Szükséges a közhatalom kárfelelősségének a kizárólagos magánjogi szemléletű vizsgálódás határait túllépve egyfajta közjogias szempontból történő értékelése tekintve, hogy a polgári jogi kárfelelősségi alakzatok alapvetően egymással mellérendelt viszonyban állók közötti relációkban okozott károkra lettek teremtve - ezek a viszonyok pedig lényegi eltérést mutatnak azon közjogi jogviszonyokkal, amelyekbe az egyén és a közhatalom kerülhetnek egymással. A közjogi jogviszonyból eredő károk tekintetében figyelembe kell venni továbbá a jogállam azon feladatát is, miszerint az állami kényszerrel támogatott közigazgatás hatalmasságával szemben meg kell védenie az egyént - a veszélyeztetettség pedig abban a körben éri el tetőfokát, amikor a kikényszeríthető hatalmi akarat jogellenessé válik, és ezzel kárt okoz.
A közhatalom kárfelelősségével kapcsolatban fontos hangsúlyozni, hogy az állami immunitás gondolata a szuverenitási ideológiában gyökerezik,[1] ezért az abszolutista rendszerekben sehol a világon, de még a felvilágosodást követően sem merülhetett fel sokáig a közhatalom - avagy az állam vagy valamely szervének - sem alkotmányjogi, sem polgári jogi felelőssége.
Szükségképpen árnyalta a helyzetet, hogy a liberálkapitalizmus időszakától kezdődően az állam a gazdasági életben közvetlenül is részt vesz, ekképpen polgári jogi viszonyok alanyaként szerepelt - e körben ellentmondást generált azonban az, hogy a civil struktúra mellérendeltségen és egyenjogúságon alapuló közegében is "hajlamos államként viselkedni", kedvezményeket, előjogokat, immunitást igyekszik magának biztosítani, tehát közhatalmiságát az autonóm relációkba is átviszi. Talán emiatt figyelhető meg, hogy még ma sem állítható, hogy az állami tevékenységeket kísérő jogi jelenségek között a felelősség szerepe számottevő volna - azonban a joggal szemben támasztott társadalmi elvárások talán a felelősség területén a legerősebbek.[2]
Ez az általánosan érvényesülő tendencia volt megfigyelhető hazánkban is, ahol még a rendszerváltozás előtt sem kedveztek az ideológiai-politikai körülmények az állami kárfelelősség elvének, az igényérvényesítés gondolatának. Azonban a rendszerváltást követő években elhárulni látszottak az akadályok a közigazgatási szervek elleni fellépés elől, és amikor mindezen elmélet joggyakorlattá kezdett transzformálódni, akkor kezdett látványossá válni kárfelelősségi rendszerünk eróziója,[3] a jogirodalom nagyjában-egészében egyetértett abban, hogy a Ptk., felelősségi rendszere a közhatalom károkozásai körében is átalakításra szorul.
Jelen sorok írója szerint a kodifikáció során szükség van a közhatalmi kárfelelősségnek a magánjogi szemléleten túlmutató, közjogi szempontból történő értékelésére, hiszen az államnak, a közhatalomnak pozíciójukból eredő hatalmasságukkal szemben a mai modern jogállamban az egyének, a magánfelek fokozott védelme alapvető követelménnyé vált.
Az állam jogi felelőssége mindig szoros kapcsolat-
- 232/233 -
ban lesz a közhatalom képviselőinek a morális felelősségről vallott téziseivel - lévén a jogalkotás monopóliuma által az állami felelősségvállalás voltaképpen önkéntes - és noha az idő előrehaladtával és a jogállamiság egyre inkább bontakozó és konkrét jogi formulákat öltő tényezőjével a felelősségvállalás egyre kevésbé kérdés, a felelősségre vonás jogi környezete, feltételrendszere, az eljárás jogi körülményei és az igényérvényesítés lehetőségei az állam képviselői által megfontolás tárgyát képezik.
Számos jogrendszerben általánosan elfogadott az immunitási elv, miszerint a kormányzatban "szolgálatot teljesítők" birtokolnak valamilyen fokú immunitást a polgári jogi felelősség alól hivatalos eljárásuk körében, hivatali tevékenységükkel okozott károk esetében - ez a felelőtlenség azonban olyan minőségi immunitást jelent, amely a végrehajtó hatalom letéteményeseit addig a határig mentesíti, ahol bizonyíthatóvá, kimutathatóvá válik, hogy annak tudatában cselekedtek helytelenül - jogellenesen -, hogy tevékenységük alapvetően alkalmatlan volt.[4]
Mindezen elméleti tényezőkkel szemben ható általános folyamat volt megfigyelhető a legtöbb polgári demokráciában, mely során a polgári jogi felelősség - szemben a büntetőjogi felelősséggel - az objektivizálódás felé haladt, és az állam felelősségét illetően halad még ma is[5] - ezzel összefüggésben a kártérítés céljait illetően látható, hogy idővel a reparativ elem meg is előzi a preventív funkciót. A teljes kártérítés elvében pedig benne foglaltatik, hogy a kárt valamely személyre telepíteni kell, azt valakinek viselnie, térítenie kell, így azokban az esetekben, amikor a jogviszonyokat alapvetően szabályozó közhatalom a felelős, kimondhatjuk: jogállamisággal összefüggő alkotmányossági kérdés, hogy ez tükröződik-e az adott állam jogi szabályozásában.
Szintén koncepcionális tényező adott jogrendszerben, hogy a vagyoni reparációt zászlajára tűző polgári jogban a vagyoni szankció mértéke nem a vétkesség súlyához - ami egyébként kifejezetten a nevelő és büntető célzattal dolgozó büntetőjogban tipikusan megfigyelhető -, hanem csak és kizárólag a kár mértékéhez, tehát egy objektív tényezőhöz igazodik-e.
A károkozás közhatalmi részről nem egy különbségeket indukáló sajátosságot hordoz a magánfelek egyenjogúságon alapuló kölcsönös viszonyaiban okozott károkhoz képest, azonban ezek közül alkotmányossági szempontból kiemelkedő az, miszerint a polgári jog alanyai eldönthetik, hogy egymással jogviszonyra lépnek-e, a magánfél azonban számos esetben nem döntheti el, hogy az állammal, annak szervével, alkalmazottjával - a hatósággal - olyan jogviszonyba lép-e, amely által neki kára keletkezhet.[6]
Jogrendszerünkben ma az állam vétkességi alapú kárfelelősségének egyik alapjaként az államigazgatási jogkör, a közhatalom gyakorlása során okozott kár megtérítésére akkor kerülhet sor, ha megvalósultak a kártérítés általános feltételei, és a károkozó eredménytelenül hivatkozott a felróhatóság hiányára.
A polgári jogi felelősség feltételeinek Eörsi Gyula óta az olyan jogellenes magatartással okozatosságban álló kárt tekintjük, amely a károkozónak felróható[7] - Eörsi ezen gondolatokat egy olyan korban foglalta tudományos tézisekbe, amikor lázasan zajlottak az első polgári jogi kódex megalkotásának kodifikációs munkálatai,[8] így elméletei képesek voltak hatni a polgári törvénykönyv téziseire.
Abban az általánoshoz képest különös kárfelelősségi tényállásban pedig, amelyben az államigazgatás egyes szervei vagy bíróságok, ügyészségek bizonyulnak a károkozóknak, a Ptk. idevonatkozó rendelkezései kiegészülnek egy újabb, az igényérvényesítés további feltételét adó rendelkezéssel, - eszerint az államigazgatási, bírósági, ügyészségi - jogkörbe tartozó kárt okozó tevékenységi formák esetében csak abban az esetben kell a kárt megtéríteni, ha az rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, illetőleg a károsult a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehetőségeket igénybe vette. Azonban a különös feltételek mellett szükség van a kártérítés általános feltételeinek meglétére is, erre nem csak a pozitív jog, de számos alkalommal a bírói gyakorlat is[9] elvi éllel mutatott rá.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
