"Wolfgang Waldsteinről, a római jog jeles professzoráról minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy korunk természetjogi gondolkodóinak egyik legkiválóbb személyisége" - fogalmaz Erdő Péter a magyar kiadáshoz írt ajánlásában (5. o.).
Wolfgang Waldstein eme összefoglaló művében, már mindjárt a Bevezetés (első fejezet, 25-34. o.) elején leszögezi, majd olyan alapvető témákkal foglalkozva, mint az élethez való jog, a házasság, a szülőknek a gyermekeik neveléséhez fűződő joga, a tulajdonjog, a szerződési jog, a szociális tanítás és a szociális állam fontossága, részletesen kifejti, hogy "igenis létezik egy »összeurópai természetjogi hagyomány«, amely több mint 2000 éven keresztül formálta az európai jogfejlődés egészét." (25. o.). Elsőként azonban a természetjoggal szemben felhozott legfontosabb érveket tartja megvizsgálandónak; ezt követően bemutatva a természetjog alapját és valóságát a történeti jogfejlődés tükrében.
Waldstein a természetjog elleni argumentumok cáfolata körében, a második fejezetben szól az állítólagos naturalista hibáról (35-40. o.), Hans Kelsennek "a természetjogtan alapjáról" szóló felfogásáról (40-44. o.) és a Josef Fuchs nézete szerinti naturalista hiba nélküli természetjogról (44-55. o.).
A következő fejezetben három konkrét példa kerül említésre, amelyek nagyon hatásosan szemléltetik a természetjog kereszténység előtti gyakorlati ismeretét, és ezáltal annak történeti valóságát: Antigoné példája Szophoklész drámájában (57-59. o.), Camillus példája Falerii ostrománál (59-61. o.), a jogász Cato Censorius természetjogot érintő példája (62-64. o.).
A római jog és az európai jogfejlődés című negyedik fejezet négy részben a Szerző először a római jogászok természetjogra vonatkozó általános megállapításait ismerteti (65-77. o.), majd a természetjogi normák római jogászok általi gyakorlati alkalmazásának néhány példáját vázolja (77-84. o.), ezután bemutatja, hogy milyen tényleges jelentősége volt a római jogászok ismereteinek az európai jogfejlődésre (84-96. o.), végül pedig a természetjogot mint az emberi jogok alapját tárgyalja röviden (96-101. o.).
Az élethez való jog című ötödik fejezet a következőket tárgyalja: természetjog és emberi méltóság (testi és lelki kínzás; háború, erőszak, menekülés és kivándorlás; a magánszféra tiszteletben tartása és a megfigyelés problémaköre - 103-114. o.); a természetjog mint az élethez való jog alapja (114-119. o.); az "agyhalál" problémája és a szervátültetés (119-132. o.); a születendő gyermek élethez való joga (132-145. o.).
Waldstein a még meg nem született emberi lény jogállását illetően - hivatkozásokkal - az alábbiakat állítja: "A római jog legfőbb kútfőjének, a Corpus iuris civilis-nek 1831-1833-ban jelent meg az első német fordítása. Ebben a műben a születendő gyermek jogállása szempontjából fontos egyik Ulpianus-helyet félreértették, és rosszul fordították. A partus enim antequam edatur, mulieris portio est vel viscerum (D. 25, 4, 1, 1) szavakat a következőképpen fordították: »a méhmagzat, amíg meg nem születik, az anya, vagy az anya testének a része.« Azóta a születendő gyermek római jogi és részben modern jogi jogállásának megítélése olyan előítéletből indul ki, amely valósággal lehetetlenné teszik a tényleges jogi helyzet megértését. E hosszú fragmentum teljes szövegkörnyezete efféle fordítás alapján szó szerint »tárgytalanná« válik, mivel az adott eset kérdésfelvetése nem az »anyatest részéről« szól, hanem egyértelműen a születendő gyermekről. Arról, akivel az ügyben érintett férj szerint, elvált felesége várandós. Voltaképpen a fordítóknak mindezt észre kellett volna venniük. Mindazonáltal az a vélekedés, mely szerint a római jogászok számára a születendő gyermek »csupán az anyatest része« volt, szinte kiirthatatlanul elterjedt. Ezért állítja az egyik általa szerkesztett lexikonban Karl-Wilhelm Weeber is erre a forráshelyre utalva, hogy »a méhmagzat (nasciturus) a római jogi felfogás szerint nem számított embernek«. Ez valóban hallatlan állítás, amely a valódi római jogászi felfogás totális nem ismeréséről tanúskodik, mindezt pedig önmagában alátámasztja az idézett szöveghely összefüggése, de számos egyéb forráshely is. Ehelyütt csak a remekjogász, Gaius korábban már idézett szövegére szeretnék emlékeztetni, mely egyszerűen megállapítja: »Mindazok, akik érvényes házasságban fogantak, jogállásukat (status) fogantatásuk időpontjában szerzik meg«. Ha valaki tisztában van azzal, milyen alapvető jelentősége van a római jogban a személy státuszának, tudja, hogy az a megállapítás, mely a törvényes római házasságban fogant gyermek státuszát a fogantatása időpontjához igazítja, összeegyeztethetetlen azzal az elképzeléssel, mely szerint a születendő gyermek születése előtt az »anyatest része«. Sokkal inkább arról van szó, hogy a gyermek fogantatásának időpontjától kezdve már római polgár. Éspedig azzal a státusszal, amellyel családja rendelkezik." (133-134. o.)
-635/636-
"Theo Mayer-Maly levélben közölte velem azon nézetét, miszerint a nevezett Ulpianus-szöveg 1831-es fordítása felelős a BGB 1. §-nak megfogalmazásáért is: »Az ember jogképessége a születéssel kezdődik.« Az az elképzelés vált uralkodóvá a BGB-ből kiinduló hagyományra, hogy a születendő gyermeket a római jogban ténylegesen az »anya vagy az anya test részének« tekintették. Még a Digesta 21-27. könyveinek 2005-ben megjelent fordítása is így adja vissza ezt a szöveget, annak ellenére, hogy a fordítók e forráshely teljes szövegkörnyezetét maguk fordították. A teljes kontextus azonban világossá teszi, hogy az »anya vagy az anyatest része« kifejezéssel fordított szövegrész lehetetlen, hogy ezt jelentse. 1998 óta több publikációban is kimutattam mindezt. A kontextus arra a kérdésre keresi a választ, hogy az (adott esetbeli) apa mikortól kezdve érvényesítheti a gyermeke iránti jogát. Csak a születés után. De ugyanarról a gyermekről van szó, mint akiről Ulpianus azt mondja, hogy születése előtt mulieris portio est vel viscerum. A mulieris portio kifejezést az állítólagos apa érdekeinek ellentételezésének kell tekinteni. Az adott esetben az anya tagadja, hogy várandós lenne. A portio szó egyszerűen törvényes osztályrészt is jelent. A mulieris portio itt az anya jogi helyzetére kell, hogy utaljon, a vélelmezett apa jogaival szemben, aki ezeket csak a születés után juttathatja érvényre. Ez az értelmezés felel meg az általános szabálynak (Paul. D. 1, 5, 7)." (134-135. o.)
"Továbbá a latin viscera sem csak egyszerűen belső szerveket, zsigereket jelent, hanem több egyéb jelentés mellett, mint amilyen például a »legdrágább vagy a legkedvesebb, saját gyermek«, jelenti az »anyaméhet« az uterus szóval azonos értelemben (mint Ulp. D. 48, 8, 8). A régi Digesta fordítás e forráshelyet a következőképpen fordítja: »Ha kiderül, hogy egy asszony a terhes testén erőszakot követ el azért, hogy gyermekét elhajtsa, a provinciai helytartó száműzi őt.« Itt a születendő gyermek (partus) ugyanúgy a »terhes testben« (in visceribus) helyezkedik el, mint pl. D. 1, 5, 7 in utero. Ez éppúgy kevéssé jelenti azt, hogy a születendő gyermeket az anyatest részének tekintették volna, és hogy őt nem illetné meg önálló jogi egzisztencia. Ellenkezőleg, Ulpianus ezen kijelentése szerint a születendő gyermek büntetőjogilag védett. Az abortuszt az asszony száműzetésével büntetik" (135. o.; részletesen lásd még 136-138. o.).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
