A Brüsszel I. rendelet alapján polgári és kereskedelmi ügyekben más tagállamban hozott bírósági és más hatósági határozatokat könnyített módon, az ún. exequatur útján lehet végrehajthatóvá nyilvánítani. Egyes, a polgári igazságügyi együttműködés terén 2002 óta megalkotott uniós rendeletek ("új generációs rendeletek") még a Brüsszel I. rendeletnél is egyszerűbb határon átnyúló végrehajtást tesznek lehetővé. Ezek a rendeletek eltörlik az exequatur eljárást, és ezzel párhuzamosan a végrehajthatóvá nyilvánítás megtagadásának okait. A tanulmány a polgári és kereskedelmi ügyekben megalkotott ezen szektorális rendeleteket vizsgálja abból a szempontból, hogy biztosítják-e, és ha igen, milyen módon, a védekezéshez való jog hatékony érvényesülését. Az elemzés célja, hogy a Brüsszel I. rendelet felülvizsgálatát, és annak eredményeként elfogadott 1215/2012/EU rendeletet perspektívába helyezve értékelje.
Az EUB a Verdoliva ügyben[1] erősítette meg, hogy a bírósági határozatok kölcsönös elismerése és végrehajtása nem járhat a védekezéshez való jog gyengítésével.[2] Az exequatur eltörlésének egyik legfontosabb előfeltétele tehát, hogy az uniós törvényhozó gondoskodjon az alapjogok érvényesüléséről a határon átnyúló peres eljárásokban.[3] Ennek egyik útja, hogy az polgári eljárásjogot (legalább részben) egységesíti ebben a kérdésben, a harmonizáció által a tisztességes eljáráshoz való jog az egész EU-n belül azonos lesz mind tartalmában mind érvényesülésében (minimumszabályok). A másik lehetőség, hogy az EU az alapjogok érvényesülése ellenőrzésének kötelezettségét a származási államba telepíti, létrehozva ezzel egy exequaturt helyettesítő eljárást.[4] A bizottság a Brüsszel I. rendelet felülvizsgálatával egy harmadik utat irányzott elő, az exequatur eltörlését az eljárásjogi közrend végrehajtás államában való tartásával.[5]
a) Az exequatur funkciói
Az exequatur teljes körű eltörlésének 2001 óta jelen lévő tervét célul tűző program[6] a polgári per egyes aspektusait érintő - az exequatur eltörléséhez elengedhetetlen - minimumszabályok kidolgozására helyezte a hangsúlyt. Az uniós jogalkotó minimumszabályok segítségével kívánja egyensúlyba hozni az alperes és a felperes perbeli erőviszonyait,[7] és biztosítani a tisztességes eljárás kívánalmainak teljesülését, az EJEE-nek megfelelően.[8] A minimum garanciák megalkotása[9] az exequatur eltörlésének feltétlenül szükséges előfeltételként jelenik meg.[10] Azok a törvényhozási eszközök, melyekben már eltörölték az exequaturt, az első két megoldás kombinációjával élnek; minimumszabályokat alkotnak, azok ellenőrzésének kötelezettségét pedig a végrehajtás államába telepítik.[11] Az egyes jogforrások vizsgálatakor feltűnik, hogy - egyes különleges eljárásoktól eltekintve - azokban megtalálható egy, funkciójában lényegében az exequaturral azonos eljárási lépés, mely során a követelés alapjául szolgáló jogcímet - bizonyos feltételek mellett - végrehajthatás alapjául szolgáló okiratba foglalják. Ezen ún. "minősítés" eredményeképpen az egyik tagállami határozat bármely más tagállamban végrehajtható lesz.[12] Olyan eljárási hatáskör-átengedéssel állunk szemben tulajdonképpen a szuverenitásnak a kölcsönös bizalom nevében történő átengedése.
b) Jogcím-import helyett jogcím-export
A tanulmányban az egyes jogalkotási aktusok elemzésével kimutatom, hogy azokban nemcsak az eljárási alapjogok védelmére helyeztek különös hangsúlyt, hanem - szűk kivételtől eltekintve - jellemzően találhatunk egy olyan formális lépést, amelynek során a végrehajthatóságról döntenek, amely lényegében az exequaturral rokon.
Az exequaturnak két funkciója van: jogcím-import és ellenőrző funkció.[13] Hess és Bittmann a 805/2004/EK rendelet szabályainak elemzése során hangsúlyozzák, hogy az európai végrehajtási jogcím kiadási iránti eljárás nem annyira a végrehajthatóvá nyilvánítást helyettesíti, hanem a megtagadási okok ellenőrzését.[14] Valóban, az exequaturt eltörlő rendeletek az eljárás jogcím-import funkcióját iktatják ki, és ezzel együtt egy egész EU-ra érvényes jogcím-export funkciójú minősítéssel cserélik fel. Ezzel párhuzamosan pedig az ellenőrző funkciót áttelepítik a származási államba, azzal együtt, hogy annak tartalmát módosítják: az eljárási jogoknak egységes uniós tartalmat adnak, és kiiktatják a végrehajtó állam nemzeti jogából fakadó szempontokat.
- 10/11 -
A 2201/2003/EK rendelet[15] speciális esetekben teszi lehetővé az exequatur nélküli végrehajtást. Láthatási jogot rendező, valamint gyermek visszavitelét elrendelő határozatot - a származási államban kiadott igazolás alapján - közvetlenül lehet végrehajtani. Már a Tamperei ülésen kifejezetten célul tűzték ki a családjogi ügyekben hozott határozatok végrehajtásának könnyítését,[16] de az exequatur eltörlését a szóban forgó határozatok speciális jellege is indokolja, hiszen a gyors végrehajtás ezekben az esetekben a gyermek legfőbb érdekének felel meg.
A rendelet a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás eltörlését ellensúlyozandó a 41. cikk (2) bekezdése valamint a 42. cikk (2) bekezdése segítségével biztosítja a fontosabb eljárási alapjogok[17] érvényesülését. Eszerint a kötelezett eljárási jogainak védelmét olyan beépített garanciák biztosítják, melyeket a származási állam bírósága az igazolás kiadása előtt vesz figyelembe. A származási államban ugyanis a kötelezettnek nem áll rendelkezésére további védelem a rendes jogorvoslatokon kívül, és a végrehajtás államában is csupán végrehajtási kifogással élhet. A minimumszabályok körében a származási állam bírósága különösen a felek, valamint a gyermek meghallgatáshoz való jogának tiszteletben tartását vizsgálja [41. cikk (2) bekezdés b) és c) pontok valamint 42. cikk (2) bekezdés a) és b) pontok], továbbá láthatást rendező határozat esetén az alperes védekezéshez való joga érvényesítésének alapfeltételét, a kézbesítési szabályok betartását. A kötelezettnek a végrehajtási szakban már nincsen lehetősége eljárási jogainak sérelmének orvoslását kérni. Noha a rendelet nem rendelkezik kifejezetten a végrehajtási szakról, a (23) preambulumbekezdés kimondja, hogy a végrehajtás a végrehajtó állam joga szerint zajlik,[18] melynek során nincs lehetőség a visszautasítási okok felhívására [41. cikk (1) bekezdés és 42. cikk (1) bekezdés]. Ennek következtében az igazolással kísért láthatási jogról rendelkező vagy gyermek visszavitelét elrendelő határozat másik tagállamban azonos feltételekkel hajtható végre, mint a végrehajtás államából származó belső határozat.
A 2201/2003/EK rendelet 41. cikk (1) bekezdése, illetve a 42. cikk (1) bekezdése alapján kiállított igazolás ugyanazt a funkciót tölti be, mint a Brüsszel I. rendelet alapján kiadott végrehajtási tanúsítvány. A végrehajthatóvá minősítés lépése tehát nem eltűnt az eljárásból, hanem átkerült a végrehajtás államából a származási államba. Ezzel együtt a feltételei is egyszerűsödtek; csupán egyes kiemelt eljárási jogok tiszteletben tartásáról bizonyosodik meg a bíróság. A 2201/2001/EK rendelet által alkalmazott megoldás annyiban hasonlít a Brüsszel I. rendelet által alkalmazott ex post kontrollhoz hasonlít, hogy a bíróság a határozat keletkezése után vizsgálja a védekezéshez való jog érvényesülését.[19] Ugyanakkor a származási állam bírósága csak szűk körben vizsgálódik, a láthatási jogot rendező, vagy gyermek visszavitelét elrendelő határozat esetén az alperes jogosultságai háttérbe szorulnak a gyors végrehajtáshoz fűződő érdekhez képest, annyira, hogy a 41., illetve 42. cikkek alapján kiadott igazolással szemben semmilyen jogorvoslatnak nincs helye.[20]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
