Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Rádi Gyula: Nem kormányzati szervek támogatása az Európai Unió költségvetéséből (Jegyző, 2011/4., 57-58. o.)

Az Európai Unió Bizottsága egyre nagyobb szerepet szán az NGO-knak a projektek és programok végrehajtásában. Az elmúlt 10 évben több mint

10 milliárd euró támogatást nyertek el a nem kormányzati szervek: az NGO-k sikeres pályázataikkal. A legtöbb pályázatot a harmadik országokkal kapcsolatos fejlesztési programok, az emberi jogok érvényesítése, a demokrácia fejlesztését célzó programok, a humanitárius segítségnyújtás, valamint a környezetvédelem, a kultúra és oktatás, valamint a szociális politika területén írják ki. A pályázati kiírások, a keretprogramok az EU honlapján (www.ec.europa.eu) a megfelelő szakpolitikákkal foglalkozó főigazgatóságok weboldalán érhetőek el.

Itt részletes ismertetés is található a pályázati feltételekről, az NGO-k részvételi lehetőségéről, az NGO-kkal szemben támasztott követelményekről, valamint az NGO definíciója is közlésre kerül.

Mely szervezetek minősülnek NGO-nak az EU pályázatok finanszírozása során?

Bármennyire is furcsa, az Európai Uniónak nincs a tagállamok által elfogadott definíciója az NGO-k tekintetében. 2000-ben az Európai Bizottság dokumentumában az alábbi elvek mentén próbálták definiálni az NGO-kat:

• az NGO-k nem profit képzésére létrejött szervezetek, ugyanakkor lehetnek fizetett alkalmazottjaik és végezhetnek bevételt eredményező tevékenységet, de a profitot, a többletet nem oszthatják szét a tagjaik, vagy a személyzet között;

• NGO-k önkéntesen létrejött szervezetek, azaz a tagok saját elhatározásukból, önként vállalnak részt az NGO tevékenységében;

• az NGO-k informális, vagy "ad-hoc" csoportosulások, amelyeknek lehetnek formális, vagy intézményi keretük. Tagjaik és támogatóik (donorok) felé kötelesek elszámolni;

• az NGO-k függetlenek a kormánytól, a közigazgatási szervezetektől, továbbá a politikai pártoktól és gazdasági szervezetektől;

• az NGO-k céljaikban és értékeikben nem önérdekeltségűek. Céljuk a közélet egészében való részvétel az emberek jólétének, vagy egyes speciális csoportok vagy a társadalom egészének érdekében cselekedni. Tevékenységüket nem saját tagjaik gazdasági vagy szakmai érdekei vezérli.

Fenti alapelvektől az egyes főigazgatóságok eltérhetnek a projektek kiírása során. Így az NGO-k számára biztosított forrás 13,8%-át felhasználó ECHO (Humanitárius Segélyszolgálat) feltételként szabja, hogy az NGO székhelyének a tagállamban, vagy a segélyt fogadó harmadik országban kell lennie, ahol a projekt ügyintézése és a megvalósítással kapcsolatos döntések történnek. A Környezetvédelmi Főigazgatóság szigorúbb feltételt szab, mivel az NGO-nak három európai országban kell tevékenységet folytatnia, vagy egyedül, vagy más NGO-val szövetségben.

Az Európa Tanács alkalmazza a legrészletesebb meghatározást, amelyet 2007. október 10-én fogadtak el a Miniszteri Bizottságban (Recommendation CM/Rec (2007)14 of the Committee of Ministers). Itt jelennek meg elsőször az NGO-k jogai is, így rendelkezik a jogszabály - többek között - arról is, hogy az NGO-kat megilleti a szabad véleménynyilvánítás és egyéb alapvető emberi jogok gyakorlása.

Hogy miért nincs mindenki által elfogadott, általánosan alkalmazható definíció? Ezt azzal indokolják, hogy a tagállamok jogi, gazdasági és társadalmi berendezkedésében jelentős eltérések mutatkoznak. A tagállamok belső szabályozásában alapvetően két közös tényező van: politikai semlegesség és nem-profitorientáltság. Ennek alapján a pályázatokat kiíró főigazgatóságok elsőszámú feltételként a "non-for-profit" elvet, azaz a nem-profitorientáltságot jelölik meg. Néhány pályázatnál már a kormányzati függetlenség sem alapelv, ezáltal teret nyitnak a szociális partnerek, az egyetemek, az egyházak és a vállalkozások részvételére is.

Így aztán az NGO-knak először azt kell tanulmányozniuk egy pályázati kiírásnál, hogy megfelelnek-e a kiíró feltételeinek.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére