalás során tartott fórumok idejéről.
A történelmi párhuzamok nem képezték alapját valamiféle kollektív identitásnak. Több interjúalany kifejezetten hangsúlyozta, hogy nem vonna párhuzamot önmaguk és a "véresebb" idők (mint a holokauszt vagy az 1956-os forradalom) ellenállói között. Az egyikük a családi nevelésről beszélt; arról, hogy a korábbi rendszerekkel való tapasztalatok alapján sosem merülhetne fel otthon, hogy összehasonlítsák a nácik és kommunisták alatt hozott emberi áldozatokat a jelenlegi kormánnyal szembeszegülő emberek helyzetével: "Másképp szenvedtek akkor az emberek, ne-
- 47/48 -
kem csak diplomám nem lesz, de nem visznek el kivégezni." Ugyanakkor látnak párhuzamokat a múltbéli jogsértő és a jelenlegi illiberális rezsim között a morális értékek, a szabadság állami elnyomással szembeni védelmének jelentősége szempontjából.
A történelmi reflexió pragmatikus formában jelent meg az ellenállás megfelelő eszközeinek keresése során. Ez egy nagyon szűk szeletét érintette a közelmúltnak, elsődleges figyelemmel korábbi egyetemfoglalásokra és sporadikus eszmecserékkel általában az ellenállás történetiségéről. Szinte az összes interjúalany említette a Blokada című, Igor Bezinović által rendezett dokumentumfilmet, amely a 2009-es zágrábi egyetemfoglalásról szól, és amelyet együtt néztek meg a saját egyetemfoglalásuk alatt. Szinte mindannyian olvasták Szrđa Popović Útmutató a forradalomhoz című könyvét. Másrészt visszatérően hoztak szóba egy indiai hallgatót, aki megosztotta velük a saját hazai tapasztalatait egy filmiskola elfoglalása kapcsán.
Érdekes volt még az identitás szempontjából az SZFE oktatóinak magatartása a szakmai integritás és a hitelesség vonatkozásában. Az egyik interjúalany arra tért ki, hogy az oktatói kar egyes tagjai mint elismert művészek hogyan használják a történelmet a munkájuk során, hogyan játsszák el erkölcsi értékek bajnokainak szerepét a színpadon, miközben nem tesznek semmit a valóságban, ha ugyanazokat az értékeket kellene védelmükbe venni. Ez a kritika volt a Nemzeti Színház előtti flashmob konceptuális alapja is. Márai A kassai polgárok című drámájából olvastak fel részleteket, miközben a Nemzetiben éppen játszották a darabot Vidnyánszky Attila rendezésében.[20]
A történelmi reflexiót az interjúalanyok nem vélték a személyes motiváció vagy a kollektív identitás elsődleges forrásának. A közvetett hatást illetően érdekelt, hogy általában véve melyek voltak a legfontosabb információforrásaik a 20. század történelméről, illetve az akkori elnyomó rezsimekről, és hogy a formális oktatás az információforrások közé tartozik-e. A következő információforrások kerültek szóba:
1. Az egyéni érdeklődés nyomán kézbe vett olvasmányokat 6 interjúalany említette. Számos könyvet és dokumentumot konkrétan felemlegettek, mint például Gábor Zoltán Orgia című, nyilas atrocitásokról szóló regényét, Térey János Kazamaták című, 1956-hoz kapcsolódó drámáját, illetve az Állambiztonsági Szolgálatok Levéltárát is megemlítették mint információforrást.
2. A popkultúra, illetve a filmek mint források 6 interjúalany esetében merültek fel. Külön említették Bertolucci Álmodozók című filmjét, a Fábri Zoltán rendezte Ötödik pecsétet, valamint a hiphop zenét.
3. Az iskolát 6 interjúalany említette bármely különös, konkrét élmény felidézése nélkül.
4. A családtagok és barátok 5 beszélgetés során kerültek szóba. Például az egyik interjúalany arról mesélt, hogy miként adta át a zsidó édesanyja a holokauszt történetét. Egy másik interjúalany a zsidó volt barátnőjét említette, aki a saját családi történeteit adta át, megint más a történelemtanár édesapját hozta fel, illetve említettek családi utakat különböző emlékhelyekre.
5. A színházról 3 interjúalany beszélt, külön említve a középiskolások bevonásával működő Személyes történelem színházi projektet, valamint a holokauszt emlékeire épülő, Sóvirág című táncelőadást.
Bár említés szintjén megjelent az iskola, a többi információforrásról részletekbe bocsátkozva beszéltek az interjúalanyok. Egyetlen konkrét, az iskolához vagy a történelemoktatáshoz kapcsolódó történet, élmény sem merült fel spontán módon. Egyetlen interjúalany jelentette ki, hogy a középiskolai történelemoktatás jelentős hatást gyakorolt a gondolkodására, de hozzáfűzte, hogy azon kevés kiváltságosokhoz tartozik, akik nagyon színvonalas történelemoktatást kaptak a középiskolában. Ezzel el is jutunk a történelemoktatásra irányuló konkrét kérdéshez.
A 15 interjúalany közül mindössze 4-en állították, hogy magas színvonalú történelemoktatásban részesültek a középiskolában. Mind a 4-en budapesti, alapítványi vagy tehetséggondozásban kiemelkedő középiskolákba jártak. Az interjúalanyok egybehangzó benyomása, hogy a legtöbb középiskolában alacsony színvonalú a történelemoktatás; frontális, lexikai tudás átadását célozza a múlton való töprengést inspiráló történetek megosztása helyett. A tananyagban szereplő információk tömege miatt sok esetben az órákon el sem jutnak a 20. század második feléig. A történelmi eseményekkel kapcsolatos iskolai megemlékezéseket pedig formálisként, elidegenítőként írták le. Sporadikusak a pozitív tapasztalatok, me-
- 48/49 -
lyek általában egy adott tanár készségeihez, illetve a kötelező órákon kívüli foglalkozásokhoz kötődnek.
A tanárok következő pozitív tulajdonságait és módszereit említették: képes bensőséges, személyes hangvételben beszélni; összeköti a múltbéli eseményeket az aktuális közügyekkel; filmeket használ viták kiváltásához; áldozatok és elkövetők személyes történeteiről mesél; saját családi történeteket oszt meg; hangsúlyozza a történelmi események fontos mozzanatait.
Az interjúalanyok csupán néhány olyan emlékezetes oktatási módszert idéztek fel, melyek mélyre vésték a történelmi eseményekből adódó morális tanulságokat, és potenciálisan növelték a társadalmi és politikai igazságtalanságok iránti érzékenységet. Ezeket a ritka tapasztalatokat összekötötték a jelenlegi közállapotokkal, illetve egyenlőtlenségekkel kapcsolatos tudatossággal és az ellenállásra való nyitottsággal. Az egyik interjúalany például meg volt győződve arról, hogy egy, a holokauszthoz kapcsolódó tényellenőrző gyakorlat értette meg a diákokkal, hogy a közügyekről való tájékozódás az átlagpolgár feladata és felelőssége.
Több interjúalany véli úgy, hogy a személyes hangvétel és a diákok partnerként kezelése előfeltételei az érzékenyítésnek. Egyikük felidézett egy órát, ahová a tanár behozott egy menórát, és így mesélte el az édesapja történetét, aki éhen halt Auschwitzban. Egy másik interjúalany egy fakultatív történelemoktatási programra emlékezett vissza, ahol a diákok választhatták ki, hogy mely témákkal szeretnének foglalkozni. Ezután mind a tanár, mind ők felkészültek a választott témákból, és "egymástól tanultak" vitára bátorító környezetben.
Egy interjúalany kitért arra, hogy interjúk készítése és hallgatása segít a morális választási helyzetekről és az azokban adódó felelősségről való tanulásban. Ennek kapcsán egy október 23-áról szóló iskolai ünnepnapot idézett fel, amikor a szünetekben a diákoknak a saját nagyszüleikkel készített interjúi szóltak az iskolai hangszórókból.
Az interaktív foglalkozások ritkák a történelemórákon. Egyetlen interjúalany említett egyet, ami az aktív ellenállás érzését idézte elő. Egy március 15-i emléknapon, egy színpadvezető ötlete alapján, diákok egy kis csoportja berontott az órákra, és "kirángatták" a többi diákot, hogy csatlakozzanak a "forradalomhoz".
A történelmi eseményekről szóló, dokumentarista olvasmányok feldolgozását olyan eszközként említették, mint ami az emberi történetek részleteit érzékletesen hozza közel az olvasókhoz.
A fenti eszközök a legtöbb magyar középiskolában nem tartoznak a történelemtanárok módszerei közé. Ezáltal a történelem távoli marad, és az aktuális igazságtalanságokra való egyéni reflexió szempontjából irrelevánsnak tűnik, ahogy azt több interjúalany hangsúlyozta. Elgondolkodtató az egyik interjúalany felvetése a színvonalas történelemoktatás hiánya és az illiberális rezsim létezése közötti összefüggésről. Ez az interjúalany egy színvonalas történelemoktatást nyújtó középiskolába járt. Meglátása szerint az iskolában szerzett történelemtudása különösen érzékennyé tette a társadalmi egyenlőtlenségek és a politikai igazságtalanság eseteire, és tudja, hogy ezzel a pozitív iskolai tapasztalattal a kiváltságos kevesek közé tartozik. Azon a kérdésen elmélkedett, hogy ha mindenki ilyen magas színvonalú oktatásban részesülne, vajon létezne-e a jelenlegi illiberális rezsim Magyarországon.
Az első hipotézisemet visszaigazolták az interjúk. Eszerint a formális történelemoktatás jelenlegi formájában nem segíti elő az illiberális rendszerrel szembeni ellenállást. A másik hipotézist is meg kellett vizsgálnom közelebbről. A célom az volt, hogy kiderítsem, a 20. század történelmének (bármely forrásból származó) ismerete játszhat-e említésre méltó szerepet a hatalommal való szembeszállásról hozott egyéni döntésekben.
Megkértem az interjúalanyokat, hogy gondolkodjanak a náci és kommunista rendszerekről, és mondják el, hogy látnak-e a hozzájuk fűződő történelmi tapasztalatokban olyan morális tanulságokat, melyeket észben kell tartania a magyar állampolgároknak a jelenlegi politikai helyzetben. A válaszok azt mutatták, hogy a korlátozott hatású, formális történelemoktatásból és egyéb forrásokból származó történelmi ismeretek értékes egyéni megfontolásokat eredményeznek.
Voltak interjúalanyok, akik az elnyomó rendszerek ciklikusságáról gondolkodtak, összehasonlították azokat, és az állampolgárok visszatérő magatartásformáiról elmélkedtek. Annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a magyar társadalom hozzászokott az egyéni szabadságjogokat korlátozó kormányzati hatalomhoz, és sosem nőtt fel a demokráciához: "Vannak olyan népek, országok, amelyekben örökletesek ezek a szar rendszerek. Kérdés, hogy át lehet-e ezeket lépni. A magyar emberek azért is cinikusak, mert olyan, mintha ezeket nem lehetne átlépni. Gondoljunk csak a fiatal Orbán Viktorra csillogó szemekkel, majd 30 év múlva... "
A politikai apátia gyökerének látják, hogy a magyarok többsége úgy érzi, nincs beleszólása a politi-
- 49/50 -
kai döntéshozatalba, és az egyéni egzisztencia, jóllét fenntartására vagy létrehozására törekszik, és ennek érdekében elfogadja a hatalom játékszabályait. Az elnyomó rezsimekhez szokott állampolgárok hajlamosak elfogadni egy paternalista kormányt, és elidegenedni a közügyektől amiatt a benyomás miatt, hogy úgysem lehet ráhatásuk a folyamatokra: "A társadalom kevésbé érzi felelősnek magát a sorsáért, és ez a kommunizmusban gyökerezik. A közügyekre úgy tekintenek, mint amiről majd az állam gondoskodik, és a társadalom gyerekstátuszban tanulta meg kezelni önmagát. [...] Törvénybe foglalnak dolgokat úgy, hogy nem nézik meg, hogy mi a valóság, hogyan működik a társadalom. Ahelyett, hogy azért hoznának szabályokat, hogy a különböző társadalmi csoportok együtt tudjanak élni, maga a törvény alkot fogalmakat társadalmi konstrukciókról, mint például a család, a fogalomalkotás célja pedig, hogy ideológiai irányokat mutasson. Ez ismerős a történelemből, és erre érzékenynek kellene lenni." - "Amikor nem volt valódi demokrácia, az szélsőségesen jogsértő helyzetekhez vezetett. [...] Minden társadalmi közösség látja, hogy azok a rendszerek és gyakorlatok nem voltak helyesek. Ehhez képest mostanában sírógörcsök kerülgetnek, azt érzem, hogy a magyar társadalom és emberek semmit nem tanultak. Nem ismerik fel, hogy ez ugyanaz a mechanizmus, arrafelé haladunk"
Az interjúalanyok különös hangsúlyt helyeztek a múltbéli totalitárius és a jelenlegi illiberális rendszerek közötti különbségtételre. Az egyéni attitűdre tekintettel több esetben hangzott el, hogy az ellenállás megtorlásának súlyosságában mutatkozó különbség nagyobb felelősséget helyez a mai állampolgárokra: "A durvább rendszerekhez képest ez a fajta szoft elnyomás lassan csinálja ki az embert. Lassú kivéreztetés, soha nem tudod, milyen következményekkel kell szembenézned. Karaktergyilkolnak, olyan törvényt alkotnak, ami lassan elpusztít." - "[A múltbéli elnyomó rezsimek tapasztalatai azt mutatják, hogy] az ember erősebb, mint gondolja, mindig lehet ellenállni." -"[A kulcskérdés, hogy] hol a határ? Mi az, amit még elviselsz, mikor vállalod be azt, hogy most már kockázat is jöhet, de fel kell állni? Fél éven keresztül ment az előkészületek során, hogy ez is vörös vonal, ez is vörös vonal, aztán hirtelen egy estén elkezdődött az egyetemfoglalás. A társadalomnak ezt tanulnia kellene, hogy hol a határ, mikor kell fellépni, mert a helyzet már elfogadhatatlan."
A kollektív cselekvés jelentősége is szóba került, miközben az autonóm cselekvés múltbéli és jelenlegi lehetőségeit és korlátait hasonlították össze: "A tanulság, hogy nem biztos, hogy eljut a véleményed a döntéshozókig, és ha fekete-fehéren igazad van, akkor sem születik feltétlenül olyan döntés, ami ennek megfelelne. A mi esetünkben is egyértelmű volt az egyetem elvételének igazságtalansága, de a fejünk felett eldöntötték. Ebben a helyzet hasonló a kommunizmushoz. Több energiával kell hangot hallatni, ez tennivalója lenne az átlagembernek. Kell, hogy elérjen az ellenállók közössége egy kritikus számot, hogy azt már ne lehessen ignorálni. Abban változott a helyzet, hogy nem ér olyan retorzió, mint régen, legfeljebb a munkahelyed vehetik el, de nem börtönöznek be."
Az ellenállás képessége és szándéka nagyban múlik a közügyek intézésére vonatkozó tájékozottságtól. Egy illiberális rezsim működésének alapköve a kormányzati propaganda, mely torzított információkat közvetít tömegeknek. Az interjúalanyok az emberek manipulálásáról is beszéltek a náci és a jelenlegi illiberális rendszer összehasonlítása során. Kitértek az alapértékek, az igazság és a hatalom ütközésének eseteire, valamint a félelemre mint a hatalom megtartásának eszközére: "Mindenkinek egyénileg kell figyelnie arra, hogy ne tudja megvezetni a politika, hogy a közhangulat ne feledtesse el az alapvető értékeket. A holokauszt megmutatta, hogy az emberek megszűnnek embernek lenni más emberek szemében a tömegmanipuláció hatására. Tanulság, hogy a hatalom, az csak hatalom, az nem képvisel tehetséget vagy értéket, az szimplán egy erő. Ez ne tudja megtéveszteni az embert! [...] Hiába tudtuk, hogy az igazság a mi oldalunkon volt, vannak olyan reflexeink, hogy megijedünk a hatalomtól. Ebből a szempontból mindig erősíteni kellett egymást, emlékeztetnünk kellett egymást, hogy az agresszor magatartása elfogadhatatlan." - "Mindig jobban félünk a hatalomtól, mint amennyire valóban kellene, és ez mindig a hatalmat szolgálja. Sokkal többször lehet nemet mondani, mint ahányszor nem lehet, még a mostaninál sokkal brutálisabb helyzetekben is."
A jelen kutatás során a FreeSZFE mozgalom vezető tagjainak személyes motivációit vizsgáltam félig strukturált interjúk alapján. Arra jutottam, hogy míg a formális oktatás és a fakultatív oktatási programok
- 50/51 -
hathatnak a tudatos állampolgárságra, a kritikai gondolkodásra és a közügyekben való aktív részvételre,[21] a magyar történelemoktatás jellemzően nem él ezekkel a lehetőségekkel a jelenlegi ifjúsági ellenállásra tekintettel. Ugyanakkor a kutatási eredmények azt is demonstrálják, hogy a történelmi reflexió releváns a kollektív ellenállásban való aktív közreműködésre irányuló döntéshozatal kognitív folyamatában.
Az iskolán kívüli források hatásosabbnak mutatkoztak a magyar formális történelemoktatáshoz képest. A legtöbb interjúalany spontán emlékekként olyan családi történeteket, illetve kulturális élményeket idézett fel, melyek morális tanulságokat rögzítettek bennük a kutatás szempontjából releváns történelmi események kapcsán. Inspirációs forrásként került szóba egy nagymama, akit egy malomban rejtegettek a második világháború alatt, valamint több további hozzátartozó, aki megosztotta a holokauszthoz vagy kommunizmushoz fűződő tapasztalatait. Ezek a történetek az áldozatok szenvedése iránti érzékenységet erősítették, és tudást közvetítettek a hatalom valódi természetéről. A polgárjogi mozgalom történetei merültek fel, mint a hatalommal való szembeszállás egyéni felelősségét tudatosító, inspirációs források. Az interjúalanyok részletesen tértek ki a náci és a kommunista rezsimről szóló szépirodalmi művekre, színdarabokra és filmekre. Egyikük sem idézett fel spontán módon olyan konkrét, történelemoktatáshoz kapcsolódó élményt, amely befolyásolhatta a jelen kormánnyal szembeni ellenállásra irányuló egyéni döntését. További specifikus kérdéseket kellett feltennem, hogy releváns emlékek felidézésére ösztönözzem az interjúalanyaimat. Erre a külön ráhatásra említettek sporadikus pozitív tapasztalatokat; olyan alkalmakat, amikor a tanárok oly módon adták elő bizonyos elnyomó rendszerek történetét, hogy az relevánsnak tűnt az aktuális közügyekre, az autonómia és az emberi jogok kérdésére nézve. Ezek az alkalmak azért maradtak meg az emlékezetükben, mert a tanár személyes hangon szólította meg őket (egyéni készségek tényezője), helyi történetekről hallottak szemléletes részleteket (interjúkon, illetve dokumentarista jelentéseken alapuló foglalkozások), vagy a foglalkozások interaktív, bevonó jellegűek voltak (például tényellenőrző gyakorlatok, szerepjáték). Ezek a pozitív tapasztalatok az egyes tanárok személyes tehetségén múltak, illetve a kötelező oktatáson kívüli vagy a hangsúlyos társadalomtudományi nevelést nyújtó, élvonalbeli középiskolákban szervezett programokhoz kapcsolódtak. Az említett vagy azokhoz hasonló hatásos módszerek alapvetően nincsenek beépítve a kötelező történelemoktatás rendszerébe.
A kutatási eredmények visszaigazolták a hipotézist, miszerint a kollektív történelmi emlékezet, ami alapvető jelentőségű a politikai szocializáció szempontjából,[22] nem jelenik meg oly módon a magyar történelemoktatásban rendszerszinten, hogy számottevően hozzájáruljon az aktív és tudatos állampolgársághoz, valamint a jelen illiberális rezsimmel szembeni ellenálláshoz vezessen. Épp ellenkezőleg: a kötelező történelemórák és iskolai megemlékezések sokszor elidegenítő hatást gyakorolnak a történelmi tapasztalatok vonatkozásában. Ezáltal a történelemoktatás során nem aknázzák ki a tudatos és aktív állampolgári attitűdre való ösztönzésre és a politikai apátia megelőzésére vonatkozó lehetőségeket.[23]
A második kutatási kérdésem az volt, hogy a történelmi reflexió játszik bármilyen szerepet az aktív ellenállásra vonatkozó egyéni döntéshozatal kognitív folyamatában. Kiindulásképpen rögzítendő, hogy az interjúk során gyűjtött adatok azt sugallják, hogy ez a döntési folyamat sokkal inkább érzelmeken, mint tudatos eszmefuttatáson alapul. Másfelől azon válaszok alapján, melyeket az interjúalanyok tudatos önreflexió alapján adtak - miközben szubjektív értékelést nyújtottak az előzetes történelemtudásuk és az ellenállásra irányuló döntés közötti oksági összefüggésről -, úgy tűnik, hogy a történelmi reflexió hatásos tényező lehet(ne). A kutatási eredmények alátámasztották a második hipotézist, miszerint a történelmi reflexió jelentékeny relevanciával bír a tiltakozásban való közreműködésre vonatkozó döntést illetően. Számos interjúalany számolt be arról, hogy távol érzi magát a történelmi eseményektől, ehhez képest az akadémiai autonómiát ért kormányzati támadásokhoz fűződő igazságtalanságok mély érzéseket váltottak ki benne. Miután azonban konkrétan kérdeztem őket a múltbéli elnyomó rezsimek és a jelenlegi illiberális rezsim közötti hasonlóságokról és különbségekről, valamint ezen rezsimek hatásáról a társadalom működésére, mindannyian olyan válaszokat adtak, melyek érzékeny tudatosságot tükröztek a múlt jelenleg is érvényes morális tanulságai vonatkozásában.
Ezek a válaszok magukba foglaltak részletes észrevételeket a náci és kommunista rendszerek jogsértéseit elszenvedő áldozatok helyzetéről; az életveszélyről, ami az egyéni ellenállással járt, és ezzel ösz-
- 51/52 -
szehasonlításban a mai, ellenállásra sokkal nyitottabb egzisztenciális térről. Minden interjúalany beszélt az egyéni szabadságjogok védelmének jelentőségéről mind a múltbéli, mind a jelenlegi rendszerrel összefüggésben, valamint ebben az állampolgári bátorság és az emberi értékek tudatosításának szerepéről a kormányzati propaganda által közvetített üzenetekkel szemben. Egy különösen érdekes észrevétel összekötötte a szakmai integritást a hatalommal való szembehelyezkedéssel a társadalmi és politikai igazságtalanság eseteiben: az Oscar-díjas Mefisztó országában nyilvánvalónak kell lennie az összefüggésnek. Hendrik, a főszereplő náci támogatással építette karrierjét; mondván, hogy ő csak egy színész, nincs dolga a politikával. Az egyik interjúalany szóba hozta azokat az SZFE-n oktató tanárokat, akik nem hallatták hangjukat az egyetem autonómiáját ért kormányzati támadások idején. Bár a színpadi munkájukban felhasználják a történelmet, a valóságban nem cselekednek annak ma is érvényes morális tanulságaira tekintettel.
Volt olyan interjúalany, aki jogsértő rendszerek ciklikus váltakozásaként tekint a 20. századi totalitárius, poszttotalitárius és a jelenlegi illiberális rezsim történetére, ami meghatározza a politikai szocializációt. A magyar embereket a legtöbb interjúalany olyan társadalomként látja, amely hozzászokott az emberi jogokat, egyéni és intézményi autonómiát sértő kormányokhoz. A kormányok paternalista megközelítéssel gyakorolják a hatalmat, így a társadalom tagjai nem érzik felelősnek magukat a közügyek alakulásáért. Az interjúalanyok reflektáltak a politikai apátiára mint a demokrácia hanyatlásának elemére,[24] és a hatalommal való szembehelyezkedés egyéni felelősségére a történelmi tapasztalatok fényében. Szóba kerültek a megkésett és nem hatékony civil tiltakozás következményei azzal a fájdalmas gondolattal együtt, hogy a magyar társadalom nem tanult a múltbéli élményekből, és "ugyanabba az irányba haladunk".
A jelen kutatás korlátai nyilvánvalóak. Bár rengeteg hasznos adatot gyűjtöttem a félig strukturált mélyinterjúk készítése során, azonban nem lehet általánosítani az eredmények alapján. Ugyanakkor a kutatási eredmények átültethetők, és felhasználhatók olyan kutatásokban, melyek az ifjúsági ellenállás mögötti személyes motiváció gyökereit vizsgálják jogsértő rezsimek összefüggésében. További kutatásnak lenne érdemes feltárnia, hogy miként fejleszthetők az oktatási módszerek, hogy elősegítsék az összehasonlító gondolkodást a demokrácia hanyatlásával és a hatalomkoncentrációval szembeni küzdelem múltbéli és aktuális vonatkozásaira tekintettel. Nyilvánvaló további lépést jelenthet a kutatás folytatása más magyarországi ifjúsági ellenállási mozgalmak tagjaival, illetve a közép-kelet-európai régió más (hasonló történelmi tapasztalatokkal rendelkező) országaiban kollektív ellenállást gyakorló fiatal közösségekkel, azzal a céllal, hogy feltárjuk a történelemoktatási módszerek fejlesztésének szükségességét a demokratikus intézmények helyreállítása, illetve megerősítése érdekében. ■
JEGYZETEK
* Köszönöm az elgondolkodtató beszélgetéseket interjúalanyaimnak, Antal Bálintnak, Bagossy Júliának, Bódi Zsófinak, Csernai Mihálynak, Dohy Balázsnak, Elefánti Emmának, Hámor Annának, Heppes Áronnak, Kabdebon Dominiknak, Milovits Hannának, Solténszky Ráhelnek, Szentpéteri Áronnak, Vermes Dorkának, Veszelovszki Jankának és Zsille Sárának. Megtiszteltek a bizalmukkal. Különös hálával tartozom Aujeszky Nórának, aki nélkül nem érhettem volna el az interjúalanyaimat. Lenyűgözött a segítőkészsége és gondossága.
[1] Jacqueline Briggs: Young People and Political Participation, London, Palgrave Macmillan, 2017, 4-5.
[2] Ayo Oyeleye: Lost and found? Globalised neoliberalism and global youth resistance, Critical Arts, 2014/1, 59.
[3] Briggs (1. vj.) 66-69.
[4] Bíró-Nagy András - Szabó Andrea: Youth Study Hungary 2021: Discontent, Polarisation, Pro-Europeanism, Bonn, Friedrich-Ebert-Stiftung, 2022, 52-56.
[5] Youth Resistance Research and Theories of Change, eds. Eve Tuck - K. Wayne Yang, New York, Routledge, 2014.
[6] Az egyén társadalmi helyzetének megfelelő, társadalmi mintákról való tanulási folyamata, melyet különböző társadalmi szereplők és intézmények határoznak meg, és mely kialakítja az egyén politikai összefüggésekhez való viszonyát. - Virginia Sapiro: Not Your Parents' Political Socialization: Introduction for a New Generation, Annual Review of Political Science, 2004/7, 3; Nicolle Pfaff: Youth culture as a context of political learning, Youth, 2009/2, 169.
[7] Eunjung Myoung - Pey-Yan Liou: Adolescents' Political Socialization at School, Citizenship Self-efficacy, and Expected Electoral Participation, Journal of Youth and Adolescence, 2022, 1306; Frank Reichert -Murray Print: Civic participation of high school students: the effect of civic learning in school, Educational Review, 2018/3, 319; Ian Davis - Mark Evans: Encouraging Active Citizenship, Educational Review, 2002/1, 70-71; Jen Weiss: Valuing youth resistance before and after public protest, International Journal of Qualitative Studies in Education, 2011/5, 595-599.
- 52/53 -
[8] Henry E. Brady - Sidney Verba - Key Lehman Schlozman: Beyond Ses: A Resource Model of Political Participation, The American Political Science Review, 1995/2, 273.
[9] Saifuddin Ahmed - Teresa Gil-Lopez: Incidental news exposure on social media and political participation gaps: Unraveling the role of education and social networks, Telematics and Informatics, 2022, 101764, 4; Pfaff (6. vj.) 168; William A. Galston: Civic Education and Political Participation, Political Science and Politics, 2004/2, 263-266; Joseph E. Kahne - Susan E. Sporte: Developing Citizens: The Impact of Civic Learning Opportunities on Students' Commitment to Civic Participation, American Educational Research Journal, 2008/3, 740-743, 754-757; Avril Keating - Jan Germen Janmaat: Education Through Citizenship at School: Do School Activities Have a Lasting Impact on Youth Political Engagement? Parliamentary Affairs, 2016/2, 423-424; Joana Lopes - Thomas Benton -Elizabeth Cleaver: Young people's intended civic and political participation: does education matter? Journal of Youth Studies, 2009/1, 13-14; Nathan Manning -Kathy Edwards: Does civic education for young people increase political participation? A systematic review, Educational Review, 2014/1, 40-41.
[10] Myoung-Liou (7. vj.) 10-11.
[11] 2011. évi CCIV. törvény a nemzeti felsőoktatásról, 13-13/A. §
[12] Európai Bizottság kontra Magyarország, C-66/18, az Európai Unió Bírósága 2020. október 6-án kelt ítélete.
[13] Enyedi Zsolt: Democratic Backsliding and Academic Freedom in Hungary, Perspectives on Politics, 2018/4, 1067-1074.
[14] Pap András László: Academic Freedom: A Test and a Tool for Illiberalism, Neoliberalism, and Liberal Democracy, The Brown Journal of World Affairs, 2021/2, 2-18; Andrew Ryder, The Challenge to Academic Freedom in Hungary: A Case Study in Authoritarianism, Culture War and Resistance, De Gruyter, 2022; Kováts Gergely - Rónay Zoltán, Academic Freedom in Hungary, Budapest, CEU, 2021; Drinóczi Tímea: Loyalty, Opportunism and Fear - The forced privatization of Hungarian universities, Verfassungsblog, 2021. február 5., https://verfassungsblog.de/loyalty-opportunism-and-fear/.
[15] Urfi Péter: Felmérés: az SZFE hallgatóinak 100 százaléka elutasítja, ahogy az egyetem Vidnyánszkyék kezébe került, 444.hu, 2020. augusztus 31., https://444.hu/2020/08/31/felmeres-az-szfe-hallgatoinak-100-szazaleka-elutasitja-ahogy-az-egyetem-vidnyanszkyek-kezebe-kerult.
[16] Frei Balázs: After 71 Days, Theatre Uni Blockade Ends Due to New Coronavirus Restrictions, Hungary Today, 2020. november 11., https://hungarytoday.hu/szfe-barricade-blockade-restrictions/.
[17] Szurovecz Illés: Vidnyánszky: Az SZFE tüntetés a baloldali pártok kampánynyitója volt, 444.hu, 2020. október 27., https://444.hu/2020/10/27/vidnyanszky-az-szfe-tuntetes-a-baloldali-partok-kampanynyitoja-volt.
[18] Kathleen Knight Abowitz: A Pragmatist Revisioning of Resistance Theories, American Educational Research Journal, 2000/4, 885.
[19] Alan Bryman: Social Research Methods, Oxford University Press, 2016, 584-589.
[20] Fidelio: Flashmobot szerveztek a Nemzeti elé az SZFE diákjai, Fidelio, 2020. szeptember 22., https://fidelio.hu/szinhaz/flashmobot-szerveztek-a-nemzeti-ele-az-szfe-diakjai-157996.html.
[21] Ahmed-Gil-Lopez (9. vj.); Pfaff (6. vj.); Galston (9. vj.); Kahne-Sporte (9. vj.); Keating-Janmaat (9. vj.).
[22] Myoung-Liou (7. vj.).
[23] Briggs (1. vj.).
[24] Oyeleye (2. vj.).
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogász, Corvinus/Magyar Helsinki Bizottság.
Visszaugrás
