Eugen Ulmer, a Max Planck-ról elnevezett Szellemi Tulajdonjog Intézet (München) akkori igazgatója 1965-ben tette közzé jogösszehasonlító tanulmányát az Európai Gazdasági Közösség tagállamainak a versenyjogáról.[1] Ulmer javaslatot tett az európai versenyjog átfogó harmonizálására.[2] Akkoriban a hat alapító tagállam jogászai még nagyon optimisták voltak, úgy gondolták, hogy ezt a feladatot viszonylag egyszerűen meg lehet valósítani. A harmonizálás felé vezető ösvényről azonban kiderült, hogy tüskés bokrokon és sűrű aljnövényzeten vezet keresztül.
Míg a tagállamok szabadalmi és védjegyrendszerei egymáshoz hasonló struktúrákkal rendelkeztek, a tagállamok versenyjogi normái között hatalmas különbségekre derült fény. Miközben Németországnak törvénye volt (az 1909. évi "tisztességtelen verseny elleni törvény", amelyet nemrégiben újrakodifikáltak),[3] a francia versenyjog a magánjogi vétségekről szóló generálklauzulán alapul.[4] Míg a német versenytörvény egységes koncepciót követ, amely egyidejűleg védi a versenytársakat, a fogyasztókat és a nagyközönséget,[5] a francia jog különbséget tesz egyfelől a kereskedők magánjogi védelme, és másfelől a fogyasztóvédelem között, amelyet főként büntetőjogi szankciókkal biztosít. A két common law ország - az Egyesült Királyság és az Ír Köztársaság - 1973-as csatlakozása nem könnyítette meg a dolgokat. Az angol jogban nincs a tisztességtelen versenynek megfelelő általános magánjogi vétség. Az angol bírák tartózkodnak attól, hogy beavatkozzanak a szabad kereskedelembe; a reklámozás gyakorlatának önkéntes önszabályozása alapjában kitölti a kontinentális versenyjog helyét.[6] Amint egy angol bíró egyszer megjegyezte:
- 443/444 -
"Ez az állítólagos magánjogi vétség valójában csak azt jelenti, hogy verseny volt, és hozzáfűzendő az egykori régi óvodai felkiáltás: 'nem szabad!' Én ehhez csak a dadám nagyobb óvodásoknak szóló mondását idézném: 'A világ nagyon tisztességtelen hely, és minél hamarabb megismered, annál jobb.' Nézetem szerint a tisztességtelen verseny nem jelent olyan rosszcselekedetet, amit a jog ismerne".[7]
A haladás lassú volt. 1984-ben, csaknem 20 évvel az Ulmer-féle tanulmány publikálása után, hatályba lépett a megtévesztő reklámról szóló EU Irányelv.[8] Ennek az Irányelvnek azonban csak csekély harmonizáló hatása volt. A "megtévesztő reklámra" vonatkozólag benne szereplő megfogalmazás homályos volt,[9] az Irányelv csak egy minimális követelményt tartalmazott,[10] és nem harmonizálta a megtévesztő reklám esetében lehetséges eljárásokat és szankciókat.[11] Ilyen módon Németország megtarthatta meglehetősen szigorú magánjogi előírásait,[12] miközben az Egyesült Királyság önkényesen tartózkodott magánjogi jogorvoslatok nyújtásától.[13] A reklám ellenőrzését nagymértékben átengedte az önkéntes önszabályozásnak. A Brit Tisztességes Versenyhivatal (Office of Fair Trading) főigazgatójának csak kivételes esetekre biztosították azt a feljogosítást, hogy bírósági eljárást kérvényezzen. Én csak három vagy négy ilyen ügyről tudok, amelyet a főigazgató kezdeményezett az 1980-as évek óta. Az Irányelv ilyen módon nagymértékben holt betű maradt.
Az 1990-es években az Ulmer-féle kezdeményezés szinte elveszettnek tűnt. Gerhard Schricker egyik cikkének azt a címet adta, hogy "A tisztességtelen verseny jogának európai harmonizálása - hiábavaló vállalkozás?",[14] és én magam is egyszer a "Szerencsés János" (Hans im Glück) német tündérmeséhez hasonlítottam a harmonizálási folyamatot.[15] Ebben a történetben Jánost mestere egy rakás arannyal ajándékozza meg jó és hű szolgálatai fejében. Egy idő után János az aranyat elcseréli egy tehénre, a tehenet egy disznóra, a disznót egy libára és - alkalmasint - a libát egy malomkőre. Amikor ezt a követ véletlenül beejti egy kútba, János boldog, hogy a terhétől megszabadult.
Időközben azonban úgy tűnik, Ulmer szelleme ismét megihlette a Bizottságot. Egyre rövidebb és rövidebb időközökben jelentek meg különféle Irányelvek.[16] 1997-ben meghozták az összehasonlító reklámról szóló irányelvet. Három évvel később hatályba lépett az elektronikus kereskedelemről szóló Irányelv.[17] Az adatvédelemről és az elektronikus kommunikációról szóló 2002. évi Irányelv[18] elsősorban a személyes adatok védelmével foglalkozik, nem pedig a tisztességtelen versennyel, de rendelkezést tartalmaz a kéretlen telefonhívások vagy telefax üzenetek és az e-mail levéldömping keretében hozott termékajánlatokról.[19] Egy 2004. évi rendelet megteremti az együttműködés keretét a fogyasztóvédelmi törvények érvényesítéséért felelős nemzeti hatóságok között.[20]
Jelenleg egy további javaslat szerepel az európai napirenden: egy rendelettervezet a belső piacon zajló értékesítési promóciókra vonatkozólag.[21] Ennél fontosabb a 2005. évi Irányelv[22] a belső piacon folyó, a vállalatoktól a fogyasztók felé irányuló tisztességtelen kereskedelmi praktikákról, röviden: a tisztességtelen kereskedelmi praktikákról szóló Irányelv.[23]
Ezért a tisztességtelen verseny joga iránt érdeklődő jogászok számára célszerű, ha közelebbről szemügyre veszik ez utóbbi Irányelvet, mert ez csakhamar Európa-szerte arra kényszerítheti a jogalkotókat, hogy mó-
- 444/445 -
dosítsák a tisztességtelen versenyre vonatkozó különböző jogszabályokat.[24] A 2005. évi Irányelvet öt lépésben közelítem meg. Először is az Irányelv általános koncepcióját veszem szemügyre. A második és a harmadik lépést a tisztességtelen verseny javasolt általános tilalmának, illetve a megtévesztő és agresszív reklámra vonatkozó konkrét rendelkezéseknek szentelem. Negyedik lépésben elemzem a szankciókra vonatkozó rendelkezéseket, végezetül pedig közelebbi pillantást vetek az Irányelvben szereplő, a származási országra vonatkozó alapelvre.
A tisztességtelen verseny jogának harmonizálására irányuló európai megközelítés semmiképpen sem volt következetes. A megtévesztő reklámról (1984) és az összehasonlító reklámról szóló Irányelvek hármas célt szolgálnak (hasonlóan a német versenyjoghoz): rendelkezéseket tartalmaznak a tisztességtelen verseny konkrét típusairól, védve a fogyasztókat, a versenytársakat és a nagyközönséget.[25] A televíziós műsorszolgáltatási Irányelv[26] (1989) és az elektronikus kereskedelemről szóló Irányelv[27] (2000) eltérő megközelítést követ. Mindkét Irányelv médiaspecifikus, és mindkettő kombinálja a tartalmi harmonizálást a származási ország elvének bevezetésével. A dohányreklám Irányelv (1998) azonban, amelyet az Európai Bíróság 2000-ben semmissé nyilvánított,[28] termékspecifikus volt.
A tisztességtelen kereskedelmi praktikákról szóló 2005. évi Irányelv megint csak egy újszerű megközelítést vezet be. Az összes korábbi irányelvtől eltérően a tisztességtelen piaci magatartás összes típusát tárgyalja. Se nem médiaspecifikus, se nem termékspecifikus, és nem is korlátozódik a tisztességtelen piaci magatartás egy meghatározott típusára. Ugyanakkor egy új típusú korlátozást tartalmaz: a vállalat-fogyasztó viszonylatra korlátozódik, miközben kifejezetten kizárja a vállalat-vállalat viszonylatokat. Ilyen módon az 1. cikk, amely az Irányelv céljait vázolja, csak a "magas szintű fogyasztóvédelemre" utal, miközben mellőz mindennemű hivatkozást a versenytársak gazdasági érdekeire.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
