Tanulmányom célja annak összehasonlító vizsgálata, hogy az európai államok a magyar fogalom szerint körülhatárolható veszélyes üzemi felelősséget milyen módszerek szerint szabályozzák. A magyar megoldással ellentétben általában az jellemző, hogy különös törvényi tényállásokban jelentkezik az egyes tipikus fokozottan veszélyes tevékenységből eredő károkért való felelősség. Van, ahol az analógia alkalmazásával e törvényi fogalmi köröket a bírói gyakorlat kiszélesíti, míg máshol az általános deliktuális felelősségi alakzat magatartási mércéjének (gondossági/vétkességi mércéjének) szintjén szigorítanak. A felelősség objektivizálódását eredményezi az a gyakorlati megoldás is, amely a bizonyítási tehernek minél inkább a károkozóra való hárításában, ezáltal a mentesülés megnehezítésében áll. Az alábbiakban érzékeltetni kívánjuk azt a tendenciát is, hogy az európai kártérítési jogi harmonizációs törekvések (Principles of European Tort Law - 2005; Draft of Common Frame of References, outline edition, 2009) miként hatnak a nemzeti kártérítési jogi reformokra.
Itt kell felhívni a figyelmet arra, hogy a veszélyes üzemi felelősség fogalmi körén kívüli, egyéb vétlen, más néven szigorú vagy objektív felelősségi alakzatok elhatárolása is szükséges ahhoz, hogy az megfelelően vizsgálható legyen. Mindazonáltal észlelhető, nemcsak a magyar, hanem a szakirodalom által hivatkozott külföldi bírói gyakorlatban is, hogy olykor határterületi kérdések megoldásához a veszélyes üzemi alakzat felhívására is sor kerül.[1] Itt kell rámutatnunk arra, hogy maga a magyar jogalkotó is hasonló eszközzel él, amikor a veszélyes állat tartásáért, továbbá a környezet veszélyeztetésével másnak okozott károkért való felelősséget veszélyes üzemi felelősségnek minősíti, hiszen a veszélyességi momentum mellett egyéb rendkívüli tényezőket is értékelés alá kell vonnia a bíróságnak e speciális károkozási helyzetekben.[2]
Ki kell térnünk még arra a kérdésre is, jelen tanulmány vizsgálati körében mit értünk veszélyes üzemi felelősség alatt. Általában igaz, hogy nem kirívó, szokatlan káreseményekhez, hanem adott tevékenység általánosan és különösen veszélyes jellegéhez kell kapcsolni e szigorú felelősséget, annak ellenére, hogy a veszélyes üzemi felelősség kulcskérdése a váratlan rendellenesség felmerülése, amelyhez bármely csekély fokú hiba, mulasztás is társul(hat), és jelentős kárral jár. A magyar bíró gyakorlat szerint a fokozott veszéllyel járó tevékenység megítélésénél a működtetés során alkalmazott eszköz jellemző vonásait kell vizsgálni, és a tevékenységgel elindítható lehetséges okfolyamat következményeit is figyelembe kell venni. Egyedileg kell mérlegelni azt a körülményt, hogy a rendeltetésszerű használat során fellépő csekély rendellenesség okozhat-e aránytalanul széles körben vagy aránytalanul súlyos mértékben károkat.[3]
A fokozott károsodási kockázat jogalkotói és jogalkalmazói értékelése a veszélyes üzemi felelősség központi kérdése. Bár a konkrét káresethez vezető egyedi sajátosságok, ilyen értelemben vett szubjektív körülmények befolyásolják, befolyásolhatják az üzembentartó felelősségét, azonban általánosan követendő elv, hogy a fokozott veszéllyel járó tevékenységért (vagy a dologért való) speciális kártérítési felelősség megállapításához a konkrétumoktól részben eltávolított, objektív szempontokra kell hagyatkozni. Koziol véleménye szerint a veszélyesség megítéléséhez három feltétel, körülmény vizsgálata szükséges 1) a kár bekövetkezésének valószínűsége, 2) a kár kiterjedt, nagy volta és 3) a kockázat, veszélyforrás kontrollálhatósága.[4] E tényezőket egymásra tekintettel kell értékelni, és különböző súllyal esnek latba az egyes károkozási helyzetekben. Büyüksagis és van Boom szerint, akik a tevékenység helyett a dologban, eszközben bennerejlő veszélyességet helyezik e szigorú felelősség fókuszába, a kockázat megítélése objektív adatok figyelembevételével lehetséges, úgymint a veszélyeztetett életek száma, a káresemény társadalomra gyakorolt hatása és az elszenvedett sérülések. Kritikával illetik ezért a jelenkori jogalkotást, mivel a jelenlegi rendelkezések többsége a tevékenység veszélyességét emeli központi kérdéssé, így hiányzik a szabályozásból az objektív módszer.[5]
- 399/400 -
E tanulmány a tényállás történeti fejlődésének, a mögöttes elméleti megfontolásoknak, jogpolitikai célkitűzéseknek a bemutatására nem vállalkozhat, azonban rögzíthető, hogy a fokozott veszéllyel járó tevékenységért vagy dologért való kártérítési felelősségnek közös jellemvonása az egyes országokban a közös vétkességi kártérítési felelősségi szemlélettől való eltávolodás, netán az azzal való szakítás, amelyet azonos vagy hasonló elméleti megfontolásokkal indokoltak. Ezt követően vizsgáljuk meg először a tevékenység-központú megközelítést követő nemzeti szabályozási megoldásokat.
Az alább felvázolandó reformtörekvések ellenére az osztrák jog a veszélyes üzemi felelősségre nézve általános szabályt nem alakított ki. Az egyes veszélyforrások szerint meghatározott felelősségi tényállások különös törvényi rendelkezésekben jelentkeznek. E veszélyforrások a gépjárművek és vonatok (Eisenbahn- und Kraftfahrzeughaftpflichtgesetz), a repülőgépek (Luftfahrgesetz), az atomerőművek (Atomhaftungsgesetz), az elektromos és gáz berendezések és az energia szállítása (Reichshaftpfilchtgesetz), az csővezetékek (Rohrleitungsgesetz), a bányák, az erdőre veszélyes légszennyező anyag kibocsátása (Forstgesetz) és a géntechnológiai eljárások (Gentechnikgesetz). Az eltérő mértékű veszélyességhez arányos mértékben kapcsolódnak kimentési szabályok. Így például a géntechnológiából fakadó kártérítési felelősség alól mentesülési okot jelent nemcsak a hadiállapot, a polgárháború, a felkelés, vagy előre nem látható és következményeiben elkerülhetetlen természeti jelenség, harmadik személynek a biztonsági intézkedések ellenére bekövetkezett károsító szándékú magatartása, hanem a jogszabályi rendelkezések vagy a hatósági előírások betartása is.[6] Az atomkárokért és a légi járművek által okozott károkért való felelősség alól a vonatkozó törvények még vis maior esetén sem engednek mentesülést. A csővezetékek (és kapcsolódó műszaki berendezések) üzemeltetéséből fakadó károkért való felelősséget kizárja a károsult személynek a közreható cselekménye, továbbá az, ha a károsító esemény magából a károsodott dologból indult ki, vagy azt elősegítette; és szintén mentesülési okot jelentenek a háborús események, a felkelés, a zendülés, a polgárháború és a terrortámadás.[7] Ezzel szemben a gépjármű üzembentartója mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kár elkerülhetetlen esemény hatására következett be, amelyet nem a gép hiányossága, sem pedig a gépjármű vagy vasút működtetésének rendellenessége okozott. Különösen ilyen elháríthatatlan eseménynek minősül a károsultnak, harmadik személynek vagy állatnak a közrehatása, feltéve, hogy ez utóbbi esetekben az üzemeltető és közreműködői a körülmények által megkívánt gondossággal, körültekintéssel jártak el (nach den Umständen des Falles gebotene Sorgfalt beachtet haben)[8] Koziol ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a veszélyes üzemi felelősség egyes eseteiben a felelősségi mérce egyrészről magában foglalja a gondos eljárás követelményének egyes elemeit - itt visszahozzák a megkövetelt gondos magatartási mércét-, másrészről viszont a veszélyességért való felelősséget el is szükséges határolni a gondossági mércétől. Az alperesnek nem azt kell bizonyítani, hogy az elvárható gondos magatartást tanúsította, hanem azt, hogy a legnagyobb fokú gondosság mellett sem volt elkerülhető a károsodás.[9]
A magyar bírói gyakorlathoz hasonlóan a gépjárművek üzembentartását az osztrák bírói gyakorlat is kiterjesztően értelmezi. Működtetésnek minősül nemcsak a jármű haladása, hanem a haladás érdekében való készenlétben tartása is.[10] A vasútállomáson bekövetkezett balesetekre is kiterjed a törvény hatálya, mint a vasúti közlekedés tipikus kockázatára.[11]
Koch és Koziol rámutatott arra, hogy egyes esetekben az osztrák bíróság a bizonyítási teher megfordításával szigorította a felelősséget, amennyiben az alperes körében megemelkedő, fokozott veszélyforrást észlelt. Az osztrák polgári törvénykönyv (ABGB) ezt a megoldást az épület hiányosságaiból származó és az állat által okozott károkért való felelősség körében alkalmazza.[12] A felelősség fennáll, ha az alperes nem tudja bizonyítani, hogy a károsodás megelőzése érdekében megkövetelt gondos magatartást tanúsította.[13] Az osztrák bírói gyakorlat e követelményt újabban kiterjesztette, a felelősség alóli mentesüléshez azt kell bizonyítania, hogy a károsodás megelőzése érdekében minden ésszerű intézkedést megtett.[14] Itt kell azonban megjegyeznünk, hogy e törvényi esetek (épületkárok, állat által okozott károk) már részben túlterjeszkednek a veszélyes üzem fogalmi körén.
Az osztrák bírói gyakorlat további meghatározó sajátossága az analógia alkalmazása, amellyel az újonnan jelentkező fokozott veszéllyel járó tevékenységekre a meglévő fragmentált felelősségi szabályok alkalmazását kiterjeszteni kívánják. Az analógia alkalmazásának feltétele azonban a tényállások hasonlósága. Honsell mutat rá arra az érdekes példára, hogy a drótpályás sífelvonót, libegőt (schlepplift) az osztrák bíróság nem tudta ana-
- 400/401 -
lógia alkalmazásával a vasúthoz hasonlítani, és ezáltal a szigorú felelősséget arra kiterjeszteni. Ezért az osztrák vasúti és közúti gépjármű törvényt módosították és nevesítették abban a felvonót is.[15] Büyüksagis és Boom szerint az analógia alkalmazására különösen a veszélyes kereskedelmi tevékenységekből fakadó károkért való felelősség körében került sor.[16]
Tanulságos az osztrák bírói gyakorlat, ahogyan a meglévő veszélyes üzemi felelősséget megállapító rendelkezések alkalmazásának az analógia útján való kiterjesztéséhez a következő tesztet folytatja le: Egy tevékenység akkor alapoz meg szigorú felelősséget, ha annak általános és különös jellemvonásai mások érdekeit oly módon veszélyeztetik, hogy az alapvetően, lényegesen kiterjeszti a modern élettel együttjáró kockázatok szintjét: így például elemi erők szabadjára engedése, erős gépek nagy sebességen működtetése vagy gyúlékony és más hasonló anyagok használata.[17]
Az ABGB kártérítési joga megújítására irányuló törekvések már több mint tíz éve reformjavaslatban konkretizálódtak. Az Európai Kártérítési Jogi Kutatóközpont 2005-ben nyújtotta be az osztrák tudományos akadémiának javaslatát, amelyet a Koziol vezetése alatt álló szakértői csoport készített. Erre reakcióképpen, Reischauer, Spielbüchler és Welser a Ludwig-Boltzmann-Institut munkatársaiként kidolgozták és 2008-ban közzétették saját javaslatukat, amelyet 2011-ben Kathrein javaslata követett.[18]
A Koziol-javaslat az alábbi módon szövegezte be a veszélyes üzemi felelősség (pontosabban a Gefährdungshaftung) általános szabályát: (1302.§) (1) Fokozott veszélyforrás (üzemben)tartója felel, ha az kárt eredményez. Az minősül üzembentartónak, akinek a veszélyforrás működtetéséhez különös érdeke fűződik, aki a költségeit viseli és aki valójában afelett rendelkezni jogosult. (2) Fokozott veszélyforrás áll fenn, ha egy dolog rendeltetésszerű használata vagy egy tevékenység a megkövetelt gondosság ellenére is gyakori vagy súlyos kárral jár. Fokozott veszélyforrásnak minősülnek különösen az atomerőművek, a duzzasztógátak, a kőolaj-, gáz- és elektromos vezetékek, a lőszergyárak és raktárak, továbbá a légijárművek, a vasutak és drótkötélpályás felvonók, a motoros gépjárművek és motorcsónakok, ugyanígy a bányák és a robbantások. A következő paragrafus a megnövekedett veszélyhelyzetekből fakadó károkra szigorú felelősségi szabályt tartalmazott, amely elsősorban a bizonyítási teher megfordításával sújtja a károkozót. Ilyen megnövekedett veszélyforrást (erhöhte Gefahr) hordoznak az állatok, az építkezés, az alacsonyabb sebességgel közlekedő gépjárművek, vagy egyéb nagyobb sebességgel végzett tevékenységek, mint például a kerékpározás vagy a síelés. E szabályokat a javaslat az általános részben helyezte el, míg speciális felelősségi tényállásokként szabályozta ezen túlmenően a termékfelelősséget, a közlekedési eszközök használatáért való felelősséget és a környezetveszélyeztető tevékenységért való objektív felelősséget.[19]
Svájcban a veszélyes üzemi felelősségi alakzat szintén különös törvényi rendelkezésekben jelentkezik. Honsell felsorolásában kiemeli a gépjárműveket, a légi járműveket, a vasutat, az atomerőművet és a nukleáris anyag szállítását, az elektromos energiát, a szállító vezetékeket, a robbanóanyagot, a vadászati tevékenységet és a környezetkárosítást, mint legfontosabb esetköröket.[20] Ide sorolja továbbá a hibás termék által okozott károkért való felelősséget, a termékfelelősséget. Mindazonáltal Koziol véleménye inkább tűnik követhetőnek, aki szerint ugyan szintén szigorú felelősségi formáról van szó, de kialakításában csak másodlagos szerepet játszik a veszélyességi momentum, elsődleges tényálláselem itt a termék hibája, defektusa, amiből ered a fokozott kárkockázat.[21] Itt kell megjegyeznünk, hogy Widmer meglátása az, hogy a szigorú felelősségnek valamennyi formáját áthatja a tágabb értelemben vett veszélyesség. Viszont jelenkori társadalmunkban már nemcsak a műszaki forrású veszélyesség, kárkockázat az, ami szigorúbb felelősséget alapoz meg. A hatalmas vállalatok mind bonyolultabb és részegységeikben specializálódott működése is egyfajta megemelkedett kockázattal, szóhasználata szerint szervezési kockázattal jár (liability for organizational risk). E speciális kockázat körébe sorolja ő a termékfelelősséget.[22] Megjegyzi, hogy a svájci jogban a veszélyes üzemi felelősség a 19. század végétől kezdődően, hiába járt be jelentős fejlődési utat, a tudomány számára továbbra is az általános vétkességi felelősség alóli kivételként értelmezett. Widmer és Vessner szerint ez a svájci jogban olyan axiómát képvisel, hogy senki sem érzi szükségét annak, hogy megkérdőjelezze.[23]
Widmer, Honsellel egyezően kifejti, hogy a kifejezetten nem nevesített esetekre a svájci bíróságok egyenesen bűnnek tartják a törvényi rendelkezések analógia útján való kiterjesztő értelmezését. Az egyik legfontosabb érv az analógia alkalmazásával szemben tehát az, hogy a különös felelősségi tényállások jogalkotói kiképzésével ellentétes len-
- 401/402 -
ne azok fogalmi körét újabb esetekre kiterjeszteni. (singularia non sunt extendenda). Honsell rámutat azonban arra, hogy ilyen logikai tétel legfeljebb a büntetőjogot jellemezheti, bár való igaz, hogy a bírói analógia sem megoldás minden újonnan felmerülő esetben, hiszen a tényállások hasonlóságának hiánya, vagy a szabályozási hézag kizárják annak alkalmazhatóságát. Az olasz Ptk. egyébként ezt 14. cikkében ki is mondja, hogy a speciális törvényi rendelkezések nem alkalmazhatók a szabályozni kívánt eseteken kívül más esetekre.[24]
A svájci kötelmi törvény általános részének reformjavaslata[25] ez okból a veszélyes üzemi felelősségre általános szabályt állít "Veszélyeztetésért való felelősség (Gefährdungshaftung)" cím alatt. Az első bekezdés szerint aki különösen veszélyes tevékenységet folytat, felel azért a kárért, amely az arra jellemző kárkockázat megvalósulásából előáll. A második szerint egy tevékenység különösen veszélyesnek akkor minősül, ha az alkalmazott anyag, gép vagy energia annak természete vagy a felhasználás módja folytán alkalmas arra, hogy minden gondosság kifejtése mellett is gyakori vagy súlyos károkat idézzen elő. (Entwurf Art. 60.)
Az általános szabály bevezetését Widmer a következőképpen indokolja. Egy általános és kellőképpen rugalmas rendelkezés a bíróság számára lehetővé teszi, hogy a különböző ügyekben az egyenlőtlen és igazságtalan döntéshozatalt elkerülhesse. Emellett a bíróság szabadon alkalmazhatja az ésszerű analógiát. E szabály nem váltja fel a svájci jogban már korábbtól létező speciális törvényi tényállásokat. Meglátása szerint átjáróként (Durchgangfunction) fog szolgálni, amely a nyilvánvaló joghézagok kitöltésének eszköze lehet.[26] Honsell ellenvetése viszont az, hogy az általános és a különös veszélyes üzemi tényállások egyidejű szabályozása nem ésszerű.[27]
A Gefährdungshaftung lényegét Wagner abban ragadja meg, hogy a másnak okozott károkért való felelősségnek azon formája, ahol károkat nem valamely kötelezettség megszegése - és ez okból nem vétkes magatartás - okozott. A kártérítési kötelezettség nem abból fakad, hogy a károkozó tudatosan vagy anélkül törvény által adott védőintézkedéseket hanyagolt el. A Gefährdungshaftung német kifejezés, amelynek párja más nyelvben nem lelhető fel. A francia responsabilité du fait des choses, az angol common law strict liability kifejezése nem ugyanazt takarja, közös viszont mind a háromban, hogy a vétkességi feltételtől elkülönül. A Gefährdungshaftung a nevében viseli a felelősségi alapot jelentő követelményt: a károkozó felel, ha fokozott veszélyforrást állít elő vagy kontrollál, amely a környezet számára nem teljes mértékben elhárítható károsodási kockázatot eredményez. A felelősség fakadhat egy technikai eszköz vagy berendezés tartásából vagy állat tartásából, de nem valamely dolog puszta birtoklásából. A francia dolgokért való felelősség (Sachhalterhaftung) viszont nincs lekorlátozva a különösen veszélyes dolgokra, hanem érvényes bármilyen típusú tárgyra és nem szükségeltetik akármilyen a biztonságosságát érintő hiba, ezáltal szintén vétlen felelősségi forma, de nem veszélyes üzemi felelősség a tulajdonképpeni értelmében. Túl a jogalkotói és bírói iránymutatásokon, a veszélyes üzemi felelősség és a vétkességen alapuló felelősség elhatárolása nehéz és vitatott. A két felelősségi alap gyakran sokkal közelebb áll egymáshoz, mint az elméleti nézőpontból következnék, jegyzi meg Wagner. Alapvető és egyben gyakorlati különbségtétel azonban, hogy a vétkességen alapuló felelősség esetében a magatartás jogellenességét is bizonyítani kell.[28]
Németországban a veszélyes üzemi felelősség - szemben az általános vétkességen alapuló felelősséggel - szintén különös törvényi rendelkezésekben, a BGB-n kívül szabályozott esetekben jelentkezik, így például a német közlekedési ágazati törvényekben: Haftpflichtgesetz (HPflG, 1871), Straßenverkehrsgesetz (StVG, 1909), Luftverkehrsgesetz (LuftVG, 1922). Szintén fokozott veszélyhelyzetből fakadó speciális kártérítési felelősséget állapít meg az Umwelthaftungsgesetz (UmweltHG).
A HaftpflichtGesetz (HafPflG) hatálya kiterjed a vasutak, a függővasutak üzemeltetéséből, a távvezetéken vagy csővezetéken szállított elektromos áram, gáz, gőz vagy folyadék szállításából, vagy azok szállítását szolgáló berendezésekből eredő károkra. Ide sorolja továbbá a különböző bányászati tevékenységeket, és gyárakat, bár rendelkezéseiben kerüli a fokozott veszélyforrásra való utalást. Általános kimentési okként az erőhatalmat (höhere Gewalt) határozza meg.
A német joggyakorlat vonakodik az analógia alkalmazásától, jegyzi meg Büyüksagis és Boom.[29] Az ezáltal keletkezett űrt az ún. védő-óvó mellékkötelezettségek (Verkehrssicherungspflichten) bírói joggyakorlat általi kifejlesztésével töltötték ki, amely bírói döntések többek között a fokozott veszéllyel járó egyes tevékenységek vonatkozásában is szigorúbb felelősséget állapítottak meg.[30] Ezen vétkességi felelősségi alapon kifejlesztett elméletre hagyatkozva Németországban (továbbá Svájcban
- 402/403 -
és Törökországban) a bírói gyakorlat az elvárható gondos magatartásnak olyan szigorú mércéjét állította fel, amely gyakorlatilag a károkozó kimentésének lehetetlenségét eredményezi. A vétkességen alapuló felelősséget kvázi-objektív felelősséggé alakították, ahol az alperesnek azt kell bizonyítania, hogy a bíróság által megemelt, a lehető legnagyobb fokú gondosságot, mint ésszerűen és gondosan eljáró személy kifejtette.[31] E mellékkötelezettségekért való speciális felelősség megteremtésével tehát a bírói gyakorlat hidat alkot az elszórtan alkalmazott szigorú felelősségi tényállások és a vétkességen alapuló általános felelősségi tényállás között.
A "Verkehrssicherungpflicht" alkalmazását azonban komoly kritika érte és éri a mindenkori német dogmatikában. Hein Kötz az 1970-ben megjelent tanulmányában, utalva Esser megállapításaira, igencsak kétséges intézménynek tartotta, amely ellenőrizhetetlen módon vegyíti a veszélyes üzemi és az általános felelősségi tényállás elemeit. Hozzáfűzte továbbá, hogy egy védőkötelezettség-sértés mindig csak utólagosan állapítható meg, amikor az alperes vagy emberei a konkrét károkozási helyzetben fennálló kötelezettségüket megsértették. A konkrét veszélyhelyzetet teremtő cselekvés vagy mulasztás vizsgálatát célozza meg ez az elv, és nem az adott tevékenységgel járó általános kockázatot ragadja meg, amelyből fakadó károkért az alperes - legyen magatartása akár vétkes akár vétlen - felel. Kötz feltette továbbá azt a kérdést, vajon a német dogmatikai hagyományokat figyelembe véve lehetséges-e különös törvényi tényállások bővítésével kidolgozni a veszélyes üzemi felelősséget, azonban jelenleg ilyen általános érvényű szabály nincs, és a meglévő egyik tényállás sem alkalmas meglátása szerint a kiterjesztésre.[32]
Az olasz Polgári Törvénykönyv (Codice Civile Italiano) 2050. §-ában a veszélyes tevékenységért való felelősség általános szabályát szövegezi meg: Bárki, aki másnak valamely természeténél fogva vagy az alkalmazott eszközök okán veszélyes tevékenység kifejtésével kárt okoz, felel a károk megtérítéséért, kivéve, ha bizonyítja, hogy a károsodás elkerülése érdekében szükséges minden megfelelő intézkedést megtett.[33] Egyébként ilyen általános szabály, generálkauzula alkalmazása általában nem jellemző az olasz ptk.-ra. Egyébiránt több szerző is javasolja egy olyan általános szigorú felelősségi tényállás megfogalmazását, amely a vétkességen alapuló felelősséggel egyenrangú.[34]
Az általános szabályt követi az őrizetben tartott dolgok által okozott károkért való felelősséget (2052.§), az állat által okozott károkért (2053.), az épület, építmények összeomlásából eredő károkért való felelősséget (2054.) rendező normák. A 2055. § a gépjármű-közlekedés által okozott károkért való felelősséget tárgyalja.
Visszatérve a veszélyes üzemi felelősség általános tényállásához, a felelősség megállapításához általában elegendő a tevékenység és a kár közötti okozati összefüggés bizonyítása. Nem állapította meg azonban a bíróság a szigorú felelősséget távoli okozati összefüggés esetében sem.[35] A bírói gyakorlat veszélyes tevékenységnek tekinti például az építkezést[36]. A magyar döntéshez hasonlóan azonban az olasz gyakorlat nem tekinti veszélyes üzemnek a bankfiókot, az ott elkövetett rablás esetében sem.[37] Veszélyes tevékenységnek minősíti ezen kívül a vadászatot, az olaj tengeri szállítását, az orvosi-egészségügyi tevékenységeket, a kőolaj szállítást, a gázpalack gyártást és szállítást, a villamos energia-hálózatot és a bányászatot. Így következtetésként leszűrhető, hogy bár maga a törvényi rendelkezés a tevékenység veszélyességéhez nem kapcsolja a fokozott vagy rendkívüli jelzőt, mégis az irányadó gyakorlatból kitűnően nem bármely, hanem az átlagos mértékűt meghaladó, jelentős károsodási kockázattal járó tevékenységek tartoznak e szabály hatálya alá.
Itt kell megjegyezni, hogy külön jogszabály rendezi a bányakárok teljeskörű megtérítését[38] és az atomkárokért való felelősséget.[39] Szintén speciális rendelkezések vonatkoznak a légijárművek által okozott károkra, a nemzetközi egyezményeknek megfelelően.
Az olasz Ptk. 2051. szakasza szoros rokonságot mutat a francia Code Civil 1242. (1384.)[40] szakaszának szabályával: Mindenki felelős az őrizetében tartott dolog által másnak okozott károkért, kivéve, ha bizonyítja, hogy a károsodás előre nem látható, véletlen esemény következménye. A francia Code Civil hatást gyakorolt többek között a belga, a spanyol és az olasz polgári jogra illetve törvénykönyvre is, bár jelen tényállás részben eltér a francia megoldástól. Eredetileg a bírói gyakorlat megszorítóan értelmezte, és kizárólag a dolog állapotából eredő illetve a használatához tipikusan kapcsolódó károkra alkalmazták.[41] A jelenlegi kiterjesztett értelmezést jól példázza az az eset, amikor a szemetes kukát az utca közepén hagyó tulajdonos köteles volt az abba beleütköző autós kárának a megtérítésére. E szabály olyan speciális kötelezettséggel terheli a dolog tartóját, amely nemcsak a dolog feletti ellenőrzésben áll, hanem kiterjed
- 403/404 -
minden olyan szükséges intézkedésre, amely a dolognak a másokra gyakorolt károsító hatása kivédését szolgálja. A dolog őrzőjének tehát - alkalmazkodva a mindenkori körülményekhez - meg kell akadályoznia, hogy a dolog akár természetes mozgásában, viselkedésében, akár a véletlenszerű körülmények által hozott konkrét helyzetben megnövekvő károsító sajátossága folytán másoknak kárt okozzon. Ilyen értelmezés mellett a dologban benne rejlő veszélyesség véleményünk szerint már nem releváns tényálláselem, kilépünk ezáltal a veszélyes üzemi felelősség vizsgálódási köréből. A dolog őrzője egyébiránt nem mentesül a felelősség alól, ha pusztán arra hivatkozik, hogy a kár harmadik személy beavatkozása vagy a károsult közrehatása folytán következett be, csak akkor, ha az előre nem látható, váratlan eseménynek minősül. Ezáltal magatartásának vétkessége nem lesz bizonyítási kérdés, az vélelmezett.[42] Spitzmiller szerint e tényállás további sajátossága az, hogy az okozati összefüggés vélelmét teremti meg, amellyel szemben a dolog őrizőjét terheli a bizonyítás, miszerint a kárt valamely előre ne látható, váratlan esemény okozta. Itt kell azonban felhívnunk a figyelmet arra, hogy továbbra is a károsultat terheli annak bizonyítása, hogy kára és a dolog sajátossága között az okozati összefüggés fennáll. Spitzmiller felhívja az olasz Semmítőszéknek a Bernabei kontra Palazzari ügyben, 1992-ben hozott döntését, amely az előre nem látható, vártalan eseményt (caso fortuito) úgy határozta meg, mint egy önálló okozatossági lendülettel és megjósolhatatlan és kivédhetetlen karakterrel felruházott elem közbejöttét.[43]
Amíg az olasz szabályozás sajátosan ötvözte a tevékenység-központú és a dolog veszélyessége központú felelősségi szabályokat, addig a francia szabályozás úgy tűnik ilyen vegyes megközelítésű objektív felelősségi rendszer kialakításának ellenáll, megőrizve a Code Civil által megteremtett francia magánjogi hagyományokat.
A francia kártérítési jogra az általános szabályok alkalmazása jellemző mind a mai napig, amely a bírói jogfejlesztés számára hatalmas teret enged.[44] Galand-Carval előadása szerint Franciaországban a vétlen felelősség Saleilles[45] és Josserand hatására a 19.-20 század fordulóján nyert teret, amikor is a legfelsőbb bíróság a Code Civil a dolgok által okozott károkért való felelősséget (le dommage est causé par le fait d'une chose) megalapozó 1242.§ (1384.§) első mondatát[46] vétlen felelősségi formaként értelmezte egy vontatóhajó-gőzgép felrobbanása ügyében.[47] E rendelkezés vált ugyanis a francia objektív felelősség doktrínájának nem szándékolt talapzatává, jegyzi meg Moréteau.[48] Ezt követően azonban mind a jogirodalomban, mind a joggyakorlatban olyan álláspontok jelentkeztek, hogy a dolgok között, aszerint hogy veszélyes-e vagy sem, emberi használatra szolgáló vagy sem, ingó vagy ingatlan, különbséget kell tenni és ettől függően dől el, hogy a Code Civil fenti szakasza alkalmazható-e az adott ügyben. E különbségeket a Jand'heur ítélet szüntette meg, ugyanis e döntés nem magát a dolgokat, hanem a dolgok tartásátőrizetét helyezte e felelősségi tényállás középpontjába. Ezt követően a szigorú felelősség kapcsán már nem a vétkesség vélelme, hanem a felelősség vélelme kifejezést használták a kapcsolódó ítéletek. Továbbá rögzítette a fenti ítélet, hogy bármely élettelen dolog által okozott károkra e tényállás alkalmazható, tehát - Ripert véleményével ellentétben - nemcsak azokra a dolgokra, amelyek veszélyesek.[49] A felelősség megállapításának azonban feltétele, hogy a dolog a károsodásban aktív szerepet játsszon (fait de chose), amely vagy azt jelenti, hogy a dolog mozgásban volt, vagy azt, hogy valamilyen rendellenességet mutasson szerkezetében, működésében, elhelyezkedésében vagy állapotában. A bírói gyakorlatban kidolgozott eme tételeket a lejjebb említendő, 2005. évi Catala-javaslat és a 2017 márciusában közzétett kártérítés jogi törvényjavaslat is kifejezetten tartalmazza.[50] A felelősség alóli mentesüléshez a dolog őrizőjének külső erőhatalom fennállást kell bizonyítania, amely vagy természeti jelenség, vagy a károsult vagy harmadik személynek olyan közrehatása, amely előre láthatatlan és elháríthatatlan.
A Code Civil 1242. (1384.)§-ának alkalmazását még a 20. század jogalkotási termékei sem befolyásolták különösebben, azok inkább csak mint kiegészítő rendelkezésekként jelentkeztek[51]. A Code Civil a speciális felelősségi szabályok körében jelenleg a termékfelelősséget (1245.-1245-17.§§) és a környezeti károk megtérítését (1246.-1252.§§) szabályozza. A kódexen kívüli speciális törvények közül kiemelkedik a közúti közlekedési balesetekből eredő kártérítési igényeket rendező 1985. július 5.-i törvény, a loi Badinter.[52] A törvény hatálya kiterjed minden olyan balesetre, amelyben földi jármű érintett (kivéve a kötöttpályás járműveket , így vasút, villamos), ahol a károsult akár szerződéses viszonyban akár annak hiányában, akár a járműben ülve, akár azon kívül, sérül. Tehát a szerződéses viszony az erre alapított kártérítési keresetekben irreleváns. A közlekedési baleset jelleg azt
- 404/405 -
jelenti, hogy a járműnek a közlekedésben részt kell vennie, de szintén annak minősül, ha parkol vagy leállították. A sofőr és az autó "üzembentartója" egyaránt felel. Nem hivatkozhatnak sem erőhatalomra, sem harmadik személy közrehatására. Ha a károsult (áldozat) nem a sofőr volt, akkor testi sérülésekből eredő kára megtérítését követelheti, és a kártérítésre kötelezett csak akkor mentesül, ha a baleset egyedül a károsult kimenthetetlenül vétkes magatartásából származott (faute inexcusable). Gyakorlatilag az öngyilkosság illetve az öngyilkossági kísérlet esetén kizárt a kártérítési igény. Ha az áldozat volt a sofőr, akkor kártérítési igénye vétkes közrehatása által csökkentett. Dologi károk esetében az áldozat közrehatása a kártérítés csökkentéséhez vagy kizárásához vezet.
Ahogyan a DCFR és a PETL más tagállamok nemzeti joga fejlődésére is hatást gyakorolt, így a francia jogra is. 2005-ben nyújtotta be a Pierre Catala Professzor által vezetett munkacsoport az igazságügyi minisztériumnak a teljes kötelmi jogot átfogó reformjavaslatát (Avant-projet de réforme du droit des obligations et du droit de la prescription), más néven Catala-javaslatot. E javaslat a francia magánjogba is bevezetni kívánta a fokozott veszéllyel járó tevékenységért való általános felelősségi tényállást. Eszerint: különös szabályok eltérő rendelkezése hiányában, aki rendkívül veszélyes tevékenységet végez, még ha jogszerűen is, köteles viselni az ebből eredő károkat. Rendkívül veszélyes a tevékenység, ha különösen jelentős károk érhetnek nagyszámú károsultat. A személy csak akkor mentesülhet a felelősség alól, ha bizonyítja a károsult önhibáját.[53] Maga a tényállás azonban nem meríti ki a magyar jog szerinti értelemben vett veszélyes üzemi tényállások teljes körét, hanem kizárólag a rendkívüli veszélyre és az abból fakadó kárkockázatra reagál. A javaslat indokolása szerint is e szakasz az óriási méretű ipari katasztrófák kárfelelősségi kérdését hivatott rendezni.
E szakasz azt azt kidolgozó munkacsoportban is jelentős vitát váltott ki. A bevezetése mellett szóló legfőbb érv a környező európai államok jogához való közelítés volt, továbbá az, hogy lényegében egybecsengene a közigazgatási bírósági joggyakorlattal. A csoport más tagjai azonban ellenvetésüket fogalmazták meg, mivel más objektív felelősségi szabályok, így a dolgok által okozott károkért való felelősségi tényállás miatt e szabály bevezetése haszontalan. Ezzel szemben megfogalmazott érvként jelentkezett az a jogalkotói intenció, hogy a hatalmas kiterjedésű ipari kataszrófák esetében ez az újonnan bevezetendő szabály alkalmazása megfelelőbb lesz, mint az egyes személyek közötti dolgok által okozott károkért való felelősség tényállása.[54]
A Catala-tervezetet 2008-ban a szerződési jogot, majd 2011-ben a kártérítési jogot érintő újabb reformjavaslatok követték, amelyek Francois Terré nevéhez fűződnek. A Terré javaslat (2011) speciális felelősségi tényállásként tárgyalja a dolgok által okozott károkért való felelősséget, de nem tesz különbséget a dolgok között, még azok belső, immanens veszélyességét illetően sem, amely egyezik a hagyományos francia jogi gondolkodással, teszi hozzá Moréteau.[55] Időközben 2010-ben M. Laurent Béteille szenátor szintén előterjesztette kártérítési jogi törvényjavaslatát, amely a Terré-javaslattal egyezően, és a Catala tervezettől eltérően egyedül a hagyományos francia jogi "responsabilité du fait des choses" elvet tartja fenn, mint a szigorú felelősség központi tényállását, és nem nevesíti önálló tényállásban a rendkívül veszélyes tevékenységéért fennálló felelősséget. Véleményünk szerint a szabály bevezetését a két szigorú felelősségi tényállás gyakori konkurálása miatt feleslegesnek tartották. 2017 márciusában új és teljesebb törvényjavaslat-változatot tett közzé az igazságügyi minisztérium.[56] Mind a Terré-javaslat, mind a minisztériumi tervezet speciális felelősségi rendszerként a termékfelelősséget és a közúti balesetekből eredő felelősséget nevesíti és szabályozza.
Az angol jogirodalom szerint a common law rendszerében nem lehet élesen megkülönböztetni a vétkességen alapuló és a szigorú felelősséget. Sokkal inkább egymásba hajló, mint elhatárolható kategóriákat jelentenek.[57] Oliphant rámutat azonban arra, hogy a felelősséget megalapozó vétkességet az angol jog erőteljesen objektív nézőpontból közelíti meg, amely a konkrét személy személyes képességeitől független. A károsodás bekövetkezésének valószínűsége, a károsodás nagysága, a kár elhárításához vagy csökkentéséhez szükséges költségek, a végzett tevékenység társadalmi haszna (ha van ilyen) mind olyan tényező, amelyet a károkozó mentesüléséhez figyelembe kell venni, vajon ilyen kockázat vállalása részéről ésszerűtlen volt-e.[58] Rogers is megjegyzi, hogy az angol common law területén nincs újabb bíró alkotta szigorú felelősségi tényállás, miközben az általánosan objektív magatartási mérce a felelősség szigorodását eredményezi.[59]
Amíg az amerikai jogfejlődésben a veszélyes tevékenységért való kártérítési felelősség iskola-
- 405/406 -
példáját jelentette a Rylands v. Fletcher ügy, és alapot jelentett a veszélyes tevékenységből eredő károkért való felelősség kifejlődésének, addig az angol jogra ilyen hatást nem gyakorolt.[60] Ebben az ügyben a bíróság azt az elvet fogalmazta meg , ha valaki a földjén veszélyes tevékenységet folytat, jelen esetben víztározót épít, felelős azért, ha onnan a víz kitör, és a szomszéd tulajdonában kárt okoz. A kártérítési felelősséget megalapozó magatartást az ingatlan nem természetes használatában (non-natural use), és onnan a károsító hatás (evil)[61] kiszabadulásában határozta meg a bírói döntés. Ezt az esetet az angol bírói gyakorlat jelenleg mint a nuisance (birtokháborítás, szomszédjogi jogsértés) károkozó magatartás (tort) eseteként értelmezi. Az angol gyakorlat minden lehetséges módon igyekezett korlátozni a szigorú, vétlen felelősségi forma elterjedését, jegyzi meg Oliphant is.[62] Goldberg és Zipursky ezzel szemben rávilágít arra, hogy a kérdéses ügy időszakában Angliában több, jelentős kárral járó katasztrófa is bekövetkezett duzzasztógát átszakadásából, és már a földbirtokosok ilyen jellegű építkezéshez engedélyt csak úgy kaptak, ha egyidejűleg az esetleg bekövetkező károk kompenzálását vállalják. Ezen egyedi engedélyek elterjedése valószínűleg befolyásolta a bíróság döntését a Rylands v Fletcher ügyben. Itt kell megjegyezni, hogy Goldberg és Zipursky a Rylands v. Fletcher ügy és a nuisance közötti alapvető eltérésként értékelte azt hogy az előbbiben a bíróság nem sugallta, hogy az alperes bármi olyat tett volna, amit nem lett volna szabad megtennie[63].
Rogers előadása szerint már az 1970-es években megjelent több olyan, az angol kártérítési jogot megreformálni kívánó program[64], amelyek a Rylands v. Fletcher ügynek a rendkívül veszélyes tevékenységekre való kiterjesztését javasolták. Közel 20 évvel későbbi ügyben kifejtett bírói álláspont azonban a különösen veszélyes (especially dangerous) vagy rendkívül kockázatos (ultrahazardous) tevékenységeket magában foglaló ilyen általános szabállyal szemben továbbra is szkeptikus maradt, rámutatva annak bizonytalan jellegére és a gyakorlati alkalmazás buktatóira. A bíró véleménye szerint nem a bíróság, hanem a Parlament feladata ezen tevékenységeknek és azokért való szigorú felelősségnek a meghatározása.[65] A Lord Pearson Bizottság által előterjesztett javaslat (1978) az egyes veszélyes tevékenységekből fakadó személyi sérülések kompenzálása érdekében törvényi rendelkezések bevezetését javasolta (biztosítási fedezet). E jelentés új fejlődési irányként javasolta a "különös veszély" fogalmának bevezetését, e tevékenységek listájának meghatározását, azonban a tevékenységek veszélyességének ilyenformán való értékelése jobbára a munkajog és munkabiztonság területén maradt, valamint csak egyes törvényi rendelkezésekben jelentkezett. E speciális törvények lefedik a magyar jog szerint veszélyes üzemnek minősülő tevékenységeket is, a szigorú felelősséget a mentesülési okok korlátozásával vagy kizárásával teremtik meg. Ilyen rendelkezések többek között a Water Industry Act (vízvezeték eltörése folytán a víz által okozott kár, 1991), a Reservoir Act (gátszakadás,1975), a Gas Act (gáz föld alatti tárolása, 1975) törvények, a kereskedelmi hajózási törvényben (Merchant Shipping Act 1995) az olajszállítás, a Nuclear Installations Act 1965., valamint ennek minősül a polgári légiközlekedésről szóló törvény (Civil Aviation Act 1965).
Ha a közúti közlekedésre tekintünk, Oliphant is megjegyzi, Anglia egyedülálló abban, hogy a közúti balesetek körében továbbra is a vétkességen alapuló felelősség szabályait tartja fenn, más európai államoktól eltérően, mégha a végeredményt illetően az elvárt gondos magatartás magas szintű követelménye a vétlen, objektív felelősséghez teszi hasonlatossá.[66]
A Európai Kártérítési Jogi Kutatócsoport (European Group On Tort Law, EGTL) által 2005-ben publikált PETL, mint egy rendkívül részletes összehasonlító jogi munka eredményeként leszűrt közös európai kártérítési jogi modellrendszer[67] már közvetlenül a megalkotását követően visszahatást gyakorol a munkához hozzájáruló országok belső jogára. Ahogyan már korábban említettük, befolyással volt többek között a Catala-terv megalkotására, az ABGB vagy a svájci kártérítési jog reformjára.
A PETL a rendkívül veszélyes tevékenységből eredő károkért való felelősségre általános szabályt állít. Látnunk kell azonban, hogy ezen általános klauzula a kutatócsoporton belül kialakult heves mégis érdekfeszítő viták nyomán pusztán a rendkívül veszélyes tevékenységekkel okozott károkért való felelősséget kívánja szabályozni.[68]
A vonatkozó rendelkezés (Art 5:101.) szerint, az a személy, aki rendkívüli veszélyes tevékenységet folytat, szigorúan felel a tevékenység által megvalósított kockázatból jellemzően következő kockázatokért és az abból ténylegesen származó kárért. A PETL szabálya nem fókuszál a károkozónak a konkrét helyzetben kifejtett magatartására, így nem mentesülhet a felelősség alól, még ha a lehető legmagasabb fokú gondossággal járt is el. Csak az
- 406/407 -
vizsgálandó, hogy a kár oka az ő körében merült-e fel. Így a szigorú felelősség megállapítható akkor is, különösen jelentős kárkockázat marad fenn annak ellenére, hogy minden megfelelő óvintézkedést a kárért felelőssé tett személy megtett. Másrészről a rendkívül veszélyes tevékenység folytatása során elvárt fokozott gondosság elmulasztása e cikkely értelmében más jogi alapon is felelősséget eredményezhet az Alapelvek egyéb rendelkezése alapján, amely alapján ugyanazon károkozóval szemben is érvényesíthet kártérítési igényt a károsult.
A szigorú felelősség alapvető korlátját fogalmazza meg a PETL fenti rendelkezése: kizárólag a tevékenységgel összefüggő és jellemzően e tevékenységgel együttjáró szokásos kárhelyzetből eredő és ténylegesen abból bekövetkező kár. Leszűkíti tehát az alkalmazhatóságát azokra az esetekre, ahol a szigorú felelősség megállapításának indokát azaz a rendkívüli veszélyhelyzetet a károsodás nyilvánvalóvá teszi.
A PETL nem korlátozza le a tevékenység fogalmát kifejezetten a veszélyhelyzetet teremtő magatartásra. Hiszen bizonyos dolgoknak a birtoklása is másokra nézve veszélyhelyzetet jelenthet függetlenül attól mennyire gondosan jár is el a személy. Azon a tényen kívül, hogy a tevékenység ne legyen az élettel együttjáró szokásos kockázat, a tevékenységnek előrelátható és különösen jelentős kárkockázattal kell járnia, még a működtetéséhez szükséges legnagyobb fokú gondosság mellett is. Két tényező befolyásolja ezt, a gyakoriság és a súlyosság. Amíg a gyakoriság valószínűségi kérdés, addig a súlyosságot nemcsak az okozott kár nagysága hanem a sértett védett jogi érdek fontossága is befolyásolja.
A szigorú felelősség kizárható vagy csökkenthető (mentesülés vagy kármegosztás), ha a sérülést egy előreláthatatlan és elháríthatatlan természeti erőhatalom vagy harmadik személy magatartása okozta. Az, hogy a felelősséget kizárja-e vagy annak mértékét mennyiben csökkenti e körülmény, az egyrészről a külső befolyás súlyát, másrészről pedig a felelősség alapjait meghatározó körülményeken múlik. Az erőhatalomnak a mentesüléshez szükséges mértéke egyenesen arányos a veszélyességgel: minél nagyobb fokú veszélyt hordoz egy tevékenység, annál nehezebben mentesülhet az üzembentartó az alól, hogy a károsodáshoz külső erőhatalom vezetett. A külső körülmény tehát nehezen múlja felül a veszélyforrás különösen veszélyes jellegét, különösen nem abban az esetben, ha bekövetkező károsodás mértéke és jellege pusztán az adott tárgy belső sajátosságainak a következménye, mégha a kárt valamely külső forrás váltotta is ki.[69]
A Study Group on a European Civil Code és a Research Group on EC Private Law (Acquis Group) a DCFR-nek az utómunkálatokat követően lezárt és a kiegészített szövegét 2009-ben publikálták (outline edition), Principles, Definitions and Model Rules of European Private Law címmel. A Hatodik Könyv második fejezetében a szándékosság vagy gondatlanság hiányában fennálló felelősség körében a témánk szempontjából két tényállást tárgyal a DCFR: a gépjárművek által okozott károkért való felelősséget (Accountability for damage caused by motor vehicles; VI.-3:205.), a veszélyes anyagok illetve azok kibocsátása miatti szigorú felelősséget (Accountability for damage caused by dangerous substances or emissions, VI.-3:206). Ezen túlmenően, az ingatlanok nem biztonságos állapotából másra háramló károkért való felelősséget a VI.-3:202.§ szabályozza, azonban e szigorú felelősségi tényállás már a veszélyes üzemi felelősség fogalmi körén kívül reked.[70]
A gépjárművek által okozott károkért való felelősség az a terület, amely szinte kivétel nélkül valamennyi európai államban speciális és szigorú felelősségi szabályok alá tartozik és a biztosítási szabályok által jelentősen átszínezett. A veszélyes anyagok kibocsátásáért fennálló felelősség szabályozása pedig azért valósulhatott meg a DCFR-ben, mert a környezeti károkért fennálló felelősség szinte minden államban jelentős magánjogi kártérítési maggal bír.
A fenti kiragadott európai nemzeti jogi rendelkezések és bírói gyakorlat bemutatásával érzékeltetni kívántuk azt, hogy egymástól túlnyomórészt eltérő dogmatikai alapokon nyugvó felelősségi rendszerekben a technikai fejlődés által gerjesztett ugyanazon társadalmi problémára egymástól milyen jelentős mértékben eltérő szabályozási válaszok születhetnek. Mindazonáltal, a kártérítési felelősséget, illetve a fokozott veszélyforrásból eredő károkért való felelősséget az európai értékrendből következő azonos jogpolitikai célkitűzések hatják át, és hasonló indokok támasztják alá.
Az alapvető szabályozásbeli eltéréseket az alábbi kérdésekben adott jogpolitikai döntések eredményezik. Az első, vajon szükséges-e általános szabály a fokozottan veszélyes tevékenységből
- 407/408 -
eredő károkért való felelősségre vagy az egyes tipikus veszélyes tevékenységeket különös törvényi rendelkezések határozzák meg. A második kérdés az, hogy vajon e felelősségi alakzat lényegét jelentő veszélyességi mozzanat a dologhoz, tárgyhoz, eszközhöz, vagy az emberi magatartáshoz, tevékenységhez kötődik szorosabban? A harmadik tendencia inkább már elméleti kérdés, vajon hogyan helyezhető el a veszélyes üzemi felelősség alakzata a szerződésen kívül károkozásból eredő felelősségi tényállások között. A káresetek sokfélesége a kártérítési felelősségi tényállások, kauzák sokféleségét eredményezik, emiatt felmerül, felmerült a kérdés, a negyedik, hogy szükséges, illetve lehetséges-e a veszélyes üzemi tényállásokra egységes tényállást alkotni.
A tanulmány vizsgálódási körébe tartozó fokozott vagy rendkívüli mértékű károsodási kockázatot hordozó tárgyak vagy tevékenységek veszélyessége nemcsak időben, akár a technikai fejlődés hatására is változhat, hanem véleményünk szerint az egyes dolgok vagy tevékenységek egymással jóformán összehasonlíthatatlan, mértékben és a károsítás sajátosságaiban teljesen eltérő veszélyforrást is jelentenek. A veszélyes üzemi felelősség területén tehát fokozottan jelentkezik annak igénye, hogy a kártérítési szabályok kellőképpen rugalmasak legyenek és arányosak. Büyüksagis és Boom alapvetően e kritikával támadja a magyar szabályozás kiindulópontját is jelentő tevékenységközpontú megközelítést, mert egy ilyen általános szabály, amely a tevékenység veszélyességére koncentrál, egy kalap alá vonja például egy lőszergyárban bekövetkezett katasztrófát és egy közlekedési balesetet, amely nehézzé teszi azt, hogy a bíróság, jogalkalmazó adott tevékenység veszélyességhez mérten állapítsa meg a kártérítési felelősséget vagy sem.[71] Az általános veszélyes üzemi felelősségi szabály bevezetésével szembeni érv tehát, hogy ilyen norma nem alkalmas az egyes különös veszélyességet hordozó károsodási helyzetek sajátosságainak a megfelelő értékelésére, azokat azonos mércével méri. Mindamellett előnye, hogy az egyedi törvényi rendelkezések által teremtett fragmentált szabályozást nem a bíró gyakorlatnak kell analógia útján, akár a jogbiztonságot sértő módon kiegészíteni, tehát a társadalmitechnikai változásokhoz jobban igazodik.
Büyüksagis és Boom továbbá azt javasolja, hogy ne a tevékenység, hanem a dolgokban, eszközben bennerejlő veszélyesség legyen a szabályozás kiindulópontja, mert ezáltal, ahogyan fentebb elhangzott, objektív szempontok által határozható meg egy dolog veszélyessége, akár előzetesen is, amely a kártérítési jog kiszámíthatóságát garantálhatja. Véleményünk azonban az, hogy valóban igaz, hogy olykor az emberi tevékenység mikéntje a dolog veszélyessége mellett már szinte irreleváns kérdés a felelősség megalapozott voltának megállapításakor, azonban nem lehet azt az konkrét károsodási szituációtól és az ott kifejtett emberi tevékenységtől vagy mulasztástól elválasztott módon értékelni.[72] Hogy valóban melyik megközelítés a sikeresebb, továbbá hogy ésszerű-e a fokozottan veszélyes tevékenységekre általános szabályt alkotni, több európai országban jelenleg még nem eldöntött kérdés. A magyar jogalkotónak az 1959-es Ptk. elfogadásával vett iránya, amely a különös tényállások helyett egységes, általános és a tevékenység veszélyességére koncentráló szabályban jelentkezik, véleményünk szerint az európai kártérítési jogi harmonizációs tendenciák szempontjából szerencsés.
Itt kell felhívni arra is a figyelmet, amelyre legjobb példaként a közlekedési jog és a munkabiztonság területe szolgálnak, hogy egyéb kompenzációt biztosító rendszerek, így például a kötelező felelősségbiztosítás, a társadalombiztosítás alapvetően átszínezik a kártérítési felelősségi szabályokat, a jogalkotás és a jogalkalmazás szintjén is.[73] Nem elhanyagolandó tehát akár annak megfontolása, hogy egyes tömeges számban jelentkező károsodási szituációkat (közúti balesetek, közúti vagy vasúti személyszállítás) külön törvényi rendelkezésekben, a jellegzetes káreseményekre szabott felelősségi szabályokkal rendezze a magyar jogalkotó is, más európai államok megoldásait követve. ■
JEGYZETEK
* A mű a KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 azonosító- számú, "A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés" elnevezésű kiemelt projekt keretében működtetett Egyed István Posztdoktori Program keretében, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem felkérésére készült.
[1] Vö. pl. kazánház-eset (épületkár vagy veszélyes üzem? Vö. Legfelsőbb Bíróság Pfv.III.21.508/2009/6.), hibás orvosi műszerek (termékfelelősség vagy veszélyes üzem? BDT 2016.3459.; Vö. Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog. HVG-ORAC, Budapest 2015. 356. o.)
[2] Az egyes nemzeti jogok eltérő szabályozási megoldásának felvillantása mellett azonban rá kell mutatnunk arra, hogy a magyar jogban is fellelhetőek olyan további szigorú felelősséget megállapító törvényi tényállások, amelyek eltérő módokon viszonyulnak a tulajdonképpeni értelemben vett, a Ptk. szerint szabályozott veszélyes üzemi felelősséghez. Így a veszélyes üzem fogalmát más jogszabályok is alkalmazzák, felhívják. Így pl. a sportról szóló 2004. évi I. tv. 65.§ (1) bekezdése, a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. tv. 27.§ és így tovább. Más jogszabályok a fokozott veszéllyel járó tevékenységből eredő károk megtérítésére rendelik a Ptk. 6:535.§ alkalmazását, mint pl. a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet, a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, megint mások csak egyes veszélyes üzemi felelősségi szabályok alkalmazását írják elő: így a vadászható állat és a veszélyes üzem találkozásából eredő károkra a veszélyes üzemek találkozásából eredő
- 408/409 -
károkért való felelősség szabályait kell alkalmazni. (Vö. a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény 75/A.§ (2) bek.) Továbbá itt kell felhívni a figyelmet arra, hogy a bányászati tevékenységről szóló törvény hatályos rendelkezései (1993. évi XLVIII. tv. 37.§) már nem különböztetik meg a bányászati tevékenységgel okozott egyéb károkat a bányakároktól, így ezekben az esetekben a Ptk. veszélyes üzemi felelősségi szabályai már nem alkalmazandók, hanem a Ptk. 6:564.§-a - kártalanítás jogszerű károkozásért - az irányadó.
[3] BDT 2010.2358.
[4] Koziol, Helmut: Basic Questions of Tort Law from a Germanic Perspective [Basic Question] Jan Sramek Verlag, Wien 2012. 235. o.
[5] Büyüksagis, Erdem - Van Boom, Willem H.: Strict Liability in Contemporary European Codification: Torn Between Objects, Activities, And Their Risks. Georgetown Journal of International Law Vol 44. (2013) 609-640. 634. o.
[6] GTG 79c. §
[7] RLG 12. §
[8] EKHG 9.§
[9] Koziol: Basic Question i.m. 236. o.
[10] Spitzer, Martin: Betrieb und Betriebsgefahr im EKHG https://www.wu.ac.at/fileadmin/wu/d/i/privatrecht/Spitzer/Publikationen/spitzerfsfenyves_331_360.pdf (2017.07.15.)
[11] Koch, Bernhard A. - Koziol, Helmut: Austria. In: Koch, B. A. - Koziol, H. (Eds.): Unification of Tort Law: Strict Liability. Principles of European Tort Law [Unification] Vol. 6. Kluwer Law International, 2002. 17. o.
[12] ABGB 1319., 1320. §§
[13] "daß er alle zur Abwendung der Gefahr erforderliche Sorgfalt angewendet habe" (1319.§ 6) bekezdés)
[14] Koch - Koziol: Austria i.m.10. o.
[15] Honsell, Heinrich: Die Reform der Gefährdungshaftung ZSR (Zeitschrift für schweizerisches Recht) 1997 297.-314. http://www.honsell.at/pdf/ZSR1997.pdf (2017.07.10.) 7. o.
[16] Büyüksagis - Boom i.m. 615. o.
[17] Koch - Koziol: Austria i.m. 19. o.
[18] Griss, Irmgard -Kathrein, Georg - Koziol, Helmut: Entwurf eines neuen österreichischen Schadenersatzrechts (Springer Vienna, 2006.); Reischauer, Rudolf - Spielbüchler, Karl - Welser, Rudolf: Reform des Schadenersatzsrechts. Vorschläge eines Arbeitskreises (Ludwig Boltzman Institute, MANZ Verlag, Wien 2006); Kathrein, Georg: Zur Reform des Schadenersatzrechts - Eine Skizze aus dem Schattenreich. 200 Jahre ABGB. Richter Innenwoche 2011 in Lochau 16.-20. Mai 2011. Bundesministerim für Justiz (Hrsg). NWV Verlag, 237-257.o.; Vö. Häusler, Haftung ohne Kausalitätsnachweis 85. o. http://cd.manz.at/rechtaktuell/pdf/Haeusler_Haftung_LP.pdf (2017.07.10.)
[19] Oertel, Christoph: Objektive Haftung in Europa: rechtsvergleichende Untersuchung zur Weiterentwicklung der verschuldensunabhängigen Haftung im europäischen Privatrecht.. Mohr Siebeck, 2010. 254-256. o.
[20] Honsell az alábbiak szeint sorolja fel a fontosabbakat: Haftung für den Betrieb eines Motorfahrzeuges (Art. 58 SVG); Haftung für fehlerhafte Produkte (Art. 1 PrHG); Haftung für den Betrieb eines Luftfahrzeuges (Art. 64 LFG); Haftung für den Bau und Betrieb einer Eisenbahn (Art. 1 EHG); Haftung für den Betrieb einer Kernanlage und Transport von Kernmaterial (Art. 3 KHG); Haftung für den Betrieb von elektrischen Anlagen (Art. 27 ElG); Haftung für den Betrieb von Rohrleitungen (Art. 33 RLG); Haftung für Sprengstoff (Art. 27 SprstG); Haftung für Jagdschäden (Art. 15 JSG); Haftung für Umweltschäden (Art. 59a-b USG) Vö. Honsell i.m. 4. o.
[21] Koziol i.m. 232. o.
[22] Widmer, Pierre: Switzerland In: [Unification] i.m. lj. 11. 333.-334. o.
[23] Widmer, Pierre - Vessner, Pierre: Revision und Vereinheitlichung des Haftplichtrechts. Erläuntender Bericht. https://www.bj.admin.ch/dam/data/bj/wirtschaft/gesetzgebung/archiv/haftpflicht/vn-ber-d.pdf (2017.07.05.) 136. o.
[24] Honsell i.m. 5.-6. o.
[25] Schweizer Obligationenrecht 2020 Entwurf für einen neuen allgemeinen Teil; OR2020. file:///C:/Users/User/Downloads/OR2020-Text%20only.pdf
[26] Widmer - Vessner i.m. 137.-138. o.
[27] Honsell i.m. 12. o.
[28] Gerhard Wagner: Gefährdungshaftung. http://hwb-eup2009.mpipriv.de/index.php/Gef%C3%A4hrdungshaftung (2017.07.20.)
[29] Büyüksagis - Boom i.m. 614. o.
[30] Fedtke, Jörg - Magnus, Ulrich: Germany In [Unificatin] i.m. 148.o.
[31] Büyüksagis - Boom i.m. 617. o.
[32] Kötz, Hein: Haftung für besondere Gefahr - Generalklausel für die Gefährdungshaftung. Archiv für die civilistische Praxis 170. Bd., H. 1 (Januar 1970), 1-41. 14. o. http://www.jstor.org/
[33] Vö. az olasz eredeti szöveg angol fordítása: Article 2050. Liability arising from exercise of dangerous activities: Whoever causes injury to another in the performance of an activity dangerous by its nature or by reason of the instrumentalities employed, is liable for damages, unless he proves that he has taken all suitable measures to avoid the injury. http://italiantortlaw.altervista.org/civilcode.html (2017.08.10.)
[34] F.D. Busnelli - Giovanni Comadé: Italy In [Unification] 208. o.
[35] Gázrobbanáshoz siető tűzoltó-autók ütközéséből eredő kárért a gázszolgáltató nem felel. Court of Cassation, 11 December 1995, n. 12640. http://italiantortlaw.altervista.org/caselaw.html
[36] Tribunale Salerno sez. II 24 novembre 2014 n. 5581, https://www.laleggepertutti.it/codice-civile/art-2050-codice-civile-responsabilita-per-lesercizio-di-attivita-pericolose
[37] Court of Cassation, 3rd Civil Division, 11 March 1991, n. 2555, Cameretti Giovanni v. Banco di Napoli, http://italiantortlaw.altervista.org/Cases/2555.html
[38] Regio Decreto 29 luglio 1927, n. 1443 - (Legge mineraria fondamentale) Art. 31.
[39] Legge 1962 n. 1860. Legge sulla responsabilità civile in materia nucleare
[40] A Code Civil szerződési jogának 2016. évi átfogó módosítása következtében a szerződésen kívül okozott károkért való felelősségre vonatkozó rendelkezések a 1240. szakasztól kezdődően foglalnak helyet, a 1384.§ korábbi első bekezdése a 1242.§-ban lelhető fel, szövegezésbeli változás nélkül, (a továbbiakban zárójelben még jelezzük a régi számozást). Code Civil 1242. § 1ere aliena: On est responsable non seulement du dommage que l'on cause par son propre fait, mais encore de celui qui est causé par le fait des personnes dont on doit répondre, ou des choses que l'on a sous sa garde. Vö. 46. lj.
[41] Büyüksagis - Boom 620.-621.o.
[42] Spitzmiller, Rebecca: Selected Areas of Italian Tort Law: Cases and Materials in a Comparative Perspective, Il Sirente, Fagnano Alto, 2011. 42.-43. o., ugyanígy Büyüksagis - Boom i.m. 620. o.
[43] Spitzmiller i.m. 38.-39. o.
[44] Moréteau, Olivier: French Tort Law In the Light of European Harmonization. Journal of Civil Law Studies vol. 6. 2013/2. 759-801. 760. o.
- 409/410 -
[45] Saleilles nevéhez fűződik a veszélyes üzemi felelősséget megalapozó elmélet (la théorie du risque créé), amelyet a közlekedési balesetek elszaporodása hatására dogozott ki, hiszen ezekben az esetekben, az "akié a haszon, az viselje a károkat" elmélet nem volt alkalmazható. ki a veszélyhelyzetet teremt a társadalom tagjai számára, az viselje az ezzel járó kockázatot.
[46] On est responsable non seulement du dommage que l'on cause par son propre fait, mais encore de celui qui est causé par le fait des personnes dont on doit répondre, ou des choses que l'on a sous sa garde.
[47] Teffaine ítélet, 1896.
[48] Moréteau 761.o.
[49] Georges Ripert álláspontját a DALLOZ 1925.évi számában, az 1924. évi júlis 29-i ítélethez fűzött jegyzetei tükrözik. Bemutatja: Françoise Bella tézisében: Bella Françoise: Les choses dangereuses dans les contrats privés. Droit. Université de Versailles - Saint Quentin en Yvelines, 2015. Francais. https://tel.archives-ouvertes.fr/tel-01240015 (2017.08.10.) 40. skk.
[50] Vö. M. Laurent Béteille szenátor javaslata: "« Art. 1386-5. - Le fait de la chose est établi dès lors que celle-ci, en mouvement, est entrée en contact avec le siège du dommage. « Dans les autres cas, il appartient à la victime de prouver le fait de la chose, en établissant soit le vice de celle-ci, soit l'anormalité de sa position ou de son état." https://www.senat.fr/leg/ppl09-657.html (2017.08.10.)
[51] Ilyen további speciális törvény rendezi például a légijárművel okozott károkat, az atomkárokat stb.
[52] Loi n° 85-677 du 5 juillet 1985 tendant à l'amélioration de la situation des victimes d'accidents de la circulation et à l'accélération des procédures d'indemnisation
[53] § 5 - Les activités dangereuses Art. 1362 Sans préjudice de dispositions spéciales, l'exploitant d'une activité anormalement dangereuse, même licite, est tenu de réparer le dommage consécutif à cette activité. Est réputée anormalement dangereuse l'activité qui crée un risque de dommages graves pouvant affecter un grand nombre de personnes simultanément. L'exploitant ne peut s'exonérer qu'en établissant l'existence d'une faute de la victime dans les conditions prévues aux articles 1349 à 1351-1.
[54] Catala, Pierre: Proposal for Reform of the Law of Obligations and the Law of Prescription (english translation: John Cartwright and Simon Whittaker 2007, Oxford (http://www.justice.gouv.fr/art_pix/rapportcatatla0905-anglais.pdf) (2017.07.20.) 180. o.
[55] Moréteau i.m. 772. o.
[56] http://www.justice.gouv.fr/publication/Projet_de_reforme_de_la_responsabilite_civile_13032017.pdf (2017.08.10.)
[57] Rogers, W.V. Horton: England In: [Unification] 101. o.
[58] Oliphant, Ken: Basic Questions of Tort Law from the Perspective of England and the Commonwealth. In: Helmut Koziol (ed.): Basic Questions of Tort Law from a Comparative Perspective Jan Sramek Verlag, Wien 2015. 412. o.
[59] Rogers: England i.m. 108. o.
[60] Rogers: England. i.m. 114. o.
[61] "...then it appears to me that that which the Defendants were doing they were doing at their own peril; and, if in the course of their doing it, the evil arose to which I have referred, the evil, namely, of the escape of the water and its passing away to the close of the Plaintiff and injuring the Plaintiff, then for the consequence of that, in my opinion, the Defendants would be liable." Rylands v. Fletcher
[62] Oliphant i.m. 415. o. 5/136.p.
[63] Ellenben ebből az ügyből és ezen a szálon indul meg és bontakozik ki az amerikai irodalomban az engedélyezésen alapuló szigorú felelősség doktrínája. Vö. Goldberg, John C.P. -Zipursky, Benjamin C.: The Strict Liability in Fault and the Fault in Strict Liability. Fordham Law Review 2016. vol. 85. 757764. o.
[64] Report on Dangerous Things and Activities (Law Commission no. 32. 1970.), The Report of the Royal Commission on Civil Liability and Compensation for Personal Injury. Chairman : Lord Pearson (Command Paper 7054. Vol 1. 1978.)
[65] Vö. Cambridge Water v. Eastern Counties Leather plc. (1994) ügyben Lord Goff of Chieveley bíró véleménye. Ismerteti többek között: Gordley, James - Arthur Taylor von Mehren: An Introduction to the Comparative Study of Private Law: Readings, Cases, Materials Cambridge University Press 2006. 378. o.
[66] Oliphant i.m. 412. o.
[67] European Group on Tort Law (eds): Principles of European Tort Law. Text and Commentary. Springer Wien-New York 2005. A European Group on Tort Law honlapja: www.egtl.org.
[68] Vö. Koziol: Basic Questions i.m. 237. o.
[69] Vö. Koch, Bernhard: Strict Liability In European Group on Tort Law. Principles of European Tort Law. Text and Commentary. Springer Wien-New York 2005. 105.-110. o.
[70] A PETL és a DCFR kártérítési szabályainak összefoglaló elemzését adja Juhász Ágnes tanulmánya. Vö. Juhász Ágnes: Az európai kártérítési jog egyes kérdései c. fejezet In: Barta Judit -Barzó Tímea - Csák Csilla: Magyarázat a kártérítési joghoz. Wolters Kluwer, Budapest 2017
[71] Büyüksagis - Boom i.m. 632. o.
[72] Vö. Koziol i.m. 235. o.
[73] Pusztahelyi Réka: Inner and Outer Challenges of the Hungarian Delictual Liability System in Terms of Highly Dangerous Activities In: Hurdík Jan, Dobrovolná Eva, Valdhans Jirí (eds.): Dny Práva 2015. Days of Law 2015: Část VIII. Systémové otázky soukromého práva. Masaryk University, Brno 2016. 227-243. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD egyetemi adjunktus, Miskolci Egyetem, ÁJK Polgári Jogi Tanszék.
Visszaugrás
