Általánosan ismert, hogy az 1875. évi XXXVII. törvénycikk, a Kereskedelmi Törvény (Kt.) a kereskedelmi társaságoknak négy fajtáját ismerte el: közkereseti társaság, betéti társaság, részvénytársaság és szövetkezet [a tulajdonképpeni kereskedelmi társaságok; (1875. évi XXXVII. törvénycikk (a továbbiakban: Kt.) 61. §)], megengedte továbbá a nem állandó üzlet folytatására, hanem csak egyes ügyletek végett alakított az ún. alkalmi egyesüléseket [nem tulajdonképpeni kereskedelmi társaságok; (Kt. 62. §)]. A Kt. a tulajdonképpeni kereskedelmi társaságokra nézve kimerítő és ki nem terjeszthető felsorolást adott; más kereskedelmi társaságokat a magyar jog el nem ismert, ilyenek a "korona országaiban" alapíthatók nem voltak.
A magyar kereskedelmi jog az üzleti forgalom követelményeinek megfelelve részben az állandó üzletre, részben pedig alkalomszerű ügyletekre, az "alkalmi egyesülések" egyik válfajaként befogadta az olyan társaságokat is, melyek esetében harmadik személyek irányában nem valamennyi résztvevő, hanem - önállóan és saját nevében, és kizárólag őt jogosítva és kötelezve - csak az egyik lép fel, úgy, mintha a társas viszony nem is létezne. Az ilyen társaságokat hívta a kereskedelmi jog csendes vagy nevezetlen társaságként [lásd Nagy Ferenc: A magyar kereskedelmi jog kézikönyve, I. kötet, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-T. kiadása, Budapest, 1909., pp. 222-236.].
A csendes társaságokra alkalmazandó jogot - nem kevés figyelemmel az osztrák [OPTK. 1204. §] és 1900 után a német jog vonatkozó szabályaira - a bírói gyakorlat fejlesztette ki, méghozzá a Kereskedelmi Törvény alkalmazásától függetlenül: a Kúria elvi jellegű döntésben mondta ki, hogy a Kt.-nek a társaság jogviszonyaira vonatkozó rendelkezései "csak azokra a kereskedelmi alakulatokra nyerhetnek alkalmazást, amelyek az ebben a törvényben meghatározott kereskedelmi társaságok fogalma alá vonhatók" [624. E.H.]. A Kereskedelmi
38/39
Törvény bizonyos rendelkezései ugyanakkor mégis alkalmazásra kerültek a csendes társaságokra nézve is: amennyiben a társasággal érintett vállalat tulajdonosa kereskedőnek minősült (ahogy szinte minden esetben az is volt), a csendes társaságot létrehozó szerződés nem magánjogi, hanem a Kt. 260. §-a szerinti kereskedelmi szerződésnek minősült, az abból eredő összes jogviszony pedig kereskedelmi ügyletnek, a társak belső jogviszonyaira nézve pedig - a magánjogi szabályok szubszidiárius érvényesülése mellett - a Kt. volt irányadó. Maga a Kereskedelmi Törvény egyébként azért mellőzte a csendes társaság szabályozását, mert a törvényelőkészítés során azt minősített kölcsönnek tekintették.
A korlátolt felelősségű társaságról és a csendes társaságról szóló, 1931. december 5-én hatályba lépett 1930. évi V. törvénycikk (a továbbiakban: Kftt.) figyelembe vette a sok évtized alatt kialakult gyakorlat eredményeit, alapvető újítást hozott azonban azzal, hogy mint "kialakult és hasznos" gazdasági célokat szolgáló, pénzügyi, gazdasági életünkben már eddig egészséges intézményként szereplő csendes társaságot sajátos társasági formaként fogadta el. A - nem több, mint nyolc szakaszban szabályozott - csendes társaság alapvetően nem kereskedelmi, hanem magánjogi társaság: a társaság alapján jogok és kötelezettségek a csendestárs és a vállalat tulajdonosa között keletkeznek, e kapcsolat - és a csendestárs személye - a nyilvánosság előtt rejtve marad, a társaság önálló jogképességgel nem rendelkezik, nem perelhető.
A Kftt. szerint csendes társaság akkor keletkezik, ha valaki (a csendestárs) a nélkül, hogy kifelé tagul jelentkeznék, másnak vállalatában vagyoni betéttel úgy vesz részt, hogy azt a vállalat tulajdonosának rendelkezésére adni köteles [Kftt. 115. § I.]. A csendestárs más kereskedelmi vállalkozásában vesz részt, úgy, hogy a vállalat ügyletei egyedül a vállalat tulajdonosát jogosítják és kötelezik; azokból a csendestársra harmadik személyekkel szemben sem jogok, sem kötelezettségek nem származnak [Kftt. 115. § II.]. A vállalat a törvényben nem definiált gyűjtőfogalom: egyes kereskedő vagy kereskedelmi társaság egyaránt lehet, mint ahogy csendestárs is lehet jogi személy, egyes kereskedő vagy kereskedelmi társaság is. (Ma a vállalat helyett a vállalkozás kifejezést használnánk, de említést érdemel, hogy a korabeli kereskedelmi jogi szóhasználat ez alatt még mást értett: lényegében egy-egy meghatározott ügylet lebonyolítására létrehozott célvállalkozást).
A csendes társaság saját vagyonnal nem rendelkezik: a csendestárs által az alapvetően a társasági nyereségből való részesedés fejében átadott (cél)vagyont vagy nyújtott vagyoni értékkel bíró szolgáltatást a vállalat hasznosítja. A vállalat és a csendestárs közös cél megvalósítására irányuló kapcsolata alapvetően kötelmi jogi: a felek szerződési szabadsága a szerződés tartalmának megállapításakor a legmesszebbmenőkig érvényesül. Ezt a társasági formát érintő - kevés - kógens szabály korlátozza: legfontosabb (és ez adta meg 1930-ban a társaságként való elismerés alapvető jogi indokát is), hogy a tulajdonos a vagyont a közös cél megvalósítására köteles fordítani, és bár rendelkezési joga harmadik személyekkel szemben korlátlan, a vagyon felhasználásáért a csendestárs felé felel [dr. Nagy Dezső: A csendes társaság, Minerva nyomda, Budapest, 1943., pp. 7-19., 28-38.].
Kuncz Ödön összegzése szerint a Kftt. a csendes társaságra vonatkozó szabályozása négy lényeges kérdéskört fogott át: az első a társaság fogalma, keletkezése, alapvető jogi jellegének tisztázása, a második a felek belső és külső jogviszonyait érintő alapvető elvek rögzítése, a harmadik a társaság feloszlása és a negyedik a csendestárs, illetőleg a vállalkozó csődje [Kuncz Ödön: A magyar kereskedelmi és váltójog tankönyve, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1938, pp. 150-152.]. A csendes társaság központi lényegét azonban továbbra is a társaság nyereségében és (ha a társaságot alapító szerződésben ezt kikötötték) a veszteségében való feltétlen (kizárást nem ismerő) részesedés és a csendestárs kifelé való láthatatlansága, elrejtése jelentette.
A hatálybalépését követő következő jó évtizedben a törvénynek széles körű értelmezési gyakorlata alakult ki, mely a Kftt. hatályba lépése után is alapvetően két csendes társaság-típust különböztetett meg. Az első, a tipikus, a Kftt.-ben is szabályozott esetben a rendelkezésre adás tulajdonátruházási célzattal történt: a vállalat tulajdonosa a betétet (pénz, egyéb vagyontárgy) tetszés szerint használhatta fel, és a csendestársnak úgy a hasznosítás, mint az őt illető (és a befektetett vagyonnal arányban álló) haszonhányad vonatkozásában is csak kötelmi igénye keletkezett. A nem tipikus csendes társaságnál tulajdon nem szállt át, a vállalatot csak a használati jog illette meg. A vagyoni betét fogalmát a bírói gyakorlat kiterjesztően értelmezte: a munka szolgáltatását és minden más vagyoni értékű szolgáltatást (pl. kölcsönszerzés, kezességvállalás) is annak ismerte el.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
