A Családi Jog folyóirat "Mindennapi családjog" főcímet viselő konferenciája 2019. május 30-án ismét a szokásos helyszínen, a Hotel Benczúr Budapest termében immár nyolcadik alkalommal került megrendezésre. A program iránti érdeklődés láthatóan évről évre növekszik: az idei ülés mintegy 120 fő részvételével zajlott.
A konferenciát - akárcsak a tavalyi évben, ezúttal is - Dr. Szeibert Orsolya, habilitált egyetemi docens, a folyóirat szerkesztőbizottságának tagja nyitotta meg. Megnyitó beszédében felhívta a figyelmet az egyes ülések címének jelentőségére: a címadás azt jelzi, hogy a folyóirat szerkesztőbizottsága hogyan látja a családjog aktuális helyzetét, alakulását. Jelen ülés alcíme ("Hívatlan kihívások") is ebbe a sorba illeszkedik: jelzi, hogy jelenleg a szakma a jogalkotó által gyors tempóban hozott jogszabályokhoz igyekszik alkalmazkodni; az idei konferencia elsődleges célja pedig az ehhez való segítségnyújtás.
Az alábbiakban az egyes előadások és a kerekasztal-beszélgetések során elhangzottak kerülnek röviden ismertetésre.
Pénz beszél - kihívások a határon átnyúló tartásdíjigények érvényesítése terén (Dr. Simon Károly László PhD, bíró, Szekszárdi Járásbíróság)
A határon átnyúló tartásdíjigények érvényesíthetőségének kérdése már a XIX. században felmerült, a területen azonban jelentős előrelépés csak a második világháborút követően történt. A háború által előidézett tömeges migráció folytán ugyanis világszerte gyermekek százezrei maradtak apa - és így tartás - nélkül: az 1955-ben készült világjelentés a háború elhagyott gyermekeinek számát - meglehetősen szerényen - 400 000-re becsülte; ez a szám azonban a valóságban lényegesen nagyobb lehetett. Az államok pedig ráébredtek: ha nem tudják kikényszeríteni, hogy a családját elhagyó szülő teljesítse a tartási kötelezettségét, e gyermekek tartása az állami szociális hálót fogja terhelni. Sürgősen megoldást kellett tehát találni a problémára, ez pedig a határon átnyúló tartásdíjigények érvényesítésére vonatkozó nemzetközi jogi szabályok megalkotásában rejlett. A vonatkozó nemzetközi egyezmény megalkotásának jogáért az ENSZ és a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia között folyó versenyből végül az ENSZ került ki győztesen, amelynek égisze alatt megalkotásra került a New York-i Egyezmény[1], amelyet kb. egy tucat multilaterális egyezmény és több tucat kétoldalú jogsegélyegyezmény egészített ki.
A szabályozás revideálása során így az a szokatlan helyzet állt elő, hogy nem a terület szabályozatlansága, hanem épp ellenkezőleg: annak túlszabályozottsága jelentette a problémát. A munkát a Nemzetközi Magánjogi Konferencia végezte el; ennek eredményeképp születtek meg a jelenleg is hatályos jogforrások: elsőként 2007-ben a Hágai Egyezmény[2] és a Hágai Jegyzőkönyv[3] (a továbbiakban együtt: hágai egyezmények), majd 2009-ben az EU együttműködésével az Európai Tartási Rendelet[4]. A jogforrások közötti sajátos összefonódás szemléletesen egyfajta "szerelmi háromszögként" írható le: a Hágai Egyezmény és a Hágai Jegyzőkönyv egymás "jegyesei", míg a Tartási Rendelet - amely az alkalmazandó jog kapcsán mindössze egy, a Hágai Jegyzőkönyvre utaló szabályt tartalmaz - egyenesen "feleségül veszi" a Hágai Jegyzőkönyvet.
Ahogy a korábbi szabályozás kialakítása során, úgy a hágai egyezmények megalkotása során is felmerült egy egységes tartás-fogalom meghatározásának igénye. Ez azonban a részes államok tartás-fogalmai között mutatkozó nagymértékű eltérések miatt ismét lehetetlen küldetésnek bizonyult: egységes fogalomalkotás helyett a hágai egyezmények mindössze a tárgyi hatályukat határozzák meg, eltérő szélességgel. Ezzel szemben a Tartási Rendelet a tartás egységes és autonóm értelmezését írja elő, amelynek szempontjait az Európai Unió Bírósága alakította ki. Ennek alapján tartás minden olyan szolgáltatás, amelynek a megítélésekor egyfelől a jogosult szükségleteit és rászorultságát, másfelől a kötelezett teljesítőképességét kell figyelembe venni, függetlenül
- 51/52 -
attól, hogy a tagállam esetlegesen más szempont (pl. érdemtelenség) vizsgálatát is előírja-e. Az alimentációs szerződés és az öröklési szerződés alapján fennálló tartási kötelezettségeket azonban a Tartási Rendelet kifejezetten kirekeszti a tárgyi hatálya köréből.
E jogforrások a joghatóságra, az alkalmazandó jogra, valamint a határozatok elismerésének és végrehajtására vonatkozó szabályokat tartalmazzák. A joghatóság kérdésében Magyarország vonatkozásában kizárólag a Tartási Rendelet az irányadó, amely közvetlen joghatósági szabályokat tartalmaz. Ezek zárt rendszert képeznek, és egyúttal az illetékességet is meghatározzák. További jellegzetessége a rendszernek, hogy az - pl. a Pp. illetékességi szabályaitól eltérően - nem hierarchikus: a felperes szabadon választhatja bármely joghatósággal rendelkező állam bíróságát. Érdekes - és szakmailag nehezen indokolható - az a rendelkezés, amely szerint a tizennyolc év alatti gyermek tartása iránti perben a joghatóság a felek kikötésén nem alapulhat, az alperes megjelenésén azonban igen. A Tartási Rendelet komoly hiányossága, hogy nem veszi figyelembe a közintézmények által indítható regressz-keresetek esetét; a probléma orvoslása azonban már folyamatban van.
Az alkalmazandó jog meghatározását szabályozó Hágai Jegyzőkönyv a felek megállapodását helyezi előtérbe, a jogválasztás hiányának esetére pedig egy lépcsős rendszert alakít ki.
A határozatok elismerése és végrehajtása körében fejlődésként értékelhetjük a határozat fogalmának kiszélesítését: azon nem csak a bírósági vagy közigazgatási hatóság határozatát, hanem az általuk jóváhagyott egyezségeket is érteni kell. A legnagyobb újítás azonban egyértelműen az exequatur eltörlése, ami - a korábban irányadó Brüsszel I. rendelethez képest - jelentősen gyorsítja a tartási követelések végrehajtását.
Enyém, tied, kié? - aktuális házassági és élettársi vagyonjogi problémák (Dr. Szemán Felicitász, tanácselnök, Fővárosi Törvényszék)
A magyar családi jog vitathatatlanul a változások korát éli. Az utóbbi években jelentősen átalakult a jogszabályi környezet: az új Ptk. bevezetése még csak kisebb zökkenőkkel járt, az új Pp. hatálybalépésével azonban a házassági vagyonjog számos korábbi alapvetése semmissé vált; így pl. megdőlt az egységes rendezés elve, ami megkérdőjelezi az egyensúly és a méltányosság követelményének érvényesülését is. Emellett nem csak jogszabályi, hanem társadalmi szinten is mutatkoznak változások: mára a párkapcsolatok 60%-át az élettársi kapcsolatok teszik ki, miközben az életközösség fogalma újraértelmeződött, és a vagyoni viszonyok is jelentős fejlődésen mentek keresztül. A joggyakorlat igyekszik követni ezeket a változásokat, és választ adni a felmerülő kérdésekre.
Mivel - a világ kinyílásának köszönhetően - mind a házasság, mind az élettársi kapcsolat keretében történő együttélés egyre több esetben atipikus formában valósul meg, a közös gazdálkodás - mint fogalmi elem - relativizálódott, és a jogértelmezés rugalmasabbá vált: a házassági életközösség vagy élettársi kapcsolat fennállását a bíróság mindig egyediesítve, a konkrét együttélés valamennyi körülményének figyelembevételével állapítja meg. Így ma már a gyermeknevelés és akár a puszta létfenntartás is lehet az élettársi kapcsolat fennállását megalapozó közös gazdasági cél, és megállapítható a házassági életközösség fennállása akkor is, ha a felek más-más városban vagy országban élnek. Hasonlóképpen, ha a felek több ingatlant azonos mértékben használnak közös lakásként, valamennyi ilyen lakás használatának rendezésére lehetőség van. Változást hoz ezen a téren az új Pp. azon rendelkezése is, amely lehetőséget ad a házassági életközösség kezdetének (amely a Kúria álláspontja szerint nem feltétlenül esik egybe a megelőző élettársi kapcsolat létrejöttének időpontjával![5]) és végének közbenső ítéletben történő megállapítására, amelyek így a jövőben ítélt dolognak minősülnek majd.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
