A jog és a nyelv összekapcsolódásának vizsgálata a nemzetközi szakirodalomban már a múlt század hetvenes évei óta jelen van. Ezeket a vizsgálódásokat a kutatók a mai napig interdiszciplináris eszközökkel végzik, összevonva a jog, a jogtudomány, a jogi nyelv és fogalmak, a nyelvészet, a szociológia és a filozófia egyes eszközeit és elméleti területeit (Vinnai 2014: 60). Ehhez a meglehetősen szerteágazó kutatási területhez szeretném most hozzátenni a jog és pszichológia eszközeit és eredményeit, mely mint kutatási terület maga is interdiszciplináris keretek között működik. Tekintettel arra, hogy ennek a szerteágazó, minimum három alaptudományt és számos alkalmazott tudományterületet magában foglaló multidiszciplináris kutatási területnek a bemutatása könyvtárnyi szakirodalmat tenne ki, jelen tanulmányomban csak arra vállalkozom, hogy a jog és nyelv két alapvető kutatási területéből az egyik, a tárgyalótermi diskurzuselemzés egyes pszichológiai vetületeit vegyem sorra kitekintés jelleggel. A pszichológiai elméletek a tanulmányban az általános és kísérleti lélektan, azon belül pedig az emlékezés, a nyelv, a fogalmi konstrukciók és a sémaelméletek egyes részeit mutatja be, ugyancsak a teljesség igénye nélkül.
A jog és nyelv területén már az 1970-es évektől kezdve az egyik legtöbbet kutatott terület a tárgyalótermi diskurzusok vizsgálata volt, amihez később csatlakozott az alkalmazott nyelvészet egyik területeként az igazságügyi nyelvészet irányzata. A diskurzuselemzés keretében a kutatók a bíróságon vagy más jogi környezetben zajló diskurzusstratégiákat vizsgálják, míg az igazságügyi nyelvészet alapvetően nyelvész szakértők bevonását jelenti a jogi eljárásokba írott vagy beszélt szövegek elemzésére. A diskurzuselemzéshez ma már egyre inkább köthetők olyan vizsgálatok is, melyek a bíróságon vagy más jogi környezetben zajló diskurzusok stratégiáinak elemzése közben arra keresik a választ, hogy a jogászok hogyan használják a (jogi) nyelvet a hatalom és egyenlőtlenség fenntartásának eszközeként (Vinnai 2014: 60-61).
A jog és pszichológia mint határterületi tudomány kialakulása a XX. sz. elejére tehető és Hugo Münsterberg nevéhez kapcsolódik, aki 1908-ban jelentette meg "A tanúk padján" című könyvét. A mű tanúvallomások megbízhatóságával foglalkozott, és első ízben tett arra kísérletet, hogy ezt a pszichológia módszereivel ellenőrizze. Ez a korai szakasz, mely a tanúvallomások mellett a bírót, mint emberi lényt is a pszichológiai vizsgálódás tárgyává tette, 1940-ig tartott, melyet a "felejtés kora" követ, hogy azután a jog és pszichológia máig töretlen virágzása az 1970-es évek második felétől újra elinduljon. A jog és pszichológia interdiszciplináris kutatási területei három nagyobb irányzatra oszthatók. Az egyik a jogalkalmazók pszichológiahasználatával foglalkozik, és azt vizsgálja például angolszász területen, hogy hogyan érvényesülnek tárgyalótermekben bizonyos ügyvédi kérdezéstechnikák, beszámíthatósággal kapcsolatos kérdések, vagy milyenek a kívánatos rendőri kikérdezési forgatókönyvek. A második terület a jogalkalmazó mint emberi lény pszichológiájára vonatkozik, és jellemzően bírók, esküdtek vagy igazságügyi szakértők tárgyalótermi viselkedését és döntéshozatali mechanizmusát vizsgálja, beleértve például az egyes tanúvallomások megítélését is. A harmadik irányzat a hétköznapi emberek jogi fogalmakkal kapcsolatos attitűdjeit (pl. moralitás, jogtudat, szabálykövetés, igazságosság, halálbüntetés stb.) kutatja (Pósch 2015: 34).
A nyelv és pszichológia közös útja a gyermeki nyelvelsajátítás megfigyelésével kezdődött. A nyelvelsajátítást eredetileg minden elméletalkotó - ugyan saját paradigmáján belül, de - csak az emberi viselkedéstanulás egyik formájának tartotta. Például az 1950-es években virágzó, megerősítéseken alapuló behaviorista (viselkedéstani) elmélet szerint a korai beszédfejlődés a környezet jutalmazó magatartásának hatására alakul ki és a beszéd valójában nem más, mint a tanult társas viselkedés egyik megnyilvánulása (Pléh 1992: 255). Részben ennek az elméletnek a kritikájaként fogalmazta meg Noam Chomsky modern nyelvelméletét, mely mind a nyelvészet, mind a pszichológia számára forradalmi újításokat hozott, és a megismerés- (kognitív) tudomány kialakulásának egyik legfontosabb katalizátora lett. Chomsky szerint a nyelvelmélet feladata nemcsak annak megértése, hogyan működik a nyelv, hanem annak megértése is, hogyan működik az elme: azaz miként vagyunk képesek véges
- 9/10 -
számú nyelvtani szabály alkalmazásával végtelen számú mondatot létrehozni. Ehhez pedig egy olyan pszichológiai elmefelfogásra van szükség, mely elfogadja, hogy nincs teljes hozzáférésünk saját megismerő folyamatainkhoz (Chomsky 1995: 167-168). A Chomsky elméletéből kibontakozó pszicholingvisztika - mint a mentális nyelv kialakulásának és használatának tudománya - kialakulásakor a kognitív pszichológia egyik vezető témája volt (Pléh 1992: 288). Mára azonban a biológia - ezen belül is a neurológia -, az informatika és a tudatfilozófia fejlődésével az emberi megismerés kutatásának területe kibővült és a nyelvi megismerés egy lett az önállóvá vált kognitív tudomány fejezetei között.
A "jog és nyelv" irányzat keretein belül több olyan kutatás is zajlott az elmúlt 50 évben, melyek a pszichológia, pszicholingvisztika eszköztárát is felhasználták a jogi környezetben zajló nyelvhasználat vizsgálatához (Vinnai 2017: 69). Ennek egyik területe a ténymegállapítás folyamata, ahol már egy kérdés megfogalmazása is orientálni tudja a válaszolót. A nemzetközi és magyar büntetőeljárás-jogi szakirodalomban a befolyásolás tilalma alapján az eljárás hivatalos résztvevői (nyomozó tiszt, bíró) nem fogalmazhatnak meg olyan kérdést, mely már a választ is magában foglalja, útmutatást ad rá, vagy sugalmazza azt a kérdező elvárásai szerint. "Nem lehet továbbá félrevezető a kérdés olyan értelemben, hogy a nyomozó egy nem bizonyított tényt állít ("blöfföl"), nem tehet valótlan ígéretet (például nem kecsegtetheti azzal a gyanúsítottat, hogy ha az általa elvárt módon válaszol a kérdésre, akkor enyhébb büntetést kap)" (Vinnai 2017: uo.). Az angolszász jogrendben, ahol elsősorban a felek képviselői tesznek fel kérdéseket, bevett gyakorlat, hogy az ügyvédek ügyfelük érdekében arra törekednek, hogy az esküdteket elbizonytalanítsák fontos tanúk szavahihetőségében. Ennek érdekében tudatosan használják fel azt a pszichológiai jelenséget, hogy már bizonyos szavak jelentéstartalma, illetve az ezekhez kapcsolódó asszociációk is befolyásolni tudják azt az észlelési (perceptuális) mezőt, melyben a kikérdezett megjelenik (Vinnai 2017: 107-109).
Jól szemlélteti ezt a jelenséget a nyelv és az emberi emlékezet interakcióját bemutató klasszikus kísérlet, melyet Loftus és Palmer végeztek el 1974-ben (1974: 585-589). A résztvevőknek egy balesetről szóló filmet vetítettek le, majd azt kérték tőlük, hogy kérdések alapján idézzék fel a filmen látott eseményeket. A két kísérleti csoportnak egyetlen szó eltéréssel tették fel ugyanazt a kérdést: "Milyen gyorsan ment az autó, amikor a másiknak koccant?", illetve "Milyen gyorsan ment az autó, amikor a másiknak ütközött?" A kétféle megfogalmazás alapján a második csoport nagyobb sebességre emlékezett a filmben látott autónál. A kísérlet eredményei többek között azt is demonstrálták, hogy az emberi elme alapműködése valójában mennyire megbízhatatlanná teszi a - bizonyos jogi eljárásokban még mindig kulcsszerepet játszó - szemtanúi tanúvallomásokat (eyewitness testimony), de az eredmények egy sor újabb kutatást is megihlettek. A kísérlet egy változatában 1983-ban Weinberg, Wadsworth és Baron (1983: 101-104) már azt demonstrálták, hogy bizonyos kérdezési technikákkal tudatosan befolyásolni lehet a tanúk emlékezeti teljesítményét. Ennek oka pedig az emberi emlékezet és a nyelv sajátosan természetében együttesen keresendő.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
