A felperes módosított keresetében az alperessel szemben birtokháborítás megállapítását kérte a vele szomszédos ingatlanon lévő diszkó 22 óra utáni üzemeltetése miatt. Kérte továbbá az ugyancsak szomszédos, az alperes által működtetett sportpályáról a labdarúgó tevékenység eltiltását, valamint a pályán meglévő több méter magas kerítésre merőlegesen kerítés létesítését, végül az alperesnek a kerítésben keletkezett meghibásodások kijavítására kötelezését.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Az indokolás szerint a meglévő kerítésre újabb merőleges felállítása nem indokolt, mivel ez nem biztosítaná a labdák áthullásával megvalósított birtokháborítás veszélyének csökkenését. A bíróság megítélése szerint a meglévő kerítés a lehetséges mértékben védelmet ad a felperesi ingatlan részére, ezért az alperesnek a futballpálya használatától való eltiltására a bíróság nem talált lehetőséget. A továbbiakban a bíróság azt hangsúlyozta, hogy a felperes nem bizonyította: a kerítés hibáit az alperes okozta, ezért az alperes a hibák kijavítására nem kötelezhető. A diszkót érintő kérelem vonatkozásában azzal érvelt, hogy miután a felek egyezően adták elő: a diszkó már nem üzemel, viszont a megállapítási kereset előterjesztése feltételeinek a meglétét a felperes nem bizonyította, a kereset e vonatkozásban is alaptalan.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatva megállapította, hogy az alperes a szomszédos ingatlanon lévő ifjúsági klubban a nagy hangerejű zenei szolgáltatással 1994. július 20. napjáig a felperes sérelmére birtokháborítást követett el, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában a tényállást kiegészítette az alperes polgármesterétől a felpereshez intézett átiratban foglaltakkal, amely szerint a képviselőtestület döntése értelmében az ifjúsági klubban a nagy hangerejű zenei szolgáltatást 1994. július 20. napjával megszünteti. Pontosította a tényállást a kerítés magasságának a meghatározásában is, amely ténylegesen 4 méter. A másodfokú bíróság további bizonyítás lefolytatására nem talált indokot. A diszkó üzemeltetésével összefüggésben arra hivatkozott, hogy a felperes nem terjesztett elő bizonyítást annak vizsgálatára: a diszkóban működtetett berendezésekkel okozott zaj az alperesi elismerést meghaladóan mennyiben volt szükségtelenül zavaró hatású. Rámutatott, hogy a felperes a sportpályán elhangzott hangoskodással kapcsolatban sem bizonyította állítását. Ezért a Ptk. 100. §-ára alapított birtokháborítással elkövetett felperesi érdeksérelem - a bíróság megítélése szerint - nem valósult meg. Ennek következtében a keresetet elutasító elsőfokú ítéletet a diszkó üzemeltetésével okozott birtokháborítás ténye megállapításának kivételével helybenhagyta. Az alperes a diszkó üzemeltetését megszüntette, a másodfokú bíróság az alperes birtokháborító magatartását eddig az időpontig állapította meg.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amely elsődlegesen az ítéletek megváltoztatására, másodlagosan azok hatályon kívül helyezésére és új eljárás elrendelésére irányult.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság annyiban találta alaposnak, hogy a megalapozott döntéshez szükséges tények nem állapíthatók meg. Ezért a jogerős ítéletet - az elsőfokú ítéletre is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Döntését a következőkkel indokolta.
A felperes elsődlegesen azt sérelmezte, hogy a sportpálya üzemeltetésével az alperes zavarja őt ingatlana rendeltetésszerű használatában. A bíróság e kereseti kérelem tárgyában a tényállást a szükséges mértékben nem derítette fel. A felperes sérelmét a sportpályáról áthulló labdák által okozott zavarásra korlátozta, s ezt meghaladóan bizonyítottság hiányával indokolta e kereseti kérelem elutasítását.
Mindkét fokú bíróság tévedett, amikor nem tett eleget maradéktalanul a Pp. 163. §-ának (1) bekezdésében foglalt azon követelménynek, hogy a per eldöntéséhez szükséges tények megállapítása végett bizonyítást kell elrendelnie. A Pp. 163. §-ának (3) bekezdése szerint a bíróság az általa köztudomásúnak ismert tényeket valónak fogadhatja el. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint köztudomású tényként fogadható el az, hogy a labdarúgópálya üzemeltetésével jelentős hangzajhatás és egyéb zavaró áthatás jár együtt, ami az adott esetben szükségtelen zavarásnak minősülhet. A szükségtelen zavarás fennállása esetén az érdekek egyeztetésével lehet és kell keresni azt a megoldást, amely mellett a hangzaj- és más hatás már olyan mértékű, amelyet a szomszéd tűrni tartozik (Ptk. 100. §). A jelenlegi helyzet adott, vagyis a családi házas ingatlan szomszédságában az alperes labdarúgópályát üzemeltet. Mindkét fokú bíróságnak ehhez a meglévő állapothoz képest kellett volna keresnie azt a legcélszerűbb megoldást, amelytől a hangzajhatás a jelenlegi állapothoz képest csökkenthető. Amennyiben van ilyen gazdaságosan kivitelezhető megoldás, annak megvalósítására alappal tarthat igényt a felperes. Ennek felderítése végett nélkülözhetetlen műszaki szakértő kirendelése, aki a helyszín és a helyszíni adottságok vizsgálatok alapján adhat véleményt arra: van-e lehetőség és milyen módon a sportpálya üzemeltetésével együttjáró jelentős mértékű zavaró hatás csökkentésére.
Az elsőfokú bíróságnak az új eljárásban a diszkó üzemeltetésével összefüggésben jelentkező birtokháborítás időtartamára nézve is további bizonyítást kell foganatosítania. Abból a körülményből, hogy az alperesi képviselő testület döntése értelmében a diszkóban "a nagy hangerejű zenei szolgáltatást" 1994. július 20. napjával megszüntették, nem következik, hogy a berendezések működtetésének megszüntetésére is ezen a napon sor került. Erre enged következtetést az alperes polgármesterének az a levele, amelyben arról értesíti a felperest, hogy a diszkóban a "zenei szolgálatot" 1995. április 11. napjával szüntették meg. Ugyanerre enged következtetést a 62/1996. számú jegyzői határozat indokolása, amely az 1995. szeptember 27. napján tartott zajvizsgálati méréssel kapcsolatos megállapításokra utal. Ezek az adatok nem állnak összhangban a nagy hangerejű zene szolgáltatásával okozott birtokháborításnak a másodfokú bíróság ítéletében megállapított időpontjával. Az elsőfokú bíróság az új eljárásban a zene szolgáltatásának megszüntetésével kapcsolatos alperesi tájékoztatások egybevetésével, a már említett zajszint-vizsgálatokkal kapcsolatos iratok beszerzésével, valamint esetleges további bizonyítás lefolytatásával foglalhat megalapozottan abban a kérdésben, hogy ténylegesen az alperes a felperes sérelmére a nagy hangerejű zene szolgáltatásával mely időpontig követett el birtokháborítást.
A bizonyítási eljárásnak a kifejtettek szerinti kiegészítése eredményeként lesz az elsőfokú bíróság abban a helyzetben, hogy a felek jogvitájában megalapozott döntést hozzon
(Legf. Bír. Pfv. I. 20. 403/1999. szám).
Az I. r. felperes birtokvédelmet kért a polgármesteri hivatal jegyzőjétől arra hivatkozva, hogy a tulajdonában lévő ingatlanokra az alperesi kft. és rt. bányaművelése során nagy mennyiségű kőzúzalék hullik. Ez a mezőgazdasági művelést akadályozza és veszélyezteti vagyonának épségét. Kérte az eredeti állapot helyreállítását és a bányaművelés betiltását. A jegyző a birtokvédelmi kérelmet elutasította.
A felperesek keresetükben a jegyző határozatának megváltoztatását és azt kérték, hogy a bíróság tiltsa el az alpereseket a robbantásos módszerrel folytatott bányaműveléstől, továbbá kötelezze az alpereseket az eredeti állapot helyreállítására és a II. r. alperest 163 000 forint bányakár megfizetésére.
A II. r. alperes 40 000 forint bányakárt elismert, ezt meghaladóan az alperesek a kereset elutasítását kérték.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte a II. r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 133 000 forintot, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Ítéletének indokolása szerint a kirendelt igazságügyi szakértői véleménye alapján kétséget kizáróan megállapítható, hogy a kőzúzalék 1998. októberében a II. r. alperes folytatott bányakitermelés folytán szóródott szét a felperesek ingatlanain. Az 1993. évi XLVIII. törvény 37. §-ának (1)-(5) bekezdései alapján kötelezte a II. r. alperest a felperesek igazolt bányakárának megtérítésére. Alaptalannak találta viszont a bányaművelés robbantáson alapuló módszerétől való eltiltásra és az eredeti állapot helyreállítására irányuló keresetet, mivel a felperesek a kárpótlási földárverésen történt tulajdonszerzések alkalmával tudomással bírtak a megszerzett ingatlanok bányatelek jellegéről.
A felperesek fellebbezése folytán eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Indokait azzal egészítette ki, hogy a II. r. alperes engedély alapján végzi a bányaművelést, tehát az annak következményeképpen előállott kőhullás nem jogalap nélkül zavarja a felperesek birtoklását. Ebből következően az alperesek a felperesekkel szemben a Ptk. 188. §-ának (1)-(2) bekezdései alapján nem követtek el birtokháborítást. Alaptalannak találta a felpereseknek arra irányuló kérelmét a bíróság, hogy a V.-i Bányakapitányság robbantási engedélyének törvényességét vizsgálja felül.
A jogerős ítélet ellen a felperesek felülvizsgálati kérelmet terjesztettek elő az ítélet részbeni hatályon kívül helyezése és birtokvédelmi keresetük tekintetében az elsőfokú bíróságnak új eljárásra és új határozat hozatalára utasítása érdekében.
A felülvizsgálati kérelemmel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság a következőket fejtette ki.
Nem tévedett az eljárt bíróság annak megállapításával, hogy a bányakapitányság által kiadott robbantási engedély törvényességének felülvizsgálata nem lehetett a jelen per tárgya. A Legfelsőbb Bíróság az első- és másodfokú ítélet erre vonatkozó indokaival egyetért.
A Legfelsőbb Bíróság egyetért az eljárt bíróságok arra vonatkozó megállapításaival is, hogy a felperesek tulajdonszerzésük során tudomást szereztek az ingatlan bányatelek jelegéről. Ennek ismeretében vásárolták meg a perbeli ingatlanokat. Nem tulajdonított jelentőséget a felülvizsgálati kérelem kiegészítésében foglalt azon tényállításnak (bányatelek ingatlan-nyilvántartási bejegyzésének időközbeni törlése), amely nem képezte a per tárgyát.
A Legfelsőbb Bíróság ugyanakkor osztotta a felülvizsgálati kérelem azon indokát, amely szerint az eljárt bíróság a felperes birtokvédelmet igénylő keresetét részben téves jogi alapon utasította el. A Ptk. 188. §-ának (1) bekezdése szerint ha a birtokost a birtoklásban jogalap nélkül zavarják meg, birtokvédelem illeti meg. A másodfokú bíróság tévesen helyezkedett arra a jogi álláspontra, hogy mivel a bányaműveléssel összefüggő kőhullást a II. r. alperes engedély alapján végzett tevékenysége okozta, annak volt jogalapja. A tulajdonost a Ptk. 98. §-a alapján megilleti a birtoklás joga és a birtokvédelem. A bíróságnak a Ptk. 192. §-ának (3) bekezdése értelmében a birtokperben a birtokláshoz való jogosultság alapján kell dönteni. A felperesek tulajdonost megillető birtoklási jogát tehát az alperesi birtoksértés viszonylatában aszerint kellett vizsgálni, hogy a bányaművelést folytató II. r. alperes jogszerűen zavarja-e a felperesek mezőgazdasági rendeltetésű ingatlanainak használatát.
A felperesek perben előterjesztett igényeinek bányakárként történő elbírálására csak a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (Tv.) 37. §-ának (2) bekezdésében meghatározott keretben kerülhetett sor. Eszerint bányakárnak minősülnek a bányászati tevékenységgel idegen ingatlanban okozott károk, beleértve a károk megelőzésére, csökkentésére és elhárítására fordított kiadásokat is. Bányakárként tehát csak a károk megelőzésére, csökkentésére, illetve elhárítására fordított ténylegesen felmerült kiadások értékelhetőek. Magának a bányakárnak a megelőzése, elhárítása a bányavállalkozónak a törvényben előírt kötelezettsége. A törvény 2. §-a értelmében az e törvény hatálya alá tartozó tevékenységet az emberi élet, a termőföld, a tulajdon védelmének érvényesülésével szabad végezni. A Tv. 7. §-ának (1) bekezdése szerint a bányavállalkozó a tevékenységét a Tv. 2. §-ában írott követelmények teljesítésével és a III. részben meghatározott általános rendelkezések alapján köteles végezni. A Tv. 38. §-a meghatározza, hogy melyek azok az ingatlant terhelő jogszerű korlátozások, melyeket a felszíni ingatlantulajdonos - az ingatlan rendeltetésszerű használatát nem akadályozó módon - tűrni köteles. A perbeli robbantással okozott károsítás nem tartozik at e törvényben meghatározott, ingatlant terhelő korlátozások közé. Mivel a törvény a bányavállalkozó kötelezettségévé teszi a kár megelőzését és a kár elhárítását, a felpereseknek mint tulajdonosoknak a zavartalan élet- és vagyonvédelmét is magában foglaló birtokláshoz fűződő joga nyilvánvalóan erősebb, mint a II. r. alperesnek az e biztonsági követelmények mellőzésével folytatott bányaműveléshez fűződő joga.
Az eljárt bíróságok a felperesek birtokvédelmi keresetét a kifejtett okokból téves jogi álláspontja alapján utasították el. A megfelelő birtokvédelem biztosítása érdekében szükséges tényállást nem állapították meg és erre vonatkozóan bizonyítást nem folytattak le. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet ebben a részében hatályon kívül helyezte és ebben a keretben az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította
(Legf. Bír. Pfv. IX. 22. 468/2000. szám).
Az alperes 1997. június 15-i módosító szerződéssel 1997. december 31. napjáig terjedő időre bérbe adta a felperesnek a szerződésben "diákszálló" megjelölésű ingatlant berendezéssel és felszereléssel együtt.
A felperes a szerződésben megjelölt határidő lejártát követően megtagadta az ingatlan birtokba adását.
Az alperes a felperes magatartása miatt birtokvédelemért fordult a polgármesteri hivatal jegyzőjéhez. A felperes ugyancsak birtokvédelmet kért a közigazgatási hatóságtól azt sérelmezve, hogy az alperes birtoklásában tilos önhatalommal zavarja.
A közigazgatási hatóság határozatával az alperes kérelmének helytadott és kötelezte a felperest "hogy legkésőbb három napon belül állítsa helyre az eredeti birtokállapotot, szüntesse meg a birtoklás zavarását". A hatóság felhívta a kötelezett figyelmét, hogy amennyiben kötelezettségét nem teljesíti "a végrehajtást kényszerítő intézkedéssel" biztosítja.
A felperes keresetet terjesztett elő a határozat megváltoztatása: az alperes birtokvédelmi kérelmének elutasítása és a felperesi birtokvédelmi kérelemnek való helytadás iránt.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy a perbeli ingatlant "a leltárban feltüntetett berendezési és felszerelési tárgyakkal együtt" bocsássa a felperes kizárólagos birtokába és használatába. Az ítéletet előzetesen végrehajthatónak nyilvánította.
Az elsőfokú ítélet indokolása szerint az alperes jogszabálysértő hatósági határozat alapján került birtokba, ami birtoksértésnek minősül és ezzel szemben a felperes birtokvédelemre jogosult [Ptk. 188. § (1) bekezdése]. A bíróság érvelése szerint "a jogszabálysértő hatósági határozat alapján szerzett birtok lényegében tilos önhatalomnak minősül", ezért nem illeti meg a felperessel szemben birtokvédelem; nem jöhet számítása jogcím alapján való birtoklás kérdése sem, vagyis az, hogy a felperes bérleti jogviszonya megszűnt. A bíróság megítélése szerint "a jogcím alapján való birtokvita elbírálása csak akkor jöhetett volna számításba, ha a hatósági jogszabálysértő határozatának ilyen módon nem szerez érvényt".
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Indokolása szerint egyetértett az elsőfokú bíróság által megállapított tényállással és az abból levont jogi következtetésekkel. Az alperes fellebbezése kapcsán kiemelte, hogy "a jelen esetben a birtoklás jogcíme a Ptké. 64. §-a alapján a bérleti szerződés ténye". A bíróság álláspontja szerint "önmagában az, hogy a bérleti szerződés megszűnésére az alperes hivatkozik, a birtokláshoz való jogosultságot nem érinti, a jelenleg hatályos jogi szabályozás szerint a bérbeadónak végrehajtási eljárást kell kezdeményezni a bérlővel szemben, melynek megtörténtéig a bérlőt megilleti a birtokvédelem".
A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben az ítéletek hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását, másodlagos kérelmében az ítéletek hatályon kívül helyezését és a bíróság új eljárásra utasítását kérte.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság az alábbi indokok alapján találta alaposnak.
Az iratokhoz csatolt, 1997. június 15-én kelt bérleti szerződés 7. pontja szerint "a szerződő felek a jelen bérleti szerződést határozott időszakra kötik 1997. december 31. napjáig". Amennyiben a felek által megkötött szerződés érvényes, a bérleti jogviszony - meghosszabbítása igazolásának hiányában - az abban megjelölt határidő elteltével megszűnt [Ptk. 430. § (1) bekezdés].
Az 1960-ban megalkotott Ptké. 64. §-a szerint a lakás bérlőjét valóban mindaddig megilleti a birtokvédelem, amíg a lakás kiürítését elrendelő jogerős határozatot végre nem hajtják. E rendelkezéshez fűzött indokolásból kitűnően a jogszabályalkotó a lakásfelmondás érvényességét kimondó bírói ítélet után a lakásban még ténylegesen bentmaradó bérlő számára kívánt birtokvédelmet biztosítani, és így megóvni a céltalan és szükségtelen zaklatástól. Ez önmagában is indokolja azt, hogy olyan helyiségek illetőleg olyan épületek bérlői, akik illetőleg amelyek azokat nem lakásként bérlik, tehát lakásbérlőjének nem minősülhetnek, erre a rendelkezésre alapítottan különös jogvédelmet ne kaphassanak. Ezt az értelmezést erősíti meg a korábban hatályban volt 1/1971. (II. 8.) ÉVM rendelet 9. §-ának b) pontja, amely szerint rendeltetésére tekintettel nem minősül lakásnak különösen: - egyebek mellett - a szálloda, munkásszállás, diákotthon. E rendelkezés hatályon kívül helyezése nem jelenti azt, hogy a benne megfogalmazódott jogelv ne lenne irányadó a jelenleg hatályos szabályozás mellett is, minthogy ezt kizáró rendelkezést nem tartalmaz 1993. évi LXXVIII. törvény (Ltv.) sem. Ebből következően nyilvánvalóan téves mindkét fokú bíróságnak az a döntésük alapjaként elfogadott jogi álláspontja, amely szerint a felperes - függetlenül a bérleti szerződés megszűnésére - alappal hivatkozhatna birtoklása jogcímeként a Ptké. 64. §-ára.
Az első- és másodfokú bíróság téves jogi álláspontjuk folytán a lakásügyi szabályokhoz kapcsolódó különös rendelkezéshez ragaszkodva nem vizsgálták a Ptk. 192. §-ának (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a birtokláshoz való jogosultságot, így döntésük megalapozatlan és ezért jogszabálysértő.
A Legfelsőbb Bíróság emiatt a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Pfv. I. 22. 231/1999. szám). ■
Visszaugrás
