A peres felek az 1997. november 24. napján elhunyt örökhagyónak a gyermekei. Az örökhagyó és az alperes 1997. november 14-én közjegyző közreműködésével öröklési szerződést kötöttek, amelyben az alperes vállalta, hogy az örökhagyó tartásáról haláláig gondoskodik, az örökhagyó pedig ennek ellenében ingatlana és ingó vagyona örököséül az alperest nevezte meg.
Az öröklési szerződés megkötését követő 10 nap múlva az örökhagyó elhunyt. A felperes keresetében az öröklési szerződés érvénytelenségének megállapítását több jogcímre alapítottan kérte. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy az öröklési szerződés "semmis", mert az a jóerkölcsbe ütközik, feltűnő aránytalanságra hivatkozott, továbbá állította, hogy az öröklési szerződést nem az örökhagyó írta alá.
Az elsőfokú bíróság ítéletében - egyebek mellett - megállapította, hogy a közjegyző előtt az örökhagyó és az alperes által megkötött öröklési szerződés semmis. Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokból azt a következtetést vonta le, hogy a szerződés megkötésekor az alperesnek már feltétlenül tudnia kellett az örökhagyó közeli haláláról, alappal következtethetett tehát arra, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségét csak rövid ideig kell teljesíteni. Ilyen esetben pedig az általános társadalmi közfelfogással nem egyeztethető össze, hogy a családtagok illetéktelen vagyoni előnyökhöz jussanak, ezért a szerződés a Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján a jóerkölcsbe ütközik és ezért semmis.
Az elsőfokú bíróság utalt arra is, hogy a lefolytatott bizonyítékok alapján tényként állapítható meg, hogy az alperes az örökhagyót huzamos ideig segítette, ellátta, támogatta, ezért az általa nyújtott tartás elszámolását a hagyatéki eljárásban hagyatéki hitelezői igényként érvényesítheti.
Az ítélet ellen mindkét fél fellebbezett. A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a megállapított tényállással és az azon alapuló jogi döntéssel egyetértve az ítélet helyes indokaira utalt vissza. A felperes fellebbezése alapján kiemelte, hogy a peradatokból egyértelműen megállapítható, hogy a peres felek mindkét szülője beteg volt és évekig gondozásra, ápolásra, támogatásra szorultak. A felperes ezirányú kötelezettségét nem teljesítette, és arra sincs adat, hogy az alperesen kívül más személy végezte volna ezt a munkát. A gyermekek közül az alperes volt az, aki az idős beteg szülők segítségére volt minden vonatkozásban. Ezért az ítélet indokolásának a megváltoztatását a felperes alaptalanul kérte.
Az ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet a jogerős ítélet megváltoztatása és a kereset elutasítása iránt. Felülvizsgálati kérelmében eljárási és anyagi jogszabálysértésre hivatkozott.
Elsődlegesen sérelmezte a bizonyítékok mérlegelésével megállapított azon tényállást, hogy az örökhagyó közeli haláláról tudva illetéktelen előny kihasználása céljából szerződött volna. E körben a rendelkezésre álló bizonyítékok összességében való mérlegelésének hiányára és a tanú vallomásának ellentmondásaira utalt. Másodlagosan pedig azzal érvelt, hogy az ítélet a Ptk. 200. § (2) bekezdését sérti és ellentétes a kialakult egységes bírói gyakorlattal is.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
Az elsőfokú bíróság a tanú azon vallomása alapján, mely szerint az alperes 1997. november 6-án a felperesnek azt üzente, hogy látogassa meg az édesapjukat, mert haldoklik, továbbá a közjegyző azon nyilatkozata szerint, hogy az örökhagyó a szerződés elkészítésekor feküdt, elesett állapotban volt, nehezen mondta el szerződési nyilatkozatát, azt látta megállapíthatónak, hogy az alperesnek az örökhagyó közeli haláláról feltétlenül tudnia kellett.
Helytálló az alperes felülvizsgálati kérelmében kifejtett azon álláspontja, és ezt a per adatai is alátámasztották, hogy az örökhagyót halálát megelőzően éveken keresztül családja közreműködésével az alperes gondozta, ápolta és abban sem kívülálló, sem a felperes nem vett részt. Az örökhagyó háziorvosának tanúvallomásaiból megállapíthatóan az örökhagyónak 1992 óta súlyos koszorúér betegsége volt, amiben elvileg meghalhatott volna, de ezzel akármeddig élhetett is. Az örökhagyó 1997 októberében ugyan kórházi ápolásban részesült, de onnan gyógyultan távozott. Az orvos október 10-én meglátogatta az örökhagyót, aki köhögött, ezért részére vitaminokat rendelt. Az alperes az örökhagyó betegségét nem ismerte, az örökhagyó közeli halálára az orvos sem számított, és a közvetlen szomszédok tanúvallomásából következően sem lehetett arra számítani. A tanút a bíróság két alkalommal hallgatta ki, az iratokhoz csatolást nyert az alperes üzenete, amelyet 1997. november 6-án írásban a felperes részére átadott. A tanú az üzenet tartalmát illetően egymástól eltérő vallomásokat tett.
Mindezen bizonyítékoknak az összességében a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglalt elvek szerinti mérlegelése mellett kétséget kizáróan nem bizonyított az, hogy az alperes az örökhagyó közeli haláláról tudva szerződött azzal, hogy kötelezettségét csak rövid ideig kell teljesítenie. Ezzel szemben a perbeli esetben az állapítható meg, hogy az eltartott örökhagyó súlyosan beteg, ápolásra, gondozásra szoruló volt, akinek gondozásában a felperes nem vett részt, egyedüli támasza évek óta csak az alperes és családja volt, az öröklési szerződést pedig a tőle elvárt további gondozáson túl a részére biztosított alperesi szolgáltatások ellenértékének is szánta. Mindezen körülmények miatt az általánosan elfogadott erkölcsi normákat, szokásokat a perbeli szerződés nem sérti, az egyértelműen elfogadhatatlannak, tisztességtelennek nem tekinthető, ezért a döntés a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdését sérti és nem felel meg az ítélkezési gyakorlatnak sem (Pfv. 20. 176/1993., BH 1995/3/158.), mert nem állapítható meg, hogy az eltartott gyógyíthatatlan betegsége és közeli halála tudatában annak ismeretében kötött tartási szerződést, hogy kötelezettségét csak rövid ideig kell teljesítenie, illetve a szerződéskötés célja a családtagok egymás közti öröklési igényének megrövidítése érdekében illetéktelen előny szerzése volt.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét - figyelemmel arra, hogy a felperes által állított egyéb érvénytelenségi okok hiányát - az elsőfokú bíróság már ítéletében megállapította - teljes egészében elutasította. ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Steiner Erika közjegyzőjelölt, Budapest
Visszaugrás
