A két világháború közötti magyar közjogtudomány egyik kiemelkedő képviselője volt a pécsi Tudományegyetemen 1926 és 1946 között közjogi stúdiumokat oktató Molnár Kálmán. Az utókor szerencsére nem feledte el őt: nevét egyetemi auditórium őrzi, munkásságát - újabban Ádám Antal tanulmányainak is köszönhetően - a tudománytörténet tartja számon.[1] Noha Molnár Kálmán szakmai és közéleti működése eddig sem volt ismeretlen, értékes irathagyatéka - elsősorban 1949-ben papírra vetett visszaemlékezései[2], életrajzi vonatkozású feljegyzései, illetve levelezése - a legközvetlenebben s legszemélyesebben enged közel a gazdag életút állomásaihoz. Az élet-útvázlaton kívül e források felhasználásával a pécsi évtizedek legfontosabb oktatói, tudományos s közéleti vonatkozásait szeretném felvillantani.
Molnár Kálmán 1881-ben született Nagyváradon. Édesapja, Molnár Imre negyvenhárom éven keresztül volt a nagyváradi királyi katolikus jogakadémia tanára. "Apámnál jobb, becsületesebb, igazabb, gerincesebb, emberszeretőbb magyar embert nem ismertem. Nagyon rászolgált arra az osztatlan tiszteletre, ami Ót Nagyváradon pártkülönbség nélkül körülvette." - írta róla a visszaemlékezésekben. Édesanyját, Horváth Annát ugyanakkor ideális anyaként, feleségként és háziasszonyként őrizte emlékezetében.[3]
Középiskolai tanulmányait a nagyváradi - Molnár Kálmán emlékezetében "hírhedt szigorú" - premontrei főgimnáziumban végezte.[4] Az érettségi vizsgálatot követően 1899-ben iratkozott be a nagyváradi jogakadémiára. Az első két év után a budapesti Tudományegyetemen folytatta tanulmányait. Professzorai közül Grosschmid Béni forrástani és kötelmi jogi előadásai - valamint "tősgyökeres magyar jogszemlélete" - voltak reá a legnagyobb hatással[5] . Első jelentős tudományos dolgozatát, "Esküdtszékünk" című értekezését viszont Fayer László büntetőjogi szemináriumai hatására írta 1903-ban. Nagyrabecsüléssel emlékezett meg a politikatudomány professzoráról, Concha Győzőről, mint akinek a tudományos véleményét nemcsak diákként, hanem utóbb jogtanárként is sokra tartotta. Kovács Gyula "szellemes, de ideges és rapszodikus " egyházjogi előadásait ugyanakkor nagy érdeklődéssel hallgatta.[6] Miként megörökítette, "sokat foglalkoztatták" a büntető perjog professzorának, Balogh Jenőnek, "gyorsan perdülő, de mélyen járó" fejtegetései is[7]. A "körülreklámozott" Pikler Gyula érdekesnek aposztrofált előadásait ugyanakkor kiforratlannak találta, s ennek következtében nem is tettek "komoly benyomást" reá[8] . A tudatos készülés jegyében hallgatta viszont a bölcsészkaron Beöthy Zsolt irodalomtörténeti s Marczali Henrik történettudományi előadásait. Miként írta, "különös érdeklődéssel" látogatta a képviselőház, valamint a főrendiház üléseit, továbbá szívesen hallgatta az egyetemi templomban Prohászka Ottokár konferencia-beszédeit is[9] . A jogtudományi, illetve az államtudományi doktorátus megszerzése, majd az önkéntesi esztendő leszolgálását követően 1904. végén kezdte meg két évig tartó külföldi tanulmányútját. Az első esztendőben romanisztikai, illetve egyházjogi stúdiumokra feljogosító állami ösztöndíjasként tanult Berlinben, majd Heidelbergben, a második évben viszont édesapja anyagi támogatásával iratkozhatott be a párizsi egyetemre. Berlinben mindenekelőtt Franz Liszt büntetőjogi szemináriumait, illetve Kahl és Kipp professzorok egyházjogi és római jogi óráit látogatta. A Berlinben töltött időszakkal kezdetben nem volt túlságosan elégedett. "Komoly jogi tanulmányokat itt még nem folytattam. Igen sok dolgot láttam, tanultam, általános ismereteim és látóköröm nagyon kitágultak, de jogi ismeretekben nem gyarapodtam." - kesergett édesapjának[10] . A második félév előtt komoly fejtörést okozott számára, hol folytassa tanulmányait. "Strasburgba vonz Laband, Heidelbergbe Jellinek, Münchenbe a tömérdek látnivaló" - fogalmazott egyik levelében -, végül hosszas töprengés után Heidelberg mellett döntött, ahol Georg Jellinek közjogi előadásain kívül civilisztikai és római jogi kurzusokra iratkozott be[11]. A németországi tanulmányokat a franciaországi stúdiumok követték. A párizsi jogi egyetemen a romanista Girardin előadásait hallgatta, valamint a College de France közgazdasági és történeti óráit lá-togatta.[12] Húgához intézett leveléből azonban kiderül, hogy a nyelvi akadályok leküzdését követően sem igazán érezte jól magát Párizsban. "Az egyetemre már be vagyok iratkozva, de bizony ez nem olyan jó egyetem, mint a berlini vagy a heidelbergi. Egyáltalán jobban szerettem Németországban lenni, mint itt."[13]
A romanisztika, illetve egyházjog által orientált állami ösztöndíj azt sejtette, hogy a jogtanári pályára készülő Molnár Kálmánt e tudományágak felé terelgették pesti professzorai. Magyary Géza, a polgári perjog professzora - a külföldi tanulmányút egyik szorgalmazója - " nyomatékosan " azt tanácsolta, hogy romanistának készüljön.[14] Ezzel szemben viszont az
- 208/209 -
ifjú tudósjelölt - amint ezt levelei fényesen igazolják - a korai büntetőjogi kitérőt követően a közjogi stúdiumokat preferálta. "Mindig a közjogi tanszék volt az, ami után a legjobban vágytam..." - írta édesapjának Berlinből 1905 januárjában.[15] Amennyiben ez mégsem járna sikerrel, az egyházjogi és jogtörténeti tanszék is kedvére való lenne.[16] Molnár Kálmán ugyan szívesen tanított volna Nagyváradon, de édesapja és professzorai tanácsára más jogakadémiák - így a pécsi püspöki joglyceum - felé is puhatolózott.[17] Végül 1907 januárjában pályázat útján az egri érseki jogakadémia magyar közjog, politika és nemzetközi jog tanszékére nevezték ki. Közjogi és politikai értelemben Molnár Kálmán a '67-es kiegyezés meggyőződéses híve volt, aminek számos írásában adott hangot, bár tudta, hogy ezzel - miként írta -"politikai guillotine" alá hajtja a fejét.[18] Ez idő tájt írt leveleiből ugyanakkor az is kiderül, hogy saját maga is meglepődött azon, mennyire jól érzi magát az egri állomáshelyén: mind a katedrán, mind pedig a kollégák társaságában. "Én itt nagyon jól érzem magam. Igazán lekötelező szívélyességgel fogadnak mindenütt, a tanári kar is olyan várakozással van irántam, aminek nehéz lesz megfelelni."[19] A véglegesítéssel egyenértékű magántanári habilitáció már az első tanévtől kezdve foglalkoztatta. A budapesti Tudományegyetemen Nagy Ernő és Kmety Károly professzorok előtt habilitált 1911-ben a "Kormányrendeletek" című értekezése alapján. A pályakezdés lendületes éveit a világháború akasztotta meg: négyévi front- illetve hátországi szolgálatot, majd hadifogságot követően az 1918-as összeomlás heteiben tartalékos századosként szerelt le. Két világháború közötti, a jogfolytonosságot - ezen belül is az alaki jogfolytonosságot - alapul vevő közjogi, közjog-politikai nézetei az 1918-1920 közötti időszakban artikulálódtak. Jogfolytonosság alatt - fogalmazott a visszaemlékezésekben - "a hozzá nem értők, sőt bizony még egyes ún. szakemberek is csupán legitimizmust, itt-ott éppen csak politikai, sőt érzelmi (szentimentális) legitimizmust értettek."[20] Ezzel szemben Molnár Kálmán felfogásában a jogfolytonosság azt jelentette - miként ezt egy 1920-ban megjelent írásában rögzítette -, hogy a "jogszabályok alkotása, változtatása vagy eltörlése csupán az alkotmány értelmében arra hivatott tényezők által eszközölhető". Azaz csakis az erre feljogosított tényezők - az uralkodó, valamint képviselőházból és a főrendiházból álló törvényhozás - változtathatják meg az ország jogi berendezkedését. Az alaki jogfolytonosság követelményéből ugyanakkor - ezt maga Molnár Kálmán többször is hangsúlyozta - nem következik a tartalmi jogfolytonosság elfogadása, azaz a hétköznapi értelemben vett legitimizmus, úgymond Habsburg-pártiság hirdetése, hiszen az "alkotmányos törvényhozást" tartalmilag semmi sem köti. Az államforma esetleges megváltoztatásának a lehetősége tehát benne rejlett az alaki legitimizmus gondolatvilágában.
Az Egerben töltött utolsó időszakra esett a katedraváltás története. Molnár Kálmán 1919 novemberében azzal a kéréssel fordult Szmrecsányi Lajos egri érsekhez, tegye lehetővé számára, hogy a közjogi tanszékről a jogtörténeti-egyházjogi tanszékre kerülhessen át. Kérelmét - az első nemzetgyűlés összehívásának időszakában járunk - az esetleges államforma-váltással indokolta. Abban a - miként kérelmében írta - " nem várt esetben" ugyanis, amennyiben Magyarország jövendő államformája köztársaság lenne, a maga részéről nem óhajtana többé közjogot tanítani. Ám ha maradna is a monarchikus államforma, akkor sem volna képes olyan alkotmányjogot tanítani, "amely a jogfolytonosság megakadása következtében (...) nem jog többé, hanem csupán tényleges állapot."[21] Kemény szavak, amelyeket azonban méltányolt a jogakadémia fenntartója - a szakminisztérium sem gördített akadályt e változtatás elé -, így Molnár Kálmán 1920 nyarától az általa megnevezett, amúgy is üresedésben lévő tanszéken folytatta jogtanári pályáját.
Noha a pécsi Tudományegyetem közjogi tanszékére átkerülés gondolata a Kar egyhangú felkérése nyomán már 1923-ban felvetődött, a tanszék elfoglalása - Klebelsberg Kunó kultuszminiszter formai kívánságai miatt - csak két évvel később teljesülhetett. "Azzal az erős elhatározással érkeztem Pécsre" - írta visszaemlékezéseiben -, hogy hátat fordítva az egyesületi és társadalmi életnek, "egészen a tanári és tudományos munkának fogok élni".[22] Óhaja nem teljesülhetett maradéktalanul. Jóllehet a Pécsett töltött évtizedek alatt érkezett a tudományos és tanári pályafutás csúcsára - amit 1942-ben az MTA levelező tagsága, illetve dékáni ciklusai, végül rektorrá történt megválasztása is jeleznek - a '30-as évektől, a jobboldali radikalizmus megerősödésétől kezdve már nem zárkózhatott a tudomány elefántcsonttornyába. Visszaemlékezéseiben saját maga is idézte Babits Mihály halhatatlan sorait: "Mert vétkesek közt cinkos, aki néma". Szilárd alkotmányos meggyőződése, erős katolikus hite egyként szembefordította, s határozott nyilvános kiállásra késztette az általa a gömbösi időszaktól datált fasizálódással, majd később az ún. faji törvényekkel szemben. E kiállásnak is köszönhetően internálta őt a nyilas karhatalom 1944 október 17-e és november 28-a között Nagykanizsára.[23] Visszatérését követően a pártpolitikától addig kínosan elzárkózó professzor a Polgári Demokrata Párt színeiben képviselte városát az Ideiglenes Nemzetgyűlésben. Egy évvel később, 1946-ban a budapesti tudományegyetem a közjogi tanszék élére hívta meg, ahol mindössze két tanévet tölthetett, hiszen 1948 őszén a még
- 209/210 -
ereje teljében lévő professzort a kultuszkormányzat nyugdíjba kényszerítette. "68 éves korral befejezett élet áll mögöttem. (...) A nyugalom első éveinek lelkiekben sokat köszönhetek. Behatóan foglalkozhattam szépirodalommal, amire bizony eddig nemigen jutott időm. Most olvasmányaimban állandóan a világ nagy szellemeivel társaloghatok"[24]. Meghitt barátjának és professzortársának, Óriás Nándornak így vallott erről a számára kényszerűségből új kihívásokat tartogató korszakról 1954-ben, mintegy ezer világirodalmi remekmű elolvasása után. "Úgy érzem, hogy 42 évi tanárkodásom alatt szakirodalmi szemellenző mellett úgy töltöttem el az életemet, mint a konflisló, amely se jobbra, se balra nem tekingethet".[25] Az utolsó, betegségektől terhes évek még tartogattak számára egy magánéleti kihívást is. 1955-ben, 74 éves korában az addig agglegényéletet élő professzor feleségül vette "áldott lelkű háziasszonyát", Árvay Ellát, aki akkor már több mint nyolc esztendeje viselte gondját. Molnár Kálmán életéből csak hat esztendő maradt hátra. Nyolcvanéves korában betegen s méltatlanul mellőzve lépett a minden élők útjára 1961-ben.
1. A pécsi Tudományegyetemen eltöltött évtizedek kiemelt helyet foglalnak el az életútban. Néhány évi pécsi tartózkodás után, 1929-ben készült el - korábbi munkái összegzéseként - 47 ív terjedelmű magyar közjogi tankönyve, amelyet utóbb saját maga is élete főművének tekintett. A "Magyar közjog" megjelenése pezsgő szakmai vitát váltott ki - mások mellett Polner Ödönt, Szontagh Vilmost és Zsedényi Bélát is csatasorba állítva -, különös tekintettel a jogfolytonosság értelmezését, illetve a Molnár Kálmán szerint 1920 óta fennálló ún. közjogi provizórium természetét illetően.[26] Molnár professzor egyébként sem zárkózott el a tudományos polémiák elől. Visszaemlékezéseiben meg is örökítette a legfontosabb polémikus dolgozatait. Bizarr dolognak tartotta ugyanakkor, hogy jogfolytonossági álláspontját legitimista " támadásokkal és csipkelődésekkel" szemben is meg kellett védenie.[27] Más irányú szellemi csatát "harcolt végig " Eckhart Ferenc jogtörténész professzorral " Alkotmánytörténeti illúzió-e a magyar alkotmányfejlődés jellegzetes közjogi iránya?" című dolgozatával 1931-ben.[28] Molnár vitairatát Eckhart "A történetírás új útjai" című Hóman Bálint szerkesztette kötetben megjelent, a magyar jog- és alkotmánytörténet kutatásának régi és új irányairól s eredményeiről szóló értekezése váltotta ki. További vitára adtak okot a jogi oktatás reformját - ezen belül is az ún. numerus clausus törvény értelmezését - érintő írások.
Nagy számban megjelenő tudományos dolgozatai közül külön is foglalkozott a visszaemlékezések lapjain a Szent István Akadémián tartott "A jogfolytonosság helyreállításának jogelvi szükségessége és lehetősége" című székfoglaló előadásával. Az előadás elhangzása után ugyanis Apponyi Albert bizalmasan megkérdezte tőle, vállalná-e, hogy a belgiumi száműzetésben élő Habsburg Ottót - akit Molnár Kálmán következetesen "Ottó király"-ként említett - megismertetné a magyar alkotmányjoggal. Az előadások megtartására utóbb 1932 májusa és júniusa között került sor. "Boldog örömmel észleltem lekötelezően kedves és figyelmes tanítványom tájékozottságát és igen erős szociális érzékét (Habsburg jellemvonás!) és a magyar közéletet illetőleg meglepő személyi tájékozottságát" - summázta a Belgiumban töltött másfél hónap tanulságait.[29]
2. De milyen volt Molnár Kálmán, a professzor? A pályatárs és barát, Óriás Nándor szerint lelkes és lelkesíteni tudó előadó volt, aki hallgatói irányában ugyan szigorúságot tanúsított, "de a becsületes munkát valósággal örvendezve" jutalmazta.[30] Molnár Kálmán hasonlóképp látta önmagát: " Szigorú cenzor voltam, s úgy Egerben, mint Pécsett én buktattam a legtöbbet." Igaz, tette hozzá, "a legtöbb jeles minősítést is én jegyeztem be." A jogi pálya "megdöbbentő túlzsúfoltsága" miatt ugyanis kellemetlen kötelességének érezte, hogy úgymond "szigorú mértéket" tartson. "Pedagógiai fogásai " közé tartozott, hogy a kitűnő minősítést elért szigorlóknak egyik frissen megjelent dolgozata - a hallgató nevére dedikált - példányát ajándékozta. "A szülők már azzal várták haza a szigorlatozót: kaptál-e Molnár professzortól könyvet?"[31] Tudományos pályára predesztinált tanítványai közül kettőt név szerint is megörökített: az 1946-ban tragikus körülmények között eltűnt Lajos Ivánt és a fiatalon, 1938-ban elhunyt Bacsó (Breuer) Lászlót.
Az egykori diákok közül Csorba Győző beszélgető-könyve - a név említése nélkül - Molnár professzor alakját is felidézte. Valljuk be, Csorba nem beszélt elragadtatással tanárairól. Legtöbbjükre megfáradt, szórakozott, rang- és címkórságban szenvedő emberként emlékezett. Egyetlen kivétel akadt csupán: a közjog professzora, akit igen derék emberként és jó tudósként aposztrofált.[32]
Molnár Kálmán szerénysége ugyanakkor nem engedte, hogy nagy áldozatvállalással járó egyedülálló kezdeményezéséről külön is szóljon a visszaemlékezésekben. A rendezett anyagi körülmények között élő professzor ugyanis a hallgatók tudományos törekvéseinek támogatására az 1927/28-as tanévtől kezdve annyi százpengős pályadíjat tűzött ki, ahány tanszékkel a kar rendelkezett[33] . Mindezen túl jelentős mértékben támogatta a pécsi egyetem - és természetesen Pécs városa - szociális, karitatív és egyházi kötődésű intézményeit is.
- 210/211 -
3. A visszaemlékezésekben Molnár Kálmán az egykori professzortársakról sem feledkezett meg. Igen elismerő szavakkal méltatta - mások mellett - a büntetőjogász Irk Albertet s a romanista Óriás Nándort, akik nemcsak pályatársai, de meghitt barátai is voltak. Tanszéki utódáról, Csekey Istvánról szintén megbecsüléssel emlékezett meg. Míg a "tiszteletre méltó kolléga" emlékét őrizte magában a nemzetközi jog professzoráról, Faluhelyi Ferencről, addig a "megértő kartárs"-at tisztelte a jogtörténész Holub Józsefben. A "nagytehetségű és gerinces" Abay Gyulával - tekintettel arra, hogy Abay későn került a karra -, azonban már csak kevés időt tölthetett együtt Pécsett.[34]
Némiképp árnyalja a társkarokon oktató kollégákhoz való viszonyt a bölcsészkaron 1931-ben habilitáló Fülep Lajos esete. Jóllehet a bölcsészkar meggyőző többséggel javasolta a művészetfilozófus Fülep Lajos számára az egyetemi magántanári cím megadását, az előterjesztést - ennek a rendes ügymenet szempontjából csupán formai jelentősége volt - a rektornak kellett benyújtania a kultuszminisztérium számára. Fülep és a habilitációt szorgalmazó Halasy-Nagy József leveleiből viszont az derül ki, hogy Bozóky Géza rektor és az egyetem prorektora, aki abban az évben Molnár Kálmán volt, a jelölt személyét érintő további tájékozódás céljából - a jelek szerint szándékoltan - lassította az eljárást. Ennek okát a rektor és a prorektor úgymond "ultra-katholicizmusában" vélték megtalálni. Halasy-Nagy meg volt arról győződve - miként Ravasz László püspökhöz intézett leveléből kiderül -, hogy a kinevezés körüli huzavonát, azaz Bozóky és Molnár "klerikális aknamunkáját", nyilvánvalóan Fülep református lelkipásztor mivolta váltotta ki. A rektor és a prorektor számára elítélendő körülménynek számíthatott továbbá az is - vélekedett Halasy-Nagy -, miszerint Fülep a Tanácsköztársaság idején katedrát vállalt a pesti tudományegyetemen[35]. A "két ádáz klerikális" - ahogy viszont Fülep fogalmazott - mindent elkövetett, hogy a habilitációt "teljesen elgáncsolja."[36] Végül, ha késedelmesen is, de kinevezték Fülep Lajost a pécsi Tudományegyetemen a művészetfilozófia magántanárává.
4. A pécsi tudományegyetem sűrűn adományozott díszdoktori címeket a két világháború közötti időszakban. Ezzel a gyakorlattal Molnár Kálmán nem azonosult, s különösképp azok az esetek háborították fel, amikor tudományos érdemeken kívüli szempontok - esetleges politikai megfontolások - döntöttek egy-egy címadományozás odaítélésénél. Ennek elkerülése érdekében terjesztette elő Molnár Kálmán 1927-ben azt a javaslatot, miszerint az Egyetemi Tanács mellőzze aktív kormányférfiak díszdoktorrá avatását. Az eredeti javaslatot azonban a lehetőleg mellőzze formula közbeiktatásával, tehát szelídebb formában fogadták el.[37] Politikailag kifejezetten kényes helyzet alakult ki 1936 májusában, amikor a bölcsészkar Gömbös Gyula miniszterelnök díszdoktorrá avatását határozta el, pontosabban indítványozta. Visszaemlékezéseiben Halasy-Nagy József - a kar dékánja - ezt az általa is szerencsétlennek tartott kezdeményezést azzal magyarázta, hogy a szorongatott helyzetben lévő bölcsészkar Prinz Gyula rektor javaslatára a díszdoktori cím adományozásával kívánta elkerülni a fenyegető - s évekkel később be is köbvetkező - bezárást[38] . A Jogi Kar azonban - tíz évvel korábbi határozatára hivatkozva - opponálta a kezdeményezést. Álláspontjuk szerint Gömbös Gyula díszdoktorrá avatása nemcsak az egyetemi autonómia szellemét sértő módon bukkant fel - ennek kezdeményezése ugyanis "egyetemi közügy", nem pedig egy "kar belügye" -, hanem egyenesen olyan pártpolitikai célok is motiválják, amelyekről magának a miniszterelnöknek sejtelme sem lehet.[39] A Jogi Kar ellenállásáról ugyan hírek szivárogtak ki, az egyetemi tanács utóbb mégis - miként a sajtó fogalmazott - "a legnagyobb örömmel" járult hozzá ahhoz, hogy a miniszterelnököt honoris causa doktorrá avassák.[40] Gömbös Gyula elhatalmasodó betegsége, majd halála miatt lekerült a napirendről a címadományozás. Talán ez a közjáték is hozzájárulhatott ahhoz, miért tekintette utóbb Molnár Kálmán egyik Irk Alberthez intézett, kissé maliciózus hangvételű levelében Pécs városát "a díszpolgárok és díszpolgárjelöltek, az árral lojálisan együttúszó elnökök, társelnökök és díszelnökök" városának.[41]
5. Végezetül essen szó Molnár Kálmánról, a közéleti emberről. Miként az életút vázlatnál idéztük, Molnár professzor azzal az eltökélt szándékkal érkezett Pécsre, hogy az egri időszaktól eltérően semmiféle társadalmi-közéleti szerepet nem fog vállalni. Néhány tiszteletbeli s szakmai tagságtól, miként a Janus Pannonius Társaságban viselt választmányi tagságtól eltekintve a 30-as évek elejéig valóban visszahúzódó közéletet élt. Ám a gömbösi időszaktól kezdődően nemcsak a - miként fogalmazott - "mesterségesen szított németimádat"-tal, hanem "az antiszemita embertelenségnek tervszerűen, sőt hivatalosan táplált és duzzasztott térhódításával" is szembe kellett fordulnia.[42] Számos megnyilatkozása - dékáni beszédei, újságcikkei, röpiratai, szélsőjobboldali diákokkal szembeni állásfoglalásai - tanúsítják emberségét és bátor kiállását.[43] Elevenen él a pécsiek emlékezetében, hogy 1933-ban a szélsőjobboldali diákok megrökönyödésére a rektor felkérése nyomán elvállalta a MIEFHOE (Magyar Izraelita Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Egyesülete) pécsi tagozatának tanárelnöki tisztét. Visszaemlékezéseiben így vallott erről a számára nyilván nem könnyű döntéséről: mi-
- 211/212 -
után minden egyetemi egyesületnek van tanárelnöke - aki az egyetemet képviseli az egyesületben -, "jogos és méltányos", hogy a MIEFHOE-nak is legyen tanárelnöke, "mert nem lehet a zsidó ifjúsági egyesületnek olyan kiváltsága, hogy egyedül ő működhessék tanári (...) ellenőrzés nélkül."[44]
Néhány évvel később, 1938-ban a már nyugalmazott Polner Ödön mellett Molnár Kálmán volt az egyetlen aktív közjogász - de írhatnánk egyszerűen azt is, hogy jogász - professzor, aki nyilvánosan tiltakozott az állampolgári jogegyenlőség elvét súlyosan megsértő ún. első zsidótörvény tervezete ellen. Később, a Magyar Nemzet hasábjain vezércikkekben foglalt állást a készülő újabb, faji szemlélettől átitatott - ennek következtében nemcsak alkotmányellenesnek, hanem keresztényietlennek is tekintett - ún. második zsidótörvény beterjesztése ellen. Tette mindezt annak ellenére, hogy elvi szinten maga is osztotta a zsidó térfoglalás akkor divatozó elméletét, jóllehet a megoldást nem jogfosztással, vagy "közjogi gettó" létesítésével látta kivitelezhetőnek. "Az a keresztény légkör, amelyben éltem és élek," - vallott küzdelmeiről időskori feljegyzéseiben - "szükségképpen szembeállít minden olyan mozgalommal vagy vezérrel, amely, vagy aki a cégérül használt keresztény jelszót kompromittálja, a keresztet: a megváltás és isteni szeretet szent jelvényét különböző formákba torzítva, zagyva programjának olcsó népszerűsítése céljából a gyűlölet szimbólumává teszi".[45] A '30-as évek politikai-közéleti megnyilvánulásai utóbb egyenesen vezettek a nyilasok nagykanizsai internálótáborába, illetve a felszabadulás után az Ideiglenes Nemzetgyűlés padsorai felé. A személye iránti bizalom megnyilvánulásának tekinthető, hogy a Pécsett töltött évtizedek záróakkordjaként 1946. június 26-án - tehát akkor, amikor már közismertté vált, hogy Molnár Kálmán a pesti tudományegyetemen folytatja tanári pályáját - az Egyetemi Tanács őt választotta meg a következő tanév rektorává. Tekintettel azonban arra, hogy a választás eredménye nem volt egyhangú - az Egyetemi Tanácsban nyolcan szavaztak mellette s hárman ellene -, a megtisztelő funkciót végül elhárította magától. Egyhangúság esetén elfogadta volna a választási eredményt, "mert egész múltamat tagadnám meg, ha a nehéz feladat teljesítése elől kitérnék", de a "vélemények megoszlása esetén ez a kötelezettség nem terhel."[46]
* * *
A második világháborút követő kibontakozás közjogi buktatóiról szóló egyik utolsó, publikálásra már nem kerülő - "Alkotmányfejlődésünk útjai" című - előadását a Magyar Jogászegyletben tartotta alig egy esztendővel Pécsről való távozását követően. Ebben arra hívta fel az "új jogrend építői" figyelmét, hogy - okulva a múlt hibáin - a "magyar alkotmányjogi eszmények" figyelembevétele mellett a lehetőség szerint a lehető legkisebb mértékre szorítsák "a jogi forma és a jogi lényeg közötti eltérés hibakoefficiensét".[47] Ezekben az években Molnár Kálmán már bizonyosan érzékelte, hogy az általa évtizedeken keresztül gondosan képviselt alkotmányjogi eszmények - amelyek védelmében oly sok polémiát vállalt - már végképp a múlt rekvizitumai közé kerültek. Néhány évvel utóbb, a visszaemlékezések lapjain bölcs rezignáltsággal summázta pályafutását: "Mindent elértem, amiről valaha ifjú elmével ábrándoztam és mindenre maradt időm. A rám bízott feladatot - amennyire tehetségem engedte - elvégeztem".[48] E különleges életúttól Óriás Nándor - éppenséggel Molnár Kálmán jellemzése kapcsán lejegyzett - találó s elgondolkodtató soraival búcsúzunk. "... abban is szerencsétlen a magyar nemzet, hogy miután megszülte és nagyra nevelte a maga kiváló embereit - nem bírta el őket".[49] A reá bízott feladatot Molnár Kálmán elvégezte, a többi már az utókor feladata. ■
- 212/213 -
JEGYZETEK
[1] Ádám Antal: Molnár Kálmán, a közjogtudomány akadémikusa. Magyar Tudomány 1992. 2. sz. 236-239. o., valamint Uő: Molnár Kálmán. Jura 2001. 2. sz. 74-76. o.
[2] Dr. Molnár Kálmán nyug. egyetemi ny. r. tanár életrajzi vázlata In: Magyar Országos Levéltár. R. 313. (a továbbiakban: Életrajzi vázlat)
[3] Életrajzi vázlat. 11-13. o.
[4] Életrajzi vázlat. 16. o.
[5] Életrajzi vázlat. 25. o.
[6] Életrajzi vázlat. 28. o.
[7] Életrajzi vázlat. 29. o.
[8] Életrajzi vázlat. 30. o.
[9] Életrajzi vázlat. 32-33. o.
[10] Molnár Kálmán levele Molnár Imrének. Berlin 1905. január 7. MTA Könyvtára Kézirattára, Ms 6217/134.
[11] Molnár Kálmán levele Molnár Imrének. Berlin 1905. január 25. MTA Könyvtára Kézirattára, Ms 6217/136.
[12] Életrajzi vázlat. 35-39. o.
[13] Molnár Kálmán levele Molnár Jolánnak. Párizs 1905. november 23. MTA Könyvtára Kézirattára, Ms 6217/161.
[14] Életrajzi vázlat. 45. o.
[15] Molnár Kálmán levele Molnár Imrének. Berlin 1905. január 21. MTA Könyvtára Kézirattára, Ms 6217/135.
[16] Molnár Kálmán levele Molnár Imrének. Berlin 1905.
március 10. MTA Könyvtára Kézirattára, Ms 6217/138.
[17] Molnár Kálmán levele Molnár Imrének. Budapest 1907. január 23. MTA Könyvtára Kézirattára, Ms 6217/141.
[18] Életrajzi vázlat. 50. o.
[19] Molnár Kálmán levele Molnár Imrének Eger 1907. február 15. MTA Könyvtára Kézirattára, Ms 6217/145.
[20] Életrajzi vázlat. 61-62. o.
[21] Molnár Kálmán levele Szmrecsányi Lajosnak. Eger 1919. november 17. MTA Könyvtára Kézirattára, Ms 6217/84. (másolat)
[22] Életrajzi vázlat. 71. o.
[23] Az internálásról szóló, 1944 november 11-én keltezett véghatározat szerint Molnár Kálmán "német- és nemzetiszocialista ellenes. Közismerten legitimista, s e társadalmi felfogását nyíltan hangoztatta." Lásd Molnár Kálmán: Hulladék írások. MTA Könyvtára Kézirattára, Ms 6218/7.
[24] Életrajzi vázlat. 113-114. o.
[25] Molnár Kálmán levele Óriás Nándornak. Budapest 1954. október 19. MTA Könyvtára Kézirattára, Ms 6218/21. (másolat)
[26] Lásd Kardos József: A szentkoronatan története 19191944. Akadémiai Kiadó, Budapest 1985. 99-111. o.
[27] Életrajzi vázlat. 75. o.
[28] Életrajzi vázlat. 76. o.
[29] Életrajzi vázlat. 74-75. o.
[30] Óriás Nándor: Emlékeim töredékei. (Szerk. Ádám Antal) Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs 2006. 168-169. o.
[31] Életem vázlata. 96., 101. Dr. Vidor György pécsi jogtanácsos jóvoltából magam is láthattam egy névre szóló tanulmányt.
[32] Csorba Győző: A város oldalában. Jelenkor Irodalmi és Művészeti Kiadó, Pécs 1991. 42. o.
[33] Csizmadia Andor: A jog- és államtudományi kar 1923-1951. In: Fejezetek a pécsi egyetem történetéből. (Szerk. Csizmadia Andor) Pécs 1980. 39. o.
[34] Életrajzi vázlat. 92-93. o.
[35] Halasy-Nagy József levele Ravasz Lászlónak. H. n., é. n. In: Fülep Lajos levelezése III. 1931-1938. (Szerk. F. Csanak Dóra) Budapest 1995. 27. o.
[36] Fülep Lajos levele Elek Artúrnak. Zengővárkony 1931. február 27. In: Fülep Lajos levelezése III. 1931-1938. (Szerk. F. Csanak Dóra) Budapest 1995. 33. o.
[37] Csizmadia Andor: A jog- és államtudományi kar 1923-1951. In: Fejezetek a pécsi egyetem történetéből. (Szerk. Csizmadia Andor) Pécs 1980. 38. o.
[38] Halasy-Nagy József: Summa vitae. Önéletrajzi vázlat. In: Halasy-Nagy József: Az erkölcsi élet (Szerk. Deák Tamás-Laczkó Sándor-Varga Tamás) Pro Philosophia, Kolozsvár - Szeged 2002. 395-396. o.
[39] Jegyzőkönyv. Készült a m. kir. Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának 1936. évi május hó 16-án tartott IV. rendkívüli ülésén. (Molnár Kálmán kézírásos másolata). In: Molnár Kálmán apró írásai. MTA Könyvtár Kézirattára. Ms. 6218/4.
[40] Gömbös Gyula a pécsi egyetem bölcsészeti fakultásának díszdoktora. Budapesti Hírlap 1936. május 21.
[41] Molnár Kálmán levele Irk Albertnek. Budapest, 1947. december 27.. In: Molnár Kálmán és a pécsi egyetem. MTA Könyvtára Kézirattára, Ms. 6218/5. (másolat)
[42] Életrajzi vázlat. 77. o.
[43] Schweitzer József-Schweitzer Gábor: Kritikus számvetés. Molnár Kálmán közjogász professzor ismeretlen előadása a zsidóüldözés koráról 1947-ben. In: Találkozások. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát hatvanadik születésnapjára. (Szerk. Sulyok Elemér-Varga Mátyás) Pannonhalmi Főapátság, Pannonhalma 2006. 127-135. o.
[44] Életrajzi vázlat. 82-83. o.
[45] Molnár Kálmán: Zsidóbérenc lettem!??, de nem ennek születtem! MTA Könyvtára Kézirattára. Ms 6218/9.
[46] Molnár Kálmán és a pécsi egyetem. MTA Könyvtára Kézirattára. Ms. 6218/5.
[47] Alkotmányfejlődésünk útjai. Előadás a Magyar Jogászegyletben 1947 március 7-én. MTA Könyvtára Kézirattára. Ms. 10. 676. o.
[48] Életrajzi vázlat. 115. o.
[49] Óriás Nándor: Emlékeim töredékei.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tudományos munkatárs, MTA Jogtudományi Intézet.
Visszaugrás
