A magyar képviselőház utolsó közel ötven éve igen fontos része a magyar történelemnek. Mennyi politikai elv, párt és pártprogramm színezte e korszakban különböző színekkel a magyar politikai élet egészét. Miben gyökereztek ez elvek, pártok és programmok - erre keresünk itt feleletet.
Előrebocsátjuk, hogy a vizsgálódás során 1918-ig bezárólag területileg mindig csak Magyarországról (Erdélyt beleértve) szólunk, Horvát-Szlavonország nélkül, mivel ez utóbbinak 1918-ig Zágrábban saját horvátnyelvű parlamentje volt; 1918 után pedig csak a mai országról van szó.
A politikai elvek színképét már az 1861 óta a képviselőházban képviselt pártok elnevezése is elénk tárja. A hetven esztendő képét áttekintve, úgy látszik, hogy három időszakaszt jelölhetünk meg a politikai elvek tekintetében: 1. 1861-1884-ig minden párt politikai alapelve közjogi volt; ezt az időszakot még az is jellemzi, hogy mindössze három-négy párt állt egymással szemben a politikai élet színpadán. 2. 1884-1918-ig terjedő időben jelennek meg a többi, részben még közjogi színezetű pártok mellett, a világnézeti alapú és elvű pártok. A pártok száma a parlamentben egyre inkább megnő s a kilencet is eléri, ami már az elaprózódás és szétforgácsolódás jele. 3. 1920-1931-ig a hangsúlyozottan nemzeti elnevezésű és irányú pártok domináló többségének megjelenése a jellemző. Ehhez járul a pártok számának további emelkedése. Tizenegy párt is bejutott a parlamentbe a második nemzetgyűlésen.
Mindhárom időszakban azt találjuk, hogy erős kormánypárt alakult ki valamely erős politikai egyéniség körül csoportosulva, amely párttal szemben több-kevesebb más párt állott semleges, vagy ellenzéki érzülettel. (A tanulmányban kormánypártnak csak e párt szorosan vett tényleges tagjainak együttesét tekintettük.) A kormánypártok megalakulása arról tanúskodik, hogy Magyarországon eddig azok csak pártok fúziója, parlamenti tagok átlépése, a parlament már régebbi tagjainak jelentékeny bekapcsolódása és valamely erős politikai egyéniség körüli csoportosulás útján jöttek létre. Egészen új párt, egészen új vezetőkkel és tagokkal, az elmúlt hetven év alatt soha nem ért el átütő eredményt. A pártonkívüliek csoportjának megduzzadása, vagy változása a politikai erők átcsoportosulásának a jele volt.
Nagyon tanulságos a politikai elveknek a választókerületek földrajzi elhelyezkedésében megnyilvánuló állandósulása vagy eltolódása, aminek vázolására
- 135/136 -
azonban most nincs módunk, mivel még a vázlatos kép is részletesebb taglalást igényelne.
A politikai elvek eltolódása, illetőleg módosulása megfigyelhető a ciklusok tartama alatt meghozott törvények valamely csoportjának kidomborodásán is. Így a jelzett első időszakban (1861-1884) 871 törvényt hozott a parlament, melyek közül főleg az ipar, kereskedelem és a hitel szabályozása, a nemzetközi intézményekkel (pósta, vasút, távíró stb.) való kapcsolat szervezése, a közjogi szabályozás, valamint a jogkodifikáció szerepel aránylag a legtöbb törvénnyel. A pénzügyi (államháztartási) törvényeket ezen felsorolásba nem vettük fel, mert azok ciklusonkint mindig a hozott törvények 13-43,8%-át képezik, bár ezeknek számából mindig kiolvasható a gazdasági helyzet kedvező vagy válságos állapota. Ugyan így nem vettük ide az adminisztratív (resszorttárca) törvényeket sem; ezek száma ciklusonként a hozott összes törvények 11.5-56,5% között változott. A második időszakban (1885-1918) 1206 törvényt hoztak. Ebben az államközi szerződések domborodtak ki különösebb mértékben. Az ipar, kereskedelem és a hiteléletre vonatkozó törvények még mindig felülmúlták számszerűleg az agrárvonatkozású törvényeket; a közjogi csoport is szerepel, de már jelentékenyen kevesebb számban. A harmadik időszakban (1920-1931) a meghozott 479 törvény közül az agrár vonatkozásunk domborodtak ki és lépték túl az ipar, kereskedelem és hiteléletre vonatkozók számát; igen jelentékenyen felduzzadt a szociálpolitikai törvények száma, valamint megnőtt a közjogi, a jogkodifikáció, az államközi életre vonatkozó törvények száma is.[1]
A politikai elvek színképe még azt a jellemző jelenséget is elénk tárja, hogy a világháború előtti pártok közül csak az erősen világnézeti megalapozottságúak (keresztény-, demokrata-, szociáldemokrata pártok) mentették át magukat pártjuk eredeti struktúrájával és formájával. A többi pártok majdnem mind eltűntek, a nemzeti gondolatra építő pártok pedig új formában hatalmasan megerősödtek.
A magyar országgyűlési almanachok életrajzi adatai szerint a parlamentben szerepelt képviselők tíz hivatási csoportba tartoztak, így alakult ki vizsgálódásunkban az alapul vett következő tíz hivatási csoport: 1. Megyei funkcionáriusok (szolgabírótól alispánig), 2. állami funkcionáriusok (a tanárokat kivéve, kiket máshová soroltunk, amint azt később megindokoljuk), 3. városi funkcionáriusok, 4. ügyvédek, 5. földbirtokosok (nagy-, közép- és kisbirtokosok), 6. egyházi férfiak, 7. orvosok, gyógyszerészek, szolgálatonkívüli katonatisztek; 8. az ipar, kereskedelem és hitelélet reprezentánsai; 9. írók, szerkesztők, művészek, tanárok, tudósok; 10. magánzók, munkások, magántisztviselők.
- 136/137 -
Annak megállapíthatása végett, hogy a társadalom hivatási csoportjainak mozgása és a képviselők hivatási csoportjainak változása, azaz a társadalom és párt között van-e érzékelhető kapcsolat, szétbontottuk - amennyire lehetséges volt - a hivatalos népszámlálások adatait a jelzett tíz hivatási csoportnak körülbelül megfelelően. Az 1880 és 1920 között megtartott népszámlálások hivatási csoportingadozásai alapján a következő társadalmi hivatási struktúra és az összes parlamenti képviselők hivatási csoportjainak ingadozásai alapján (csak 1887-től kezdve álltak adatok rendelkezésre) a következő hivatási struktúra alakul ki.[2]
A két struktúra és lépcsőzet nyers egybevetése azt mutatja, hogy a társadalom és a párt fentebb jelzett értelmű kapcsolata a lehető leglazább, sőt majdnem - látszatra talán - még ellentétesnek is tűnik fel. A számszerűség az egymásmellé állításkor tehát nem ad a kettő kapcsolatára nézve semmiféle közelebbi megnyugtató szociológiai magyarázatot. A két eredmény szembeállítása csak azt igazolja, hogy a földbirtokosság az agrár Magyarországon mindig eredményes képviselethez jutott, hogy továbbá az intelligencia mindig preponderáns szerepet játszott, hogy valamint a társadalmi-kapillárisan szabadabb hivatások (ügyvéd, pap, szerkesztő, író, művész, tudós, orvos, gyógyszerész) feltűnő nagy számban érvényesültek a társadalmi-kapillárisan zártabb hivatási csoportok (megyei, állami funkcionáriusok, földbirtokosok) mellett, s hogy végül a mezőgazdasági, házi és ipari munkásság képviselete aránylag igen alacsony volt. Ezek a tények azonban csak megállapítások, melyek még magyarázatra szorulnak.
Kis részben magyarázattal szolgálhatnak a politikai elvről eddig mondottak olyan értelemben, hogy a földmunkásság képviseletének hiánya sokáig a politikai elv kiforratlanságának, az általános műveltség minimális átlaga hiányának és a szervezkedés hiányosságának is volt a következménye. Az ipari munkásság szervezete pedig egészen 1920-ig nyiltan szembehelyezkedett a nemzet egyetemes érdekével és így a nemzeti társadalom védekezése ezzel a politikai párttal szemben természetes volt.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
