2000. januárjában arról adott hírt a sajtó, hogy egy magyar vállalat 100.000 katonai gázálarcot exportált Törökországba. A Gazdasági Minisztérium illetékes hivatalához 1999. novemberében ugyan benyújtottak egy - polgári rendeltetésű gázálarcok exportjának engedélyezése iránti - kérelmet, azonban a hivatal hiánypótlási felszólítására a vállalat nem válaszolt, viszont a szállítmány elhagyta az országot. A hivatal szerint a vállalat semmiféle export-engedélyt nem kapott.
1998-ban engedély nélküli külkereskedelmi tevékenység gyanúja merült fel egy vállalkozóval szemben: K.G. egy Írországban bejegyzett, de a feltételezések szerint ukrán érdekeltségű vállalat megbízásából importált aranygranulátumot tovább exportált: reexportált Ukrajnába, azonban ehhez nem volt engedélye. A rendőrségi nyomozás során emiatt felmerült a pénzmosás gyanúja.
A Magyar Köztársaság Alkotmányának Preambuluma és 9. § (1) bekezdése a magyar gazdaságot piacgazdaságként határozza meg. Az Alkotmány 9. § (2) bekezdése emellett rögzíti a vállalkozás jogát, melyet az Alkotmánybíróság gyakorlata alkotmányjogilag alapjogként részesít védelemben. Hogyan lehetséges, hogy gázálarcot, vagy aranygranulátumot nem lehet szabadon adni-venni, importálni, exportálni, csak engedéllyel? Hogyan szólhat bele egy minisztériumi hivatal abba, hogy ki mit, hová és milyen feltételekkel szállítson? Hogyan lehetséges, hogy egyáltalán felmerülhet engedély nélküli külkereskedelmi tevékenység gyanúja? Másként fogalmazva: piacgazdaságban korlátozható-e, engedélyhez köthető-e valamely termék importja és exportja, azaz: a vele folytatott külkereskedelmi tevékenység?
A sajtójelentések arra engednek következtetni, hogy ezekben az esetekben szükség van engedélyre, sőt: az engedély hiányában történő áruexport adott esetben mellesleg bűncselekmény elkövetésének gyanúját is felveti. És valóban: az áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok kiviteléről, illetőleg behozataláról szóló 112/1990. (XII.23.) Korm. rendelet 5. § (3) bekezdése, valamint 1/a. számú melléklete értelmében - többek között - nemesfémek vagy gázálarc tekintetében a külkereskedelmi tevékenységet engedélyhez köti. Az engedély nélküli külkereskedelmi tevékenységnek kétféle jogkövetkezménye lehet. Egyfelől közigazgatási jogi szankcióként a minisztérium a vállalatot a külkereskedelmi tevékenység gyakorlásától akár el is tilthatja, másfelől az árumozgás alapjául szolgáló szerződés a szükséges hatósági engedély hiánya miatt polgári jogilag is érvénytelen.
Látható: a külkereskedelem körében történő szerződéskötésnél és annak teljesítésénél tehát
- a szerződő felek közötti viszonyt szabályozó polgári jogon túlmenően
- a valamelyik (esetleg mindkét) szerződő fél és saját állama közötti viszonyban érvényes speciális nemzeti
- 9/10 -
(belső) közigazgatási jogi szabályokat is figyelembe kell venni annak érdekében, hogy a polgári jogi érvénytelenséget elkerüljük.
Úgy tűnik azonban, hogy annak a vállalkozásnak, amelyik a külkereskedelmi szférában akar tevékenykedni, még egy további jogág rendelkezéseit is figyelembe kell vennie.
2.1. 1997 végén lengyel gazdák magyar kukoricával teli vagont hegesztettek a sínekhez, így tiltakozva az olcsó - szerintük államilag szubvencionált - magyar kukorica lengyelországi importja ellen. Ahol pedig nem hegesztettek a gazdák, ott egyszerűen a sínekre borogatták a magyar gabonát. A megmozdulásokkal - adta hírül a korabeli sajtó - sikerült elérni, hogy a lengyel kormány - a Közép Európai Szabadkereskedelmi Megállapodás (Central-European Free Trade Agreement - CEFTA) keretében vállalt vámcsökkentési kötelezettségeit megszegve - megemelje több termék vámját.
A CEFTA - egy nemzetközi jogi szerződés - aláírásával a tagállamok szabadkereskedelmi övezetet kívántak létrehozni, amelynek keretében megállapodtak az általuk - egymás országaiból származó termékekre - kivetett vámok mértékének fokozatos csökkentésében, illetve eltörlésében. A vámok csökkentése ugyanis nem csak a fogyasztók számára jelent árcsökkentést, hanem a vállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások is akadálytalanabbul mozoghatnak a szabadkereskedelmi övezetben, így a szabadkereskedelem a vállalkozásoknak is elemi érdeke. A nagyobb felvevő piac az ő értékesítési esélyeiket is növeli. Végül előnyös a szabadkereskedelem az övezetben résztvevő egyes nemzetgazdaságoknak is, mivel a nagyobb piacon megvalósuló szabad árumozgás erősíti a vállalkozók közötti gazdasági versenyt, és ez a nemzetgazdaság makroszintű versenyképességének növekedéséhez is hozzájárul.
A vám kétségkívül akadályozza az országok közötti árumozgást, a nemzetközi kereskedelmet korlátozó egyik jellegzetes eszköznek minősül. A vámok csökkentésére vonatkozó kötelezettségvállalást megszegve a lengyel kormány 1998. január 1-jével - a CEFTA által előírt előzetes konzultáció nélkül - visszaállította a korábban a CEFTA értelmében megszüntetett vámot kukoricára azzal, hogy ezt a vámot a már megkötött szerződésekre azért nem alkalmazzák. Utóbb a magyar kormány tiltakozásának hatására 1300 tonna erejéig ún. vámmentes kvótát engedélyeztek: e mennyiségig tehát továbbra is vámmentesen lehetett kukoricát exportálni, azonban 1300 tonna felett életbe lépett a korábbi vám. A sűrített paradicsom vámja 11%-ról 60%-ra nőtt, azonban utóbb ez esetben is kvóta megállapítására került sor: 3000 tonnát a korábbi vámmal engedélyeztek Lengyelországba beszállítani.
2.2. Mi állt a "kukorica-" és "paradicsompüré-háború" hátterében? A lengyel gazdák felháborodásának hátterében a sajtójelentések szerint hibás kormányzati intézkedések álltak, melyek túltermelési válsághoz, nyomott agrárárakhoz vezettek. Ebben a helyzetben az olcsó - feltehetően tényleg szubvencionált - magyar agrártermékek importja végképp ellehetetlenüléssel fenyegette a lengyel mezőgazdákat. A vámoknak nemzetközi szerződésbe ütköző visszaállítása az import korlátozásának eszköze volt, amely a magyar mezőgazdaságnak - becslések szerint - 1998-ban közel egymilliárd forint kár okozásával fenyegetett. A kialakult - cseppet sem emelkedett hangvételű - vitában a felek egymást vádolták: a lengyelek a magyar gabona olcsóságát a magas állami szubvencióval magyarázták, míg a magyarok arra hivatkoztak, hogy nem a magyar szubvenció magas, hanem a lengyel gazdák termelnek drágán. A magyar kormány a CEFTA-egyezmény 30. cikkelye értelmében ellenlépéseket helyezett kilátásba, amelyek viszont a Magyarországra irányuló lengyel exportot érintették volna. Az ügy hosszas kormányközi tárgyalások után, kölcsönös engedmények révén jutott átmenetileg nyugvópontra, ám 2001 elején újra fellángolt.
2.3. A szabadkereskedelmi megállapodások "őse" egy univerzális megállapodás: az 1947-ben megkötött Általános Vám és Kereskedelmi Egyezmény (General Agreement on Tariffs and Trade - GATT 1947). A GATT 1947 utódjának: a GATT 1994-nek 2000-ben már 140 tagja volt, érvényre juttatására és a tagállamok közötti jogviták megoldására pedig külön intézményes keretet: a Világkereskedelmi Szervezetet (World Trade Organisation - WTO) hozták létre. A Világkereskedelmi Szervezetnél Magyarország ellen Csehország tett panaszt és indított eljárást, mert megsértette a GATT 1947 előírásait. A magyar kormány ugyanis a hazai termelés védelmében 1998. decemberében cseh származású acéltermékekre meghatározta a évente behozható mennyiség felső határát: 45.000 tonnás éves import-kvótát vezetett be (ennél többnek a behozatalára tehát a magyar hatóságok nem adtak import-engedélyt). Hasonló okból pótvámot vetettek ki a hazainál 30%-kal olcsóbb ukrán és orosz műtrágyára. Az érintett országok kormányai szerint mindkét lépés sértette a GATT 1947 előírásait: akadályozta az árukkal való szabad kereskedést, az áruk - korábbi helyzet szerinti - szabad mozgását. A cseh kormány lépését ezúttal a magyar kormány tartotta "érthetetlennek", mivel - szerinte - ugyanúgy jártak el, mint korábban a cseh kormány a magyar búza importjával kapcsolatban.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
