Elolvasván dr. Boytha György javaslatát a sérelemdíjról, majd később kitűnő, tudományos igényű dolgozatát - két személyes emlék jutott eszembe. Az első az 1970-es évek elejéről, a szerzői jogi törvény kommentárjának1 együttmunkálkodó elkészítéséről, amikor Boytha Györggyel - ki nem mondott - szövetséget vállaltam a szerzői jogot tulajdonként valló felfogásokkal szemben, hirdetve a szerzői jog olyan egységét, amely a szerző személyi jogait (droit moral) és vagyoni jogait foglalja egységbe. Íme, a személyiségi jogok milyen jól megférnek a vagyoni jogokkal! (Ez a könyv egyébként azt is eszembe juttatta, hogy a törvény a szerzői jog megsértésének következményeiről is egységesen rendelkezik, nem téve különbséget a két részjogosítvány között, arról már nem is szólva, hogy ez a könyv az elsők között tette szóvá a nem vagyoni kár megtérítésére vonatkozó szabályozás hiányát a Ptk.-ban és a szerzői jogban.2
A másik - e tanulmány keltette - emlékem már egyoldalúan személyes, abból az időből való, amikor - ugyancsak a '70-es évek elején - a Polgári Törvénykönyv átfogó felülvizsgálata során magam is rácsodálkoztam a nem vagyoni kár intézményére, először nem látva abban mást, mint egy jókora fából készült vaskarikát, s próbáltam magamnak is megmagyarázni, hogy a személyiség értékei miképpen konvertálhatóak vagyoni értékké, kifejezhető-e a bekövetkezett hátrány pénzben, és az immateriális hátrányokozás esetén mi a tartalma a kár fogalmának?3 A köd lassan feltisztul, s közel 30 év elmúltával már a helyes választ is sejtem.4
Mi a gondom a sérelemdíj bevezetésével? Elsőként maga az elnevezés.
A sérelemdíj elnevezés ebben a formájában: félrevezető. A sérelem ugyanis lehet vagyoni is (valakinek a sérelmére elkövetett tolvajlás, testi sértés stb.), a pontos kifejezés tehát: a nem vagyoni sérelem díja.5 (A sérelemdíj szóösszetétel száz éve nem fordul elő a magyar tételes jogban, utoljára a XIX. századi büntető perrendtartás 576. és 589. §-a szerint - az ártatlanul elítélteknek járó - sérelemdíjat jelölték e szóval, amely kiterjedt a fogva tartással okozott vagyoni és nem vagyoni károkra.) Több, mint száz éven át a jogtudomány zavartalanul használta a nem vagyoni kár kifejezést. Miért is zavartatta volna magát? A "nem vagyoni" jelző a fogalmat félreérthetetlenné teszi, ugyanis a "kár" valóban a vagyonban, a vagyoni jogokba okozott sérelmet fejezi ki, a "nem vagyoni kár" viszont már nem hagy kétséget afelől, hogy itt alapvetően másról van szó. Ez a jogban nem szokatlan megoldás, nevezetesen, hogy jelzős szerkezettel képezünk merőben más fogalmat. Ilyen például a jogi személy (a természetes személy nyomán), amelytől senki nem kéri számon, hogy a jogi személy éppen hogy nem élő személy, nincs keze, lába, tudata.6 Nem szokatlan az sem, hogy a jog analógiai útján a fogalom tartalmát merőben más jellegű elemekre is kiterjeszti (pl. a lopás fogalmát az áramlopásra). A lényeg nem ebben van, hanem abban, hogy a nem vagyoni kár fogalmát milyen tartalommal töltjük meg. Sajnálatos, hogy a sérelemdíj esetében erről nagyon keveset tudhatunk meg.
(A "díj" fogalma már szót sem érdemel, ez ugyan valamely pozitív cselekedet elismerését fejezi ki, mégis ha a fájdalomdíj meghonosodott nyelvünkben, miért a sérelemdíjat kifogásoljuk?)
A nem vagyoni kártérítés valóban nem pontos kifejezés, hiszen a személyiségében megsértett személy a nem vagyoni kárért pénzbeli (vagyoni) kárpótlást kap. A mai tárgyi jog mellett is helyesebb ezért "a nem vagyoni kár megtérítésé"-ről, illetőleg kárpótlás iránti igényről szólni, s az új törvényben meg kellene találni az ide illő kifejezést.7
A nem vagyoni kár megtérítése állítólag azért önellentmondásos konstrukció, mert a nem vagyoni sérelmeket egy kalap alá veszi a vagyoni hátrányokkal, és a nem vagyoni érdekcsorbulások pénzbeli orvoslását jogunk mindmáig a kártérítés rendszere felől közelíti meg.
Kár lenne tagadni, hogy a nem vagyoni kár megtérítésének intézménye a vagyoni kártérítés kebelében, abból többé-kevésbé kiszakadva fejlődött ki. Ez így volt a római jogi injuriák esetében (az injuria nemcsak a nem vagyoni kárpótlás őse - ahogy azt néhány tanulmányban olvashatjuk -, hanem az ember személyének megsértését magándeliktumként szankcionálta, ideértve a különböző súlyú testi sértéseket). Hasonló volt a fejlődés a common-law-ban is, ahol a defamation, illetőleg (Amerikában) a policy felhasználásával a tárgyi valóságot (a vagyont, az emberi testet) megillető jogi védelmet terjesztették ki a nem vagyoni sérelmekre. A közös gyökereket nem lehet tagadni. A kérdés most már az, hogy a nem vagyoni kárért való felelősség intézményének teljesen meg kell-e tagadnia szülőanyját? Boytha György tanulmánya helyesen érzékelteti azt az útkeresést, amely a common-law országokat, valamint a német-francia törekvéseket jellemezte. (Csak érdekességként jegyzem meg az amerikai privacy jog kialakulásának jellemző esetét, amikor a levéltitok megsértését a levélíró tulajdona megsértésének minősítették, azzal az indokkal, hogy a levél tartalma a szerző munkájának gyümölcse, eredeti tulajdona.)
A német-francia jogfejlődésben a közös gyökér még nyilvánvalóbban kimutatható. A francia Code civil bármilyen kár helyreállításáról rendelkezik, a német BGB is együtt rendelkezik az élet, a test, az egészség, a szabadság, a tulajdon vagy másféle jog megsértéséből eredő kárról [823. § (1) bek.].
A személyiségi jog védelmében leginkább élenjáró Svájc polgári joga sem különböztetett korábban a személyi és vagyoni sérelem között (az Obligationenrecht 55. §-a mindkét fajta sérelem orvoslására szolgált), míg az 1911. évi Zivilgesetzbuch már külön szabályozta a személyiségi jog védelmét (28. §).
Ezekben az országokban sem okoz különösebb zavart, hogy az intézmény elnevezése is utal a vagyoni kárral való kapcsolatokra (a francia jogban: dommage moral, a németben: Nichtvermögenschaden, Entschädigung). A common-law fogalomrendszere is a vagyoni tort-okhoz kapcsolódik.
A common-law országokban a személyiségi jogok védelmének önállósodása nagyobb erőfeszítések árán következett be (már ha önállósodásról egyáltalán beszélhetünk). A privacy of property védelmében egységesen a vagyonvédő tort-ok alkalmazására kerülhet sor, s ennek érdekében a tulajdon fogalmát a végsőkig feszítik.8
A személyiség védelme megmarad a tulajdon által közvetített privacy keretében, s különösen Angliában álltak ellen a tulajdontól való elszakadásnak, a defamation megőrizte objektivítását.9 Amerikában viszont az elszakadás látványosabb volt, így a névjog és a képmáshoz való jog védelmének eszközeként a "false light cases"-t felhasználva perelnek.10
Önmagában a közös gyökerek, meg a hagyomány ellenére is el lehetne szakítani a sérelemdíjat a vagyoni kártérítéstől. Csak nem tudom, hogy miért kellene megtagadni a közös dogmatikát, azt, hogy mindkét intézmény dogmatikai szerkezete azonos: a felelősség megállapításához szükség van jogellenességre, hátrányokozásra (ez lehet vagyoni, és nem vagyoni hátrány), okozati összefüggésre (a magatartás és a hátrány között), végül felróhatóságra (illetőleg az objektív felelősség kimutatására).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
