A Kúria megállapította, hogy a munkaviszonyban álló ügyvezető igazgató kártérítési felelőssége a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) általános, a munkavállalói kártérítési felelősségre vonatkozó szabályai szerint bírálandó el. Ennek megfelelően a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy a vezető állású munkavállaló nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben elvárható, a kárt, valamint az okozati összefüggés fennállását.
Címszavak: vezető állású munkavállaló munkajogi felelőssége, vezető tisztségviselő polgári jogi felelőssége, bizonyítási érdek és bizonyítási teher kártérítési perekben,
Az alperes R. L.-lel együtt 2017. május 25-től 2018. szeptember 12-ig látta el a felperes gazdasági társaság ügyvezetői feladatait, önálló képviseleti jogosultsággal.
R. L. ügyvezető a cég profiljának bővítése érdekében egy szivattyúként funkcionáló, nyerges vonatóhoz kapcsolt félpótkocsi beszerzését tervezte, amelyet internetes hirdetés útján talált meg. Utasítása alapján a felperesi munkavállalók 2018. április 26-án Németországba utaztak a hirdetést feladó GmbH-hoz a jármű megtekintése, kipróbálása, megvizsgálása érdekében. Az eseményről videófelvételt is készítettek.
A megtekintést követően R. L. a jármű megvásárlásáról döntött, azonban németnyelv-tudására tekintettel az alperest kérte fel a gép beszerzésével kapcsolatos ügylet lebonyolítására. Az alperes telefonon vette fel a kapcsolatot az eladóval, közölve a felperes vételi szándékát. Többfordulós alkufolyamat eredményeképpen a tárgyaló felek abban állapodtak meg, hogy a felperes 40 000 euró vételárért vásárolja meg a járművet, amelyet az adásvételi szerződésben rögzített 25 000 euró átutalásával, illetőleg 15 000 euró készpénz megfizetésével egyenlít ki.
A 2018. május 15-én létrejött adásvételi szerződés szerint a felperes mint vevő és a GmbH mint eladó ügyletet kötött egy haszongépjármű megvásárlására, a szerződésben a felek 25 000 euró vételárat tüntettek fel, amelyet a felperes 2018. május 18-án banki átutalással fizetett.
Ezt követően R. L. ügyvezető felkérte M. Sz. nemzetközi árufuvarozással foglalkozó vállalkozót, hogy a tehergépjárművet szállítsa Magyarországra.
Az alperes 2018. május 24-én a felperesi társaság bankszámlájáról 15 000 euró készpénzt vett fel, a bevételi pénztárbizonylat szerint aznap befizette a felperes házipénztárába, majd onnan ezt az összeget és további 500 eurót készpénzben kivett. Ezen összegeket átadta O. I. felperesi munkavállalónak abból a célból, hogy azt adja át M. Sz.-nek. M. Sz. 2018. május 28-án vette át a pénzösszegeket, majd Németországba utazott a megadott címre. A német eladó képviselője részére átadta a vételárrészletet, majd együtt mentek az illetékes német hatósághoz a jármű kiviteli rendszámának elintézése céljából. A megvásárolt járművel M. Sz. 2018. május 31-én érkezett Magyarországra, aki a számára rendelkezésre bocsátott 500 euró költőpénzből 134 eurót költött el, így 366 eurót visszaadott az alperesnek.
K. V. felperesi munkavállaló jelezte, hogy a házipénztárban hiánya van, ezért az alperes utólag, 2018. június 7-én kiállított egy kiadási pénztárbizonylatot összesen 15 134 euróról, kedvezményezettként pedig az eladó cég képviselője lett megjelölve.
A felperes keresetében 15 134 euró és ezen összeg 2018. június 8-tól a kifizetésig számított késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest a Ptk. 3:21. § (2) bekezdése, a 3:24. § (1) bekezdése, a 3:112. § (1) bekezdése, a 6:142. §-a, a 6:519. §-a, valamint az Mt. 80. § (1) bekezdése, illetve az Mt. további rendelkezései alapján. Arra hivatkozott, hogy a haszongépjármű vételárát az adásvételi szerződés szerint 2018. május 18-án átutalással megfizette. Az alperes 2018. június 7-én a felperes házipénztárából 15 134 eurót vett fel, amelyet nem fizetett vissza, az összeggel munkaviszonya megszűnésekor nem számolt el, így az vagyoni hiányként áll fenn, amely semmilyen jogszerű ügylettel nem magyarázható.
A felperes álláspontja szerint az alperes a szerződésszegéssel okozott kárért elsődlegesen a Ptk. 3:24. § (1) bekezdése alapján felel. Másodlagosan az Mt. 180. §-a szerinti megőrzési felelősség alapján kérte az alperes marasztalását. Álláspontja szerint az alperes nem egy ügyvezetővel szemben elvárható magatartást tanúsított, amikor pénzt vett fel a házipénztárból egy már kifizetett adásvétel céljából, ugyanakkor az összeget nem fizette vissza, ezért felelőssége az Mt. 179. §-ában szabályozott felróhatósági alapú munkavállalói kártérítési felelősség alapján is megállapítható.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. A törvényszék bizonyítottnak találta az alperes állítását, amely szerint a felperesi társaság és a német GmbH 40 000 euró vételárban állapodott meg. Az adásvételi szerződésben a felek 25 000 eurót tüntettek fel, amelyet átutalással a felperes teljesített, ugyanakkor a megállapodás szerint a fennmaradó 15 000 eurót készpénzben kellett megfizetnie.
Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy mind a polgári jogi, mind pedig a munkajogi kártérítési felelősségnek is
- 607/608 -
lényeges eleme a kár összegének bizonyítása. Álláspontja szerint a felperes által kárként meghatározott 15 000 euró az adásvételi szerződés tárgyát képező haszongépjármű vételárának része volt, a 134 euró pedig a forgalomba helyezés számlával igazolt költségének minősült, vagyis nem lehetett kárként értelmezni. A törvényszék az Mt. 180. §-a alapján sem találta megállapíthatónak az alperes felelősségét.
A felperes fellebbezése folytán eljárt ítélőtábla ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság szerint a perben azt kellett vizsgálni, hogy az alperes okozott-e kárt a felperesnek, illetve a munkaviszony megszűnésekor az elszámolás körében fennállt-e mulasztás.
Az ítélőtábla álláspontja szerint a törvényszék helyesen járt el, amikor az írásba foglalt adásvételi szerződés tartalmával szemben érdemben értékelte a tanúvallomásokat. Ennek alapján pedig a felperes vagyonában értékcsökkenés nem következett be. A 15 000 euró adásvételi szerződésen kívüliségének értékelése a munkajogi kártérítési felelősség vizsgálatának nem képezte részét, valamint az sem, hogy a számviteli törvény szerinti hiány fennállt-e. A munkaügyi perben kizárólag az alperes mint ügyvezető munkajogi kártérítési felelőssége volt vizsgálható. Mindezek alapján pedig az elsőfokú bíróság helyes indokolással utasította el a felperes keresetét.
Felülvizsgálati kérelmében a felperes arra hivatkozott, hogy az alperes hiányt okozott a cégnek, majd a hiány eltüntetését a felperesi társaság könyveiből színlelt szerződéssel próbálta megoldani. A felperes álláspontja szerint a 15 134 euró jelenleg is hiányként jelentkezik, amely semmilyen jogszerű ügylettel nem támasztható alá, ezért kárnak minősül.
A Kúria szerint a felülvizsgálati kérelem nem volt megalapozott.
A Kúria ítéletében részletesen kitért a bíróságok indokolási kötelezettségére. Kiemelte, hogy önmagában az indokolási kötelezettség megsértése nem állapítható meg amiatt, hogy a levont következtetéssel a fél nem ért egyet. Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben több ügyben kifejtette, hogy a bíróságok indokolási kötelezettségéből nem következik a felek által felhozott minden észrevétel egyenként való megcáfolási kötelezettsége, különösen nem az indítványozó szubjektív elvárásait kielégítő mélységű érvrendszer bemutatása.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
