A nemzetközi jog és az Európai Közösség jogrendszere közötti sajátos viszony meghatározása mind a mai napig kihívást jelent a jogtudomány számára. E témakörrel kapcsolatban számos kérdés merült fel, mindezek megválaszolására több monográfia sem lenne elegendő. Éppen ezért a jelen tanulmány is egy speciális problémára fókuszál e területen belül: azon esettel kapcsolatos problémákat kívánja feltárni és elemezni, amikor is egy tagállam által az Európai Közösséghez való csatlakozása előtt kötött nemzetközi szerződés ütközik az Európai Közösség Alapító Szerződésével, azaz egy, ugyanazon tagállam által később megkötött nemzetközi szerződéssel. Magyarország, mint a 2004-es csatlakozási hullám során taggá vált állam számára sem közömbös annak feltárása, hogy miként viszonyul az Európai Bíróság a tagállamoknak a csatlakozást megelőzően keletkezett, s a közösségi jogrenddel ütköző, nemzetközi jogi kötelezettségeihez.
A tanulmány célja, hogy megvizsgálja, hogyan képesek "együtt élni" a tagállamok által a csatlakozásukat megelőzően kötött nemzetközi egyezmények a közösségi jogrenddel, és hogyan hat ezen a téren egymásra kölcsönösen a nemzetközi szerződések joga és a közösségi jog. A vizsgálódás magját az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata képezi. A tanulmányban elsősorban azt kívánom feltárni, hogy miként ítéli meg az Európai Bíróság az ezen egyezményekből, valamint a közösségi jogból eredő tagállami kötelezettségek viszonyát és mennyiben veszi figyelembe a nemzetközi jog korlátozó szabályait.
Az írás első részében azzal kíván foglalkozni, hogy miként ítélhető meg ez a probléma a nemzetközi jog vonatkozó szabályai alapján. A tanulmány többi része a kérdés európai jogi vetületét vizsgálja; ennek során ismerteti és elemzi az Európai Közösség Alapító Szerződésének 307. cikkét és az Európai Bíróságnak a cikkely értelmezésével és alkalmazásával foglalkozó eseteit. Az esetjogi elemzés célja az, hogy bemutassa, az ítélkezési gyakorlat alapján miként határozható meg a 307. cikk (1) bekezdésében foglalt rendelkezés tartalma, és a Bíróság mennyiben veszi figyelembe a nemzetközi jog szabályait és elveit és hogyan egyezteti ezt össze a közösségi jog elsőbbségének elvével. Végül a vizsgálódás során feltárt eredményeket kívánom összegezni.
A nemzetközi szerződések joga csupán közvetett módon befolyásolja a Közösség belső jogrendjének működését. Annak ellenére, hogy a Közösséget is nemzetközi szerződés hozta létre, a nemzetközi szerződések jogának alkalmazása a közösségi jogot érintő jogvitákban igen ritka. Maga a Szerződések Jogáról Szóló Bécsi Egyezmény sem tartalmaz egyértelmű rendelkezést arról, hogy mennyiben alkalmazható az Egyezmény a nemzetközi szervezeteket létrehozó szerződésekre. Az Egyezmény 5. cikke szerint ugyanis az Egyezmény minden olyan szerződésre vonatkozik, amely nemzetközi szervezetet hoz létre és azokra is, amelyeket nemzetközi szervezet keretében fogadnak el, anélkül, hogy ez a szervezet bármely fontos szabályát érintené.[1] Ebből a megfogalmazásból tehát az következik, hogy maga a szervezetet megalapító nemzetközi szerződés nem lehet ellentétes az Egyezménnyel, a szervezet azonban a belső szabályait az Egyezmény rendelkezéseinek figyelembevétele nélkül alkothatja meg.
A nemzetközi jognak az azonos tárgyú, egymást követő szerződések alkalmazására vonatkozó szabályai a Szerződések jogáról szóló Bécsi Egyezményben találhatóak meg. A Bécsi Egyezmény - ugyanúgy, mint a 307. cikk - a pacta sunt servanda alapelvéből indul ki.[2] Az Egyezmény 30. cikkének 3. pontja értelmében, "Ha a korábbi szerződésben részes valamennyi fél egyúttal a későbbi szerződésnek is részese, a korábbi szerződésben azonban az 59. Cikknek megfelelően nem szűnt meg vagy alkalmazását nem függesztették fel, a korábbi szerződés csak abban a mértékben alkalmazandó, amennyiben rendelkezései összeegyeztethetők a későbbi szerződés rendelkezéseivel." A cikk 4/a. pontja szerint pedig "Ha a későbbi szerződésben részes felek közül nem mindegyik részese a korábbi szerződésnek, azon államok között, amelyek mindkét szerződésben részes felek, a 3. [vagyis a fent idézett - B. I.] bekezdésben említett szabályt kell alkalmazni.
A Bécsi Egyezmény ezen rendelkezése tehát egyértelműen a lex posterior elvet fekteti le. A lex posterior elv azonban csak akkor alkalmazható, ha ugyanazon szerződő felek kötik meg a korábbi és a későbbi szerződést is. Ebben az esetben a későbbi szerződés lesz érvényes, mivel a felek urai a szabályozott helyzetnek, tehát szabadon módosíthatják egy általuk korábban megkötött szerződés rendelkezéseit egy későbbi szerződéssel (harmadik szerződő felek érdekeit nem érinti a változás).
Probléma abban az esetben merül fel, amikor a korábbi szerződést megkötő felek csak részben egyeznek meg a későbbi, azonos tárgyú, ellentétes szabályokat lefektető egyezményt kötő felekkel.[3] Ilyenkor már nem mondhatjuk, hogy a felek ugyanúgy teljes mértékű szabadságot élveznek a korábbi szerződés rendelkezéseinek "felülírásában", mint az előbbi szituációban, a szabadságnak ugyanis gátját képezi a pacta tertiis nec nocent nec prosunt elv. Ennek értelmében semmilyen nemzetközi szerződés nem érintheti a harmadik államok érdekeit azok beleegyezése nélkül. A lex posteriori általános szabályát megtörő elv tükröződik vissza a Bécsi Egyezmény 30. cikkének 4/b. pontjában, mely szerint: "Ha a későbbi szerződésben részes felek közül nem mindegyik részese a korábbi szerződésnek, a mindkét szerződésben részes állam és a csak az egyik szerződésben részes állam között az a szerződés szabályozza a kölcsönös jogokat és kötelezettségeket, amelynek mindkét állam részese", illetve a 34. cikkében is: "A szerződés harmadik állam számára - annak beleegyezése nélkül - sem kötelezettségeket, sem jogokat nem hoz létre."
A nemzetközi szerződések jogának fogalmai nagyon sok esetben a magánfelek megállapodásaira alkalmazandó szerződési jog fogalmaiból nyerik eredetüket. A nemzetközi szerződésnek ennek megfelelően egyik alkotóeleme az akaratmegegyezés. A későbbi szerződést kötő felek konszenzusának kialakításában a korábbi szerződést kötő harmadik állam nem vesz részt. Mindez azért jelent problémát, mert ez a - később létrejött - akaratmegegyezés egyben érinti az egyik szerződő fél és a harmadik állam által korábban kialakított megállapodás tartalmát, a későbbi szerződés megkötése tehát a korábbi egyezmény magját képező konszenzusnak az egyik szerződő fél általi egyoldalú módosításaként is felfogható.[4]
A polgári jogi szerződésfogalomnak azonban fontos eleme az, hogy a szerződő felek (legyenek azok természetes vagy jogi személyek, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező társaságok) az akaratmegegyezés kialakítása folyamán egymással szemben egységet képező aktorként lépnek fel. A modern állam ennek analógiájára ugyanígy egy összetett egységet alkotó szerződő félnek tekinthető, a nemzetközi szervezet azonban nem definiálható összetett egységként sem.[5]A nemzetközi szervezetek és tagállamaik viszonyának jogi természete ugyanis egyértelműen nem határozható meg.[6]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
