A jogi nyelv nyelvtanának sok kutató által feltárt sajátosságaihoz a cikk csekély mértékben járul csak hozzá, amennyiben az igekötők használatának néhány új keletű, a hazai jogforrásokban terjedőben lévő megoldásait veszi szemügyre. Mivel az igekötők szerepe a magyar nyelvben meglehetősen komplex, a szerző több szöveges példával illusztrálja, hogy a jogi ategória-képzéshez, valamint a szövegezés tömörítéséhez miként járulhat hozzá a sajátos igekötős ige (és abból képzett főnév, melléknév) alkalmazása. Ugyanakkor nem bizonyított, hogy ez olyan szaknyelvi megoldás, ami a normatív tartalom egyedüli átadását szolgálná, és a könnyen érthetőséget lehetne erősíteni általa. A példák a hatályos jogszabályokból és közjogi szervezetszabályozó normákból származnak, és láthatóan az utóbbi években népszerűek.
Kulcsszavak: igekötők a jogi szövegekben, kifektet, elszámoló számla, leszabályoz, összerendelési nyilvántartás, digitális polgárság, neologizmus
The article makes only a minor contribution to the peculiarities of the grammar of legal language, which have been identified by many researchers, by looking at some recent forms of preverbs that are emerging in domestic legal sources. Since the role of preverbs in Hungarian is rather complex, the author illustrates with several textual examples how the use of the specific preverbs (and the noun or adjective versions formed from it) can contribute to the legal categorization and to the concision of the text. However, it has not been shown that this is a linguistic solution that can be used to convey normative content alone and to enhance clarity. The examples are taken from existing legislation and public law rules and seem to have proliferated in recent years.
Keywords: preverbs in legal text, laying out, settling account, over-regulating, assembling (data) register, digital citizenship, neologism in legal language
A "kötő" melléknév és főnév, számos köznapi szóösszetételben fordul elő, például kötőcérna; kötőmunkás; bajuszkötő; gombkötő; harisnyakötő; haskötő; karkötő; kefekötő; kerékkötő; kévekötő; könyvkötő; lókötő; sérvkötő; szitakötő; üzletkötő vagy igekötő. Most ez utóbbiakról lesz szó. Deviáns szokás a Magyar Közlöny rendszeres olvasása, az meg különösen, ha a jogszabályok szövegét anyanyelvi beszélőként és jogászként nyelvileg is ízlelgetem. A sztenderd nyelvhasználattól eltérő igekötőkre figyeltem fel, vajon ezekre miért van szükség a jogi normákban, milyen sajátos tartalmat fejezhet ki ezzel a jogalkotó? Előfeltevésem szerint csakis a szükségességi elv állhat a különös igekötő-használat hátterében, ám ha ez hiányzik, akkor más okokat kell keresni.
Az igekötőkről úgy tartjuk, hogy a cselekvés vagy történés időbeli lefolyásáról, állapotáról, befejezett szemléletéről vagy akár az ige tárgyával való speciális viszonyáról tájékoztatnak. Gyakran teljesen megváltoztatják az ige jelentését, például fog - hozzáfog.
A nyelvészeti publikációkból kiderül, hogy már az sem egyszerű, mit sorolunk az igekötők közé, azaz az igekötő-állomány meghatározását az nehezíti, hogy az igekötők jelentéstani és mondattani viselkedésük alapján is hasonlítanak más lexikai elemekhez, azaz egy nagy halmazt alkotnak a névszói igemódosítók. 153-235 között lehet az igekötők száma a témával átfogóan foglalkozó kutatás szerint, 53 ezer szavas szövegkorpusz elemzése alapján (Kalivoda 2021), ám minden szerző más adatot tart megfelelőnek.
Egyes igéknek van, másoknak pedig nincs igekötőjük, és az igekötőkre vonatkozó elmélet (É. Kiss 2004) kitér arra, hogy mi az igekötő jelentéstani és viszonyt meghatározó, valamint grammatikai szerepe, ez hogyan függ össze a specifikusságával, és a mondatban milyen szerkezeti pozíciót foglal el. A mondatban leírt esemény szerkezetétől függ az igekötő megléte vagy hiánya, mivel
- 41/42 -
olyan mondatokban találunk igekötőt, amelyek komplex eseményt fejeznek ki, például két állítást is sűrítenek egy mondatba. Az igekötők osztálya nagy és heterogén, határai bizonytalanok, történetileg is sokféle eredetűek. Találunk olyan idioszinkretikus elemeket, idiómákat, metaforizálódott igekötőket is, melyek nem illenek bele a felállított igekötőosztályokba. Olyan igék is vannak, melyeket igekötősöknek jósolnánk, de történeti okok folytán igekötő nélküliek, és ekkor tévedhet a nyelvérzék, így lesz bepótol a pótol helyett, kiértékel az értékel helyett, leellenőriz az ellenőriz helyett. Ha az ige folyamatot fejez ki, nem lesz igekötője, míg az (érzelmi, mentális, helyre vonatkozó) állapotváltozást kifejezőnek igen (megy-elmegy), de kifejezhet eredményt, teljesítményt, folyamatot is, nem csak állapotot. Az elméleti vázlatból még kiemeljük, hogy az igekötőknek három fő típusuk van. A rezultatív igekötők állapotváltozást kifejező mondatokban jelennek meg, a változás elszenvedőjének a változás eredményképpen létrejövő állapotára utalnak. A terminatív igekötők helyváltoztatást kifejező mondatokban szerepelnek, a helyváltoztató egyén mozgásának végpontjára vonatkoznak. A lokatív igekötők pedig elsősorban létezést vagy térbeli elhelyezkedést kifejező mondatokban állnak, a jellemzett egyén létezésének vagy térbeli pozíciójának helyét fejezik ki. Az igekötő csak közvetett szerepet játszik a mondat aspektusának meghatározásában, másodlagos predikátum, melynek logikai alanya az ige úgynevezett belső argumentuma, azaz patiense vagy jellemzettje, tehát lényegében tranzitív ige esetén a tárgy, non-agentív intranzitív ige esetén pedig a grammatikai alany. Az igekötő ezért feltételezi egy patiens vagy jellemzett szerepű összetevő meglétét, s megkívánja annak specifikus voltát.
Más szerző (Bene 2011) vitatkozik a másodlagossággal, és inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy az ige által kifejezett esemény végpontját, eredményét fejezi ki, emiatt tekinthető az igekötő delimitáló elemnek (főtt - megfőtt, szeletelte - felszeletelte).
A fölösleges, felcserélt vagy hiányzó igekötők részben nyelvhelyességi kérdések, részben tartalmiak, de a logikátlanul összekapcsolódó igekötők már egyértelműen érdemben formálják át a mondanivalót, mert az igekötő az ige által sugalltat az ellenkezőjére változtatja (Kázmér 2017). Vajon ez bukkan fel a jogi szövegekben? Vagy inkább a képzett igekötős igék, amikor az igekötő az adott jelentésben nélkülözhetetlen kelléke a szónak, és a származékszó jelentése nem vezethető le az alapszóéból, vagy az alapszó nem is létezik? A fosztóképző funkciójához áll a legközelebb, ugyanis az igék alapjelentését ellentétesre fordítja (lebecsül, kikapcsol, kibújik, fölfed, lefegyverez, kibogoz). A gyereknyelvben is találunk logikátlan igekötős igéket (Csukd ki az ajtót! Öltöztessél le! Hunyd ki a szemed!), amin a felnőttek jót mosolyognak. Láthatóan igény van arra, hogy az igék antonimáját az igetőből meg lehessen alkotni, ezért az igék és igekötők ellentétes irányjelentése nem mindig zárja ki a kapcsolódásuk lehetőségét. Ugyanakkora a logikátlannak nevezett szóalakok ma sem elfogadottak a köznyelvben, például azért, mert nem felel meg a szükségesség szempontjának, vagyis a kérdéses szó új fogalmat, új jelentésárnyalatot fejez ki (pl. kicsuk), pedig az igekötő képes az ige jelentését a visszájára fordítani (például az elszokik, visszafejlődik, félresikerül, kiszeret igék esetében). Vagyis az igekötőknek azt a tulajdonságát, amely alapján a "logikátlan" igekötős igéket elmarasztalják, bizonyos esetben természetesnek tekintik. Nyilván azért, mert a visszafejlődik vagy a félresikerül olyan fogalmakat jelölnek, amelyeket egyébként csak körülírással lehet megnevezni, ezért hiánypótlónak tekinthetők. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy ezeket a "logikátlanságuk" ellenére sem helytelenítik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
