A Gt. 134. §-ának (1) bekezdése szerint a kft.-üzletrész a társasági tagjaira szabadon átruházható. Ez alól csak a saját üzletrész jelent kivételt, tekintve, hogy arra a Gt. 143. §-a néhány olyan megszorítást tartalmaz, amely a többi, a tagok (tehát valódi tulajdonosok) kezében lévő üzletrészt nem terheli. Az üzletrész-átruházásnak a Gt. 143. §-ának (3) bekezdésében foglalt szabálya szerint a társaság által a Gt. 143. §-ának (1)-(2) bekezdése szerint megszerzett saját üzletrészeket a vásárlástól számított egy éven belül értékesíteni kell (a tagok vagy kívülállók számára), vagy azokat a tagoknak betétarányosan térítés nélkül kell átadni, azaz a saját üzletrész névértékének arányos részével a tagi üzletrészek névértékét kell növelni. Ha mindez az egyéves határidőn belül nem történik meg, a törzstőke leszállításához kell folyamodni. (Az természetesen a társaság legfőbb szervének döntésén múlik, hogy a saját üzletrész jogi sorsát miként rendezik.)
A Gt. 134. §-ában szabályozott üzletrész-átruházás szempontjából annak van jelentősége, hogy a tagok üzletrészeivel szemben a saját üzletrész helyzete determinált, noha nincs akadálya annak, hogy a saját üzletrészt a kft. tagjainak valamelyike, vagy akár a saját üzletrész szabályszerű felosztásával több tag vásárolja meg.
Ilyen esetre véleményem szerint vonatkoztatható a Gt. 134. §-ának azon szabálya, hogy az üzletrész a tagokra szabadon átruházható, mivel a jogalkotó az elővásárlási jog biztosításával csak a külső behatolótól kívánta védeni a társaság tagjait, illetve magát a társaságot. A Gt. 134. §-ának (1) bekezdésében írt kitétel - nevezetesen, hogy a saját üzletrész a tagra történő szabad átruházás alól kivételt képez - csupán arra utal, hogy a saját üzletrész speciális előírásait be kell tartani. Nincs azonban akadálya annak, hogy ha a taggyűlés nem külső személynek történő értékesítés, illetve a tagok közötti ingyenes szétosztás vagy a törzstőke leszállítása mellett foglal állást a saját üzletrészt forgalmi értékén a társaság valamely tagja (tagjai) vásárolja (vásárolják) meg. Ilyen esetben elővásárlási jog gyakorlásának álláspontom szerint nincs helye, noha igaz, hogy a saját üzletrész sorsáról mindenképpen taggyűlésnek kell határoznia. A Gt. 150. §-a (2) bekezdésének f) pontja szerint ugyanis a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik "a magához vont üzletrész tagok általi megvásárlásának elhatározása." A Gt. 144. §-ának (1) bekezdése az üzletrész magához vonásának három esetkörét említi: a tagsági viszony Gt. 13. §-a szerinti, vagy kizárás miatti megszűnésével, valamint a tag jogutód nélküli megszűnésével összefüggő helyzeteket. Ezekre egyaránt az jellemző, hogy az üzletrésznek olyan tulajdonosa van, aki azt nem tarthatja meg, vagy a megszűnt tulajdonos vagyontárgyainak követelésére jogosultak személye ismeretlen, de legalábbis bizonytalan. A tag jogutód nélküli megszűnése nem azt jelenti, hogy a tulajdonába tartozó vagyontárgyait végképp uratlannak tekintendőek. A gazdálkodó szervezet tag alapítója, tulajdonosa vagy hitelezői ugyanis a megszűnt tag vagyonára az arra irányadó szabályok vagy a köztük létrejött megállapodás, illetve hatósági döntés értelmében igényt támaszthatnak, ezt azonban adott esetben hosszadalmas eljárás keretében tehetik. A kft. számára viszont igen hátrányos, ha a jogutód nélkül megszűnt tag üzletrészének sorsa évekig bizonytalan. Ez akadályozza a társaság működését, s ezért engedi meg a jogalkotó az ilyen tagi üzletrész magához vonását. A magához vonás tehát mindenképpen a tag üzletrészének formai vagy tartalmi gazdátlanná válását jelenti, akár azért, mert a tag jogutód nélkül megszűnt [Gt. 144. § (1) bekezdés b) pontja], akár azért, mert azt nem tarthatja meg [Gt. 144. § (1) bekezdés a) pontja].
Véleményem szerint a saját üzletrész helyzete az előbbi esetektől lényegi különbséget nem mutat. A saját üzletrészre is az jellemző, hogy átvitt értelemben gazdátlanná vált, nincs valódi tulajdonosa, hiszen a tulajdonosi jogok gyakorlására csak korlátozottan jogosít (például szavazati jogra egyáltalán nem), osztalékjoga van, de az osztalék a társaság jegyzett tőkén felüli vagyonába kerül, vagy a többi tagot illeti betétarányosan.
Minderre figyelemmel a saját üzletrész jogi jellegére tekintettel nyugodtan állítható, hogy az valójában a társaság által "magához vont" üzletrészt jelent, miután a magához vonás lényegében arra utal, hogy a társaság a ténylegesen vagy átvitt értelemben gazdátlanná vált üzletrész felett nyer ezzel bizonyos átmeneti rendelkezési jogot. A Gt. a magához vonás fogalmát nem definiálja, értelme csupán kikövetkeztethető a jogszabályi környezetből, a 144. § (1) bekezdésében pedig álláspontom szerinti nem taxatív felsorolást találunk. Ebből következően úgy látom, hogy a társasághoz került saját üzletrész esetében lényegében eredetileg tagi tulajdonban álló üzletrész megszerzésével azzal együtt járó magához vonás is bekövetkezik, így a magához vont üzletrész értékesítése okvetlenül igényli a taggyűlési döntéshozatalt akkor is, ha az nem a Gt. 144. §-a (1) bekezdésének esetei, hanem a saját üzletrész sorsának rendezése miatt vált szükségessé. Igaznak tartom ezt a fenti indokok alapján annak ellenére, hogy a Gt. 150. §-ának (2) bekezdése, a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozó döntések között a saját üzletrész értékesítésével (vagy megszüntetésének más módjával) kapcsolatos határozathozatalt nem említi.
Ez egyébként következetlenség már azért is, mert ha a saját üzletrész megszerzése kizárólag a taggyűlés minősített - háromnegyedes! - szótöbbségű határozatához kötött, a saját üzletrész további sorsát meghatározó döntések meghozatala sem lehet ügyvezetői hatáskör. A társaságnak, mint a saját üzletrész tulajdonosának álláspontját a társaság legfőbb szerve által hozott többségi vélemény alapján kialakított döntés hivatott megjeleníteni. Ha az ügyvezető hozhatna ilyen határozatot, akkor ezzel - ha egyben tulajdonos is - legfeljebb a saját érdekeit, ha kívülálló, akkor pedig még tulajdonosi érdekeket sem közvetítene. Emiatt arra a következtésre kell jutni, hogy a saját üzletrész átruházására vonatkozó döntés - akár tag, akár kívülálló részére történik az -, taggyűlési hatáskörbe tartozik, ha pedig a saját üzletrész megszerzője nem kívülálló személy, hanem a kft. tagja lesz, akkor erre a többi tagnak elővásárlási joga [a Gt. 134. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel] nincsen, kivéve, ha a tagok egymásnak a társasági szerződésben az ilyen "belső" szerzésre is elővásárlási jogot engedtek.
A Gt. 134. §-ának (2) bekezdése kimondja, hogy az üzletrészt kívülálló személyre fő szabályként csak akkor lehet átruházni, ha az teljesen befizetett. A tagot, a társaságot vagy a taggyűlés által kijelölt személyt - ebben a sorrendben - az adásvételi szerződés útján átruházni kívánt üzletrészre elővásárlási jog illeti meg. (A régi Gt. még nem tett különbséget az átruházási jogcímek között, hanem egységesen az üzletrész kívülállóra való átruházására - vagyis mindenféle élők közötti szerzésre - kiterjesztette az elővásárlási jogot. Ez nyilvánvalóan elhibázott volt, tekintve, hogy az adásvétel az egyetlen olyan átruházási jogcím, amelynél az elővásárlási jog értelmezhető.)
Az ingyenes ügyleteknél (például ajándékozásnál) szóba sem jöhet, az egyéb, visszterhes jogügyleteknél (például cserénél, apportálásnál) viszont lehetetlen elővásárlási jogot gyakorolni, mivel az elővásárlási jog jogosultja nem képes az üzletrész leendő vevője által felajánlottal azonos tulajdonságokkal bíró szolgáltatást ígérni. Nem véletlen, hogy az elővásárlási jog a Pfk.~ ban [mely a Gt. 9. §-ának (2) bekezdése értelmében a Gt. mögöttes joganyaga], az adásvételi szerződés egyik különös esetét tárgyaló 373. §-ában nyert megfogalmazást.
Erre tekintettel a Gt. 134. §-ának (3) bekezdésében és a 136. §-ban meghatározott eltérésekkel a Ptk. 373. §-ában és a Legfelsőbb Bíróság iránymutató döntéseiben (különösen a PK. 9. számú állásfoglalásban) meghatározottak szerint kell értékelni az üzletrész-átruházással kapcsolatos elővásárlási jogi problémákat.
A Gt.-beli előírások szerint az átruházási szándék bejelentésétől számított 15 napos nyilatkozattételi határideje van a többi tagnak a Gt. 134. §-ának (3) bekezdése értelmében. Az "átruházási szándék" bejelentése során természetesen a vevőként jelentkező kívülálló vételi ajánlatát teljes terjedelmében közölni kell a szerződés megkötése előtt, a többi tag csak ennek ismeretében foglalhat állást, hogy a reménybeli vevővel azonos feltételek mellett igényt tart-e az áruba bocsátott üzletrészre.
A kapott ajánlat közlésének kötelezettsége nem terheli a tulajdonost, ha annak teljesítése a jogosult tartózkodási helye vagy más körülményei miatt rendkívüli nehézséggel vagy számottevő késedelemmel járna [Ptk. 373. § (1) bekezdés, PK. 9. sz. állásfoglalás I. pontja]. Ez egyébként a többi tag, illetve a társaság (taggyűlés által kijelölt személy) elővásárlási jogát nem csorbíthatja.
A társaság vagy az általa kijelölt személy esetében az elővásárlásra jogosult nyilatkozattételére a bejelentéstől számított harminc nap áll rendelkezésre.
Ha az elővásárlásra jogosult a tizenöt, illetve harminc nap alatt nem nyilatkozik, hallgatását a Gt. 134. §-ának (3) bekezdésében felállított törvényi vélelem szerint úgy kell tekinteni, hogy az elővásárlási jogával nem kíván élni.
Ha az elővásárlásra jogosult az ajánlatot magáévá teszi, ezzel a szerződés az üzletrész eladója és az elővásárlásra jogosult között létrejön.
Az elővásárlási jog megsértésével kötött üzletrészadásvételi szerződés - bár az egyéb törvényi feltételek megléte esetén érvényes -, azaz ahhoz joghatások fűződnek, sőt, a szerződéskötő felek viszonylatában kikényszeríthető a teljesítés, hatályossága azonban relatív. Ezalatt az értendő, hogy a törvény által biztosított elővásárlási jog jogosultja elővásárlási jogának csorbítása miatt bírósághoz fordulhat, és keresettel kérheti annak megállapítását, hogy a sérelmére megkötött adásvételi szerződés vele szemben hatálytalan. Ezzel egyidejűleg a vételi ajánlatot elfogadó nyilatkozatot is kell tennie, másként ugyanis értelmetlen az elővásárlási jog sérelmének vizsgálata. A perbíróság egyébként a vételi szándék komolyságát ellenőrzi, közelebbről azt kutatja, hogy az elővásárlás jogosultjának teljesítőképessége és készsége valóban fennáll-e. (E vonatkozásban a bíróság általában a vételárnak, illetve esedékessé vált részének bírói letétbe helyezésére hívja fel a felperest.)
A Gt. 136. §-ának (2) bekezdése az ilyen per indítására az általánosnál rövidebb határidőt enged. Kimondja ugyanis, hogy az elővásárlási jog megsértésével kötött szerződés hatálytalanságának megállapítása iránt csak a szerződéskötéstől számított egy éves jogvesztő határidőn belül lehet keresetet indítani, az üzleti kapcsolatok, piaci viszonyok ugyanis nem tűrik a hosszantartó bizonytalan helyzeteket.
A Gt. 136. §-ának (1) bekezdése a Ptk. 313. §-ának (4) bekezdésével összhangban deklarálja, hogy az elővásárlási jog átruházása semmis.
Kérdés azonban, hogy egy olyan esetben, amikor a társaság valamely tagjának elővásárlási joga tagsági viszonyának fennállása alatt tudtán kívül csorbát szenvedett, s időközben maga is értékesíti üzletrészét, vajon az új tulajdonos, ha az egy éves igényérvényesítési határidő alatt elődje sérelméről tudomást szerez, jogosult-e kereset indítására?
Első olvasatban úgy tűnik, ennek gátat szab az elővásárlási jog átruházásának tilalma. Mélyrehatóbb vizsgálódás után azonban hajlok arra a nézetre, hogy az üzletrész új tulajdonosa gyakorolhatja a szerződés hatálytalanságának megállapítására irányuló keresetindítási jogot. Az üzletrész ugyanis tagsági jogok és kötelezettségek foglalata is. Az elővásárlási jog - bár azt a tag nyilatkoztatja ki - valójában nem a személyhez, hanem a társasági részesedéshez kötődik. Az elővásárlási jogot az gyakorolhatja, akinek az adott társaságban üzletrésze van, s itt nem a személyen, hanem az üzletrész-tulajdonosi minőségen van a hangsúly. Ennyiben a Gt. üzletrész-elővásárlási joga az annak gyakorlására, jognyilatkozat tételére alkalmas személytől absztrahálódott. Az üzletrész átruházása egyúttal az üzletrész tulajdonával együtt járó tagi jogosítványok gyakorlásának lehetőségét és a kötelezettségek teljesítésének terhét is áttelepíti az üzletrész új tulajdonosához. Ez nem a Gt. 136 §-ának (1) bekezdésében foglalt elővásárlási jog átruházását jelenti. Ez a tilalom ugyanis az én olvasatomban az üzletrészt értékesíteni kívánó tag számára egyébként is elég terhes elővásárlási jog önálló átruházását kívánja megakadályozni. Az elővásárlási jog tetszés szerinti átszármaztatása más személyre mértéktelenül kibővítené az érintettek körét, elviselhetetlen terheket róna az eladóra, és tág teret nyitna az esetleges visszaéléseknek.
Az üzletrész átruházásával ezzel szemben az üzletrész tulajdonjogával együtt átszállnak mindazon tagi jogosítványok (például szavazati jog, osztalékjog, betekintési jog, elővásárlási jog), amelyek az adott üzletrész mindenkori tulajdonosát megilletik.
Emiatt a fentiekben ismertetett jogesetben, ha az üzletrész új tulajdonosa szerzését követően szerez tudomást arról, hagy elődjét, valamely másik üzletrész értékesítésénél az elővásárlási jog gyakorlásának lehetőségéről nem értesítették, és a szerződéskötés óta az új tag tudomásszerzéséig egy év még nem telt el, megilleti őt a keresetindítás joga. (Az üzletrész tulajdonosának keresetindítási idejébe tehát a korábbi tulajdonos ideje beleszámít.)
A jogalkalmazók körében gyakran elhangzó vélemény, hogy az üzletrész-átruházás szóban is érvényesen köthető jogügylet, de nincs olyan jogi előírás, amely írásbeliséget deklarálna rá. Igaz, hogy az esetek legnagyobb részében e szerződést mégis írásban kötik, ezt azonban fölös (ámbár hasznos) óvatosságnak tekintik az érdekeltek.
Tekintettel azonban arra, hogy a Gt. 7. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "az e törvényben előírt jognyilatkozatokat és határozatokat írásban vagy más bizonyítható módon kell a címzett tudomására hozni", ez a szóbeliség egyáltalán nem magától értetődő. A miniszteri indokolás szerint "A társasági jogban - a kötelmi jogban általános formaszabadsággal szemben - az írásos forma kötelező. A technikai fejlődés követelményeit figyelembe véve azonban a törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy a jognyilatkozatot ne csak írásban, hanem egyéb bizonyítható módon is a címzett tudomására lehet hozni."
Ennek fényében arra kell jutnunk, hogy "a más bizonyítható mód" jelenthet visszaigazolt faxot, vagy más gépi adathordozót, például elektronikus okiratot, de semmiképpen sem jelentheti a jognyilatkozat megtételének és tartalmának tanúkkal való bizonyítását. A tanúk utóbb elérhetetlenné válhatnak, emlékezetük elhalványul, a precíz fogalmazást igénylő jogi szakkérdésben nem képesek hitelt érdemlő és egyértelmű információt szolgáltatni a jelenlétükben kötött megegyezésről, vagy elhangzott jognyilatkozatokról.
Erre figyelemmel megállapítható, hogy az üzletrészátruházási szerződésre, de az ahhoz kapcsolódó egyéb jognyilatkozatokra (például az elővásárlási jog gyakorlásával kapcsolatos nyilatkozatokra is) érvényesül az írásbeliségnek a Gt. 7. §-ának (1) bekezdésében írt kívánalma. Nem helytálló ezért az az álláspont, amely az üzletrész átruházásánál a szóbeliséget elegendőnek tartja az érvényes megállapodáshoz. ■
Visszaugrás
