A Corpus Juris első változata 1996-ban látott napvilágot, a tervezet fogadtatását és érvényesülését munkacsoportunk azóta is figyelemmel kíséri. Feladataink három csoportba sorolhatók. Egyrészt tanulmányozzuk azokat a gyakorlati problémákat, amelyekkel az UCLAF - most már OLAF1 - munkatársai a pénzügyi visszaélések ügyében folytatott nyomozásokkor gyakorta találkoznak. Egy sor konkrét kérdéssel foglalkozunk a titokvédelem terén való együttműködéstől a bizonyítási eszközökön át a nemzeti büntetőeljárásokban részt vevő, Bizottságot képviselő tisztviselők jogállásáig.
Ki kellett egészíteni a nemzeti rendszereket a Corpus Juris ajánlásaival összevető tanulmányt is.2 A Corpus 35 szakasza által az Európai Unió 15 tagállamában felvetett problémák számbavételére egy hatalmas táblázat készült, amely ábrázolja a 15 országot, a 35 szakaszt, valamint - pontról pontra haladva, - a nehézségeket.
A harmadik tevékenységi terület a Corpus Juris külső megítélésének, illetve a tervezettel kapcsolatos vélemények összegzése. Az Európai Parlament óriási munkát végzett a költségvetési ellenőrző bizottsága révén, mint ahogy a szabadságjogokkal és az Európai Unió belső ügyeivel foglalkozó bizottság útján is. A tagállamok különböző kezdeményezései szintén figyelemre méltók.3 Több tanácskozást szerveztek az európai büntetőjogászok nemzeti egyesületei, még az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó államokban is.
Az Európai Unión kívüli országok némelyike nem csupán lefordította, de meg is jelenttette a Corpus Jurist, amelyet ezután a jogalkotás során néhol figyelembe vettek. Az európai ügyvédek jogvédő szervezete pedig a védelemhez való jog kapcsán fejtette ki vé-leményét.4 A külső szemlélők objektív, néhol kritikai álláspontjának megismerése fontos, hiszen - miután nem vettek részt a Corpus Juris megalkotásában - elfogultság nélkül nyilatkoznak.
A Firenzei Európai Intézetben, 1999 májusában rendezett értekezleten - amelynek végső összefoglalóját én készítettem el, - megvontuk a kutatás mérlegét. Az összegzés még nem véglegesített szövegét a nyár folyamán kapták meg a munkacsoport szakértői, majd válaszuk birtokában és figyelembevételével írtam meg azt a három részből álló beszámolót, amelyet 1999. szeptember 30-án terjesztettem a Bizottság és az Európai Parlament elé.
Az első fejezet azokat a nehézségeket tárgyalja, amelyekkel a vizsgálatokat végzők, de néha a bírák is találkoznak, s amelyek miatt a Corpus megalkotása szükséges. A második fejezet a tervezet legitimitását elemzi, hiszen előfeltétel, hogy az minden tekintetben feleljen meg a jogállamiság és a demokrácia támasztotta követelményeknek. A harmadik fejezet veti össze a Corpus egyes szakaszait a nemzeti rendszerek különböző megoldásaival: ahol helyénvalónak ítéltük, a Corpus megfelelő módosítására tettünk javaslatot. Az alábbiakban a három fejezet rövid összefoglalója következik.
Az Európai Parlament, az Európai Számvevőszék és a jogelmélet egyes képviselői évek óta hangsúlyozzák: abszurd a határokat megnyitni a bűnözők, s lezárva tartani a bűnüldöző szervek számára. A helyzet egyre súlyosabb, mivel a közös Európa épül, az Európai Unió kvázi-állami struktúrákat hoz létre: költségvetése, köztisztviselői, pénze, autonóm szervei jogalkotási feladata van. A rendszer fejlődésével együtt jár a közös európai érdekek védelmének igénye (költségvetés, euro, európai áruk megjelölése etc).
Európát ugyanakkor nem csupán a belső bűnözés fenyegeti, hanem az ellene irányuló bűncselekmények is. Éppen ezért szükséges a közösségi jog eszközeivel is fellépni; annál is inkább, mert az Európai Unió bővítéséig elengedhetetlen a bűnözéssel szembeni elrettentés, a visszatartó erő megteremtése. Az Európát veszélyeztető, alapvető fontosságú európai érdekeket sértő bűnözés csökkentése céljából erősíteni kell tehát a megelőzést és a bűnüldözést egyaránt.
A hatékony prevenció belső átszervezést feltételez, amely meg is kezdődött az UCLAF független hivatallá alakításával: egy 1999. május 25-i rendelet alapján létrejött az OLAF. Ami a bűnüldözést illeti, a nemzeti és nemzetközi szabályok közelítése folyik. Ennek elsődleges eszköze az együttműködés fejlesztése: két- és többoldalú megállapodások születtek, erősítve az országok közötti horizontális kooperációt, amelyet az UCLAF, illetve az OLAF révén megvalósuló vertikális kooperáció egészít ki.
A munkacsoportunk által készített elemzés eredményeképp világossá vált, hogy számos akadály csorbítja a bűnüldözés hatékonyságát, mihelyst egy csalás nemzetközivé válik. Ehhez tudni kell, miszerint az Európai Unió költségvetésének kárára elkövetett pénzügyi bűncselekmények 80%-a túlnyúlik a határokon. Akadályok főként a titokvédelem, a horizontális együttműködés komplexitása, a vertikális kooperáció hézagai és a bizonyítási eljárások különbözősége terén jelentkeznek.
Titokvédelem. Legyen szó akár banktitokról, akár a nyomozás során felderített bizalmas adatokról, a titokvédelem korlátozó tényezővé válhat. Az európai nyomozóknak gyakorta a titoktartási kötelezettségre hivatkozva nem szolgáltatnak információt. Súlyosítja a helyzetet, hogy a titokvédelem problémáját ráadásul minden állam más és más módon kezeli.
Horizontális együttműködés komplexitása. A két- és többoldalú megállapodások eltérnek egymástól mind a területi hatály, mind az érdemi szabályok terén, s ez a különbözőség nehézséget okoz. Ráadásul megállapíthattuk, hogy a részes államok részéről az egyes kooperációkban részt vevő szervek változnak. A hatáskörök is különböznek országról országra: van, ahol létezik vizsgálóbíró, míg másoknál az ügyész, vagy a rendőrség folytatja a nyomozást. Külön gondot jelent a fellebbezés: kutatásaink során kiderült, miszerint egyes államokban az együttműködés keretében intézményesített hivatalos megkeresések ellen nagy számban léteznek különféle alapon benyújtható fellebbezések, rendkívüli módon lassítva az eljárást.5 Így mire a hivatalos megkeresés célt ér, gyakran már helyrehozhatatlan a késedelem, s okafogyott az együttműködés.
Vertikális kooperáció hézagai. Ezek a Bizottság képviselőinek a nyomozati eljárásban való részvételekor mutatkoznak meg. A Bizottság tisztviselőinek jogállása ugyanis eltérő az egyes államok büntető eljárásaiban, eltérő az adott országon belül az egyes ügycsoportokban, s megint eltérő a különféle jogintézmények kapcsán. A Bizottság képviselőinek jogállása folyamatosan változik: hol szakértőként, hol tanúként, hol szaktanácsadóként, hol magánfélként, hol pedig a közérdek érvényesítőjének oldalán szerepelnek. E státusok sokszor összeférhetetlenek egymással. A vertikális együttműködést szintén gyengíti az "euro-csalások" regisztrációjának hiánya.6
Bizonyítási eljárások különbözősége. Amikor már az összes nehézségen sikerült túljutni, s az ügy a bíróság előtt van, az eljárás gyakran a bizonyítás során akad el. A bizonyítékokról alkotott koncepciók ugyanis igen távol állnak egymástól. A kontinentális jog inkább a legalitás elvén nyugszik.7 A common law országaiban viszont a bizonyító tény hitelessége kezelt kiemelten.8 További bizonytalanságok merülnek fel a külföldön beszerzett bizonyítékok felhasználhatósága kapcsán is, kiváltképp akkor, ha azok felkutatása és rögzítése szabályosnak minősül az egyik államban, míg a másik országban nem (vagy ha az egyik jogrend nem tartalmaz szabályt az adott helyzetre vonatkozóan).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
