A tudományos pozitivizmus évszázadait követően Heisenberg bizonytalansági összefüggése felborította a kauzalitás feltétlenségébe vetett meggyőződést, majd Gödel nem-teljességi tételei a logikai következtetések eredményességét vonták kétségbe. A bizonytalansági összefüggés alkalmazhatónak bizonyult a történet- és a közgazdaság-tudomány területén is. Az a hipotézis, mely szerint a bizonytalansági összefüggés és a logikai nem-teljesség alkalmazható a jogtudományban is, a jogalkotás és jogalkalmazás jól ismert tulajdonságaival bizonyítható. Különös jelentősége van a bizonyítási rendszert, következésképpen a jogi bizonyosságot befolyásoló, javarészt torzító anyagi és eljárásjogi hatásoknak, ide értve a döntéshozó habitusszabályait is. A bizonytalanság és nemteljesség következményei általában a jogi eljárások kontrolljára, a jogorvoslati rendszerre és az eljárási bizonyosságra vonatkozó nézetekre is hatással lehet.
A gondolkodás írásos emlékeinek kezdetéig visszanyúló egységes világkép a Kr. u. II. évezred közepén repedezni kezdett. Ennek első jele a duplex veritas elv megjelenése volt a Katolikus Egyház válaszaként a hitigazságoktól eltérő, tudományos igazságként feltűnő tapasztalati jelenségekre. A Bellarmoni bíborosnak tulajdonított elv szerint a kinyilatkoztatott igazságot önmagában az nem sérti, ha az emberi ész, a tapasztalati (tudományos) igazság attól eltérni látszik. Mindaddig, amíg további kutatások az összhangot megteremtik, a kétféle igazság megfér egymás mellett.[1]
A világkép azonban tovább hasadt, és a descartes-i ész-primátus következtében elvált egymástól a pozitív, tapasztalati ("laboratóriumi") igazságokon alapuló természeti valóság-kutatás, azaz a természettudomány, és a társadalmi valóságot egyre inkább természettudományos módszerekkel kutatni igyekvő társadalom-tudomány. Minden, ami ezen kívül esett, spekulációként kiűzetett a tudományosság köréből.[2]
Csakhogy mire a társadalomtudományok, így a végső soron közéjük tartozó jogtudomány átvette a pozitív módszert, annak megkérdőjelezhetetlen adekvátsága éppen megbukott a természettudományok körében. A newtoni mechanikus fizikai világkép, amelyet az ok-okozat kérlelhetetlen alkalmazhatóságába vetett hit, és a ma-
- 109/110 -
tematikai logika töretlen természettudományi alkalmazhatósága jellemzett,[3] a XIX. század végén megingott. John Lukács szemléletesen írja le azt a folyamatot, amelynek eredményeként a fizika a saját tárgyának mikro-természetét illetően bizonytalanabb, mint bármikor.[4] Heisenberg híres határozatlansági elvében kifejtette, hogy egy szub-atomi részecske pontos helye és sebessége nem állapítható meg:[5]
Heisenberg megállapításának a tudományos világképre gyakorolt hatása két alapvető következményként foglalható össze.
Egyrészt kijelölte a fizikai, pozitív természettudomány megismerési határait. Habár a "durva", hétköznapi tapasztalás és az ebben a méret-osztályban végzett mérések számára nincs közvetlen hatása a határozatlansági elvnek, amint a fizikai világot megkíséreljük egyre mélyebben (egyre kisebb méret-osztályokban) megismerni, eljutunk egy olyan mérethatárig (amely a planck-i 10-34 nagyságrendet jelenti[6]), ahol a mérhetőség megszűnik. Térben (hely) és időben (sebesség) ez alá a pontosság alá nem hatolhatunk, vagyis a létező anyagi világ megismerhetősége ez alatt a nagyságrend alatt megszűnik. Másként megfogalmazva a planck-i mérethatár a mérési pontosság áttörhetetlen fizikai (természettudományos) korlátja, ez alá "nem láthatunk", vagyis az ez alatti történésekre csak tisztán spekulatív következtetéseket vonhatunk le.
Másrészt - és a tudományos világkép számára ez a megrázóbb következmény - a planck-i méret-határ következtében nem választható el többé az objektív (szemlélt) valóság a szemlélőtől. Másként megfogalmazva a szemlélő hatást gyakorol a vizsgált tárgyra amely hatás a planck-i mérethatár alatt történik, ezért a mérés eredménye a szemlélő szemlélt tárgyra gyakorolt hatásától nem választható el, azaz a mérés eredménye a szemlélőnek mérésre gyakorolt (zavaró) hatásától nem "tisztítható" meg. Hogyha ezt egészen világosan kívánjuk megfogalmazni, akkor azt kell mondanunk, hogy Heisenberg határozatlansági elve azt jelenti, hogy a planck-i mérethatáron elválaszthatatlanul összekeveredik az "objektív" valóság és annak "szubjektív" szemlélése, ennek folytán pedig a megismerhető eredmény nem tisztán objektív. Még rövidebben: a megismerés folytán megváltoztatjuk a megismerni kívánt valóságot: nincs tehát alapja a természettudományos megismerés pozitív (objektív) voltába vetett hitnek.[7]
Az Amerikai Egyesült Államokban élő tudós, John Lukács meglátásai azért fontosak, mert kimutatta, hogy a karteziánus alapokon nyugvó természettudományos világkép összeomlása nem ennek a tudomány-területnek a "belügye", hanem kihat a társadalomtudományokra, közelebbről a történet-tudományra is. Ennek levezetését tíz következtetésre alapítja, mely szerint Heisenberg határozatlansági összefüggésének folytán:
- "nem létezik többé természettudományos bizonyosság",
- "az objektivitás eszméje ábránd",
-"a meghatározások létüknél fogva illuzórikusak",
-"nincs abszolút matematikai igazság",
- "a tényvalóság is illuzórikus",
- "az okság mechanikus koncepciója megdőlt",
- "a potencialitások a tudományos gondolkodásba torkollanak",
-"nem a 'tényezők' lényege, hanem a kapcsolatuk számít",
-"a 'klasszikus' logika elvei már nem feltétlenek, új igazságfogalmakat ismertünk fel",
-"az újkor végén a karteziánus felosztás elbukik".[8]
John Lukács levezetését magától Heisenbergtől (akivel személyes kapcsolatban állt) vett idézettel igazolja: "A természettudományos világkép megszűnt a szó valódi értelmében természettudományos világkép lenni."[9] Ennek oka az, hogy a valóság ugyan objektív, de erről az objektív valóságról szerzett ismereteink már szubjektívek, ugyanis "a megfigyelés és a mérés aktusa megváltoztatja a fizikai objektumot".[10] Ezért: "'objektum' és 'szubjektum', megfigyelő és megfigyelt, anyag és szellem teljes és kategorikus különválasztása és szembeállítása immár használhatatlan és idejét múlt".[11]
Annak, hogy a poszt-természettudományos világkép milyen következtetésekhez vezet a történettudo-
- 110/111 -
mányban, Lukács egész könyvet szentel, és a módszer alkalmazhatóságát Hitler magatartásával összefüggésben részletesen is levezeti, mégpedig kilenc olyan mondattal, amelyek megfeleltethetők a Heisenberg-elv fizikai értelmezésének.[12]
Nem feladatunk a határozatlansági elv történettudományi érvényességét részletesen elemezni, különösen nem Lukács egyes megállapításainak pontos alkalmazhatóságát vizsgálni, azt viszont nem kerülhetjük el, hogy le ne vonjuk a következtetést a fizikai/történettudományi alkalmazás párhuzamosságáról: a történelem eseményeit "nagylátószög" alkalmazása esetén vizsgálhatjuk mintegy kívülállóként. Amint azonban az egyes események részleteit is fel kívánjuk deríteni, és ezekre alapozva következtetéseket próbálunk levonni, már "bekkerülünk" az eseménysorba: a történeti tényszelekció hatására, amit végzünk, meghatározzuk a levonható következtetések lehetséges körét. A vizsgálattal tehát befolyásoljuk a vizsgálat eredményét.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
