A Corpus Juris első változata 1996-ban látott napvilágot, a tervezet fogadtatását és érvényesülését munkacsoportunk azóta is figyelemmel kíséri. Feladataink három csoportba sorolhatók. Egyrészt tanulmányozzuk azokat a gyakorlati problémákat, amelyekkel az UCLAF - most már OLAF[1] - munkatársai a pénzügyi visszaélések ügyében folytatott nyomozásokkor gyakorta találkoznak. Egy sor konkrét kérdéssel foglalkozunk a titokvédelem terén való együttműködéstől a bizonyítási eszközökön át a nemzeti büntetőeljárásokban részt vevő, Bizottságot képviselő tisztviselők jogállásáig.
Ki kellett egészíteni a nemzeti rendszereket a Corpus Juris ajánlásaival összevető tanulmányt is.[2] A Corpus 35 szakasza által az Európai Unió 15 tagállamában felvetett problémák számbavételére egy hatalmas táblázat készült, amely ábrázolja a 15 országot, a 35 szakaszt, valamint - pontról pontra haladva, - a nehézségeket.
A harmadik tevékenységi terület a Corpus Juris külső megítélésének, illetve a tervezettel kapcsolatos vélemények összegzése. Az Európai Parlament óriási munkát végzett a költségvetési ellenőrző bizottsága révén, mint ahogy a szabadságjogokkal és az Európai Unió belső ügyeivel foglalkozó bizottság útján is. A tagállamok különböző kezdeményezései szintén figyelemre méltók.[3] Több tanácskozást szerveztek az európai büntetőjogászok nemzeti egyesületei, még az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó államokban is.
Az Európai Unión kívüli országok némelyike nem csupán lefordította, de meg is jelenttette a Corpus Jurist, amelyet ezután a jogalkotás során néhol figyelembe vettek. Az európai ügyvédek jogvédő szervezete pedig a védelemhez való jog kapcsán fejtette ki véleményét.[4] A külső szemlélők objektív, néhol kritikai álláspontjának megismerése fontos, hiszen - miután nem vettek részt a Corpus Juris megalkotásában - elfogultság nélkül nyilatkoznak.
A Firenzei Európai Intézetben, 1999 májusában rendezett értekezleten - amelynek végső összefoglalóját én készítettem el, - megvontuk a kutatás mérlegét. Az összegzés még nem véglegesített szövegét a nyár folyamán kapták meg a munkacsoport szakértői, majd válaszuk birtokában és figyelembevételével írtam meg azt a három részből álló beszámolót, amelyet 1999. szeptember 30-án terjesztettem a Bizottság és az Európai Parlament elé.
Az első fejezet azokat a nehézségeket tárgyalja, amelyekkel a vizsgálatokat végzők, de néha a bírák is találkoznak, s amelyek miatt a Corpus megalkotása szükséges. A második fejezet a tervezet legitimitását elemzi, hiszen előfeltétel, hogy az minden tekintetben feleljen meg a jogállamiság és a demokrácia támasztotta követelményeknek. A harmadik fejezet veti össze a Corpus egyes szakaszait a nemzeti rendszerek különböző megoldásaival: ahol helyénvalónak ítéltük, a Corpus megfelelő módosítására tettünk javaslatot. Az alábbiakban a három fejezet rövid összefoglalója következik.
- 641/642 -
Az Európai Parlament, az Európai Számvevőszék és a jogelmélet egyes képviselői évek óta hangsúlyozzák: abszurd a határokat megnyitni a bűnözők, s lezárva tartani a bűnüldöző szervek számára. A helyzet egyre súlyosabb, mivel a közös Európa épül, az Európai Unió kvázi-állami struktúrákat hoz létre: költségvetése, köztisztviselői, pénze, autonóm szervei jogalkotási feladata van. A rendszer fejlődésével együtt jár a közös európai érdekek védelmének igénye (költségvetés, euro, európai áruk megjelölése etc).
Európát ugyanakkor nem csupán a belső bűnözés fenyegeti, hanem az ellene irányuló bűncselekmények is. Éppen ezért szükséges a közösségi jog eszközeivel is fellépni; annál is inkább, mert az Európai Unió bővítéséig elengedhetetlen a bűnözéssel szembeni elrettentés, a visszatartó erő megteremtése. Az Európát veszélyeztető, alapvető fontosságú európai érdekeket sértő bűnözés csökkentése céljából erősíteni kell tehát a megelőzést és a bűnüldözést egyaránt.
A hatékony prevenció belső átszervezést feltételez, amely meg is kezdődött az UCLAF független hivatallá alakításával: egy 1999. május 25-i rendelet alapján létrejött az OLAF. Ami a bűnüldözést illeti, a nemzeti és nemzetközi szabályok közelítése folyik. Ennek elsődleges eszköze az együttműködés fejlesztése: két- és többoldalú megállapodások születtek, erősítve az országok közötti horizontális kooperációt, amelyet az UCLAF, illetve az OLAF révén megvalósuló vertikális kooperáció egészít ki.
A munkacsoportunk által készített elemzés eredményeképp világossá vált, hogy számos akadály csorbítja a bűnüldözés hatékonyságát, mihelyst egy csalás nemzetközivé válik. Ehhez tudni kell, miszerint az Európai Unió költségvetésének kárára elkövetett pénzügyi bűncselekmények 80%-a túlnyúlik a határokon. Akadályok főként a titokvédelem, a horizontális együttműködés komplexitása, a vertikális kooperáció hézagai és a bizonyítási eljárások különbözősége terén jelentkeznek.
Titokvédelem. Legyen szó akár banktitokról, akár a nyomozás során felderített bizalmas adatokról, a titokvédelem korlátozó tényezővé válhat. Az európai nyomozóknak gyakorta a titoktartási kötelezettségre hivatkozva nem szolgáltatnak információt. Súlyosítja a helyzetet, hogy a titokvédelem problémáját ráadásul minden állam más és más módon kezeli.
Horizontális együttműködés komplexitása. A két- és többoldalú megállapodások eltérnek egymástól mind a területi hatály, mind az érdemi szabályok terén, s ez a különbözőség nehézséget okoz. Ráadásul megállapíthattuk, hogy a részes államok részéről az egyes kooperációkban részt vevő szervek változnak. A hatáskörök is különböznek országról országra: van, ahol létezik vizsgálóbíró, míg másoknál az ügyész, vagy a rendőrség folytatja a nyomozást. Külön gondot jelent a fellebbezés: kutatásaink során kiderült, miszerint egyes államokban az együttműködés keretében intézményesített hivatalos megkeresések ellen nagy számban léteznek különféle alapon benyújtható fellebbezések, rendkívüli módon lassítva az eljárást.[5] Így mire a hivatalos megkeresés célt ér, gyakran már helyrehozhatatlan a késedelem, s okafogyott az együttműködés.
Vertikális kooperáció hézagai. Ezek a Bizottság képviselőinek a nyomozati eljárásban való részvételekor mutatkoznak meg. A Bizottság tisztviselőinek jogállása ugyanis eltérő az egyes államok büntető eljárásaiban, eltérő az adott országon belül az egyes ügycsoportokban, s megint eltérő a különféle jogintézmények kapcsán. A Bizottság képviselőinek jogállása folyamatosan változik: hol szakértőként, hol tanúként, hol szaktanácsadóként, hol magánfélként, hol pedig a közérdek érvényesítőjének oldalán szerepelnek. E státusok sokszor összeférhetetlenek egymással. A vertikális együttműködést szintén gyengíti az "euro-csalások" regisztrációjának hiánya.[6]
Bizonyítási eljárások különbözősége. Amikor már az összes nehézségen sikerült túljutni, s az ügy a bíróság előtt van, az eljárás gyakran a bizonyítás során akad el. A bizonyítékokról alkotott koncepciók ugyanis igen távol állnak egymástól. A kontinentális jog inkább a legalitás elvén nyugszik.[7] A common law országaiban viszont a bizonyító tény hitelessége kezelt kiemelten.[8] További bizonytalanságok merülnek fel a külföldön beszerzett bizonyítékok felhasználhatósága kapcsán is, kiváltképp akkor, ha azok felkutatása és rögzítése szabályosnak minősül az egyik államban, míg a másik országban nem (vagy ha az egyik jogrend nem tartalmaz szabályt az adott helyzetre vonatkozóan).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
