Az európai fizetési meghagyásos eljárás bevezetésekor az Európai Bizottság arra törekedett, hogy megteremtse azokat a jogi kereteket, amelyek lehetővé teszik a nem vitatott követelések gyors érvényesítését a gazdasági szereplők számára a határon átnyúló jogvitáikban.[2] A 2006. december 12-én az Európai Parlament és a Tanács által elfogadott 1896/2006/EK számú az európai fizetési meghagyásos eljárás létrehozásáról szóló rendelet[3] célja a ténylegesen nem vitatott követelések érvényesítésének megkönnyítése a belső piacon. A célok között a nem vitatott pénzkövetelésekre vonatkozó eljárás egyszerűsítése és gyorsítása, a költségek csökkentése mellett az európai fizetési meghagyás szabad áramlása szerepel, ami az exequatur (végrehajthatóvá nyilvánítási) eljárás eltörlése által valósul meg.
A közösségi szinten egységes európai fizetési meghagyásos eljárás párhuzamosan él a tagállamok belső eljárásjogi szabályai szerint zajló fizetési meghagyásos eljárás mellett és a (már az eljárás kezdetén is) nemzetközi vonatkozású ügynek számító esetekben fakultatíve alkalmazható. A rendelet nem szorítja ki a nemzeti jog szerinti fizetési meghagyásos eljárást, a jogosultnak továbbra is jogában áll ez utóbbi eljárásban érvényesíteni az igényét, amennyiben az adott államban létezik ilyen típusú eljárás. Az 1. cikk (2) bekezdése juttatja kifejezésre ezt az alternatív jelleget, azaz a jogosultat nem zárja el attól, hogy a rendelet hatálya alá tartozó követeléseit más eljárásban érvényesítse, legyen az akár valamely tagállam nemzeti joga vagy a közösségi jog által szabályozott eljárás (például a kis értékű követelések európai eljárása, ld. 861/2007/EK rendelet[4]). Azokban a tagállamokban, ahol (a nemzeti jogban) a fizetési meghagyásos eljárás nem szabályozott, ott a közösségi jog tulajdonképpen egy további lehetőséget nyújthat a jogosult védelmére.
A rendelet a közösségi jog egy újabb generációjának sorát nyitotta meg azzal, hogy elsőként szabályoz egy közösségi szinten egységesített (teljes) eljárást.[5] Érdekessége azonban az a szabályozási technika, mellyel az európai jogalkotó élt: a rendelet ugyan az eljárás egészére nézve tartalmaz szabályokat, de sok esetben csak az eljárás főbb vonalait meghatározó módon. Így az európai fizetési meghagyásos eljárásban a közösségi jogi és a belső jogi szabályok gyakorlatilag vegyítve kerülnek alkalmazásra. A 26. cikk ugyanis kimondja, hogy azokra az eljárásjogi kérdésekre nézve, amelyeket a rendeleteket kifejezetten nem szabályoz, a nemzeti jogot (t.i. az eljáró bíróság, illetve közjegyző tagállamának jogát) kell alkalmazni. A rendelet egyes cikkeiben kifejezetten utal a nemzeti jogra, de ezen túlmenően is alkalmazható a nemzeti jog, amennyiben a rendelet nem fedi le szabályozásával az adott területet. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a nemzeti jog hézagkitöltő jelleggel alkalmazható az európai fizetési meghagyásos eljárásban. Az európai fizetési meghagyásos eljárás hazai alkalmazhatóságához bizonyos jogszabály módosításokra is szükség volt, ezek egyrészt a fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvényben, másrészt a Polgári perrendtartás, valamint a Vht. szabályai között nyertek elhelyezést. Amennyiben a rendelet eltérően nem rendelkezik, az európai fizetési meghagyásos eljárásra megfelelően alkalmazni kell e törvények szabályait.
A legtöbb alkalmazási probléma éppen a fenti szabályozási jellegből adódik, egyfelől a nemzeti és a közösségi jogi szabályok, másfelől a rendeletnek más közösségi jogforrásokkal való találkozási pontjainál keletkezett feszültségi mezőben sűrűsödik össze. E tanulmány keretében ezeket a területeket kívánjuk áttekinteni, főként az európai fizetési meghagyásos eljárásról szóló rendeletnek a más rendeletekkel való nehézkes viszonyát.
A téma alaposabb tanulmányozásának előfeltétele a rendelet alkalmazási területének ismerete. Az 1896/2006/EK rendelet 4. cikk értelmében az európai fizetési meghagyásos eljárás létrehozásának célja az európai fizetési meghagyás iránti kérelem benyújtásának időpontjában esedékes, meghatározott összegű pénzkövetelések behajtása. A tartozásnak a kérelem benyújtásának időpontjában kell lejártnak lennie. Csak azokra a követelésekre vonatkozik, amelyek összege az eljárás indításának időpontjában pontosan meghatározható. A nem meghatározott összegű követelések tehát akkor sem érvényesíthetők európai fizetési meghagyásos eljárás útján, ha azok egyébként a rendelet tárgyi hatálya alá tartoznak. A tartási igényeket (a le nem járt részek tekintetében) nem sorolhatjuk a rendelet hatálya alá.[6] Azonban egyes nemzeti jogokkal ellentétben (mint például az osztrák) a rendelet nem tartalmaz alsó vagy felső értékhatárt, így értéktől függetlenül érvényesíthetők ebben az eljárásban a meghatározott összegű pénzkövetelések.[7] A rendelet szabályozása a nemzeti jogok többségét követi abban, hogy csak pénzkövetelésekre alkalmazható, nem alkalmazható a rendelet olyan követelésekre, amelyek helyettesíthető dolgokra vonatkoznak.[8]
A rendelet a határon átnyúló polgári és kereskedelmi ügyekre vonatkozik. A "határon átnyúló ügyek" fogalmát a rendelet határozza meg. A polgári és kereskedelmi ügyek körének meghatározása a Brüsszel-I. rendelethez[9] és az európai végrehajtható okiratokról szóló rendelethez[10] hasonlóan történik. A rendelet tartalmaz egy kivételkatalógust, ez felsorolja azokat az ügycsoportokat, amelyek bár a legtöbb tagállam nemzeti joga szerint a polgári és kereskedelmi ügyek csoportjába tartoznának, de - különböző jogalkotói megfontolásból - e rendelet alkalmazási körén kívül esnek. A tárgyi hatályra vonatkozó rendelkezéseket autonóm módon kell értelmezni. A párhuzamosságok miatt az Európai Bíróságnak a Brüsszeli Egyezményhez[11] és a Brüsszel-I. rendelet tárgyi hatályát érintő ítéletei az európai fizetési meghagyásról szóló rendelet értelmezése[12] során is felhasználhatók.
A 44/2001/EK rendelethez hasonlóan ez a rendelet is kizárja a tárgyi hatálya alól az adó-, vám- és közigazgatási ügyeket. A közjogi és a polgári ügyek egyértelműbb elkülöníthetősége végett építették be a rendeletbe azt a kitételt, mely szerint a rendelet hatálya nem terjed ki az államnak az államhatalom gyakorlása során hozott aktusai vagy elkövetett mulasztásai miatti felelősségére ("acta iure imperii"). A szociális biztonság kérdését egyértelműen kizárja a rendelet a hatálya alól, ezzel szemben a munkajogi igények érvényesítésére alkalmazhatók a szabályai. A választottbírósági eljárás - a 44/2001/EK rendelettel szemben - nincs kifejezetten kivéve a rendelet hatálya alól, ez nyilvánvalóan nem jelenti azonban azt, hogy a felek valamelyike a választottbírósági kikötéssel, ill. szerződéssel érintett követelését európai fizetési meghagyásos eljárásban e rendelet alapján érvényesíthetné.[13] A rendelet tárgyi hatálya alól kizárt területek között szerepelnek továbbá a szerződésen kívüli kötelmekből eredő követelések, kivéve ha azok a felek közötti megállapodás tárgyát képezték, illetve tartozás-elismerés esetén, vagy ha azok egy közös tulajdonból eredő számszerűsített tartozás kiegyenlítésére szolgának. Így például a (közlekedési) balesetekből eredő igények nem érvényesíthetők ebben az eljárásban. Ez akkor is érvényes, ha a kártérítési felelősség (a jogalapot tekintve) elismerést nyert. Emellett nem tartoznak a rendelet hatálya alá például az olyan törvényen alapuló igények, mint a kisajátítási kártalanítás. Az egyes nemzeti jogrendszereken belül különböző nézetekkel találkozhatunk előszerződéses jogviszonyból eredő kártérítési igények hovatartozását illetően; míg egyes tagállamokban szerződéses, addig más tagállamokban deliktuális igényként sorolják be.
Az európai fizetési meghagyásos eljárás alkalmazhatósága a határon átnyúló jogvitákra korlátozódik. A 3. cikk határon átnyúló ügynek azt tekinti, amelyben (a kérelem előterjesztésének időpontjában) legalább az egyik fél az eljáró bíróság (közjegyző) székhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban rendelkezik állandó lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel. A rendelet értelmezése során a bíróság alatt magyar viszonylatban a közjegyzőt kell értenünk.
Az állandó lakóhelyet a rendelet nem definiálja, mindössze egy utalást tartalmaz, amely újabb kapcsolódási pontot jelent a Brüsszel-I. rendelet irányába: a lakóhely fogalmát annak az 59. és 60. cikkeivel összhangban kell meghatározni.[14] Annak megállapításához, hogy a kérelem határokon átnyúló ügynek minősül-e, az európai fizetési meghagyás iránti kérelem e rendelettel összhangban történő benyújtásának az időpontja irányadó. A kérelmek feldolgozását könnyítendő a rendelet 1. számú mellékletében található, az európai fizetési meghagyás iránti kérelem formanyomtatványán (ún. "A" formanyomtatvány) a 4. pontban kódszámokat rendelt az egyes tagállamokhoz. Ezek segítségével kódok formájában kell megjelölni egyrészt a jogosult állandó lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamot, másrészt a kötelezett állandó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti tagállamot, valamint a bíróság (közjegyző) székhelye szerinti országot. A jogosult, ill. a kötelezett lakóhelyére vonatkozó első két kódszám közül legalább az egyiknek el kell térnie a bíróság kódjától. Ez a megoldás leegyszerűsíti, sematizálja a határon átnyúló jelleg ellenőrzését, ezzel megteremti a gépi feldolgozás lehetőségét is, melyre a rendelet egyébként módot ad.
A rendelet nem csak olyan esetben kerül alkalmazásra, amikor a jogosult és a kötelezett egymástól különböző tagállamban rendelkezik lakóhellyel, illetve szokásos tartózkodási hellyel, hanem akkor is, ha ugyan mindketten ugyanabban a tagállamban élnek, de az eljáró bíróság (közjegyző) található egy másik tagállamban. Ilyen helyzet viszonylag ritkán áll ugyan elő, de nem kizárt a 44/2001/EK rendelet joghatósági szabályainak alkalmazása során, melyek az európai fizetési meghagyásban is irányadóak. Pl. a Brüsszel-I. rendelet 5. cikk 1. pont alkalmazása esetén előállhat a fenti helyzet, hiszen a szerződéses igény iránt indított eljárásban a teljesítés helye egy az azonos tagállamban lakóhellyel rendelkező jogosult és a kötelezett tagállamától különböző tagállam bíróságai (közjegyzői) rendelkeznek joghatósággal az európai fizetési meghagyásos eljárás lefolytatására. Mi motiválhatja ilyenkor a jogosultat arra, hogy ne a (közös) lakóhelyük szerinti államban indítsa meg az eljárást? A gyakorlatban akkor állhat ez érdekében, ha egy külföldön egyszerűbben végrehajtható határozathoz szeretne jutni tekintettel arra, hogy a kötelezettnek esetleg ott van végrehajtható vagyona. (vö. 3.,6. alfejezet)
A 3. cikk értelmezése alapján kijelenthetjük, hogy a harmadik államban (vagyis az Európai Unión kívül) állandó lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkező kérelmező is nyerhet jogvédelmet európai fizetési meghagyásos eljárás útján.[15] Tehát - összhangban a 6. cikk, illetve az általa felhívott Brüsszel-I. rendelet joghatósági szabályaival (vö. 3., 4. alfejezet) - a rendelet alkalmazhatóságát önmagában az a tény nem zárja ki, hogy a jogosult lakóhelye az Európai Unión kívül van, feltéve, hogy az eljáró bíróság (közjegyző) nem a kötelezett lakóhelye szerinti tagállam bírósága (közjegyzője), hiszen az utóbbi esetben nem teljesülne az 1896/2006/EK rendelet 3. cikkben felállított kitétel.[16] Vagyis akkor kizárt a rendelet alkalmazása, ha a felek egyike a bíróság (közjegyző) államában rendelkezik lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel, a másik a azonban egy harmadik állam lakója.[17] Példával illusztrálva: egy Svájcban vagy Ukrajnában lakóhellyel rendelkező jogosult - a 3. cikk szerinti határon átnyúló jelleg hiányában - nem indíthat a Magyarországon (magyar közjegyző előtt) európai fizetési meghagyásos eljárást egy Magyarországon lakóhellyel rendelkező kötelezett ellen. A magyar jog szerinti fizetési meghagyásos eljárásnak azonban nincs akadálya. Fordított esetben is igaz a tétel:[18] valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező jogosult nem indíthat európai fizetési meghagyásos eljárást a lakóhelye szerinti tagállamban egy harmadik állambeli kötelezett ellen még akkor sem, ha az adott tagállam bíróságainak (közjegyzőinek) lenne joghatósága. Itt ugyanis nem teljesülnek az 1896/2006/EK rendelet alkalmazási feltételei. Ezekkel összhangban került kialakításra az európai fizetési meghagyás kibocsátására irányuló "A" formanyomtatvány 4. pontja, ahol a 25. kódszám alatt "egyéb államot" is meg lehet jelölni lakóhelyként.
Olyan esetekben, ha a felek egyike sem rendelkezik lakóhellyel valamely tagállamban, úgy a bíróság (közjegyző) államának jogában szabályozott (nemzeti) eljárást kell lefolytatni. Ez alapján a magyar jog szerint nincs mód a fizetési meghagyás kibocsátására (vö. Pp. 314. §, 2009. évi L. törvény 3. §). Nem rendelkezik az 1896/2006/EK rendelet a pertársaság kérdéséről. Rauscher szerint akkor is határon átnyúló ügyről beszélünk, ha csak a pertársak egyike rendelkezik más tagállamban lakóhellyel.[19]
Önmagában az a körülmény, hogy minden belföldi jogvita később elvileg határon átnyúlóvá válhat, nem elegendő.[20] E szabályozás kialakítását viták sorozata kísérte, és mind a mai napig számos kritika fogalmazódik meg vele szemben. Az eredeti bizottsági javaslat szerint az eljárás fakultatívan a tisztán belföldi ügyekre is alkalmazható lett volna, a Tanács azonban a kiterjesztő értelmezés ellenében foglalt állást, mivel szerinte egy ilyen tág alkalmazási területen a jogalkotásra nincsen felhatalmazás.[21] Hess szerint jogpolitikai szempontból túl szűknek mutatkozik az alkalmazási terület: nehezen indokolható, hogy miért nem fogja át azokat a konstellációkat, amelyekben a belföldi hitelező egy belföldi adós ellen szeretne egy végrehajtási jogcímet ahhoz, hogy annak a külföldön található vagyonát vonhassák végrehajtás alá.[22] Mindenesetre meg kell állapítani, hogy az európai fizetési meghagyásos eljárásnak a tisztán belföldi ügyekben való alkalmazása a rendelet születésekor még hatályban levő EK-Szerződés 65. cikk c) pont szó szerinti szövegével ellentmondásban lett volna.[23] A jogi alapot korábban jelentő EK Szerződés 65. cikket utóbb felváltotta az Európai Unió működéséről szóló szerződés 81. cikke. A két szöveg szóhasználatbeli különbözősége felfogható úgy, mint kompetencianövekedés, aminek mértéke, esetleges határai nem minden tekintetben egyértelműek, ám a fent vázolt helyzeten érdemben nem változtatott.
Az 1896/2006/EK rendelet nem alakított ki külön joghatósági rendszert, joghatóságot alapvetően a 44/2001/EK rendelet (2-25. cikk) szabályai határozzák meg. Az alkalmazást segítendő egy felhasználóbarát megoldást dolgozott ki az európai jogalkotó azzal, hogy a rendelet 1. számú mellékletében található, az európai fizetési meghagyás iránti kérelem formanyomtatványán (ún. "A" formanyomtatvány) a 3. pontban kódszámokat rendelt az egyes joghatósági szabályokhoz, amelyek mellett - magyarázatképpen - csak a joghatósági ok rövid leírása található meg.[24] Így nincs garancia rá, hogy a jogi ismeretekkel nem rendelkező jogosultak képesek lesznek hibátlanul kitölteni a formanyomtatványt, ami éppen az eljárás egyik fő célját (a jogi képviselő részvétele nélkül is egyszerű, gyors lefolytathatóságot) áshatja alá. Az eljárás jellegéből adódóan nem hallgatják meg a kötelezettet, a bíróság (közjegyző) ex officio vizsgálja a joghatóság kérdését. Ha nem rendelkezik joghatósággal a fizetési meghagyás kibocsátására, elutasítja a kérelmet. Az áttétel lehetőségét nem irányozza elő a rendelet.[25]
A Brüsszel-I. rendelet revíziója folyamatban van - ez a jövőben tovább bonyolíthatja joghatósággal kapcsolatos kérdéseket.
A hatáskör kérdését a rendelet nem határozza meg, azt a tagállami jogalkotóra hagyja, de a 29. cikk előírása szerint a tagállamok kötelesek tájékoztatni a Bizottságot, hogy mely bíróságok rendelkeznek hatáskörrel az európai fizetési meghagyás kibocsátására. Gyakorlati segítséget jelenthet a tagállamok által közölt információkhoz való hozzájutásban az Európai Igazságügyi Atlasz: http://ec.europa.eu/justice_home/judicialatlascivil/ html/index_hu.htm. A hivatkozott oldalon keresőprogram segíti az eljáró a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság megtalálását. Az eljáró bíróságok kijelölése kapcsán érdekes a német megoldás, ahol az elektronikus feldolgozásra is tekintettel az európai fizetési meghagyások kibocsátását egy bíróságra koncentrálták (Amtsgericht Berlin Wedding). Hazánkban az európai fizetési meghagyás kibocsátására eredetileg a Pp. 22. § (1) bekezdésében és a 23. §-ban meghatározott bíróságok rendelkeztek, 2010. június 1-jét követően a közjegyzők rendelkeznek hatáskörrel.
Komoly gondot okoz a gyakorlat számára a Brüsszel-I. rendeletnek a perbe bocsátkozáson alapuló joghatósági szabályának az értelmezése az európai fizetési meghagyásos eljárás viszonylatában.[26] Az Európai Unió Bírósága előtt már folyamatban van egy előzetes döntéshozatali eljárás (Goldbet Sportwetten GmbH kontra Massimo Sperindeo C-144/12. sz. ügy), melyben ennek a kérdésnek az értelmezését kérték. Az ügyben az osztrák jogosult olasz kötelezett ellen Ausztriában a Bezirksgericht für Handelssachen Wien előtt [BGHS Wien, osztrák ZPO 252. § (2) bek.] európai fizetési meghagyást terjesztett elő 16.000 euró megfizetése iránt, amelyet (szerződésszegésből eredő) károkozásra alapított. A kötelezett ügyvéd útján határidőn belül külön okiratban (azaz nem a formanyomtatvány használatával) ellentmondást terjesztett elő. A BGHS Wien az ellentmondás benyújtását követően áttette az ügyet [az öZPO 252. § (3) bek. alapján] a felperes által megnevezett bírósághoz, a Landesgericht Innsbruckhoz. Ez a bíróság felhívta a feleket, hogy még az első tárgyalás előtt terjesszék elő a bizonyítási indítványaikat, okirataikat. Követve ezt a felhívást az alperes egy előkészítő iratot terjesztett elő, amelyben elsőként a perbíróság joghatóságának hiányát kifogásolta, mivel az egyetlen lakóhelye Olaszországban van. A felperes válaszában arra hivatkozott, hogy a Brüsszel-I. rendelet 5. cikk (1) bek. a) pontja határozza meg a joghatóságot. Emellett álláspontja szerint a bíróság a Brüsszel-I. 24. cikke alapján az alperes perbe bocsátkozásával mindenképpen joghatóságot nyert. Az Landesgericht Innsbruck egy végzéssel kimondta a joghatósága hiányát és megszüntette a pert. Abból indult ki, hogy az osztrák bíróságok nem rendelkeznek joghatósággal, mivel a felperes egy szolgáltatás nyújtására irányuló szerződésből eredő igényét kívánta érvényesíteni és a teljesítési hely a Brüsszel-I. 5. cikk 1. b) pont alapján Olaszországban van. A joghatóság hiányát pedig nem lehet a 24. cikk szerinti perbe bocsátkozással orvosolni. Az Oberlandesgericht Innsbruck megerősítette ezt a határozatot, majd a felperes felülvizsgálati felfolyamodása nyomán az Oberster Gerichtshof elé került, amely 2012. március 23-án benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmében a következő kérdéseket terjesztette az Európai Unió Bírósága elé:[27] 1.) Úgy kell-e értelmezni az 1896/2006/EK rendelet 6. cikkét, hogy az európai fizetési meghagyásos eljárásban a 44/2001/EK rendelet 24. cikke - amely a bíróság joghatóságának az alperes perbebocsátkozása általi megalapozását szabályozza - is alkalmazandó? 2.) Az első kérdésre adandó igenlő válasz esetén: Úgy kell-e értelmezni az 1896/2006 rendeletnek a 44/2001 rendelet 24. cikkével összefüggésben értelmezett 17. cikkét, hogy már az európai fizetési meghagyással szembeni ellentmondás benyújtása is perbebocsátkozásnak minősül, ha abban nem kifogásolják a származási bíróság joghatóságának hiányát? 3.) A második kérdésre adandó nemleges válasz esetén: Úgy kell-e értelmezni az 1896/2006 rendeletnek a 44/2001 rendelet 24. cikkével összefüggésben értelmezett 17. cikkét, hogy az ellentmondás benyújtása csak akkor alapozhatja meg a joghatóságot perbebocsátkozás révén, ha már abban az ügy érdemére vonatkozó nyilatkozatot tesznek, de a joghatóság hiányát nem kifogásolják?
Az 1896/2006/EK rendelet 6. cikk (2) bek. egy különös szabályt irányoz elő a fogyasztói ügyekre, legalábbis azokra, amelyekben a fogyasztó a kötelezett. Ezekben az esetekben annak a tagállamnak a bírósága (közjegyzője) rendelkezik kizárólagos joghatósággal, amelyben a fogyasztó lakóhellyel rendelkezik. A lakóhely meghatározása kapcsán a rendelet 6. cikk (2) bekezdése a 44/2001/EK rendelet 59. cikkére utal. Az 59. cikk szerint az eljáró bíróság a saját belső joga alapján ítéli meg, hogy a fél rendelkezik-e az adott tagállamban lakóhellyel.[28] Ezzel egyidejűleg a 6. cikk (2) bek. meghatározza, hogy mely ügyeket kell a rendelet alkalmazása során fogyasztói ügynek tekinteni, nevezetesen ha a követelés valamely személy, a fogyasztó által, gazdasági vagy szakmai tevékenységén kívül eső céllal megkötött szerződésre vonatkozik. Ez a joghatósági szabály egy másik (szélesebb) "fogyasztó-fogalommal" dolgozik, mint a 44/2001/EK rendelet 15. cikkének (1) bekezdése. A fogyasztói ügyek meghatározása a 805/2004/EK tanácsi rendelet[29] 6. cikk (1) bek. d) pontjának felel meg, mely attól védi a fogyasztót, hogy egy másik tagállamban folyó eljárásban kelljen védekeznie.
Ha a kötelezett a fogyasztó, akkor csak az ő lakóhelye szerinti állam bíróságai rendelkeznek joghatósággal. Ez megfelel a Brüsszel-I. rendelet 15. cikk (2) bek. kiindulópontjának, amely a fogyasztó elleni passzív perek külföldön történő megindítását kizárja, azonban az 1896/2006/EK rendelet ennél tovább megy, már nem írja elő előfeltételként, hogy a szerződést olyan személlyel kössék, aki a fogyasztó lakóhelyének tagállamában kereskedelmi vagy szakmai tevékenységet folytat, vagy ilyen tevékenysége bármilyen módon az említett tagállamra, illetve több állam között az említett tagállamra is irányuljon, és a szerződés az ilyen tevékenység körébe tartozzék[30] [vö. Brüsszel-I. rendelet 15. cikk (1) bek. c) pont].
Az 44/2001/EK rendelet 15. cikkének (1) bek. a.-c.) pontjaival szemben az európai fizetési meghagyásról szóló rendeletben a fogyasztói ügyek nincsenek meghatározott szerződéstípusokra korlátozva, úgy mint a 44/2001/EK rendeletben. Ez utóbbi szűkebben határozza meg a fogyasztói ügyeket, ezekhez a következő szerződéstípusok tartoznak: az ingó dolgok részletfizetésre történő értékesítése, ill. áruk finanszírozására nyújtott kölcsön vagy hitelszerződések, valamint azok a szerződések, amelyeket olyan személlyel kötöttek, aki a fogyasztó lakóhelyének tagállamában kereskedelmi vagy szakmai tevékenységet folytat, vagy ilyen tevékenysége bármely módon az említett tagállamra, illetve több tagállam között az említett tagállamra is irányul, és a szerződés az ilyen tevékenység körébe tartozik. Az európai fizetési meghagyásos eljárásról szóló rendelet 6. cikk (2) bekezdése már nem kívánja meg, hogy a fogyasztó szerződéses partnere a fogyasztó lakóhelyének államában fejtse ki a kereskedelmi vagy szakmai tevékenységét vagy a tevékenysége arra az államra irányuljon. Ezzel a tágan értelmezett "fogyasztói ügyek fogalommal" tulajdonképpen a fogyasztókat a legmesszebbmenőkig próbálják védeni azzal szemben, hogy kibocsátható legyen velük szemben egy fizetési meghagyás a lakóhelyüktől különböző tagállamban. Ha kétség merülne fel a fogalom kapcsán, úgy azt a nemzeti jogrendszerből elszakítva - autonóm módon[31] kell értelmezni.[32]
Jól látszik, hogy a (kötelezetti pozícióban levő) fogyasztó védelme tekintetében az európai fizetési meghagyásról szóló rendelet egy lépéssel tovább megy, mint a 44/2001/EK rendelet. A fogyasztót a joghatósági szabályokkal az egyszerűsített jogcímhez jutás miatt kompenzálja.[33] A végrehajthatóvá nyilvánítási (más néven exequatur-) eljárás kiejtése [ld. 19. cikk] miatt ugyanis a fogyasztónak magasabb fokú védelmet kell biztosítani. Azokban az esetekben, amikor a fogyasztó a jogosulti pozícióban van, a 44/2001/EK rendelet szabályait kell alkalmazni.
A fogyasztó fogalmát tehát az 1896/2006/EK rendelet 6. cikk (2) bek. segít meghatározni, de hogy ebbe a kategóriába tartozik-e a kötelezett. Tulajdonképpen az eljárás jellege miatt a gyakorlatban a jogosult határozza meg akkor, amikor kiválasztja a fórumot. Abban a kérdésben tehát, hogy a fogyasztóról van-e szó, a szabályozás nagymértékben megbízik a jogosult által megadott adatok helyességében, hiszen a fogyasztót az eljárásnak ebben a fázisában (a fizetési meghagyás kibocsátását megelőzően) nem hallgatják meg.[34] A visszaélések megakadályozása ellen nem ad kielégítő megoldást az 1896/2006/EK rendelet 7. cikk (3) bek. sem,[35] amely előírja: a kérelemben a jogosultnak ki kell jelentenie, hogy legjobb tudomása és meggyőződése szerint az adott tájékoztatás megfelel a valóságnak, valamint hogy tudomásul veszi, hogy bármely szándékoltan valótlan nyilatkozat a származási tagállam joga szerinti megfelelő szankciókat vonhatja maga után.
Az 1896/2006/EK rendelet 6. cikk (2) bek. csak akkor alkalmazható, ha a fogyasztó az Európai Unió valamely tagállamában lakik, a harmadik államban lakóhellyel rendelkező fogyasztóra nem vonatkozik.[36]
A Brüsszel-I. rendelet 17. cikkével ellentétben az 1896/2006/EK rendelet 6. cikk (2) bek. alkalmazását nem írja felül egy ezzel ellentétes joghatósági kikötés sem.[37] Az 1896/2006/EK rendelet 6. cikk (2) bek. elsőbbséget élvez a Brüsszel-I. rendelet 17. cikkével szemben. Amennyiben nem a 6. cikk (2) bekezdésben meghatározott bírósághoz (közjegyzőhöz) fordulna jogosult, úgy annak hivatalból ki kell mondania a joghatóság hiányát.[38] A fizetési meghagyás jogerőre emelkedését követően azonban nem lehet a joghatósági szabályok megsértését kifogásolni. Az 1896/2006/EK rendelet 6. cikk (2) bekezdésben meghatározottól különböző bíróság (közjegyző) által kibocsátott európai fizetési meghagyás esetén a jogerőre emelkedést követően nincs alap a végrehajtás elutasítására (1896/2006/EK rendelet 22. cikk).[39]
Az 1896/2006/EK rendelet 6. cikk (2) bek. mint lex specialis még a Brüsszel-I. rendelet kizárólagos joghatósági szabályait is kiszorítja. Ha tehát a Brüsszel-I. rendelet 22. cikk (1) bek. alapján az ingatlan fekvésének helye szerinti bíróságok kizárólagos joghatósággal rendelkeznének, de a bérlő-fogyasztó lakóhelye egy másik tagállamban van, úgy csak az utóbbi bíróságai rendelkeznek kizárólagos joghatósággal.[40] Felülírja a Brüsszel-I. rendelet 22. cikkbeli kizárólagos joghatósági okokat is amennyiben azokat szerződéses jogvitákra alkalmazzák (különösen bérleti és haszonbérleti szerződés). Ez a megállapítás nem érvényes azonban pl. a közös tulajdonból eredő kötelmi jogviszonyokra[41] (vö. az 1896/2006/EK rendelet 2. cikkel).
A Brüsszel-I. rendeletben foglaltaktól eltérő definíció miatt felvetődik a kérdés, hogyan viszonyul a joghatósági szabály az európai fizetési meghagyás perré alakulásának esetéhez. Az 1896/2006/EK rendelet 6. cikk (2) bek. a fizetési meghagyás tekintetében határozza meg kizárólagos joghatósággal rendelkezőnek a fogyasztó államának a bíróságait (közjegyzőit). Mivel ez független a Brüsszel-I. rendelettől, előfordulhatnak olyan esetek, ahol az utóbbi perre nézve eltérően rendelkezne a joghatóság kérdéséről. Rendszerint a Brüsszel-I. rendelet alapján is a fogyasztó lakóhelye rendelkezik joghatósággal, így az európai fizetési meghagyásos eljárás az ellentmondást követően a fogyasztó államában alakul perré. Más a helyzet, ha az 1896/2006/EK rendelet 6. cikk (2) bek. a Brüsszel-I. rendeletnek egy másik kizárólagos joghatósági szabályát szorítja háttérbe. Amennyiben ugyanis a fogyasztó az 1896/2006/EK rendelet 16. cikk (1) bek. alapján ellentmondással él (a származási bíróságnál), akkor felmerül a kérdés, hogy az ügy egyáltalán áttehető-e.[42]
A kérdés tekintetében megosztott a jogirodalom. Az egyik nézet szerint, ha az 1896/2006/EK rendelet 6. cikk (2) bekezdésben meghatározott fogyasztó nem felel meg a Brüsszel-I 15. cikk kritériumainak[43] és vagy a perre a Brüsszel-I rendelet 22. cikkbeli szabályainak valamelyike lenne alkalmazható, úgy a perpetuatio fori elve alapján a fizetési meghagyás kibocsátására joghatósággal rendelkező bíróság a kapcsolódó perre is joghatósággal rendelkezik.[44] Az értelmezés ellen szól, hogy általa a jogosult az esetleges joghatósági kikötést vagy egyéb kizárólagos joghatósági szabályt megkerülheti, egy európai fizetési meghagyásos eljárás beiktatásával a joghatósági kikötést vagy a Brüsszel-I. rendelet 22. cikkének kizárólagos joghatósági szabályait le tudná rontani.[45] Itt viszont meg kell jegyezni, hogy a Brüsszel-I. rendelet 23. cikk szerinti joghatósági kikötés fogyasztói ügyekben csak igen ritka esetben lehetséges a fogyasztó terhére (vö. Br1 rendelet 17. cikk).[46]
A másik álláspont alapján az 1896/2006/EK rendelet 6. cikk (2) bekezdés különös joghatósági szabálya csak az európai fizetési meghagyásos eljárásra vonatkozik, de nem az azt esetlegesen követő perre.[47] Ennél a megoldásnál a gondot főképpen az jelenti, hogy nemzetközi viszonylatban az áttétel (a Brüsszel-I. rendelet szerint a perre joghatósággal rendelkező másik tagállambeli bírósághoz) a jogalap hiányában nem lehetséges.
A perré alakulásra egyébiránt annak a tagállamnak a nemzeti jogát kell alkalmazni, amelyben a fizetési meghagyást kibocsátották. Érdekes a helyzete azoknak az államoknak, mint például Finnország, ahol nincsen ilyen eljárás a nemzeti jogban. Ott ugyanis a meg nem levő nemzeti szabályokat nem lehet alkalmazni, a közösségi szabályozás nem fedi le ezt a kérdést, így az alkalmazhatóság érdekében nemzeti szinten kell szabályozni.[48]
Az 1896/2006/EK rendelet 27. cikke érintetlenül hagyja az 1393/2007/EK rendelet[49], hanem maga tartalmaz (13-14. cikkek) szabályokat a kézbesítésre nézve, mely azonban nem tekinthető önálló szabályrendszernek. Mindössze minimumszabályokat határozták meg közösségi szinten, egyébiránt az európai fizetési meghagyásnak a kötelezett részére történő kézbesítése a kézbesítés helye szerinti állam nemzeti joga szerint zajlik. A nemzeti jog szerinti kézbesítés során azonban bizonyos minimumkövetelményeket be kell tartani. Ezeket a szabályokat a 13-14. cikk tartalmazza. Az e cikkekben felsorolt kézbesítési formák mindegyike vagy teljes bizonyossággal (13. cikk), vagy igen nagyfokú valószínűséggel (14. cikk) biztosítja, hogy a kézbesített irat eljut a címzettjéhez. Másként fogalmazva olyan kézbesítési formát kell alkalmaznia a nemzeti jog kézbesítési formái közül, amely a 13-15. cikkek feltételeinek megfelelnek. Amennyiben - a nemzeti jog szerint ugyan megengedett - de a 13-15. cikkeknek nem megfelelő kézbesítési formát alkalmaznának az európai fizetési meghagyás kézbesítése során, akkor az így kézbesített határozat nem lehet alapja a 18. cikkbeli végrehajthatóvá nyilvánításnak. Ilyenkor csak az kérdéses, hogy az ilyen módon kézbesített európai fizetési meghagyás minden hatás nélkül marad-e, vagy egy esetleges ellentmondás esetén szabályszerű perré fordulást eredményezhet-e.[50]
A 13. és a 14. cikkek szabályai nemcsak a határon átnyúló kézbesítést, hanem a tagállamon belülit és érintik. A 13. és a 14. cikkek kézbesítési formái között nincsen hierarchia, azaz az ezekben cikkekben felkínált módozatoknak megfelelő kézbesítési szabályok közül szabadon választhat a hatóság, mely az iratot kézbesíti. Mindenesetre azt a tényt azonban nem szabad szem elől téveszteni, hogy a 14. cikkben foglalt szabályoknak megfelelő kézbesítés esetén megnyílhat a felülvizsgálat lehetősége (20. cikk). A két említett cikk felsorolásai az elfogadott kézbesítési formákról taxatív jellegűek. Más kézbesítési formák, különösen azok, amelyek jogi fikciókon alapulnak (például a magyar hirdetményi kézbesítés), nem tekinthetők megfelelőnek. A felsorolt kézbesítési formák mindegyike vagy teljes bizonyossággal (13. cikk), vagy igen nagyfokú valószínűséggel (14. cikk) biztosítja, hogy a kézbesített irat eljut a címzettjéhez.
A 2009. évi L. törvény hatálybalépése után a külföldi jogosult nem köteles az európai fizetési meghagyásos eljárásban kézbesítési megbízottat jelölni és a fizetési meghagyás végrehajtói kézbesítésének nincs helye. Ha az iratokat belföldön kell kézbesíteni, a kézbesítésre e törvény, a Pp., valamint a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó jogszabály rendelkezéseit, másik tagállamba történő kézbesítés esetén pedig a 1393/2007/EK rendeletet kell alkalmazni [2009. évi L. törvény 59. § (3) bek.].
A 20. cikk (1) bekezdése vétlen mulasztás esetére biztosítja az adós részére az európai fizetési meghagyás felülvizsgálatának lehetőségét. Itt abból kell kiindulni, hogy a 14. cikk szerinti kézbesítési formák csak egy nagyfokú valószínűséget jelentenek és nem azt, hogy a kézbesítés valójában megtörtént. Erre tekintettel adja meg a felülvizsgálat lehetőségét a rendelet a kötelezett számára kizárólag a nem személyes kézbesítés esetére (ld. 14. cikk) nézve és csak akkor, ha az akadályoztatás a védekezésre önhibáján kívül állt fenn. Hazánkban a rendelet 20. cikke (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott felülvizsgálatra a Pp. kézbesítési vélelem megdöntésére, a rendelet 20. cikke (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott felülvizsgálatra pedig a Pp. mulasztás igazolására vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni. [2009. évi L. törvény 59. § (7) bek. a) és b) pontok]. E kérdésekben való döntés - 2010. június 1-jét követően - a közjegyző hatáskörébe tartozik.
A végrehajtás tekintetében az z 1896/2006/EK rendeletet lex specialisnak kell tekinteni. Egy európai fizetési meghagyás - a nemzeti jogokban szabályozott fizetési meghagyásos eljárásokban született határozatokkal szemben[51] - ezért nem minősíthető európai végrehajtható okirattá a 805/2004/EK rendelet szerint vagy a Brüsszel-I. rendelet alapján.[52]
Az európai jogalkotó a kezdeti bizonytalankodást követően végül az egylépcsős fizetési meghagyásos eljárási modell mellett döntött. Így ha a rendeletben előirányzott harminc napos határidőn belül nem él a kötelezett az ellentmondás lehetőségével, akkor az azt kibocsátó bíróság (közjegyző) a fizetési meghagyást végrehajthatónak nyilvánítja. A "végrehajthatónak nyilvánít" kifejezés alatt nem az exequatur eljárás néven is ismert végrehajthatóvá nyilvánítási eljárást kell érteni, ez világosan kiderül a rendelet 19. cikkéből. Ez utóbbi cikk ugyanis az európai fizetési meghagyásra nézve eltörli az exequatur eljárás szükségességét. Nem szükséges továbbá az európai fizetési meghagyásnak a 805/2004/EK rendelet szerinti európai végrehajtható okirattá (más - s talán az intézmény lényegét jobban tükröző - szóhasználattal európai végrehajtási jogcímmé minősítése sem, az európai fizetési meghagyás automatikusan európai végrehajtási jogcímként bocsátják ki. A 18. cikk szövegének értelmezéséből kitűnik, hogy ez automatikus; ahhoz, hogy a bíróság (közjegyző) a végrehajthatóságot kimondja, mindössze az ellentmondásra szükséges határidő lejárta szükséges, további kérelem előterjesztése azonban nem. A végrehajthatónak nyilvánítás lényegileg a VII. sz formanyomtatvány kiállításával történik a gyakorlatban. A vizsgálat csak a kézbesítés pontos időpontjának, valamint annak ellenőrzésére irányul, hogy a fizetési meghagyás ellen éltek-e ellentmondással. Hazánkban a Vht. 31/C. § alapján a végrehajthatónak nyilvánításra eredetileg az európai fizetési meghagyást kibocsátó bíróság volt jogosult, melyet a rendelet VII. melléklete szerinti formanyomtatványon tehetett meg. 2010. június 1-jét követően ez is átkerült közjegyzői hatáskörbe, a VII. melléklet szerinti formanyomtatványt az európai fizetési meghagyást kibocsátó közjegyző állítja ki.
A 18. cikk szerinti végrehajthatónak nyilvánítás nem helyettesíti a végrehajtás elrendelését. A fenti módon végrehajthatónak nyilvánított európai fizetési meghagyás alapján az adós lakóhelye, székhelye - ezek hiányában az adós végrehajtás alá vonható vagyontárgyának helye, külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe, illetve közvetlen kereskedelmi képviselete esetén a fióktelep, illetőleg a képviselet helye - szerinti törvényszék székhelyén működő helyi bíróság, Budapesten a Budai Központi Kerületi Bíróság; ha az európai fizetési meghagyást a magyar közjegyző bocsátotta ki, bármelyik közjegyző rendeli el a végrehajtást. 2009. évi L. törvény 59. § (9) bek. az európai fizetési meghagyás végrehajtásának magyar közjegyző általi elrendelése iránti eljárásra e törvénynek a végrehajtás elrendelésére vonatkozó szabályait kell alkalmazni.
A 18. cikk szerint a származási tagállamban végrehajthatónak nyilvánított európai fizetési meghagyás egy természetes (genuin) európai végrehajtási jogcímként ipso iure az egész közösségben végrehajtható, anélkül, hogy a végrehajtási államban exequatur eljárásra volna szükség. Konkurencia-probléma egyik oldalon az európai fizetési meghagyásról szóló rendelet, másik oldalon a 44/2001/EK rendelet, ill. a 805/2004/EK rendelet között nem áll fenn, mivel az európai fizetési meghagyásról szóló rendelet - a másik két jogi aktustól eltérő módon - nem csak egy a nemzeti jog alapján nyert tagállami jogcím végrehajtását szabályozza, hanem egy egységes (közösségi szinten szabályozott) európai eljárást és egy erre felépített európai (végrehajtási) jogcímet szabályoz.[53]
A végrehajthatóvá vált európai fizetési meghagyást a végrehajtás szerinti bármely más tagállamban (kivéve Dániát) az ott meghozott (vagyis belföldi) határozatokkal megegyező feltételek mellett kell végrehajtani. Így a külföldi határozat olyan helyzetbe kerül, hogy a végrehajtás során a belföldi határozattal esik egy tekintet alá, tulajdonképpen úgy kell tekinteni az európai végrehajtási jogcímmel ellátott határozatra, mintha a végrehajtás államában hozták volna. A végrehajtás a végrehajtás államának nemzeti joga szerint zajlik, melynek alkalmazása során figyelemmel kell lenni a rendelet szabályrendszerének sajátosságaira is. A végrehajtás államának végrehajtói szerveihez csak a rendelet 21. cikk (2) bekezdésében megjelölt okiratokat kell benyújtani. Az, hogy fordítás szükséges-e, az adott ország határozza meg.[54]
A többi tagállamban megszületett európai fizetési meghagyás végrehajthatóságát Dániában is biztosítani kell. Erre a Brüsszel-I. rendelet alapján van lehetőség.[55] Azokban az EFTA államokban, amelyek nem tagjai az Európai Uniónak, az európai fizetési meghagyást a Luganoi Egyezmény alapján ismerik el és hajtják végre.[56]
Az adós bizonyos feltételek fennállása esetén a végrehajtás államában is élhet a jogorvoslat lehetőségével. Le kell azonban szögeznünk, hogy a rendelet egy világos hierarchiát teremt a jogorvoslatok között a származási állambeliek javára. A végrehajtás államában rendelkezésre álló jogorvoslatoknak az igénybevételénél nem magának a határozatnak a megtámadása a cél, hanem csak a végrehajthatóság megkérdőjelezése.[57] A rendelet a tagállamokra hagyja, hogy a végrehajtást szabályozzák, amihez hozzátartozik a jogorvoslat kérdése is. A végrehajtási állambeli jogorvoslatokkal a rendeletalkotónak az volt az intenciója, hogy a kötelezett elsődlegesen a származási államban vegye igénybe a jogorvoslatokat, ott hozza fel a kifogásait. A végrehajtás államában csak akkor lehet elutasítani a végrehajtást, ha a fizetési meghagyás egy korábbi határozattal összeegyeztethetetlen, vagy a kötelezett időközben kiegyenlítette a tartozását.
A végrehajtás államának bíróságai csak a 22. cikkben meghatározott okok fennállása esetén utasíthatják el a végrehajtást. Nincs mód a határozat érdemi felülvizsgálatára (révision au fond tilalma). Az európai fizetési meghagyásról szóló rendelet a 44/2001/EK rendelet elismerés megtagadási okai közül (a nem vitatott követelések végrehajtását szabályozó 805/2004/EK rendelethez hasonlóan) csak a határozatok összeegyeztethetetlenségét vették át, és építették be a végrehajtás elutasításának okai közé. Ráadásul azzal a korlátozással, hogy a végrehajtás megtagadása csak akkor lehetséges, ha a kötelezett az összeegyeztethetetlenséget a származási tagállamban bírósági eljárás keretében nem lehetett volna kifogásként felhozni.
A 22. cikk (2) bek. szerint a végrehajtást (kérelemre) el kell utasítani, amennyiben a követelést (utóbb) teljesítették. Szerencsétlen módon a rendelet nem alkotott meg egy a végrehajtás megszüntetése iránti perhez hasonló jogorvoslatot, amely azzal a joghatással bírna, hogy az európai fizetési meghagyást az egész Közösségre kiterjedő módon megfoszthatná az európai fizetési meghagyást a végrehajthatóságától. A végrehajthatónak nyilvánított, de teljesített fizetési meghagyással szemben az adós ehelyett azt teheti, hogy szükség esetén minden egyes (a végrehajtással érintett) tagállamban a 22. cikk (2) bek. szerint jogorvoslattal él. A rendelet 22. cikk (2) bek alkalmazására csak akkor van lehetőség, ha a fizetésre olyan későn került sor, hogy az adós már nem tudott a határidőn belül élni az ellentmondás lehetőségével.
A rendelet alkalmazhatósága érdekében kialakított magyar szabályozás értelmében a bíróság visszavonja a végrehajtási lapot vagy törli a végrehajtási záradékot, ha az adós kérelmére megállapítja, hogy a rendelet 22. cikkének (1) bekezdése alapján a végrehajtás elutasításának feltételei fennállnak [Vht. 211. § (3) bek.].
Amennyiben a kötelezett a származási államban a 20. cikk szerinti jogorvoslattal élt az európai fizetési meghagyás ellen (vagyis kezdeményezte annak felülvizsgálatát), akkor a végrehajtás államában a végrehajtást biztosítási intézkedésekre lehet korlátozni vagy - kivételes esetben - a végrehajtási eljárást fel is lehet függeszteni. A bíróságnak mérlegelési joga van, úgy fogalmaz a rendelet, hogy a végrehajtást biztosítási intézkedésre "korlátozhatja" stb.
A rendelet alkalmazhatósága érdekében kialakított magyar szabályozás értelmében a végrehajtást foganatosító bíróság dönt az adósnak az 1896/2006/EK rendelet 23. cikke kérelméről. A bíróság a rendelet 23. cikkének a) pontja szerinti kérelemnek a végrehajtás felfüggesztésével ad helyt. [Vht. 48. § (8) bek.] Ha a bíróság a végrehajtást az adós kérelmére a rendelet 23. cikkének a) pontja alapján függeszti fel, pénzkövetelés végrehajtása esetén a felfüggesztés az adós munkabérének letiltására, az ingó vagyontárgyak és az ingatlan értékesítéséről szóló hirdetmény elkészítésére, a vagyontárgyak értékesítésére, továbbá a végrehajtás során befolyt összegek kifizetésére terjed ki; a többi végrehajtási cselekményt a felfüggesztés tartama alatt is foganatosítani kell. ■
JEGYZETEK
[1] A Bolyai János Kutatói Ösztöndíj támogatásával készült.
[2] vö. Rechberger, Walter H. / Kodek, Georg E.: Das Mahnverfahren in den Mitgliedstaaten der EU. Generalbericht. In: Rechberger, Walter H. / Kodek, Georg E. (eds.): Orders for Payment in the European Union. Kluwer, The Hague, 2001, 2. p.
[3] Az Európai Parlament és a Tanács 1896/2006/EK rendelete (2006. december 12.) az európai fizetési meghagyásos eljárás létrehozásáról. HL L 399., 2006. 12. 30., 1. p.
[4] Az Európai Parlament és a Tanács 861/2007/EK rendelete (2007. július 11.) a kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről. HL L 199, 2007. 07. 31., 1. p.
[5] Storskrubb, Eva: Civil Procedure and EU Law. Oxford University Press, Oxford, New York, 2008, 214. p.
[6] Tschütscher, Birgit / Weber, Martin: Die Verordnung zur Einführung eines Europäischen Mahnverfahrens. Österreichische Juristen-Zeitung, 2007, 306. p.
[7] Mayr, Peter G. / Czernich, Dietmar: Europäisches Zivilprozessrecht. Wien, 2006, WUV Universitätsverlag, 209. p.
[8] Tschütscher / Weber: i.m. (5. lj.) 305. p.; lásd részletesebben: Harsági Viktória: A fizetési meghagyásos eljárások hasonlóságai és különbözőségei Európában. Jogtudományi Közlöny, 2012/2, 3-5. p.
[9] A Tanács 44/2001/EK rendelete (2000. december 22.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról. HL L 12. 2001.01.16. 1. p.
[10] Az Európai Parlament és a Tanács 805/2004/EK rendelete (2004. április 21.) a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról, HL L 143., 2004.4.30., 15. p.
[11] A polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló Brüsszelben 1968. szeptember 27-én kelt egyezmény.
[12] Ld. Kengyel Miklós / Harsági Viktória: Európai polgári eljárásjog. Osiris, Budapest, 2006, 63-76. p.
[13] Tschütscher / Weber: i.m. (5. lj.) 306. p.; Rauscher, Thomas: Verordnung (EG) Nr [...] /2006 des Europäischen Parlaments und des Rates vom [...] zur Einführung eines Europäischen Mahnverfahrens (EG-MahnVO). In Rauscher, Thomas: Europäisches Zivilprozessrecht. Kommentar. 2. Auflage, Sellier, München, 2006, 1820. p.
[14] Ld. részletesebben: Kengyel Miklós / Harsági Viktória: Európai polgári eljárásjog. Osiris Kiadó, Budapest, 2009, 71. p.
[15] Geimer, Reinhold: Internationales Zivilprozessrecht. Verlag Dr. Otto Schmidt, Köln, 2009, 1133. p.; Kormann, Johannes Maximilian: Das neue Europäische Mahnverfahren im Vergleich zu den Mahnverfahren in Deutschland und Österreich. Jenaer Wissenschaftliche Verlagsgesellschaft, 2007. 53. p.
[16] Gruber, Urs Peter: Verordnung (EG) Nr 1896/2006 des Europäischen Parlaments und des Rates vom 12. Dezember 2006 zur Einführung eines Europäischen Mahnverfahrens. In: Rauscher, Thomas: Europäisches Zivilprozess- und Kollisionsrecht EuZPR/EuIPR. Kommentar. Sellier, München, 2010, 298. p.; ugyanígy: Einhaus, David: Qual der Wahl: Europäisches oder internationales deutsches Mahnverfahren? IPRax, 2008, 325. p.;
[17] Rechberger, Walter H. / Schrammel, Ursula: Das österreichische Mahnverfahren als Vorbild für die Verordnung zur Einführung eines Europäischen Mahnverfahrens. In: Gürzumar et al (eds.): Gedächtnisschrift für Halúk Konuralp, Band II., Yetkin Yayinlari, Ankara, 2009, 472. p.; McGuire, MaryRose: Das neue Europäische Mahnverfahren (EuMVVO): Über das (Miss-)Verhältnis zwischen Effizienz und Schuldnerschutz. GPR, 2007, 304. p.
[18] Kodek, Georg E.: VO (EG) 2006/1896 des Europäischen Parlaments und des Rates vom 12.12.2006 zur Einführung eines Europäischen Mahnverfahrens (EuMahnVO). In: Fasching, Hans W. / Konecny, Andreas (Hrsg.): Kommentar zu den Zivilprozeßgesetzen. Manz, Wien, 2010, 615. p.
[19] Rauscher, Thomas: Münchener Kommentar zur Zivilprozessordnung, Anhang I zu Buch 11 (EG-MahnVO) Rn. 8, Kodek: i.m. (17. lj.) 616. p.
[20] Mayr / Czernich: i.m. (6. lj.) 209. p.
[21] Sujecki, Bartosz: Europäische Verordnung zur Einführung eines Europäische Mahnverfahren (EuMVVO) In: Gebauer, Martin / Wiedmann, Thomas (Hrsg.): Zivilrecht unter europäischen Einfluss. 2. aufl., Boorberg, Stuttgart, 2010, 2019-2020. p.
[22] Hess, Burkhard / Bittmann, David: Die Verordnung zur Einführung eines Europäischen Mahnverfahrens und eines Europäischen Verfahrens für geringfügige Forderungen - ein substantieller Integrationsschritt im Europäischen Zivilprozessrecht. IPRax, 2008, 306. p.
[23] Kormann: i.m. (14. lj.) 51. p.
[24] A kódok pusztán a joghatósági szabály elnevezését tartalmazzák, a konkrét szabályokat a fent említett rendeletekben találja a jogalkalmazó. A joghatósági okok rövid leírásai a következők: 01 - A kötelezett vagy a társkötelezett állandó lakóhelye [a hozzá tartozó szabályozást ld. a 44/2001/EK rendelet 2-4. cikk, általános joghatósági szabályok]; 02 - A kötelezettség teljesítésének helye [ld. 44/2001/EK rendelet 5. cikk 1. pontja, különös joghatósági szabályok körében]; 03 - Káresemény helye [ld. 44/2001/EK rendelet 5. cikk 3. pontja, a különös joghatósági szabályok körében]; 04 - Fióktelep vagy egyéb telephely működéséből eredő jogvita esetén az a hely, ahol a fióktelep, képviselet vagy egyéb telephely található [ld. 44/2001/EK rendelet 5. cikk 5. pontja, a különös joghatósági szabályok körében]; 05 - A célvagyon ("trust") székhelye [ld. 44/2001/ EK rendelet 5. cikk 6. pontja, a különös joghatósági szabályok körében]; 06 - Rakománymentés vagy segítségnyújtás tekintetében követelt ellenérték megtérítésével kapcsolatos jogvita esetén az a hely, ahol az a bíróság található, amelynek illetékességi területén a kérdéses rakományt lefoglalták, vagy lefoglalhatták volna [ld. 44/2001/EK rendelet 5. cikk 7. pontja, a különös joghatósági szabályok körében]; 07 - Biztosítási ügyekben a biztosítási kötvény jogosultja, a biztosított vagy a kedvezményezett állandó lakóhelye [ld. 44/2001/EK rendelet 9-14. cikk a biztosítási ügyekben alkalmazandó joghatósági szabályokról]; 08 -A fogyasztó állandó lakóhelye [ld. 1896/2006/EK rendelet 6. cikk (2) bek., 44/2001/EK rendelet 15-17. cikk]; 09 - A munkavállaló munkavégzésének szokásos helye [ld. 44/2001/EK rendelet 18-21 cikk]; 10 - A munkavállalót foglalkoztató vállalkozás székhelye [ld. 44/2001/EK rendelet 18-21. cikk]; 11 - Az ingatlan helye [ld. 44/2001/EK rendelet 22. cikk 1. pont, a kizárólagos joghatósági szabályok körében]; 12 - A felek által kikötött joghatóság [ld. 44/2001/EK rendelet 23. cikk]; 13 - A tartásra jogosult állandó lakóhelye [ld. 44/2001/EK rendelet 5. cikk 2. pontja, 2010. szeptember 18-át követően a 4/2009/EK rendelet 3-7. cikkei]; 14 - Egyéb. A formanyomtatványon a jogosult mindössze a fenti kódszámok valamelyikének megjelölésére köteles. A 14. kód esetén beírása esetén, - ha az 01-13. kódszámokkal jelölt joghatósági szabályok nem alkalmazhatók - további pontosítás szükséges arra vonatkozóan, hogy a 44/2001/EK rendelet melyik joghatósági szabályára alapozza a jogosult a bíróság (közjegyző) joghatóságát. A nyomtatvány csak a néhány szavas utalást tartalmazza, a zárójelben hozzá rendelt szakaszokat a Brüsszel-I rendeletből azonban nem (ez a szerző kiegészítése.)
[25] Kodek: i.m. (17. lj.) 640. p.
[26] vö. Sujecki, Bartosz: Mahnverfahren. Mit elektronischem und europäischen Mahnverfahren. C.F.Müller, Heidelberg, 2007, 126-127. p.
[27] Mayr, Peter G.: Die rügelose Einlassung im europäischen (und österreichischen) Mahnverfahren. ZaK, 2012, 167. p.
[28] Ld. részletesebben: Kengyel / Harsági: i.m. (11. lj.) 196-199. p.
[29] Az Európai Parlament és a Tanács 805/2004/EK rendelete (2004. április 21.) a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról, HL L 143., 2004.4.30., 15.o..
[30] Hess, Burkhard: Europäisches Zivilprozessrecht. C. F. Müller Verlag, Heidelberg, 2010, 562. p.
[31] Ld. részletesebben: Kengyel / Harsági: i.m. (13. lj.) 43-44. p.
[32] Geimer: i.m. (14. lj.) 1133. p.
[33] Fabian, Anna Katharina: Die Europäische Mahnverfahrensverordnung im Kontext der Europäisierung des Prozessrechts. Jenaer Wissenschaftliche Verlagsgesellschaft, Jena, 2010, 149. p.
[34] Röthel, Anne / Sparmann, Ingo: Das europäische Mahnverfahren. Zeitschrift für Wirtschafts- und Bankrecht, 2007, 1102. p.
[35] Ld. Dietzel, Alexander: Probleme des Europäischen Mahnverfahrens. In: Ahrens, Martin / Lipp, Volker / Varga, István (Hrsg.): Europäisches Zivilprozessrecht. Einfluss auf Deutschland und Ungarn. Universitätsverlag, Göttingen, 2011, 114. p.
[36] Gruber: i.m. (15. lj.) 308. p.; Freitag, Robert / Leible, Stefan: Erleichterung der grenzüberschreitenden Forderungsbetreibung in Europa: Das Europäische Mahnverfahren. Betrieb-Berater, 2008, 2751. p.
[37] Kloiber, Barbara: Das Europäische Mahnverfahren. Die VO (EG) 1896/2006 zur Einführung eines Europäischen Mahnverfahrens, Zeitschrift für Europarecht, Internationales Privatrecht und Rechtsvergleichung, 2009, 70. p.; Pernfuß, Andreas: Die Effizienz des Europäischen Mahnverfahrens. Nomos, Baden-Baden, 2009, 102. p.; Rechberger / Schrammel: i.m. (16. lj.) 474. p.; Kodek: i.m. (17. lj.) 624. p.
[38] Tschütscher / Weber: i.m. (5. lj.) 303, 307. p.
[39] Rechberger, Walter H.: Die Verordnung Nr. 1896/2006 des Europäischen Parlaments und des Rates vom 12 Dezember 2006 zur Einführung eines Europäischen Mahnverfahrens. kézirat, 15. p. (megjelenés alatt: in Leible/Terhechte (Hrsg.), Europäisches Rechtsschutz- und Verfahrensrecht, Nomos, Baden-Baden); Rechberger / Schrammel: i.m. (16. lj.) 474. p.
[40] Gruber: i.m. (15. lj.), 307. p.; Tschütscher / Weber: i.m. (5. lj.) 303, 307. p.
[41] Kropholler, Jan / von Hein, Jan: Europäisches Zivilprozessrecht. Verlag Recht und Wirtschaft GmgH, Frankfurt am Main, 2011, 939. p.
[42] Dietzel: i.m. (34. lj.) 114-115. p.
[43] Ld. részletesebben: Kengyel / Harsági: i.m. (13. lj.) 95-98. p.
[44] Rechberger: i.m. (38. lj.) 14. p.; Dietzel: i.m. (34. lj.) 115. p.; Arneitz, Martina: Das Europäische Mahnverfahren. Ein Praxisbericht. AmwBl, 2011, 314. p.
[45] Kodek: i.m. (17. lj.) 624. p.; Rauscher: i.m. (18. lj.) Art 6, Rz 18; McGuire: i.m. (16. lj.) 303-307. p.
[46] Dietzel: i.m. (34. lj.) 115. p.
[47] Kodek: i.m. (17. lj.) 624. p.; Rauscher: i.m. (18. lj.) Art 6, Rz 18; más véleményen: Kloiber: i.m. (36. lj.) 2009, 71; Tschütscher / Weber: i.m. (5. lj.) 311. p.
[48] Sujecki: i.m. (25. lj.) 176. p.
[49] Az Európai Parlament és a Tanács 1393/2007/EK rendelete (2007. november 13.) a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és a bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről ("iratkézbesítés"), és az 1348/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről. HL L 324., 2007. 12. 10., 79. o.
[50] Vö. Rauscher: i.m. (12. lj.) 1824. p.
[51] Freitag, Robert: Rechtsschutz des Schuldners gegen den Europäischen Zahlingsbefehl nach der EuMahnVO. IPRax, 2007, 512. p.
[52] Kodek: i.m. (17. lj.) 596. p.
[53] Leible, Stefan / Freitag, Robert: Forderungsbetreibung in der EU. Beck, München, 2008, 110. p.
[54] Rauscher: i.m. (12. lj.) 1827. p.
[55] Kormann: i.m. (14. lj.) 122. p.; Dániában az EK-Szerződés 65. cikk jogalkotói felhatalmazására alapított másodlagos jog nem alkalmazható az Amszterdami Szerződéshez fűzött 5. sz. jegyzőkönyv 1-2. cikkéből következően (EK-Szerződés 69. cikk). A Brüsszel-I. rendelet és a kézbesítési rendelet tekintet utóbb egy egyezmény alapján mégis alkalmazhatóvá vált. Az egyezmény a közösség és Dánia között kötetett meg. (Agreement of 19 October 2005 between the European Community and Denmark on Jurisdiction and the Recognition and Enforcement of Judgments in Civil and Commercial Matters; Agreement of the 19 October 2005 between the European Community and Denmark ont he Service of Judicial and Extrajudicial Documents in Civil and Commercial Matters. 2007. július 1-jén lépett hatályba.) Lásd részletesebben Nielsen, Peter Arnt: Brussels I and Denmark. IPRax, 2007, 506-509. p.
[56] Kodek: i.m. (17. lj.) 596. p.
[57] Hess / Bittmann: i.m. (21. lj.) 309-310. p.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Harsági Viktória PhD, tanszékvezető egyetemi docens, PPKE-JÁK
Visszaugrás
