Lovászy a munkajog, az emberi jogok, az EU-jog területén tevékenykedő, szociálisan érzékeny kutató és szerző, aki az elmúlt években már tollat ragadott többek között a humanizmus megújításáról, a fejlesztett emberek és humanoid robotok szuperöreg társadalomban betöltött helyéről szemlélve, és feltette azt a kérdést is, hogy vajon felkészült-e az Európai Unió (EU) az új társadalompolitikai, emberi jogi és szociális kihívásokra és mi várható 2030-ra? Önálló tanulmányban elmélkedett a poszthumán emberi(?) jogokról és a humanizmus megújításáról, illetve arról, hogy miért lesz Fukuyamának igaza a techno-ortodox humanizmus korában. Firtatta már a mesterséges intelligencia (MI) és a robotok szerepét az emberiség szolgálatának nézőpontjából, és a Robo Sapiens, a(z eljövendő?) mesterséges személy kérdéskörét az EU-jog tükrében.[1] Úgy gondolom, hogy e témák valamennyiünket, nemcsak a korral haladni szándékozó jogászokat, hanem a világban zajló új jelenségekre nyitottan tekintő embereket egyaránt foglalkoztatnak, ezért is öröm, hogy a szerzőben egy önálló monográfiává álltak össze a megkezdett kutatások.
Számos sajtóhír jelenik meg arról, hogy a Föld mely országaiban folyik a humanoidok ipari gyártása, jelentős nagyságrendben. Az embereket mindig is foglalkoztatta az intelligens gépek építésének lehetősége, amelyeket az esetek többségében emberi tulajdonságokkal rendelkező androidokként képzeltek el.[2] Ennek kapcsán felmerül, hogy vajon mit gondoljunk az ember szerepéről a gépekkel átszőtt új világban? A könyvet ajánló online tartalmak a leendő olvasó figyelmét a kötetből leginkább arra hívják fel, hogy megtudhatjuk belőle, hogy mi történik, amikor az emberiség egyszerre válik szuperöreggé, és fejlesztett minőségében akár szuperokossá. A 21. század egyik legnagyobb kérdése ugyanis a szerző szerint nem az, hogy milyen lesz a jövő, hanem az, hogy emberek maradunk-e benne. A kötet érinti a demográfiai forradalom, a mesterséges intelligencia, a robotika és a biotechnológia világát, bemutatja, hogyan alakítja át a hosszabb élet, az egészségügyi innováció és a negyedik ipari forradalom a munkát, a gazdaságot és a társadalmat; kik a "posztreneszánsz polihisztorok"?; mit jelent a "fejlesztett ember"?; és miért tekinthető korszakhatárnak a 21. század második évtizede?[3] Több mint 800 forrásra és a kor meghatározó gondolkodóinak munkáira épít a szerző, aki amellett érvel, hogy a jövő legnagyobb kihívásaira csak az emberközpontú gondolkodás megújításával - ezt hívja techno-ortodox humanizmusnak - adhatunk választ.
A szerző szerint 2012-ben minden megváltozott. Interdiszciplináris bevezetést kapunk a 21. századba: gén- és űrtechnológiai, világgazdasági összefüggéseket, emellett demográfiai, a mesterséges intelligenciát tekintő és biotechnológiai összefüggéseket együtt elemezve firtatja a fejlesztett emberek jövőjét, a humanoid robotok jelenét, a fukuyamai haladás-nézőpont egyes kérdéseit. A 2012-es évet biotechnológiai Nobel-díjas esemény, a tudatot érintő fontos deklaráció, az MI elérhetőségét biztosító mobiltelefonok, az Amazon raktárainak megújítása, az UBTech Robotics alapítása, csillagászati és fizikai áttörések, paradigmaváltást jelentő MI-fejlesztések együtt határozták meg, amelyek egy úgynevezett poszthumán korszak kezdetét is jelzik. Hamar kiderül, hogy az embernek nincsen éjjel-nappali folyamatos munkavégzést támogató autonóm akkumulátorcserélő rendszere, és számos kihívás vár ránk, ha egy társevolúcióban tervezünk. Az élettani, társadalmi (pl. idősödés, elnéptelenedés) változásokról többek között Stanislaw Lem és Fukuyama nyomdokain járva olvashatunk, a világ folyásáról és a humanizmus megújításának, illetve megújíthatóságának kérdéseiről gondolkodva.
A biotechnológiai-szociális forradalom, az emberek és robotok egy szuperöreg társadalomban, az emberi jogok és a mesterséges személy kérdései, valamint a
- 39/40 -
homo sapiens conrectus megjelenéséről önálló fejezetet találunk, érdeklődésre okot adó, egyben provokatív alcímekkel: A huszonéves rokkantaktól a 100 éves munkavállalókig; Quo vadis, homo?; Japán, mint az automatizáció bölcsője - és jövője?; Az öregedés újra- definiálása?; Keynes után: az élet (át)érték(elés)e és a boldogság enigmája; és még sorolhatnánk. Az utószó szintén elgondolkodtató felvetése már a címében megmutatkozik: Lehet-e a humanizmus nem keresztény alapú?
Aktuálissá vált napjainkra a korábbi szerzők által vízionált, a technoevolúció utáni poszthumán kort jellemző új világjelenség, amely a humanizmus emberközpontú világképét rombolja le, vagy kezdi ki, és amelynek helyébe egy a szuperöreg társadalmak kihívásaira szükséges megoldást ajánló, a fejlesztett emberek és a humanoid robotok együttműködésén alapuló társadalmi megoldás körvonalazódik. A kötet alcíme önállóan is megjeleníti ezt a problematikát, amely a mű központi témája.[4] A szerző korábbi műhelytanulmánya óta ismerjük a homo sapiens conrectus fogalmát, amelyben már tárgyalta a társadalmi jövőképesség kérdéskörét.[5]
Lovászy a téma korábban általa megújított fogalomkészletét megismétli, amikor a demográfiaforradalmárokat és posztreneszánsz polihisztorokat említi az Ecce homo 2.0 című fejezetben. Összefüggést lát az emberi jogok felülvizsgálatának kérdésköre és a biotechnológiai fejlődés között, emellett a mesterséges intelligencia és az automatizáció "kambriumi robbanása" szerinte a bevándorlás és idősödés tényével együtt jelentős kihívást állít az emberiség elé.[6] Az etika, vallásetika és az emberi élet boldogságbeli értelmét kereső dimenziója kérdéseit feszegeti, a poszthumanizmus mint korszak nézőpontjából. Kitér a mesterséges személy kérdésére is, gazdasági és magánjogi kihívásokat feltárva. Többek közt utal arra a jog partikularizációja kapcsán, hogy a big data és a digitalizáció fejlődésével a jogalkotás egyre inkább egyénre szabott lesz a különböző specifikus csoportok (pl. nők, kisgyermekesek, fogyatékossággal élők, illetve a jövőben a "fejlesztett" emberek) számára, az innováció így alkalmazkodva a szabályozási kihívásokhoz.
A humanizmust interdiszciplinárisan szemlélő mo- nográfia rendkívül szerteágazó, tudományágak témái közt navigáló nagyívű munka. Ha az olvasó nem a biotech-szociális forradalom szakértője, nem Japán-kutató és nem az emberi jogok és a humanizmus mélységi ismerője, riasztónak tűnhet a kötet szerzője által áttekintett és ismertetett tartalom mennyisége. A biotech szociális forradalom című fejezet kiemelt téma, folyamatosan fókuszban marad, hisz visszaköszön az Ecce Homo 2.0 című fejezetben is, amelynek harmadik alegysége szintén a biotech-szociális forradalom további elméleti kérdéseiről és a humanizmus válságáról értekezik.
Vannak, akik hátulról kezdik el egy monográfia olvasását. Aki az irodalomjegyzéktől indítaná e mű kézbevételét, készüljön fel arra, hogy félszáznál is több oldalnyi áttekintésre vállalkozik, de a maximalista formázás egységessége kiválóan segíti a gyors áttekintést. Gazdag merítésre hagyatkozik a szerző, ezzel is segítve a témát tovább boncolgatni szándékozók elindulását, vagy éppen e munkát követő további lehetséges kutatásokat. Ehhez a több mint ezerháromszáz lábjegyzet is segítségül szolgál. A mű egyébként saját bevallása szerint a habilitációs eljárásnak való megfelelés érdekében szükséges módszertannal készült, hipotézissel, kutatásmódszertannal[7]. Tagolása logikus, a címre folyamatosan fókuszáló törzstartalommal, összegzéssel, következtetésekkel, a tartalmat befogadhatóvá tevő ábrákkal és táblázatokkal is bír, például a már szuperöreggé vált Japán nemzeti stratégiáiról, a globális népességváltozásról, ápoló-, háztartási és agrárrobotokról, vagy akár szemléletes demográfiai és foglalkoztatási mutatókról.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
