A magyar országgyűlés 2001. év végén törvényt alkotott a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről. A 2001. évi CIV. törvény hatálybalépésének időpontja hazánknak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napja, 2004. május 1.1
Jelen tanulmány egy fejlett jogállam működő jogintézményének bemutatásával arra törekszik, hogy a magyar jogelmélet és joggyakorlat számára is hasznosítható lehetséges irányt mutasson.
A svájci törvényalkotó az Általános Rész átfogó módosítása során a vállalkozásokra vonatkozóan új felelősségi szabályokat vezetett be. A "vállalkozások felelőssége" elnevezést viselő Hetedik Cím 2003. október 1-jén lépett hatályba.
Az új rendelkezés szerint a vállalkozás akkor büntethető, ha azon belül egy természetes személy bűncselekményt realizál és az elkövető kiléte nem megállapítható, feltéve, hogy a tényleges elkövetőnek a vállalkozáson belüli beazonosíthatatlansága a vállalkozás szervezeti hiányosságára vezethető vissza. Ekkor a vállalkozás öt millió svájci frankig terjedő pénzbüntetéssel sújtható. Egyes különösen jelentős tárgyi súlyú bűncselekményeknél a vállalkozás akkor is büntethető, ha a tényleges elkövető személye ismert. Ez a szigorított felelősség a bűnszervezetben való részvételnél, a pénzmosásnál, az aktív hivatali vesztegetésnél, a hivatalos személy részére történő előny biztosításánál, és a terrorizmus finanszírozásánál áll fenn. A vállalkozás felelőssége ezekben az esetekben azon alapul, hogy nem tette meg a szükséges intézkedéseket, amellyel a bűncselekmény megakadályozható lett volna, függetlenül attól, hogy a vezetőség tudtával vagy anélkül történt a bűncselekmény elkövetése.2
A vállalkozások büntethetőségével új eszköz áll a bűnüldöző hatóságok rendelkezésére, amely lehetőséget biztosít a vállalkozás felelősségének megállapítására akkor is, ha a tényleges elkövető személye a vállalkozáson belül nem beazonosítható. Ebben a megközelítésben az új szabályozás könnyíti a hatóságok (különösen a bíróság) munkáját, de remélhetőleg nem enged teret az önkényes alkalmazásnak.
Sokáig érvényesült a svájci jogban a "societas delinquere non potest" elve. Felvetődik a kérdés, hogy miért változott ez a felfogás és miért tendencia egyre több országban a jogi személynek büntetőjogi vagy "fél-büntetőjogi" (közigazgatási-büntetőjogi) felelősséget teremteni.3
A vállalkozások büntethetőségének bevezetése Svájcban azért is különös, mert ezidáig egyértelműen azon a felfogáson voltak, hogy a jogi személy büntethetőségét nem kell fontolóra venni, hiszen a vállalkozásnál hiányzik a bűnösség és a vállalkozásnak nincs lelkiismerete, így vele szemben a büntetés értelmetlen.
Az elmúlt években azonban egyre erősebb lett az igény a vállalkozások büntethetőségének megteremtésére. A modern munkamegosztáson alapuló üzemben, amelyben nincs hierarchikusan szervezett döntési mechanizmus, nehéz a felelős döntéshozót megtalálni. Az egyre differenciáltabb munkamegosztás és komplex belső vállalati struktúrák miatt - különösen a nagyvállalatoknál - a személyi büntetőjog tradicionális eszközei már nem elegendőek, ha a szervezeti struktúrában elbújik az elkövető. Hiába áll fenn változatlanul az igény, hogy valakit a vállalkozáson belül tegyünk felelőssé, ha a szervezetek - a "szervezeti felelőtlenség" kialakításával - megnehezítik a jog számára az egyéni elkövetőhöz való hozzáférést.
Svájcban a ’70-es években először a Versenybizottság kezdte észlelni, hogy a vállalkozások "önálló személyiségek," önálló szervezeti kultúrával. Első lépésként a vállalat vezetőinek a felelősségét építették ki, ezután következett a vállalkozások felelősségének kialakítása.4
A vállalkozások szankcionálását a büntetőjogon kívüli eszközökkel is el lehetne érni.5 A svájci törvényhozó azonban a büntetőjogi eszközöket választotta, és - bár Svájc nem Európai Uniós tagállam -, de ezzel a szabályozással megfelelt az Európa Tanács, az Európai Unió és az OECD elvárásainak is.
Először 1991-ben született törvényjavaslat a pénzmosás és szervezett bűnözés ellen, amely az első kísérlet volt a vállalkozás büntetőjogi szankcionálhatóságának megteremtésére. Ez a koncepció a dogmatikai kifogásokat az intézkedési modell bevezetésével hárította el, azaz a vállalkozással szemben - bűnösséget feltételező büntetések helyett - meghatározott feltételek mellett intézkedések alkalmazását tette lehetővé. A helyettesítő felelősség ("vicarious liability") megoldását alkalmazva a vállalkozás szervei, alkalmazottai által elkövetett bűncselekmények esetén nyílt lehetőség a vállalkozás szankcionálására, amennyiben a cselekmény a vállalkozás szervezeti hiányosságai miatt meghatározott természetes személy(ek)hez nem volt hozzárendelhető. A törvényjavaslat a szankciók széles skáláját írta elő a vállalkozásokkal szemben (pénzbüntetés, tevékenységi köröktől való eltiltás, a vállalkozás megszüntetése …stb.), de elutasították, mondván, hogy a vállalkozások ilyen módon történő szankcionálása parttalan kriminalizációt indítana el.
A szabályozás második szakasza 1996-ban azzal indult, hogy az Igazságügyi Szövetségi Hivatal megbízást adott Robert Roth jogtudós részére a vállalkozások büntetőjogi felelősségének szükségessége kérdésében szakvélemény elkészítésére. A szakvélemény kidolgozása során a jogász mindenekelőtt a vonatkozó nemzetközi joganyagra, különösen az európai környezetvédelmi büntetőjogi egyezményre, az Európa Tanács ajánlásaira, és a külföldi hivatalos személyek megvesztegetése elleni küzdelemről szóló OECD egyezményre volt figyelemmel.
A szervezeti bűnösség elismerése négy lépcsőben történt meg.
1. Első lépcsőben az Általános Rész teljes revíziójával foglalkozó törvényelőkészítő bizottság 1998-as javaslata szerint a vállalkozás szubszidiárius felelőssége akkor jöhetett szóba, ha "…a bűncselekményt egy olyan személy követte el, aki a vállalkozás szervezeti hiányossága miatt nem meghatározható."
Az 1998-as szabályozásban a vállalkozásnak felróható szervezeti hiba a szankcionálás feltételeként szerepelt, ezért a modell a "szervezeti hibákért való felelősség" elnevezést kapta. Ennyiben a svájci megoldás különbözik az Európa Tanács ajánlásait követő más országok modelljeitől, akik első lépcsőben a jogi személy vezető tisztviselőinek (vagy alkalmazottjainak) a felelősségét állapítják meg az adott bűncselekmény elkövetéséért, és második lépcsőben felel a jogi személy az ellenőrzés elmulasztása miatt. A svájci modell nem kívánja meg a menedzserek (vagy alkalmazottak) szintjén a személyes bűnösséget, hanem a szervezet hiányosságait értékeli, amelyek lehetővé tették a bűncselekmény elkövetését.6
2. Ez a megoldás a gazdasági szférában kedvező visszhangot váltott ki, a büntető-jogtudomány azonban támadta a szubszidiárius felelősségi modellt. A Kantonok Szövetsége ezért második lépcsőben - elfogadva a jogtudomány oldaláról érkező kritikát - eredeti vállalkozási felelősséget teremtett, amely három tényállásra korlátozódott: vesztegetés, bűnszervezetben való részvétel, és pénzmosás. A kiszabható pénzbüntetés legmagasabb összegét öt millió svájci frankban határozták meg.
3. A Nemzeti Tanács elfogadta a korábbi koncepciókat, és kiegészítette azokat a vonatkozó eljárásjogi rendelkezésekkel.
4. A negyedik lépcső a terrorizmus finanszírozása elleni nemzetközi egyezmény hatására született 2002-ben. Két irányú változtatást jelentett az eddigi normákon: formálisan a jogszabályi rendelkezések új számozást kaptak (Art. 100quater, 100quiinquis), tartalmilag pedig az eredeti felelősséget megalapozó tényállások köre bővült a terrorizmussal és a terrorizmus finanszírozásával.
A törvény kettős szabályozási technikát alkalmaz: a bűntettekre és vétségekre a vállalkozás általános szubszidiárius felelősségét teremti meg arra az esetre, ha a vállalkozás szervezeti hiányossága miatt a természetes személy elkövető nem fellelhető.7 Ez a fajta szubszidiárius felelősség a Büntető Törvénykönyv 100quarter 1. Cikkében van szabályozva.
Ugyanakkor bizonyos nagy tárgyi súlyú törvénysértésekre (pénzmosás, vesztegetés, terrorizmus finanszírozása) párhuzamos felelősség terheli a vállalkozást, azaz a természetes személy elkövető ismertté válása esetén is büntethető. A törvényhozó a Büntető Törvénykönyv 100quarter 2. Cikkében egy szigorított felelősséget állapít meg egyes, társadalomra fokozottan veszélyes tényállások vonatkozásában: a vállalkozás és a természetes személy is büntethető, azaz egy kumulatív felelősségi forma áll fenn. A természetes személy ellen folyó büntetőeljárás, illetőleg a természetes személy elítélése nem feltétele a vállalkozások büntetőjogi felelősségre vonhatóságának, a tényleges elkövetőt megbüntetésével a vállalkozás nem mentesül a felelősségre vonás alól.
A vállalkozás szubszidiárius felelőssége esetén a cselekmény - szervezeti hiányosság miatt - meghatározott természetes személyhez nem hozzárendelhető. Hogyan képzelhető el bűncselekmény egyéni elkövető nélkül?
A kérdés megválaszolásához egy tradicionális bizonyítási problematikát kell megoldanunk, nevezetesen, hogy bár fennállnak a tényállás objektív és szubjektív elemei, de nem bizonyítható, hogy több személy közül ki követte el a bűncselekményt (pl. a családi vállalkozás autójával elkövetett sebességtúllépés esetén a használói kör - a családtagok - közül a konkrét elkövető annak ellenére nem megállapítható, hogy az elkövetési eszköz, az autó minden kétséget kizáróan behatárolja a bűncselekménnyel érintett személyek körét).
A decentralizáció, a hatáskörök differenciálódása oda vezet, hogy a büntetőjogilag releváns cselekményt nem egyedül a vállalkozáshoz hozzárendelhető személy tevőleges magatartása vagy gondossági kötelességének elmulasztása hozza létre. Így esetenként kudarcot vall, hogy egyetlen személy magatartását számítsuk be a vállalkozásnak, mivel a komplex szervezeti felépítettségű vállalkozásokban a vállalkozás különböző szintjein meghozott döntések és kifejtett cselekmények együtthatása lesz releváns, az együttes cselekvés előfeltételeit azonban a törvény nem szabályozza. Heine odáig megy, hogy - álláspontja szerint - a vállalkozás büntetőjogi felelősségét megalapozó magatartások közül kiesnek az egyes személy által megvalósított azon bűncselekmények, amelyeknél a konkrét elkövető nem beazonosítható, ehelyett egy összegzett individuális mulasztás lesz a felelősség-megalapozó, amelynél a szervezetnek történő beszámítás jogi jelentőséget kap: a cselekmény, a tényállás és a felelősség csak összeadottan képzelhető el.8
A szubszidiárius felelősség a komplex szervezeti struktúrákra épül. A kollektív felelősség nem az egyéni bűnösség pótléka, ennél jóval átfogóbban értelmezendő: a vállalkozás tagjai egyéni cselekményeinek és felelősségének az összevonása. A szándékosságot nem kizárólag egy személynél vizsgáljuk, hanem különböző részlegekhez lebontott bizonyos személyi körökhöz rendeljük hozzá. A szubszidiárius felelősség vállalati gondossági kötelezettséget követel meg, amely alapján egy komplex szervezetet úgy kell felépíteni, hogy bizonyos üzem-tipikus kockázati tényezők meghatározott cselekményeket ne valósíthassanak meg, mert ilyenkor a hiányzó elkövető helyett a vállalkozás viseli a felelősséget.
A svájci modellben a kiindulópont egy természetes személy cselekménye, aki a szervezettel meghatározott kapcsolatban van; a cselekmény a szervezet céljával kell, hogy összefüggésben legyen (nem lehet individuális cél) és feltétel, hogy szervezeti hiányosságok tegyék lehetővé az elkövetést. Ezen utóbbiak - az USA-val ellentétben - itt büntethetőségi feltételek és nem egyszerűen büntetéskiszabási tényezők.
Ez a szabályozás a gazdasági társaságoknak még mindig kedvezőbb, mintha objektív felelősséget ("strict liability") alapítanánk vagy az azonosítási modell ("identification theory") alapján a vállalkozás felelne a vezető tisztviselők által elkövetett bűncselekményért.9
A svájci szabályozás 1991 óta a "gazdasági vállalkozás" fogalmat használja, ami felöleli a különböző szervezeti formákat a jogi személytől a személyegyesülésen keresztül az egyéni cégig. Ugyanakkor a gazdasági vállalkozásnak "üzleti tevékenységet" kell folytatnia, a vonatkozó tényállásokat a "gazdasági tevékenysége gyakorlása során", a vállalati célok keretein belül kell, hogy elkövesse.
Az ítélkezési gyakorlat feladata lesz ezen kritériumok meghatározása. Nyilvánvalóan nem felelősség-megalapozó az olyan cselekmény, amelynek természete szerint nincs köze a vállalkozás tevékenységeihez. Ez példával megvilágítva azt jelenti, hogy egy karitatív egyesület tagjainak törvénysértő tevékenysége (óvodában elkövetett szexuális erőszak a karitatív egyesület beazonosíthatatlan tagja által, vagy egy templom szankcionálása, ha egyik papja szexuális zaklatást követ el, de személye nem meghatározható) kívül esik a szabályozási körön, mivel nélkülöz mindenféle üzleti célzatot és az elkövető beazonosíthatatlansága nem vezethető vissza szervezeti hiányosságokra.
Nem letisztult, milyen módon határozandó meg a "gazdasági tevékenység gyakorlása" kritérium sportegyesületeknél, kulturális szervezeteknél, a médiában, vagy különböző segédegyesületeknél. Amennyiben a "segítő tevékenységet" vagy "kulturális támogatást" gazdasági tevékenységként értékeljük és a dolgozókat fizetett alkalmazottaknak tekintjük, sok ilyen szervezet érintetté válik.
2.1. Elkövetői kör
A svájci szervezeti felelősség különbözik az angol identification-modelltől annyiban, hogy nem csak a felső vezetők és szervek ("directing mind") törvénysértő magatartása von maga után szervezeti felelősséget, hanem minden elkövető (a szervezeti hierarchia alsóbb fokán álló alkalmazottak) magatartása is kiváltja azt.
A törvény félreérthető megfogalmazásából ("egy vállalkozáson belül") adódóan joggal vetődik fel a kérdés, vajon a vállalkozás szervei és alkalmazottai mellett a vállalkozás képviselőinek magatartása is felelősség-megalapozó-e. A törvény-előkészítő munkálatokat vizsgálva megállapítható, hogy 1998-ban a törvény-előkészítő bizottság még "az üzemen belül" kifejezést használta, a Kantonok Tanácsának Bizottsága ezzel szemben "egy szerv vagy egy segédszemély" által elkövetett bűncselekményről szólt.
A hatályos törvényszöveg tág értelmezése alapján Smith-nek igaza van, amikor az alkalmazottak mellett a képviselő magatartását is a "vállalkozáson belül", a vállalkozás célkitűzéseinek keretei között értelmezi.10
2.2. Vonatkozó tényállások
Mint a fentiekben kifejtést nyert, a törvényalkotó kettős megoldást választott: egy ún. "általános modellt" az StGB 100quarter 1. Cikk alapján, amely minden bűntettre és vétségre vonatkozik és egy ún. "különös modellt" az StGB 100quarter 2. Cikk alapján, ami bizonyos tényállások enumerációjának alapjául szolgál.11
2.3. Szándékosság és gondatlanság
A vállalkozások büntethetőségének alapfeltétele, hogy egy természetes személy bűncselekményt kövessen el. A szándékos tényállásoknál az objektív és a szubjektív tényállási elemek megvalósítása, míg gondatlan deliktumoknál az általános gondossági kötelezettség megsértésére szükséges.
Különösen a többszörösen összetett vállalati dezorganizációk esetén jelentkezhet problémaként annak megállapítása, hogy melyik személy terhére rójuk a gondossági kötelezettség megsértését. Ha elismerjük, hogy különböző személyek cselekményeinek összessége értékelhető bűncselekményként, ezáltal elvetjük a személyi bűnösség hagyományos büntetőjogi megítélését és kollektív felelősséget teremtünk, amelynek kiszélesítésével eljutunk a szervezeti hiányosságok modelljéhez.
A jogi személy büntetőjogi felelősségének megteremtése vonatkozásában Pieth alapvetően három típust különít el a bűncselekmény és a vállalati cél kapcsolatrendszerét figyelembe véve:
- Az országok egy része csupán azt követeli meg, hogy a szakmai feladat teljesítésének következménye legyen a bűncselekmény elkövetése.
- A második csoportnál egy szélesebb értelemben vett "érdekeltség" szükséges: a különböző törvényi megfogalmazásokban követelmény, hogy a bűncselekményt "-ért", "számításból", "nevében", "érdekében", "reális (vagy legalább remélt) előnyért" kövessék el.
- Végül kell egy ténylegesen bekövetkező gyarapodás a vállalat részéről. (Hollandiában legalábbis követelmény, hogy a bűncselekménnyel a vállalkozás előnyre tegyen szert.)12
Felmerül a kérdés, vajon az új svájci kitétel: "a vállalkozás célkitűzéseinek keretében folytatott üzleti tevékenység" megfelelően behatárolt-e. A jogösszehasonlító áttekintés kétségtelenül rámutat arra, hogy a svájci felfogás egyezik az országok többségének elképzelésével. Heine13 és Schmid14 ajánlják az "üzem-tipikus rizikó" bevezetését is, hiszen valóban elgondolkozásra lenne érdemes, hogy az üzem-tipikus veszélyeket bizonyos deliktumoknál tovább fejlesszék, példálózóan felsorolva azon munkahelyi körülményeket, amelyek fokozott kockázatát jelentik a bűncselekmény bekövetkezésének. A tipikus vállalati rizikó-faktorok azonosításával megalapozható a szervezeti hibáért való felelősség.
A "vállalkozás célkitűzéseinek keretében folytatott üzleti tevékenység" köréből ki kell zárni a vállalkozás saját kárát, másrészről az elkövető vagy harmadik személy saját gazdagodását, hiszen elkerülendő, hogy a személyi nyereségvágy vagy gondossági kötelességszegés automatikusan a vállalkozásnak számítódjék be. Az egyértelmű, hogy amikor a személyi gazdagodás egyértelműen kimutatható (pl. könyvelői sikkasztás), nincs szó a vállalkozás felelősségéről. Nem kérdéses azonban az sem, hogy a szervezeti hierarchia általában megnöveli annak kockázatát, hogy az individuális elkövető - a vállalkozás adta lehetőségek kihasználásával, a vállalkozás célkitűzéseinek keretében - bűncselekményt kövessen el. Ezen kockázati tényező veszélyhelyzetkénti értelmezésének következetes végig gondolása odáig vezetne, hogy minden szervezeti tevékenység tiltott lenne; a vállalkozás felelne az összes olyan cselekményért, amelyet célkitűzéseinek a "leple alatt" követnek el, mivel a szervezeti struktúrája fokozza a bűncselekmény elkövetésének a lehetőségét és ezáltal egy jogilag releváns kockázati helyzetet teremt. Értelemszerűen a törvényalkotó célja a 100quater 1. Cikkének megalkotásával nem ez volt, ellenkező esetben a karitatív szervezet alkalmazottja általi óvodai- vagy a templomi pap általi szexuális zaklatás is megalapozná a szervezet felelősségét.
Nehéz behatárolni azokat a cselekményeket, amelyeket a vállalkozás kifejezett utasításai ellen követnek el (pl. vesztegetési pénzösszeg fizetése a vállalkozás tiltó előírásai ellenére, amikor gazdaságilag tekintve a vállalkozás vagyoni hátrányt szenved ugyan a pénz kifizetésekor, viszont javulnak a piaci esélyei a vesztegetés által). Vizsgálandó, hogy a vállalati politikába hogyan ékelődik ez a magatartás, a vezetés átláthatta, illetve kontrollálhatta-e a cselekményt, a tiltó előírások nem pusztán "üres szózatok" voltak-e.
Ajánlatos - a mindenkori vállalati célok figyelembevételével - a megfelelő szakmai kötelezettségek meghatározása, ez bizonyos szakágaknál (pl. banki szféra) már meg is történt. A bűncselekmény elkövetését maguk után vonó szakma-specifikus kockázati tényezők kialakítása egyelőre a joggyakorlat feladata lesz.
A vállalkozás szankcionálhatósága azért áll fenn, mert a szervezeti hierarchiáját oly módon építette ki, hogy lehetőséget biztosított meghatározott kockázati tényezők fennállása esetén bűncselekmény elkövetésére anélkül, hogy azért konkrét természetes személy viselné a felelősséget. Az "elkerülhető szervezeti hiányosság" lényege abban áll, hogy a bűncselekmény elkövetése nem leosztható a személyi felelősség szintjére és a hiba a vállalkozás felelősségi körébe sorolandó, azonban elkerülhető lett volna, ha a vállalkozás biztosítja az egyes személyi felelősségi körök megállapítását. Ennek hiányában azonban: mivel a személyi elkövető nem beazonosítható, a szervezet felelőssége kerül előtérbe.
Az alapcselekmény fő okát szintén a vállalkozás szervezeti hiányosságában kell keresnünk. Ez absztrakt veszélyeztetési helyzetet jelent, amelynél a cselekmény lehetősége - konkrét elkövető nélkül - a vállalkozás hibás felépítettségében rejlik. Az absztrakt veszélyeztetési helyzet jelen esetben a vállalkozások felelősségét általánosítja, a törvény azzal támadható, hogy az ártatlanság vélelmébe ütközik a bizonyítási teher vállalkozásokat terhelő volta és hiányzik a vállalkozási felelősség dogmatikai alapja. A vállalkozás felróható szervezeti kötelességének elmulasztása esetén nem arról van szó, hogy a természetes személy magatartását - meghatározott feltételek esetén - beszámítjuk a vállalkozásnak (mint az azonosítási és a helyettesítési modelleknél ezt láthattuk), hanem a vállalkozás felelősségét az alapozza meg, hogy pl. a személyi hatáskörök hiányoznak, a képviseleti szabályok tisztázatlanok vagy a személyi felügyeleti kötelezettségek nem rögzítettek.15
A vállalkozás büntethetőségének fontos feltétele ez a fajta szervezeti hiányosság, azonban az új törvény nem ad ennek tartalmára nézve konkrét meghatározást. A törvényhozó a vállalkozások felelősségét nem kimondottan szakma-specifikus kockázati helyzetekre korlátozza, ehelyett általánosan a szervezeti hiányosságot állítja a szabályozás középpontjába. Álláspontunk szerint az StGB 100quater 1. Cikkében a szervezeti hiányosság arra vonatkozik, hogy a bűncselekmény - a vállalkozásnak felróhatóan - egy természetes személyhez sem hozzárendelhető, a 2. Cikkben pedig, hogy a vállalkozás "nem tett meg minden szükséges és elvárható szervezeti intézkedést" a bűncselekmény megakadályozására. Egyelőre szükséges megvárni, hogy ez a kritérium az ítélkezésben hogyan érvényesül, a joggyakorlat milyen szigorúan fogja a szervezeti hiányosságot megkövetelni. Ez kétségtelenül nagy játékteret jelent az ítélkező bíró számára, hiszen az érintett szakmára, a vállalkozás nagyságára, módjára és a különböző üzem-specifikus kockázati tényezőkre … stb. figyelemmel esetenként kell megállapítania, hogy fennáll-e a szervezeti hiányosság. Elkerülendő azonban a vállalkozás általános felelősségének a megteremtése azáltal, hogy a vállalkozáson belül a bűncselekmény elkövetésének a tényéből azonnal a vállalkozás szervezeti hiányosságára következtetünk. A törvényhozó akarata feltehetően nem erre irányult.
Ugyanakkor nem megengedhető, hogy egyes vállalkozások törvénysértések elkövetésére "szakosodjanak", kihasználva az üzemvezetési szervezetlenséget. Ha ilyenkor kizárólag a rossz gazdálkodást folytató vezetőséget vonjuk felelősségre, a vállalkozás mellőzi a reorganizációt. (Heine beszél ezzel kapcsolatban "üzemvezetési-bűnösségről.")16
A vállalkozás felelősségének alapjaként a vállalkozás szervezeti kötelességét pontosan meg kell határozni. Ennek körében vizsgálandó, hogy milyen módon lehet a szervezeti kötelességet konkretizálni, büntetőjogi következmény nélkül meddig terjedhet a vállalati szervezetlenség, honnan vehetők a normák a kötelességek konkretizáláshoz és milyen mélységig nyúlhatunk bele a vállalkozás szakma-specifikus szabályozásába.17
A szervezeti kötelességek konkretizációjára irányuló eljárást ugyanúgy kell lefolytatni, ahogyan egy természetes személy gondossági kötelességét meghatározzuk, de a normákat szakma-specifikussá kell tennünk. A szervezeti kötelesség nem maximális gondossági kötelességet jelent, hanem - ahogyan a törvényben alkalmazott "szükséges" és "elvárható" jelzők is mutatják - a vállalkozás adottságaihoz mért erőfeszítést értjük alatta, csak az olyan alapvető szervezeti hiányosság szankcionálandó, ami a bűncselekmény elkövetésének kedvezett.
A bírósági gyakorlat ismerten az adott helyzetnek megfelelő szakmai, szakág-specifikus és konkrét szituációhoz rendelt gondossági kötelességeket fejleszt. A magánjog szabályozási rendszere - különösen a pénzügyi- és bankszféra vonatkozásában - értelmezési segítséget ad a gondossági kötelesség meghatározásakor. (Például a pénzmosás tényállásának vizsgálatakor a szükséges gondossági kötelességet a svájci pénzügyi felügyeleti törvény mellett sok más háttér-norma is szabályozza. Ehhez kapcsolódnak napjainkban egyre növekvő számban a nemzetközi előírások, amelyek újabb rizikó-faktorok leépítésére kötelezik a pénzintézeteket, például meghatározott ügyfél-réteg fokozottabb szűrésével.)
A 100quater 2. Cikke hét tényállásra vonatkozik. Alapvető különbség az 1. Cikkhez viszonyítva, hogy míg az a vállalkozás szubszidiárius felelősségét teremti meg, addig ez a fajta párhuzamos felelősség független az egyes természetes személyek felelősségétől, következésképpen amellett is megállapítható.
A vállalkozás úgy értelmezendő, mint egy felügyeleti szerv, amely alkalmas intézkedések meghozatalával megakadályozhatta volna a hét tényállás megvalósítását. A szervezeti kötelezettség felállítása alapvetően nem új, a bankok pénzügyi és hitelezési ügyleteinél már a hátrányaira is fény derült. Egyrészről megnőtt a büntető eljárási hatóságok értelmezési hatásköre, akkor is büntetnek, ha a szervezeti intézkedés nem bizonyult elegendőnek vagy nem konkretizálódott. Ez a probléma onnan ered, hogy nem adható általános érvénnyel helyes szervezeti előírás. A kötelesség a működési területen, a szakmában jelentkezik, konkrétan az érintett vállalkozás teljesítőképességében. A személyi büntetőjogi gondossági kötelesség beszámítási képességgel rendelkező egyénre kidolgozott, így a vállalkozások vonatkozásában nem vehető alapul, de ahhoz hasonló általános konvencióknak a szervezetekre specializáltan is ki kell formálódniuk.
A gazdaság területén folyamatosan születnek az ellenőrzési szabályzatok és a társaság-irányítási rendeletek, szakma-specifikus standardokat állítanak fel és minőségbiztosítási eljárást vezetnek be. A szövetségi bíróság - az eddigi tartózkodó magatartásától eltérően - egyre inkább elfogadja a nemzetközi szabályokat, annál inkább, minél jobban megfelelnek a jogállami követelményeknek.
Amennyiben azonban nem állnak rendelkezésre megfelelő standardok, a kötelességszegést az egyértelmű esetekre kell korlátozni, amikor mindenki számára világos a szervezeti gondatlanság, mivel a kötelező rendelkezések vagy teljesen hiányoznak vagy jelentős hiányokat mutatnak fel.
A vállalati felróhatóság alapja a szervezeti tiltás hiányában áll, azt kell bizonyítani, hogy megfelelő szervezeti előírások esetén a bűncselekmény elkerülhető lett volna. A felelősség nem az egyes személyek általi mulasztási felelősség, hanem egy kollektív, szervezeti veszély-védelem hibás megvalósításának az eredménye.
A vállalkozás és a vezető tisztségviselő felelősségi köre esetenként fedheti egymást (pl. a tradicionális családi vállalkozásoknál). A kollektív felelősség azonban - az előzőekben tárgyaltak alapján - mindig több, mint az egyes kötelességszegések összessége, a vállalkozás felelősségét a hibás szervezet alapozza meg.
Az 1991. évi törvénytervezet a szankciók széles skáláját irányozta elő a vállalkozásokkal szemben, a pénzbüntetés maximális összegét tíz millió svájci frankban határozta meg. 1998-ban a törvény-előkészítő bizottság a szankciók közül már csak a pénzbüntetést szabályozta és megfelezte annak maximálisan kiszabható összegét. A hatályos törvény szerint a vállalkozás a bűncselekmény elkövetése miatt kizárólag pénzbüntetéssel sújtható, amelynek összege nem haladhatja meg az öt millió frankot és mértékének alapja a cselekmény súlya, az okozott kár, és a vállalkozás gazdasági teljesítőképessége.
Svájc tehát elzárkózik attól a szankció-sokaságtól, amit az angolszász és egyes európai országok ismernek. A vállalkozással szemben alkalmazható szankcióknál sem lehet figyelmen kívül hagyni azonban az elkobzást és egyes - nem büntetőjogi - mellékkövetkezményeket (pld. a nyilvános közbeszerzésben való részvétel korlátozását.)
Az StGB 100quater 3. Cikke alapján a bíróság a büntetést különösen a cselekmény súlyára, a szervezeti hiányosság fokára, az okozott kárra és a vállalat gazdasági teljesítőképességére tekintettel szabja ki.
A svájci szabályozás nem követi más országok - például Portugália vagy Dánia - azon példáját, hogy a pénzbüntetést napi tételek meghatározásával szabják ki.
A vállalkozás szankcionálhatóságához kapcsolódó eljárásjogi rendelkezés a törvény 100quinquires Cikkében található.18
A vállalkozásokkal szemben lefolytatott büntetőeljárások jogi irodalma csekély, a szabályozást az országok többsége úgy oldotta meg, hogy a természetes személlyel szemben alkalmazandó eljárási jog személyi hatályát bővítették. (E tekintetben a vonatkozó nemzetközi dokumentumok sem tartalmaznak rendelkezést.)
A vállalkozással szembeni büntetőeljárás lefolytatásához kapcsolódó alapvető kérdések, hogy melyek a következményei a vállalkozások eltérő státuszának az eljárás alatt; hogyan oldható meg a vállalkozás képviselete az eljárásban; milyen az eljárás alá volt vállalkozás eljárási helyzete (közreműködési kötelezettség és védelemhez való jog); hogyan alkalmazhatók a vállalkozással szemben az egyes kényszerintézkedések és milyen eltérő szabályok érvényesülnek a bizonyításban.19
A büntetőeljárás célja - a törvényesség figyelembevételével - a tényállás megállapítása, a büntetőjogi felelősség kérdésében való döntés és - szükség esetén - a büntető anyagi jogban meghatározott jogkövetkezmények alkalmazása. Mennyiben lehet eltérő a vállalkozásokkal szemben lefolytatott büntetőeljárás a természetes személlyel szemben folytatott eljárástól?
Az eljárás alá vont vállalkozások esetenként jelentős gazdasági hatalommal rendelkeznek. A környezetkárosító tevékenységből, pénzmosásból vagy illegális fegyverkereskedelemből nyert bevételek milliárdos nagyságrendeket is elérnek, így a vállalkozás az elképzelhető összes jogi segítséget megvásárolhatja. A személyre szabott büntetőeljárást esetről esetre kell átalakítani a vállalkozásokra, figyelembe véve természetesen, hogy a védelem elve és a fegyveregyenlőség a vállalkozást is megillető alapelvek. Nem tartjuk viszont szerencsésnek a bizonyítási teher megfordulását, mivel az sérti az ártatlanság vélelmét.
Az új svájci törvény behatóan rendelkezik a képviseleti jogról: a vállalkozás csak egyetlen személy által képviseltetheti magát a büntetőeljárásban, aki azon személyek közül nyer kijelölést, akik civiljogilag korlátlanul jogosultak a vállalkozás képviseletére. A törvény hozzáfűzi, hogy a hatóság adott esetben pótképviselő igénybevételét is elrendelheti. Ha érdekellentét van - az ugyancsak az eljárás alá vont - képviselő és a vállalkozás között, másik képviselőt kell választani. Szükség esetén lehetséges helyettes képviselő igénybevétele is, aki szintén abból a körből kerül ki, akik a vállalkozást civiljogilag képviselhetik vagy "alkalmas harmadik személy."
A vállalkozás csak képviselőn keresztül tud eljárási cselekményeket kifejteni. A képviselő "kvázi vádlotti" pozícióba kerül a büntetőeljárásban, a törvény külön kimondja, hogy a büntetőeljárásban a vállalkozás képviselőjét ugyanazok a jogok és kötelességek illetik, mint a vádlottat. A törvény nem jogosítja fel a képviselőt védői feladatok ellátására, és egyéb, képviselethez fűződő jogok gyakorlására, nem lehet azonban érdekellentétben, érdekkonfliktusban a vállalkozással.
A vállalkozás nem köteles közreműködni a büntetőeljárásban. A vállalkozás képviselője választhat, hogy vallomást tesz, aktív védekezési stratégiát választ (felvilágosítást kér, észrevételeket tesz, szakértőt vesz igénybe…stb.), vagy nem nyilatkozik, hiszen rá is érvényes az önvádra kötelezés tilalmáról rendelkező alapelv. A nemo tenitur se ipsum accusare alapja a természetes személy vonatkozásában annak emberi méltóságában gyökerezik, a vállalkozásoknál pedig a jogállamiság elve, a tisztességes eljáráshoz való jog és az ártatlanság vélelme alapozzák meg.
A vállalkozással szemben érvényesíthető kényszerintézkedések vonatkozásában a bíróságok és a jogtudomány feladata annak részletes kidolgozása, milyen módon alkalmazhatók a házkutatás, lefoglalás, számlák zárolása és ellenőrzése a vállalkozásokkal szemben. A bíróság számára külön problémaként jelentkezik - a házkutatáshoz kapcsolódóan - az e-mail forgalom kiértékelése. (A szervereken és merevlemezeken tárolt adatok könnyen lefoglalás tárgyát képezhetik, az interneten folyamatban lévő közlemények lefoglalása komplexebb feladat.) Különösen a multinacionális vállalkozások esetében lehet nehezen meghatározható a házkutatásnál a "ház" fogalma, továbbá, hogy nagyvállalkozásoknál milyen módon alkalmazható a telefon megfigyelés.20
A személyi bizonyítékok körében általánosan érvényesülő szabály, hogy a vádlott nem lehet tanú. Ebből adódóan a vállalkozást a büntetőeljárásban képviselő személy nem hallgatható meg tanúként.
Azok a személyek, akik - bár a büntetőeljárásban nem látják el a vállalkozás képviseletét - a vállalkozás képviseletére a polgári jog alapján korlátlanul jogosultak, nem kötelesek a vállalkozás ellen tanúvallomást tenni.
Az egyéb megbízottak, alkalmazottak vagy részvényesek vonatkozásában nincs alapja annak, hogy felmentést kapjanak a vallomástételi kötelezettség alól. Ennek részint praktikus oka van: a több ezer munkavállalót foglalkoztató multinacionális vállalatoknál megoldhatatlan minden alkalmazott kivonása a büntetőeljárás alól. Másrészt a törvény mindössze a vállalkozás korlátlan civiljogi képviseletére jogosult személyek részére teszi lehetővé a tanúvallomás megtagadását. Az alkalmazottakat tehát potenciális tanúként kell kezelni, bár terhelő vallomásuk nehézséget okozhat a munkaadójuk számára. (Ilyen jellegű érdek-konfliktusok a magánjogban is előfordulnak, megoldásuk nem a büntetőjog, hanem a munkajog feladata.) Fontos kiemelni továbbá, hogy ha a tanú önmagára terhelőt vallana, joga van arra, hogy felvilágosítsák a vallomásmegtagadási jogára.
Heine21 szerint további szükséges törvényi rendelkezés lenne a kaució bevezetése, amely a pénzbüntetés végrehajtását biztosítaná.
Az új lehetőség, hogy - a természetes személy elkövető büntethetősége helyett - a vállalkozásoknak büntetőjogi felelősséget teremtsünk, különböző előnyöket kínál. Mindenek előtt ha a vállalkozás alkalmazottjaira gondolunk, korábban számukra veszélyt jelentett, hogy a vállalkozáson belül elkövetett bűncselekményért - ha lehetett - a felelősséget személyesen állapították meg. Ezek az alkalmazottak megpróbálják a saját büntetendő cselekményük kockázatát leépíteni, esetleges felelősségüket csökkenteni azáltal, hogy rámutatnak - a vállalkozás befeketítése által - az üzem strukturális felépítettségének hiányosságaira, a szervezeti hibákra.
A sértett számára is kedvezőbb helyzet, ha a bíróság a természetes személy helyett a vállalkozást ítéli el. A vállalkozások általában nagyobb vagyonnal rendelkeznek, mint a természetes személyek, ezáltal mint felelősségi alanyok, megnyerőbbek. Ha természetes személy ellen folyik a büntetőeljárás és a vállalkozással szemben akar a sértett polgári jogi igényt érvényesíteni, azt csak külön polgári peres eljárásban teheti. Egy külön eljárás pedig mindig költség- és időigényes.
Nem utolsósorban a vállalkozás ellen folyó büntetőeljárásból az államnak is haszna van. A bűnüldöző hatóságok felelőst prezentálnak akkor is, ha a tényleges elkövető nem megtalálható. Az elítélt vállalkozás további veszélyes tevékenységet nem folytathat és a pénzbüntetés is az államkasszába folyik.
Még ha a vállalkozást fel is mentik és a bíróság nem szab ki vele szemben pénzbüntetést, a lefolytatott büntető eljárás súlyos következményekkel jár: a részvényesek és a hitelezők elveszítik a vállalkozásba vetett bizalmukat. Ez a hatás még erősebb lehet, a média "jótékony közrehatása" által.22 A vállalkozás megbélyegzettségéhez elegendő, ha mindössze egy szerve realizál büntetendő cselekményt. Ha a bűncselekményben az egész vállalkozás érintett, a társadalmi elítélés csak nő.
A fentiek elkerülése végett - tekintettel az StGB 100quater 1. Cikkére - a vállalati struktúrát úgy érdemes kiépíteni, hogy ideális esetben minden lehetséges gazdasági cselekményt a vállalkozáson belül egy meghatározott alkalmazotthoz hozzá lehessen rendelni. Az StGB 100quater 2. Cikke megköveteli a vállalattól, hogy megfelelő kontrollmechanizmust működtessen a büntetendő cselekmények elkerülése végett. Kiindulásként - szervezéstani ismeretek felhasználásával - szakmánként modelleket lehetne konkretizálni, amelyek igazodnak a vállalkozás szervezeti struktúrájához, nagyságához, földrajzi és egyéb adottságaihoz és az üzleti partnereihez … stb.
Összevetve a svájci szabályozást a magyar 2001. évi CIV. törvénnyel23 megállapítható, hogy míg Svájcban az StGB keretei közé ékelve, annak Hetedik címében találhatóak a vállalkozások felelősségére vonatkozó szabályok, addig nálunk önálló törvény rendelkezik róla, Büntető Törvénykönyvünk hagyományos felelősségi és szankcionálási rendszere nem lett megbontva a jogi személy, mint "idegen test" beékelésével. Mindkét szabályozás közös sajátossága, hogy a vonatkozó anyagi- és eljárás jogi rendelkezések egy helyen, azonos törvényben nyertek elhelyezést. Ez utóbbi különösen Svájc esetében érdekes, ahol az StGB anyagi jogi szabályai mellett találkozunk a vállalkozások eljárásjogi helyzetével foglalkozó rendelkezésekkel.
A magyar törvényben a jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazásának feltétele a természetes személy elkövetővel szemben büntetés kiszabása24 (járulékos felelősség), a svájci megoldásban azonban a vállalkozás a természetes személy felelősségre vonása nélkül (is) szankcionálható.
A magyar törvényben - eltérően az StGB 100quater 2. Cikkétől - nincs meghatározva azon bűncselekmények köre, amelyeknél szóba kerülhet a jogi személy szankcionálása, a korlátozás abban jelentkezik, hogy csak szándékos bűncselekmények elkövetése esetén lehet a jogi személlyel szemben a törvényben előírt intézkedéseket alkalmazni.
A 2001. évi CIV. törvény nem tér ki a jogi személy szervezeti hiányosságaira. A jogi személy szankcionálhatóságának nem az az alapja, hogy a bűncselekmény elkövetése -a jogi személynek felróhatóan - egyetlen természetes személyhez sem hozzárendelhető (mint az StGB 100quater 1. Cikkében) vagy hogy a jogi személy nem tett meg minden szükséges és elvárható szervezeti intézkedést a bűncselekmény megakadályozására (mint az StGB 100quater 2. Cikkében), hanem az, hogy a szándékos bűncselekmény elkövetése a jogi személy javára vagyoni előny szerzését célozta vagy eredményezte.
Mindkét törvény közös hátrányaként említendő, hogy szűkös a jogi személlyel szemben érvényesíthető szankciók köre. Svájcban a vállalkozással szemben kiszabható egyetlen büntetőjogi szankció a pénzbüntetés, a magyar szabályozásban a jogi személlyel szemben pénzbírság, a jogi személy tevékenységének korlátozása és a jogi személy megszüntetése intézkedések alkalmazhatók. ■
JEGYZETEK
1 A 2001. évi CIV. törvény a járulékos felelősség elvét vallja: a jogi személlyel szemben büntetőjogi intézkedés alkalmazására akkor kerülhet sor, ha a természetes személy elkövető a jogi személyen belül beazonosítható és vele szemben a büntetőeljárás eredményeként büntetés kiszabására kerül sor. A törvény a jogi személlyel szembeni fellépést csak célzatos ("a bűncselekmény elkövetése a jogi személy javára vagyoni előny szerzését célozta") vagy szándékos eredmény-bűncselekmények ("a bűncselekmény a jogi személy javára vagyoni előny szerzését eredményezte") vonatkozásában teszi a bíró számára mérlegelés tárgyává. Rendkívül szűk a jogi személlyel szemben alkalmazható intézkedések köre: pénzbírság, a jogi személy tevékenységének korlátozása és a jogi személy megszüntetése. A törvény részletes feldolgozását lásd: Fantoly Zsanett: Societas delinquere non potest…? Acta Jur. et Pol. Tomus LXII. Fasc. 3. Szeged, 2002. 7-11. p.
2 A vállalkozás felelősségével foglalkozó törvényi szabályozás: StGB 100quarter Cikk:
1. Ha a vállalkozás gazdasági tevékenységének gyakorlása során a vállalat célkitűzéseinek keretein belül egy bűntettet vagy vétséget követ el és ez a cselekmény a vállalkozás szervezeti hiányosságai miatt egyetlen természetes személynek sem beszámítható, akkor a bűntett vagy a vétség a vállalkozásnak lesz beszámítható. Ebben az esetben a vállalkozás 5 millió frankig terjedő pénzbüntetéssel büntethető.
2. Ha a 260ter, 206quinquis, 206sexies,305bis, 322quinquis, 322septies Cikkekben foglalt bűncselekményekről van szó, a vállalkozás a természetes személytől függetlenül büntethető, ha a vállalkozásnak felróható, hogy nem tett meg minden szükséges és elvárható szervezeti intézkedést a bűncselekmény elkövetésének megakadályozására.
3. A bíróság a pénzbüntetést különösen a cselekmény súlyára, a szervezeti hiányosság fokára, az okozott kárra és a vállalkozás gazdasági teljesítőképességére tekintettel szabja ki.
4. Jelen szakasz értelmében vállalkozásnak minősülnek:
a) a magánjogi jogi személyek,
b) a közjogi jogi személyek a köztestületek kivételével,
c) a társaságok,
d) az egyszemélyes cégek.
3 Az angolszász országokban és néhány észak-európai országban (mint pl. Hollandia) már régóta funkcionáló jogintézményről van szó, amelynek fontosságára a különböző európai országok a ’70-es években kezdtek felfigyelni a környezeti és ipari deliktumokkal kapcsolatban. Egy szélesebb törvényhozási hullám a ’90-es években zajlott, melynek kiváltó oka a globalizáció, a gazdasági liberalizmus, és a szervezett bűnözéstől való félelem volt.
4 A vállalkozások büntethetősége mellett voksoltak a Rajna menti települések, amikor 1986-ban a Sandoz gyógyszergyártó cég alkalmazottai a kemikáliák csomagolása során tüzet keletkeztettek, amely a környező lakosságot a robbanás közvetlen veszélyének tette ki. A tűzoltási munkálatok által a tűzoltáshoz használt vízzel harminc tonna vegyianyag került a Rajnába és a szennyezés 300 km-es folyószakaszon kiírtotta a halállományt és a folyó menti települések ivóvízellátását is veszélyeztette. Hét évig húzódó büntetőeljárás után a tűzoltóság parancsnokának büntetőjogi felelőssége vonása történt meg a vízszennyezés elrendelése miatt, 200 svájci frank pénzbüntetésre ítélték. A lakosság szerint a "valódi bűnösök": a Sandoz vezetői nem lettek felelősségre vonva, mint ahogyan maga a cég sem, hiszen 1986-ban a vállalkozások büntethetősége még ismeretlen volt Svájcban.
5 A vállalkozások közigazgatási jogi szankcionálása a svájci jogban sem új keletű: pl. a szövetségi adózásról szóló 1990. évi december 14-i törvény alapján a vállalkozás adócsalásért büntethető vagy a közigazgatási törvény 7. cikke szerint 5000 frankig terjedően pénzbírságolható közvetlenül vállalkozás, ha a nyomozás a tettes ellen aránytalan költséggel járna.
6 A szervezeti hibákért való felelősség tiszta formáját az 1995. évi ausztráliai Criminal Code Act-ben találjuk.
7 A vállalkozás büntetőjogi felelőssége csak akkor áll fenn, ha a bűnüldöző hatóságoknak a vállalkozás szervezeti hiányosságai miatt nem sikerül felkutatni és felelősségre vonni a tényleges elkövetőt.
8 Heine szerint a - beazonosíthatatlan - egyéni elkövető által megvalósított cselekmények inkább a közigazgatási törvény 7. cikke alapján szankcionálandók. Heine, G.: Das kommende Unternehmenstrafrecht (Art 100quater f.)-Entwicklung und Grundproblematik. ZStR 121. (2003.) 31. p.
9 A strict liability és identification theory részletes kifejtését lásd Wells, C.: Corporations and criminal responsibility. Oxford, 2001. 85. p.
10 Schmid, N.: Einige Aspekte des Unternehmens nach dem neuen Allgemeinen Teil des Schweizerischen Strafgesetsbuchs. Neuere Tendenzen in Gesellschaftsrecht, Festschrift für Peter Forstmoser. Zürich, 2003. 769. p.
11 Pieth, M.: Die strafrechtliche Verantwortung des Unternehmens. ZStrR 121. (2003) 360. p.
12 Pieth, M.: Die straferchtliche Verantwortung … i. m. 361-362. p.
13 Heine, G.: Das kommennde Unternehmenstrafrecht (Art. 100quater f), Entwicklung and Grundproblematik. ZStR 121 (2003) 26. p.
14 Schmid, N.: Einige Aspekte … i. m. 774. p.
15 Heine, G.: Das Unternehmensstrafrecht… i. m. 37. p.
16 Heine,G.: Die strafrechtliche Verantwortlichkeit von Unternehmen, von individuellem Fehlverhalten zu kollektiven Fehlentwicklungen, insbesondere bei Grossrisiken. Baden-Baden, 1995. 271. p.
17 Pieth, M.: Die strafrechtliche Verantwortung … i. m. 363. p.
18 Art. 100quinquires
1. A vállalkozással szembeni büntetőeljárásban a vállalkozást csak olyan személy képviselheti, aki civiljogi jogügyletekben a vállalkozás képviseletére korlátlanul jogosult. Amennyiben megfelelő határidőn belül a vállalkozás nem állít ilyen képviselőt, a nyomozó hatóság vagy a bíróság határozza meg, hogy a vállalkozás civiljogi képviseletére jogosult személyek közül ki fogja a vállalkozást a büntetőeljárásban képviselni.
2. Az a személy, aki a vállalkozást a büntetőeljárásban képviseli, a vádlottat megillető jogokat és kötelességeket gyakorolhatja. Az 1. Cikkben meghatározott egyéb személyek a vállalkozás ellen folytatott büntetőeljárásban nem kötelesek tanúvallomást tenni.
3. Ha a vállalkozást a büntetőeljárásban képviselő személy ellen ugyanaz vagy azzal összefüggő bűncselekmény miatt nyomozás indul, a vállalkozásnak másik képviselőt kell kijelölnie. Szükség esetén a nyomozó hatóság vagy a bíróság a képviseletre az 1. Cikk szerinti másik személyt vagy - amennyiben ilyen személy nem áll rendelkezésre - alkalmas harmadik személyt jelöl ki.
19 Ezekről a kérdésekről részletesen lásd: Bertossa, C. A.: Unternehmenstrafrecht-Strafprozess und Sanktionen. Basel, 2003.
20 E problémákról részletesen lásd: Pieth, M.: Die strafrechtliche Verantwortung… i. m. 372. p.
21 Heine, G.: Das kommende Unternehmenstrafrecht … i. m. 44. p.
22 A vállalkozás megbélyegzettségéhez elegendő, ha mindössze egy szerve realizál büntetendő cselekményt. Ha a bűncselekményben az egész vállalkozás érintett, a társadalmi elítélés csak nő.
23 A jogi személlyel szembeni intézkedés alkalmazásának feltételei a 2001. évi CIV. törvény 2. szakasza alapján:
2. § (1) Jogi személlyel szemben az e törvényben meghatározott intézkedések a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényben (Btk.) meghatározott szándékos bűncselekmény elkövetése esetén alkalmazhatók, ha a bűncselekmény elkövetése a jogi személy javára vagyoni előny szerzését célozta vagy eredményezte, és a bűncselekményt a jogi személy
a) ügyvezetésre vagy képviseletre feljogosított tagja vagy tisztviselője, felügyelőbizottságának tagja, illetőleg ezek megbízottja a jogi személy tevékenységi körében követte el,
b) tagja vagy alkalmazottja a jogi személy tevékenységi körében követte el, és azt a vezető tisztségviselő felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettségének teljesítése megakadályozhatta volna.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott eseteken kívül az e törvényben meghatározott intézkedések alkalmazhatók akkor is, ha a bűncselekmény elkövetése a jogi személy javára vagyoni előny szerzését eredményezte, és a jogi személy ügyvezetésre vagy képviseletre feljogosított tagja vagy tisztségviselője a bűncselekmény elkövetéséről tudott.
24 Kivétel az általános szabály alól, ha a bűncselekmény elkövetése a jogi személy javára vagyoni előny szerzését eredményezte, de az elkövető a halála vagy a kóros elmeállapota miatt nem büntethető. [3. § (2) bek.]
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Fantoly Zsanett, egyetemi tanársegéd, Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar
Visszaugrás
