A közösségi védjegy rendszere 1996. január elsejétől funkcionál.[1] A közösségi védjegyhatóság az EK védjegyhivatala, amely Alicantében (Spanyolország) székel.[2] Hivatalos elnevezése a Belső Piac Harmonizációjának Hivatala.[3] Jelen tanulmány Hivatal megjelöléssel nevezi meg a kérdéses hatóságot.
A Hivatal megnyitásának tapasztalatai jók voltak, mert már az első hónapokban számottevő mennyiségű bejelentést tettek, így
1996 januárjában 2850
februárjában 1619
márciusában 15 000
bejelentésre került sor.[4]
A Közösségi védjegy rendszere regionális jellege, újszerűsége ellenére beilleszkedik az Ipari tulajdon oltalmáról szóló Párizsi Uniós Egyezmény (PUE) rendszerébe.[5] Így például szerves kapcsolat van a PUE védjegyegyezményei és az 1989-ben létrejött Madridi Protokoll Rendszere között.[6]
Külön kiemelendő a közösségi védjegyrendszer nyitottsága. Ez azt jelenti, hogy akár a PUE bármely országából, akár a PUE-be be nem lépett országok közösségi védjegybejelentést tehetnek. Ezzel a lehetőséggel jelentős mértékben élnek közösségen kívüli bejelentők. Az Amerikai Egyesült Államok és Japán bejelentői 1996-ban 1325, illetve 1420; 1997-ben 7258, illetve 717; 1998-ban 8032, illetve 877 közösségi védjegybejelentést tettek.[7],[8],[9]
Az Európai Közösség védjegyrendszere nemzetek felett álló azonos anyagi és eljárási jogi normák szerint funkcionáló központi rendszer, amely részben az EK központi jogi szabályozására, részben pedig a tagállamok nemzeti jogrendszerére támaszkodik.
A közösségi védjegyrendszer legfontosabb jogi előírásait a Közösségi Védjegyről szóló 40/94 számú rendeletet - továbbiakban Védjegyrendelet - (Community Trade Mark Regulation - CTMR)[10] tartalmazza, amely 1995-ben módosult.[11]
A közösségi védjegyjog forrásai közt kell megemlíteni a Hivatal eljárására (Implementing Regulation),[12] az illetékre (Regulation on Fees)[13] és a jogorvoslati rendszerre (Rules of Procedure- of Boards of Appeal)[14] vonatkozó bizottsági rendeleteket, amelyek a védjegybejelentések tételére, és a jogorvoslati rendszerre vonatkozó részletes előírásokat tartalmazzák.
A közösségi védjegyrendszer további fő forrásaként tekinthetjük a Közösség egyes országai védjegyjogának harmonizációját előíró számú 40/89. számú direktívát[15] (továbbiakban: Védjegydirektíva).
A Közösség egyes országainak nemzeti védjegytörvényei szintén a közösségi védjegyjog forrásai. Ezeknek a harmonizációja a Védjegydirektíva alapján valósult meg az 1988 és 1996 közötti időszakban.
Spanyolország már a Védjegydirektíva megjelenése előtt 1988-ban[16] újraszabályozta védjegyjogát. A védjegy direktíva szerint jogszabályi harmonizációt megvalósító országok közül elsők a franciák,[17] utolsók pedig az írek[18] voltak.
A közösségi védjegyjog forrásai között meg kell említeni a Közösség védjegyrendszerébe a TRIPS Megállapodás[19],[20] által megkívánt változtatásokat átültető 3288/94. sz. Tanács által hozott rendelet.[21]
A közösségi védjegy az európai integráció központi védjegye, amely valamennyi közösségi országban hatályos. Ez azt jelenti, hogy a védjegyjogosultat védjegyére hivatkozással a Közösség 15 országában mindenhol megilleti a kizárólagos jog. Amennyiben a közösségi védjegy megszűnik, vagy azt törlik, az valamennyi tagállam vonatkozásában megszűnik a védjegyhez való jog.
A nemzetek feletti rendszer különleges vonásai:
- tizenegy nyelven lehet bejelenteni a közösségi, védjegyet: így spanyolul, dánul, németül, görögül, angolul, franciául, olaszul, hollandul, portugálul, finnül és svédül;[22]
- amennyiben a közösségi védjegyet nem adják meg, a bejelentés tárgyát képező bejelentés nemzeti védjegyként élhet tovább;
- a közösségi védjegy nemzetekfelettisége ellenére a védjegybitorlási eljárások folytatása nemzeti bíróságok előtt történik;
- a nemzetekfeletti közösségi védjegyrendszer mellett párhuzamosan több védjegyrendszer is létezik a Közösségen belül:
- a Madridi Megállapodás[23] védjegyrendszere,[24]
- a Madridi Protokoll rendszere.[25]
A közösségi védjegyrendszer a különböző nemzetközi és nemzeti védjegyrendszerek között szerves kapcsolat áll fenn. Pl. a Madridi Protokoll annak hatálybalépéséig[26] átmeneti jelleggel előírta, hogy a közössé-
- 306/307 -
gi védjegybejelentés ténye a Madridi Protokoll rendszerében a bejelentés jogi megalapozásául elfogadható.
Érdemes megjegyezni, hogy a közösségi államok döntő többsége (15-ből 11) már korábban, azaz a 80-as évektől vagy még régebben tagja volt a Madridi Megállapodásnak. Ez azt jelentette, hogy a közösségi államok többségében - Nagy-Britannia, Írország, Svédország és Finnország kivételével - egy bejelentéssel egyszerre védjegyoltalmat lehetett szerezni.[27]
A Madridi Protokoll rendszere lehetővé teszi nemzetközi integrációs szervezetek csatlakozását a Madridi Megállapodás rendszeréhez.[28] A csatlakozásnak két feltétele van: egyrészt az érintett integráció mindenegyes tagjának PUE tagnak kell lenni, másrészt pedig védjegyhatósággal kellett rendelkeznie. Mindkét feltételnek eleget tett a Közösség.[29]
A Közösség és a Közösség államainak a csatlakozása a Madridi Protokoll rendszeréhez ténylegesen megtörtént. A Madridi Protokoll rendszeréhez csatlakozott közösségi országok és a Madridi Egyezmény országai védjegyjogosultjai egyszerre két nemzetközi rendszerben is oltalomban részesíthetik védjegyeiket. A közösségi védjegyek bejelentői jogosultak nemzetközi védjegyoltalom megszerzésére a Madridi Protokoll alapján.
A Madridi Megállapodás és a Madridi Protokoll rendszere elismeri a közösségi védjegyet és a közösségi rendszer szintén elismeri a nemzetközi védjegyeket. A nemzetközi bejelentés alapulhat lajstromozott közösségi védjegyen, másrészt a nemzetközi védjegyre hivatkozással közösségi oltalmat is lehet szerezni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
